Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-28 / 253. szám

19«4. OKTÓBER 38. SZERDA LUCA SZÉKE? Mint a felvételen is látható, a szentlőrinckátai Űj Élet Tsz istállójában igen nagy a zsúfoltság. A szövetkezet egyik legégetőbb gondja a férőhelyhiány. A modern, száz­férőhelyes istállónak már el kellett volna készülnie októ­ber közepére, egyelőre azonban az építkezésen áll a munka Ezek az emberek, a szövetkezet tagjai, segítenek a 33-as Építőipari Vállalatnak, amely úgy látszik, megfeledkezett ígéretéről. Ha továbbra is ilyen „lendülettel” végzik az is­tálló építését, még karácsonyra sem készül el a szentlőrinc­kátai Luca széke... (Foto: Gábor) Éviké otthonra talált Szép csillagos az ég, Elcsendesült a rét, Ezüstös fényét hinti rád a holdsugár — Hát aludj, gyermekem, Álmodj csak csendesen, A tó tükrén, az erdő mélyén csend honol... A tiszta, csengő gyermek­szoprán nem fér meg az öreg iskola parány tanári szobájá­nak falai között, kiárad a nyitott ablakon. Túl a kerí­tésen, az öreg sorompóőr ke­zében megáll a hajtókar: te­nyeréből formál ellenzőt a sze­me fölé, úgy keresi a hang forrását. Talán nem is tudja, hogy amit hall, Schubert Al­tatódala, csak azt tudja, hogy nagyon szép ... — Azt hiszem, közel járok az igazsághoz, ha azt mon­dom, hogy minden ezzel a dal­lal kezdődik. Akkor is ezt éne­kelte Évike, azon az anyák na­pi ünnepélyen. Pokorny Róbertné, a mono­ri-erdei általános iskola fia­tal igazgatónője megsimogatja a kipirult arcocskát, s halkan megkérdezi: — Emlékszel, Évike? ★ Igen, ha egyre halványab­ban is, Évi azért emlékezik. Ceglédre, ahol pici korát töl­tötte; nagyobb testvéreire, akik már kirepültek a szülői fészekből; anyukára, aki egy- szercsak súlyos beteg lett, s arra a szörnyű napra, amikor összeroncsolt testét elvitték ... KISORSOLJÁK AZ QTVEMEZ&EDIKET Vízibuszok, mentőcsónakok, kisebb motoros vízijárművek hirdetik már szerte a vilá­gon a váci hajógyár készít­ményeinek egyre növekvő hírnevét. Azt már keveseb­ben tudják, hogy az üzem­ben több mint egy évtize­de motorkerékpár-oldalkocsi- kat is gyártanak. Ez a cikk, akár csak más terméke az üzemnek, az elmúlt években jelentős fejlődésen ment ke­resztül. Az üzem szakembe­rei állandóan tökéletesítet­ték és korszerűsítik most is a változó igényeknek meg­felelően az ízléses kivitelű oldakocsikat. Szemléltető ki­állítás mutatja be a gyár­ban, miként fejlődött az el­ső prototípusból a mai áram­vonalas megoldásig az ol­dalkocsi. Nemsokára elké­szül egyébként az ötven ezre­dik példány, s ezt a gyár legjobb dolgozói között ju­talomképpen sorsolják majd ki. - ___________ A hűtővizet is hasznosítják Százhalombattán a Duna- menti Hőerőmű, noha még csak részlegesen működik, máris nagy mennyiségű hő­energiát veszít el azzal, hogy a fölmelegedett hűtővizet visszaengedi a Dunába. Nem­régiben a Hazafias Népfront felhívta erre a figyelmet, sőt külön bizottságot alakított, amely a hűtővíz mezőgaz­dasági hasznosítását szorgal­mazza. A Dunamenti Hő­erőmű igazgatója kijelentet­te, hogy támogatja a nép­front kezdeményezését, az erő­mű hűtővizét a jövő tavasz­tól kezdve nem engedik