Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-13 / 266. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM 1964. NOVEMBER 13, PÉNTEK Érdemes volt Beszélgettünk Muck Lajossal, az I. számú KISZ Építőszövetkezet egyik agilis vezetőjével. Elmondta, hogy november közepére lesz a házakban világítás, lesz csatorna, — megnyugodhatnak ifjú építtetőink. Szalag István, az ÉDÁSZ helyi vezetője arról tájékoztatta lapunkat: munkatársaival együtt mindent megtesz, hogy a fiatalok telepén minél előbb, minden házban világosság gyűljön. Ifj. Prohászka József nyilatkozata is örvendetes. A csatornázási művek technikusa azt közölte, hogy november derekára — ha az idő is megengedi — mindenki használhatja az addig elkészült csatornáját. Mégiscsak érdemes volt bírálni. (-1) 4 x 200 forint bírság Kivilágít at! an járművek Nagy gondot és sok bajt okoznak a kivilágítatlan járművek, különösen a kerékpárok és a lovaskocsik. Sok kerékpáros és hajtó nem gondol arra, hogy milyen súlyos következményekkel járhat törvénysértő magatartása. A kivilágítás elmulasztása sok halálos és súlyos kimenetelű balesetet okoz. A váci kapitányság szabálysértési előadója legutóbb az alábbiakat vonta felelősségre: Balogh István (Vác, Rákóczi u. 25 ' Bajkán Gábor (Szód), Rákosi Ferenc (Főt) és Patkó András (Szödliget) 200—200 torint pénzbírságot fizet, mert lovaskocsijukat elmulasztották a sötétség beállta után kivilágítani. Egyben egy régebbi híranyagunkat helyesbítve közöljük, hogy Erkulics Imre dunakeszi lakást nem 200, hanem 1200 forint pénzbírságra ítélték, mert gépjárművezetés előtt szeszes italt fogyasztott. Vívóink a döntőben Vasárnap a Budapesti Vasas Sportklub — a legjobb fővárosi és vidéki versenyzők részvételével — országos ifjúsági és serdülő versenyt rendezett. Ezen a viadalon a váci vívók újból tanúságot tettek jó felkészültségükről. Mind a négy váci vívó bekerült a kilences döntőbe. Végeredmény: Hám Katalin 4., Naov Mercédesz 5., Zalaba Zsófi 8. és Mikus Ildikó 9. helyen végzett. A serdülők versenyén Ham-pó Bea igen szép vívással mint csovortmásodik került a középdöntőbe. (K.) Jól ismerem Makkai nénit, az eset szenvedő alanyát. Szem- és fültanúja voltam november 3-án, a délutáni fél négy órás deákvári autóbuszon, amikor az idős asz- szonyt a kocsivezető durván és gorombán rendre utasította. Miért? Azért, mert egyik ismerősével szállt fel a kocsira és (szabályosan) egy kétforintost dobott a perselybe, de erre nem hívta fel a vezető figyelmét. Lehet, hogy Baromfipestis ellen védekezz! A Földművelésügyi Minisztérium az 1964. cvre is elrendelte a baromfipestis elleni általános, kötelező védőoltások végrehajtását. Az oltásokra városunkban november hónapban kerül sor. Az oltás napjáról minden baromfitulajdonos értesítést kap és baromfiállományát a jelzett napon, az oltás megtörténtéig elzárva köteles tartani. Az a tulajdonos, aki baromfiállományát az oltás alól elvonja, vagy azt megtagadja, szabálysértést követ el. meg segíteni tanácsunk most, amikor végrehajtja az egészségügyi miniszternek az alkoholisták ellen kiadott egyik rendelkezését. A volt gázlerakat helyiségeit az egészség- ügyi szolgálat rendelkezésére bocsátotta, kijózanító szoba részére. Az átalakítási munkálatok rövidesen megindulnak és 1965 második negyedében a magukról megfeledkezett részegek már illő helyen, rendőri felügyelet mellett várják majd meg az illetékes orvos kibocsátási engedélyét. Mindezért természetesen fizetni kell! Az ott eltöltött idő és az igénybevétel miatti számla előreláthatólag gondolkodásra készteti majd azokat, akik mérték nélkül szeretik a szeszes italt nyakalni. A beteljesült kívánság — Csak még tíz napig lenne esőmentes, jó időnk, hogy szántás-vetési tervünket teljesíthessük — mondta november elején Vida Gyula, a járási tanács elnöke. A kívánság beteljesült. Nemcsak a váci határban (ahol fényképünk készült), de az egész járásban jól halad a szántásvetés. A községek egymás után adják jelentéseiket: Végeztünk az őszi mezőgazdasági munkával! (Néninger felvétele) Pkíct tatták. Napirenden! A VÁCI SZÁLLODA A Váci Vendeglatoipan Vállalat miniatűr szállodájában. A VÁC ÉS VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET értesíti a tagságot, hogy 1964. november 16-án, hétfőn du. 5 órakor tartja KOZGYUIESET, a Lenin úti párt- és tömegszervezefi székházban. A tagság szíves megjelenését kéri AZ IGAZGATÓSÁG Fóka — a Rákóczi téren A minap felavatott négy új szobrunk közül kétségtelenül a Rákóczi téri „Fóka” aratta a legnagyobb közönségsikert. Iskola és óvoda közelébe került: kedves, derűs színfoltja lett Kisvácnak. Szőllősi Endre szobrászművész megérdemelten kapta a sok-sok gratulációt. mk w Szőllősi Endre (Magyar L. rajza) a nyári idegenforgalmi főidényt követően Csombrok Bélánéval beszélgettünk. — Összesen húsz férőhelyünk van. Jó néhány belföldi vendéget és nem csekély számú külföldi vendéget el kellett utasítanunk. A nyári hónapokban voltak nálunk Jugoszláviából, Csehszlovákiából, az NDK-ból és Egyiptomból is. — Jól érezték magukat? — Sajnos, a váci szálloda nem elégíti ki az igényeket. Nincs fürdőszoba, a csapokból nem folyik meleg víz. Hogy a rádiót, televíziót ne is említsük. — S mit javasol? — Minél előbb fel kell építeni az új váci szállodát. Véleményem szerint az új autóbuszállomás melletti volt gazdasági udvar területe lenne erre legmegfelelőbb. Közel van buszhoz, vasúthoz és az országos főútvonalhoz is. (dékány) Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyánk és nagyanyánk, özv. Kiss Jánosné, szül. Kövesdi Julianna elhunyta alkalmával részvétüket fejezték ki, vagy temetésén megjelentek és sírjára virágot helyeztek. Szerető gyermekei és unokái ANYAKONVVI HÍREK Született: Honvári László és Vincze Magdolna: Mária, Balázs Lajos és Pusztai Magdolna: Judit, Majoros László és Bucsek Ilona: László nevű gyermekeik. Házasságot kötött: Sztojka József és Lakatos Ilona, Aczél Tibor és Kovács Ilona, Zeller István és Seres Ildikó. Meghalt: Lázár Sándor 69 éves, Konkoly Elemér 69 éves, Kiss Jánosné szül. Kövesdi Julianna 54 éves, Füle András 73 éves, Fin- ciczky István 89 éves, Nogula István 56 éves és Szőnyi Rozália 82 éves. Köszönetríyilvánftás. Mindazon rokonoknak, ismerősöknek és munkatársaknak, akik szeretett férjem temetésén résztvettek, gyászomban osztoztak, ezúton mondok hálás köszönetét. özv. Lázár Sándomé VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Simony! Ottó tanácstag köszönti a művészt (Mezei Attila felvétele) Jó karban levő Trabant Limousin 500-as gépkocsi eladó. Megtekinthető naponta délután 4—6-ig: Csapó, Vác. Március 15 tér 15. szám. Uj-lakótelepi másfélszobás lakásomat elcserélném kétszobásra. Érdeklődés: Széchenyi utcai tejboltban. Idős asszonyt keresünk, beteg mellé, megegyezéssel. Lakást biztosítunk. Kiszelné, Vác, Burgundia utcai szociális otthon. Félház eladó: Rákóczi tér. 3. Érdeklődés: Dózsa György út 13. (Csereklye.) Középiskolás táncvizsga és diákbál lesz szombaton 20 órakor, a művelődési házban. Építtetők, figyelem! Istenmalmi utfca 12., romház (téglaépület) bontással eladó. Érdeklődni lehet: Damjanich utca 22., özv. Abelovszky Lajosné- nál. Jó állapotban levő, 2- es hegedű eladó. Bo- tond utca 23. Megle»- kinthető: este 5 után. Pártfórumon megvitatták Hol kell javítani az iparitanuló-képzésen ? lyos tanműhelyt, hogy mielőbb központi képzést nyerjenek e szakma tanulói. Végül propagandát kell kifejteni az általános iskoláknál — üzem- látogatásokkal —, hogy a szükséges ipari tanulólétszám a jövőben biztosítható legyen. Az intézkedések biztosan meghozzák majd üzemeinkben a várt eredményt. Megoldódik nálunk is a szakmunkáshiány és fiatal, jól képzett szakemberekkel sikerül majd a harmadik ötéves terv nagy és lelkesítő feladatait eredményesen végrehajtani. K. Z. mában tudnának alkalmazni női munkaerőt. Elő kell segíteni az üzemeknek is a szakmunkás utánpótlás biztosítását olyan formában, hogy az üzemekben dolgozó szülők gyermekeit vennék figyelembe elsősorban. fgy erősítenék az üzemek törzsgárdáját is. Keveset tettünk abban az irányban, hogy az építőipar részére biztosítsuk Vácott a na- gyobbszámú utánpótlást. Pedig ennek a szakmának is megvan a maga szépsége s az építőipari munkások keresete jó szinten mozog. A végrehajtó bizottság több pontos határozatot hozott. Ebben javasolta, hogy az üzemi pártalapszervezetek fokozottabban foglalkozzanak a szakmunkásképzéssel, ennek kérdését tűzzék napirendre. A váci vállalatok gondoskodjanak jól felkészült, szakképzett oktatókról, s legyen ezek fő feladata az iparitanuló-képzés mellett a felnőttek szakmai képzése. Meg kell valósítani az ipari- tanuló-intézetben az esztergáA városi párt-végrehajtóbizottság legutóbbi ülésén megtárgyalta, hogy városunkban megfelelő-e az ipari tanuló, illetve a szakmunkásképzés. Köztudomású, hogy a következő ötéves terv során a város üzemeiben komoly mértékben emelkednek a termelési tervek. A megnövekedett feladatok elvégzése jól felkészült szakmunkásgárdát igényel. A végrehajtó bizottság értékelte a Vácott jelenleg folyó iparitanuló-képzést. Ebben a tanévben 789 fiatal tanul szakmát a Munkaügyi Minisztérium Iparitanuló Intézetében. Megállapították, hogy ez a szám jónak mondható, bár egyes szakmáknál — a hajóépítőknél, a hegesztőknél, a géplakatosoknál, az esztergályosoknál — a szakmunkásképzés terén akad bőven tennivaló. Feltétlenül szükséges, hogy fiatal lányokkal is bővüljön jövőre az iparitanulóintézet létszáma, mivel igen sok szakFizetek: volt egy kijózanításom Cementgyártásunk a világszínvonalon Az Építők kultúrotthona őszi programjában szerepel három előadás a cementgyártás történetéről, technológiájáról. Ennek keretében — munkás- akadémiájuk cementipari tagozatán — ma este hét órakor, a deákvári vendéglő különtermében dr. Cselló József ipargazdász tart előadást Cementgyártásunk és a világ- színvonal címmel, majd szakmai filmeket vetítenek. A belépés díjtalan, érdeklődőket is szívesen látnak. — ötvenkét postás turista négyszáz kilométeres utat tett meg vasárnap társasgépkocsin. Gyöngyös—Lillafüred—Miskolc és a Bükk szépségével, nevezetességeivel ismerkedtek. — A könyvesbolt újdonságai: Arany János balladái, Dallos György: Szavaink születése, Passuth László: Aranyködben , fáznak az istenek, Sklovszkij: Így éltünk, Szobot- ka Tibor: Közönség és irodalom, Clavel: Idegen fedél alatt, Balzac: A kalandor, Gábori: Osemberi ásatások, Tildi: Az öntözéses gazdálkodás szervezési és gazdagossági kérdései, Többen: Sztanyiszlavszkij és Brecht. — Az irodalombarátok köre tegnap Váci Mihály költő életéről és munkásságáról hallott előadást a könyvtárban. A kör programjában szerepel Illyés Gyula, Passuth László és Galambos Lajos életművének bemutatása. — Kábelfektetés miatt felbontották a Duna-parti korzó járdáját. A megyei tanács 200 ezer forint póthitelt biztosított a megbontott úttest kijavítására. A munkát még ebben az évben elvégzi az Ütés Vasútépítő Vállalat. — Halálozás. Nogula István, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa hosszú betegség után 56 éves korában elhunyt. Temetése hétfőn volt. A sírnál öntödei munkatársai búcsúztatták. Békacomb Ízléses, szép meghívó tudatja, hogy a volt Halászkert helyén szombaton nyílik meg az újjáépített Vadkacsa kisvendéglő. Állandóan friss készítményeik: a szarvas,. őz, vadnyúl, vadsertés, fácán, ponty, fogas, harcsa, rák, békacomb, baromfi és birkaétel- különlegességek. Baromfiról, vadashúsokról már hallottam. Békacomb? — ez új fogalom a váci étlapon. Nem biztos, hogy megrendelem imlaha is, de mindenesetre törlőm a hiánycikklistáról. (—ö) MIT LÁTUNK A MOZIBAN> Művelődési ház 13—15: Csend. (Bondarev híres regényének szélesvásznú filmváltozata.) — 16—18: A generális. (Amerikai íilmbur- leszk, Buster Keaton főszereplésével.) — 19-én: A nap vége. (Ingmar Bergman svéd filmje.) — Matiné, 15-én: Münchhausen báró. Építők mozija 13-án: Négy kis- fim. (A tánc eredete. Kunyhók és paloták, A festők városa. Válás Budapesten.) — 14—16: A sorsdöntő fénykép (Jugoszláv film). — 18—19: Hogy állunk fiatalember? (Magyar filmvigjáték). Sok gondot okozott és okoz jelenleg is az egészségügyi szolgálatnak, de a város józan közönségének is az öntu- datlamságig lerészegedett emberekkel való foglalkozás. A városi tanács egészség- ügyi osztályán mondta el dr. Körös Károly, a városi főorvos helyettese, hogy a mértékletességről megfeledkezett emberek gyakran rendeznek botrányokat. Mérgezéses állapotok miatt az is előfordul, hogy rászoruló embertársaikat szorítják ki a kórházi ágyakról. Ezen a helyzeten kísérel Levelesládánkból: TISZTELJÜK AZ IDŐSEBBEKET! tényleg nem szóltak, elfogadom, hogy a szabályzat ezt előírja. Viszont van egy másik, irattan törvény is: becsüljük, tiszteljük az idősebbeket. G. I.