Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-02 / 282. szám
et s í Bl EC kKÍvI(IV 1964. DECEMBER 2. SZERDA Létszámgondjaink és a bérezés Vállalataink egy része már az idén is létszámgondokkal küszködött. Most, a növekvő évi feladatok ismeretében találkozunk olyan véleménnyel: „Ha kapunk létszámot, lesz tervteljesítés, ha nem kapunk, eleve lemaradással számolhatunk.’’ Az idei tapasztalatok meggyőzően bizonyítják: a népgazdaságnak már nincsenek számottevő munkaerőtartalékai. iákkor eleve mondjunk le a termelés további fejlesztéséről? Szó sincs róla, megfelelő munkaerő-tartalékokat találhatunk ma is — a vállalatokon belül. E tartalékok felszínre hozásának fontos eszköze a teljesítmények növelésére határozottabban ösztönző bérezés. A Népszabadság nemrégen beszámolt az Egyesült Vegyiművekben folyó érdekes kísérletről. Az üzemvezetőket és a munkásokat anyagilag érdekeltté tették a veszteségidő kihasználásában azzal, hogy a megtakarított, illetve felszabadított létszám bérének egy részét a dolgozók keresetének növelésére fordítják. így a dolgozók szüntelenül kutatják, keresik a munkaszervezés javításának, a fegyelem megszilárdításának módjait és nem követelnek a növekvő feladatokhoz újabb létszámot. Sőt egyes üzemrészekben munkaerő vált feleslegessé. Az eredmény: az Egyesült Vegyiműveknél az idén 26 százalékkal növekedett a munka termelékenysége és 3.6 százalékkal csökkent az önköltség. Jól járt a népgazdaság, és a dolgozóknak is haszna származott az eredményes munkából. Tíz százalékkal növekedett keresetük ebben az esztendőben. S ahol úgy teszik fel a kérdést: „Jobb, termelékenyebb munkával akarsz-e többet keresni?” hasonló „igen” lesz a válasz, mint az Egyesült Vegyiműveknél. A 26 százalékos termelékenységnövekedés egy év alatt szinte hihetetlennek látszik. Pedig ilyen és hasonló tartalékok szunnyadnak ma még nagyon sok vállalatnál. Csak meg kell találni a hasznosítás módját. Az anyagi ösztönzés kétségkívül egyik legfontosabb feladata a termelő kollektívában rejlő alkotó energiáik felszabadítása. Előfordul, hogy a pillanatnyilag éi-vényben levő bérrendszer nem ösztönöz kellőképpen a legégetőbb teendők végrehajtására. Ilyenkor szokás az _, anyagiassággal hadakozva az í; öntudatra apellálni. Pedig nem £ helyes így szembeállítani a?i öntudatot az anyagi érdekelt »éggel. A jó bérezési megoldá-j sok, az érdemi teljesítmények-; nek megfelelően differenciált; kereseti arányok nem szítanak ; anyagiasságot, ellenkezőleg, í öntudatra nevelnek. Ha egy kollektíva anyagilag is érdé-! kelt a jó munkaszervezés.ben ! és hogy ne legyenek a munka-: helyen lógósok, felesleges be- j osztások, ez minden szónál ha-; tásosabb eszköz a szigorú lét- \ számgazdálkodásra, a termeié-< kény munkára. i Az egyik üzemben 200 fo- ! rint jutalmat fizettek annak a! dolgozónak, aki új munkaerőt! „szerzett” a vállalatnak. Va- ; jón nem sokkalta célraveze- j több, ha azokat díjazzák, akik j a termelékenység emelésével j létszámot takarítanak meg a j munkában? Több üzemben I találkozhatunk eredményes: próbálkozásokkal, amelyek a: bérezési és premizálási rend- í szert a megváltozott felada-; tokhoz igazítva igyekeznek a \ létszám- és munkaidő-megta- \ karításra serkenteni. A textilipari üzemek példájára, néhány fém- és műanyagfeldolgozó vállalatnál egy dolgozóra több gép kezelését bízzák, természetesen növekvő keresettel. Más üzemben az előző időszak túlórapótlékkal növelt bérét kifizetik, amennyiben az új feladatokat túlóra nélkül teljesítik. . A bérezési formákat sehol nem írják elő központilag, ezért minden műhelyben lehetőség nyílik a termelés jellegének és a feladatoknak legmegfelelőbb ösztön- fcési rendszerek kialakítására. Persze, nemcsak a munkások körében van szükség ösztönző bérezésre, a műszakiaknál is. Hiszen a jól képzett Inérnökökben, technikusokban — akiknek alkotó tevékenysége százak és ezrek munkáját teheti eredményesebbé — nagy hiány mutatkozik. Nemrég az egyik tervezőintézet igazgatója elmondotta: feleannyi létszámmal megoldhatnák feladataikat. Mégis új felvételeket hirdetnek, s kapacitáshiány ' miatt külön díjazásért mellékfoglalkozásban vállalnak el egyes tervezési megbízatásokat. Ennek oka részben az intézet egyenetlen leterhelése: az év első negyedében alig van munkájuk, az utolsóban viszont ki sem látszanak belőle. Az utolsó negyed feladatainak és az első alacsony intenzitásának összevetéséből azután furcsa módon a krónikus kapacitáshiány emelkedik hivatalos rangra. Egyenlő munkáért egyenlő bért — hangsúlyozzuk gyakran. De nem ártana helyenként így módosítani: egyenlőtlen munkáért egyenlőtlen bért. Vagyis az, aki nemcsak szorgalmasan dolgozik, hanem fantáziát visz a munkába, kezdeményez, lényegesen többet keressen a kibúvókat és magyarázkodásokat kereső „ügyintézőknél”. A pillanatnyi besorolási rendszer szűk „tóiig” rendszere is olykor egyen- lősdire vezet, s nem teszi lehetővé a kiugró teljesítmények ösztönzését. Mégsem annyira a bértáblázat, mint inkább a szemlélet szorul módosításra. Ne az kapjon fizetésemelést és prémiumot, aki a leginkább számít rá és régtől várja, hanem aki valóban megérdemli. A mindenkori kereseti arányok rangsorolást, értékelést jelentsenek a ténylegesen elvégzett munka alapján. S legtöbbször nem is kellene külön pénz az igazságos és ösztönző kereseti arányok kialakításához, csupán bátor vállalkozó szellem a meglevő béralapok újrafelosztásához. Hányszor találkozunk szűk- keblűséggel, amikor valamilyen kiemelkedő egyéni teljesítményt kellene méltóképpen honorálni! Néhány vállalatnál szinte már „polgárjogot” nyert, hogy a számottevő szabadalmi díjakat, vagy a jelentősebb újítási összegeket csak bírói döntésre, illetve felsőbb utasításra fizetik ki. Pedig ezek az ösztönző eszközök is mindenütt rendelkezésre állnak, s ahelyett, hogy élnének velük, eleve szárnyát szegik az alkotó műszaki fantáziának. A termelékenység emelése i ma fejlődésünk kulcskérdése. Növekvő feladataink végrehajtása, köztük az életszínvonal emelése, elsősorban azon múlik, hogyan alakulnak az egy munkára és műszakra jutó teljesítmények s az egy termékegységre jutó költségek. Az egyéni és társadalmi érdek összhangja jusson kifejezésre abban is, hogy aki nagyobb részt vállal magára a munkából, az az eredményeknek közvetlenül is jobban hasznát láthassa. Kovács József — A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata a váci 200 éves „kőkapuról” képes levelezőlapot bocsátott ki, ötezer példányban. Az eropire- diadalív 1764-ben épült, Mi- gazzi váci püspök építtette Mária Terézia váci fogadására. Tsz-vezetők — a nőtanács ülésén Ürömön tartotta legutóbb végrehajtó bizottsági ülését a budai járási nőtanács. A Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezetben rendezett tanácskozáson a helyi és a pátyi tsz-nőbizottsági elnökök számoltak be az utóbbi években végzett munkájukról. A nagysikerű tapasztalatcserén részt vettek a vendéglátó termelőszövetkezet vezetőségének tagjai, gazdasági és pártvezetői is. A tsz-szakem- berek közvetlen tájékoztatást nyertek a nőbizottség további feladatairól, problémáiról, s élénken érdeklődtek a pátyi termelőszövetkezet munkaszervezési módszereiről, valamint az ott már megvalósított idényjellegű üzemi konyha működésének tapasztalatairól. ÖRDÖGSZEKER December 5-én mutatja be a Magyar Televízió Kende Márton ördögszekér című dokumentumfilmjét, amely a cigányság mai, átalakuló helyzetéről tudósít. A cigánykérdés megyénkben is égető probléma. Mielőbbi megoldása — közügy. A cigányokban ott él a törekvés, hogy szebb, emberibb életét erejük ma még gyakran éljenek, de ennek megvalósítására kevésnek bizonyul. A problémát, amely évszázadokon át úgyszólván megvál- * toztathatatlannak tetszett, a két évvel ezelőtti állami határozat mozgásba hozta és ma már fellelhetők a gyökeres változás tendenciái. E változás izgalmas viták, szenvedélyes ösz- szecsapások kíséretében zajlik. A film alkotóit elsősorban az a szemlélet izgatta, amellyel egyesek még ma is vallják a cigányok „alsóbbrendűségét” — ezzel a téves nézettel szállnak szembe s bizonyítják: valóra váltható az emberré válás, a feltörekvés útja. Öregen, egyedül Az ünnepek előtt még meghittebbe válik az otthon, mindenki arra készül, meglepetést szerezzen a többieknek, s legyen az kedves szó, apró ajándék, mindenképp a figyelmesség kifejezője. Vannak azonban, akik egyedül várják az ünnepet. Megyénkben sok olyan öreg él, akinek nincs már senkije, vagy ha van is — annyi, mintha nem lenne. Vannak, akiknék az ünnep — szomorúság. Nem tartoznak senkihez, senki nem köszönti őket, nincs számukra szép szó, nincs apró ajándék. Rossz így, s mert az, ne nézzük tétlenül! Társadalmi szervezeteink, elsősorban a nőtanácsok, de a fiatalok, az úttörők, a KISZ-esek is sok szép példáját adták annak, hogyan segítenek az egyedül maradt öiegeken, magukra vállalva gondjaikat, megtéve mindent, amit csak lehet. Sok olyan öreg van, aki könnyes szemmel, a meghatottság szavaival szól azokról, akik „idegenek”, s akik mégis jobbak, mint a rokonok, vagy akár saját gyerekeik. Az „idegenek”, az öregeken segítő nőtanácsi asszonyok, úttörők, KISZ-fiatalok — a társadalmat képviselik. Azt a társadalmat, amely nem hagy senkit egyedül, amely vállalja minden polgárának gondját, amely nem ismeri a ridegséget, nem tűri, hogy az öregek feleslegesnek, tehernek érezzék magukat. Segít, szóval és tettel, s nem vár érte semmit sem cserébe. Természetesnek tartja, hogy segítsen. Természetesnek kell, hogy tartsuk: segítsünk. Hagyomány lett községeinkben az öregek napjának megrendezése, s hagyomány az is, hogy közös gazdaságaink erejüktől tellően segítik öreg tagjaikat. Különösen most, az ünnepek előtt kap ez jelentőséget, amikor kétszer ad az, aki gyorsan ad, aki az ünnepre való készülés sok teendője közepette sem feledkezik el arról, hogy másokkal is törődjön. Segíthet, s kell is, hogy segítsen ebben a „hivatal”, azaz a tanács, ahol a szociális ügyek hivatalos kezelésén túl az állandó bizottság tagjai is közreműködhetnek az egyedülálló öregek felkeresésében, köszöntésében. öröm és ajándék az is, ha figyelmességként egy-két apróság kerül az öregek asztalára, de az is, ha a nehezen hajló derék helyett fiatalabbak hajlon- ganak, s vágják össze a fát, tesznek rendet a ház körül. Vannak, akik szeméremből hallgatnak arról, mennyire egyedül vannak, s milyen hihetetlenül szerény körülmények között élnek. Észre kell venni az ilyeneket, s vigyázva érzékenységükre, de segíteni rajtuk. Mindehhez természetesen összefogásra van szükség, arra, hogy valamennyi társadalmi szervezet feladatának érezze ezt. Eddig is jó eredményekről adhatunk számot, s éppen ez ad kellő alapot ahhoz, hogy most, az ünnepek előtt még inkább igényeljük ezt az összefogást, s annak eredményét: a velük való törődésért hálás öregek örömét. Mészáros Ottó Politechnikai tanműhely Budaörsön Vasárnap átadták rendeltetésének a budaörsi gimnázium társadalmi összefogással épített politechnikai műhelytermét. A községfejlesztési alap 60 000 forintos ösz- szegét az iskola szülői munkaközössége 10 000 forinttal, a szülők és az iskolás gyermekek pedig 46 000 forint értékű társadalmi munkával toldották meg. A hangulatos avatóünnepségre meghívták a nyugdíjas pedagógusokat is. \\\\\\\\\\\\\X\\\\R\\\\\\\X\\\\\\\\\\\X\\W\\\\\\\\\\\\\\N\V»\\\\\\\V\\\\\\\^ az'/. 2 ! — Halló szervusz, Ilonkám. \ Itt Klári beszél. Igen. Most \ ráérek, elment a diri. Hát... t szóval, a Baranyairól. Tudod, ! a tervosztályvezetö. Az a ma- ! gas, szikár. Igen, akit a Lola- \ bárban láttunk táncolni azzal \ a vörös hajú nővel. Szóval, ; hallottam, hogy Baranyai • Kázmérból főosztályvezető > lesz. Az újítása nagy port j vert fel, pedig összeveszett ! Mocskaival, az újítási felelős- ! sei. De azért mégis szép pénzt ! fizetnek a mi Baranyáinknak. ' És a főnök utálja Mocskait. \ Érted?! \ * í Mocskai a büfében találko! zott Baranyai titkárnőjével, í Micikével. Mid kedves mo- \ sollyal viszonozta az alázatos j köszönést. Nem értette, mi \ történt ezzel az emberrel. J — Micike! Maga jól isme- $ ri Baranyait, hiszett mellette dolgozik. Milyen ember? i Miéi a kávéját kavargatta és í szórakozottan bámult maga \ el \ — Hát... hogy is mondjam. % Miért kérdi? j — Csak úgy. Nem hallott í róla valamit? — kíváncsisko- í dott a keszegarcú Mocskai. Í — Ha csak a pénzt illetően % nem!... — Igen. Az újítás. A diri szerint Baranyai újítása ... f Baranyai belépett a büfébe, j Megjelenését furcsa csend kö$ vette. Mid illedelmesen bó- lintott, aztán kisietett az ajtón. $ Mocskai érdeklődve nézte $ Baranyai Kázmért, aki egy $ üveg sört hajtott fel. í — Te... szereted a sört? í Baranyai sápadtan tette le a poharat a pultra, í — Igen. Hízni szeretnék. A PLETYKA HALÁLA — Ja. Az más — mondta titokzatosan Mocskai. A tervosztály folyosóján vi- háncoltak a gépírólányok. Baranyai különösen érezte magát. Na, ezek is rólam beszélnek. Szóval itt tartunk! — gondolta keserűen. Elsápadt. Hát ennyire sajnálják őt? Osztályértekezletet hívott össze. A hosszú asztalt körülülték. Micike feketét szolgált fel, Baranyai meghívta Mocskait. Hiszen Mocskai a diri kedvence. Talán jó sakkhúzás lesz. Mocskai hosszú értekezésben vitatta meg Baranyai Kázmér újításának nagyszerűségét. A többiek éljeneztek. Baranyai mentegetőzött, s Mocskai túlzott jóindulatát köszönte. Aztán visszautasította az újítási díjat. Mindenki elhülve nézett rá. Az emberek összesúgtak. Ez megörült? — Kedves kollégáim. Mocskai kartárs túlbecsüli képességeimet. Az újítás — bár elég jól sikerült — hivatali kötelességem volt. Ezért nem jár ilyen szép összeg ★ Másnap Klárit visszahívta Ilonka, a barátnője. — Na, mi van nálatok? — Hát Ilonkám! Baranyai visszautasította az újítási díjat. Nem szép tőle. Most, az átminősítés előtt?... És Baranyai Kázmér megállt a telefonáló nő előtt. Fehérre váltan hallgatta az utolsó hangfoszlányokat. Hát megint ő van műsoron?! Borzasztó. Este a bárban a vöröshajú nő ölébe fektette a fejét. Jobbnak látta sürgősen megkérni a kezét. A nő csodálkozott. Három év után mi ütött ebbe az emberbe? Hiszen csak most vált el a feleségétől és máris elveszi öt? Az esküvőn az egész vállalat ott veit. — Ilyen rossz hírű nőt feleségül venni? — csodálkoztak. — Milyen nemeslelkű a főnök — szipogott Mid és szeretettel• simogatta tekintetével Baranyai kopasz fejét. ★ — Halló! Itt Klári. Képzeld, nászúton van a Baranyai. Elvette a lokáltáncosnöt. És ilyen hirtelen? Persze, talán sejti a kinevezését, azért olyan büszke. És az újítási díj? Nahát, ez jellemtelenség. Csodálom, hogy a diri nevet ezen. Azt mondja. Baranyai jó pariit csinált. Az asszony összetáncolja neki az újítási jutalmat. Az igazgató csöngetett. Klári bement. A főnök diktált. Figyelmeztető levelet írt Mocskainak. Korrupció gyanúja forog fenn az újításoknál. Az a szerény és jóravaló Baranyai ezért nem fogadta el az 5000 forintot. Igaza van. ★ Mocskai üdvözölte elsőnek a nászúiról hazaérkezett Baranyait. Megitták a reprezentációs konyakot. Baranyai sápadozott. Mocskai levelet kapott a diritől. Biztosan miatta figyelmeztették. Mégis el kellett volna fogadnia a pénzt. Jól is jött volna, hiszen új reka- miét kell venni. Most mit csináljon? Biztosította jóindulatáról szegény kollégáját, sőt tneg- hívta vacsorára. ★ — Halló. Igen. Klári vagyok. — Te Klári, láttam a Baranyait a Mocskaival a Gong presszóban. Ott volt a vörös hajú nő is — újságolta Ilonka. — Hát persze. Mocskai a házibarát. Mindig együtt vannak. Jó hecc, mi ? De majd ha a Baranyai... A diri újabb levelet diktált. Mocskait azonnali hatállyal felfüggesztették. •k A fellebbezést Baranyai írta meg. Mocskai, az a drága és szerencsétlen fiú. Rettenetes! Mocskai tudta, ha Baranyai szól, biztosan visszaveszik. És a diri hivatta Baranyai Kázmért. Baranyai dicsérte Mocskait. Kellett. Hát persze. Hiszen az 5000 forint miatt rúgják ki. És ennek ő az oka. A diri úgyis rajong Mocskaiért, öt meg utálja ... De mindhiába. Mocskait áthelyezték a test- vérvállalathoz. Ettől kezdve mindenki kerülte Baranyait. ★ — Te vagy drágám? Jaj, Ilonkám, nagy újság van! Baranyai beteg. Ismerem az ilyesmit. Irányítható betegség. Idegkimerültség. A diri nem érti, mi baja és dühös is rá... Elmúlt két hosszú hét. Baranyai alvókúrát kapott. Viszonylag frissen érkezett visz- sza a helyére. Miéi sírva fogadta. — Baranyai kartárs, engem áthelyeztek a diri előszobájába Klári mellé, mert új helyettes jön és annak leszek a titkárnője. Baranyai most már bizto»NÄwmww san tudta, nincs helye ebben a körben. Vissza kell térnie a szakmájához. Kiváltja az ipart. Asztalos lesz újból. De mit szól majd a felesége ? Megírta a felmondását. Szerényen kopogott a főnök titkárságának ajtaján. — Klárika, jelentsen be a főnöknél. Beszélni szeretnék vele — mondta csendeset:. — Igen? Ö is magával, éppen most szólt, hogy keressem meg. Valami mondanivalója van. — Hát... őszintén szólva, már vártam, hogy hivasson. A főnök széles jókedvvel állt az ajtóban. — Gyere csak, barátocskám. Jó, hogy jössz, már kerestettelek — s ezzel betessékelte. Baranyai krákogott. Kezében reszketett a levél. Az igazgató mosolyogva nézte a zavartságát. — No, újabb újításod van? De ezért már elfogadod a jutalmat, ügye? — Nem ... azazhogy . .. szómakogta. összehúzta a szeide azt a levelet nem nekem szól'.’ levélért az igazval... — A főnök möldökét. — Add vagy talán — nyúlt a gató. És néhány perc múlva kiabálás, veszekedés hangfoszlányai hallatszottak ki a titkárságra. Klári fülelt. Dörzsölte a kezét és mosolygott. — Na, Baranyai! Most vágnak ki! — kuncogott magában. Nem így történt. Baranyait kinevezték igazgatóhelyettesnek. A titkárnőből meg ... sírásó lett. Klárit leváltották. Elment, hogy eltemesse a pletykát ... Gáspár Judit
