Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-08 / 236. szám

2 PLSI MEGYEI KMírigsi 1964. OKTÓBER 8, CSÜTÖRTÖK BERLIN ÜNNEPEL Aa AWÄ nvmaeti néphadseregének díszszemléje Szerdán reggel pontosan ki­lencet ütött a berlini Újváros­háza órája, amikor a Német Szocialista Egységpárt és az NDK vezetői a köztársaság 15. születésnapjára Berlinbe ér­kezett külföldi vendégekkel együtt elfoglalták helyüket a Marx—Engels téren felállított dísztribünön. Az NDK nemzeti néphadse­regének díszszemléjét Wagner altábornagy, nemzetvédelmi miniszter-helyettes vezényelte és Heinz Hoffmann hadsereg- tábornok, nemzetvédelmi mi­niszter fogadta. Az NDK nemzeti himnuszának elját­szása közben 21 ágyúlövés resz- kettette meg a levegőt, majd kezdetét vette a csapatok fel­vonulása. A háromnegyedórás dísz­szemle után megkezdődött a fővárosi lakosság nagyszabású ünnepi felvonulása. A felvo­nulás után a város minden részében népünnepélyeket ren­deztek. Bíróság elé kerül Becsben Eichmann budapesti segítőtársa A bécsi esküdtszék előtt november 16-án kezdődik Franz Novak egykori SS-tiszt TASZSZ-kommentár Erhard sajtóértekezletéről Mint már jelentettük, Er­hard bonni kancellár kedden sajtóértekezletet tartott Nyu- gat-Berlinben. Jurij Boriszov, a TASZSZ szemleírója megállapítja, a kancellár nem titkolta, hogy Bonn és Washington min­denképpen ki akarja erő­szakolni a NATO sokolda­lú atomhaderejének meg­teremtését. Azt is követelte, hogy állítsák vissza az 1937. évi német ha­tárokat. — Az utóbbi időben a bon­ni kormányfő minden meg­nyilatkozásában síkra száll azért, hogy változtassák meg Európának a második világ­háború után kialakult térké­pét — írja Boriszov. — A kancellár tápot ad a revansista propagandá­nak, bár jól tudja, hogy a mosta­ni német határok véglegesek és mindén olyan kísérlet, amely e határok megváltoz­tatására irányulna, komoly következményekkel járna. Boriszov végül arra is rá­mutat, hogy Erhard kancellár nyugat-berlini szereplésével nyilván el akarta vonni a fi­gyelmet az NDK 15 éves fenn­állásának ünnepségeiről, a né­met nép történelmének e ne­vezetes eseményéről. Ez a szándéka azonban nem járt sikerrel. A burgosi börtön rabjai A keddi párizsi lapok leg­frissebb értesülések alapján beszámolnak a spanyolországi burgosi börtönben uralkodó állapotról. A hírek szerint eb­ben a börtönben embertelen körülmények között tartják a politikai foglyokat, akik kö­zül mintegy nyolcvanan fe­nyítő cellákban sínylődnek. Tiltakozásul egy csoport poli­tikai rab megtagadta a tiszte­letadást. A csoportból húsz ra­bot sötétzárkába vetettek, s több mint három hete semmi­hír róluk. Ezek közül az em­berek közül sokan már több mint húsz esztendeje ülnek Franco börtöneiben. A KÖZÉPBAL POLITIKAI VÁLSÁGA OLASZORSZÁGBAN Az olasz kommunista kép­viselők kedden este interpel­lációt nyújtottak be a par­lamentben. Választ kérnek arra Mo- rotól, mi a kormány álláspontja a köztársasági elnöki tiszt­ség betöltetlensége — Segni elnök betegsége — követ­keztében kialakult válság megoldásáról. Ezzel az in­terpellációval, amelyet a bal­oldali szocialista párt, a Psiup hasonló kérdése köve­telt, az olasz kommunisták új­ból kezdeményező szere­pet vállaltak az olasz politikai életet uraló súlyos probléma megoldásá­ban. * A köztársasági elnök tiszt­ség, a kormánytöbbség és a gazdasági helyzet válsága szorosan összefüggnek és kö­zös hátterük az 1962-ben megkezdődött középbal kí­sérlet bukása. A kereszténydemokrata bal­szárny és a szocialista párt által elképzelt középbal po­litika kudarca azt bizonyít­ja, hogy meghiúsul minden olyan kísérlet, amely a kom­munisták kizárásával kí­ván népi politikát foly- ) tatni. A középbal azonban meg­bukott a reakciós csoportok szempontjából is. bűnpere. Novak, akit 1961. januárjában tartóztattak le Ausztriában, Eichmann buda­pesti „Sonder-komando”-já- nak tagja és a deportált szál­lítmányok felelőse volt. A következő hónapokban Bécsben bíróság elé állítják Erich Rajakowitschot, az SS volt magasrangú tisztjét és Jan Verbelen flamand fasiszta vezetőt, akit a háború után távollétében halálra ítélt a belga bíróság. Verbelent 1962. áprilisában tartóztatták le Bécsben. Saigon Nagy a kormánycsapatok vesztesége A dél-vietnami amerikai ka­tonai egységek saigoni pa­rancsnokságának szóvivője el­ismerte, hogy a kormánycsa­patok embervesztesége szep­temberben lényegesen több volt, mint az előző hónapban: a veszteséglistán 810 halott, 1810 sebesült, 620 eltűnt sze­repel. Bár a szóvivő ezt nem említette, ismeretes, hogy a kormánycsapatoknak a sza­badságharcosokhoz csatlako­zott katonáit minősítik „el­tűntnek”. Kémkedő amerikai diplomaták Árammérő-leolvasás a távolból A Michigan állambeli Owos- saban elbocsátották a városi elektromos művek leolvasóit. bekötötték egy telefonháló­zatba, amely lehetővé teszi, hogy a villamosművek, elek­tromos impulzusok segítsé­gével, a távolból leolvashas­sa az árammérők állását. — Az amerikai külügymi­nisztérium mindent elkövet, hogy tisztázza azt a három amerikai katonai diploma­tát, akiket Moszkvából Vla- divosztokba vezető utazásuk során kémkedés céljából fel-' használandó adatok gyűjté­sén tetten értek. Az amerikai külügyminisz­térium az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsége útján tiltakozást jelentett be az ame­rikai diplomaták „személyes használati tárgyainak’’ el­kobzása miatt. Ámde e ma­nőver nem járt sikerrel. A szovjet külügyminisztérium keddi jegyzéke az amerikai tiltakozást elutasítva kimu­tatta, hogy a diplomaták kém- tevékenységgel foglalkoztak, ami összeegyeztethetetlen dip­lomáciai feladatkörükkel. Közös közlemény Nasszer és Sasztri tárgyalásairól Kairóban közös közleményt adtak ki Sasztri indiai mi­niszterelnök az Egyesült Arab Köztársaságban tett hivata­los látogatásának befejezté­vel. A közlemény hangsúlyoz­za, hogy a két államférfi hi­tet tett az el nem kötelezett­ség politikája és a békés egymás mellett élés elvei mellett, és síkraszállt a hat­hatós nemzetközi ellenőrzés­sel biztosított általános és teljes leszerelés megvalósulá­sáért. Befejeződtek Johnson és Macapagal tárgyalásai Befejeződtek Johnson ame­rikai és Macapagal Fülöp-szi- geti elnök kétnapos tárgyalá­sai. KAIRÓI JELENTES Csőmbe házi őrizetben Az EAK intézkedése válasz a leopoldville-i provokációra Csőmbe már hazamenne, de most őt nem engedik... — jelentik a nyugati hírügynök­ségek. A kongói politikus kedd este óta házi őrizetben van. Az EAK kormánya — mint az A1 Ahram jelenti — mindaddig nem oldja fel az őrizetet, amíg a lépoldville-i hatóságok nem szüntetik meg a kedd délután az EAK és Algéria kongói diplomáciai i képviseleteivel szemben élet­be léptetett blokádot. A kairói értekezleten részt vevő küldöttségek vezetői ked­den végleg elutasították a kongói miniszterelnök részvé­telét. Ékkor a Kairóba hívat­lanul betolakodott Csőmbe be­jelentette távozási szándékát. Az EAK kormánya azonban jelentést kapott Léopoldville­Felhóborodás Angisában A királynő amerikai gyártmányú repülőgépen utazóit Kanadába Angol politikai és gazda­sági körökben sajnálkozást és megütközést keltett az a hír, hogy Erzsébet királynő kana­dai útjára amerikai gyártmá­nyú Boeing—707 típusú re­pülőgépen indult. Az összes érintett fórum arról panaszko­dik, hogy ez a repülőút, amely­nek az angol gépek fölényét kellett volna a világ előtt ki­domborítania, úgyszólván az angol repülőgépgyártó ipar gyengeségéről kiállított sze­génységi bizonyítvánnyá vált, holott ez az iparág nagy kül­földi rendelések reményében óriási költségekkel fejleszti az új repülőgéptípusokat a tengerentúli forgalom céljai­ra. A hivatalos angol tengeren­túli légi forgalmi vállalat szó­vivője kijelentette, hogy a vállalat angol repülőgépei nem alkalmasak ilyen útakra. ből. A távirat arról számol be, hogy kongói kormánycsapatok körülvették az EAK nagy­követségét, elvágták a külvilágtól és meg­akadályozzák még a diploma­ták élelmiszerellátását is. Ezek az új fejlemények te­hát — mint a nyugati hírügy­nökségek jelentéseiből kitűnik — lehetetlenné tettték a távo­zást Csőmbe számára. A kon­gói politikus így a házi őrizet­ben televízión nézi a csúcsér­tekezletet, amelynek részvevő­je akart lenni. Kairói megfigyelők a Csom- be-epizódot értékelve rámutat­nak, hogy a kongói miniszter- elnöknek ugyan sikerült ma­gára irányítania a figyelmet, de végső soron kudarcot val­lott az a kísérlete, hogy szabotálja az értekezlet munkáját. A küldöttségek vezetőinek keddi egységes határozata sú­lyos vereséget jelent Csőmbe számára, aki így magas árat fizet a kairói kirándulásért. A tárgyalások során a fő figyelmet a délkelet-ázsiai problémáknak szentelték. Washington fokozottabb szerephez igyekszik jut­tatni a Fülöp-szigeteket a vietnami háborúban, valamint Indonézia és Malay­sia jelenlegi konfliktusában. A tárgyalásokról záróközle­ményt adtak ki. A záróközle­mény egyes kitételeit megvi­lágítja az a beszéd, amelyet Macapagal mondott október 6-án a washingtoni országos sajtóklubban. A beszédben az elnök elárulta, hogy hajlandó részt venni az Egyesült Államok bármi­lyen délkelet-ázsiai kato­nai kalandjában. Erre mutat az a kijelentése is, hogy teljes mértékben támo­gatja a washingtoni kormány dél-vietnami politikáját és he­lyesli, hogy a tonkini-öbölben történt incidens idején ame­rikai repülőgépek bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. Ez is rekord! Nyugat-Németországban re­kord mennyiségben fogynak a katonai indulókat közvetítő hanglemezek. Nyugaton 1963- ban összesen mintegy tíz­millió olyan hanglemezt gyár­tottak, amelyekre katonai in­dulókat és katonadalokat vet­tek fel. Ennek a lemezmeny- nyiségnek a felét nyugatné­met állampolgárok vásárol­ták meg. De Gaulle Paraguayban Az elnök ma indul Uruguayba De Gaulle francia elnök kedden este az argentínai Cordobából repülőgépen Asuncionba, Paraguay fővá­rosába érkezett. A repülőtéren Stroessner tábornok, Para­guay elnöke, valamint a kor­mány és a diplomáciai testü­let tagjai fogadták De Gaulle-1. A francia elnök a Tálaljon ebédet9 vacsorát ÉTELR0NZERV1 5(j] L! Néhány különlegesség: Rizses lecsó kolbásszal két személyre Ft 10,50 Zöldborsófőzelék sertésoldalassal két személyre Ft 11,30 Bográcsgulyás fél kg-os Ft 10,70 Kolozsvári töltött káposzta (8 dkg hús szeletben, 10 dkg töltelék, 5 dkg kolbász) fél kg-os Ft 13,70 szerdai napot Paraguayban töltötte és ma reggel utazik tovább Uruguay fővárosába, Montevideóba. Tüntetés Nicosiában Törökország is kéri: tűzzék az ENSZ napirendjére a ciprusi kérdést A TASZSZ jelentése szerint kedden Nicosia török körze­tében több százan tüntettek a török közösség szélsőséges beállítottságú vezetőinek ter­roruralma ellen. JÓ HÍR A NŐKNEK ÁRLESZÁLLÍTÁS! Varrás nélküli nylonharisnya Varrásos nylonharisnya 72 Ft helyett 48 Ft-ért 52 Ft helyett 38 Ft-ért kaphatói ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■a A tüntetőket török rend­őrök támadták meg. Az összetűzés során tíz cipru­si török megsebesült. A nyugati hírügynökségek jelentése szerint Eralp, Török­ország ENSZ-képviselője kor­mánya nevében levelet nyúj­tott át U Thant ENSZ-főtit- kárnak, kérve a ciprusi kérdés­nek az ENSZ őszi köz- v gyűlése napirendjére tű­zését. Mint ismeretes, a ciprusi kor­mány korábban már hasonló kérdést intézett a világszö­vetséghez. A ciprusi ENSZ-erők szó­vivője kedden közölte, hogy a világszervezet által kikül­dött vizsgáló bizottság né­hány napon belül befejezi az ENSZ-erők két svéd tisztje és három katonája ügyének tanulmányozását. A svéd katonákat a cip­rusi kormány karhatal­mi erői tetten érték, amikor nagyobb mennyiségű fegyvert és lőszert akartak török fegyveresek kezére jut­tatni. Galo Plaza, az ENSZ cipru­si közvetítője szerdán reggel Nicosiából Ankarába repült, ahol tanácskozásokat folytat Inönü török miniszterelnök­kel. A közvetítő ezután Athén­ba, majd Londonba látogat. Végül látogatásainak ered­ményéről New Yorkban je­lentést tesz U Thant-nak. ISMÉT MEGNYÍLT VÁCOTT A KÖZKEDVELT HATTYÚ ZENÉS ESPRESSO Zenét a Spányik-féle tánczenekar szolgáltatja Nyitvatartási idő: szombat, vasárnap és ünnepnap éjfél után 2 óráig, hétköznap éjfélig. SZÜNNAP NINCS.

Next

/
Thumbnails
Contents