Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-18 / 270. szám

Exporttermék lett a hidroglóbus Az első magyar hidroglóbust néhány évvel ezelőtt gyártották a Maglódi Gépgyárban. Azóta az ország legtöbb községében felszerel ték a rendkívül sok előnnyel alkalmazható víztoronyt. Különösen Heves és Zala megyéb en — e két vízszegény területen — használják sikerrel. A berendezés népszerűségére jellemző, hogy jövőre már az exporttermékek listá­ján szerepel. | PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! map AZ MSZMP' PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 270. SZÁM AHA 50 FILLER 19«4. NOVEMBER 18, SZERDA Példás munka = bevétel ♦ A dánszentmiklósiakon nem múlik ♦ 50 hold gyökereztetett vessző ♦ Elégedettek a telepítők nak, amely több és jobb munkára serkenti a ta­gokat. Egy-egy folyóméteren gyö­kereztetett vessző kiszedésé­ért 15,5 fillért fizetnek. A válogatók minden szál első, illetve másodosztályú vesz- szőért 1,5, illetve 1 fillért kapnak. A napi kereset SO— 120 forint között van, s eny- nyi pénzért már igazán jó munkát végeznek a tagok. Az ötven hold szőlővessző gyökereztetése mintegy há­rommillió forint bevételt biz­tosít, holdanként ez 60 ezer forintot jelent. Mindenkép­pen nagy pénz ez. Jól jár tehát a szövetkezet, de jól járnak azok a gazdaságok is, amelyek az itt gyökereztetett vesszővel alapozzák meg sző­lőtermelésüket. — m. s. — Arcátlanul tagad bécsi perében Eichmann jjobbkeze Dragi Sztamenkovics az új szerb kormányfő Az elmúlt héten autóbaleset következtében elhunyt szerb kormányfő — SZlobodan Pene- zics helyébe a szerb Szkupsti- ha köztársasági tanácsa ked­di ülésén a Szerb Szocialista Köztársaság végrehajtó taná­csa (kormánya) elnökévé Dragi Sztamenkovicsot, a szerb köz- társasági és a jugoszláv szö­vetségi Szkupstina képviselő­jét, a Jugoszláv Kommunisták WASHINGTON Film Kennedyről Kennedy elnök életéről ked­den Washingtonban filmet mutattak be. A film kísérő­szövegét Gregory Peck mond­ta el. Szövetsége Központi Bizottsá­gának és a Szerb Kommunis­ták Szövetsége Központi Bi­zottsága végrehajtó bizottságá­nak tagját választotta. „Az országgyűlésről jelentjük” A rádió közvetítése a Parlamentből Az országgyűlés soronkö- vetkező ülésszakáról közve­títést ad a Kossuth-rádió. No­vember 19-én, csütörtökön 19 óra 25 perctől 20 óra 25 percig, pénteken pedig 19 óra 30 perctől 20 óra 30 percig sugároznak hang­képeket, tudósításokat a Par­lamentből. JO FALATOK, Megyei íöldművesszövetkezeti vendéglátó-bemutató Tahiban Eltemették Leslie Morrist A kanadai kommunisták és az ország haladó közvélemé­nyének képviselői hétfőn kí­sérték utolsó útjára Leslie Morrist, a Kanadai Kommu­nista Párt elhunyt főtitkárát. Morris holttestét Toronto központi részében egy mun­kásotthonban ravatalozták fel. A dolgozók, a haladó közvéle­mény képviselői nagy szám­ban vettek utolsó búcsút a ka­nadai nép hű fiától. A temeté­sen Tim Buck, a Kanadai Kommunista Párt elnöke és Kashtan, a párt titkára mon­dott búcsúbeszédet. Ötven holdon foglalkozott szőlőgyökereztetéssél az idén a dánszentmiklósi Micsurin Tsz tagsága. A számítások szerint mintegy ötmillió szőlő- vesszőt szállítanak a te­lepítő gazdaságoknak. Nemcsak a megyébe kerül innét vessző, hanem az or­szág csaknem valamennyi ré­szébe szállítanak. Naponta újabb és újabb gazdaságok megbízottai je­lennek meg a termelőszövet­kezetben, hogy a helyszínen vegyék át a gyökereztetett szőlővesszőt. A gazdaságok vezetői ugyanis meg akar­nak győződni arról, milyen anyagot kapnak. Mos, alig- alig hangzik el kifogás a minőség miatt, annál több dicséretet kap a szövetke­zet. Az idelátogató szakember- rek már a nyáron vélemé­nyüket nyilvánították: lel­kiismeretes munkát végzett a termelőszövetkezet. Jól gon­dozta, ápolta a tagság a zsenge növényeket, s már előre megjósolták, örülhet az a gazdaság, amely kapja a szaporító anyagot. Nemcsak a szaporító anyag minőségével elégedettek a gazdaságok megbízottai, ha­nem a szállítással, a határ- J idők pontos betartásával is. A