Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-24 / 20. szám

1965. JANUÁR 24. VASÁRNAP PEST hegyei \JCívltm » ÁGOSTON IMRE: DADOGÓ DAKTÍLUSZOK Csordul-e néha felém nevetésed Kedves hallod-e hangom tiszta szavát vagy a távol szertezilálta a légbe a szélbe nevem már Gőzkalapács kalapál agyamon még hallani szörnyű rettenetes ütemű dobogását játszi szeszélyek szép nyarak víg tavaszok lágy őszök méla zenéje horkanó paripák szügye reszket a nap már éjbe hanyatlik az ormok ölébe a partok visszaverik aranyát azután tovatűnnek tétova árnyak után lohol végig az úton reszket a Hold nyila és remegőn fut a vizen tejtested fonalát buzgón lepergetik immár agg kezek állad alá vászonból készül a kendő bennem a régi dalok üteméből az első szép szerelem festette szemed tűnődik a tájon Mondd Kedves dadogó dalom hallod-e mégis vagy becsukódtál s árnyaid földre omolva kúsznak a szívem pitvara táján várják hogy hatalomra kerülve örökre megöljék bennem az élet kis lobogását ó pedig emlék csak tova-nyárról lesve a szélben merre vagy merre kacagsz és hallod-e hangom csobban-e friss neszezéssel a múltból csobban-e csordul-e néha felém nevetésed Kedves Nem honnan; hová nulmányai tovább szélesítik látókörét. Rendszeres olvasó­ja és gyűjtője lesz a Népsza­va legális és illegális kiadvá­nyainak. Mint gyakorló tanár és mezőgazdász illegális kap­csolatot keres az omszki ga­bonakísérleti intézettel. Fran­ciaországon keresztül bonyo­lítja levelezését és a kiadvá­nyok cseréjét. Minden ér­dekli, ami új, ami arról a má­sik világról ad számot. A negyedik: harminchétben néplázítás bűntettével vádol- tan került a nyíregyházi tör­vényszék büntető tanácsa elé. A vád: fellázította a nyírado­nyi parasztokat. — Abban az esztendőben hihetetlenül magas adókat róttak ki a népre. Volt olyan földnélküli parasztember, akit nyolcszáz-kilencszáz pengő megfizetésére akartak köte­lezni. Ha senki nem áll ki mellettük, mindenüket elve­szítették volna... Energikus ember. Míg be­szél, nem marad meg a szé­ken, éveit s vaskos alakját meghazudtoló fürgeséggel jár fel-alá, szívja egyik cigarettát a másik uitán. Csak a szava lassú, megfontolt, mint a so­kat tanult, sokat tapasztalt embereké. — A kötelességem volt... A lázítás sikerrel végződött. A törvényszék büntető taná­csa, ha felháborodottan is, de kénytelen volt tudomásul venni, hogy nem folytathat eljárást annak az osztálynak egyik tagja ellen, amelyet képviselni elsősorban hiva­tott. Ha pedig a „lázító” ár­tatlanak nyilváníttatik, sze­met kell húnyni a lázongó parasztok felett is. Nem tagja semmiféle párt­nak; iránytűje haladó gondol­kodása, humánuma és becsü­letessége. Ez vezeti át a tör­ténelem legnehezebb évein. S bár élete értelmének tekinti tanári hivatását, negyvennégy tavaszán, a német megszállás hírére fizetés nélküli szabad­ságot kér az Akadémián. Nem hajlandó tanítani. A gazdasa­gába, kísérletei közé menekül s üldözötteket rejteget — így vág vissza. N egyvennégy novemberé­ben azonban az ösztö­nös cselekvések ideje lejárt. Amit addig csak meg- érzett, azt most már tudatosan folytatja tovább. Az ötödik mérföldkő már tanúságtétel és elkötelezettség az új, a más rendű világ mellett. Előbb a szovjet hatóságok, majd az Ideiglenes Kormány megbízá­sából gazdasági felügyelője lesz Szabolcs megye ligetaljai járásának. S közben, néhányad magával, szervezi és megindít­ja a Gazdasági Akadémiát. A földreform során meghagyott száz hold földjéről önként le­mond, hogy ezentúl csak a ta­nításnak és a tudományos ku­tatómunkának szentelhesse minden idejét A két esztendővel azelőtt még jelentős birtokkal ren­delkező ember önszántából fordít hátat osztályának s kész új életet kezdeni, amelyben egyetlen vagyona tudása és hi­te. Negyvenhat májusában ön­ként lép a kommunisták sorai­ba. Ez