Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-07 / 235. szám

2 Pf.S 7 MEGYti * 1964. OKTOBER 7, SZERDA A kubai válság óta a legnagyobb zuhanás a londoni értéktőzsdén A Munkáspárt külpolitikai ellentámadásba lendült Az angol választási hadjá­rat finisében mindinkább kiéleződik a két vezető párt szócsatája. Sir Alec Dougles Home miniszterelnök, aki naponta 10—13 helyen „árulja” a toryk „füg­getlen” nukleáris elret­tentő erejét, hétfőn gazdasági pánikkel­téssel vádolta Harold Wil­son munkáspárti vezért. Wil­son viszont, aki mindeddig szinte kizárólag belpolitikai kérdésekkel foglalkozott be­szédeiben, hétfőn elérkezett­nek látta az időt a Mun­káspárt új választási had­színterének megnyitására: ellentámadásba lendült az angol külpolitika és nukleáris hatalom ügyé­ben. A londoni értéktőzsde pon­tosan tükrözi a választási hadjárat kiéleződését: a ko­rábbi konzervatív előretö­rést jelző múlt heti árfolyam­emelkedést nagyarányú zuha­nás követte a hét elején, miután a közvéleménykuta­tások a Munkáspárt 5 százalékos előnyét mutatták ki. Az államosítással fenyegetett acélipar részvényeinek érté­ke 25 millió font sterlinggel esett, hasonlóképpen zuhan­tak a telek- és biztosítási részvényárfolyamok. A Fi­nancial Times indexe sze­rint a múlt heti árfolyam­emelkedést néhány óra alatt elsöprő 7,1 pontos zuhanás követte, amilyen a kubai vál­ság óta nem volt a londoni értéktőzsdén. iiozmosz A Szovjetunióban föld kö- ' rüli pályára fellőtték a Koz- ] mosz 47 jelzésű mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett készülékek normálisan mű­ködnek. A földi koordi­nációs számító központban folyik a beérkező adatok fel­dolgozása. IS EV Kedden délelőtt, magyar idő szerint fél tíz órakor meg­nyílt az el nem kötelezett or­szágok csúcsértekezletének második ülése. A tanácskozá­son elnöklő Charles Helou li­banoni elnök közölte, hogy az ülésen Sukarno indonéz, Tito jugoszláv, Burgiba tuné­ziai elnök, Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök és Aref iraki elnök mond beszédet. A délelőtti ülés kezdete­kor Csőmbe rezidenciáját Csőmbe: hívatlan vendég 5 államfő beszálló a második ülésen Egy alacsony rantgú k ül ügy­min is-z tér iumí beosztott és a katonai rendőrség Csombét és kíséretét a gépkocsin a város szélén fekvő Oruba vendégpalo­tába vitték. Mint ismeretes, az értekez­leten megjelent kormány- és államfők döntő többsége i ellenzi Csőmbe részvételét s I ezért kairói megfigyelők úgy vélik, hogy noha végül is a kongói miniszterelnöknek si­került leszállnia Kairóban, valószínűtlen, hogy been­gedik a tanácskozások színhelyére. Csőmbe magatartása követ- : keztében elhidegült a viszony I Kairó és Leopoldville között. Statisztika szerint Johnson mm esélyes „First lúdyk" a hadiösvényen A New York Times keddi száma különféle közvélemény­kutatási adatok, tudósítások és interjúk alapján szemlét állított össze, amely részletesen feltünteti, hogy az elnökválasztási harc­ban szembe került két ellen­félnek, Johnsonnak és Gold- waternek milyen esélyei van­nak az egyes államokban. Az elemzés Johnsonnak kedvez, mert azt mutatja, hogy az el­nök bizonyos lehet 17 állam elektori szavazatai megszerzé­sében és 14 másik államban is a közhangulat inkább mel­lette, mint ellene van. A választási harc újabb ér­dekességgé! is szolgál. Immár az asszonyok is „fegyvert ragadnak”, hogy férjükért „küzdjenek a harcmezőn”. Johnson elnök felesége kedden kortesutazás­ra indul, 8 déli államot ke­res fel. Útközben különvona- ta több helyen megáll és az állomáson egybegyűlő töme­gek előtt a „first lady” beszédet mond. Goldwater, a köztársa- ségpárti elnökjelölt felesége ezen a héten szintén elindul a „hadiösvényen”. Jugoszlávia és a KGST együttműködése A Medjunarodna Politika című jugoszláv folyóirat kom­mentárban foglalkozik azzal a megállapodással, amelyet nem­rég írtak alá Moszkvában Ju­goszlávia és a KGST egyes szerveinek együttműködéséről. A gyors gazdasági fejlődés, Jugoszlávia és a KGST tag­államai ipari fejlődésének gyors üteme létrehozták az alapot a széles körű kölcsönös gazdasági együttműködéshez. Ez az együttműködés gyorsan fejlődik és állandóan új for­mákban jut kifejezésre. — Ez a nagyméretű növeke­dés szükségessé- tette, hogy or­szágaink gazdasági életénék na- gyobbméretű összhangba hozá­Az angol királyi pár Kanadában Mint a Reuter jelenti, hét­főn repülőgépen Erzsébet an­gol királynő és férje, Fülöp herceg Londonból megérke­zett Kanada földjére. Repülő­gépük a Prince Edward szi­geten levő kanadai légitá­maszponton szállt le. A repü­lőtéren az angol királyi párt Pearson miniszterelnök és Vanier főkormányzó fogadta. A látogatás 8 napig tart. sa és további fejlesztése érde­kében Jugoszlávia és a KGST szocialista országai a közvet­len áruforgalmon kívül rátér­jenek az együttműködés új formáira is — hangoztatja be­fejezésül a Medjunarodna Po­litika. A Szovjetunió külügyminisz­tériuma határozott tiltakozását jelentette be az Egyesült Ál­lamok nagykő vétségének há­rom, és Nagy-Britannia nagy- követsége egy munkatársának tűrhetetlen tevékenysége miatt. Az említett diplomaták a kö­vetkezők: Aubrey ezredes, az Egyesült Államok katonai atta­séja, Liewer alezredes, az Egyesült Államok katonai atta­séjánál! helyettese, Smith őr­nagy, az Egyesült Államok he­lyettes légügyi attaséja, vala­mint Laville, Nagy-Britannia helyettes tengerészeti attaséja. Az amerikai diplomaták és Laville a Moszkva—Vla­gyivosztok vasútvonalon utazásuk idején kémked­tek. A szovjet külügyminiszté­rium fenntartja magának azt a jogot, hogy visszatérjen arra a MOST AMIKOR a Német Demokratikus Köztársaság i születésének 15-ik évfordu- i lóját ünnepli, fordítsuk visz- | sza az idő kerekét. 1945, augusztus 2-án Potsdamban, a Hitler-ellenes koalíció három nagyhatalmának képviselői kimondották, hogy Németor­szág egységét feltétlenül biz­tosítani kell. Ennek ellenére a nyugati hatalmak végrehajtották Né­metország kettészakííását. 1948. július 18-án Nyugat-Né- metországban megvalósítot­ták a pánzreformot és ezzel szétszakították Németország- gazdasági egységét. Minderre feltette a koronát Németor­szág politikai, állami fcetté- sza ki tilsa 1949 szeptemberé­ben, amikor a nyugati hatal­mak kezdeményezésére és hathatós támogatásával meg­alakult az NSZK. Egy hónappal a Német Szö­vetségi Köztársaság megszü­letése után 1949. október 7-én a Németország keleti felében élő német hazafiak kikiáltot­ták a német történelem első békeállamát, a Német Demok­ratikus Köztársaságot. TIZENÖT ÉVE Németor­szág területén két néniét ál­lam létezik: a szocializmust építő Német Demokratikus Köztársaság és az imperia­lista bonni állam. Németor­szág nyugati felében ismét hatalmi pozíció birtokába ke­rültek azok, akilr mérhetet­len károkat okoztak a német népnek, akik profitéhségük­ben két világháborút robban­tottak ki, akik emberek mil­lióit a halálba hajszoltál!, akik felelősek a második világhá­ború minden borzalmáért. A Német Demokratikus Köztársaságban a munkások és parasztok német államá­ban a politika alaptétele a béke. Az elmúlt tizenöt esz­tendő folyamán a Német De­mokratikus Köztársaság kor­Szovjet—francia tárgyalások kezdődtek Párizsban ! láson a szovjet küldöttséget Pa­Párizsban kedden szovjet— francia kereskedelmi tárgya­lások kezdődtek. Az előrelát­hatóan több hétig tartó tárgya­tolicsev külkereskedelmi mi­niszter vezeti, aki október 15- én érkezik Párizsba. Balratolódás a finn községtanácsi választásokon A vasárnap és hétfőn lezaj­lott finn községtanácsi vá­lasztások részleges eredmé­nyei jelentős baloldali előre­törést mutatnak. A választá­sokon több mint kétmillió em­ber vett részt, azaz a szava­zóknak több mint 70 százalé­ka, 546 községtanács 12 777 tagját választották meg az 55 000 jelölt közül. Kedden 490 községtanács mandátumainak megoszlása vált ismeretessé. Kitűnt, hogy a Szociáldemokrata Párt je­lentősen növelte mandátumai­nak számát. Különösen jelen­tős volt a baloldali előretörés Helsinkiben. mánya mindent elkövetett, hogy elősegítse a nemzeti és nemzetközi légkör enyhülé­sét. A két német állam kö­zötti tárgyalásokra a béke­szerződés és a német nemzet más létkérdéseivel kapcsolat­ban kereken 150 javaslatot terjesztettek elő. Újból és újból megismételték az „ész­szerűség és jószándék.” javas­latait, hogy a két német ál­lam 'megbízottai végre „egy asztalhoz” ülhessenek. EGY NÉP, EGY ÄLLAM történetében 15 év elenyésző idő. A Német Demokratikus Köztársaság népe, a Német Szocialista Egységpárt veze­tésével és a nemzeti frontba tömörült többi párt és szerve­zet hathatós támogatásával érte el mai gazdasági erejét, vívta ki politikai súlyának, nemzetközi tekintélyének nö­vekedését. A borzalmas örökség, a nehéz kiindulási pozíciók, a nyersanyagbázisok hiánya, tizenkét évig nyitott határok, diszkrimináció és bojkott el­lenére a Német Demokratikus Köztársaság olyan eredménye­ket ért el, amelyek előtt a józanabb nyugati szem’élők sem hányhatnak szemet. Nem ma, hanem még két és fél év­vel ezelőtt írta Jean Baneoit, a francia Observateur-ben a következőket: „ .. .nem lehet nyugtalansággal vegyes csodá­lat nélkül nézni azt a fejlő­dést, amely 1961 augusztusa óta végbement... ha az ember figyelembe veszi azokat a vég­zetes, szinte reménytelen kö­rülményeket, amelyek közölt Kelet-Németország a háború utáni gazdaságot átvette, ak­kor az elért eredmények lát­tán szeme-szája eláll.. SOK MUNKA, SOK NÉL­KÜLÖZÉS, sok küzdelem árán vívta ki az NDK népe, hogy államáról mind többen kény­telenek így nyilatkozni. A Né­met Demokratikus Köztársa­ság a szocialista tábor megbe­csült tagja, a béke egyik szi­lárd letéteményese Európa szí­vében. A Szovjetunióval ez év június 12-én megkötött barát­sági, közös segítségnyújtási és együttműködési szerződése még jobban megszilárdította kivívott pozícióját és eleve kilátástalanságra ítélt minden ellene irányuló kalandorpoliti­kát. A Német Demokratikus Köztársaság rövid, de eredmé­nyekben gazdag története a legnagyobb német forradalom története, amely új korszakot nyit a német nép életében. A magyarok igaz barátaikat üd- vözlik a szocializmust építő és békét akaró német nép fiaiban és leányaiban. Nagy nemzeti ünnepükön további sikereket kívánunk az NDK minden dolgozójának. Kelenföldi Hőerőmű Vállalat felvesz férfi segédmunkásokat | Munkásszállást biztosítunk. I Jelentkezni leheti Budapest XI., Budafoki út 52. Munkaerőgazdálkodásnál. CARLHE1NZ V. BRUCK: "Weimari levelek III* Liszt Ferenc Weimarban A színház előtti téren Goethe és Schiller fél karral ölelkező, fél karral a közönség felé for­duló bronzszobra áll. A mö­götte emelkedő, fényesen kivi­lágított épületből ünneplőbe öl­tözött emberek lépnek ki. Kö­zülük sokan az éppen ott vára­kozó autóbuszokba szállnak, hogy nyomban termelőszövet­kezetükbe utazzanak, ahonnan csak a színházi előadás ked­véért jöttek el. Az 1779-ben épített Vígszín­házban — amely 1791-től 1817-ig Goethe vezetése alatt állt — Schiller számos darab­jának ősbemutatóját tartották. 1799 áprilisában a „Wallen­stein”, a „Stuart Mária”, a „Messinai menyasszony” és „Az orleansi szűz”, 1804 már­ciusában a „Teli Vilmos" ke­rült bemutatásra. 1801 novem­berében Lessing „Bölcs Ná- thán”-ja, 1802 májusában Goethe „Iphigenia Tauris”-ban című alkotása egyaránt nagy sikert aratott. És 1829. augusz­tus 29-én legelőször itt mutat­ták be a Faust-ot, amelyet máig is a német irodalom leg­nagyobb alkotásaként tartanak számon. Zongoraversennyel kezdődött 1825-ben Ipégett a színház, de hamarosan újjáépítették. Liszt Ferenc és Dingelstedt ve­zetésével ismét a káprázatos drámai és zenei alkotások be­mutatásának színhelye lett. Weimar, a kis székváros, ek­kor élte második virágkorát. Úgy kezdődött, hogy 1841-ben, az akkor 30 éves Liszt Ferenc zongoraestet adott Weimarban. Ragyogó művészetét elragad­tatással fogadta a műértő kö­zönség. És 1848-ban — nagy koncert-utazásainak befejezté­vel — karmesternek hívták meg, később pedig operaveze­tőként dolgozott. Lisztnek kö­szönhető, hogy Richard Wag­ner művei a weimari színház­ban bemutatásra kerültek. A „Lohengrin” nagysikerű ősbe­mutatóját is itt láthatta a kö­zönség 1850-ben. Közelről és távolról egy­aránt Liszt Ferenc köré sereg­lettek az igényes tanítványok. Európa valamennyi országából jöttek és a mester irányításá­val új művészi utakat kerestek. Lisztnek köszönhető, hogy Weimarban 1861-ben megala­kulhatott az általános német zeneszövetség, amely új lendü­letet adott a német muzsiká­nak. Alkotómunkáját Weimar­ban mégis meg kellett szakíta­nia. Mivel Dingelstedt főinten­dánssal ellentéte támadt, Liszt 1862-ben elhagyta Weimart és Rómába utazott. Csak 1867-ben tért vissza, akkor, amikor már Dingelstedt nem volt a szín­ház vezetője. Liszt akkor már 56 éves volt. Időnként Buda­pestre és Rómába utazott, in­kább csak a nyári hónapokat töltötte Weimarban. így volt ez mindaddig, amíg 1886-ban Bayreutban utói nem érte a halál. Látogatás a múzeumban A világhírű zeneszerző 1867- től az udvari kertészet park­jának csendes lakásában töl­tötte napjait. Ez a lakás most emlékmű, amely bepillantást enged Liszt Ferenc életébe. A két földszinti terem mú­zeum. Értékes tárgyai — arcképek, levelek, okmányok, kéziratok és egyéb emlékek — nyomban felkeltik a lá­togatók érdeklődését. Arra serkentik őket, hogy elme­rüljenek a nagy zeneszerző munkásságának tanulmányo­zásában. Liszt művészi tevé­kenysége megadta az alap­hangot a modem zongora- játék fejlődéséhez, és éppen ezért az új zeneiskola utol­érhetetlen mestereként tart­ják számon. A zenei hala­dás nagybecsű művészének alkotásait, koncertjeit, szo­nátáit, prelúdiumait, ciklu­sait, rapszódiáit, etűdjeit, szimfóniáit és oratórumait világszerte ismerik és játsz- szák. Az első emeleten lakó­szobák vannak. A négy szo­bát olyan állapotban őr­zik, mint amilyenek Liszt Ferenc életében voltak. Mun­ka- és hálószobáját nehéz, vörös-zöld színű függönnyel osztotta két részre. Itt áll a nagy zongora, amelynek billentyűin a virtuóz hajlé­kony ujjai siklottak. A kis Ibach-zongora az ablaknál, az íróasztal zöld malachitból készített levélmappával, az A-dur koncert kéziratai, va­lamint a „Szent Erzsébet” kórusmű, az aranykeretes tükör, a kényelmes bútorok — mind Liszt Ferenc tevé­keny, - gazdag életét idézik. Hálószobájában csak a leg­szükségesebb holmikat tűrto. Ebédlőjében az ablakok mel­lett sarokszekrény áll. A vit­rinekben a berlini művé­szeti akadémia, valamint a pétervári filharmóniai társa­ság okmányai láthatók, ame­lyek szerint Liszt Ferenc mindkét intézménynek tagja volt. Az előszobában a mes­ter fiatalkori mellszobra áll — amelyet Bartolini és Flo­renz 1838-ban készítettek —, no és a kis néma zongora, amelyet Liszt utazásai so­rán ujjgyakorlatokra hasz­nált. Berlioz, Schumann, Wag­ner és Smetana elismerő le­velei megköszönik azt a se­gítséget, amelyet németorszá­gi szereplésük során Liszt Ferenctől kaptak. Liszt Ferenc támogatásá­val 1872-ben Karl Müllerhal­tung megalakította az első német zenei iskolát. Ez az iskola 1920-ban állami zenei iskola lett, 1930-ban pedig zenei főiskolává nyilvánítot­ták. 1956. október 22-én, a nagy szerző születésének 145. évfordulóján, a főiskola fel­vette „Liszt Ferenc” névéi. Ezzel is hangsúlyozni kíván­ták az iskolára váró jelen­tős zenei feladatokat Befejező cikkünk: Emlékezések Ettersbergen még erős őrség vette kö­rül. A kongói miniszterelnök egy­előre nem mozdult szállásá­ról. Csőmbe, a hívatlan vendég, ugyanis kedden a hajnali órákban újabb — az előző na­pinál ezúttal valamivel sike­resebb — kísérletet tett arra, hogy közelebb jusson az el nem kötelezett országok érte­kezletéhez. Kedden hajnalban az etióp légitársaság gépén meglepetésszerűen érke­zett 20 főnyi kíséretével a kihalt kairói repülőtérre, ahol csupán a kongói nagy- követség néhány tagja szu­nyókált a váróteremben. j kérdésre, hogy van-e lehető- ! ség az említett diplomaták to- | vábbi Szovjetunióban való tartózkodására. A szovjet külögymisztérium tiltakozása Tmátskozik § kairói csátséríeke&s i

Next

/
Thumbnails
Contents