Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-31 / 305. szám
PEST »teer kJCi'Hop 1964. DECEMBER 31, CSÜTÖRTÖK Egyenjogúság - szakma nélkül? | Világszínvonalú magyar konstrukció Kétségtelenül sokat tet_ tünk az elmúlt években a női egyenjogúság érdekében. Változatlanul érvényesül az „egyenlő munkáért egyenlő bért" elve. A nők számára nyitva áll minden pálya, amit fizikai erejük lehetővé tesz. Mégsem állítható, hogy a probléma teljesen megoldott lenne. Van még olyan vezető, aki vi- szolyog a női munkaerő alkalmazásától. Nem egy helyen a szakmai képzésből is kirekesztik a nőket. Pedig a tényleges egyenjogúság előfeltétele ott kezdődik, hogy a nők ép- penúgy szakmát szerezhessenek, mint férfitársaik. A kérdés felvetése annál is inkább indokolt, minthogy a termelésben részt vevő nők száma, egyre növekszik. 1958- foan a bérből és fizetésből élők 33,1 százaléka volt nő, 1963- •ban 36,5 százaléka. A dolgozó nők száma öt év alatt több mint negyedmillióval emelkedett és ez az irányzat az elkövetkező években előreláthatólag folytatódik. Ugyanakkor a munkásnőknek csupán 15 százaléka szakképzett. Az építőiparban foglalkoztatott 16 ezer nődolgozó közül csak ezernek van szakmunkás oklevele, a ■mezőgazdaságban pedig 200 ezer közül mindössze 2400-nak. A közlekedésben 24 ezer nődolgozó közül csupán 3 ezer a szakképzett munkaerő. Márpedig a tényleges egyenjogúság alapfeltétele, hogy a szakképzett nődolgozók aránya ne legyen kisebb, mint a férfiaké. A maradiság sokszor a munkábaálló lányok szüleinél is mutatkozik. „Minek tanuljon, úgyis férjhezmegy” — mondják sokan. Tény, hogy sok esetben néhány év múltán I férjhezmennek a lányok, jön a gyerek is, Újabb évek múl- | tán azonban a nő rendszerint [ megint visszakerül a munka- i pádhoz. Akkor aztán már j hiányzik a meg nem szerzett I szakképzettség, alacsony lesz a ; kereset. A családanya számára már sokkal nehezebb a tanu- j lás, a szakmunkás oklevél meg- ! szerzése. , ^ annak szakmák, ahol az | egyforma szakképzettséggel , rendelkező, azonos munkát végző nők alapbére alacso- ] nyabb mint a hasonló munkakörben foglalkoztatott férfidolgozóké. Különféle okai lehet- j nek ennek, de maga a tény el- \ ítélendő. Félreértés ne essék, ! nem a komoly fizikai erőt kö- j vetelő kohászati, szállítási stb., j hanem olyan munkáról van I szó, amit a nődolgozók éppúgy ! el tudnak látni, mint a férfiak. Nem kétséges, hogy az j ilyen „bérpolitika’1 nem viszi j előbbre a nők szakképzésének j ügyét. Mi tehát a teendő? Talán a legfontosabb: a szülőket meggyőzni arról, hogy szükséges és érdemes lányaikat az iskola elvégzése után szakmára taníttatni. A szakmai oklevél megszerzésével általában már | az indulásnál magasabb alap- i bérrel indulnak a lányok, mint anélkül. Későbbi előreha- ! ladásuknak pedig egyenesen elengedhetetlen feltétele a szakvizsga. A textil- és ruházati iparban | az elmúlt években sikereket j értek el már dolgozó, betaní- i tott női munkások szakkép- I zésével is. A vonzerő: a tan- \ folyam sikeres elvégzése után azonnal öt százalékkal nő az 1 alapbér. KÖNYVESPOLC Jean Kanapa: Az egvbáz társadalmi tanítása és a marxizmus Francia szerző vaskos ta- | nulmányát bocsátotta ki igen ízléses formában a iá- adó. Tanulmányt, melyet szerzője a magyar kiaaás számára átdolgozott, s új fejezettel is bővíteti, helyet adva így benne a legfrissebb tényeknek, többek között VI. Pál pápasága első esztendeje eseményeinek is. A frisseség, az egyház jelenlegi törekvéseinek alapos elemzése: az első oldalak elolvasása után a könyv szembetűnő eredménye. Aho- j gyan oldalról oldalra hala- ' dunk tovább, s ismerjük meg I a mü egészét, úgy bontako- j zik ki mind jobban az él- vezetes stílusú mű gondolati gazdagsága, kristálytiszta logikai felépítése. Kanapa az egyház társadalmi tanításait elsősorban az utolsó három évtizedben elhangzott állásfoglalások, megnyilatkozások alapján vizsgálja. Nem véletlenül, hiszen az egyházi dogmák és a modern társadalom kitermelte bonyolult problematika „egyeztetése” jelenleg az egyház maga megjelölte feladatainak legfontosabbika. így például XXIII. János pápa első enciklikáját — Mater et Magistra — e kérdésnek szentelte, azaz az e kérdésben való állásfoglalást tartotta elsődlegesnek. Az egyház ma már — állapítja meg a szerző — nemcsak a tudományos szocializmussal vív csatát, hanem mind sűrűbben szembekerül a monopolkapitalizmus teremtette bonyolult társadalmi helyzettel is, olyan kérdés- csoportokkal. amelyekre az eddig bevált dogmák nem adnak választ. Magyarázat, válasz híján a hívek elfordulnak az egyháztól — ez teszi életkérdéssé az egyház társadalmi tanításainak a mához való igazítását. Kanapa jól tömörített kérdéscsoportjai az egyházi tanítások marxista kritikai rlemzését adják, elkerülve a tudományos szárazságot — tzaz mindenki számára köz- frthetően — mégis adatok, lénvek sokaságát felsorakoztatva. A könyvben valamennyi lényeges kérdést alaposan elemezve a szerző kimutatja az egyház erőfeszítéseinek nagyságát, de ugyanakkor — eredménytelenségét is. A társadalmi fejlődés valódi mozgatórugóit, a fejlődést megszabó törvényszerűségeket az idealizmus talajáról lehetetlen megállapítani. Csakis a tudományos szocializmus képes arra — állapítja meg a szerző —, hogy helytálló magyarázatot adjon. Ezt mind jobban megértik a tömegek is, s Kanapa tények, számadatok vitathatatlan igazával bizonyítja ezt. A három részre, s ezen belül tizennyolc fejezetre tagolódó könyv sorra veszi az egyház és a monopoltőke, az egyház és az állam, valamint a kommunisták viszonyát, az osztályok és az osztályharc kérdését, az egyháznak a gazdasági életben betöltött szerepét, s befejezésül — a bevezetőben említett frisseség jó példájaként — értékeli az ökumenikus zsinat eddigi ténykedéseit, s a kilátásokat. A színvonalas munka az ateista tudományos irodalom jelentős nyeresége, olyan könyv, amely nélkülözhetetlen a kor kérdéseire választ kereső ember számára. A kiadó név- és tárgymutató összeállításával megkönnyit- hette volna a kérdéssel foglalkozni kívánók dolgát. (Kossuth Könyvkiadó) (m. o.) A húzódozó vezetőket taián azzal lehet meggyőzni a nők I szakképzésének szükségességé- I ről, hogy — éppen a textilipar- | ban szerzett tapasztalatok j alapján — a szakvizsgát tett \ nődolgozók sokkal jobban megbecsülik munkahelyüket, mint azok, akik betanított munkásként dolgoznak. A munkaerő vándorlás aránya 1:10-hez, — a szakképzettek javára. A jó vezető a jövőre is gondol. Jövő munkaerőszükségletünk kielégítésének pedig legfontosabb tartalékai a nők. A fejlődő technikai igényeket csak szakképzett dolgozók láthatják el. Ezért sem szabad kímélni a fáradságot: vonjunk be minél több nőt a szakmai képzésbe. Jövő fejlődésünket is gátolja hát az a vezető, aki maradi gondolkodásával akadályozza a nők tanulását, lebecsüli