Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-09 / 288. szám
PES f U EGY Ei v/fir/np 1964. DECEMBER 9. SZERDA 4 koponyák vallatója Dr. Bartucz Lajos antropológust, az Eötvös Loránd Tudományegyetem embertani tanszékvezető tanárát 60 éves egyetemi oktatói munkásságáért a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. A 30-as években a Magyarság története címmel feldolgozta az ország különböző részein élő néprajzi csoportokat. Magyarország a régészeti dolgok valóságos tárháza az antropológusok számára. Bartucz Lajos az ásatásoknál felszínre kerülő honfoglalási és középkori csontvázak alapos vizsgálatával értékes adatokkal gazdagítja kultúrtörténetünket. Munkája az élettelen maradványokkal foglalkozik, de belőlük az élő múltra következtet. A közelmúltban azonosította Csontváry Tivadar, zseniális festő koponyáját, s a feltárt sírokban talált csontokról megállapította, hogy ezek Semmelweis Ignác, az anyák megmentője és Löwy Sándor kommunista harcos földi maradványai. Különleges koponyagyüjteményének egyik darabja egy tatár hosszúkás koponyája, amely formáját a csecsemőkorban alkalmazott leszorítástól nyerte (MTI Foto: Sziklás Mária felv.) Pályázat a felsőoktatási reform végrehajtásának segítésére A Nagy Honvédő Háború története 1941-1945. 2. kötet A Művelődésügyi Minisztérium és a Pedagógusok Szak- szervezete pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények oktatói részére. A pályázat célja, hogy elősegítse a felsőoktatási reformmal kapcsolatos feladatok megoldását. A pályázók két témában dolgozhatnak ki pályamunkát. Az első: egy-egy felsőoktatási intézmény valamelyik évfolyamának — esetleg egy évfolyam meghatározott létszámú csoportjának — arculata. A második téma: az oktatás jelenlegi színvonala, a színvonal emelésének feltételei és problémái egy-egy felsőoktatási intézmény — egyetemi kar, főiskola, stb, esetleg szak, illetve szakcsoport — vonatkozásában. Mindkét tételt kidolgozhatják, a részvevők a levelező oktatásra is. A pályázatot a jövő év augusztus 1-ig kell beküldeni a Pedagógusok Szakszervezetének elnökségéhez. A pályadíjak: két, egyenként 5000 forintos első díj, két 3000 forintos második és ugyancsak két 1500 forintos harmadik díj. A pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosításit a Pedagógusok Szakszervezete köznevelési és szervezési osztályán kaphatnak az érdeklődök. (MTI) Jóllehet később, mint ahogy azt a Zrínyi Kiadó programja jelezte, megjelent könyvesboltjaink kirakatában a Nagy Honvédő Háború 2. kötete, amelynek fő erénye, hogy mélyen és őszintén feltárja a szovjet—német háború első szakaszának (1941. június— 1942. november) rendkívül bonyolult viszonyait, többek közt a szovjet hadsereg súlyos kezdeti vereségeinek okait. Fontos megjegyeznünk: az első olyan munka, amelyben a szerzők hatalmas mennyiségű új irattári anyag alapján értékelik a Szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság kiemelkedő szerepét, jól megvilágítják továbbá a frontok és hadseregek haditanácsainak, a politikai szerveknek, a párt- és Kom- szomol-szervezeteknek a munkáját. A szerzők és szerkesztők munkáját dicséri, hogy a Nagy Honvédő Háború kezdeti időszaka tartalmának tudományos, alapos meghatározását adják, s úgy formálták a kötetet, hogy stílusa szinte elbeszélő legyen, a vázlatok és képek sokaságával pedig jó érzékkel szemléltették, színesítették a könyv mondanivalóját. Az első rész megvilágítja a Nagy Honvédő Háború kezdetét, tehát az 1941 nyarán és őszén lefolyt hadműveleteket. Lépésről lépésre nyomon követi, hogyan készítették elő Németország és csatlósai a Szovjetunió elleni támadást, s hogyan sikerült a nyugati szovjet határ mentén 190 teljesen feltöltött hadosztályt, 3500-nál több harckocsit, több mint 50 000 löveget és aknavetőt, s 3900 repülőgépet összpontosítaniuk. Űj adatok tanúskodnak azokról az intézkedésekről, amelyeket az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány adott ki az ellenség visz- szaverése érdekében. Jelentőségük nagy volt, de megkéstek, ami azzal is magyarázható, hogy Sztálin 1941 nyarán nem tartotta valószínűnek Németország támadását. Ezért a szovjet hadsereg átszervezése, átfegyverezése megkésett. Látványosság nélkül Van-e látványosság, izgalom egy íróasztalhoz kötött munkakörben? Ahol nem is új épületeket, gépeket kell megálmodni, hanem csak számokat kell írni, adatokat bejegyezni — ugyanazokat az adatokat, ugyanazokba a rovatokba? Az OTP váci járási fiókjának dolgozói azt mondják: látványosság nélkül is szép és tartalmas a munkájuk. A bankszakma — belülről szemlélve — mindenképpen izgalmas, s itt is lehet jól, vagy rosszul dolgozni. S különösen érdekes akkor ez az asztalhoz kötött munka, ha „fájront”-kor sem bomlik fel a hivatalból egy helyen tartózkodó kollektíva. A váci OTP-fiókban 31-en dolgoznak. A 31 ember két brigádra oszlott, s az egyik közülük szocialista. Várnagy Béla fiókvezető úgy beszél Fritz Béláról, a Dózsa-bri- gád vezetőjéről, mint jó munkaerőről, s a többiekkel is elégedett — nem is tud rosszat mondani. A brigádvezető eddig már többször kapott jutalmat, mindenben számíthatnak rá. Beosztása: belső ellenőr. Ilyen bemutatás után az ember valami tekintélyes, idősebb banktisztviselőt képzel el, s megismerkedik egy 23 éves, magabiztosságában is elfogó- dott, csendes fiatalemberrel. A dózsások tizenketten vannak. Tizenkettő plusz egy — a plusz egy a brigádvezető. A KISZ-tagok, ifjú családanyák brigádja — így is hívhatjuk a dózsásokat. Vagy beosztás szerint úgy: ők az ügyfélforgalmi csoport. Két éve határozták el, hogy a címet megpróbálják A váci dózsások Egymilliós növekedés Tizenkettő plusz egy megszerezni, s tavaly év végén már megkapták az oklevelet: szocialista brigád. Nehéz vállalkozás volt az oklevél megszerzése. Például vállalták azt, hogy egy év alatt egymillió forinttal növelik a fiók betétállományát. Sikerült. Szakmájukban az udvariasság elsőrendű követelmény. Hiszen, ha az emberek rájuk bízzák a pénzüket, ezt a bizalmat udvariassággal kell honorálni. Ám az udvariasságnak gyakorlati oldala is van. Az ügyfelek nagy körzetből járnak be a váci járási fiókba, sokan szabadságot kérnek, hogy hitel- vagy pénzügyüket — bútorvásárlás, házépítés, személyi kölcsön és sok minden más — rendezhessék. A brigád az ügyfelek fejével gondolkodik. Tudják, nem mindegy az, hogy egy-egy órát, vagy egy-két-három napot vesz-e igénybe az ügyintézés. És ezt szem előtt tartva, egymást is segítve, igyekeznek mindent gyorsan elintézni. Persze, nemcsak a brigádtagok segítik egymást a munkában. Akinek éppen „üres” napja van, az tartja az államkölcsönkötvény-ta- nácsadást: nyertek-e a kötvények az eddigi húzásokon? S a brigádnak van egy másik figyelemre méltó eredménye: mindegyik tagja megtanul egy másik üzletágat is. A betétkönyvelő a csekkszámlakezelést, vagy a gépkönyvelést — ha bárki megbetegszik, vagy szabadságra megy, akkor is olajozottan halad a munka. Ha lejár a munkaidő, vagy elérkezik a hétvége, akkor is van elég közös tennivaló. Például a Márták felköszöntése, vagy a közös kirándulások, strandolások, kerékpártúrák. Télen a szánkózás a program, ősszel, tavasszal és télen a múzeumlátogatás. Sokan nyelvtanfolyamra, vagy egyetemi előkészítőre járnak — és együtt drukkolnak Széles Károly- nak, a brigád 19 éves, sakkmesterjelölt tagjának, amikor versenyre megy. Kékesi László né, a fiókvezető-helyettes szintén közéjük tartozik, de demokratikus alapon: a brigádban ő csak „közember”. Illetve kul- túrfelelős, ő szervezi az ösz- szes kulturális programot. Három és fél éve költözött a mostani helyére a váci OTP-fiók. Külsőre szépen néz ki — falai között végzett munka, s a munkaszellem is dicsérendő. A tavalyi eredmények alapján a váciak lettek az elsők a megyénkben tevékenykedő OTP- fiókok között. Az élet naponta új és új, látványos eredményeket produkál. Ez a szakmai elsőség nem számít látványos eredménynek, de a maga nemében rokonszenves ez a siker, s eléréséért a szocialista brigád, a Dózsa tagjai sokat tettek. Murányi József Az első rész az 1941-es ősz eseményeinek tárgyalásával végződik. A szovjet csapatok hősies harcai arra kényszerítették a német hadvezetést, hogy lemondjon a három irányban tervezett támadásáról és áttérjen az egymást követő csapások módszerére: először Leningrád és a Donyec-medence, majd jelentős erőket átcsoportosítva Moszkva irányába. A könyv második részében 1941 végének fő eseménye, a Moszkva alatti csata, a németek első vereségének története tárul fel. Minthogy a Moszkva irányában — szovjet elnevezése Nyugati Irány volt — támadó német csoportosítás volt az ellenség legerősebb csoportosítása, ez az irány mindvégig a szovjet hadvezetés figyelmének középpontjában állt Ám a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerült az itt harcoló erők számára kedvező körülményeket teremtenie, s így a szovjet erők egyre gyengültek a fővárosba vezető utakon vívott védelmi harcokban. Különösen az ellenség általános technikai fölénye volt nyomasztó. A szovjet katonáknak ahhoz, hogy állják az ellenség csapását, felőröljék emberanyagát, elpusztítsák technikai eszközeit és fordulatot harcoljanak ki Moszkva alatt, nagy hozzáértéssel kellett a küzdelemben technikai eszközeiket felhasználniuk, a legna- gyob állhatatosságot és kitartást, rettenthetetlenséget és rendíthetetlen győzni akarást, tömeges hősiességet és önfeláldozásra való készséget kellett tanúsítaniuk. És ezek a tulajdonságok megvoltak és meghozták a moszkvai csatában a szovjet győzelmet. A Vörös Hadseregnek Moszkva, Tyihvin és Rosztov után bekövetkezett és 1942 áprilisáig tartó általános ellentámadása erősítette a szovjet partizánok tevékenységét. Sok nagyszerű partizántettről olvashatunk e részben. Ukrajna, Belorusszija, Szmolenszk, Leningrád és más területek partizánjai átvágták az ellenség szállítási vonalait, felderítési adatokat szolgáltattak a szovjet csapatoknak az ellenséges csoportosítások helyzetéről. Újabb tényekkel bővítve, alaposabban értékelve mutatják be a szerzők a Moszkva alatti szovjet győzelem nemzetközi hatását is. Az utolsó — harmadik — részben az 1942-es év nyári és őszi katonai eseményei bontakoznak ki, amikor a szovjet nép és fegyveres ereje elhárította a német csapatok megújuló támadását és létrehozta azokat a feltételeket, amelyek szükségesek voltak a háború menetének gyökeres megváltoztatásához. A szerzők tüzetesen elemzik a szovjet—német arcvonal 1942 nyarát megelőző helyzetét, a két fél terveit, s a szovjet hadsereg Krímben, valamint Leningrád és Voro- nyezs körzetében, meg a Do- nyec-medencében indított sikertelen támadásainak okait. A volgai csata leírása és értékelése áll a harmadik rész fő helyén. Itt ismerheti meg az olvasó részletesen azokat — a sztálingrádi harcokat szinte bevezető — küzdelmeket, amelyek a nagy Don-ka- nyarban, valamint a Volga és a Don között folytak le. A volgai erőd hős védői arra kény- szerítelték a hitleri hadvezetést, hogy valamennyi fő arcvonalszakaszon beszüntesse a támadást. És éppen ez volt a csata objektív elgondolása. A harmadik részben egy fejezet foglalkozik a szovjet népgazdaság háborús vágányokra való teljed átállításával, egy pedig a szovjet nép életét és kultúráját tekinti át a háború első időszakában. Jóllehet sok érdekes adatot találhat bennük az olvasó — helyenként különösen értékes a kultúrával foglalkozó fejezet — de itt a kiadónak feltétlen önállóbbnak kellett volna lennie. Sok, számunkra kevésbé érdekes részt húznia kellett volna, annál is inkább, mert e fejezetek így eléggé szárazak, tankönyvszerűek. És a szovjet szerzők soha nem ellenezték a kellően megindokolt, ésszerű rövidítéseket. A kötetet záró két fejezet közül az egyik — a mindössze 15 oldalas fejezetet kissé elnagyoltnak érzi az olvasó — az észak-afrikai, a földközi-tengeri, az atlanti-óceáni és a csendes-óceáni eseményeket foglalja össze, a másik a Nagy Honvédő Háború első időszakának katonai-politikai eredményeit összegezi. Feltétlen szólni kell még arról, hogy a kötetet igen gondosan és alaposan összeállított „fontosabb dátumok” jegyzéke, „névmutató”, „földrajzi helyek mutatója” és „tárgymutató” egészíti ki. Ezek mindenekelőtt a Nagy Honvédő Háború történetével behatóbban foglalkozók számára jelentenek nagy segítséget. Sörös Lajos Kétszáz éves a váci Kőkapu Vác jellegzetes műemléképítménye, a Kőkapu. Az empire stílusú diadalívet 200 évvel ezelőtt építtette Migazzi püspök Mária Terézia váci látogatásának tiszteletére. Az akkor még a város szélen álló díszkapunál fogadták a városi hatóságok a királynőt. A 15 méter magas műemlék gazdag díszítésű. ívnyílása felett csőrükben virágfonatot tartó sasok ülnek, a homloklapokon pedig az akkori uralkodóház tagjainak domborművű képmásai láthatók. A Kőkapu a római császárok diadalívének mintájára készült, de szerényebb változatban. A 200. évforduló emlékezetére a Képzőművészeti Alap képes levelezőlapokat készíttetett a Kőkapuról. (MTI) Piacterület: Dánia, Svédország, Norvégia Az Első Üjpesti Asztalos Ktsz-ben elégedettek az emberek az idei évvel, s ez fontos eleme a következő esztendőre való felkészülésnek. Miért ez a megelégedettség? Azért, mert mind a vezetők, mind a szövetkezeti dolgozók felismerték, hogy ha a szükség, és nem utolsósorban érdekeik úgy kívánják, olyan tettekre is képesek^ amelyek a külső szemlélő számára szinte hihetetlenek. A szövetkezet tervét — még az elmúlt év végén — 11 100 000 forint termelési értékben szabták meg, s ennek megfelelően szervezték a munka minden fázisát. Az igazság az, hogy a negyedévek múlásával a termelési eredményekben mindig jelentős túlteljesítés mutatkozott, ami igazán dicséretes. Ám november 26-án szinte váratlanul módosították a szövetkezet termelési tervét, s az előirányzatot december 31-ére 430 000 forint termelési értékkel magasabbra szabták meg. Itt következhet a külső szemlélő csodálkozása: hogyan kívánhatnak egy egy egyébként kiválóan dolgozó kollektívától úgyszólván az év utolsó napjaiban ilyen nagymérvű tervmódosítást? A válasz: a legfontosabb érdek — a népgazdaság érdeke — kívánta meg, és ezt a szövetkezet minden egyes tagja megértette. S ha a megértés megvan, ez már arra mutat, hogy minden egyes dolgozó megtesz mindent a magasabb tervszám elérése érdekében és az ily módon feszített terv ma már a megvalósulás útján jár. Az elnök véleménye szerint december 31-ére nemcsak hogy teljesíteni tudják a 11 530 000 forintos készárutervet, hanem egy-másfél százalékos túlteljesítésre is számítanak. A jó, mindent áttekintő, mindenre felkészült vezetés, a dolgozó kollektíva összefor- rottsága a biztosítéka ennek. Az Első Újpesti Asztalos Ktsz termelésének 78 százaléka exportra kerül. Piacterülete: a skandináv országok — Svédország, Norvégia, Dánia. Mindhárom országban a legjobb híre van a szövetkezet gyártmányainak. A Heppel- weit ebédlő, az 502-es reneszánsz szekrény, a Mária Terézia komód, a „Balaton” neobarokk háló nemcsak a szakemberek, a svéd, norvég, dán kereskedők körében, hanem a vásárlók között is nagy sikert arat. Ebben az évben háromszor is meglátogatták a szövetkezetét a svéd megrendelők, hogy személyesen mondják el a szövetkezet bútoraival kapcsolatos tapasztalataikat és kívánságaikat is. Ez az együttműködés a külföldi megrendelők és a szövetkezet között sokoldalúan hasznos. A szövetkezet 1865. évi exportkapacitását a skandináv államok teljes mértékben lekötötték már. A következő évben tovább gyártják exportra a Heppelweit ebédlőt, az 502-es reneszánsz szekrényt és a Mária Terézia komódot, valamint empire ebédlőt is gyártanak. Még az idén elkészül — prototípusban — az a faragott barokk ebédlőgarnitúra is, amelyet Frankfurtban, Amsterdamban és Rotterdamban akarnak bemutatni — kiállítások alkalmával. A sikertől függően 1965-ben kezdik meg a sorozatgyártást. A siker előjelének ítélhető, hogy a faragott barokk ebédlőből — az elkészült tervrajzok alapján — 150-et a svéd üzletfelek már előre megrendeltek. A szövetkezet előtt megnövekedett feladatok állnak 1965-ben. Készárutervüket 4,8 százalékkal növelték, s ez azt jelenti, hogy jövőre 12 120 000 forintos termelési értékkel kell elszámolniuk. D. F. Méregellenőrök Amikor először olvastam el a Pest megyei Hírlapban, hogy megyénkben 33 méregellenőr működik, még elcsúszott a szemem és „mérlegellen- őrf’ olvastam. Tanakodtam is, hogy ezek a jó emberek a hamis bolti vagy a csalárd vállalati mérlegek fürké- szői-e ? Amikor azonban rájöttem, hogy itt méreg ellenőrzésről van szó, azonnal elhatároztam, hogy a harmincnegyediket a magam számára igényelem, mert annyi méreg senkit sem ér, mint engem. Ugyanis: méreg, amikor a feleségem fizetési napkor kiráz, majd kegyesen visszaad egy százast; méreg, amikor a fiam számtanból ötöst hoz, de énekből kettest; méreg, amikor a tévét élvezhetetlenné teszi (a műsortól eltekintve) valamelyik szomszéd valamelyik zárlatos gépe; méreg, amikor a vonat fűthetetlen és nincs hely; méreg, amikor a vonat késése miatt a munkahelyemről elkésem és kaján „jó napot, Fazekas úr” köszöntéssel fogadnak; méreg, amikor az étkezdében az orrom előtt fogy el a pirított máj és már csak grízes tészta van; méreg, amikor a lottómon nincs találat; méreg, amikor a lottómon találat van, de elfelejtettem a szelvényt bedobni; méreg, amikor Micike, a gépiró- nö mosolyáról kiderül, hogy nem nekem, hanem a fiatal Kraguje- vátz-nalc szól; méreg, amikor remekbeszabott írásom felét a Felsőbb Kéz áthúzza... ... és ezt lehetne sorolni unalomig tovább! Úgy vagyok, mint az egyszeri ember, aki felsóhajt a huszonöt bot közepén: — Hát számolja ezt valaki? Hát ellenőrzi ezt a temérdek mérget valaki? Pont ezért igényelem én a harmincnegyedik méregellenőrt! Fazekas Mátyás
