Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-13 / 266. szám

f'i.sl MEGYEI kMívIiw 1964. NOVEMBER 13, PÉNTEK KÖNYVESPOLC: Kalmár György: Arany Ghana A szerző nevét az újságol­vasó közönség jól ismeri: hosszú időt töltött a Népsza­badság munkatársaként Af­rikában, s cikksorozatai, Af­rikáról írott riportjai joggal keltettek érdeklődést, mert nagy fokú anyagismeret, jó tájékozottság, s igényes meg­írási mód jellemezte azokat. A könyvet már ezt tudva ve­szi kézbe az olvasó, s nem­csalódik. Példája annak, ho­gyan lehet és kell megírni ér­dekesen, szórakoztatóan egy könyvet, mégis színvonala­san, sokat mondva. Ghana Afrikában — példa­kép. Elsők között lépett a függetlenség útjára, s vezető szerepe van ma is Afrika életében. Mindenben megfe­lel ennek a szerepnek? Nem. Kalmár György könyvének nagy erénye, hogy jót és rosz- szat, helyeset és hibásat egy­aránt megmutat. Elfogult, mert — maga is megírja, de könyvéből is kiérezzük — na­gyon megszerette a volt gyar­matok népeit, s Ghana lakóit, akik országában három évet töltött mielőtt nekifogott vol­na a könyv megírásának. El­fogult tehát, de egyben jó ba­rát is, aki úgy érzi, köteles­sége megmondani azt is, ami ma még nem jó. Hihetetlen nehézségekkel kell megküzde­niük a gyarmati sorsból sza­badult népeknek. A nulla pontról kell indulniok, mert a gyarmatosítók mindent el­követtek, hogy nemcsak az anyagi fejlődést, hanem a szellemit is lehetetlenné te­gyék. Kalmár György megrajzol­ja a múltat is, felvillantja az ősi történelem fő jellemzőit, de úgy, hogy az közvetlenül összefügg a mával, a ma és a holnap gondjaival. Megraj­zolja a törzsek életét, de sztrájkokról is ír. Nem kere­si az egzotikumot, nem a pál­mafák buja zöldjéről ír, ha­nem mindig, mindenkor az emberekről, az afrikaiakról, akik átformálják e földrész arculatát. Megszoktuk az Af­rikáról szóló könyveknél, hogy mindig „kell” valami ér­dekesség. Kalmár könyvét éppen az teszi érdekessé, hogy szakítva a jónak nem nevez­hető hagyományokkal, olyan­nak mutatja Afrikát, illetve Ghánát, amilyen, s nem olyan­nak, amilyennek — legtöbb­ször tévesen — az európai ember elképzelte, elképzeli. Az ízléses kiállítású köny­vet sok, jól megválasztott fénykép egészíti ki. (Kossuth Könyvkiadó) Barátság az Ipolyon innen és túi Él Pierre Juquin: ni vagy megsemmisülni A cím a huszadik század emberének legnagyobb dilem­máját jelzi: nincs más válasz­tás, mint élni, vagy megsem­misülni. Békésen egymás mel­lett élni vagy a termonukleá­ris háború poklában elpusztul­ni. A szerző, akinek most ma­gyar nyelven megjelent mun­kája felteszi ezt a kérdést, francia, s tanulmánya a Fran­cia Kommunista Párt folyóira­tában jelent meg. Tehát kom­munista — szögezi le a gya­nakvó olvasó — akkor bizto­san „agitál”. Juquin valóban agitál, a szó nemes és szen­vedélyes értelmében. Tények­kel, adatokkal, megdönthetet­len bizonyítékokkal — a béke mellett. Az élet mellett, az egyetlen lehetséges út mellett. A szerző a legkétkedőbbeket Is meggyőző utat választotta: fekete-fehéren bebizonyítja, mi a „kifizetődő” az emberi­ségnek. A fegyverkezés, a hi­degháborús politika, vagy a békés egymás mellett élés el­fogadása és gyakorlása. Köz­hely már, hogy a számok min­dent elmondanak. Juquin a könyvében felsorakoztatott számok s tények mellett alig kommentál, joggal érzi felesle­gesnek. Mindent elmondanak a számok: a tíz vagy ötven megatonnás bombák hány ki­lométeres körzetben pusztíta­nak el mindent, s azt is, mennyibe kerülnek ezek a bombák, mennyibe kerül az emberiségnek a fegyverkezés. Igen sok új adat, nagy gon­dossággal végzett anyaggyűjtő munka jellemzi a könyvet. Igényes szerző színvonalas munkája — így summázhatjuk véleményünket. És még hoz­zátehetjük: olyan könyv, ame­lyet mindenkinek el kellene olvasnia. A saját érdekében ... (Kossuth Könyvkiadó) (m. o.) Az Ipoly csendes folyó. Két partja — más-más or­szág. A bal parton Magyar- ország, de a jobb már Cseh­szlovákia. Csendes határfo­lyó az Ipoly, partján szinte érvényét veszti a „határ” szó bűvereje, hiszen két ba­ráti állam között húzza meg a válaszvonalat. Igen, az Ipoly nem áll útjában a barátságnak, an­nak sem amely például köz­vetlenül a partja mellett fekvő magyar termelőszövet­kezet és a folyóparttól 40 kilométerre levő kálnai J. R. D. — magyarul tsz — között szövődött. A barátság, amely már évek óta tart, tavaly szer­vezett formát öltött. A Lé­vai Nemzeti Bizottság és a Szobi Járási Pártbizottság volt a kezdeményező. A két hivatalos szerv úgy látta, hogy jó volna a folyó két part­ján kölcsönösen megnyilvánuló rokonszenvet szervezett formában is kife­jezésre juttatni. Lehet-e barátságot szer­vezni? Hiszen a barátság spontánul feltörő érzelmi té­nyezőkön nyugszik — a szer­vezés szó hallatán pedig az értelem különböző megnyil­vánulásaira gondol az em­ber. De Bernecebaráti, pon­tosabban az ottani Hunyadi Termelőszövetkezet vezetői és tagjai és a kálnai J. R. D. [ vezetői és tagjai pillanatok I alatt érzelmi adalékokat ad­tak az értelmi tényezőkhöz. Tavaly, aratás előtt ment át Kálnára a bernecebaráti küldöttség. Ondrej bácsi, a kálnaiak elnöke szívesen fo­gadta Lőrincz György tsz- elnököt, és a vele együtt érkezetteket. Megmutatták a gazdaságukat, elvitték őket Pozsonyba, Pöstyénbe, Tren- csénybe, azután a magyarok hazautaztak. Nem sokkal ké­sőbb átjöttek a kálnaiak, rö­vid látogatásra, négyen — de a bernecebarátiak zár- számadási közgyűlésén már tizenegyen jelentek meg. Pré- tyi József, a Szobi Járási Pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője öröm­mel látta, hogy semmi szer­vezés-jellege nincs már az együttlétnek. Hiszen a kál­naiak főagronómusa már mindenkinek „te Lajos”, a fő­könyvelő pedig „kedves Já­noskám”. A magyar—csehszlovák lab­darúgó-mérkőzésre természe­tesen a kálnaiak is kíván­csiak voltak. S a Népstadion­ból hazafelé tartva beug­rottak Bernecebarátiba. Vá­ratlan látogatás volt ez, de annál örömtelibb. A szerény vendéglátás közben nem­csak a meccs eredményének értékelése került sorra, ha­nem a szakmai dolgokról is nagyon sok szó esett. S a két közös gazdaság ve­zetőinek, tagjainak van mit tanulniuk egymástól. A ma­gyarok o takarmányozásban mutatkoztak jobb szakember­nek. A kálnaiak állattenyész­tési és állattartási tapasztala­tokban bővelkedők — már­mint ami az állatnevelés kor­szerű, nagyüzemi formáját il­leti. Beruházás, elhelyezés, gé­pesítés — a nagybani állatte­nyésztésben a kálnaiak kitűnő mesterek. Dehát sok más do­log is van, amely megvitatást kíván. A kálnaiak 1500 hektá­ron, a bernecebarátiak pedig 2100 holdon gazdálkodnak. Es ha az egyik barát tehető­sebb, mint a másik, természe­tes, hogy segít a társának. Ta­valy a kálnaiak egy vetőgépet, egy aratógépet és egy szalma- elhordót adtak a magyaroknak — kölcsönképpen. A magyarok befejezték a munkát, a gépe­ket vissza akarták adni, de a kálnaiak azt mondták: jobb helyen van az nálatok. Öreg, de jó gépek, ha rendbehozzá­tok őket, még évekig elszol­gálnak. Az itteniek megköszönték és dolgoztak tovább szerényen, csendben. Nagyon jól jött ne­kik ez a segítség. De rövide­sen megérkezett hozzájuk, Bernecebarátira egy 24 soros vetőgép is, odaátról. Ezt is „hosszú kölcsönre” adták a kálnaiak, mert kipuhatolták, hogy a magyar tsz-gazdáknak most éppen erre van szüksé­gük Mivel válaszolhatnak erre a testvéri segítségre a berne­cebarátiak? Ök még anyagi eszközökkel persze mindezt nem tudják viszonozni, hiszen még egy bizonyos idő — né­hány év — kell ahhoz, hogy ugyanolyan tehetősek legye­nek, mint barátaik. Őszinte szeretetük tehát — a közös ta­lálkozásokon mutatott szíves magatartásukon túl — csak abban mutatkozhat meg, hogy igyekeznek az odaátiakat mi­előbb utolérni. Hiszen a ba­rátság akkor válik igazán erőssé, ha az egyéni rokon- szenven kívül a közös sikerek, eredmények tartós fonalai is átszövik. Murányi József Murcis naptár - újbor ünnepén Ajándékba kaptam, egy kis zsebnaptárt, a jövő évit. Pont tegnap, amikor este újbor ünnepére kel­lett mennem. S mikor már erősen éreztük az ünnepelt újbor hatását, kezembe akadt e kis naptár. S e murcis han­gulat megihletett. Naptárreformról kezdtem szóno­kolni: — Kedves barátaim, javaslom, hogy január 14-én ünnepeljük meg Bódog napját, hisz mindenki tudja jól, hogy Töhötöm (június 17). Február 20-án ünne­pelhet mindenki, aki Álmos, aki pedig az unalomtól augusztus 2-án már alig Lehel, az vegyen december 12-én az ünnepektől Bulcsút. — Szeptember elsején legyen a nagy étkűek nap­ja, az Egyed. Azután 15-én Enikő következik, s bár erre inni kő’, de sokat kell várni rá, a következő május 19-ig, ekkor van ugyanis Ivó. De inni kell áp­rilis 2-án is minden Áron, de csak annak, aki ivást- Gyözö, november 3-án. Arra pedig különösen vigyáz­zunk, hogy Szilveszter (december 31) után január 5-én a pénz már Simon. — Mindenki tudja, hogy karácsony előestéje, de­cember 24-e, a naptárban Ádám-Eva. De azt már ke­vesen tudják, hogy tulajdonképpen köztük nincs is sok különbség, mert ha Évát szépen megkérik ő is Ád-ám! De adott a feleségem is nekem, miután valahogy hajnaltájt hazakeveretítem ... F. M. SÁNDOR UR oda sem nézett. Így nem láthatta felesége csalódott ar­cát. — Nincsen fürdősó . . . Any- nyi mindent kellett vásárol­nom a kétnapos ünnepre, hogy teljesen kiment a fe­jemből — mentegetőzött Ol­ga. — Nincsen? — rökönyö- dött meg a férfi. — Hogy­hogy nincsen? — Mondom: elfelejtettem — felelt türelmesen az asz- szony. — Pedig hányszor mond­tam, hogy mindig legyen itthon fürdősó. De neked nem számít, amit én mon­dok! Te nem gondolsz arra, hogy én az egész heti ro­bot után fürödni akarok. — De hiszen f ürdesz ... — kockáztatta meg az asszony, de rögtön rájött, hogy ola­jat öntött a tűzre. — Fürdők! Persze, hogy fürdők! De neked teljesen mindegy, hogyan. Mert ne­ked nincsenek igényeid. Ha rajtad múlna, még ma is hordóban mosnám le magam­ról a koszt, egy darab bü­dös mosószappannal. — Igazad van... ezen ne veszekedjünk! — De igenis veszekszem. Nem tudok beletörődni, hogy te még ott tartasz, ahol húsz évvel ezelőtt voltunk. Nem akarod észrevenni, hogy azóta más világ van, hogy mások az igényeim és ezt meg is engedhetem magamnak ... — Jól van... Leszaladok fürdősóért — mondta engedé­kenyen Olga. — Most már nem kell. Már el is ment a kedvem az egész­től — kiabálta a férfi és újra elnyúlt a kádban. Felesége hangtalanul tá­vozott. A férfi a sportrovat tanul­mányozásába merült. Gimbelem, gombolom... A leszakadt inggombot, ka­bátgombot — jól-rosszul — még a legügyetlenebb férfiak is fel tudják varrni. Persze, akkor, ha megvan a régi, vagy a pótláshoz találnak megfele­lőt. Gyakori azonban, hogy a leszakadt helyére hiába kere­sünk ugyanolyat. Pedig éven­te mintegy 7U—80 millió gomb készül hazánkban. Ez rheny- nyiségben elegendő lenne, hiá­ba azonban a sok ezernyi szín, a forma, nem mindig taiál kedvére valót a vevő. A ruhák gyors divatváltozásait a gom­bok is követik. Nemegyszer előfordul, hogy tonnaszámra selejteznek ki gombokat csak Műszak után az üzem sze­relőcsarnokában ünnepi meg­emlékezést tartottak. Sándor is elment. Nem merte meg­kockáztatni, hogy lelépjen. Ű kiemelt ember — munkásból lett mérnök — tőle többet vár­nak. — Őszintén szólva, unom ezeket az ünnepélyeket — mondta hazafelé menet egyik kollegájának. — Hősök vol­tak. Persze, hogy azok vol­tak. Mert a történelem olyan helyzet elé állította őket. Az, hogy kiből lesz hős, elsősor­ban történelmi szereposztás kérdése. Ha 1917-ben, tör­ténetesen az Auróra cirkáló matróza vagyok, akkor ma engem ünnepelnek. A saroknál sietve elköszönt. Gyors léptekkel indult ha­zafelé és a kétnapos ünnepre gondolt. Pontos — sokak sze­rint kínosan precíz ember volt, most is előre eltervezte a két pihenőnap program­ját. Jóleső érzéssel gondolt arra, milyen jó lesz a dél­utáni fürdés. Végignyúlik a kádban, a kellemes meleg víz lágyan simogatja testét. Nincs jobb, mint egy ilyen délutáni fürdő, ami után szinte újjá­születik az ember. A kádból kilépve már ünneplőre for­dul a világ. Estére színház­jegyet vett, az előadás előtt azonban még pihenhet egy órácskát. Már a lépcsőházban megla­zította a nyakkendőjét és ki­gombolta felöltőjét. —• Engedheted a fürdővizet í— mondta köszönés helyett egy hivatalos, leheletszerű hitvesi csók után és máris vetkőzni kezdett. Belépett a kádba, a kézizuhanyozó ró­zsáját maga felé fordította és bágyadtan elnyúlva élvezte a kellemesen meleg viz ap­ró, tűszúrásokhoz hasonló csípését. — Olga! Hozd be a mai új­ságokat — kiabálta túl a zu­bogó víz moraját. Szavaira hamarosan megjelent a fele­sége és mint egy jól idomított szolga, készségesen nyújtotta át az összehajtott újságcsomót. Sándor megtörölte a ke­zét, majd cigarettát kért. Az asszony hamarosan ott ter­mett a kis faragott cigaret- tás dobozzal. — Olyan vagy, mint egy kínai szultán — jegyezte meg, de nem támadó éllel, inkább kicsit büszkén. Mert ő még emlékezett azokra az időkre, amikor szombatonként egy fahordóban csutakolta le az urát, a tűzhelyen melegített vízben. Szinte a keze alatt érezte fiatal férjének kimun­kált izmait, hallotta egészsé­ges kiáltásait és apró neve­téseit, amikor a hideg vizet a hátára zúdította és gyengéd eréllyel régigdörzsölte tes­tét. Azóta lassan két évtized is elmúlt. Sándor ma mű­anyag nyélre erősített kis kefével mossa a hátát. Pe­dig az asszony ma is jó szív­vel venné, ha Sándor őt hív­ná erre az akkor szertartássá magasztosult feladatra. — Már megint hülyesége­ket beszélsz! A kínaiaknak nem volt szultánjuk. A szul­tán török uralkodó. Kíná­ban császár volt — m,ondta érdesen a férfi. — Igen ... persze ... elté­vesztettem — zavarodott meg az asszony a durva vissza­utasítástól és kiosont a für­dőszobából. A férfi persze észre sem vette felesége megbántott ki- hátrálását. Kéjesen nyúlt el a kádban és kezébe vette az újságot. Most már csend, volt, csak az elzárt csapból cse­pegő víz ritmikus, éles kis ütései hallatszottak. A vezércikknek csak a cí­mét olvasta el és gyorsan tovább lapozott. Hasonló gyor­sasággal végzett a többi ol­dalakkal is. És közben valami hiányérzete támadt. Megfog­hatatlan és megmagyarázha­tatlan érzés volt ez, de nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy miamit elfelejtett. Va­lami nincs rendben ... vala­mi hiányzik. Érthetetlen ... A víz lágyan simogató, jó meleg. Van cigarettája, itt vannak az újságok is. — Olga! Ad) egy kis be­főttet! — kiáltotta, mert olykor fürdés közben ezzel is szokta fokozni az élveze­tet. Aztán azonnal rájött, hogy ezúttal nem kíván be­főttet enni. Mire az asszony a kis tálkával megjelent, már ingerülten küldte ki. Egyre idegesebbé tette ez a furcsa hiányérzet. Aztán egy pilla­nat alatt rádöbbent az okra. — Olga! Olga! Az asszony arcán az in­gerültségnek, vagy rosszal­lásnak parányi jele sem volt látható. Mosolyogva lépett be. — Megmossam a hátadat? — Nem! Hozd be a fürdő- tablettát — vakkantotta és Ekkor meghallotta, hogy ' cseng a telefon. % — Ki az? — kiabált ki. ^ Az asszony bejött: £ — A gyárból keresnek. — Kérdezd meg, hogy mit j akarnak! Az embert még a j fürdőszobában sem hagyják % nyugodtan. — Az egyik művezető tele- ^ fonál... Azt mondja, hogy j- azonnal be kell menned. Va- ^ lami műszaki hiba van és t leállt a műhely. % — Mondd meg neki, hogy nem érdekel... Várjál... ^ Mondd azt, hogy nem tudok % bemenni... mert... mondd, ^ hogy vendégeim vannak ... % Nem jó. Mondd, hogy megvan £ a vonatjegyünk, mert me- % gyünk az ünnepekre anyád- $ hoz ... Hívják fel Kovácsot. $ Nem én vagyok az egyetlen % mérnök. £ — Biztos azért hívnak, mert % te ott dolgoztál és úgy isme- j red a műhelyt, mint a tényé- y redet... j — És ezért rontsam én el a ^ délutánomat? Lehet, hogy sú- % lyos a baj és akkor a színház- % ba sem jutnánk el? Hát nem. % Mindig én legyek a pali. Mondd csak meg neki, hogy utazunk... J — De ... — kezdte az asz- % szony. A férje arcára nézve í azonban láthatta, hogy itt £ minden ellenvetés felesleges. í Sándor már újra elnyúlt a í kádban és kezébe vette az új- i ságot. «• — Elvégre nekem is jár az ; ünnep — mormogta magában jj és megnyugodott, amikor hal- lotta, hogy felesége elbúcsúzik í a telefonálótól. Űjra eltöltötte •; a boldog elégedettség, csak $ az zavarta, hogy hülni kezdett % a víz. Elfordította a meleg- % vizes csapot és kiszólt Olga- < nak: í í — Mégis hozz be egy kis j befőttet... Ősz Ferenc '/ azért, mert már nem divatos, nem veszi senki. Nem szívesen hordják pél­dául a nehéz kerámiagombo­kat, mert ezek a mostani könnyű szöveteket erősen meghúzzák, tépik. A fém-, a fa-, a bőrgomb, ha olyan a di­vat, kis időre visszatér, azon­ban mái* egyre ritkábban. A gyöngyházgomb bármennyire is tetszetős, ugyancsak mind­inkább háttérbe szorul. Het- ven-nyolcvanféle alapanyag­ból készülnek gombok, de eze­ket már legyőzi a műanyag, a korszerű perluxgomb. Nem törik, mosható, vasalható, tet­szés szerint formálható, szí­nezhető, kommersz gombnak vagy a legkülönlegesebb di­vatgombnak egyaránt alkal­mas. A hagyományos anyagok közül egyedül a szarugomb versenyképes, ez változatlanul tartja népszerűségét, keresett­ségét. Sajnos, ebből, éppen a nyersanyag hiányában, nem tudnak elegendőt gyártani. Üjabban a legdivatosabb az úgynevezett beruházott gomb. Sokan idegenkednek tőle, pe­dig igen célszerű. Szinte mind­egy, hogy milyen anyagból ké­szül az alátét, csak egyforma nagyságú, alakú legyen, a ru­ha anyaga ugyanis mindent eltakar. S ha el is veszik be­lőle, a szövetmaradékból mindaddig lehet utánpótlást készíteni, amíg a ruha, az öl­töny el nem szakad. Kik a legjobb magyar postások? A Budapesti Postaigazgató­ság klubtermében rendezték meg csütörtökön a posta ha­gyományos levélirányitási sz.it- osztási versenyét. A mostani döntőn hatvanötén vettek részt. Először a szétosz­tó és irányító versenyt tar­tották meg, amelyben Béres Károly, a Budapest 72-es pos­tahivatal főfelügyelője vég­zett leghamarabb a levél­toronnyal. Ideje 25.48 perc volt, de mert három hibát vé­tett a szétosztási versenyben sem avattak új bajnokot. Mol­nár László, a Budapest 72-es postahivatal alkalmazottja 22.49 perc alatt rakta 12 felé a csaknem háromezer levelet, s ha nem lett volna egy hi­bája. megdönlhette volna ta­valyi 22 és félperces eredmé­nyét. A harmadik verseny- számban száz kérdésre vála­szoltak írásban a résztvevők. A győztes Kiss László, a Deb­recen 2-es postahivatal dolgo­zója, hibátlanul oldotta meg a nehéz, komplikált feladatot. Igazságügyi küldöttség utazóit a Szovjetunióba Á. F. Gorkinnak, a Szovjet­unió Legfelsőbb Bírósága el­nökének meghívására igaz­ságügyi küldöttség utazott csütörtökön a Szovjetunióba. A küldöttség tagjai: dr. Markója Imre igazságügy­miniszter helyettes, és dr. Nagy Zoltán, az MSZMP Központi Bizottságának al­osztályvezetője. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents