Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-19 / 271. szám
1M4. NOVEMBER 19, CSÜTÖRTÖK MS« me őrei ^Máriáit 3 Elkésik, A magyar szőiő és gyümölcs világhírű minőségét kívánta helyre állítani, illetőleg növelni a párt és a kormány, amikor elhatározta a nag3rarányú nagyüzemi telepítéseket. A mi éghajlatunk és talajadottságunk kiválóan alkalmas arra, hogy nagy mennyiségű, kitűnő zamaté, vitaminokban és tápanyagokban gazdag gyümölcsöt, szőlőt termeljünk. A jó és sok gyümölcs szerepe felbecsülhetetlen a hazai köz- étkeztetésben és az export- lehetőségek kihasználásában egyaránt. Az országos lehetőségek határain belül Pest megye adottságai még kedvezőbbek és ezért fokozottabb feladatok hárulnak ránk a szőlő- és gyümölcstermesztés fejlesztésében. Mintegy tizenötezer hold szőlőt és gyümölcsöst kell telepítenünk az ötéves terv előírásai szerint s ennek a feladatnak egyötödét kell teljesíteni idén ősszel. Köztudomású, hogy az évi telepítési munkák tavaszra és őszre jutnak, ezért az a mintegy háromezer hold, amelyet most ősszel kívánunk eltelepíteni, rendkívül nagy munkát jelent. Annál is inkább így van ez, mert például az eredetileg tervezett 430 hold szőlő helyett 1370 holdat akarunk eltelepíteni, s arra viszonylag rövid idő alatt kellett felkészülni. Már önmagában ez a tény is indokolttá teszi azt a kérdést, hogy miért kellett előre hozni a tavaszi telepítési feladatokat, de más oka is van annak, hogy azt mostanában gyakran felvetik. Ilyen ok például, hogy az idén rendkívül érezhető volt a járulékos beruházások hiánya, s emiatt nagy volt a permetező, szőlőfeldolgozó és bortároló kapacitás gondja. Sokan aggodalmukat fejezték ki: van értelme a szőlő- és gyümölcstelepítés meggyorsításának, amikor a jelenlegi telepítvé- nyek ápolása, termésük betakarítása és tárolása is nehézségekbe ütközik? Tény, hogy az idei kiváló termés, valamint a járulékos beruházások vontatottsága kemény napokat, sőt heteket szerzett a szőlőtermelőknek. Ezt figyelembe kell venniük az illetékeseknek és fontos következtetéseket kell levonniuk belőle. Remélhető is, hogy a legközelebbi jövőben hatékony intézkedések történnek a járulékos beruházások megoldására. Annak ellenére azonban, hogy a telepítés üteme nem lehet független a járulékos munkák ütemétől, azzal nem segítünk, ha a telepítést is lassítjuk, vagy különösen, ha leállítjuk azt. Ezért tehát, amellett, hogy a járulékos munkákon is rajta tartjuk figyelmünket, a telepítés kötelességeit és lehetőségeit nem mulaszthatjuk el. Ezzel kapcsolatban is igaz az/ hogy az egyik mulasztást nem lehet másikkal helyrehozni. Érdemes megvizsgálni az idei telepítési lehetőségeket. Első kérdés: vajon helyes volt-e előrehozni a tavaszi telepítési munka jelentős részét, s van-e lehetőség arra, hogy a tervezettnél nagyobb területen is jó minőségű telepítési munkát végezzünk? Van-e elegendő gép a forgatáshoz, szerves- és. műtrágya a talaj gazdagításhoz, szaporítóanyag a telepítéshez, s végül pénz és emberi munkaerő? E kérdések jelentős részére az a válasz, hogy napjainkban már csaknem befejeződött a forgatás, azaz a telepítendő terület 98 százalékát előkészítették a tsz-ekben. A szaporítóanyag is rendelkezésre áll, sőt, a dugványok és a csemeték mintegy hatvan százaléka már a termelőszövetkezetekben van. A megyei tanács tájékoztatása szerint a pénzügyi alap is szilárd, hiszen a telepítésre kért összeget az utolsó fillérig kiutalták a kormány- szervek. Ha mindehhez hozzá számítjuk, hogy az időjárás sem rossz, akkor igazán elismerhetjük, hogy a hétfőn megkezdődött te\ lepítési főszezon előjelei ked- í vezőek. Minden jel arra mutat, I hogy kellő akarattal es len- I dülettel sikeresen teljesíthet- j jük a megnövekedett felada- j tokát. Ha a termelőszövetke- 1 zetek vezetői és dolgozói egy- j aránt rajta lesznek, akkor ide- i jében is és jó minőségben is j fejeződhetik be a telepítési munka. Mi kell ahhoz, hogy el- j mondhassuk: mindenki rajta j van? Az csupán, amit eddig j is tapasztaltunk, a legjobb ter- I melőszövetkezetek telepítési munkái során. Annyi gépet, i anyagot és embert kell ehhez í a munkához biztosítani, ! amennyi szükséges és termé- j szetesen olyat, amilyen kell. ! Különösen az emberek kiválogatása fontos, hiszen szakszerű és gondos munkát kell végezni mindenütt. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy aki jól végzi a dolgát, az megkapja az anyagi és az erkölcsi elismerést. Gondoskodni kell arról, hogy a telepítési munka meny- nyiségében és minőségében egyaránt érdekeltté váljanak a dolgozók, mert csak úgy képzelhető el a siker. Ezzel kap- I csolatban újólag figyelmeztet- i ni kell arra, hogy a telepités- ' re előirányzott költségekben — főként a munkabérben — CIPŐVÁSAR elért megtakarításért nem jár | 1 elismerés. Elismerés csak azt illeti, aki a pótlás költségeit takarítja meg, vagyis azt segíti elő, hogy nagyarányú legyen az eredés. Ott ugyanis, ahol pótolni kell, nemcsak az első munka, hanem az első termés is kárba- vész, tehát, aki rossz munkát végez, az duplán pazarol. Ezért, ha mutatkozik némi - megtakarítás a munka meny- ! nyiségére előirányzott bérből, | helyes azt a minőség jutalma- I zására, azaz a jó munka ösz- i tömésére fordítani. Különös gondot kell fordítani erre a dabasi, ceglédi és a nagykátai járásban, mert a j telepítések zömét itt végzik. Természetesen a többi járás felelőssége sem hanyagolható el, hiszen ha járási szinten nem is, üzemenként viszont rendkívül jelentős, milyen a telepítés. Gyakorlatilag két hét áll rendelkezésre a telepítésekre. A termelőszövetkezetek a főszezon előtt eddig 295 hold gyümölcsöst és 21 hold szőlőt telepítettek el, azaz az előírtnak alig több mint tíz százalékát. Jelentős eredmény ez is, de a munka neheze hátra van még és komolyan, jő akarattal, felelősséggel kell elvégezni azt. Nagymiklós István Hatvan vagon káposzta Sikerüli a próbálkozás _ Fizetik a prémiumot Öröm lett a gondból Nagykovácsin A nagykovácsi Vörös Hajnal Tsz káposztásbrigádja asszonyai napszám hajladoznak a szinte beláthatatlan tábla sorai között. Éles késsel vágják torzsáikról a hatalmas fejeket, tépik a sáros, viharvert külső leveleket. — Az ember néha nem tudja, sírjon-e, vagy örüljön a várakozáson felüli termés láttán — töprengett Gulácsy Tibor főagronómus. — Három évvel ezelőtt kezdtük a káposztatermelést és nagyon jól bevált. Addig senki nem termelt errefelé, nem volt szokásban. Idén harmincöt holdon ültettünk palántát. Már tavaly szépen fizetett, ezért a tagok nagy kedvvel láttak a munkához. A harmincöt holdról negyven vagonra számítottunk, s hatvan lett. — Mi lesz ezzel a tengersok káposztával? — Negyven vagonnyit leszerződtünk, tíz hold termésével pedig magunk bánunk el. Hallotta-e hírét a nagykovácsi savanyúkáposztának? Töredelmesen beismerem, hogy a piacon csak a vecsésit keresem. Nem sokáig. Mert hamarosan olyan híres lesz a miénk is. Savanyítóüzemünk kitűnő (Foto: Kotroczó) Hasznos sz Nem tudom, ki lehet az újságírók védőszentje, de most az egyszer megsegített: pontosan utamba küldte Ézsiás Bélát, a kocséri Petőfi Tsz párttitkárát, akit pedig általában igen nehéz megtalálni. Különösen akkor, ha — mint én is — az iroda tájékán keresik. Ámbár lehet, hogy nem is a védőszent, hanem a csepergő eső tette, tény, hogy éppen fedél alá igyekezett. A párttitkár tehát megvan. Most már csak a helyi MHS- szervezet elnökét kell megkeresni. — Nem Jesz nehéz — Ígéri Ézsiás Béla —, niível az is én vagyok. — No, itt csak nincs hiba a pártszervezet és az MHS együttműködésében?! Valóban nincs. Az MHS másik elnökségi tagja — egyben kiképzési felelőse — Horváth László, az Uj Élet Tsz párttitkára. Maga Ézsiás elvtárs tagja a községi csúcspárt- vezetőségnek is, amellett tanácstag. így aztán nemcsak az együttműködés gyümölcsöző, de rendszeres az ellenőrzés is. A községi tanács végrehajtó bizottsága évente kétszer, a csúcspártvezetőség évente egyszer számoltatja be az MHS elnökét. Megtalálták az utat a többi tömegszervezetekhez is. A nőtanáccsal karöltve, megbeszéCéllövészet sorköteleseknek és iskolásoknak - Motorosszezon és repülőgép« modellezés - Látogatás a kocséri MHSszervezetben minőségű árut termel, már el is adtuk, ami elkészült. — Ha szerződésesen termeltek, s saját üzemük is van, akkor mégis mi a baj? — Az, hogy a MEK-nek Ke- jvés a szállítóeszköze, még ar- I ra is, amit leszerződött, nem j pedig a fölösleges, mennyiségre. Míg a főagronómus viharka- ibátjában ezen kesergett kinn, benn a tsz-irodán ismét bebizonyosodott, hogy ahol a legnagyobb a szükség, ott legközelebb a segítség. Nyílott az ajtó és megjelentek a MÉK és a Budapesti Zöldség-Gyümölcs i Nagykereskedelmi Vállalat ki- í küldöttjei. Bejelentették, hogy iaz egész termést átveszik. A megállapodást gyorsan megkötötték. A tsz vállalta, hogy az egész szerződött és eladásra szánt mennyiséget teherautón fel szállítja a budapesti Nagyvásártelepre, a Zöldség-Gyümölcs Nagylíereskedel- mi Vállalat raktárába. — Na, ez a nagy gond is lekerült a vállunkról — sóhajtott elégedetten Kovács Lajos tsz-einök. — Ha megjön a pénz, a többletért kapott ösz- szeg (huszonhét százalékát — megállapodás szerint — prémiumként kifizetjük. (k. m.) lésre hívták össze azokat az édesanyákat, akiknek fia elérte a sorköteles kort, s segítségüket kérték a honvédelmi előképzés megszervezéséhez. Hasonló támogatást kapnak a KISZ-szervezetektől; a két termelőszövetkezet KISZ-ve- •zetősége magárá vállalta a honvédelmi előképzés köretében indított szocialista tanulmányi verseny megszervezését is. Bár a határidő december eleje, már eddig tizen neveztek be a versenybe. Néhány szót a múltról. A kocséri MHS-alapszervezet 1962 nyarán alakult, tizenkét taggal. Taglétszáma azóta megháromszorozódott, jelenleg har- minchatan vannak, jórészt kiszolgált katonák és néhány tartalékos tiszt. Hozzájuk tartozik továbbá az a 33 sorköteles fiatal, akiknek a katonai szolgálatra való felkészítése egyik legfontosabb feladata az MHS-nek. A fiatalok előképzését a jól működő lövészkörben és a nemrégiben létrehozott műszaki körben biztosítják. — Mindkét körben bizonyos elméleti és gyakorlati kiképzést kapnak a fiúk. A lövészkörben megismerkednek a kispuskával, a különböző célzókészülékekkel, s öt lőgyakorla- tot kell eredményesen végrehajtaniuk — magyarázza Ézsiás Béla. — A műszaki körben egy lépéssel tovább megyünk: itt 65 órás kiképzésben vesznek részt, elméletben és gyakorlatban elsajátítják a különböző aknatípusok telepítését és elhárítását, megismerik a műszaki alakulatoknál használatos erőgépeket. Ehhez és az éles robbantásokhoz a honvédségtől kapunk szakmai és anyagi segítséget. Szóval, öt lőgyakorlat kispuskával. Még szórakozásnak sem utolsó! Pláne, versenyben: ki talál bele többször a tízes körbe. Legfeljebb meg kell szenvedni egy kicsit ezért a szórakozásért: jó messzire lehet a lőtér. Cegléden vagy Nagykőrösön? — Két éven át csakugyan így volt. Hol itt, hol ott „ku- nyeráltuk” be magunkat a lőtérre. Sok tekintetben hátráltatott ez bennünket. Az előképzésben is, meg a járási lövészversenyekre való felkészülésben is. Hiába voltak tehetséges lövészeink, kevés volt az edzési lehetőségük. Elhatároztuk, hogy lőteret építünk magunknak. Itt aztán jól kamatozott a í j Az embereknek kezdetben, % amikor még azon tanakodtak % magukban, hogy lejöjjenek-e, ^ vagy fennmaradjanak a fán, j egyáltalán nem volt szabad } idejük. Készben a percenkénti } betevő gyümölcs, másrészt a } tűnődés a fántartózkodás korszerűségét illetően, egyszerűen % nem hagyott időt még arra £ sem, hogy eszükbe jusson, fyvan-e, nincs-e szabad idejük, j Természetesen nem is volt. } A későbbiek folyamán, ami- } kor az ember elhatározta, hogy } juszt is megáll, mégpedig egye- ^ nesen, és a saját két lábán, úgy % elfoglalta a két lábon állás, já- %rás. a beszéd kialakításának í gondja, hogy egyszerűen eszé- } be sem jutott, van-e, nincs-e Szabad ideje. Furkósbotot ke- }resett, fejbeverte hol az őstul- } kot, hol a szomszédját, járta .a % ligetes régi világot és még nem £ találva fel az idő fogalmát, 2 nem is tűnődött ezen a kérdésen. } Még később azután eszébe Sütött, hogy tényleg kellene } egy kis szabad idő, de akkor }már nem lehetett, mert a ráb- } szolgatartók nem engedték a 4 rabszolgáknak, a fegyelmezetlen rabszolgák, akik mindig szabad időről álmodoztak a tartóknak tették lehetetlenné, hogy szabad idejük legyen, így azután századokon és ezre- deken keresztül, ha fel is merült a szabad idő szükségessége, szó sem lehetett róla, mert ami kevés volt, az kellett arra, hogy harcoljanak a tényleges szabad időért. Ma ez természetesen már mind a múlté. A szocialista társadalom megvalósította a három nyolcat: nyolc óra munka, nyolc óra szórakozás, nyolc óra pihenés. S e társadalmon belül igen sokan megvalósítják e három nyolc tervszerű megosztását. Ebben a megosztásban ott tükröződik az év- százezredes éhség a szabad idő után, amely éhséget most lám, ki lehet elégíteni, s természetesen ott tükröződik az a lehetőség is, hogy a szabad időt össze lehessen téveszteni az idő szabadságával. Emiatt egyesek a nyolc óra pihenést csökkentették hat órára, hogy a szórakozás tíz óra lehessen. Ezek vannak a kevesebben. Mások a nyolc óra szórakozást úgy növelték különböző szervekkel kialakított szoros együttműködés. A KISZ- és pártszervezetek társadalmi munkára mozgósítottak; a két termelőszövetkezet erőgépeket adott segítségül az anyagszállításhoz, talajegyen- getéshez. Tavasztól őszig minden szombat-vasárnap doTgÖlz- tak az önkéntesek a lőtér építkezésen. Két kilométerről hordták a homokot a golyófogó falhoz. Nehéz munka volt, de megérte: a járási lóverseny utolsó fordulóját már itt rendezték szeptemberben. Aki azt hiszi, hogy katonásan merev, unalmas az élet ebben a községi MHS-szerve- zetben, téved. A fontos ismereteken kívül szinte minden korosztálynak nyújt valami érdekességet, teret a vetélkedésnek, küzdőszellemnek. Az általános iskolások például tz MHS kezdeményezésére kezdték el tavaly a repülőgép modellezést. Idén már harminc gyermek érdeklődik e korszerű, szép elfoglaltság iránt. A felnőtteknek jó szórakozást ígér az ősszel életre hívott motoros szakosztály. Első — nem hivatalos, csupán „ízelítőnek” szánt — motoros túrájuk sikere azt mutatja, érdemes folytatni: a szarvasi arborétumban tett látogatáson tizennyolcán vettek részt. Kocsi József ag- ronómus, a szakosztály vezetője már most tervezgeti a jövő évi motorosszezon változatos programját. — Mindent azért társadalmi munkával sem lehet megoldani. Pénz is szükséges a szervezet működéséhez. Ezt honnan teremtik elő? — A helyi szervezetek nemcsak erkölcsileg, anyagilag is segítenek bennünket — válaszol Ézsiás elvtárs. — A községi tanács idei költségvetési - ben ezer forintot biztosított nekünk, négy darab légpuska vásárlására. Ezekkel céllövészetet rendezünk majd, főleg • az iskolás gyermekeknek. Hasonló segítséget kapunk a kit termelőszövetkezettől is. Az Üj Elet Tsz már megvásárolt két kispuskát alapszervezetünknek, a Petőfi Tsz rövidesen megveszi. Otthona is van az MHS-nek, a pártházban. A nagyteremben tartják az elméleti kiképzést, s utána a hallgatóság rendszerint együttmarad, tv- műsort nézni. ... Száz szónak is egy vége, jól dolgozik a kocséri MHS- szervezet. Érdemes róla péld't venni. Nyíri Éva (A } tízre, hogy a plusz két órát a $ nyolcórai munkából vonták el.} Semmi baj, mert ha a pihenés } idejével összeadjuk az egészet, % pontosan kijön a huszonnégy ^ óra. Ismét mások áttértek a £ napi négyórás munkára, a} megmaradt négy órát gondo-} san kettéosztották a pihenés és } a szórakozás között. Állítólag % ezek sincsenek azért nagyon $ sokan. % A legtöbben az olyan járóig lejöttök vannak, akik messze-£ menő öntudattal összevonták aj munka és a szórakozás nyolc} óráját, hogy tizenhat órát dől-} gozhassanak, de megmaradjon} a nyolcórai pihenés. Az utóbbit ', az üzemben, az előbbit magára % házaknál, saját íróasztaluknál, ^ vagy rajzasztaluknál végzik el. } A huszonnégy óra azonban így} is stimmel... } Mondtam a minap Kajevác-} nak: % — Azért nagyszerű lesz kommunizmusban. Napi négy % óra lesz csak a munka és ... ^ Kajevác legyintett és lein- j tett: } — Mit kell annyira sietni az- } zal a társadalmi fejlődéssel.} Nékem special nagyon jó ez a % szocializmus is... Kajevác állítólag a ledkor- £ szerűbben oldotta meg a há-j romszor nyolc óra megszerve-j zését. Két óra munka... Hat} óra fusi, a másik két nyolc} maradt... Gyurkó Géza <