életének hatodik s egy­ben legjelentősebb mérföldkö­ve. Ügy érzi, végre rátalált az egyenes útra, ahol a legfőbb értékmérő a munka és a be­csület. Tévedett — Néhány hónappal később b-listáztak. Az ok: nem meg­felelő szakképzettség. (Három diplomával!) Akkor tapasztalta először, hogy az új világ építésének útja sem olyan egyenes, mint ahogy első felbuzdulásában el­képzelte. De megmaradt hite s embersége s néhány hónap­pal később visszakapta az igazságát is. Alosztályvezető a Földműve­lésügyi Minisztériumban, osz­tályvezető a Tervhivatalban, az első Országos Mezőgazda- sági Kiállítás igazgatója, föld­művelésügyi miniszterhelyet­tes, majd az Agrártudományi Egyetem dékánja. S mindvé­gig tanár. A mezőgazdasági tudományok kandidátusa. Yfáromezer kötetes könyv­JA tára ritka érték. Job­bára mezőgazdasági szakkönyvekből áll. A legré­gibb, Mathiolus: Krauter buch-ja 1560-ból való. S a bir­tokában van o legelső magyar nyelvű mezőgazdasági szak­könyv is, Lippai János 1662- ben íródott Kalanderium oeco- nomicum-ja. Maga is szakító, eddig harminchét önálló mű­ve jelent meg. Februárban kerül az üzletekbe a gabona- kérdésről szóló új kötete. Napi öt órát alszik, a többi a tanításé, a kutatómunkáé, az írásé. Fáradhatatlan ember. Messziről érkezett, mégis cél­hoz ért. Közénk. Mert soha nem az a fontos, ki honnan in­dul, hanem az, hogy hová jut el. Ez határozza meg hovatar­tozását, emberi értékét. Prukner Pál Csák Gyulai 1 MMsetubeh rpppen most húsz eszten­t-j deje, hogy magismertem Nagybajomi Pétert. Juhász volt Ágota-pusztán, a Med- gyessy-uraság számadója. Cudar tél volt akkor, de a frissen szerveződött föld­osztó bizottság szorgalmasan s lelkesülten járta a határt, hogy listát készítsen mind­azokról a javakról, amelyek tulajdonjoga immár a népre száll. Gyerekfejjel ugyan, ám felnőttnek szóló pozícióval én is a bizottság tagjaival utazgattam. Szép írású diák lévén, azt a tisztet kaptam, hogy jegyzőkönyvet készít­sek a földosztó bizottság hi­vatalos megnyilatkozásairól, valamint összeírjam a bedik­tált javakat. Ágota-pusztára szánkóval ér­keztünk. Nagybajomi Péter számadóhoz. Őrá bízta a pusz­tát az uraság, amíg vissza nem tér... Igen hideg volt az idő, de nem fáztunk, mert majdnem végig gyalog jöttünk, meg aztán hevített bennünket a büszke' tudat, hogy gyönyö­rűséges ügyben járunk. Hanem a számadó lehű- tötte kedvünket. Konok kép­pel állt botjára támaszkodva az ajtaja előtt s szótlanul hallgatta kisded csoportunk beszédjét küldetésünk jelle­géről. — Itten pedig nem lesz összeírás — jelentette ki vé- —griff higgadt hangon ugyan, de láthatóan mindenre elszán­va. Győzködtünk mi jobbról, balról, pecsétes írásokat mu­tattunk, fenyegetőztünk, de nem volt hozzánk több sza­va. Az írásokat meg sem nézte. Nem tehetett mást a bizottság, mint visszafelé fordította a szánkót, azzal a megjegyzéssel, hogy ismét itt leszünk holnap, de akkor már fegyveresen. A biztonság meg a hitel okából engem ott kint hagytak azzal a paranccsal, hogy nyitva legyen a szemem és amit csak tudok, titokba azért írjak össze. Amikor a birkák körüli teendőt ellátta, bementünk a házba. Ekkorra szürke lett az ég és enyhülni kezdett az idő. Lámpát gyújtott oda­bent és megmelegítette a déli maradékot. — Kása — fordult hozzám ismét csak közönyös hangon. — Szereted? J ól bevacsoráztunk, aztán földre terítette a szűrt és odafeküdt, nekem meg a vacokra ágyazott. Eloltotta a lámpát s attól kezdve csak pipája parazsát láttam. — Magának nincs családja? — kérdeztem. — Nincsen. — Miért nem akarja az ösz- szeírást? — Csak. Beláttam, nem tudhatok; vele beszélgetni, ezért befele 1 fordultam és elaludtam. Ko­rán reggel rettentő kutya- \ ugatásra ébredtem. Azonnal a kisablakhoz ugrottam, mert azt hittem, a mi bizottságunk érkezett. Láttam is a