a nők munkáját. A nők szakképzésének elősegítése, a női munka megbecsülése persze önmagában még mindig nem oldja meg a női egyenjogúság problémáját'. A családi, háztartási gondok, a gyermeknevelés fő terhe még mindig a nőre, az asz- szonyra hárul. Márpedig a .,kettős műszak"-kai túlterhelt nőtől nem várható, hogy „harmadik műszak”-ot is vállaljon a szakképzettség megszerzése érdekében. E nélkül viszont — mint láttuk — írott malaszt a nők előrehaladása, egyenjogúsága. Segítheti és egyre gyakrabban segíti is az asszonyt a férj megértése, amellyel igyekszik kivenni részét a háztartási munkából, és — különösen a nagyobbacska — gyermekek neveléséből. Ez azonban még korántsem általános jelenség. Nem kétséges, hogy a társadalom, az állam nőknek nyújtott segítsége a legfőbb tényező a tényleges egyenjogúság felé vezető úton. Ha a tanulni, fejlődni, művelődni kívánó asszonyok olyan gondjaiból, mint a mosás,, takarítás, a . főzés. minél többet leveszünk a vállukról, akár korszerű közszolgáltatások, akár pedig a háztartás jelenleginél olcsóbban történő gépesítése révén, megkönnyítjük a „ harmadik műszak" még akkor is kétségtelenül nehéz feladatát. Bonyolult kérdés hát a nők egyenjogúsága, amelynek megoldásáért sokat tettünk már, de még mindig vannak tennivalóink. Hiszen tudjuk, látjuk, érezzük: a nők munkáját, tudását, tehetségét, szorgalmát nem nélkülözheti sem a társadalom, sem a család. E kettős hivatásukban segítenünk: mindnyájunk kötelessége. Gáti István Mvgkeadtéh a IP I k—BS.i rakfor saratsaíggúríását ti 1 örös f .sültig Traktorgyárban Egy új traktortípus megalkotása is úgy kezdődik, mint egy hídé, vagy épületé: a tervezéssel. Pontos mérnöki rajzok és számítások határozzák meg a rengeteg alkatiész alakját, méretét, rendeltetését. Az új D4K traktortípus Kor- buly János és fíhórer Emil Kossuth-díjas konstruktőrök alkotása. Ez a traktor nemcsak továbbfejlesztése az előző D4K—A* változatnak, hanem a tervezők sok tekintetben új műszaki megoldásokat is alkalmaztak. Ezek alkalmasabbá teszik a gépet a gyors művelésre. A D4K—B-traktor prototípusának egy példányát már az őszi mezőgazdasági kiállításon megszemlélhették a látogatók százezrei. A KGST-országok nemzetközi gépbemutatóján a | bíráló bizottság aranyéremmel tüntette ki a konstrukciót. Az új traktorra felfigyeltek a baráti országok szakemberei, sőt néhány tőkés ország szakértője is. Ilyen előzmények után került sor a Vörös Csillag Traktorgyárban november első napjaiban az első példányok, az úgynevezett nullszéria gyártására. Ezt követően ezekben a hetekben megkezdődhetett a sorozatgyártás. A D4K—B a nagy teljesítményű traktorok kategóriájában minden értelemben világszínvonalat képvisel. Négy kerék-hajtása alkalmassá teszi arra, hogy a legnehezebb terepviszonyok között is dolgozhassanak vele. A traktor sokoldalúságát kétfokozatú erőleadótengely és négy mászósebesség-fokozat növeli. A Még hátravan a festés és a műszaki átvétel, de már saját kerekein áll az új traktor a gyár udvarán. (MTI Foto: Márvány Ferenc felvétele) vontatásban biztonságossá te- 1 szi a légfékberendezés, amely j a pótkocsihoz is csatlakoztat- ' ható. A rászerelt hidraulikus ! berendezések lehetővé teszik, hogy úgyszólván a mezőgazda- | ságban használatos összes munkagépekkel dolgozhassa- ; nak. Üzemeltetése elsősorban j a nagy vonóerőt igénylő mun- | káknál gazdaságos. 90 lóerős • motorjának hasznos vonóereje 4500—4800 kg, vagyis körülbelül 70 lóerő. A D4K—B a nehéz trakto- I rok családjába tartozik. En- ! nek ellenére mozgékony, j könnyen kormányozható, mert a tervezők olyan műszaki ' megoldásokat alkalmaztak,- j amelyek előnyére váltak en- j nek a gépnek sok más ha- i sonló teljesítményű külföldi j traktortípussal szemben. Haladási sebességének adataira 'jellemző, hogy az óránkénti I A Vörös Csillag Traktorgyár szerelőcsarnokában egyszerre 40 darab D4K—B traktort szerelnek. 1 km-től 24,5 km-es sebességig összesen tíz fokozat kapcsolható, tehát kihasználása rendkívül sokoldalú. A gép tervezői kényelmi és egészségügyi szempontokra is gondoltak. A traktoron zárt, fűthető vezetőfülke van, amely megvédi a traktoristákat az időjárás viszontagságaitól. Az alkotók elképzelése ezekben a hetekben válik valóra a Vörös Csillag Traktorgyárban. Hiszen a jó konstrukció és a jó gyártás csak együtt eredményezheti az új, a gyakorlatban majd jól beváló traktortípus elterjedését. Sok gonddal, nagy feladatokkal birkóznak most a Vörös Csillag Traktorgyár vezetői és munkásai. A kooperációs nehézségek ellenére az idén körülbelül 70—80 db D4K—B traktor kerül ki különböző szakaszokban a gyár szerelő- csarnokából. Az első szériából a hazai rendelőkön kívül szállítanak az érdeklődő ba- i'áti országoknak is. Tavasz- szal több állami gazdaságban és termelőszövetkezetben már munka közben vizsgáznak az új traktorok. A gyár előzetes tervei szerint 1965-ben 1400 darab D4K—B traktort gyártanak. Ezeknek egy része szintén itthon marad, másrészük pedig exportra kerül, nemcsak szocialista, hanem tőkésországokba is. A Vörös Csillag Traktorgyár vezetői és munkásai bíznak abban, hogy új gyártmányuknak — a D4K—B traktornak — úgy idehaza, mint a külföldön sikere lesz. H. L. ;\\\\\\\\\\\\\\\^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^\\\>Nk\\\\\\\\\\\\\\\\Vy^^^ Akar négyes ikreket? Svédországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban a termelékenységet növelő, sőt, hármas-négyes ikrek születését előmozdító „hormon-koktél” felfedezésén dolgoznak. A New Yorkban kikísérletezett keverék hatására 21 meddő nő közül 15 állapotos lett; a kihordott két eset közül háromban születtek ikrek és egyben négyes ikrek. — Engedje meg, hogy segítsek. A múltkor is, amikor egyszerre érkeztünk haza, láttam, hogy vesződik a kulcsokkal itt a sötétben, mert nem tudja még, hol a villany. Én már régi lakó vagyok, hat éve jöttem ide, jól ismerem a lépcsőházat. Nézze csak, milyen világos lett egyszerre! Bár minden ilyen egyszerű lenne, mint a világosság. Néha az életben is jó lenne találni egy ilyen kapcsoló-féle szerkezetet, amely megkönnyítené a bonyolult dolgok, a nehéz vkérdések megoldását. Képzelje csak el: rengeteg a gondja, annyi, hogy aludni sem tud, napközben lézeng, hatszor elrontja a munkáját — ma a főnököm hatodszor is visszadobta egy géprajzomat, — hazamegy, és ordító csend van a lakásban, lefeküdne, de minek, olvasna, de nem tud, csak ül a konyhában, mert arra sincs ereje, hogy a szobába bemenjen. Ilyenkor kellene az a kapcsolószerkezet. — Olyan csodálkozva néz rám! Nem. vagyok bolond, nem is ittam, pedig akartam, de egy fél konyaknál nem jutottam tovább, nem kellett. Gondoltam, hogy a zene segít, legalább e&y időre leköt. Tévedtem. Ránéztem arra az unott, sárga képű zongoristára, és elment a kedvem a zenétől is. Gépiesen, kötelesség- szerűen játszott, éreztem, hogy egészen másra gondol... hazajöttem. Itt lakom, maguk pont borul fölött, az első emeleten, az édesanyámmal. Ö már menekül előlem, alig látom. Isten tudja, hogy hova megy szegény, de mindennap későn jön haza, hogy ne találkozhassunk. Nem csodálom, mert a témám ugyanaz, már nyolc éve, a feleségem és a kislányom. Pontosabban a volt feleségem ... és a kislányomról sem tudom már, hogy van, vagy volt. Nem tettem helyesen, hogy elküldtem Genfbe, mert mikor hazajött, nem ismertem rá. Gondolja ugye, hogy mit reméltem? Azt, hogy visszajön a feleségem, vagy ha nem is jön vissza, legalább a kislányomban ráismerek, magával hoz néhány olyan vonást, ami emlékeztet rá, kicsit olyan lesz, mint ő. Tizenegy éves a kislányom, 56- ban, amikor elment az anyja, csak három éves volt, kicsi, nagy bajban voltam vele egyedül. Cegléd mellett laktunk, egy kis faluban, ahol mindenki mindent tudott rólunk. Nevettek rajtam, majdnem ujjal mutogattak rám, hogy itt megy az az örült, aki bánkódik a felesége után, egy „olyan” asz- szony után! A helybeli orvossal ment el, annak autója volt, meg hozzávaló is volt, nem úgy, mint én. Ez volt a baj. Mindig mondta a feleségem, hogy utálja a „paraszt-tempóimat”, a félénkségemet, és a gyerekes ragaszkodásomat. Tényleg félénk voltam, nem volt önbizalmam. A ^ tanácsnál dolgoztam, adminisztrátori munkakörben. A feleségem biztatott, hogy tanuljak, de nem mertem nekivágni, féltem, hogy kudarcot vallók. Azóta? Miután felköltöztünk Pestre — eladtuk a házunkat, és vettünk itt egy lakást az édesanyámmal, mert nem volt ott lent maradásom — elvégeztem a gépipari technikumot, és műszaki rajzoló oklevelet is szereztem. Tanultam, mint az örült, és mikor kész lettem, megírtam neki. Azt válaszolta, hogy most már késő, csináljak, amit akarok. Nem tudtam mihez kezdeni nélküle. Maradt az utolsó reményem, a kislány. Kilenc éves volt, amikor először elment az anyjához. Ott megtanult németül és franciául — és megtanult lenézni engem. Hazajött, és az első napon franciául szólt hozzám. Amikor kértem, hogy magyarul beszéljen, akkor elbiggyesztette a száját: „anyu mondta, hogy te csak bükkfanyelven értesz!" Vagy felugrott az asztaltól, amikor ebédeltünk: „ezt a vacakot én nem eszem meg. Anyu mondta, hogy itthon úgyse kapok olyat, mint nála, hát ezt egyétek meg ti!” — Mégsem tudtam gyűlölni az anyját, pedig azt kellene. Tanítónő volt itthon, kint pedig csak feleség, mert újra férjhez ment, elváltunk. Nézze, itt a fényképe, ugye, szép? Nagyon szép... — Tudja, ha elviselhetetlen volt az egyedüllét, kerestem más nőkkel ismeretséget. Hiába. Csak megjelent előttem az arca, és mindjárt vége volt mindennek. Most este is, a bárban mellém ült egy nő, emlékszem, beszélgettünk is, de hogy miről? Nem tudnám megmondani. Talán csinos is volt, fene tudja. Mintha elvesztettem volna az ítélőképességemet, önmagamat, forgók egy pont körül. Nem is érzem már, hogy mi történik velem. Gondolkozzam, csináljak valamit, találjam fel magain? Hogyan? Anyám alig szól hozzám, ha néha összeakadunk — különösen azóta, hogy a kislányom megint elment Genfbe. Annak két hónnapja. Most azt gondolja, hogy újra próbálkozom. Igen. Újra és újra... Jó lenne ma még aludni. Ne haragudjon, hogy megállítottam, sokat beszéltem, és itt hideg van. Most már tudja, hogy hol a villanykapcsoló, de ne menjen vissza, majd én leoltom. Jóéjszakát. Juhász Erzsébet
