Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-27 / 278. szám

4

fűi •r ECYLI

vTií/rlfiP

IS84. NOVEMBER 27. PÉNTEK

Karácsony előtti hajrá a „báagyárban“

1958 januárjában alakult meg a Műanyag és Textilfeldolgozó Háziipari Szövetkezet játékgyártó részlege. Azóta több százezer babát és más játékot készítettek a magyar és külföldi gyerekek örömére. Különösen a karácsony előtti időszak nagyon mozgalmas a szövetkezetben. A babarészleg állandó munkásai és bedolgozói nagy ügyességgel és szeretettel készítik az ízléses, kedves babákat.

Őrtorony

Irodalmi eszpresszó Visegridon

Erős Pálnc, a háziipari szövetkezet egyik dolgozója, kedvenc babáival

(MTI Foto: Molnár Edit felv.).

Bántalmazta gyerekeit

Hajdú István 53 éves foglalkozás nélküli, büntetett előéletű . isaszegi lakos 1961 júniusában otthagyta utolsó állandó munkahelyét, és azóta vagy „pihent”, vagy esetenként kisebb-nagyobb alkalmi munkát vállalt. Keresetét mindig elitta, s amikor részegen hazament, bántalmazta és üldözte gyermekeit. A szomszédok többször figyelmeztették Hajdút, próbálták rábeszélni arra, hagyjon fel eddigi életmódjával, de az italozó férfin nem fogott a jó szó. Közveszélyes munkakerülés és ifjúság elleni bűntett miatt eljárás indult ellene.

Ma este a Budakömyóki Vendégtátóipari Vállalat kezelésében megnyílik Visegrá- don a megye első irodalmi eszpresszója, az Őrtorony. Az este hét órakor kezdődő nyitó ünnepség vers- és zeneműsorát Fák, viharban címmel Rákos Sándor József Attila-díjas költő és Szent- pál Mónika előadóművésznő állította össze.

Mától kezdve minden pénteken este kerül sor az irodalmi műsorokra. December

4-én Tímár Máté író Útirajzok zenével címmel tart előadást. December 11-ein Montaner svájci festőművész a svájci—francia költészetet mutatja be, ugyanakkor a presszó látogatói megtekinthetik a neves festőművész kamara-kiállítását. December 18-ának műsorát Fábián Zoltán író állítja ösz- sze Szerelmem, Dunakanyar címmel.

Az érdekes, művészi igényű kezdeményezés elsősorban a Dunakanyarban élő írókat dicséri: ők vetették fel az . irodalmi eszpresszó létrehozásának gondolatát, de dicséri a Budakörnyéki Vendéglátóipari Vállalatot is, amely rövid időn belül valóra váltotta a jó ötletet.

KÖNYVESPOLC:

Anna Langfus:

Homokpoggyász

Jelentős

court-díjjal

Saját

keresetükből utaznak külföldre a ráckevei gimnazisták

A ráckevei Ady Endre Gimnáziumban már régi hagyomány, hogy a diákok maguk teremtik elő a kirándulásaikhoz és egyéb rendezvényeikhez szükséges pénzt. A tanulók a nyári szünetben a környékbeli gazdaságokban dolgoznak és keresetüket a takarékba teszik. Az egyik négy évvel ezelőtt érettségizett osztálynak például még mindig 1800 forintja van a betétkönyvében, amiből jövőre ötéves találkozójuk kiadásait fedezik majd. A nyári munkákat a gimnázium egyik tanára szervezi és természetesen ő felügyel a kirándulásokon is.

Jelenleg a II/'B osztály a

„leggazdagabb”. Tavaly 37 000 forintot kerestek, amelyből az idén két hetet töltöttek Tihanyban, s még maradt is a pénzükből. A nyárra 60 000 forintot akarnak összegyűjteni, mert 12 napos kirándulást terveznek Lengyelországba. A szülőktől még zsebpénzt sem kérnek. Kiérdemelte az önellátó osztály nevet a IV/B is. Tavaly Pozsonyban jártak s jövőre az érettségi után Erdélybe,

vagy Olaszországba utaznak. Útjuk csaknem ingyenes

lesz, mert most szeptemberben és októberben 13 000 forintot ,,dolgoztak össze”. (MTI)

litjvrmvtiirufjédia

Túpiósápon

Szerdán délben hazafelé tartott az iskolából Jakab Sándor 9 éves tápiosápi kisfiú. A tanáesháza előtt, a kövesúton egy vasdarabot látott, amibe játékosan belerúgott. A következő pillanatban robbanás rázkódtatta meg a levegőt, s a kisfiú összeesett. A mentők súlyos sérülésekkel szállították Budapestre, az István kórházba, ahol azonnal kezelés alá vették, s eltávolították testéből a repeszdarabokat.

A rendőrségi vizsgálat azonnal megindult. Az eddigi adatok szerint valamilyen gyutacs kerülhetett az útra s az robbant fel a rúgás következtében.

lyesnek látszik a könyvtárak, klubok, szakkörök részére is biztosítani a legérdekesebb kiadványokat.

*

Aprily Lajos versei — cseh nyelven

Tíz esztendős a prágai Szép- irodalmi Könyvkiadó Világirodalmi Kiskönyvtár című sorozata, amelyben ezideig kilenc magyar szerző művét jelentették meg. Az elmúlt napokban került a prágai könyvüzletekbe a nagy példányszámú sorozat tizedik magyar kötete, amely Aprily Lajos cseh nyelvre fordított kilenevenhét versét tartalmazza. A válogatás a költőnek 1957-ben megjelent Ábel füstje című verseskötetéből való. A verseket Bora Berá- hová fordította. Az ízléses kötet előszavának írója: Bre- dár Gyula.

díjjal — a Gon- — kitünteti könyvet kap kézbe az olvasó. Megérdemelten díjazott könyvet, mert a lengyel származású francia írónő műve megka- póan őszinte, s finom, mégis szenvedélyes hangja magával ragadja az olvasót;

Egy fiatal lány, akit a háború, a fasizmus tépett ki megszokott környezetéből, s sodorta a kontinens távoli tájaira, utat keres, s gyermekkorára emlékezik. Önéletrajz lenne ez, ha csak a megszokott elemek alkotnák a regényt. Ám Langfus nem a maga, hanem egy nemzedék útját rajzolja fel könyvében, az egyénit és az általánost, egymástól elválaszthatatlanul.

Nemzedékek életét dúlta fel a háború, s leginkább azok idegeit viselte meg, akik akkor,

a háború hónapjaiban jutottak el a fiatalkor küszöbére, kezdték felfogni tudatosan a világ dolgait, s keresték az értelmet az értelmetlenség viharaiban. Mert Langfus könyvében nem főszereplő a háború, mégis az. Ott van minden gondolatban, emlékben, élményben, évek múltán is jelen van az idegekben lerakodott nyomaival, kitörölhetetlenül. És gyűlöletesen. Mert éppen ez a könyv érdeme; nem beszél közvetlenül a háborúról, mégis gyűlöletessé teszi.

A toll rangos forgatóját ismerheti meg a magyar olvasóközönség Langfus könyvéből. Kifogásunk csak annyi, hogy a könyv korábban is eljuthatott volna a hazai olvasókhoz. A fordítás Szávai Nándor munkája. (Európa Könyvkiadó.)

(tn. o.)

Az életbe táncoltatott leány

Az első egész estét betöltő magyar táncfilm

A színjátszó rendezők és az irodalmi színpadok rendezői hasznos segédkönyvet kaptak kezükbe a közelmúltban. A Színaáztudományi Intézet bőséges bibliográfiát állított össze, amely három részből áll. Az első a korszerű színház, a második színházi tanulmányok, a harmadik pedig', a színpad és közönség témakörében gyűjti össze és ajánlja a szakembereknek a legújabb műveket, Ezek a kiadványok azért hasznosak, mert a Vidéken élő szakemberek is lépést tarthatnak érdeklődési körük fejlődésével, változásaival, tájékozódnak a legújabb elméletek, állásfoglalások, eredmények világában. A jelzett szakmunkák, tanulmányok, könyvek általában könnyen hozzáférhetőek, mert olcsó áron hozzák azokat forgalomba. Az egyéni vásárlás mellett azonban herész koreográfiáját Rábai Miklós állította össze. A mindvégig izzó dráma, a fergeteges táncokból is kisütő balladaiság s annak, az emberekben élő félhomálynak a megteremtése, ahol a nő egyénisége nem bontakozhat ki, a film legemlékezetesebb képsorait teremtette meg. Emlékezetesen, festőién szép a leány tánca a halott- siratókikal. Ez a jelenetsor ren- dezőileg, képileg, koreográfiai- lag, művészileg olyan szép, olyan kiváió, hogy csak ebből az ötletből önálló kísfilmet lehetne komponálni. Harangozó Gyula koreográfiája vezet el a barokk korba, ahol a balett elemei érvényesülnek. A befejező rész — Seregi László koreográfiája — napjainkban játszódik. A leány legyőzi a mindvégig őt üldöző halált, s eldobja a piros cipőt. A lendület, a játékosság, a dráma, a líra és korunk gyors1, mindvégig sürgető ritmusát olvasztja magába a rész. A leány tánca a neki zenélő halállal félelmesen drámai. Ez a film csúcspontja, a végső csata, ahol valakinek már győznie kell.

Banovich Tamás, a film rendezője hosszú idő óta készült erre a munkára. Negyven kis táncfilmet rendezett, s ezeket mind egy-egy tanulmánynak tekintette a nagy játékfilmhez. Megérte. Mindazok mellett, hogy Banovich kitűnően ért a tánc nyelvén, kiváló filmrendező is.

Széchényi Ferenc operatőr képei híven szolgálják a rendező elképzeléseit. Külön kell : szólnunk Vujicsics Tihamér i zenéjéről, aki egymaga kom- ; ponálta mindhárom rész zené- \ jét. Nagyon tehetséges munka.

; A film főszerepét Orosz Adél | táncolja. Meglepően otthono- í san mozog még a modem j dzsessz elemeivel telített ze- i nére is. Kiemelkedően jó volt ja népi balladai részben és a ; film utolsó jelenetsorában, a : „haláltáncban”. Sipeki Leven- \ te megfelelő partnere volt. A

• film egyik emlékezetes alakítá- ;sa Bárdi Györgyé, aki a „fe- j kete embert”, a halált idézi fel. í Dicséretet érdemel a Magyar \ Állami Né<pi Együttes és a ! Duna-együttes tánckara, vala- < mint a Magyar Állami Opera- \ ház és a Fővárosi Operettszín- i ház balettkara, valamint a

j közreműködő zenekarok.

*

! Sebes Erzsébet

*

■ —■ ■ ■ ■ —

f

[Kié az Orionton?

f

j Október első napjaiban Cell- • dömölk és Tatabánya között a ! személyvonaton az egyik utas- ! tói elloptak egy Orionion «gyártmányú táskarádiót. A do- ! rogi járási rendőrkapitányság ! kéri a károsultat, hogy írásban ! vagy telefonon jelentkezzék a \ rendőrkapitányság bűnügyi í csoportjánál.

>

: — Nyolcszáz kötetes

: könyvtárat nyitott a 800 la- i kosú Káván a községi ta- ■ nács.

KÉT GIN

w

— Táncoljunk lányok? A lányok már fel is állnak az asztaltól. Nincs sem udvarias meghajlás, semmi. Átbukdácsolnak az eszpresszó apró asztalai, székei között, hiszen moccanásra is alig van hely. Már táncolnak. A zongorista kicsit hangosan üti a billentyűket, a dobos énekel. A dobos csúnya, alacsony ember. A széken elő- recsúszik, hogy könnyebben érje a lába a földet. Űsz haja, sovány, beteges arca van, szemüvege eltakarja keskeny szemét. Énekel, énekel. A hangja kellemes:

„Mikor leszel már az enyém?” «A villa Negra nem apáca zárda..

„Miért fáj...”

Azután twiszt következik. Vadul, majd csendesebben. Végül olyan erővel, hogy többen abbahagyják a táncot. A párok forognak: a lányok, fiúk előre, hátra hajolnak. Kivetnivalót keresek rajtuk. Az a fekete hajú, rövidre nyírt, kócos kislány, aki előbb itt ült az asztalnál, — túlságosan közel engedi magához a fiút. A barátnője sem restell szűk szoknyában a földig guggolni. A feketének pedig annyira bő a szoknyája, hogy mindig fellebben, amikor forog.

A zenekar ismét lassút játszik. Szorosan, önfeledten táncolnak a fiatalok. Látszik, boldogok. Az a magas fiú, aki a feketét forgatja, csúnyán fésüli a haját és a zakója is túlságosan rövid... Most már nem őket, inkább magamat figyelem. Érzem, hogy valamennyi kifogásom sántít. A fekete lány és a szűkszoknyás is csinos, nagyon kedves. A fiúk hozzájuk- valók. Ügy, ahogy vannak, szépek.

A dobos a dobra üt. Szünet.

A fiatalok újra a székek között botorkálnak, vissza, a mellettem álló asztalhoz. A szűkszoknyás kicsit meglöki az asztalt, a maradék ital ki- löttyen. Nevetnek. Ezen mit tudnak nevetni? Intenek a pincérnek:

— Négy gint.

Koccintanának, de nem sikerül. Valamelyikből mindig kibuggyan a nevetés és akkor vége mindennek. Hangosak, nem is veszik észre, talán zavarnak másokat. Talán engem, aki ott ülök mellettük. Számukra azonban levegő vagyok. Én is, mások is. Engem pedig tényleg zavarnak. Magam sem értem mi bújt belém. Ingerelnek. Különösen azóta, amióta meghallottam, hogy a lányok tizenhat évesek. Szólni kellene a pincérnek, miért szolgálja ki őket, kivált ilyen későn. Mindjárt zárják a talpukat. Tizenhat évesek. Valami belémnyilall. Jaj, de szégyellem, nem szoktam pedig irigyelni senkit. Sírni sem szoktam, különösen nem eny- nyi ember előtt. El kellene innen menni.

Maradok. Ezt a táncot még megvárom. A fekete lány mélyen a fiú szemébe néz, a másik pár sem zavarja őket — koccintanak.

Öt, tíz perc. Újra táncolnak. Milyen hangulatot teremt ez a kis gyomorbeteg külsejű dobos. Féldecik, táncok, szűk szoknyák, tűsarkak — fiatalság.

öregszem, állapítom meg, életemben nem is először, s nem is öngúny nélkül. Máskor azonban nevetek rajta. Most nem. Most hiába tagadnám, fáj. Mintha valamit elmulasztottam volna. Pedig mi is táncoltunk. Mi is voltunk fiatalok. Voltunk, igen — erősködöm, mert tudom, hogy hazudok.

A gangon szólt a gramofon. Vali Tiborral táncolt. Misi mindig engem kér le. Anyu apró süteményt sütött, azt rágcsáltuk. Később Pista heKORSZERŰ SZÍNHÁZ - SZÍNPAR ÉS KÖZÖNSÉG

Mennyi lehetőség rejlik még korunk legújabb, s legnépszerűbb művészetében, a filmben! Mily sokféleképpen s mennyi mindent lehet elmondani a filmkockákon. Történetet, sőt történeteket lehet elmesélni egyetlen szó nélkül, táncban, a test művészetével és a zene akkordjaival. Nehezebb így beszéd nélkül „beszélni”, úgy, hogy mindenki, s ne csak a szűkkörű szakértők > között legyen érthető, „Az életbe táncoltatott leány” alkotói vállalták ezt a nehéz munkát, s igen nagy tehetséggel, csodálatra méltó művészi alázattal és hihetetlen szenvedéllyel nemcsak hogy megalkották az első egész estét betöltő magyar táncfilmet, hanem művészileg; olyan kitűnő munkát produkáltak/ amely nemcsak a hazai közönségből, de minden bizonnyal a világ filmművészeiből is elragadtatást vált majd ki.

Banovich Tamás, a forgatókönyv írója és a film rendezője Andersen „A piros cipő története” című meséjének ötletéből indultak ki. Ez a mese a halálba táncoltatott leány története. A filmben azonban a leány legyőzi a halált, ezért választották az alkotók „Az életbe táncoltatott leány" címet. Banovich a mesén túl érdekes problémát, a nő egyéniségét vizsgálja három világban — a népi balladai miliőben, a barokk korban és végül napjainkban. A népballadai

I

„akkor” és mire kikerültünk a ^ háborúból, messze elmúlt a mi f igazi ifjúságunk. j

Láttam azóta vidám háló- ^ kot. Olyan hófehér vagy hal-% ványkék báliruhákat, amilye- % neket minden lány álmodik $ magának és amilyenekről én % csak álmodtam. Láttam egy- % mást kergető párokat, fiúkat, £ akik hegedültek — elmoso- ^ lyodiam és mentem tovább ...;

Itt, ebben a kis piszkos esz- ^ presszóban, ahol a zene sem} báli zene, jut eszembe, ami el-; múlt anélkül, hogy igazán lett \ volna: az én, a mi tizenhat % évünk. Itt várom az ajtó nyí- lását, hátha belépnek rajta a $ régiek, akik soha nem léphet- ^ nek már be?

— Két gint kérek — szólok % indulatosan a pincérre, aki'j észre sem veszi haragom.

— Tessék, két gin — teszi $ az asztalomra.

Az egyik pohárral nyom-j ban felhajtom. Finyelek, hát-f ha valaki megbotránkozva néz j rám. Senki. Iszom a másik po-; hárkából. Dacosan, lázadón. J Mintha visszaperelhetném a; huszonhárom év előtti napo- % kát, mintha korábbra hozhat- \ nám a felszabadulás évét. $ Mintha ssámonkérhetnék va- j lamit. £

A zene még mindig szól. A} Gyertyafény keringőt játssza. í Ezt most szépen, halkan. Az-j után a Csárdáskirálynőből va- lamit. Űjra twistet. Nem sokál záróra. Most már itt maradok. I

Sági Ágnes í

gedült: Oh lányka, oh lányka... azután az Indián szerelmi dalt. Faxot is táncoltunk. A lányoknak azonban haza kellett menni. Sötétedett. A fiúk is indultak.

Másnap a szomszéd, Vili bácsi beszélni akart anyámmal:

— Miért kell ilyet csinálni? — kérdezte csupa jóindulattal.

— Milyet? — ijedezett az anyám.

— Megszólják magukat, Mária, hogy engedheti a lányát ilyen időkben táncolni? Ki hallott ilyet?

Az előző esti összejövetelünkről beszélt. Arról, hogy apám a háborúban, Valié és Klárié is. Milyen lelke van az ilyen fiatalságnak, amelyik háború alatt keringőzik? — korholta anyámat.

Amikor elment, anyám szomorúan hajtotta le a fejét. Irigyelték-e vagy sem, megszóltak-e vagy sem, nem tudom. Többé nem táncoltunk. Vili bácsinak nem kellett aggódnia a hírnevemért. Egy hét sem telt el, a fiúk bevonultak. Ernő mindenki szemeláttára vont magához, pedig soha nem mondta, hogy tetszem neki. En pedig nem tiltakoztam, holott... Mintha csak éreztem volna, hogy többé nem látom. Dénes, Tibi, Laci sem jött haza. Egyszer, egyetlen egyszer táncoltunk együtt a gangon, gramofonra, aprósütemény mellett és örültünk annak a két órának.

Később sokszor gondoltam a mi ifjúságunkra, ami nem is volt. Tizenhat évesek voltunk