ho- dály körül egy embert moz­golódni, de azt nem ismer­tem. A számadó úgy tett, mint­ha nem is hallaná a kutyát. Szalonnát sercegtetett a vá­lyogtűzhelyen. — Péter bátyám! — kiál­tottam rá izgatottan. — Vi­szik a birkákat! Csakugyan azt láttam, hogy a hodály körüli ember nya­kába emel egy birkát és meg­indul vele gyalogosan, neki a végtelen pusztai fehérségnek. — Nézze hát, hogy viszik! Mellém lépett, kitekintett, aztán, nyugodtan bólintott. — Így szól az egyezség. — Micsoda egyezség? — Ónos eső, jégverés, két birka a reszelés — szavalta a juhász, visszalépve a tűz­helyhez. Láthatóan szóra­koztatta hirtelen támadt iz­galmam s talán mert beszé­lő kedve lett, talán mert iga­zán meg akarta magyarázni botjával, hogy mentem ösz- szerogyott az állat. Most már aztán nem lehetett megtojat- ni. — Így vesztettük el a fo­gadást — fejezte be különös előadását a számadó. — És azóta minden jégve­réskor odaad egy birkát? — faggattam hitetlenkedve. — Oda — bólintott a ju­hász. — De hát: hogy számolt el vele az uraságnak? — A jó juhásznak, gyere­kem, — oktatott á pásztor — annyi a fizetsége, amennyi birka hullik el a nyájból. És annyi hullik el, amennyit a jó juhász akar. — De ha egyszer csak nem adna többé? Hiszen papír sincs arról a megállapodás­ról. — Az a jó, hogy nincsen pa­pír. A papír elvész, elmossa az idő, az adott szó meg örök­ké tart. ~\rem tudtuk folytatni a vi- 1* tát, mert megérkeztek a földosztók, fegyveres kíséret­tel. A számadó most már nem ellenkezett. Azt mondta: tegyük, amit akarunk, ő úgyis elköltözik Dunántúlra egy ro­konához, ott akar meghalni. Akadálytalanul végezhettem hát tisztemet: szorgalmasan összeírtam mindent, amit a pusztán találtam, ami a múlt idők hagyatékaként most már a népre szállt. S felje­gyeztem — nem az irkámba, csupán a fejembe — a szám­adó történetét, amit húsz esztendős késéssel bár, de átnyújtok a köznek. Európa közepén és a huszadik század közepén örököltük ezt is. az iménti jelenséget, előadta apja kötötte az egyezséget, amit aztán őneki is tartani kell. Az ő apja, meg az előbb itt járt embernek az ap­ja lókötők voltak a szó szo­ros értelmében, amolyan be­tyárivadékok, akik nehezen tudtak a munkásember életé­be illeszkedni. Pásztorok, de azért városokba jártak, ku- peckedtek és bizony jónéhány ökröt, meg lovat is el-elkötöt- tek. Egyízben összeakadtak az újjalusi vásárban és ala­posan megtréfálták egymást. Azzal állított az én szám- s adóm apja az ivóba, hogy ! megtojatja Rózsa András lo- í vát, amelyik kint állott a kocs- i maajtó előtt. Biztosra ment • a trükkje sikerében, mert l előzőleg a ló farához tartott j egy tyúktojást, amit a kanca \ be is szippantott s csupán azt \ kellett tennie, hogy horpaszon ! bökni a lovat és menten ki- \ esik a tojás. Máskor is csi- i nálta már ezt és mindig be- i vált. Igen ám, de Rózsa András ; mindent látott odabentről, ; mindamellett úgy tett, mint- : ha miről sem tudna. Fogadást i kötöttek, amely szerint Nagy- ; bajomié lesz a kanca, ha meg- \ tojatja. Ellenkező esetben \ azonban élete végéig annyi- \ szór egy birkát ad Rózsa \ Andrásnak, amennyiszer je- \ ges eső, vagy jég esik az ágo- í tai határban. „Még a fiam is ! megadja!” — csapott a má- \ sik tenyerébe Nagybajomi. \ „Hát, lássuk...” — felelte Ró- \ zsa és kimentek a kocsma elé. (Ott a lova fejéhez állt Rózsa \ András, aztán rákiáltott, hogy '{„Szerbusz Pönci!” — s úgy £ vakszemen vágta olmos végű Jog- és Állattudományi ka­rán. Pedig nem lett volna szük­sége sem a tanári állásra, sem a három diplomára. Har­mincötben anyai nagyapjától háromszázhuszonhat hold föl­det örökölt. Élhetett volna annak jövedelméből is. Még­sem ezt tette. E llentmondásokkal ter­hes, .bonyolult életút Penyigey professzor életének eddigi ötvenöt esz­tendeje. Az okát vagy az okait keresem. S a választ a kérdésre: hogyan jut el vala­ki odáig, akinek háromszáz­huszonhat hold föld a birto­ka, hogy szembeszegüljön, majd hátat fordítson annak a társadalmi osztálynak, amely­ből maga is származik, A szálak messzire vezetnek. — Apám arra tanított: mindig az emberek között élj, fiami — emlékezik. — S hogy szavának nyomatékot adjon, ugyanabba a nyíradonyi ele­mi iskolába Íratott, ahová a többi, hasonló korú parasztgye­rek járt. Itt ismertem meg elő­ször az életet olyannak, ami­lyen. És ezért soha nem tud­tam eléggé hálás lenni az apámnak. Ismerkedés a valóságos élettel, az egyszerű embereik sorsával. Gyermekfejjel még nem vonhatott le belőle tár­sadalmi tanulságokat. De ezek az esztendők mégis meg­határozták további életútját azáltal, hogy kitörölhetetle­nül belevésődtek emlékezeté­be. Életének ezt az első nagy mérföldkövét követi a másik: gimnazista korában a kezébe kerül Marx életének regénye. Elolvassa. — Nem tudatos szándékkal vettem a kezembe. Inkább csak a kíváncsiság ösztökélt. Az olvasás szenvedélye nálam akkor kezdődött. Nem is ez­zel a könyvvel. Krúdyval. Azt hiszem a Kápolnai földosztás című művével. (A közelmúlt­ban elhúnyt Kellér Andor mellett dr. Penyigey Dénes birtokában van a legnagyobb Krúdy-gyűjtemény: kilencven eredeti kiadvány.) Ez a könyv döbbentett rá először arra, hogy csak úgy lehet becsüle­tes az életem, ha azokért az emberekért élek, akikkel együtt ültem a nyíradonyi elemi iskola padjaiban... A harmadik mérföldkő nem kevésbé fontos: a tanulás. A Gazdasági Akadémián és a két egyetemen folytatott ta­/ ft T7- arácsony táján ripor- í J\. készítettem dr. Ma- f, gyári Andrással, a gö­i döllői Agrártudományi Egye- $ tem rektorával egy régi, húsz f, év előtti karácsonyról, amely- J nek igazi tartalmát az adta, í hogy néhányad magával a í debreceni Gazdasági Akadé- ff mia feltámasztásán fárado- ff zott. Sikerrel. Kerek húsz 'f esztendeje, 1945 januárjában ez volt az első felsőfokú me- ft zőgazdasági tanintézet az or- ff szágban, amelyik — már fel- ff szabadult területen — meg- ff kezdte működését. ff — Ebben a munkában nem $ kis része volt dr. Penyigey % Dénesnek, egyetemünk dékán- ff fának — idézte a múltat el- ^ gondolkozva a rektor. Aztán í váratlanul különös kérdést ff tett fel: — Milyen társadalmi ff osztályba sorolná azt az em- % bért, akinek a felszabadulás $ előtt háromszázhuszonhat hold $ földje volt? Í k zóta többször kerestem ff már Penyigey profesz­^ szórt a hivatalában, ff megtalálni azonban hetekig ff nem sikerült. Őszintén be- ff vallom, egy kicsit furcsállot- í tam a dolgot: micsoda dékán 4 az, aki soha nem tartózkodik ff a hivatalában? — de aztán ff mindig azzal vigasztaltam ff magam, hogy nincs szeren- ff csém, majd legközelebb. Pe- ff dig — ma már tudom — nem ff is a szerencsével álltam hadi- ff lábon, hiszen az egyetem dé- ff kánja mindannyiszor az épü- ff letben tartózkodott, csak ép- ff pen hivatala helyett a munka- f, helyén, ■ a növénytermesztési ff tanszéken, amelynek tanszék- f vezető professzora. y f Elnézést kér, magyarázko­dik: f, — A dékáni hivatalban csak ff aláírok... Igazán jól azon- ff ban itt, a tanárok és a hall- í gatók között érzem magam. ff Hogy miért? - Harmincöt esz- ff tendeje tanárkodom. 1930 ff óta, hogy megkaptam a dip- ff lomát a debreceni Gazdasági f. Akadémián. ff Harminc augusztusában ff ideiglenes gyakorló tanárként f kezdte. Harminchat január- f jában véglegesítették. Har- ff mincnyolc nyarán megkapta ff tanársegédi kinevezését. Köz- ff ben, magánszorgalomból, böl- f, csészdiplomát szerzett a deb- ff receni Tudományegyetem ff Bölcsészettudományi karán ff és ezt követően summa cum í laude eredménnyel az állam- J tudományok doktorává avat- ' ták fel a Tudományegyetem

Next

/
Thumbnails
Contents