Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-24 / 275. szám

VÁCI UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 91. SZÁM 1984. NOVEMBER 24, KEDD Műsoros ifjúsági bál A Lőwy Sándor Gépipari Technikum KISZ-szervezete és a szülői munkaközössége 28- án, szombaton este hét óra­kor műsoros esttel egybekö­tött ifjúsági bált rendez. A műsor keretében tokiói olim­pikonok tartanak élménybe­számolót és a KISZ központi művészegyüttesének kamara- zenekara játszik. A meghívó­kat az iskolai KISZ-szervezet osztja szét. Földben van az őszi gabona EGY DÉLELŐTT Á BÍRÓSÁGON Meglopta a munkástársát Motorkerékpár az árokban A 34 éves Gaál Imre az Ala- gi Állami Gazdaságban dolgo­zott együtt Maries Gáspárral. Együtt laktak a munkásszállá­son is. Maries nem tudta, hogy Gaál gyenge jellemű ember, s megbízott benne. Egy alkalom­mal tangóharmonikát és egy pa ntallót adott át lakótársának s kérte, hogy azt a fővárosban adja el. Gaál értékesítette is Budapesten, a pénzt azonban elköltötte s vissza se ment Alagra. Feljelentés alapján az ügy a váci járásbíróság elé került. Itt személyi tulajdon károsítása és visszaesőként el­követett sikkasztás miatt egy évj böntönre és 600 forint pénzbüntetésre ítélték. Az íté­let jogerős. Veszély János tavaly vette meg az NA 67—58 rendszámú oldalkocsis motorkerékpárt. Elhatározta, hogy feleségével és ismerősével, Bayer István- néval Csehszlovákiába indul. A szép útiterv nem valósult meg, mert a váci országúton előzés közben a jármű balra csúszott és az árdkba zuhant. Bayemé nyolc napon túl gyó­gyuló csipőficamot szenvedett s Veszelyék is megsérültek. A vizsgálat szerint Veszély a csúszós úton, előzés közben gyorsan hajtott. A bíróság a motorost súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetés miatt hathónapi felfüggesztett börtönre ítélte. EJJELI MŰSZAK Keresse fe! a Váci Szabó Ktsz üzleteit, Széchenyi utca 4., 26. és 31. szám alatt, ahol mindennemű férfi- és női ruha javítást* alakítást, valamint fehérnemű-javítást elvállalunk. Nagyobb mennyiségű fehérnemű javítása esetén házhoz megyünk. Rövid határidő, olcsó árak! így látják a hajóval érkező turisták Holnap a tv-ben látjuk A Magyar Televízió szerdán 17 óra 35 perctől 18 óráig, egyenes adásban, helyszíni közvetítést ad a váci hajógyár­ból. Az egy hete tartó próbák szerint színes beszámolót ad­nak majd rohamosan fejlődő üzemünk életéről. Láthatják a nézők a külföldi rendelők által kedvelt, kézi hajtányos mentőcsónakokat. A Derecskc-dülői telepen készülnek Bemutatja majd a kamera a legújabb gyártmányt: a ta­nyahajót. Valóságos kis viziszálloda, felszerelve minden kényelemmel. Ha elkészül, öregbíti majd a váci gyár jó hírnevét (Néninger Géza felvételei) Német, cseh, lengyel és magyar bútorok találkozóia Sokan megállnak a Köztár­saság úton, a bútorüzlet tágas kirakatai előtt. Van mit szem­lélni: szebbnél, szebb, korsze­rű bútorok sprakp?tnak ( sniper, sen, tetszetősen. Bemegyünk. Az üzletben Tölgyesi Zol­tánt, a vállalat központjának munkatársát találjuk, aki az áruforgalmi osztály tervei alapján tájékoztat. — Pest megyében hat bútor­boltunk van. őszintén meg­mondhatom, hogy a váci a legkorszerűbbek közé tartozik. Sokat emelt a forgalmon, hogy Miklósmajorban másfél évvel, ezelőtt elkészült az új raktár. A tárolóban tetemes áru fér el, így a fokozódó igényeket is ki tudjuk elégíteni. — Régebben sok panasz volt a választékra ... — Ma már ez a múlté. Bebi­zonyítottuk Vácnak és kör­nyékének: nem érdemes Pestre utaz­ni. Itt is kaphatóak a hazai és a külföldi bútoripar legpraktiku­sabb darabjai. A forgalom ál­landóan emelkedik. Ma már negyedévenként eléri a három­millió forintot. — Jelenleg melyik bútor a sztár? — Nagyon népszerűek a cseh lakószobák és ülő garnitúrák. A BUTORÉRT-tel kötött meg­állapodásunk szerint a még hátralévő hetekben nagymeny- nyiségű lengyel és NDK-beli szállítmányok érkeznek az üz­letbe. A KST-betétek szétosz­tását mi is mindig érezzük, de jöhet a nagyobb forgalom, az évvégi hajrá. Állják! (dékány) Fő tér - névtáblák nélkül — Az állomástól egyenesen jöjj mindaddig, amíg egy nagy térre érsz Ott lakom én — ír­tam egy rég nem látott bará­tomnak, aki levélben jelezte, hogy meg akar látogatni, de soha nem járt még Vácon. A pontos címemet ismerte. Egy délután beállított hoz­zánk személyesen jóismerő­söm. Tzzadtan törölgette a homlokát. — Becsaptál! Hiszen itt se­hol nincsen Március 15-e tér. Szerencsére egy jóindulatú férfiú megmutatta, hol laktok. Másnap én is körbejártam a teret: sehol egy tábla. Se a sarkokon, de a kapu fölötti kis táblák is csak a házszá­mot mutatják. Eszerint Vá­cott Március 15-e tér egysze­rűen nincs! Mindez két éve történt. A A Magyar Hajó- és Darugyár Váci Gyáregysége keres: ARGON-HEGESZTŐ, SZERKEZETI LAKATOS, LAKATOS (általános) betanított munkásokat és segédmunkásokat. Váci Napló hol Fő teret, hol — a végleg nem található — Március 15-e teret ír. Bará­tommal összejártuk a várost s az eredményről itt nyugta­tom meg a kétkedőket: Fő tér sincs! 1962 tavaszán, a tanácstag beszámolóján elmondtam a fentieket, s jólesett hallanom: felszólalásomra rövidesen le­vélben kapok választ. Két és fél év óta késik a posta a levéllel. Vagy ő is ke­resi a Március 15-e teret és nem találja? ... Kövi István j Levél, /árdaügyben Több ismerősöm nevében is i kérem a Váci Naplót, emelje fel helyettünk a szavát a jár­daépítési terv érthetetlen vég­rehajtása miatt. A Széchenyi utca sarkától a Szarvas közig otthagytak a szörnyű macska­köveket — a város középpont­jában — a Siketnémák Intéze­tének oldalán. A Szarvas köz­től felfelé végig. Kisvácon át már modern járdán járhatunk. Am ez a macskaköves rész olyan rossz állapotban van, hogy minden héten orra bukik valaki rajta. A Pannónia épü­lete előtt esős időben zseblám­pával kell járni. Egy láb­törésig kell várnunk, hogy ezt a részt Is rendbehozzák, mint a szembenlevö oldalt? Főtéri olvasó A városi tanács elfogadta a jövő évi költségvetést Kétmillió 4117 ezerrel többól gazdálkodunk, mint az idén ségvetés tervezetét a tanács ülése előtt az állandó bizottsá­gok megtárgyalták, a tanács­ülés pedig elfogadta. (b.—ö.) Most, hogy az őszi vetés be­fejeződött, az összes szántó traktorokat teljes gőzzel rá kell állítani az őszi mélyszán­tásokra. Helyes volna, ha a termelőszövetkezetekben a tsz- gépek egy azonos táblában; az ÁMG-gépek pedig egy másik táblán, de szintén csoportosan dolgoznának. Ennek a mód­szernek az az előnye, hogy így az ellenőrzés és az üzem­anyagellátás sokkal könnyebb. Jó érzés látni a megyei ver­senybizottság jelentését. A vá­ci járás teljesítette az őszi ke­nyérgabona vetéstervét, a ranglista élén áll. Nem volt könnyű dolog, mert az utolsó ezer hold vetése több időt vett igénybe, mint a többi együtt­véve. Az őszi esőzések miatt 19 munkanap kiesett. Még az egy-két óra jó időt is ki kel­lett használni. MTI... MTI... MTI... MTI... MTI... MTI... Hírünk az országban Érdekes tudósítás számol be arról, hogy a Váci Kötöttáru- gyár a jövő évben mintegy 2,8 millió darab kötöttárut expor­tál a Szovjetunióba, Angliába, Norvégiába és a közép-keleti országokba, valamint új pia­cokra: Franciaországba, Hol­landiába és Belgiumba. Sok árut adnak át a belke­reskedelemnek is, 1965-ben 450 000 perionszállal erősített gyermek tréningruhát készí­tenek. Januárban kezdik meg a nyomott mintákkal díszített, kétrészes meleg leányka pizsa­mák gyártását. MTI tudósítás számolt be a Váci Vendéglátóipari Vállalat V adlmcsa Kisvendéglőjének kapunyitásáról is. A Magyar Távirati Iroda sokszorosított belpolitikai tá­jékoztatói között mind gyak­rabban találkozunk váci témá­val. Az elmúlt héten adta tudtul az országnak az MTI, hogy mi­ként népesedett be a tanév megkezdése után ismét a váci Hajós Alfréd úttörőház. He­tente 550 általános iskolás lá­togatja a népszerű Duna-parti épületet, melynek szakkörei­ben élénk az élet. Ezekben a napokban mechanikai és kere­keken mozgó játékokat készí­tenek fából. Termékeiket a játékboltban hozzák forgalom­ba. A szakkör tagjai hatezer forint bevételt irányoztak elő, amelyből nyáron majd a Ve­lencei-tó mellé utaznak, tábo­rozásra. ARCCAL NE A VASÚT FELÉ... s növesszük meg mögötte az élősövényt. 2. Állítsuk szembe a hajóhíddal, hogy a hajóállo­más épülete legyen közvetle­nül mögötte a háttér. Mit szólnak hozzá? (—c) Képes-rajzos sorozatunk, mellyel bemutatjuk új szob­rainkat, élénk visszhangot kel­tett. Helyesléssel fogadták a Váci Napló azon törekvését, hogy az alkotókat és művei­ket megismerteti azokkal, akik­nek még nem volt módjukban megtekinteniük a képzőművé­szet Vácra került remekeit. Többen kérték viszont: te­gyük szóvá a hajóállomás mel­letti „Fekvő nő” elhelyezését. Marton László művészi kész­ségét elismerik, de a vasút fe­lé tekintő s háttal a Dunának helyezett női alak furcsán fo­gadja a hajóval Vácra érkező vendégeket. — Vannak helységek, me­lyek a lencséről, mások a szi­táról, vagy a létráról neveze­tesek — írja Mátyás király utcai olvasónk. — Mi olvasha­tatlan házszámtábláink után most még a vendégfogadásunk­ról is közszájra kerüljünk? Mindjárt két javaslatot is tesz: 1. Tegyük a szobrot a hajóállomás jegypénztára elé A SZOLGÁLTATÁS embe­rei mind a helyükön vannak. Itt nincs dolga a diszpécser­nek. Malik szaktárs, az üb el­nöke is éjjeles. Érdekességként elmondja, hogy az éjszakai munkát a „gyengébb” nem jobban bírja. Pedig tud sok olyan asszony-dolgozóról, aki napi három-négy óránál töb­bet nemigen alszik. Különösen megoldhatatlan a nappali pi­henés ott. ahol gyerek van. Mindenütt jól fűtöttek a ter­mek. S ha akad is itt-ott zök­kenő, halad a munka. Álmos­ság ellen legjobb, ha az em­ber keze megállás nélkül dol­gozik. S a diszpécser nyugod­tan bejegyezheti munkanapló­jába: „Mindent rendben talál­tam”. (K. A.) SZOMBAT, éjfél is elmúlt. Alszik a város. Az Izzó Hon­véd utcai telepén világosak az ablakok. Három, sőt, egyes üzemrészekben négy műszak­ban dolgoznak a gyár munká­sai. Az éjszakai - diszpécser el­lenőrző körútját járja. Az al­katrészgyártás termei üresek: anyaghiány van. A képcső- gyártás egyik műhelyében, a kémián nem az anyag a prob­léma. Janotka művezető a sok hiányzóra panaszkodik. Egész héten kiválóan termeltek; a hét vége viszont sajnos, hét vége. Ugyanez a panasza Bo- lyovszkv művezetőnek is, az üveggyárban. Nem megnyug­tató az egyenletes termelés szempontjából a sok hétvégi j, megbetegedés”. , a zeneiskola felújítására for­dított 325 000 forint és a Köz­társaság úti általános iskola korszerűsítését elősegítő 1 mil­lió 107 000 forint. Több óvó­nőnk lesz, a zenei kultúrát szélesíti a zeneiskola létszámá­nak félszáz tanulóval való bő­vítése. A gyógyítva-nevelő is­kola tanulólétszáma — 29-cel csökkent. Ez jó hír — egy egészségesebb nemzedék kiala­kulását is mutatja. Emelke­dik a gimnázium és a köz- gazdasági technikum nevelői létszáma, további támogatás­ban részesülnek a cigánygye­rekek. A költségvetési előirányzat összege 41 056 000 forint, ez az idei 41 619 000 forint­hoz képest jelentős emelke­dés. A költségvetés bevételi ter­vezetében a tanács saját bevé­tele 4 327 000 forint, a tanács vállalatainak nyeresége 1 mil­lió 500 000 forint, 2 267 000 fo­rint az egyenesadó bevétel és 35 962 000 az állami hozzájá­rulás. A tanács költségvetéséből nem lehet lakásokat építeni és a lakosság kereskedelmi vagy egyéb igényeinek kielégítését szolgáló kisebb építkezések tervezési és kivitelezési lehe­tősége is korlátozott. A költ­A tanács legutóbbi ülésén vitatták meg a város jövő évi költségvetési tervezetét. A ter­vezetet összeállító pénzügyi és gazdálkodó szervek a terme­lés és elosztás közötti össz­hang biztosítására, a felesle­ges előirányzatok mellőzésére és a takarékosság következe­tes érvényesítésére törekedtek. A városi tanács következő évi költségvetése a kommuná­lis, egészségügyi és kulturális igényeket fokozottan igyekszik kielégíteni. Ez a törekvés a tételek összegeiben realizáló­dik. A költségvetésből megvaló­sítandó legjelentősebb kom­munális feladatok a követke­zők: bővülnek a piaci elárusí­tó helyek, nő a parkok száma, korszerűsítjük a közvilá­gítást, többet költünk a köztisztaságra, tovább folytatjuk a deákvári vízelvezetés munkálatait. A közegészségügy terén is je­lentős előrehaladásról beszél­hetünk: nő a kórházi orvos­létszám, kétezerrel emelkedik a kórházi ápolási napok szá­ma, napi nyolc rendelési órá­val szaporodik az üzemegész­ségvédelmi szolgálat. A kulturális fejlődést szolgálja

Next

/
Thumbnails
Contents