Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-29 / 280. szám
I. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM 1984. NOVEMBER 29, CSÜTÖRTÖK Pénteken bevonult az utolsó csoport is. Bevonultak fiaink. Nótaszóval búcsúztak el a civil élettől, édesapák és édesanyák integettek utánuk, meg a könnyes szemű lányok. Zsebkendőkkel integettek utánuk, szomorúan, már az, ahogy ilyenkor szokás. A fiúk pedig visszaintegettek, és azt énekelték, hogy „Itt hagyom a falutokat .. ”, meg azt, hogy „Most szép lenni katonának." „Álljátok meg becsülettel helyeteket...” — ezekkel a szavakkal és férfias kézszorítással indították útnak őket járásunk képviselői, az itthoni „öregek”. De ezekkel a gondolatokkal indultak útnak ők maguk is. Idézzük szó szerint néhá- nyuk szavát. „Nem a világ végére megyünk“ Kuharik Zoltán, Tápiósze- csőről vonul be katonának. A helyi honvédségnél volt villanyszerelő, így számára nem „újdonság” a bevonulás. hagyom a feleségem. Ez az embernek ilyenkor a legnagyobb bánata. Viszont annak meg örülök, hogy egészséges vagyok, alkalmas katonai szolgálatra ... Eltelik az idő. „Továbbszolgálatot vállalok“ Váczi István is Kőbányára vonatozott be naponta, Kókáról. Mit vár az elkövetkező hónapoktól? — Ha nagyon megtetszik a katonaélet, az is lehet, hogy bent maradok továbbszolgálónak. — Nem fél? — Nem. De izgulok. Egyszer van ilyen az ember életében.. Izgulok, hogy hová kerülök, merre, milyen új barátok lesznek ? Szeretnék olyan helyre kerülni, ahol gépkocsit vezethetek, még r.z MHS-ben tanultam. Azért is izgulok, hogy ez vajon sikerül-e? Az MHS-ben meg tudtam állni a helyem, vajon a honvédségnél is sikerül-e? Hűséges társamat, motoromat azonban igen-igen sajnálom itthagyni... — Tíz éve érkeznek a szemem előtt a fiatalok szolgálatra. Láttam, érzem, hogy nagy dolog ez, de nem félelmetes. Engem nem zsení- roz”, hogy el kell válni a papától, mamától, mert nem a világ végére megyünk. Persze, nem könnyű elhagyni őket, a megszokott környezetet, barátokat, na meg azt a szép kislányt, aki olyan kedvesen búcsúztatott ma reggel, de hát... „Örülök, hogy egészséges vagyok“ Farkas Gáspár Nagykátá- ról Kőbányára járt be naponta az üzembe, most két évig hiányozni fog ez. És még ... — Fiatal házas vagyok, itt „Okos dolognak tartom...“ Németh János Nagykátá- ról, gépkocsivezető volt az Állatorvosi Egyetemen Budapesten. — Az volt e legrosszabb, amikor a munkatársaimtól elbúcsúztam ... Egyébként, okos dolognak tartom azt a rendeletet, mely szerint tizennyolc éves korban hívnak be minket. A fiatal a legszebb éveit így itthon töltheti, húsz éves kortól. Én is motoroztam az MHS-ben, a honvédségnél ennek nagy hasznát vesszük. „Kilencvenkét ugrásom van“ Nánai Tibor Tápiószent- mártonnak mond búcsút. Ö Minden brazil arcban a magyar vonásokat kereste Budai Sándor 1912-ben, Budapesten végezte el a festőakadémiát. Tudásával és a magyar táj varázsának tökéletes visszaadásával elnyerte az Andrássy-dijat, amit csak kivételes tehetségek mondhattak magukénak. Ferenczy István és Károly tanítómesterei tanácsára külföldi tanulmányútra indult. Hazatérve megdöbbenve tapasztalta, hogy abban a társadalomban az ő számára nincs létalap. Állást nem kapott. Felesége, aki tanítónő volt, szintén nem tudott elhelyezkedni. ök is, mint annyian mások, külföldre kényszerültek vándorolni. Brazíliában abba kellett hagynia a tájképfestést, s hogy meg tudjon élni, portrékat festett. így is számtalan kiállítás és dicsérő kritika kísérte munkáját. Képei értékes dijakat arattak. Mégsem érezte jól magát. 