Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-25 / 251. szám
•^CMnu 1984. OKTÓBER 25, VASÄRVAP Törvényszerű az elszürkülés ? Fiatal orvos panaszkodott a minap, két beteg vizsgálata közötti néhány perces időben: „A tudománnyal igazán lépést tartani kérem csak a klinikákon lehet. Aki vidéket vállal, beszürkül. De nemcsak az orvos, minden falusi diplomás !...” Vitatkozni nem volt idő, mert máris jött a következő beteg. De vajon igaza van-e ennek a fiatal orvosnak? S igaza van-e azoknak a falun dolgozó diplomásoknak, akik ezt a nézetet vallják? Érdemes ezen elgondolkozni! Kezdő orvos ismerősöm, alighogy elvégezte az egyetemet, körzeti orvosi állást vállalt, mert már egyetemista korában megnősült, s hamarosan jött a gyerek. Kellett a pénz, kellett az állás. Mégis úgy érzi, lemondott, áldozatot vállalt, mert a szakosodás, a továbbtanulás helyett kiment falura. Pedig kis erőfeszítéssel bejuthatott volna klinikára is, mert szorgalmasan kísérletezett, s néhány témakör a kötelező anyagon túl is érdekelte. De hiába, a körülmények másképpen kívánták !... Az egyetemet végzett fiatalok zöme nem tudományos pályára készül, hanem a gyakorlati életre. S ez így van rendjén. Az egyetemek elsődleges feladata nem a tudósjelöltek, hanem a szakemberek képzése. S az is rendjén való, hogy a végzett diplomások nagy figyelmet fordítanak induló életük berendezésére. De az már nem, hogy ezek a fiatal diplomások az egyetemről kikerülve kész embernek tekintik magukat, befejezettnek vélik a tanulást. Sokak szerint a diplomával lezárult a tanulás keserves másfél évtizede, jöhet a pénzszerzés, a lakásszerzés, az autóvásárlás, a családalapítás. És. itt jelentkezik az első probléma: ők maguk vesztik el érdeklődésüket! ... Ha. az ember fiatal falusi diplomással, vagy akár városban elhelyezkedett egyetemi végzettségű szakemberrel beszélget, az esetek többségében kiderül, hogy az állást vállalás után ők maguk szakítják meg kapcsolatukat a tudománnyal. Az egyetemi tanulmányok után, a falusi munkakör körülményei között ugyanis elsősorban a szakkönyvek és szakfolyóiratok rendszeres tanulmányozása, figyelemmel kísérése jelenti a lépést tartást. Az állást vállalt diplomások zöme nem vásárol szakkönyveket, szakmai folyóiratokat. Nemrég egy magyar irodalom szakos tanár panaszolta, hogy az iskola nem járatja az irodalmi folyóiratokat. Ez kétségtelenül baj, de megdöbbentő az a közömbösség, amely- lyel ugyanez a pedagógus az egész ügyet kezeli: nem já\ VIRÁG JUDIT: HA EMLÉKKÉ VÁLSZ... . MM1 Tudom egyszer majd emlékké válsz te is. Csak név leszei és egy kedves mozdulat. Elindulsz az emlékké vált fák alatt, és az útszegélyről utánam küldöd búcsú csókodat. Az a búcsú csók a fák között őrökre ott marad, s ha arra járok sajgó szívvel majd megérzem, hogy merre vagy. De már nem hiszem, hogy csak név leszel és régi mozdulat, mert ha emlékké válsz te is, tudom, a lelkünk az társnélkül marad. Akkor hiába csókolsz majd másokat enyhülést már egyik sem ad. akim Szörnyetegek r oatnyi epizódot von egybe a közös vonás: valamennyinek olyan figurák a főszereplői, akik az emberi társadalom szörnyetegei. Hazugok, csalók, kapzsik, kétszí- nűek, könyörtelenek. Olyan figurákat vonultat fel a film, mint a módos papa, aki lopni, csalni, hazudni, könyökölni tanítja „gyámoltalan” kisiskolás fiát. „Szemesnek áll a világ” — hangoztatja újra és újra. Ez a fiú aztán 10 évvel később megöli és kirabolja apját. A jámbor katona mély gyászban kesereg meggyilkolt húgának, egy prostituáltnak a lakásán. Naplót talál, tele olyan nevekkel, akiket így könnyen lehetne kompromittálni. A gyászoló testvér úinak indul: ki ad többet a taplóért... , Barátját vigasztaló agglegény, aki szemrebbenés nélkül nyugtatja meg a férjet: nem csalja meg az asszony. A beszélgetést a szomszéd szobában, szeretője ágyában hallgatja a „hű” feleség. Sorra vonultatja fel a rendező az ilyen jellemeket. A A megunt szerető ratja az iskola? Kész, el van intézve, őt nem érdekli a dolog. Ha az iskolának nem fontos, neki sem!... Az ő egyéni érdeklődése számításba sem jön! Nem áldoz 6—8 forintot folyóiratra, nem áldoz hetenként 1.50-et az Élet és Irodalomra. Nyilvánvaló, hogy nemcsak ő maga marad le és marad abszolút tájékozatlan a jelenkor irodalmát illetően, hanem a tanítványai is, akik nem kapnak segítséget, tájékoztatást a mai magyar irodalom megismeréséhez. A frissen érettségizettek irodalmi műveltségét — a politikai tájékozottságról nem is beszélve — joggal tartották minimálisnak az egyetemi felvételi bizottságok. Nemrég egy főiskoláról kikerült pedagógusnő elmondotta, hogy ő újságot nem olvas, legfeljebb néha a Népszabadságot veszi kézbe, ha valami érdekes eseményről van szó, mint például az űrutazás, vagy az olimpia. Ez a pedagógus például nem is hallott még a Nagyvilág című irodalmi folyóiratról, s az Uj írást még soha nem olvasta. Ez az igazi elszürkülés. De ki ennek az oka? Vagy mi ennek az oka? Az elszürkülésben „tettenért” diplomás mentegeti magát. Hivatkozik a fővárostól caló távolságra, a sok munkára, az alacsony fizetésre. De nem ezek a döntő okok, hanem az, hogy az egyetemi élet kohójából kikerülve, az életmód és az életszemlélet változik meg a legtöbb esetben. Az új körülmények között és az új célokért küzdve leszűkül az. emberek érdeklődési köre, s miután a külső hatások megváltoztak, befelé fordulnak, maguknak élnek. Kevesen vállalkoznak arra, hogy a körülményekhez való „alkalmazkodás” helyett magukat a körülményeket változtassák meg, alakítsák át saját igényeikhez mérten. Ez a törekvés lenne pedig az egyetlen hatásos Eegyver a szellemi és társadalmi eltespedés ellen, a kispolgári életszemlélet és életmód térhódítása éllen. Ehelyett marad az elszigetelt, szűk családi körre korlátozott magánélet, vagy két-három „rangban társaságbeli” emberrel a közösségtől elszigetelt összejá- rogatás, ami rövidesen nem jelent mást, csak névnapi és születésnapi összejöveteleket és végnélküli ultipartikat. Természetesen vannak kivétetek is, s örvendetes, hogy a más módon, az alkotó módon élő, a kollektív szellemű falusi értelmiségiek mind többen vannak. Ezek azok, akik tevékenyen részt vesznek a művelődési otthon munkájában, előadásokat tartanak, szakköröket vezetnek, részt vesznek az analfabéták felkutatásában, a könyv térhódításának segítésében, a társadalmi és tömegszervezetek munkájában. A falu szellemi éleiének irányításában, szervezésében való részvétel mellett lehetőség nyílik az önművelésre nemeseik könyvek és folyóiratok rendszeres tanulmányozásával, hanem szervezett formában is. A sok példa közül megemlíthetjük az Agrártudományi Egyetem helyes gyakorlatát. Az Agrártudományi Egyetem az utóbbi években különös gondot fordít arra, hogy közvetlen kapcsolatot építsen ki a gyakorló szakemberekkel. Több száz állami gazdasággal és termelőszövetkezettel teremtett szoros együttműködést, segítséget nyújt, tanácsokat ad, támogatja az új tudományos eredmények bevezetését. A szakmai fejlődésre ad alkalmat az agrármérnököknek az egyetem által szervezett rendszeres termelési tanácskozás, tapasztalatcsere is. Ezzel párhuzamosan a tanácsok mezőgazdasági szakoktatási szervei rendszeresen szerveznek ankétokat, bemutatókat Az igazság azonban az, hogy a szakemberek jó része kötelező nyűgnek tekinti megjelenését ilyen alkalmakkor, s lekicsinylőén kezeli ezeket a programokat A tudományos ambícióktól fűtött pedagógusoknak is lehetőségük van az elmélyülésre, kísérletezésre, elmélkedésre. A Pedagógiai Tudományos Intézet a gyakorló pedagógusok széles körével tart rendszeres kapcsolatot, elősegíti a tudományos munkát, támogatja azt A hivatalos szakmai továbbképzés is gyarapítja a szakmai ismereteket, kellő elmélyülés esetében. A falusi diplomások aktívabb szellemi-társadalmi életéhez nagyobb segítséget tudna nyújtani a népművelés is. A mind több értelmiségi bevonásán túl alkalmat adhatna a falusi értelmiségiek rendszeres munkán kívüli találkozásához, társadalmi életéhez, hasznos, közös időtöltéséhez. A klubok azok, ahol erre leginkább mód nyílna. Néhány városunkban és nagyközségünkben tanúi lehetünk ilyen egészséges törekvésnek. Példának említhetjük a ráckevei Kossuth Klubot, a TIT járási szervezetének tekintélyes vitafórumát, a művészetek váci barátainak klubját a városi művelődési házban, a ceglédi irodalombarátok asztaltársaságát, ugyancsak a művelődési házban, a szigetszentmiklósi honismereti kört, amelyben már szinte az egész község benne van, s több, ehhez hasonló hasznos kezdeményezésről számolhatnánk be. A lehetőségek, alkalmak biztosítása azonban csak a dolgok egyik oldala. A másik, hogy maguk az érdekeltek, a falura került, s jórészt kiegyensúlyozott életkörülmények között éló diplomások ne tekintsék magukat „szellemi száműzöttek”-nek, s ne mondjanak le már eleve a továbbfejlődésről, az aktív szellemitársadalmi életről, inkább maguk legyenek ennek kovászai. Ez a legfontosabb!... Tcnkely Miklós XVVVVVXVXÄ'VVXVVSVVWÄ.VvVXXVXVNVVVNXVXNV. hozzá friss cipót és hegyes paprikát. Aztán vörös bort rá. Addig beszéltünk, míg majd megvesztünk az éhségtől. A vágóhíd felől áramlott a meleg töpörtyű szaga. Itt még gyérebb volt a közvilágítás. Mózsi megnyomta zseblámpája gombját, s az érett sárga fényt meggypirosra halkította le. nehogy a rendőr felírja az elsötétítési szabályok megszegése miatt. Ott cirkált a gyüvíölcsbódé körül. A vasúti hídon két mozdony szuszogott tankokkal tömött szerelvénnyel. Los! — hallatszott, s az „und das heisst Erika” dalfoszlány. Elértük a vicinálist. Füstös r>e___„___________ronra szorultunk. A lámpa alatt magas férfi állt, és szivarozott. Ahogy hátralépett, beverte fejét a villanykapcsoló-dobozba. Káromkodott, aztán lezseren átnyúlt a fejek felett, és a vágány mellé szórta égő szivarjának hamuját. Mózsi a sarokba került, s fcíkuszos lámpáját kattintva már olvasott is az izgalmas cowboy- regényből, amit éjszakára kapott a pattanásos Bauertöl. R ántott a kanyarban a HÉV, s a nagy papírbáláik vidékén inasok szálltaik fel. Alaposan megtömödtünk. Nehezen bírta, de azért húzott minket ropogva, szuszogva a cse- nevész fák és roggyant házak között a vicinális, és szünet nélkül sípolt, mint neveletlen búcsúskölyök. Az inasok hamar elhalkultak, és abbahagyták a lökdösődést, mert a colos rájuk nézett, s hogy a rend helyreállt, — tovább szivarozott. A két kocsit összekötő tömlők ringtak, s az ütközők pikkjei jelezték, hogy megállóhoz érkeztünk. Most tényleg kért egy suhanctól, aki lámpafényben snurozoít. Dobogó szívem bokszért szimatolt, mert már sokszor levámoltak itt, kést mutatva, s csak pénzért engedtek tovább. Most nem történt semmi, még kezet is nyújtottak amiért Mózsi csikket adott. Mentünk a csatornabűzben, s mellettünk hangos kacajjal „olyan nők” igyekeztek a belváros felé. Kis Mózsi nekisúrlódott az egyiknek, de az esti lepke kinevette. Megbotlott a foghíjas kövezeten, annyira nézte őket. Lestem én is, de Mózsinak azt mondtam, — tanárt kémlelek, — a Kunót, — aki mindig utánunk szaglászott, — el ne kapja, hogy füstöl. Csakhogy istenesen köhögött már, s mikor a himbálózó utcai lámpa alatt fénytócsába lépett, — láttam — a bagótól savanyú a képe. Fruti-automata elé értünk. Mózsi a belső zseb mélyéből kétfillérest halászott ki számtanpuskával és elhasznált mozijeggyel együtt. Bedobta a pénzt, de a fruti nem jött. Se pénz, se fruti. Ököllel verte a dobozt, és a szenteket is hívta az égből, de a szerkezet csökönyös maradt. Közeledtünk a csokoládégyárhoz, ahol cukros kakaó csiklandozta orrunk. — Te Mózsi, — szóltam hozzá, — ha nagy leszek, én magyorós csokit fogok enni hat hónapig. — Fakir vagy, — válaszolt, s könnyedén megbökött. — £n Herz-szalámit veszek, Forrt 3 front s a hamuszür- ——ke iskolából csak este szabadultunk, mert délelőtt a Tüzér utcai polgáristák jártak az épületbe, mivel náluk hadikórházat rendeztek be. Alig értünk sötétkék Bocskai egyenruhánkban a Signált és Magyar Futárt rekedten kiabáló kancsal újságárus bódéja elé, a döcögő járású kis Mózsi megszólalt: — Légi veszély elmúlt! — és diáksapkáját a táskájába gyűrte. Tollas indiánt pillantottam meg a könyvesbolt kirakatában. Mire visszafordultam, Mózsi villamos ütközőről nyerített rám. Meggyújtották a városi lámpákat. Futottam. Oszlopnak dőlve várt Mózsi, és magot ropogtatott. — Megveszem Winnetout. Howgh! — fejeztem be az apacsok nyelvén. — All right, — válaszolt cowboyul, és pirított tökmagot szórt tenyerembe. Elindultunk. Már éreztük a lóistállók langyos kipárolgását, hová csontos, sántító gebéikkel cigányok botladoztak az egyenetlen macskaköveken. A hurkaszagú söntés előtt sörösládákat cipeltek. Csörögtek, mint a megbilincselt rabló- gyilkosok. Vagányok is ácso- rogtak ott. Sietésre nógattam Mózsit, de ő nem félt, mert bicskázás ellen is tudta a védelmet. Tehervonat zörgött el mellettünk, s Mózsi tüzet vakot kizsákmányoló lélek- ^ télén csavargót, a gyerekei- ^ vei nem törődő drukkert, a ^ hülyére vert- bokszolót, az j üres lelkű híres filmszínészt, í, a vizet prédikáló és borral fj élő papot. A nihilizmus ez, képben fel- ^ dolgozva. Ezért, bármily szóra- ^ koztató is a film, s bármeny- £ nyíre is művészi köntösbe öl- ^ tözteti cinijmusát, elvileg nem ^ érthetünk vele egyet: túl sok-1 szór maradnak felül ezek a ^ szörnyek. < x A i kissé hosszú, s túl sokat ^ összezsúfoló filmszatíra ^ rendezője Dino Risi. Főszerep- ^ lői Vittorio Gassman és Ugo ^ Tognazzi. Alakításuk a színé- ^ szi munka csúcsa. A különbö-^ ző alakokban, jellemekben ^ úgy lépnek a néző elé, hogy j közben gyökeresen újat mu- ^ tatnak, megváltoznak. Színé- szi brillírozás ez, amely alig ? utánozható, s amelyre csak a 'j legnagyobb jellemszínészek j képesek. 't Filmekről:
