Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-18 / 270. szám
M*T MECVEi 19#4. NOVEMBER 18, SZERDA IBUSZ-SZIIVESZTEREK I1TH0N ÉS KÜLFÖLDÖN Az IBUSZ minden eddiginél gazdagabb programot állított össze szilveszterre. Másfélnapos kirándulásainak részvevői Gézaházán, illetve Párádon, vagy Mátraházán, esetleg Mátrafüreden lépnek át majd 1964-ből 1965-be, de hogy hova viszi szórakozni utasait a két különböző útvonalon rendezendő „út az ismeretlenbe”, azt ma még talán a kirándulások szervezői sem tudják. A külföldi szórakozásra vágyók Erfurtban vagy Zakopanéban — itt a tavalyinál csaknem 10 százalékkal olcsóbban —, esetleg Sinaiában vagy Bukarestben szilveszterezhetnek egy-egy 6 napos utazáson belül. De várja szilveszterre a magyar turistákat a prágai Lucerna-bár, Ö-Tátrafüreden a Grand Hotel és a Sportszálló. sőt, az opatijai nemzetközi bál is, amelyre a december 30-tól január 2-ig tartó kirándulás utasai számára már biztosította a részvétel lehetőségét az IBUSZ. (MTI) Vcsetóségrálasatás a pártszervezetekben : Elv és gyakorlat A pártvezetőségek újjává- lasztása nemcsak személyileg teszi mérlegre az alapszervezetek eddigi vezetőit, hanem mérlegre teszi a vezetőség munlcamódszereit is, egyrészt azért, hogy így vessen számot az eddig végzett munkával, másrészt azért is, hogy a jövőben hol kívánatos és hol elengedhetetlen a másféle, jobb és eredményeiben többet adó módszerek követése. E számvetéskor első helyen szerepel a kollektív vezetés megvalósulásának eddigi eredménye, illetve a jövőben követendő irányvonal kialakítása. Az elmúlt esztendők kétségtelenül jelentős változásokat hoztak e területen is. Ahogyan a párt felsőbb szerveiben, ugyanúgy az alapszervezetekben is nagyobb tért nyert a kollektív vezetés, a vezetőség tagjai együttes mun„A pénzt megismerem...“ Ilonka ígérete Könyv vagy kártya ? Mendei analfabéták Szél fodrozza a kocsinyom vizét. Levélhaját lebbenti a dtilőút két oldalán a kukoricasor. Az utacska váratlan, furfangos kanyarokkal kapaszkodik a mendei domboldalba. A szelíd kis halom alig érdemli a megtisztelő heyy titulust, ahogyan benn a faluban hívják. Kanyarog fel az út, végében hosszú fehér sorház vakít. Lenn a betonon autók surrannak, itt fenn láncra- kötött fekete kutya 'acsarko- dilc. Rajnyi kisgyerek pen- deredik elő s a kendők mögül kíváncsi asszonyszemek fordulnak a kaptatóra. — Nahát, hogy idetaláltak — lelkendeznek. Kijár az idegennek a kíváncsiság, jót hoz-e vagy rosszat? — N.-ék? — persze hogy itthon vannak. Mert csak a fiúk járnak be, már aki még itthon lakik. Tíz lépés se N.-ékig, de már teljes a na- cionáléjuk. Az a pár itt lakó család mindent tud egymásról. Nyílik a konyhaajtó, a kalauzolok tisztességből kívül- maradnak. Mindenesetre, támasztják a félig behajtott ajtót. — A férfiak dolgoznak, ha őket keresik — áll fel egy kendős asszony a konyhaasztal mellől. Kenyeret, zöldpaprikát eszik. Egy nyúlánk fiatal lány a tűzhely mellett kuporog. Két keze az ölében, nem zavartuk semmi foglalatosságban. Anya és lánya összenéznek, amikor az első mondatok után megkérdem, miért maradt az egész család írás- tudatlan. — Nem is tudom — ingatja fejét az asszony. — Uradalmi cselédek voltunk. Ez a ház még a régi cselédsor. Azóta rendbehoztuk. Itt laktunk, éltünk, dolgoztunk. Nem volt időnk az iskolára. Négy fiút, három lányt láttak felcseperedni a neszeit falak. Két lány már férjhez- mént, azok is itt laknak. — A kisebbik fiunk most mén’ katonának, majd ott beletanul az írásba, mint a bátyja — közli N.-né. — Ilonka meg lány, az úgyis férjhezmén. — És akkor nem kell tudnia írni-olvasni? — Jó ember lesz a férje, nem macerálós. Azt mondja, neki nem fontos, csak amúgy rendes legyen a lány. — Nehéz volt innen a domboldalról lejárni a gyerekeknek a mendei iskolaoa. Elsőbe még a lány is eljárt, de aztán kimaradt. Felnőtt, mint a többi. Ruhája, mindene megvan, ha elmén, olyan ő is mint más. Ilonka bájos, szép, pirulás. — A nevemet azért leírom — mondja. — A többit már elfelejtettem. El lehet boldogulni nélküle. — Amikor a gyárban dolgozott, nem került kényelmetlen helyzetbe? Mendéröl hosszú az út Dunakeszire. Még a buszok tábláit sem tudta elolvasni. Hogy számolta át a fizetését? — A bátyáim vittek először. Másodszorra már ismertem az utat. A pénzt jól ismerem. Meg sem tudták a gyárban a többiek, hogy én nem tudok semmit. — Nem gondolta, hogy jo.bban keresne, ha nem lenne írástudatlan? — Mások se kaptak többet. Volt, hogy ezerhatszáz forintot is hoztam. De most már itthon maradtam. — Mivel telnek a napok? — Hol ezzel, hol azzal. Este hazajönnek a bátyáim, rajtuk annyit lehet nevetni. Jókat mesélnek. — Nekik biztosan van idejük olvasni a vonaton, itthon meg elmesélik. — Dehogy olvasnak — nevet az asszony. — Minden zsebük tele kártyával. Arrul mesélnek, hogy s mint volt. Múlt héten itt a soron is volt egy nagy verekedés. Bíróság elé megyünk tanúnak. A polcon barna kis rádió zümmög. — Melyik műsort hallgatják a legszívesebben? — Zenét szoktunk hallgatni, azt mindet. — Es mást? Előadást, színházat, híreket? — Az időjárást is. A többit nemigen. Az udvarlómmal Mendére járok moziba. — Ilonka, tudja-e, hogy milyen szép neve van? Hallotta már ezt a verset: „Csupa l, csupa i, csupa o, csupa a, csupa tej, csupa kéj, csupa jaj, Ilona”. Hallott Kosztolányi Dezsőről, aki ezt írta? Tudja, ki a Kádár János? Mi van most Amerikában? Riadt mosol v és csupa nem... — Sajnos, Mende sem kivétel — olvassa a neveket Jámbor Ottóné iskolaigazsató. — öreg és fiatal analfabétáink vannak. Mint N.-ék, akiknél járt és D.-ék. Életerős emberek. Amikor a tsz-elnök rá akarta venni D.-éket a tanulásra, azt mondták, inkább nem jönnek többé dolgozni. — Most kezdtük felmérni, kiket kell tanítani — mondja Németh Pál tanár. — Leginkább a postástól lehet megtudni, ki nem tud írni-olvasni. A PohorelH-nyerek. a közséni KISZ-titkár a fiatalokkal közösen vállalta, felkutatják az analfabétákat és rábeszélik őket a tanulásra. Mi olvan szívesen tanítjuk őket. November elején kezdjük a tnnlolva- mot. N. Ilonka jön. Többször kimentünk borrá beszélni. Vénül snavát adta. És N Tlonka nem tartotta be a szavát... Komáromi Magda kája, a döntések meghozatalának és azok végrehajtásának közössége. A közösen elhatározott feladatok végrehajtása eredményeiben is többet jelentett, mint amikor egyetlen ember, a pártszervezet titkára küzdött mindennel, s mivel minden rá várt, a feladatok többségének nem tudott hibátlanul eleget tenni. A kollektív vezetés — ezt megállapíthatjuk — sokszor hangoztatott elvből mindinkább gyakorlattá válik, a pártmunka színvonalasságát és hatékonyságát fokozó gyakorlattá. Mégis, e fontos elv nem mindenütt vált a mindennapok gyakorlatává, s ez tapasztalható a vezetőségválasztó taggyűléseken is. Az alapos felmérés után, kollektív munkával készült beszámolók valóban a legfontosabb megállapításokat tartalmazzák, s a legjobb módszereket adják a jövőre vonatkozóan. Ilyen beszámoló készült például az aszódi járás pártalapszerve- zeteinek többségében, s ehhez a járási pártbizottság jelentős segítséget nyújtott. Nem mindenütt van azonban ez így. Tapasztalható, hogy még mindig vannak olyan pártvezetőségek, ahol minden a titkár nyakába szakad, ahol a vezetőség tagjainak tevékenysége pusztán arra szorítkozik, hogy részt vesznek a vezetőségi üléseken, elhatározzák a dolgokat, de a végrehajtást teljes egészében a titkárra bízzák. Az okokat keresve elsősorban azt kell hangsúlyozni, hogy e vezetőségekben az i g é n y is hiányzik a kollektív vezetésre, maga a titkár sem szorgalmazza a többiek bevonását, a feladatok megosztását, úgy gondolja, jobb, ha mindent maga végez, mert akkor „biztos lehet a dolgában”. A kollektív bölcsességet, a tapasztalatok sokrétűségét azonban nem pótolhatja egyetlen ember, bármilyen okos, képzett és gyakorlott legyen is. Nem véletlen, hogy pont az ilyen párt- szervezetekben akadozik a munka, válik rendszeres és következetes tevékenység helyett időszakossá, kampány- szerűvé, itt a legnehezebb a tagok aktív bevonása, s itt lehet a legkevésbé támaszkodni arra a hatalmas erőre, amit a kommunisták cselekvő közössége jelent. A kollektív vezetést, mint elvet és mint gyakorlatot, nem lehet leszűkíteni pusztán a vezetőség tevékenységére. A kollektív vezetés azt jelenti, hogy abban nélkülözhetetlen a tagság tevékeny közreműködése, a párttagság véleményének kikérése s annak alkotó feldolgozása, illetve a nyílt és szabad légkör megteremtése, amelyben a határozat meghozatala előtt mindenki kifejtheti véleményét, megfogalmazhatja álláspontját. Csakis az így értelmezett és gyakorolt kollektív vezetés az, amely biztosítja a tévedések minimálisra szorítását, a buktatók elkerülését, mert a közösség bölcsességét, nagyértékű tapasztaltságát sűríti magába, s nem egy ember elképzeléseit. Mégis, erről a jelentős erőről, a munka hatékonyságának legfőbb biztosítékáról pártszervezeteink egy részében könnyen lemondanak. Vezetőségválasztó taggyűléseinken sok szó esik a kommunisták aktivitásának fokozásáról, s arról, hogy még ma is vannak, akik visszahúzódnak, nem vállalnak kellő részt a munkából. Ennek megállapításán túl azonban nem keresik az okot, holott akkor arra jutnának, hogy baj van a kollektív vezetéssel, azt még nem tudták kellő színvonalon megvalósítani. A munka irányításába, a feladatok végrehajtásába nem csak várni kel! a tagok cselekvő bekapcsolódását, hanem kérni is, azaz megadni és megszabni, kinek mi a dolga, ki miért felel. A kollektív vezetés ugyanis nem a felelősség elmosódását, a feladatok elsikkadását jelenti, hanem éppen azt, hogy a kollektíván hozott határozatoknak felelős személyi megvalósítói vannak, a kellektív vezetés és a személyi felelősség ugyanis nem hogy ellentmondana egymásnak, hanem éppen hogy feltételezi egymást. A kollektíván hozott döntésekért a kollektíva felel, de személyében a kollektíva előtt az a felelős, akire rábízták a végrehajtást. És ez a felelősség egyben annak biztosítéka is, hogy számonkérik, figyelemmel kísérik a határozatok, döntések végrehajtását, azaz nem sikkadhat el semmi, mert a közösség szeme „rajta van mindenen.” A gyors és rugalmas vezetésnek nem szabad lemondania a személyi kezdeményezésről és az egyéni döntésekről sem. Valóban, nem egy olyan eset van, amikor a párttitkárnak egyedül kell döntenie ügyekben. Nem is szükséges, nem is lenne helyes minden ügyben tanácskozni a vezetőség tágjaival, mert ez lehetetlenné tenné a gyors munkát A lényeges ügyekben, a fő teendőkben, az alapvető feladatokban azonban ki kell kérni a vezetőség, illetve a tagság véleményét, s csak azután dönteni. Annak meghatározása, mi a lényeges és mi a kisebb horderejű kérdés, nem minden esetben könnyű; ■ itt valóban szerepet kell kapnia a tapasz- taltságnak, a józanságnak, a túlzott önbizalomtól való mentességnek. Ezek már a munka- módszerek finomságai, de éppen napjainkban már ezek a finomítások lépnek előtérbe. Pártszervezeteink életében mindig jelentős állomások a vezetőségválasztások. Elmélet és gyakorlat egységének, a nagy politika és annak helyi megvalósítása lemérői. így kerül mérlegre a kollektív vezetés elve és gyakorlata. Az elvet, annak helyességét és nélkülözhetetlenségét mindenütt elismerik. Arra van szükség, hogy a kollektív vezetést, mint gyakorlatot, mint mindennapi munkamódszert szintén mindenütt elismerjék és alkalmazzák. Mészáros Ottó Atom-villamoserősnű Vercelli közelében üzembe helyeztek egy háromszázezer kilowattos atom-villamoserő- művet. A nukleáris fűtőanyagot a villanytelep az Egyesült Államokból kapja. Játékgyártás - játszva Az iskolaév megkezdése után megélénkült az élet a váci úttöröházban. A különböző tanfolyamokat és szakköröket hetente 550 gyermek látogatja. A gazdagon felszerelt asztalosműhelyben pezseg az élet, a gyerekek mechanikai és kerekeken mozgó játékokat készítenek, fából. Sürgős a munkájuk, mert a váci játékbolt vállalta, hogy a karácsonyi vásáron árusítja készítményeiket. A szakkör tagjai hatezer forint bevételre számítanak, amiből fedezik majd a Velencei tó melletti nyári táborozásukat. Szorgalmasan dolgoznak a zászló- készítők is. A kislányok lobogókat készítenek a váci úttörőőrsöknek. Nagy munkában a játékkészítő szakkör tagjai + + A zászlókészítők műhelyében (MTI Foto — Bereth Ferenc felv.) 999 T izenegy évi működésem megbecsüléseképpen, ma kineveztek a Krucifix Gyártó és Vízszerelő Vállalat főkönyvelőjének. Faragott íróasztalom mögött hátradűlők karosszékemben és belenézek a cigaretta gomolygó füstjébe. Hogy is volt ez? Tizenegy éve vagyok a vállalatnál. A Salgó és Bánhidai között kezdtem szemben az ablakokkal. Könyveltem. Hihetetlenül rosszul. Ezt nem én mondtam, mások híresztel- ték, tehát elhihető. Képtelen voltam felérni ésszel, hogy ha valaki fűnek-fának tartozik, az miért nem fogja be a száját, miért nem marad csendben. Miért van bőr a képén néhány rovattal arrébb követelni. Inkább törlesztene valamit. Később már megszoktak. Meg is kedveltek és szánakoztak rajtam. Mindenkivel jóban voltam. Apró szívességeket tettem és nem vártam, de el sem fogadtam ellenszolgáltatást. Féltettek a rossz emberektől, akik szeretnek az ilyen kedves hülyéknek felmondani. Aki belenézett abba a két jámbor enciánkék szemembe, azt elöntötte a jószándék és kész volt értem, ha kellett, mint egy oroszlánszívű Salgó vagy Kenézné harcolni. Egy napon nehéz helyzetbe kerültem. Egy tizenöt tagú számsort kellett összeadnom. Nem ment. Az óvóhely, van egy kis idegességem, és ha az rám jön, nem tudok összeadni. Erre való hivatkozással sikerült egyébként az érettségit is letennem. Most rámjött. Na nem. Én ezt nem csinálom tovább ... Bementem a főkönyvelőhöz: — Gruzlich kartárs — mondottam azzal az enciánkék szememmel — mondjon fel nekem! — De drága kollégám ... — Nem élhetek már vissza a jóságukkal. Tudom, hogy itt használhatatlan vagyok. Majd csak megleszek valahogy ... — és két enciánkék könnycseppet egyszerűen szétmorzsoltam. — Nem — mondotta az a drága ember —, maga marad. Magában van akarat, maga küzdeni fog. Képezze magát és meglátja, sikerülni fog. Maga nem buta és én bízom magában. Megölelt és együtt sírtunk. A zután elkezdtem fejlődni. Acélos energiával. Mindenki segített, mindenki felkarolt. Drága kartársaim a saját munkájukat is elhanyagolták, csakhogy nekem segítsenek, hogy engem oktassanak. Saját fülemmel hallottam, hogy a vezér titkára azt mondta a szőke Nussbaumnének: — Mit szól Zsuzsika, hogy ez az Arckopf hogy fejlődik? És midőn egy ízben szinte hibátlanul és teljesen egyedül beszoroztam huszonötöt huszonöttel, majd az eredményt pirossal aláhúzva bevittem Gruzlich kartársnak, az lelkesen gratulált és jutalomra terjesztett fel. Drámai gyorsasággal fejlődtem. És mikor harmadszor mentem neki, sikerült is letennem egy alapfokú könyvelői vizsgát. Hát ez hatalmas volt. Kollégáim a vállukra vettek és úgy vittek végig a könyvelésen. Mindenki boldog volt, de legboldogabb Gruzlich kartárs, a főkönyvelő: — Ügyé mondtam, ugye mondtam... és büszkébb volt rám, mint az igazgatói dicséretre, melyet a fejlődésemben elért eredményekért kapott. Két nappal rá — emlékszem, éppen csendesen fejlődtem a Salgó és Bánhidai közt, szemben az ablakkal —, mikor hivatott az igazgató: — Kedves Arckopf elvtárs, mi figyelemmel kísértük szinte példátlannak mondható fejlődését és ma már komolyabb feladatok ellátására találjuk alkalmasnak. A minisztériummal már megtárgyaltam. Ön lesz a Krucifix vállalat főkönyvelője. Hogy megértse a helyzetet, Gruzlich kartárs ellen nincs semmi kifogásunk: közgazdasági és államtudományi doktor, hites könyvszakértő, főkönyvelői és revizori vizsgája van és feladatát megalakulásunk óta példásan látja el. De nézze, magának megmondom, az utóbbi években nem képezi magát. Mondjuk ki bátran: nem fejlődik ... Deák Gusztáv