1934. június 16- án egy brazíliai magyar újság a következőket írta róla: .. és amikor távozom a műteremből, Ady megrázó szavai jutnak eszembe: „Árpád hazájában jaj annak, aki nem úr, s nem bitang . .íme, igaza van a költőnek. Az egész világ magyar tehetségekkel teli. Mindenütt magasra tör a magyar zseni, csupán otthon nem.” Ő pedig a korhadt múlt fojtó légkörében sem szakadt el népétől. Minden brazil arcban b magyar vonásokat kereste, minden hangban a szép magyar szót hallotta csengeni. A trópusi növények is az itthoni virágok illatát juttatták eszébe. Nem tudott ellentállni. Otthagyta a jómódot, barátait, ismerőseit, összecsomagolta képeit és hazajött Magyarországra. 1938- ban már itthon bontakoztatná ki tehetségét, de a koncért harcolók meggátolták ebben. Azok érvényesültek, akik senkit és semmit nem kímélve törtettek előre. Az ő egyénisége nem tűri a törte- tést. Élni viszont kell, így felesége Erdélyben vállal tanítói állást. Ebből a csekély kis fizetésből tengődnek. Ismét fest, képeit üzérek, műkereskedők vásárolják meg és adják el búsás haszonnal. 1939- ben mégis eljut a Műcsarnokba. A „Munkáscsalád” című művét állítják ki. A fel- szabadulás után közvetlenül Haleszba (most Tápiószőllős), majd Újszilvásra költöznek, ahol Budai néni tanít, Sándor bácsi fest. Kedves témája továbbra is a táj, de most már portrét is szívesen fest. Számtalan kép őrzi az újszilvási emlékeket. Felesége és egyben első számú kritikusa, a halk szavú tanító néni 1961-ben, mint az oktatásügy kiváló dolgozója ment nyugdíjba. Most ö, a testben, lélekben beteg Sándor bácsi istápolója. Eddig a krónika egy festőművész hányatott életéről. A járás, ahol él. talán vissza tudná adni elvesztett ambícióit egy kiállítás megrendezésével. Megérdemelné! Juhász Imre is részt vett az MHS tevékenységében, ejtőernyőzött. Aztán Budapestre, a Postás Repülőklubba járt, ő ezt mondja szó szerint: — Nagyon vártam a bevonulást. Amit eddig sportként űztem, most annak szentelhetem minden időmet, energiámat. A klubomat sajnálom csak. Valószínűleg, benn maradok én továbbszolgálónak. Kilencvenkét ugrásom van már, azt hiszem, jó kezdet ez a hadseregnél. . Több, volt klubtársammal találkoztam már, akik katonák, jól érzik magukat, akárcsak, ahogy én fogom, biztos vagyok benne. Jó szerencsét, vidám, békés katonaéletet, ifjú katonák! (d. g.) Csávás Lajos: Mini fény a növényt Évszakok nélküli dús sugaraktól a pillanatok klorofilja feloldja | a hétköznapok gondját-örömét. EZ hát a sorsod. I Mint fény a növényt, éltetsz, szavad, mozdulatod, mosolyod már í sejtjeim őrzik. Egyedül Nincs a szélnek vasárnapja, a kezében szirombalta, fejem fölött suhogtatja. Futhatok köszörült fénybe, megsebez a színek éle: nincs, mi hiányodtól védne. H I R — Verdi: Rekviemjéről tartott Kovács Lajos megyei énekszakfelügyelő nagy sikerű előadást a nagykátai Kossuth Értelmiségi Klubban. A közönség mikrólemezről, a római operaház előadásában hallgatta meg a művet. — Kibővítették Tápiógyör- gyén a falu cukrászdáját. E K — Parkosítják Nagykáta főterét. A kiöregedett fákat kiszedték és helyette rózsatöveket, díszbokrokat és fenyőfákat ültetnek. — A művelődési házak igazgatói kedden Tápiógyörgyén tartják továbbképzésüket. A tápiószelei „Fehér Akác”-nak van egy ételkülönlegessége,. Ott szerepel minden étlapon. Ez a „szelei bableves”. A szelei derék polgárnak összefut szájában a nyál már a betűk olvasásakor is. Mindjárt rendel belőle egy adagot, aki lo- kálsoviniszta, kettőt, vagy hármat is kér. Mert ugye, ennek még az íze is más! Nem holmi györgyei, vagy teszem fel, farmo- si bableves. Mit tesz viszont egy jött- ment idegen, ha betéved a Fehér Akácba? Különösen, ha ő is lokál- soviniszta, aki szű- kebb hazáját a világ köldökének vallja? — Szelei bableves? Nem keli! — harsogja. Ez persze, rút elfogultság. Mert az az igazság, hogy Tápiógyörgyéről gyalogos zarándokcsapatok érkeznek fölsebzett talpakkal az Akácba. Nagykátáról kü- lönvonatokat inSzelei bableves dítottak valaha, amiket szárnyvonalon egyenest az étterem elé akartak vezetni. A budapesti újságok pedig hosszan cikkeztek a Budapest—Tápiószele között építendő autósztrádáról. S mindez miért? A szelei bablevesért. A külföld is nagy érdeklődést tanúsított a leves iránt. Különösen, amikor a rádió helyszíni közvetítést is adott az étteremből. E közvetítések körülbelül így hangzottak: — Kedves hallgatóim! Hallják ezt a lármát, ezt a zenét? A különböző csapatok saját babtermésű levesért harcolnak, miközben a zenekar húzza a talp- alávalót, „Kátait!” „Györgyeit”! „Bab-lé-tá-lat”! — halljuk az ütemes buzdítást.” Most a hangulat a tetőfokra hág. Megjelenik a pincér. Valósággal kikap- ködják kezéből a vendégek a tálakat. Van, aki hármat is kiiszik egy csapásra, s van olyan, aki bableves helyett nyaklevest kap! Azután többen nyöszörögve, kisom- fordálnak, hogy átadják helyüket az újabb vendégeknek. Addig ők kifetrengik a turnus fáradalmait, majd újra visszatérnek ... Nahát. Ez a szelei bableves. De azért nem kell irigykedni. Ügy hallom, az elégedetlenség megszüntetésére a környező községekben is nevet adnak már a gyereknek. Így kerül forgalomba az újszilvási szilva, a tápiószőllősi szőlő, a farmosi tyúkfarm, a tóalmási alma, a tápiógyör- gyei Gyurka és a tápiószentmárto- ni Marci.. .S így marad mindany- nyiunk örömére a bableves „szelei”. Kőszegvári József Kisvárosi utca (Pataki Tibor rajza) Mi a helyzet a határban? Sorrend , Tsz neve, helye Terv Tény Százalék 1. Tápióság Kossuth 1083 940 87 2. Szentmártonkáta Kossuth 1313 1134 86 3. Tápiószentmárton Úttörő 759 620 82 4. Szentlőrinckáta Uj Világ 1325 1037 73 5. Tápiószecső Egyetértés 1004 754 75 6. Tápiószele Tápiómente 1202 900 74 7. Farmos Uj Élet 1127 820 73 8. Tápiószentmárton Kossuth 1931 1350 70 9. Tápióbicske Április 4 1912 1298 68 10. Nagykáta Kossuth 1300 850 65 11. Nagykáta Magyar—Koreai Barátság 1928 1250 65 12. Tápiószőllős Petőfi 1435 936 65 13. Tápiószentmárton Rákóczi 59 1273 750' 14. Újszilvás Kossuth 1168 680 58 15. Tóalmás Lenin 1310 750 57 16. Kóka Kossuth 1761 947 54 17. Tápiógyörgye Zöldmező 3122 1681 52 A járás összesen: 30000 18582 62 A járási versenybizottság HOL A HIBA? Reális tervezéssel vissza lehetne szerezni Tápióságon a tagság bizalmát a kertészet iránt A tápiósági Kossuth Tsz- ben 1960-ban próbálkoztak első alkalommal kertészettel, tíz hold területen. Hivatásos kertészük nem volt, a vezetést hát Cserni Gáborra bízták, aki már kisfiú korában az apja mellett tanulgatta a konyhakertészetet. A melegágyhoz szükséges sok-sok felszerelés az övé volt, s ő önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül átadta a termelőszövetkezetnek. Nagy lendülettel fogott a munkához. Sok dolgos asszony segítette munkájában, úgyhogy a gazdasági év végén holdanként tizenötezer forint tiszta jövedelmet szerzett a termelőszövetkezetnek. Felbuzdulva az első év eredményein, a tíz hold mellé még húszat csatoltak. Ezt paradicsomtermesztésre szánták. Még nagyobb lendülettel fogtak hozzá 1961-ben és ez az év is szép jövedelemmel zárult. 1962- ben ötven holdra terveztek paradicsomot és paprikát, továbbá még húsz holdon műveltek különböző zöldségféléket. Csakhogy abban az évben a vezetőség és a tagság részéről felütötte fejét a bizalmatlanság. A tagok már nem álltak olyan lendülettel a most már het- venholdas kertészet megmunkálásához, így aztán nemcsak hogy nem jövedelemmel, de ráfizetéssel zárták a gazdasági évet. Elhatározták tehát, hogy hivatásos kertészt hoznak, mert a hanyatlásért elsősorban Cserni Gábort okolták. 1963- ban Jaksa Sándort alkalmazták, aki szőlő- és gyümölcskertész volt. Hozzá is fogott egy komoly terv elkészítéséhez. A munka megindult, ám kiderült, hogy a megingott bizalmat nem tudják megerősíteni. Ráadásul akkor jött az a nagy, mindent elsöprő árvíz is. így ez az év négyszázhetvenezer forint ráfizetést hozott. Következett az 1964-es év. Most már százhúsz hold kertészetet terveztek, de olyan szerencsétlenül, hogy már most, novemberben félmillió forint a deficit. Ez indította a vezetőséget arra, hogy a jövőben ne foglalkozzék komolyabb és nagyobb földterületen kertészettel. Csupán a község lakosságát látják el a legszükségesebb kertészéti termékekkel, paprikával, paradicsommal, káposztával. Sokan vívódnak mostanában Ságon: hol a hiba? Talán nem elég jó a föld, egy komoly, rentábilis kertészet létesítésére? Akik ismerik Tá- pióságnak a Tápió mentén húzódó rétjét, tudják, hogy Tá- piószecsőtől egészen községünk lakott részéig alkalmas a terület a kertészkedésre. Hozzáértéssel, de elsősorban komoly hozzáállással, komoly jövedelemre tehetnének szert, és ezzel növelni tudnák a tagság amúgy is elég gyönge jövedelmét. Helyes volna, ha a felsőbb szervek ezt a kérdést sokkal tüzetesebben vizsgálnák meg. Reális tervezéssel nyilván vissza lehetne szerezni azt a bizalmat, ami a kezdetben megvolt, és annak idején oly szépen gyümölcsözött. L. J. BRAVO, POSTA: Expresszrekord ! Káka Tápiószecsötől légvonalban három, földúton öt, műúton — Tápiósülyön keresztül — pedig tíz kilométerre van. Ha a közlekedési eszközöket nézzük, a repülőgéptől a lő- csös szekérig, ezt a távolságot rövid idő alatt meg lehet tenni. Kerékpárral mindössze fél óra az út. Nem így azonban a postánál, ahol úgy látszik, a visszafejlődés korát élik. Tizenöt évvel ezelőtt Kókáról Szecsőre egyik napról a másikra megkaphattuk az egyszerű levelet, vagy csomagot, most azonban az „expressz küldemény” is csak harmadnap érkezik meg. Nyilván meg akarják szolgálni a beszedett díjat, mert a postai küldeményeket Kókáról Szecsőre közel háromszáz kilométert utaztatják Beszéljenek a tények. Kákán hétfőn reggel .,expressz küldemény”-ként feladták a „Hitler élete” című filmet Tápiószecső- re. A filmdoboz csak szerdán érkezett meg. Érdeklődésemre a posta vezetője elmondotta, hogy Hitler életének útjc eién- gé tekervényes volt. Kókáról ugyanis elvitték a filmet Tápiós 'i' be. onnan Nagykátára. Itt átrakják a szolnoki vonatra és bevitték Budapestre. Pestről másnap újból elszállították Szolnokra, és Szolnokról harmadnap reggel megérkezett Tápiószecsőre. Hm. Lassan talán? Ugyan! Ha azt vesszük, hogy az út hossza háromszáz kilométer volt, akkor ehhez gratulálnunk kell. Ez valósá„Most szép lenni katonának...“
