Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-16 / 243. szám

trhss bi revet kKMoh 1964. OKTÓBER 16. PÉNTEK A kár: 3200 forint A váci Vox Humana ének­kar hétfőn este a Zeneakadé­mián vendégszerepelt. Ka­bátjukat, táskáikat az egyik emeleti teremben helyezték el, a helyiség azonban nyitva maradt. A hangverseny szü­netében a kórustagok bemen­tek a terembe s megdöbbenve tapasztalták, hogy valaki meg­dézsmálta a nők retiküljeit. A tettest megzavarhatták, mert a pénz csak egy részét vitte el, s egy orkánkabátot is menekülés közben eldobott. Az összesített kár 3200 forint. A rendőrségi nyomozás meg­kezdődött a tolvaj kézrekerí- tésére. Távlati terv a rommező feltárására Nem csalás, nem ámítás Az embert mindig onnan érik meglepetések, ahon­nan legkevésbé várja. Engem legutóbb az egyik budapesti vásárcsarnokban ért. Szombat délután volt, az az időszak, amikor áru és vevő már könnyebben egymásra találnak, hiszen az el­árusító sem a piacon akarja eltölteni szombat estéjét és legszebb fiatal éveit. Bolyongtam az őstermelők negyedében, nézelődtem. A „standokon” már csak imitt-amott árválkodott egy kis Jőzni való kukorica, ütödött paradicsom, fonnyadt zöld­paprika: a resztli. Az egyik elárusítóasztalnál diszkrét pusmogás ütötte meg a fülemet: gondos édesanya oktatta serdületlen gyer­mekét a tisztességtelen haszonszerzés titkaira, „ötvennégy dekát nem mérünk, fiam, csak hatmnat! Ha hibádzik egy kicsit, billentsd meg a mérleget! Az elébb meg. hét forintból visszaadtál tíz fillért. A vevőnek tíz-húsz fillér nem számít, nekünk meg sok kicsi — sokra megy!” Figyeltem a tízéves forma gyerek arcát, hogyan fo­gadja az — enyhén szólva — különös intelmeket. Szíve­sen állítanám az ellenkezőjét, dehát ez az igazság: csep­pet sem ütközött meg a hallottakon. Sőt — mint a to­vábbiak igazolták —, a tanítás gyorsan fogott rajta: az apró emberke úgy csalt, mint egy nagy. A mérleget diszkréten megbillentette, az összegeket könnyedén fel­felé kerekítette. Ezúton üzenem a galgahévízi általános iskola illeté­kes pedagógusának: ha piacozó nebulója ezentúl a hét­szer kilencet hetvennek vallja. annak nem a tudatlanság az oka, hanem — a szokás hatalma! ny. é. A bravúr nem sikerült nem hallgathatja többé a tör­téneteket,-amiket barátai me-, sélnek, hogy az semmi, mert mentem már és is hetvenel, de éjjel, fényszóró nélkül, és mindenkit megelőztem a beto­non, én esőben is kihozom a hetvenet ébből az öreg masi­náiból ... Murányi József ,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ lyén állt és a maga korában a reneszánszot megelőző góti­kus építőművészet remeke le­hetett. A már föltárt alap­falakba épített darabokból gondos munka árán nemrég sikerült összeállítani a gyö­nyörű Anjou kútházat, amely a Salamon-toronyban berende­zett múzeumi gyűjtemény leg­szebb darabja. Kiderült az is, hogy az eltelt harminc év alatt föltárt mintegy kétszáz méter hosszú szakasz a rommezőnek alig egy ne­gyed része, mert a Mátyás korabeli pa­lotasor hossza megközelítette az ezer métert is. A szakértők szerint a próbaásatásokkor napfényre került leletek alap­ján további négyszáz méteres szakaszon feltétlenül el kell végezni a feltárási munkát,' mert bizonyosra vehető, hogy a föld itt még nagyon sok kin­cset rejt. A visegrádi múzeum, amely­ben összegyűjtötték a föltárá­sok során előkerült emlékeket, ma már mint „Mátyás király Múzeum” a Nemzeti Múzeum­hoz tartozik. Vezetője Héj Miklós, aki tizenhét év óta intézi ennek a fölbecsülhetet- lem értékű gyűjteménynek a dolgait. — ötödik esztendeje, 1960 óta a tulajdonképpeni palota területén számottevő feltárási munka nem volt — mondja. Minden rendelkezésre álló ösz- szeget a Salamon-torony újjá­építésére használtunk fel ési így az ásatások költségeire nem sok jutott. A torony most már elkészült és időszerűvé vált a rommező feltárásának folytatása. Már összeállítottuk a to­vábbi kutatás távlati ter­vét, amely jóváhagyás előtt áll. A távlati terv felöleli a to­vábbi munkálatokkal kapcso­latban felmerülő problémákat is. Ezek között szerepel a mú­zeumi anyag megfelelő elhe­lyezésének. kérdése is. A mú­zeumnak jelenleg már mint­egy százezer leltározott tárgya van, de a feldolgozásra váró darabok száma több százezer. A Salamon-torony helyiségeit megkapta ugyan a múzeum, de a kérdés ezzel megközelítő­leg sem oldódik meg. A már összegyűjtött anyag, valamint a további ásatások során elő­kerülő régiségek tömegének feldolgozásához és elhelyezésé­hez kiállítócsarnokra van szükség, amelyben például a napfényre került díszkutakat — eddig ötöt adtak elő a ro­mok — a maguk eredeti kör­nyezetében óvhatják meg a pusztulástól. Tervszerűleg kell gondoskodni a még föld alatt rejtőző értékek biztonságáról is egészen feltárásukig. A távlati tervben szerepel az úgynevezett alsó vár terüle­tén a már korábban megkez­dett munka befejezése, a vár- rendszer teljes feltárása, a fel­legvár műemléki állagvédel­mével kapcsolatos tudományos munka és régészeti kutatás el­végzése. A távlati tervnek fontos réséé az is, amely a közép­kori Visegrád településtör­téneti kutatásainak foly­tatására vonatkozik. — Tíz-húsz esztendőre szab­ja meg a tennivalókat ez a távlati terv — mondta még Héj Miklós igazgató —, amely nemcsak műemlékvédelmi és múzeumi szempontból jelent nagy haladást, hanem azt a célt is szolgálja, hogy Visegrád minél hamarabb a Dunaka­nyar központi üdülőtelepévé fejlődjék. (m. 1.) Úcsa, Bugyi, Örkény már megkapta a zászlót Dobáson nyitották meg a takorékossági napokat A Hazafias Népfront ren­dezésében és az OTP szakmai irányításával sorra kerülő, immár hagyományos, október 15-iöl november 15-ig tartó takarékossági napokat me­gyénkben Dabason nyitották mag, ünnepélyes keretek kö­zött. A Kossuth Művelődési Ház nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség előtt Csá- kány Zoltán, a Dabasi Járási Pártbizottság titkára méltatta a takarékosság jelentőségét. Ezután Pogány Miklós, az OTP megyei igazgató-helyet­tese adta át a takarékos köz­ségeket megillető zászlót és oklevelet Ócsa, Bugyi és Ör­kény tanácselnökének. A há­rom község jól indult: már a takarékossági napok kezdete cZőtí elérte a „takarékos” cí­met. Befejezésül Erdész Zsuzsa és Kishegyi Árpád operaéne­kes, továbbá Pálfy Zsuzsa táncdalénekesnő, Harsádi Lil­la zongoraművésznő és Rónai Egon konfarenszié műsorát hallgatta meg és tapsolta vé­gig a közönség. Presszó, vendéglő9 büfé Nyolc és fél méteres árvíz Kelet-Jávába n az utóbbi napokban 32 ember vesztet­te életét áradások következ­tében — jelenti az Antara hírügynökség. Az árhullám, amely helyenként elérte a 8 és fél méteres magasságot, házakat, hidakat és gátakat sodort el. Az elmúlt hét végén meg­történt a rég várt esemény: a Pap-szigeti bisztrót átvették- átadták az építő és majdan üzemeltető műszakiaknak. Né­hány kisebb reklamációt kell még kivédeni, illetve az elkö­vetett mulasztásokat helyre­hozni. Egy hónap múlva be­költözhet a Budakömyéki Vendéglátóipari Vállalat. Százhalombattán, az épülő olajvárosban rövidesen meg­nyitják a vállalat meleg­konyhás kisvendéglőjét. A megoldás ideiglenes, egy mo­dul barakkot rendeztek be. Az építkezések során végleges, nagyobb étterem készül. A törökbálinti étterem-esz­presszó kapunyitására annál később kerül sor. Szeptember 30 helyett csak év végére fe­jezik be az újjáalakítást. Ha­sonlóképpen elhúzódik Buda­keszin a vendéglátóipari üzem modernizálása. Piliscsabán a vasút melletti italboltból kisvendéglőt épí­tenek. A nyári szezonban kerthelyiséggel bővül a me­legkonyhás vendéglő. Az át­alakítást a községi tanács szorgalmazta és anyagilag is támogatja. Községfejlesztési alapból és hitelből fedezik a kiadásokat. Szívesen veszi a lakosság, de indokolja a nagy és növekvő kiránduló forga­lom is. Az italboltot most zár­ják be s szilveszterkor nyit­ják az újat. A borravaló történetéből 5ffc 0 Tfc Komódi István rajza Sziliét eóncipomru feltűnően elfordítottam a fe­jem. ö is. Pedig ismerhetett. Valamennyi társával jó ba­rátságot kötöttem. Fél esz­tendő valamennyi napján lát­hatott a szanatórium korzó­ján. Hangosan nevetgéltünk, hancúroztunk. Tizennyolc éve­sek voltunk, vagy akörül. Bo- zont mindig ellentétes irány­ban sétált. Véletlenül sem úgy, hogy elénk, vagy mö­génk kerüljön. Örökké csak szembe. Amikor mellénk ke­rült, átnézett a fejem fö­lött és Sárinak, Katinak udvarias kezitcsókolomot mon­dott. Nem törődtem vele. Csak annyit jegyeztem meg, azt is legtöbbször magamban: undok. Különösen akkor ha­ragudtam meg rá, amikor az egyik fiú álnéven gúnyos cikket írt a lányokról a helyi újságban. így: inci-fincik, meg: túl hangosak. Nem hagyhattuk annyiban. Csípő­sen válaszoltam, a lányok áradozó lelkesedése kíséreté­ben. Toliam vitriolba már­tottam, azt hittem Bozont- nak írok, őt sejtettem a gúnyolódás mögött. Csak ké­sőbb hallottam, hogy semmi köze az egészhez. Csupán annyi elégtételem maradt, hogy azért ö is olvasta az írásom és ha igaz, bosszan­kodott rajta. Így folyt ott fenn, minden­kitől távol, az egészségesek életéből kívülrerekesztve a mi külön életünk. Milyen fiúkról is álmodozhattunk volna, ami­kor nem is ismertünk máso­kat, csak azokat, akik a sza­natórium egészségesebbjei közé számítódtak. Róluk be­szélgettünk, gondolataink kö­réjük fonódtak és a csendes pihenő utáni séták különös varázzsal bírtak. Akkor reggelre kialudtuk az esti tréfálkozást. Már sen­ki nem ismételte: Péter és Panni, jaj de jó, milyen vic­ces. Nem ugrattak, nem értek rá. öltöztünk, készülődtünk, egymást igazgattuk. Mintha igazi sétára indulnánk a vá­rosba, úgy csináltunk. Mint­ha nem lett volna mindegy a ruha, a kabát. Ismertük egy­mást kívül-belül. Hiszen hosz- szú hónapokra zártak itt ösz- szc bennünket. Még ünnep­napon sem léphettük át a kaput. Legfeljebb hozzánk látogathatott be a külvilág bátrabbja, mi nem örvendez­tethettük meg látogatásaink­kal a külvilágot, is mégis sokszor vidámabbak voltunk, mint az odakinn élők. A barna kötött szoknyám­ba bújtam. — emlékszem, azt mindenki dicsérte rajtam. A pulóveremre a kiskabátot ve­tem, a lányok amellett szavaz­tak. Végre elkészültünk, in­dulhattunk. Nem valami tapvnlatosan vonultunk vé­gig a folyosón. A fekvő bete­gekkel lehettünk volna fi­gyelmesebbek. Mi azonban vidámak és felelőtlenek vol­tunk, nem gondoltunk rá­juk. örültünk a kétórás sza­badságnak, a napnak, a magas hónak, a hófehér fáknak. Min­dennek. Azt hiszem abban a pillanatban egyikünknek sem fájt, hogy a szanatórium fog­lya, hogy dologtalanul él, hogy hiába akar, nem szállhat autó­buszra, hogy miértünk nem áll meg villamos... A fia­talság, ha a szanatóriumban ez tilos is volt — ott és akkor is fiatalság maradt. A fiúk már a sétányon vár­tak bennünket. Először szé­pen sétálgattunk, ahogy szok­tunk. Mi elől, a fiúk hátul. Band1 tréfált, mint mindig és mint máskor, most sem jutott új az eszébe, mégis hálásan ne­vettünk. Tibi Katit ugratta. Nekem sem volt nyugtom. Hogy melyikünk kezdtetnem emlékszem. Valaki beletúrt a friss hóba és labdát gömbö­lyített. Kiősi volt. Mi futni kezdtünk. A fiúk utánunk. Mintha vezényelt volna vala­ki, megtorpantunk: Banke doktor kapaszkodott a domb­ra az út végén. Rendeztük so­rainkat. Illedelmes komolyan tapadtuk a havat. A fiúk eltá­volodtak tőlünk, hiszen ebben a szanatóriumban rend volt, lányok nem beszélgethettek fiúkkal. Tisztes köz keletke­zett közöttünk, mintha nem is találkoztunk volna még aznap. Azután Banke doktort elnyel­te a bejárat. Alig tűnt el, Kati sikítött, eltalálta egy hógolyó. Csatatérré változott a sé­tány. Fújtattunk, ziháltunk, kipirultunk, de abba nem hagytuk volna a világért sem. Paula nővér, aki talán nem is egészen véletlenül került arra, intett bennünket: ha Palotai főorvos meglátja a társaságot, nagy muri lesz a vége. Paula nővér hiába csóválta a fejét, már nem tudott ren­det teremteni. Végül megadta magát. Csak annyit mondott, hogy ő nem látott semmit. A kanyarból Bozont tűnt elő. Harmadmagával jött, ahogy szokott. A zöld lódén most sem maradt el. Valami­lyen beszélgetésbe mélyedtek, s tudtam, hogy Feri meg Jan­csi Bozont miatt nem áll csak közénk. Jötték, mind köze­lebb értek. Egy golyó épp engem talált. Láttam, Kari várja a viszonttámadást. Hajoltam a hóbucka fölé, jó nagy adag muníciót gyűj­töttem. Olyanra formáltam, ami ha talál, nem -marad ha­tástalan — és dobtam.,. Dobtam, egyenesen Bo­zont utálatos képébe. Jaj, par­don, eltévedt a labdám és hogy hirtelen bátorságom za­varát leküzdjem, újból gyúr­tam a havat. Bozont ugrott egyet. Mellettem termeit. Át­fogta a derekam és azt mond­ta, most azonnal, itt minden­ki elölt megmosdat. Hajlított erre, azután arra. En visítot­tam. Úgy. hogy az orvos azért világért meg ne hallja. Bo­zont mind erősebben szorított és nézett, az arcomba, a sze­membe. Jaj, az a nagy barna szeme! Néztem és elfelejtettem, sikítani. Nem féltem a mos- datástól, csak reszkettem, hogy vége szakad a pillanat­nak. A többiek nem törődtek velünk. Ha sejtik, tán megle­sik, ahogy Bqzont mind kö­zelebb hajol hozzám és a szá­ja... Aznap nem nevettem töb­bet. A lányok még villanyoltás után is faggattak: min gon­dolkodom. Én pedig arra sem felettem, amikor Vera azzal gyanúsított: nincs miami rendjén a Bozonttal és a lá­nyok gonoszul vihogtak... Nemrégen találkoztam Bo­zonttal. A fiával volt. Én pe­dig sajnáltam, hogy nem mutathatom be a lányom. Épp annyi idős. mint én voltam akkor... Bozont fehér nad­rágban állt előttem és fehér, rövid ingujjban. Ilyen meleg nyárban miért is kerestem rajta a lódenkabátot? Nézte az arcom, ö is keresett vala­mit. Elfelejtettem lesütni a szemem. Ha akkor, csupán egy pillanatra elszáll a nyár és mindent hó borit! Fehér, vakító és a fák is megroppan­tak volna a hó alatt! Csak egy pillanatra, ne tovább! De nyár volt, meleg és ott állt a fia... Születésnapom van. Ülök az asztalomnál. Várok. Úgy, mint egyszer, sok év előtt. Ak­kor is rámsötétedett. Elmúlt a születésnap. S akkor is fur­csa, bolondos gondolataim voltak. Kertész Agnes >, Alkonyul. Már rég nem J dolgozom. Ülök az asztalom- $ nál és mindenféle bolond- ff Ságra gondolok. Egy régi (nap bukkant fel emlékeim- J ben. Hó volt, fehér, nagy ff hó — és abban a külön- ff leges világban, ahol mi él- J tünk minden újdonság cso- $ dát jelentett. ff Reggel vidáman szedtük {magunkra meleg vackainkat. J Persze úgy, hogy az alakunk J el ne tűnjön. Már feledtük J az esti villanyoltás utáni £ beszélgetést, amikor kiosz- f tottuk egymás közt a fiúkat: í Karit, Bandit, Tibit. Kinek J ki tetszett. Bolondoztunk. Mi- J lyen nagyot kacagott min- J denki, amikor nekem Pé- ff tér jutott. Éppen Péter, akit f utáltam. Az igazat bevallva, íö is engem. Ha megkérdik, J lehet, hogy Péter tudott vol- ff na válaszolni, miért nem J szívlel engem. En nehezen, 'f Haragudtam rá, mert vé- £ letlenül sem köszönt. Meg- í jegyzést tett a hajamra és ff a modoromra. Az ebédlőben ff mindig úgy helyezkedett, J hogy a hátát mutatta ne- $ kém. Mindennap átjárt a má- ff sik szanatóriumba. (Azt mond- í ták Irénnek hívták a lányt.) ff Felvette ócska lódenkabát- $ ját és elindult. Csúnya, ko- ^ pott volt az a zöld kabát, ff mintha több évtizede nyúz- ^ ták volna már. Sapkát soha f nem viselt. Barna bozontját ff szanaszét borzolta a szél. ff Annyi hibát fedeztem fel $ benne, annyira ellenemre ff volt, hogy ha csak tehettem, ff rosszat mondtam róla. A lá- fnyok nem mindig adtak iga- fzat, de védelmük olajat je- ff lentett a tűzön. Betegszobá- ff juk ajtaja előtt jártam el a ff könyvtárba, az ebédlőbe, a ff moziba, a laboratóriumba és < ha véletlenül összefutottunk, Tizenöt-húsz esztendő Leltár a múzeumban Visegrádi jelentés K i sebb -nagyobb megszakítá­sokkal három évtizede folyik a feltárási munka Visegrádon, ezen a régészeti kincsekben annyira gazdag területen. A harmincéves kutatás eredmé­nyeként kiderült, hogy a hű­séges föld nemcsak Mátyás pa­lotájának maradványait őrizte meg, hanem elég sok emléket abból az Anjou-királyok korá­ban épült palotából is, amely korábban Mátyás palotája he­A rendőrségen lezárták az aktákat. A baleset október 5-én vasárnap délután történt — s a leírások, jegyzőköny­vek, a térképvázlat jelölé­sei egy dossziéba zárva beke­rülnek az elintézett ügyek fiókjába. De a rendőrök, a közlekedésiek — naponta lát­ják a szerencsétlenségeket, a tragédiákat — még mindig szóba hozzák az október 5-i J ügyet Nem értik a könnyel- í műséget, amely előidézte, és', nem értik a szabályszegéstJ sem, hogy Kriston Antalon, J miért nem volt bukósisak. Haj bukósisak van rajta — és kel- J lett volna lennie — talán egy J sérüléssel fizet csak bűnös fe- J Időtlenségéért. De Kristonon nem volt bu-j kósisak. A 30 éves pilisszent- J iváni vájár, két gyermek apja J úgy érezte, csak kényelmet-J lenséget okoz, ha felveszi az J előírt sisakot. Hiszen 60 kilo- J méter felett kötelező csak ^ feltenni, ő hetvennel szokott J menni, ez a tíz kilométer már$ nem oszt és nem szoroz. Október 5-én is hetven ki- J lométerrel haladt. Vasárnap J volt, s egy munkatársa. Alek-'f sza János megkérte, vigye át J őt Solymárra, ott egy barátjá- 't) val akar beszélni. Kriston átvitte, a két barát \ eldiskurálgatott, aztán újra J felberregett a Pannónia. Estéj negyed hét volt. Kriston tar-J tóttá a hetvenet, mert sze- J retett volna mielőbb vacso- j rázni — az úton nem beszél- gettek, mert hangjukat el-; nyomta volna a motorberre-J gés. a szél. Á két község között levőj számozatlan utat keresztül J szeli a kisvasút pályája. A í sínen vonat haladt, a sorom- j pókat leengedték, Aleksza szólt is munkatársának, hogy J most meg kell állni. De Kris- J ton hátrakiabált: „Hajolj le, J átmegyünk alatta” — és teljes J sebességgel folytatta tovább J útját. ' A rendőrségi aktában pon-: tosan feltűntettek mindent J Kristonról ezt írták: „Kopo- \ nyacsontja összetört, a hely-! színem meghalt”. Alekszáról j annyi áll: könnyű sérülést! szenvedett, majd megemlítik! azt is, hogy a sorompó elgör-! bűit. ! Két gyermek árván maradt.! És Kriston nem dicsekedhet; el baráti körben azzal, hogy! milyen jó bravúr volt, amikor! áthajtott a sorompó alatt. És'

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents