Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-17 / 14. szám

6 PW1 §t EGY Ei yíirfap 1965. JANUÁR 17, VASÁRNAP , KOSTOLO (Foto: Kotroczó) Levél a MOKEP-hez: A nagykőrösi „nehéz emberről“ Tisztelt Propaganda Osztály! Láttam a Nehéz emberek című filmet, s akárcsak a ba­rátaimat, ismerőseimet, engem is mélységesen felháborított az a rosszindulatú és cinikus kö­zöny, amely gyakran állja még útját értékes találmányok elfő- ; gadásának. Mint nézőt — az j előadás végén — arra kértek, j írjam meg: találkoztam-e ha- j sonló problémával? Sajnos, j igen, találkoztam, s mivel al- j kálmasint lehetőség kínálkozik j rá, tehát elmondom. Él Nagykörösön egy sokszo- ; ros feltaláló: Papp Gyula laka- J tosmester. Akik ismerik, az ön- i tözés-gépesítés megszállottja- í ként tisztelik. Ez az ember kis­gyermek korától, öt és fél év- í tizeden át mindig azon fára- j dozott, hogyan lehetne ered- i mónyesebben küzdeni az ős­ellenség, az Alföld homokja ellen. Fiatal korában fél Európát be­járta, s ahol csak megfordult, szenvedélyes érdeklődéssel ta­nulmányozta kedvenc szakte­rületét. Közben takarékoskod­va minden fillérrel, tekintélyes összeget gyűjtött össze Olasz­országban és Angliában. Ami­kor 1921-ben visszatért szülő­városába, Nagykőrösre, meg­valósíthatta élete nagy álmát: létrehozta az ország első, öntö­zési célüzemét. Nem a meggazdagodás, a pénzszerzés, hanem a kutatás, a kísérletezés vágya hajtotta. Erre pedig a kis üzem most már bőséges lehetőséget kínált, így azután sorra születtek a nagyszerű találmányok, ame­lyeket a külföld is szívesen megvásárolt. Papp Gyula híre — világszabadalmai révén — messzi országokba is eljutott, szakkörökben a kiváló feltalá­ló nagy tekintélyre tett szert. A felszabadulás után mint a Duna—Tisza közi öntöző Vál­lalat önálló technikusa folytat­ta kísérleteit. Alkotómunkáját újabb szabadalmak jelezték. Elfogadták a nagy teljesítmé­nyű csőkút szabadalmát, s a 28. találmánya az úgynevezett PA—215 öntözőberendezés már vasbeton nyomócsövekkel mű­ködött és szinte forradalmasí­totta a régi csatornás öntözést. Tulajdonképpen ez a talál­mánya adta az újabb ötletet a vasbeton alagcsöves öntözőberendezés kialakításá­hoz. Persze, ha sejti Papp Gyu­la, milyen kálváriát kell meg­járnia legutóbbi kísérleteivel, talán hozzá sem kezd az éve­kig tartó munkához. Elgondo­lását szerencsére sokan támo­gatták és nagy fantáziát láttak benne. Természetesen olyanok is akadtak, akik azt mondták, Papp Gyula megvalósíthatat­lan ábrándokban ringatja ma­gát. Nos, a megvalósíthatatlan „ábránd”, vagyis a berendezés kialakításához az Országos Ta­lálmányi Hivatal háromszáz- ezer forintot adott. Támogatta a feltalálót, a helybeli Petőfi Termelőszövetkezet is, amely a hosszúháti kertészetben hu­szonháromholdas területet bo­csátott Papp Gyula rendelke­zésére. Mindezek ellenére mostoha körülmények között, kezdetle­ges eszközökkel, tapasztalat­lan emberekkel kezdték meg az öntözőberendezés elkészí­tését. Munka közben azonban rövidesen olyan gyakoriatya tettek szert a betanított dol­gozók, ami máris igazolta a feltalálót: hogy tudniillik bármelyik termelőszövetkezet — kellő szakirányítás mellett — házilag is megépítheti a vasbeton alagcsöves öntöző- rendszert. Papp Gyuláék kint. a helyszínen készítették el a föld alatti csőhálózatot beton­ból, úgyszintén a csapokat is „egy-egy lapát sóderból, ce­mentből”, ahogy ezt a felta­láló jellemezte. Tavalyelőtt májusban kezd­te meg a próbaüzemelést az alagcsöves öntözőberendezés, azóta két nyár múlt már el s kiderült — tények bizonyít­ják —, hogy Papp Gyula el­képzelése korántsem volt áb­ránd, sőt az állandó jellegű öntözéses kertészetekben na­gyon előnyös lehet az alkal­mazása. Beruházási költsége gyorsan megtérül, építéséhez nem kell különleges szaktu­dás, élettartama szinte kor­látlan. A nagykőrösi kísérleti telepen az elmúlt nyáron is egyetlen ember kezelte a ki­mustrált G—35-ös traktorral hajtott huszonhárom holdas föld alatti öntözőrendszert. S hogy mit eredményezett? Azt csak a Petőfi Tsz vezetői tud­nák megmondani igazán. A rossz homokon az intenzív öntözés eredményeként re­kordtermést értek el papriká­ból. A gazdaságossági számítá­sok egyébként alátámasztják mindazok véleményét, akik „fantáziát” látnak Papp Gyu­la találmányában. Bocsánat, rosszul mondtam. Az alagcsö­ves öntözőberendezés, noha ké* öntözési idényt kiszolgált és nem is rosszul, még min­dig nem találmány. Bemutató bemutatót követett, sokan tanulmányozták a tele­pet, s mint ez ilyenkor lenni szokott, a vélemények meg­oszlottak. Vannak, akik es­küsznek a Papp-féle alagcsö­ves öntözőberendezésre, ára­sok viszont nem tartják cél­szerűnek az elterjesztését. És amíg a vita tart — vagy talán már az is abbamaradt! —, egy távoli ország, India mainap 1965. január 17, vasárnap, Antal napja. A nap kél 7.27, nyugszik 16.22 órakor. A hold nyugszik 7.34, kél 16.10 órakor. 1965. január 18, hétfő, Pi­roska napja. A nap kél 7.26, nyugszik 16.24 órakor. A hold nyugszik 8.25, kél 17.29 órakor. Várható időjárás: erősen felhős, párás idő. Helyen­ként havazás, havas eső, eső. Mérsékelt szél. A hőmér­séklet alakulásában lénye­ges változás nem lesz. 1345. január 17-én felszabadult Budapesten a Városháza és a Parlament épülete. A németek felrobbantották az Erzsébet-hidat. E napon Debrecenbe érkeztek az első földreformot sürgető pa­rasztküldöttségek. 1345. január 18-án a szovjet csa­patok győzelmével végétért a „vígszínház! csata”. Felszabadult a budapesti gettó. A Vörös Had­sereg felszabadította Pest egész területét. Megalakult a Szakszer­vezeti Tanács és budapesti Nem­zeti Bizottság. A csepeli WM- gyárban és a váci úti Magyar Acélárugj'árban megindult a ter­melés. A munkások üzemi bizott­ságot választottak. 51 NÉGYES A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása alapján a 3. játékhéten ötta- lálatos lottószelvény nem ér­kezett. Négy találatot 51 foga­dó ért el, nyereményük egyenként 88 900 forint. Há­rom találatot 3778 fogadó ért el, nyereményük egyenként 600 forint. Két találatot 115 129 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 19 forint 70 fillér. (MTI) 110 ÉVE, — A megye orvosainak továbbképző előadássoroza­ta keretében tegnap dr. Lo- sonczy György, a László kórház főorvosa tartott elő­adást. Az előadást meg­hallgatták a megye összes kórházigazgatói, a szülőott­honok főorvosai, a járási főorvosok s a tbc-gondozó- intézetek vezetői. — Tegnap délután meg­nyílt Nagykőrösön a mű­velődési ház tanácstermé­ben az eszperantókiállítás. — A KISZ budai járási bizottsága ma délután fél hat órai kezdettel tartja a járási „Ki mit tud?” vetél­kedő döntőjét a törökbá­linti művelődési házban. — „Benedek Péter művé­szete” címmel diavetítéses előadást tartanak ma este a ceglédi Kossuth Mú­zeumban. TÚRAKOCSI szívesen megvásárolná Papp Gyula öntözőrendszerét. Előttem a levél, amelyben a magára hagyott feltaláló ke­serű hangon számol be az alagcsöves öntözőberendezés sorsáról. Elgondolkoztató, hogy amíg idehaza — nem tudni, mi .okból és milyen I „meggondolásból” — agyon | akarják hallgatni, egy távoli, nem is kis ország felfigyel a nagykőrösi feltaláló munkás­ságára. Akárcsak a filmen, a Szabó-féle görgős eke eseté­ben. itt is azzgl a paradox helyzettel találkozunk: a kül­föld lelkesedik érte, idehaza figyelemre sem méltatják. Eb-’ be nem lehet belenyugodni. Papp Gyula és eddig el nem fogadott találmánya — nép- gazdasági érdekből is — ennél sokkal több figyelmet, elis­merést érdemel! Súlyán Pál 1855. január 17-én született Alpár Ignác építőművész. A középis­kola ötöüik osztályának elvégzé­se után, asztalosmester atyja kő­művesinasnak adta. Mint kömű- vessegéd, a kor szokása szerint, vándorlegény módjára külföldre ment. Munkával előteremtve megélhetését, építészeti akadé­miai tanulmányokat folytatott. 23 éves korában elnyerte első pá- lyadíját. Csaknem fél évszázadig tartó tervezőművészi munkássá­gát Budapesten és vidéken egy­aránt rengeteg középület és la- kópalota jelzi. Nagyon sok „fő­műve” van. Egyik legjelentősebb alkotása a Vajdahunyad vára né­ven ismert városligeti történelmi épületcsoport, melyben Magyar- ország számos nevezetes építé­szeti műemlékét, szellemes meg­oldással foglalta egybe, s ahol a Mezőgazdasági Múzeumot helyez­ték el. Monumentális épületei közűi kiemelkednek nagyvonalú­ságukkal a Nemzeti Bank, a ré­gi^ tőzsdepalota (ma Technika Háza és televízió), a József nádor téri Pénzügyminisztérium és a győri városháza. — Kedd délután Szepesi György, a Magyar Rádió és Televízió riportere olim­piai beszámolót tart Szent­endrén a tisztiiskola kul­túrtermében. — A Dorogi Szénbányá­szati Tröszt pilisi bánya­üzemének KISZ-brigádjai héttized százalékkal túltel­jesítették kongresszusi vál­lalásaikat, miközben 52 ka­lóriával jobb szenet termel­tek, mint az üzem össz- kalóriaátlaga. — Ifjúsági klub alakult a nagykőrösi Arany János Gimnáziumban. A RÁDIÓ ÉS A TELEVÍZIÓ MŰSORA VASÁRNAP KOSSUTH RADIO 6.10: Kellemes vasárnapot. 7.15: A zenés műsor folytatása. 8.10: Rita Streich és Nikolaj Gyaurov énekel. 8.50: Édes anyanj elvünk. J 8.55: Bemutatjuk a Magyar Rádió | és Televízió Gyermekkórusának új j felvételeit. 9.05: Diákélet. Az ifjú­sági rádió diáklapja. Megjelenik hébe-hóba. 9.55: A rádió magazin­ja. II. évfolyam. 1. szám. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.45: Rá­diólexikon. 13.10: Philadelphiai szimfonikusok zenekara. 14.23: Dal- ról-dalra. 14.45: Négyszemközt a kívánságokkal . . . Monológ — ri- j portokkal és idézetekkel tarkítva. 16.05: Donizetti: Rita. Egyíelvoná- sos vígopera. Közreműködik a To­rinói Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekar. 16.57: Két Magyar- ország VII. „A jelszó: Debrecenből jöttem”. 17.27: Zenés párbaj. 18.05: Leány vásár. Részletek Jacobi— Martos Ferenc Bródy Miksa ope­rettjéből. 18.30: Pillantás a nagy­világba. 18.50: Asconai zenei hetek 1964. A Zürichi Kamarazenekar hangversenye. 19.52: Jó éjszakát, gyerekek. 20.10: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. 20.31: A Rádiószínház Múzeumá­ból: Vássza Zseleznova, Makszim Gorkij drámája. 22.10: A vasárnap sportja. Totóeredmények. 22.25: Schubert: C-dur vonősötös. 23.08: Üj magyar múzsa. Mátyás Ferenc versei. 23.18: Verbunkosok, magyar nóták. PETŐFI RADIO 8.00: Miska bácsi lemezesládája, j 8.30: Könnyűzene. 8.58: Operaka- | lauz. 10.00: Gazdaszemmel a nagy­világ mezőgazdaságáról. Ismétlés. | 10.15: Endrédi Mimi és Varga And- \ rás énekel. 10.40: A főispán. Rész­letek Kellér Andor írásából. 11.06: Közvetítés Berlinből. A berlini rá- I dió szimfónikus zenekarának í hangversenye. 12.43: Mit hallunk a j jövő héten? 13.15: Színházi élet Győrött. Ambrus Tibor riportja. 13.35: Tánczene. 14.25: Művészleme­zek. 15.10: Egy éj Velencében. Részletek Johann Strauss operett­jéből. 16.10: Rádiójáték gyermekek­nek. Hosszú út Agráig. 16.55: A KISZ Központi Művészegyüttese műsorából. 17.15: Muzsikáló köny­vek Ormay Imre: Újjáéledt mu­zsika. II. rész. 18.15: Nagy idők — nagy emberek. -,Élt egy gyáva ki­rály Pannóniában”. Rádiójáték. 19.50: Részletek Mozart operájából. 20.45: A világítótorony őrének tör- I ténete . . . Ráday Ödön írása. 21.02: A hét könnyű- és tánczenei műso­rából. 22.56: Ügetőverseny-eredmé­nyek. URH 18.35: Tánczene. 19.20: Olasz ope­raest. 20.10: Hétköznapok gyönyö­re. Verseskötet. 20.25: Könnyűzene. 20.58: Beethoven—Bartók hangver­seny. 22.40: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.55: Iskola-lv. Kémia a középis­kolák I. osztályának számára. Az I. félévi anyag ismétlése. 9.15: Az iskola-tv jövő heti műsorának ismertetése. 9.20: Iskola-tv. Angol nyelv kezdőknek (ism.) 9.35: Hét- mérföldes kamera. Uttörőhíradó. 9.55: Staféta. Az Intervízió műsora Varsóból. 10.50: Maci Afrikában. Lengyel kisfilm. 11.10: Látogatás a Tretyakov Képtárban. Az Intcr- vízió műsora Moszkvában. 11.45: Falusi könyvespolc. 11.50: FTC — BVSC bajnoki jégkorongmérkőzés. Közvetítés a Kisstadionból. 1. 15.00: A Magyar Hirdető műsora. 15.10: Muzsikus fiatalok. Zeneművészeti szakiskolák versenye. 16.30: Mező- gazdasági szakfilmsorozat. Gépek a kertészetben (ism.) 17.00: Magjai műkorcsolya-bajnokság. Közvetí­tés a Kisstadionból. 18.25: Kisfil- mek és alkotóik. 19.10: ..Hobby”. Hüllők a lakásban. 19.20: Esti me­se. 19.30: Tv-Iiíradó. 19.50: Ma este Urbán Ernő dedikál. 20.00: Gyó­gyultan elbocsátva. Magyarul be­szélő nyugatnémet filmvígjáték. 21.25: Slágerköszön tő. Ismétlés a szilveszteri műsorból. 22.05: Tele­sport. 22.25: Tv-híradó. 2. kiadás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Részletek Szirmai Albert operettjeiből. 9.00: Irodalmi szín­pad a tanterv szolgálatában. 9.15: A bét zeneszerzője: Verdi. 10.10: A tojásköltő kakas meg a többiek. 10.30: Népek zenéje. 11.00: Iskola­rádió. 11.30: Ritmikus percek. 12.10: Zenekari muzsika. 13.00: a zeneka­ri muzsika folytatása. 13.28: Ker- sich Anna és Bojtor Imre énekel. 14.10: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.25: Békesség háza. Hangjáték Verdi eleiének utolsó előtti észtén dejéről. 15.40: A magyar jakobinu­sok, regény folytatásokban. VII. rész. 16.10: ^ Harsan a kürtszó. 16.50: Könyvről — könyvre. 17.00: Ötórai tea. 18.10: Villanófényben. 18.15: A megtalált mezsgj’e. 18.35: Esti pihenő — muzsikával. 19.54: Jó éjszakát gyerekek. 20.00: Esti krónika. 20,30: Színes szőttes őfelsége udvarában. 21.40: Enrico Caruso énekel. 22.15: Zenés össze­állítás. 22.45: Romantikus muzsika. 23.45: Holnapi horoszkóp. 23.55: Hanglemez. PETŐFI RADIO 14.00: A bolgár ,.Obretcnov kórus énekel. 14.25: Délutáni frissítő. 15.05: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Délutáni frissítő folytatása. 16.10: Rabszolgák unokái. 16.30: Kamara­zene. 17.35: Délutáni hangverseny. 18.13: Verbunkosok. 18.35: Gazda­szemmel hazánk mezőgazdaságá­ról.. 18.45: Fuvószene. 19.00: Mi tör­tént a nagyvilágban. 19.15: Ifjúsági dzsesszklub. 19.35: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyter­méből. 20.25: Üj versek. 20.45: A hangverseny folytatása. 21.20: a berlini rádió esztrádzenekara ját­szik. 21.40: ,.Figaró itt, Figaró ott”. 22.00: A hét zeneszerzője. 22.43: A rossz asszony. Elbeszélés. URH 18.40: Zenekari muzsika. 19.35: Tánczene. 20.25: Operaének. 20.35: Láttuk — hallottuk. 21.15: Beetho­ven összes vonósnégjTese I. A Nagykőrösi Konzervgyár PÁLYÁZATOT HIRDET 1965. évi zöldségátvevői és mázsáiéi munkakörre. Előnyben részesülnek a nyugdíjasok, akik ha 5 hónapnál nem dolgoznak többet, nyugdíjukon felül havi 1200,— Ft-ot és vidéki munka esetén, kiküldetési átalányt kaphatnak. Pályá­zatokat Nagykőrösi Kon­zervgyár termelési osz­tálya címre kell beküldeni, legkésőbb február 10-ig. — A nagykőrösi mező- gazdasági üzemek téli tan­folyama során kedden az állami ’gazdaságban, a Sza­badság, a Dózsa és az Arany János termelőszövet­kezetekben „A magyar me­zőgazdaság színvonala a vi­lág mezőgazdaságának tük­rében” című előadásra, míg a Hunyadi, a Petőfi és a Rákóczi termelőszövetkeze­tekben ,,A munkaerkölcs, a szocialista tulajdon védel­me” című előadásra kerül sor. — A gödöllői moziláto­gatók akadémiájának hall­gatói csütörtökön. január 21-én tanulmányi látogatás­ra indulnak a Gödöllői Ter­mészetfilm Stúdióba. — Uj IBUSZ-pavilon épül az üllői vasútállomáson. Olcsó IBUSZ-kirándulások Zakopanéba Az IBUSZ februárban és márciusban olcsó előidény- árakon négy társasutazást szervez Zakopanéba. A társasutazás részvevői hát és fél napot töltenek a len­gyel síparadicsomban, de köz­ben felkeresik Krakkót is. Za­kopanéból autóbusszal tesz­nek kirándulást a Morskie Okóhoz. drótkötélpályán a Kasporowy-csúcsra és siklóval a Gubalovvkára. Azoknak a turistáknak, akik nem kíván­ják kihasználni a sízési tehe­tőségeket, az IBUSZ könnyű túrákat szervez. (MTI) A rendőrség kérése Január 14-én II és 15 óra közötti időben Érd és Százhalombatta között, a 6-os számú főútvonalon cserbenhagyásos gépkocsi-baleset történt. A cserbenhagyó Skoda te­hergépkocsi Ercsi irányában ha­ladt és építőanyagot — talpfa, ta­licska — szálított. A rendőrség kéri a garázs- és gépjárműtelepek vezetőit, valamint ebben az időben az esemény színhelyén közlekedő járművezetőket és gyalogosokat: ha valamelyik tehergépkocsi jobbol­dalán rongálódást, vagy ütközési nyomokat látnak, vagy ilyen ra- komány lerakási helyéről tudnak, illetve szemtanúi voltak a baleset­nek, jelentkezzenek személyesen, vagy telefonon a Pest megyei Rendőrkapitányság közlekedésren­dészeti osztályán, Budapest, VI, kerület, Aradi utca 20, földszint 5, telefon: 124—278, 209-es mellék. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents