Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-01 / 230. szám

JWEGJ

úKísHav

1934. OKTOBER 1, CSÜTÖRTÖK

HONISMERET

Az utóbbi hónapokban többször is szóba került a nyilvánosság előtt a honismeret. Elsősorban Sziget- szentmiklós példája hívta fel a közfigyelmet, . ahol a lakóhely múltjának és jelenének széles körű kutatása a falu lakosságának közügye lett.

Megyénkben — a sziget- szentmiklóslval együtt — tíz honismereti kor működik. Ezenkívül mintegy kilencven társadalmi gyűjtőt tartanak nyilván, akik között egyaránt megtalálható a falusi plébános, a tanító, a termelőszövetkezeti paraszt és a vasutas. Munkájuk rangjára jellemző, hogy az elmúlt öt évben a Néprajzi Múzeum különböző pályázataira 30 díjnyertes pályamunka érkezett be Pest megyei gyűjtőktől.

A régészeti, néprajzi, nép- művészeti gyűjtés igen hasznos szórakozás, eddig mégsem kapott kellő figyelmet. A honismereti körök egyik nagy közös baja például a céltalanság. Megtalálják

ugyan egymást a rokonérzel- műek, de működési körük határainak kijelölésében már bizonytalanok. Nem végezhetnek például ásatásokat, bár ez a munka rendkívül izgalmas és vonzó. A múzeumi szervek és a régészeti szakemberek szerint ugyanis a tudomány szempontjából biztonságosabb helyen van a lelet a föld alatt, mintha szakszerűtlenül hozzák felszínre. A hozzánemértés miatt például haszontalan „köcsög”-cserepekké válhat az értékes bronzkori urna, mert a tudomány szempontjából nemcsak a napfényre került tárgy az érdekes, hanem a féltárás helye, körülménye is legalább annyira fontosak.

Mit tehetnek hát a honismereti szakkörök tagjai* hasznos szenvedélyük kielégítésére? Ennek tisztázására fontos lépésre szánta el magát a megyei népművelési tanácsadó csoport. Ikvay Nándor ceglédi múzeumigazgató vezetésével 12 tagú megyei

népművészeti-honismereti szakbizottságot alakítottak. A bizottságban múzeumi szakemberek foglalnak helyet, s olyan társadalmi gyűjtők, akik már publikálták is kutatásaik eredményét A szakbizottság tagjai között felosztották a megyében működő szakköröket, s rendszeres látogatások alkalmával helyben nyújtanak majd segítséget, adnak tanácsokat.

A népművészeti-honismereti szakkörök akkor dolgoznak a leghasznosabb an, ha néprajzi anyagot gyűjtenek, s intenzíven foglalkoznak lakóhelyük közelmúltjával és jelenével, régészeti vonatkozásban pedig a leletbejelentéssel tehetnek jó szolgálatokat a tudománynak.

A legsürgősebb íeladat éppen a néprajzi gyűjtés, ugyanis az marad majd örökségül, amit az elkövetkező néhány évben még megmentünk. A civilizáció betört a legeldugodtabb tanyákra is, hihetetlen tempóval változik, modernizálódik a falusi élet. Eltűnnek a népi építészetnek még a nyomai is. Ma már alig láthatunk szabad- kéményes házat, vagy ágasfás lakóépületet. Igen sürgős és fontos a népi hagyományok, ruhák, táncok, mesék, dalok, versek, balladák, játékok, szokások gyűjtése. Külön tanulmányokat érdemelne a falusi élet normáinak fellazulása, s az új, szocialista erkölcsi és világnézeti normák térhódítása. Történelmi átalakulás tanúi lehetünk ma falun. De amit még ma megfigyelhetünk, rögzíthetünk, s a jövő számára megmenthetünk, az már holnap a múlté lesz, s alig találunk majd embereket, akik még emlékeikben őrzik a régi hagyományokat, szokásokat.

Ha az egyes szakkörök — és a társadalmi gyűjtök is — megfelelő alapossággal és kellő színvonalon végzik kutatásaikat, lehetőség nyílik eredményeik publikáláséra. A megyei múzeumi füzetekben ugyanis helyet kapnak az ilyen dolgozatok is.

A megyei szakbizottság hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója jegyében nagyszabású megmozdulást kezdeményez, hogy a húsz ■ év anyagának alapos felkutatására és kiállítására ösztönözzön. Mindenekelőtt módszertani kiadványt jelentetnek meg, amely novemberben hagyja el a nyomdát. A kiadvány segítséget nyújt majd a kisebb dokumentum-kiállítások rendezéséhez, s még ebben az évben kiadásra kerül egy általános helytörténeti útmutató is.

A lakóhelyismerethez szoRáczék új háza

rosar csatlakozik a népművészet is. A népművészeti szakkörök nagyjából ugyanabban a helyzetben voltak eddig, mint a honismereti körök. Munkájuk céltudatos irányítására, s működésük szervezett keretekbe foglalására most történnek meg a szükséges intézkedések. Ezzel egy- időben a korábbi 12 népművészeti szakkörhöz továbbiak csatlakoznak, számuk rövidesen eléri a húszat. A Népművelési Intézetben díszítőművészeti stúdió működik, ahol havonként egy foglalkozást tartanak A népművészeti szakkörök vezetői ilyen alkalmakkor megismerkednek a legújabb mintaanyagokkal, ízléssel, módszerrel. Beszélnek a lakáskultúra változásairól, fejlődéséről, a hagyományos formák érvényesüléséről a modern lakberendezésben és ruházkodásban.

A honismereti és népművészeti . gyűjtés fellendítését szolgálja majd az a ceglédi kiállítás is, ahol bemutatják Pest megye népművészetét. Később a megyei népművelési tanácsadó csoport kiadásában könyvalakban is megjelenik egy tájékoztató erről a témáról.

A megyei szakbizottság létrehozása, ezzel együtt a lakóhelyismereti és népművészeti gyűjtés új alapokra helyezése minden bizonnyal megszünteti a szakkörök és társadalmi gyűjtők munkájának eddigi elszigeteltségét, s hazánk felszabadulásának huszadik évfordulója alkalmával a kiállítások és tanulmányok egész sora jelzi majd a megnövekedőit gyűjtési kedvet. Tenkcly Miklós

BARÁTI TALÁLKOZÓ

Hoang Bao Son, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete szerdán baráti beszélgetésre hívta meg a sajtó munkatársait. A találkozón részt vettek a Külügyminisztérium képviselői is. A nagykövet ismertette az amerikaiak Vietnam ellen irányuló agresszív politikáját. Köszönetét mondott a magyar sajtónak, hogy állást foglalt Vietnam mellett. .

A tájékoztató után a nagykövet válaszolt az újságírók kérdéseire. (MTI)

— Kérem, ne tessék félni. Azért, hogy én cigány vagyok, kifizetem pontosan, becsülettel.

Két éve már, hogy egy zömök, erős, barna férfi ezekkel a szavakká! beállított az OTP Pest megyei igazgatójához. Bizalmatlanul fogadták. Nem hittek neki az első szóra. De a községi tanácselnök és a fiatal vb-titkár, meg mások is, támogatták a kérését. És mivel életkörülményei rendezettek, állandó munkahelye van, végül is ő vásárolta meg hétezer forint előleg lefizetése mellett, 40 ezerért a Zsámbék közepén gazdátlanul álló, ócska, düle- dező emeletes kőházat.

Azóta is fizeti érte a havi 200 forint részleteket, pontosan.

*

A visszaszökött cirógató őszi napsütésben maltert kever egy öreg cigányember. Körülötte és a Petőfi utca túlsó oldalán, a templom melletti füves parkban, barna bőrű, egészséges gyermekek játszanak, hancúroznak.

Nyoma sincs már a régi

háznak. Az öregember az újhoz keveri a maltert. G a segítője a kőművesmesternek. Az pedig már á vége felé tart a munkának, a veranda falát vakolja, simítja. A ház készen áll, mustársárgára festett homlokzatával, cseréptetejével, nagy ablakaival. Az ajtók is a helyükön vannak, a villanyt is bevezették. Még csak a padlókat kell lerakná, az ajtó- ési ablaküvegeket bevágni.

Eltart még két hétig ez a munka. Azután beköltözik majd a háromszobás, hallos új házba ifjú Rácz János a családjával.

★

Kőfallal rögzített magas part zárja le a ház mögött a telek végét. Abban van. egy talán 3x4 méteres nyirkos barlang. Ebben laknak most Ráczék. Három ágy van benne, mind a háromban hárman alszanak éjszaka. De talán négyen is jutnak egy ágyba, mert összesen tizenegyen vannak. Az öreg János bácsi, a fia, a menye, meg a nyolc gyerek. Négy fiú, négy lány, 14 éves a legidősebb, a legkisebb hathetes.

A SOLYMÁSZ PIHENŐJE

(Foto: Szeles)

De most, kora délelőtt, csak a családfő alszik. Éjjeli műszakban dolgozik a gomb- gyárban. !'

Azt mondja János bácsi:

— Én nem beszélgethetek magával. Nekem a maltert kell keverni. De felköi- töm a fiamat.

Dehogy költi, hadd pihenjen. I

— Akkor itt van Elemér* vele beszélhet.

*

Keskeny Elemér, huszonnyolc éves, vékony, szelíd arcú fiatalember. Itt lakik ő is, unokaöccse Jánosnak. Ugyancsak a gombüzemben dolgozik, présgépen. Nős már, három éve. A szomszéd faluban, Tökön talált egy 17 éves lányt, hat és fél ezer forintba került a lakodalmuk. Két gyermekük született azóta. Az asszonyka lent van velük az ő édesanyjánál, Jászalsó- szent gyöngyön.

— Mert odavalósi ak vagyunk.

Onnan költöznek át a Rá- czok lassanként ide Zsámbék- ra. Legelsőnek Laci bácsi jött, még 45 után. Fent lakik a hegyen.

— Ö a Rácz Aladár édestestvére. Tudja, ki volt az?

Hogyne tudnám, a legnagyobb művészek egyike, büszke rá az egész nemzet.

Súlyos szavakat ejt ezután:

— Ott, Szentgyörgyön nagyon lenézik a cigányokat.

— Ha megírom és olvassák, megharagszanak.

— Nem baj. Ez az igazság.

Emiatt jött el onnan ő is.

Meg azért, mert nem volt munkaalkalom. Meg muzsikálni sem lehetett. És most itt a faluban ő a prímás. Keresetnek ugyan nem sok, de ezt nem lehet abbahagyni.

— Jövőre mi is veszünk majd itt egy kis házat. Tizenöt—húszezerért már kapni egy szoba-konyhásat.

Az asszonyka is megy majd a gombgyárba. Egyikük keresetét félreteszik erre.

— Addig meghúzódunk Jánosoknál.

Hol van itt még nekik is hely? Még az új háromszobás házban is szűkén lesznek. Igaz, Elemér segít az építkezésen. Ráczék viszont nem fogadnak el tőle lakbért egy fillért sem.

— Azt mondják nekem: fiatalok vagytok, most kezditek. Addig, míg juttok valamire, velünk elfértek.

Aki nyolc gyermeket nevel,

: annak nagy a szíve: sokan el- í férnek benne.

! *

! Délután már fenn találom í a házigazdát. Az udvaron áll, í a kisebb gyerekek átölelik,

\ bújnak hozzá. Cseppet sem Jörül a látogatásnak: ideges*

\ nincs ideje.

; — A feleségem szülés után

\ szívtrombózist kapott. Hat he- ; te fekszik a kórházban.

5 És itt vannak neki a gye- rekek. Etetni, iskolába kül- 5 deni őket* A ház is lassan készül, anyagot is nehéz be- ; szerezni. Éjjel meg menni í kell az üzembe.

\ — Gondoljon bele, majd

; szétmegy sokszor a fejem.

! A házat firtatom, mennyi- j be kerül, hogyan bírja fizetni, j — Az egész 135 ezerbe. Á í régi épület bontási anyagát £ 70 ezer forintra értékelték és 5 kaptunk OTP-kölcsönt, még \ 50 ezret.

\ De még ehhez is kellett ten- í ni. Édesapja eladta 21 ezerért j szentgyörgyi házát, az is erre í megy. Meg amit a zsámbéki 2 kisvendéglőben szombat va- \ vasárnap muzsikálással ke- \ resnek, az is. Még így is ne- \ héz elképzelni, hogyan tudja \ majd Rácz János a nyolc gye- £ rek mellett a, ház terheit fi- í zetni.

\ Felnéz a szép épületre és azt mondja:

j — Megfogunk minden fil- \ lért. Nem maradunk szé- j gyenben.

\ Sietve elbúcsúzik, mert | megáll az utcán egy teher- ! autó, építőanyagért mennek ! Elemérrel.

! A kőműves-kisiparos. Knab ! Rezső építőmester, megjegy- ! zi:

; — Én nem mertem volna

; ebbe belefogni, í Ráczék mertek. Tisztelet ! illesse őket.

t

• Hetesi Ferenc Pál

Éjjel

mentem haza. nem 1 túl későn, de annyira már éj- [ szaka volt, hogy kevesen jártak az utcán. Kis szél söpört előttem, unottan; a kanálisokban lassan csurdogált az esőié. Már majdnem a ház elé értem, amikor a gyér fénynél, amelyet a lóbálódzó közvilágítás dobott az utcára, egy zsebtárcát pillantottam meg a kövezeten. Lehajoltam érte. A kaland különböző utakon ér el az emberhez, ez is kaland: zsebtárcát találni éjszaka. Hogy lassan bontsam ki a kalandot. először kívülről nézegettem a zsebtárcái, vajon kié lehetett? Fiatal, vagy idősebb emberé, nőé semmiesetre sem. Kiderül majd, mondtam magamnak, hiszen a zsebtárcákban az esetleges pénzjegyek mellett rendszerint mindenféle cédulák is vannak, feljegyzések, számlák, talán iratok is — magamból indulok ki. S ha vannak, ag- noszkálni lehet a tulajdonost; könnyen visszaküldhetem neki a nyilvánvalóan zsebből kiejtett tárcát. De előbb totósok, kié lehetett, ha már úgy adódott, hogy az elveszett tárcán át belenézhetek egy vadidegen ember életébe, még pedig tisztességtudóan, hiszen, hogy visszajuttassam, tudnom kell róla. ki ö, hol lakik stb. Ez a becsületes eljárás — köz-, ben kíváncsiságom zaklatásának is eleget teszek.

Úgy gondoltam: a tárca, mivel bőrből volt, megállapodott emberé lehetett, régen

Mariska, tegnlap hosszan szo-í rongattam a nagy Horváth.'; kezét, mert azt beszélik róla,] hogy tetszik magának, és hogy • el fogja venni magát feleségül. j Szorongattam a kezét és azt I mondtam, milyen szép az ing- \ kabátja, a kivinge, pedig ne-; kém egyáltalán nem tetszik. j mert durván csíkos. Szórón gattam a kezét, mert maguk bizonyosan megfogják egymás kezét, s kerestem a nagy Horváth kezén a maga keze nyomát, melegségét, iideségét, a keze szépségét, Mariska. S tőle loptam el, fiókjából, amikor nem volt a szobájában, a maga fényképét, Mariska, s nem adom vissza soha, az életem árán sem. És most befejezem ezt a levelemet is, mert most és örökké a képét nézem, amelyet elloptam magamnak, a maglom örökkévalóságának, hiszen ahhoz jutottam ezzel az ellopott képpel, Mariska.

Aláírás is volt a levélen, egy nagy „A” betű. Én pedig, ha már elkezdtem, tovább kotorásztam a rekeszekben. A legbelsőből került ki a foto-: gráfia, Nagykeblű,„ kövér nő, nem látszik túl fiatalnak. Egy fának támaszkodik, a kép nyilván kiránduláson készült, j Nézem, nézem, jaj, ez a Mariska — mert a kép hátsó ol-í dalán ez állt: Drága, drága Ma-: riska — hogy úgy mondjam, \ egyáltalán nem volt szép. Sőt.; A képen jól látszik: bandzsit!; A kép mellett ugyanebben a rekeszben egy cédula: — Jó-\ násnak holnap megmondani.: szégyellje magát, láttam, blic-\ celt a villamoson.

Szépen visszaraktam min- i dent. Arra jött egy rendőr. í Átadtam neki a tárcát, meg- \ mondtam: itt a földön talál-: tam.

Bodó Béla '•

Nem szabad? Mégis belestem. A levél így szólt tovább:

— Mariska! Mások talán belehalnak ilyen nagy boldogtalanságba. De én egyszerű ember vagyok, kis fogaskerék, egy számlázó, semmi más, annyi van belőlem a világon. Énnekem az is jó, hogy ilyen boldogtalan vagyok, mert engem az éltet, hogy íróasztalánál láthatom magát, Maga ott ül szőkén és olyan kék a szeme, mint egy drága szép tóé s maga észre sem veszi, hogy beléptem a szobájukba. Engem az éltet, hogy maga létezik, hogy van a világon, hogy szőke és a szája olyan, hogy rágondolni is elmondhatatlan gyönyörűség. Azt már le sem merem írni, pedig ezt a levelet sem küldöm el, milyen lenne, ha én magát megcsókolhatnám! Milyen lenne, ha átölelhetném, feje a vállamon, Mariska. Olvastam régen, szokás volt, hogy a halálra ítéltek utolsó kívánságát teljesítik. Arra gondoltam, Mariska, ülök a szörnyű cellámban, holnap kivégeznek, nem tudom mit követtem el, amiért a fejemet veszik hajnalban. De ott ülök utolsó éjszakámban s bejön a foglár s gyilkosom, a hóhér: — Mi az utolsó kívánsága? Élete utolsó kívánsága, mert hajnalban meghal.

Akkor azt mondom: Szeretném megcsókolni Mariskát!

Akkor nyílik a cellaajtó s belép maga, Mariskia, szőkén és a szeme olyan kék, mint a tiszta tó, kék, mély s a halálon túl sem lehet elfelejteni.

De CSak a magam cellájában vagyok és nem lehetnek kívánságaim, és tudja meg,

Szikár férfiírás volt. Olvastam:

— Mariska! Ez az utolsó el nem küldött levelem. A többit, amiket írtam, eltéptem s szétszórtam, mintha gyászom hamuja lenne. Ezt megőrzőm, néha elolvasom, Mariska. Hogy lángol a neve bennem, milyen lobogva lángol, talán csak igazi költő tudná úgy leírni a lángokat, ahogy bennem lobognak. De én nem vagyok költő, még levélírónak is rossz, jaj de félnék, hogy kinevet engem. Néha arra gondolok, talán az is jó lenne, ha kinevetne, hiszen ez azt jelentené, hogy egy percig, míg a mosolya tart, foglalkozik velem. Velem, aki annyit nem számítok magának, mint egy eldobott gyu- faszásl. Én csak nézem magát, nézem, ahogy ott ül az íróasztalánál a számlázásban, csak nézem, de a nézésnek nincs hangja, nincs

szava, mint ahogy nekem

sincs igazi jó szavam, amikor leírom: szeretem. Mert kopott szót nem tudnék

használni, egyszerű szót, hiszen magát szeretni Maris- riska — több mint cél és boldogság, több mint millió érzés együtt és külön.

Itt megálltam az olvasásban. Ez már igazán nem illik. Valaki szerelmes, olyan szép magánügy ez, hogy még írói jogon sem szabad belesnem egy idegen lélekbe.

vehette, vagy kapta, régen hordta, hiszen manapság nemigen vesznek bőrtárcát, olcsó műbőr is \negteszi. Azonkívül: nem is divat ma már tárcát viselni. A tárca vaskos volt: valakié, aki fontos dolgait magánál hordja, a tisztító cédulájával, a tv jótállási bizonylatával, s más hasonló dolgokkal együtt. Agglegény, ezt is gondoltam, talán éppen a tisztítócéduláról, amelyet valóban elsőnek húztam ki a tárca egyik rekeszéből. Néhány bankjegy is volt ott, kis címletek, húszasok, tízesek, gondosan egyenként összehajtogatva.

A másik rekeszbe nyúltam ekkor, s egy beboritéko- zott, de le nem ragasztott levél 'került a kezembe. Most mit csináljak? Elolvassam? Nem, nem szabad. Ahogy ki- mondtam magamnak a becsületes tilalmat, rögtön úgy éreztem: becsapom magam

mögött a kaland ajtaját, szürke ügy lesz az egészből. Találtam egy tárcát, beadom a rendőrségre, kész. Mintha színházjegyet váltottam vol- na. s előadás előtt eltépném a jegyet.

A bűnöző mindig talál mentséget bűnére, én azzal biztattam magam: író vagyok, jogom van tudni, mi van másokkal, mi van az emberekkel —, már ki is vettem a borítékból a levelet.