dánszentrniklósiakon ugyan­is nem múlik a szőlőtelepí­tés sikere. Az ötven holdbóf több j mint negyven holdon fel­szedték a gyökereztetett j vesszőket, s elszállításra alkalmassá tették, tehát válogatták, csomagol­ták. A szövetkezet vezetői min­taszerűen szervezték meg a szedést, válogatást és szál­lítást. Százharminc tag dol­gozik a területen. Lánctal­pas traktor vontatja azt a jugoszláv ekét, amellyel fel­lazítják a talajt. Úgy álla­pították meg a szedők és válogatók arányát, hogy a munkában ne legyen fenn­akadás. Elegendő szállítóesz­köz is rendelkezésre áll. A gyökereztetett vessző szedésénél, válogatásánál olyan bérezést alkalmaz­Franz Novak egykori SS fő- rohamosztagvezető és Eich- mann közvetlen munkatársa bécsi perében kedden megkez­dődött a vádlott kihallgatása. Novak, a bíróság elé került többi náci bűnözőhöz hason­lóan viselkedik: igyekszik bagatellizálni szerepét, másrészt kihívó modorban utasítja vissza a vádakat. —Példátlan cinizmusára jel­lemző, hogy auschwitzbeli sze­repével kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: „emlékszem, ez igen nagy forgalmú pályaudvar volt.. Bár közvetlenül Eichmann mellett dolgozott, főnökét, úgymond — „csak társas ösz- szejöveteleken látta”, s kihívó­an fordult az ügyészhez: „ha azt hiszik, hogy valamilyen pozícióm volt, azt be is kell bizonyítani”. Végül Novak annyit hajlan­dó volt elismerni, hogy 1944- ben Budapesten jelen volt egy deportáltszállítmány elindulá­sánál a pályaudvaron. A bécsi esküdtszék előtt ma folytatódik Novak ki­hallgatása. Bekapcsolódott a perbe egy magyar származású magán- vádló, a Bécsben élő Képes Lajos képviselője is. Képes családját az Eichmann-féle Sonderkommando közbejötté­vel Auschwitzban irtották ki. A TŰZ ELLEN 4000 önhéntcs Púídtís rend Nagyobb figyelőm Kevesebb búr Kedden a megye földmű­vesszövetkezeti üzemágvezetői és üzletvezetői részére kós­tolóval egybekötött ételbemu­tatót rendezett a MÉSZÖV ven­déglátóipari osztálya a tahi Vöröskő-étteremben. Kreisz Lajos osztályvezető a bemuta­tóról az alábbi tájékoztatást adta: — A lakosság régi óhajá­nak kívánunk eleget tenni az­zal, hogy a földművesszövet­kezeti vendéglők felélesszék a magyaros vendéglátás ha­gyományait, vagyis: a megye különböző vidékein tájjelle­gű ételekkel ismét vonzóvá tegyék a kellemes vendéglői szórakozást, társas életet. Ez elsősorban a vendéglátóipari szakemberek felismerésén, szakértelmén és igyekezetén múlik. A tahi Vöröskő-étte­remben sorra került kóstoló­val egybekötött tapasztalat- csere jellegű bemutatón a résztvevők meggyőződhetnek arról, hogy a jó ízek jelentik a vendéglátás lelkét. Éppen ezért neves szakácsmestere­ket hívtunk meg a bemutató­ra, akik a saját vidékük ha­gyományos magyar ételkülön­legességeit tálalják az asztal­ra. Király Sándorné Dabasról, saját recept szerint készült paprikáscsirkét, Doroszlai Lászlóné Kiskunlacházáról, a híres birkagulyást, Nagyidai Ilona Ceglédről, különleges rablópecsenyét, Schulcz Mik­lós, a Vöröskő szakácsa a já- rásszerte ismert tahi pala­csintát, Nagy Mihály, a buda­pesti 1. számú Földműves­szövetkezet szakácsa ínyenc hidegkonyhai készítményeket szolgáltat „tényadagként” a tanácskozáshoz és vitához. Mindezeken kívül az úgyne­vezett gyorsfógyasztású ízle­tes, de olcsó egytál ételekben és harapnivalókban sem lesz hiány. — Nemcsak a szakemberek kóstolhatják meg a magyaros ételkülönlegességeket, hanem a közönség is, mert a nap má­sodik felében, délután 4 órá­tól a helybeli és környékbeli lakosság számára is nyitva lesz a Vöröskő-étterem, a jó hangulatról táncdalverseny- nyel is gondoskodunk. — Fe­jezte be tájékoztatóját Kreisz Lajos osztályvezető. (d. k.) munkánál használt rongyda­rabot. A különleges olaj, amellyel dolgozott és a textí­lia olyan szerencsétlenül ta­lálkozott, hogy néhány óra alatt — öngyulladás követ­keztében — lángralobbant a ruha, s a tűz átcsapott a töb­bi szekrényre is. Az előadó örömmel sorolta az üzemeket, ahol példás a tűzrendészet, s elismerik, megbecsülik a házi tűzőrök önkéntes sze­repét. Közel 4000 ember vállalja ezt a megyében, napi munká­ja mellett. A Budaörsi Ipari Szerelvény és Gépgyár, a Len­fonó és Szövőipari Vállalat, a Mechanikai Művek, a Nagykő­rösi Konzervgyár a legjobbak közé sorolhatók. Kifogásolni valót találtak a Telefongyár Bugyi községben működő te­lepén és a Magyar Hajó és Darupyár váci üzemegységé­ben. Előbbi helyen nem elő­írásszerű a tűzveszélyes üzem­anyag tárolása, utóbbinál ki­fogásolható a gyúlékony fes­ték-, dukkozó anyagok elhe­lyezése, s az, hogy a műhely elektromos berendezései kö­zül nem mind robbanásbiz­tos. Lékó László tűzoltó alezre­des végül arra kérte a megje­lenteket, hogy senki se elé­gedjen meg az eddigi ered­ményekkel. Amíg egyrészt örülünk, hogy megelőzhettünk nagyobb tűzeseteket, más­részről lankadatlan figyelem­mel és szigorúsággal akadá­lyozzuk meg ezt a jövőben is. (t. gy.) NOVEMBER 21 HÍDAVATÁS Hónapok óta az egész or­szág érdeklődéssel figyeli az Erzsébet-híd építésének mun­kálatait. November 21-én, szombaton nemcsak a főváros lakói, hanem az ország sok millió polgára is „jelen le­het” az ünnepélyes átadáson a televízió képernyőjének segítségével. 14 órai kezdet­tel helyszíni közvetítésben számol be a magyar televízió a főváros új hídjának át­adásáról. Este 18.30 órai kez­dettel pedig filmet láthatnak a nézők a híd építéséről és arról a nagyszerű munkáról, amely az Erzsébet-híd átadá­sát megelőzte, este 22 óra után képfelvételről megis­métlik a délutáni avatási ün­nepséget. Ott lesznek a hídavatáson a magyar rádió mikrofonjai is. November 21-én, szom­baton 13.45-től 14.45 óráig a „Hídavatás” című műsorban a Kossuth-rádió ugyancsak helyszíni közvetítésben szá­mol be az Erzsébet-híd ün­nepélyes átadásáról. Új óriás a Dunamenti Hőerőműnek Év végén indul a Százhalom­battai Erőmű harmadik, ötven megawattos áramfejlesztő gép­egysége. Következő lépés a háromszoros kapacitású, 150 megawattos turbógenerátorok felszerelése. Az eddigi elkép­zelésekkel ellentétben nem külföldi, hanem hazai gyártá­sú lesz az első két, 150 mega­wattos gépóriás. A Ganz Villamossági Mű­vek most készíti legnagyobb teljesítményű turbógeneráto­rát. Az álló- és forgórész meg­munkálását végzik. A forgó test súlya nem kevesebb, mint 42 tonna, míg az állórész 132 tonnát nyom. Ez utóbbi átmé­rője 4 méter s 6 méter hosszú. Csak az elektromos tekercsek súlya több mint 10 tonna lesz. Az első magyar 150 megawat­tos áramtermelő óriás hűté­sét vízzel és hidrogéngázzal oldják meg. A forgórészben a keringő gáz, az állórész üre­ges vezetékei Den a víz veszi át a géptermelte nagy hőt. Ez év tavaszára készül el az első generátor. Szállítása, min­den eddiginél nagyobb felada­tot ró a gyáriakra. Különleges kocsit kapnak Ausztriából, hogy Budapestről Százhalom­battára fuvarozhassák a vas­kolosszust. Érdemes megje­gyezni, hogy mennyire korsze­rű. A nemrégiben gyártott, 32 megawattos gép súlya még 84 tonna volt. Az új 150. mega­wattos teljesítménye közel öt­szörös. míg súlya csak a két «s félszeresére nőtt. Másfél év tűzrendészeti munkájáról tartott tájékoz­tatót tegnap délelőtt a megyei tanácsházán Lékó László tűz­oltó alezredes, a Belügymi­nisztérium Pest megyei tűz­rendészeti parancsnoka. Az ipari létesítmények, kereske­delmi és szolgáltató vállala­tok másfél éves tűzvédelmi munkájáról hallgatták meg a beszámolót az érintett gyárak, intézmények, vállalatok ve­zetői. A legnagyobb eredmény: másfél év alatt egyetlen nagyobb tűzeset nem tör­tént. Ennek magyarázata, hogy megfelelő oktatásban részesí­tik a munkásokat, és beosz­tottakat, s hogy minden eddi­ginél nagyobb szigorúsággal követelik meg a rendelkezé­sek végrehajtását. A megyei tűzrendészeti parancsnok fel­hívta a figyelmet arra, hogy a túlzsúfoltság, az anyagok hal­mozása növeli a tűz keletke­zésének veszélyét. Az elmúlt másfél évben a legnagyobb tűzesetet a Duna­keszi Járműjavítóból jelen­tették. Itt az öltöző gyulladt ki, s 30 ezer forint körüli kár keletkezett. Az egyik dolgozó munkaru­hája zsebébe gyömöszölte a

Next

/
Thumbnails
Contents