kár­ba veszni. Ehelyett másodper­cenként 15 köbméter szállí­tására alkalmas csővezeté­ken a közeli termelőszövet­kezetek rendelkezésére bo­csátják. • • Érdemes volt ? Piacselc Sándor, többszö­rösen büntetett előéletű, fog­lalkozás nélküli, 60 éves ember legutoljára, még hó­napokkal ezelőtt Egerben la­kott. Aztán kijelentkezett on­nan és az ország különböző részein tűnt fel hosszabb, rövidebb időre. Legutóbb Gö­döllőn tartózkodott, s hogy va­lami munkát is végezzen, egyik éjjel behatolt az egyik udvarba, majd a tyúkólat akarta megdézsmálni. A tu­lajdonos fia azonban észre­vette Piacseket, elfogta és bevitte a rendőrségre. A ve­szélyes bűnözőként nyilván­tartott Piacseket őrizetbe vetr ték. Eddig már 26 évet ült börtönben — vajon mennyit kap ezért a „munkájáért”? Még valami baj érhet koztam Burbulyá- val, aki megkérte az ötvenesét, ami­vel tartoztam, s találkoztam Tó­dorral is, aki öt­venest kért, ami­vel ő tartozik. A teljes veszteség száz forint. Tíz percet késtem, be­hívatott a főnök, öt percig szidott: a napi munkából teljes veszteség tizenöt perc. A töltőtollam kifolyt a zsebembe, hogy most úgy néz ki a zakóm eleje, mintha a „Tinta nagyrendet” kap­tam volna meg a Pelikán cégtől egy évtizedes, szorgos tintafogyasztói tevékenysé­gemért. A zakót el kell vinni a Pa­tyolathoz, leg­alább egy ötvenes, a feleségem meg egy hétig háziagi- tációt végez neve­lésem céljából, én emiatt beveszek tíz andaxint, amit előzőleg be kell váltanom a pati­kában: időben, pénzben, ez is mi­csoda veszteség!... Azaz, hogy nem is olyan nagy vesz­teség, mert a fele­ségem megszökött a Kajeváccal, amint levélben ír­ta: Kajevác egy érző szívű ember és tetőtől talpig férfi, nem úgy, mint én... Azt hiszem, hogy itt nem a tetővel volt a baj, de mindegy... Az asszony elment, a tintafolt megma­radt ... Fekszem az ágyon és töpren­gek napom sor­sán, s ekkor sze­mem a naptárra téved: te jó ég, holnap péntek és 13-a! Azt hiszem, ki sem mozdulok ha­zulról. Nehogy valami baj érjen! Gyurkó Géza Rádiót javít ben felvilágosít, hogy mos- i tanában nem lehet kész. Köz­ben csavargatja a készüléket. | Aggódom, hogy hamarosan rájön a dologra. — Hát kérem... — hatás­szünet ... Izgatottan figyelek. — Ez valószínű csőhiba! — jelenti ki. — Mibe kerülhet ez — kér­dem naivul. Megrántja a vállát. Mon­dom, hogy átviszem a GEL- KÁ-hoz. I — Csak tessék ... Viszontlá­tásra! CEGLÉDI GELKA KIRENDELTSÉG Az elegáns üzletben csinos fiatal nő fogad. Még ki sem nyitom a szám, máris előveszi a tömböt. — Előbb szeretném, ha meg­néznék. A vezető veszi kézbe a rá- j diót. Hamarosan kiderül a do- I log és alig tudom lebeszélni, ! hogy azonnal meg ne csi­nálja a forrasztást. Csak azon | az áron szabadulok, hogy el­mondom a riport célját. Meleg jó viszonyban vá- | lünk el. Zsebemben újabb . néhány kontár címe lapul. MOSZTARAC JÁNOS | az egyik, akit otthon találok. I Ahogy belépek a kapun, a kis- jfia így hívja az apját: j — Apu, gyere, rádiót hoz- | tak. j Mosztarac János, mint ez a beszélgetésből kiderül, a Köz- | lekedési Gépjavító Vállalat- j nál dolgozik. Villanyszerelő. ' Azt mondja, hogy egy óra j múlva jöjjek vissza. így tör- ; tént. Ekkor még nem nyúlt a | készülékhez. Így együtt bont- I juk le a hátlapot. Hamarosan | rájön a hibára. Máris melegí- ! ti a pákát. Miután már este j volt, elhatároztam, hogy ez ! lesz az utolsó állomás. Ezért j hagytam, hogy megcsinálja. I A rádió remekül műkö- , dött. öt perc alatt készen ; voltunk. A javításért 10 . fo- ! rintot fizettem. Kikísért a j kapuig. I — Máskor is szívesen segí- I tek — mondta, majd hozzátet- ; te: — Csak lehetőleg este tessék jönni, mert van egy 1 szomszédom, aki figyeli, hogy J dolgozom és még képes felje­lenteni. Tudja milyenek az emberek... Megnyugtattam, hogy tu­dom. Hát így esett az én kalan­dom a rádióval. A leírt ese­tek konkrétak, de kevesek az általános következtetések le­vonásához. Az adott történe- . tek tanulságainak levonása íj pedig az érintett szövetkeze- ^ tek és illetékes iparhatósá- gok dolga. y ^ Számunkra csak egyetlen j örökérvényű tanulság ma- ? rád: legjobb ha az embernek ^ nem romlik el a rádiója... Ősz Ferenc Az egyik ifjú nagynehezen lekászálódott az asztalról. — Leghamarabb egy hét múlva lesz kész — közölte a megfellebbezhetetlen határo­zatot. — Szeretném tudni, hogy mi baja? A fiatalember kívülről rá­nézett a dobozra és kijelentet­te, hogy ehhez alaposabb vizs­gálat szükségeltetik. Mond­tam, hogy lehetséges egy je­lentéktelen hiba is, de eluta­sítóan közölte, hogy megfon­tolt konzílium nélkül nem tud diagnózist adni. — Akkor elviszem ide a szomszédba a maszakhez — fenyegettem. — Azt lehet — mondta és visszaült az asztalra. KALMAR IMRE RÄDIÖSZERELÖ volt a magánkisiparos, altivei fenyegetőztem. Éppen ebédelt. Mondtam, hogy fejezze be, én megvárom. Nem tudtam rá­beszélni. Itt nincs ebédszünet. — Szó sem lehet róla. Tes­sék helyet foglalni, azonnal megnézem — sürgölődött és máris leszedte a hátlapot. Közben mesélt a szakmáról, saját rádiós múltjáról. A hiba egy perc alatt kide­rült. — Nincs semmi baj. Egy forrasztás és kész vagyunk. — Mennyibe fog kerülni? Végignéz rajtam. — Egy huszas az egész, — | mondja. Erről eszembe jut | az a szerelő anekdota, amely- I nek hőse egy csavar meghú- i zásáért egy százast kér és I amikor az autótulajdonos há- j horog, így világosítja fel sa- I játos kalkulációjáról: — A csavar meghúzása egy I forint, de az, hogy tudtam, me- | lyik csavart kell meghúzni, az kilencvenkilencbe kerül, j Alig tudtam lebeszélni az ; üzletről, kénytelen voltam ! magam leleplezni. Erre rög- ; tön megadta néhány kontár címét. — Ezeket tessék lebuktatni. Az egyiket senki. nem , meri j bántani, mert néhány évvel ezelőtt a rendőrségnél dolgo­! zott. A kontárokat kerestem, de j lévén kora délután, még nem i voltak üzemben. Ezért a cí- , meket kérjük leadni az illeté- í kés iparhatóságnak, amely a í monori járási tanácson szé- J kel, két perc járásra Kalmár i Imre műhelyétől... j Cegléden az első állomás a VASIPARI KTSZ j rádió javító részlege. Egy i hölgy fogad. Nem mond­hatnám, hogy szívélyesen. I Bekapcsolja a rádiót, de köz­Az alábbiak teljes megérté­séhez feltétlenül szükséges, hogy a tisztelt olvasót be­avassam néhány olyan dolog­ba, melyet e riport szereplői- vel nem közöltem. Elrontottam egy rádiót. ! Akarattal! Persze, nem okoz- j tam nagy kárt benne, mind- ! össze a hangszóróhoz vezető két szál drót egyikének elné­zését leszedtem. A szabadon maradt drótot kihajlítottam, hogy akár az avatatlan is lát­hassa: itt tulajdonképpen semmi komolyabb hiba nincs, csupán egy forrasztás az egész és a rádió újra jó. Elhatároz­tam, hogy a rádióval felkere­sem a megye néhány rádió- j szerelőjét, megkérem őket, ál- ] lapítsák meg a hibát és kö- | zöljék, mikorra lesz kész és mennyibe kerül. Nos, kedves olvasó, miután közös titkunk egy kissé cin­kossá tett minket, kísérjenek el utamon. Az útirány: Cég- I léd. Az első állomás a VECSÉSI RÁDIÓ JAVÍTÓ KTSZ Hazudnék, ha azt állítanám, hogy kitörő lelkesedéssel fo­gadtak. Közölték, hogy sok a munka, a héten mór semmi esetre sem nyúlhatnak hozzá, majd a kellő lélektani előké­szítés után áram alá helyez­ték a készüléket. Itt jöttem rá, hogy hozzá nem értésem miatt talán az egész riport kútba esik. A be­kapcsolt rádiót csavargatva, ugyanis észrevettem, hogy a varázsszem tökéletesen mű­ködik és árulkodóan jelzi, hogy a készülék jó, csak hang nincs. Ezután már csak egy pillantás a hangszóróra és ki­derül a turpisság. A szakember csavargatta a rádiót, gondterhelten ráncol­ta a homlokát, majd így szólt: — Valószínű, a kimenő tra­fó ment ki. Tetszik hallani ezt a ciripelő hangot? Hallottam! — Persze, az, is lehet, hogy a; hangszóró trdpa. Csak égy új hangszóró hatvan forintba ke­rül ... Sajnálkozva vallottam be, hogy ennyi pénzem most nincs. Nem tartóztattak. El­indultam Monor felé. A MONORI JÁRÁSI SZOLGÁLTATÓ KTSZ rádiójavító részlegébe állítot- í tam be. A műhelyben két fia­talember üldögélt. Az aszta­lon. Udvariasan, köszöntem és alázatosan kértem, hogy az olimpiára való tekintettel, bír­ják jobb belátásra ezt a füttyládát. Este, ■ amikor megtértem nyo- szolyámra, hogy munkában és meg- . lepetésekben eltelt napom után tes­tem és lelkem át­adjam az üdítő álomnak, szám­vetést csináltam: milyen volt a mai napom... Hát szó, ami szó, nem a leg­jobb. Reggel, ami­kor felkeltem, bal lábbal ugrottam ki az ágyból. S az ágy a baloldali fal mellett van. Amikor magam­hoz tértem, már eltelt negyed óra a kiszámított idő­ből és így lóhalál­ban kellett meg­borotválkoznom. Sikerült a fog­krémmel bekenni az arcom, a borot­vakrémmel a fo­gamat, a cipőmre meg napolajat csurgattam. Ez a nap is jól kezdő­dött ... Az utcán talál­lányon, valami bántja. Addig faggattam, míg bevallotta: ő is szeretne egyszer nyaralni. Hir­telenjében nem tudtam job­bat kitalálni, azt feleltem: tu­dod mit, Évike? Amíg Jancsi nincs itthon, te majd nálunk nyaralsz, este is itt alszol. Ha látta volna azt az örömet! Le­telt a hét, s Évike sírva ment el este tőlünk. Szótlanul, rossz hangulatban készültünk a le­fekvéshez. Egyszercsak a fér­jem azt mondja: eredj, An- nuska, hozd haza a kislányt. Annyi helyünk még akad ... Azóta Évike a mi lányunk. ■k — Kitől kaptad ezt a piros cipőt, Évike? — Anyukámtól. Mind a né­gyünknek vett szeptemberre cipőt, ruhát, iskolaköpenyt, hosszúnadrágot. És énekelni is tanulok, meg harmonikázni. A fiúk is harmonikáznak. Tet­szik tudni, a fiúk — a testvé­reim. Négy testvérem van: Ilonka, Jancsi, Sanyi és Pista. Anyukám Ilonkát is szereti, ő vett neki vasúti bérletet. — És a hajadat ki szokta ilyen szépen megfésülni? — Nagymama ... Tetszik tudni, mit tanultunk a külön német órán? Guten Tag. Gu­ten Morgen, Guten Abend ... — Mit szeretsz legjobban, Évi ke? — Anyukámat, meg a test­véreimet. És utána énekelni szeretek a legjobban. Évike elköszön, indul visz- sza a számtanórára, ahonnan néhány percre elkértük. Az igazgató néni gyanúsan fény­lő szemmel néz utána, amint piros kiscinőiében vigyázva ke­rülgeti a tócsákat az udvaron. Nyíri Éva mekünk. .. Aztán egymás után jöttek, három fiú: most kilenc-tíz-tizenegy évesek. És Évikével olyan jól megér­tették egymást... * Azon a májusi anyák nap­ján Évike felállt a dobogóra és csengő hangon énekelt: Óh hunyd le kék szemed, Hisz, ágyacskád felett Virraszt anyácskád, s dúdol- gatva így dalol... Ecsedi Jánosné, a három- gyermekes édesanya sírva ment haza az ünnepélyről. Még este is, amikor a három fiút tisztára sikálva ágyba dugta, maga előtt látta a vá­gyakozó gyermekarcot. Három napig őrlődött ma­gában, aztán odaállt a férje elé: — Látod, a fiúk is hogy sze­retik, mennyit emlegetik — kezdte, mintha hangosan gon­dolkodna. — Ilonka ősztől Ve- csésre megy fényképész ta­nulónak. Ki fog vele napköz­ben törődni? ... Nekünk úgy­sincs kislányunk ... A fiúkkal jól meglenne, nagymama vi­gyázna rájuk. Esténként meg hazamenne az édesapjához ... Ecsedi János ismerte a kis- lánji;, s ismerte a feleségét is. Ezért volt hát olyan levert há­rom napig! Beleegyezett. * — Évike eleinte csak nap­pal volt nálunk, esténként ha­zament. Aztán úgy adódott, hogy Jancsi fiam egy hétre nyaralni ment. Láttam a kis­A monori-erdei autócsárdá­ban hétköznap is jócskán van forgalom. Kivált ilyenkor, délidőben, amikor a monori templom tornyától idáig hoz­za a szél a „levesnótát”. Egy- egy adag frissen sültre, jó fű­szeres halászlére a legsiető- sebb utasember sem sajnálja az időt magától. Bár, őszin­tén szólva, a csárda nem csu­pán a gyomor kívánságait hi­vatott kielégíteni. Itt, az er­dőn, távol az „anya-község­től”, egy kicsit a művelődési otthont, a klubot is pótolja. — Itt, a csárdában hal­lottam először a Kállai-gyere­kekről. Az asszonyok mesél­tek édesanyjuk tragikus ha­láláról, s a két kis félárva szo­morú sorsáról. Beszélték, hogy idős édesapjuk kevés nyugdíjából nehezen tartja őket. A háztartást az akkor tizennégy éves Ilonka vezet­te, s ő gondozta — ameny- nyire a tanulás és a házi mun­ka mellett bírta — a hat esz­tendős Évikét is. Otthon pe­dig a fiaim meséltek új ját­szópajtásukról, Kállai Évi­kéről: hogy szép. szőke kis­lány, kitűnő tanuló. És nincsen anyukája ... Ecsedi Jánosné, az autócsár­da vezetőjének felesége — s egyben helyettese — világért sem nézne fel az asztalról. Mutatóujjával apró kariká­kat rajzolgat a mintás abro­szon. — Nekem Is volt egy kis­lányom ... Halva született... Utána öt évig nem volt gyér-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents