Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-15 / 242. szám
1964. OKTOBER 15. CSÜTÖRTÖK zi/fíi4ap A Új gyógynövények a hormon-, a vérnyomás- és a szívzavarok ellen kamilla, a csipkebogyó, Kontra — verekedéssel Pilisen, a földmű vessző vetkezet 5-ös italboltjának udvarán, vasárnap délelőtt háaz útifű, a hárs- és bodzavirág emberemlékezet óta megkülönböztetett népszerűségnek örvend, hírneves gyógynövényeink tekintélyét még a gyógyszerek csillagászati méretű elterjedése sem csorbította. (lazánkban 30 000 holdnyi területen évente ezer vagon, nagyrészt vadon termő gyógynövényt aratnak, s mindez kevés. A jelek szerint most már ezt sem lehet csupán a természetre bízni, legalábbis, ami a termés mennyiségét illeti, mert immár a gyógyszergyárak is száz vagonszámra használják fel az egészséget, erőt adó füveket. Lecsapolt halastavakban kamillát telepítettek, a rozstáblákon pedig mesterségesen nevelik a vérzést csillapító és a magas vérnyomást gátló anyagokban gazdag anyarozst. Bár hazánkban több mint 250 léle gyógynövényt ismernek, úgy látszik, a választék bővítése is elkerülhetetlen. A magyar ember fülének még idegenül hangzik a solanum név. Néhány évvel ezelőtt került hozzánk Űj-Zélandból, ez a i jelentéktelennek tűnő növény, e máris legfontosabb gyógy- fűink között tartják számon. Már 800 holdon termelik Magyarországon. s öt éven belül megtízszereződik a vetésterülete, mert rendkívül értékes steroid alapanyaga megszünteti vagy csökkenti a hormonzavarokat. megnyíltat ja az emberi idegeket. Hasonló karriert futott be. a meténkfű, amelynek kivonata mindenfajta utóhatás nélkül csökkenti a vérnyomást. A digitalis lenata viszont kiváló szívgyógyszernek bizonyult, s azért szintén a hazai gyógynövények élvonalába került. Az ősi kamillatea népszerűsége nem csökkent ugyan, a a gyógynövények ipari fel- használásával azonban — legalábbis a forgalomba került füvek értékét tekintve — megelőzte őt az anyarozs. A harmadik helyet vesetisztító tulajdonságairól ismert, de fűszernek sem utolsó majoránna foglalja el. Rangsorban a negyedik a solanum, majd ezt követi a C-vitamin- J ban dús csipkebogyó. rom helybeli ember kártyázott: Krizsán János, 43 éves, büntetett előéletű gépkocsi- vezető, Nagy Sándor, 21 éves szabósegéd és Kuszenda Mihály 50 éves segédmunkás. A játék izgalmai közepette összeszólalkoztak és Kuszenda megütötte Nagyot. Erre a két partner rögtön rákontrázott és egyesült erővel Kuszen- dára támadtak, ütlegelték. A férfit lábtöréssel szállították kórházba, a két partnert őrizetbe vették. — Műemlékvédelemre tízezer forintot fordít jövőre a Nagykőrösi Városi Tanács. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.15: Rádióiskola. 9.06: Népek zenéje. 10.10: Hazugság. Elbeszélés. 10.26: Haydn: D-dur szimfónia. 10.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 11.00: Tánc és sport. Hallói itt Tokió! 12.45: Könnyűzene Horváth Jenő műveiből. 13.00: Operarészletek. 13.45: Riportműsor. 14.10: Gyermekkórusok. 14.25: Lányok, asszonyok . . . 15.00: Operettrészletek. 15.40: Falusi csendélet. Tímár Máté elbeszélése. H. 16.10: Muszorgszkij: A halál dalai és táncai. 16.35: A két Magyarország között. 17.05: Halló. itt Tokió! 17.30: Nótacsokor. 18.15: Ignaz Friedman zongorázik. Eugen Ysaye hegedül. 18.40: Kőbe vésett történelem. Az ifjúsági rádió műsora. 19.00: Könnyűzenei híradó. 20.25: Tokiói jelentés. 21.00: Mario Lanza énekel. 21.30: Miért szép? Madách: Az ember tragédiája című drámájáról. 22.15: Operaházak krónikái. Összeállítás. PETŐFI RADIO 14.00: Chopin-dalok. 14.25: Köny- nyűzene. 15.05: Zenekari muzsika. 15.53: A dzsessz kedvelőinek. 16.10: Mese a halászcsomóról, amit tilos megoldani. Észt népmese. 16.30: Vitnyédi lakodalmas játék. 17.05: Astrid Vamay és George London énekel. 17.45: Milyen erős az ember? URH 14.00—18.00: Budapesten és környékén azonos a Petőfi rádió műsorával. 18.30: Hírek. Időjárásjelentés. 18.40: Szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 19.13: Nyina Kosztyerina naplójából. 19.35—22.15: Azonos a Petőfi rádió műsorával. 22.15: Két Chopin polonéz. 22.30: Hírek. Időjárásjelentés. 22.45: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 16.15: Hírek, képek az olimpiáról. 16.30: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Atlétika. 17.40: Olasz műszaki tudományos kisfilm: Hamburg. Nyugatnémet kisfilm. 18.00: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Vívás. Súlyemelés. 18.20: Iskola-tv. Kémia, az általános gimnáziumok I. oszt. számára. 18.50: A jövő hét műsora. 19.00: A XVIII. nyári olimpiai játékokról Jelentjük. Úszás. Közben: Hírek, képek az olimpiáról. Tv-híradó. Napló. 1944. október 15. 20.05: Esti mese. 20.15: Egy ember, aki nincs. Magyar film. (Csak 10 éven felülieknek!). 21.30: Parabola. 21.50: Ritmikus percek. Filmösszeállítás. 22.05: Tv-híradó. 2. kiadás. 22.30: Hírek, képek az olimpiáról. /—lafri—iw/—v mai nap 1964. október 15., csütörtök, Teréz napja. A nap kél: 6.02, nyugszik: 16.57 órakor. A hold kél: 14.51 órakor. Várható időjárás: felhőátvonulások újabb esőkkel. Élénkülő délkeleti, déli szél. — Budakeszi és Péteri. Az őszi megyei könyvhetek alkalmából ma Várnai Zseni Budakeszin, Jobbágy Károly pedig Péteriben tart író-olvasó találkozót. GYENGÉD FIGYELMEZTETÉS ... Lehajtani tilos! Komádi István rajza — Pénteken Ipacs László és dr. Dajka Balázs megyei tanácstagok Érd-Parkváros- han, míg Lelkes Béla Mo- noron, a Vetőmagtermeltető és Ellátó Vállalat monori telepén tart tanácstagi fogadóórát. — Mende és Albertirsa. Az Állami Déryné Színház Ba- róti—Eisemann—Dalos: Bástyasétány 77 című operettjét ma este fél 8 órai kezdettel Mendén, holnap este pedig Albertirsán mutatja be. — A gödöllői járási könyvtárban dr. Mogyorós István nyitja meg ma este 6 órakor „A beszéd, az előadás, a fellépés művészete a mindennapi életben” című előadássorozatot. — Az Agónia Szigetszent- miklós-gyártelepen. A Madách Színiház társulata szombaton a Csepel Autógyár művelődési otthonában vendégszerepei. Előadásra kerül Krlezsa: Agónia című színműve. A főszerepeket Ajtay Andor, Tolnay Klári és Bessenyei Ferenc játssza. — A Vác műemlékei című kiállítás október 17-én, szombaton délután 4 órakor nyűik a váci Vak Bottyán Múzeumban. — Másodvirágzás. Virágzik az őszibarackfa Gyöm- rőn, Szabó István Malom utcai kertjében. — Szauna nylonkockákból. Stockholmban hordozható és nylonkockákból összeállítható szaunafürdőket hoztak forgalomba. A fürdőket villannyal fűtik. 20 éve 1944. október 15-én Horthy rádiónyilatkozatban bejelentette a fegyverszünet megkötését. Még ugyanezen a napon német—nyilas puccs történt a hatalom átvételére. — A Nagykőrösi Konzervgyár történetéről tart előadást e hónapban dr. Kon- rád Zoltán, a nagykőrösi értelmiségi klubban. — Moszkvában kidolgozták a cukorbaj ultrahanggal történő kezelésének módszerét. in a utashíradó! ..Mellékelten megküldjük az utasok híradójának egy példányát. szíves tájékoztatás cél* jából.” — így hangzik a MÁV igazgatóságának levele. Azt adják hírül, hogy a Budapestről induló személyvonatokban e héttől rajzos, karikatúrákkal teli. kétszínű nyomtatványt helyeznek el. A karikatúra eszközeivel szeretnék felhívni az utasok figyelmét a balesetek elkerülésére, a kultúrált utazás követelményeinek betartására. s a jármüvek kímélésére. Naponta az utasok százezrei ülnek vonatra, bölcs dolog hát figyelmeztetni arra, — ha kell minden nap — hogy kerüljenek el a naponta munkába vagy pihenésre utazók minden veszélyes lépést. Érdemes még néhány sort idézni abból a kevés szövegből. amely a sok kép között található. ..Az elmúlt évben szabál57talan közlekedés miatt több mint háromszáz ember vesztette életét és majd négyszáz sebesült meg könnyebben vagy súlyosabban.’* Emellé teljesen indokoltan írhatjuk a híradó mottóját. ..egymásért is felelősek vagyunk.** J\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\VV\^^^ HÉTFŐ, OKTOBER 19. Kossuth rádió: 8.15: A hét zeneszerzője: Liszt Ferenc. Előadás. — 9.00: Isko- rarádió. 9.30: Néfff mu- ' zsika. — 10.00: Olimpiai jelentés. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10 30: A wincLsori víg nők. Opera- részletek. — 11.00: Halló, itt Tokió! Párbajtőr egyéni döntő. — 12.40: Mindenki kedvére! — 14.10: A Magyar Rádió és Televízió Énekkara énekel. — 14.25: Garami László riportja. — 14.40: Bartók műveiből. — 15.05: A jólét útja. öveges József írása. — 15.15: Ope- rettr észlelek. — 16.10: A Gyermekrádió műsora. — 16.50: Rossini: Semiramis. Nyitány. — 17.05: Halló, itt Tokió! — 17.30: Tánczene. — 18.10: Villanófényben: a leányválAlat. — 18.15: Rokonok. Rádiójáték. — 20.25: Tokiói jelentés. — 21.00: Bordalok Tamás6y Zdenko feldolgozásában — 21.20: A Rádió lemezalbuma. — 23.20: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.00: Staub: Tarka balettjelenet. — 14.25: Dallal-tánccal a világ körül. — 15.05: Zongoramuzsika. — 15 40: Fiatalok Stúdiója. Sárga kavicsok. — 16.00: Könnyűzene. — 16.50: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 17.05; Dávid Gyula: III. szimfónia. — 17.30: Lányok, asszonyok... — 18.00: A hét zeneszerzője: Liszt Ferenc. — 16.45: A dzsessz kedvelőinek: a Leroy Vin- negar-sextett játszik. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19 15: Népi muzsika — 19.45: Édes anyanyelvűnk — 19.50: A Francia Vonóstrió hangversenye KEDD. OKTÓBER 20. Kossuth rádió: 8.15: Operettrészletek. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Az Iskola- rádió postája. — 9.33: Könnyű dallamok. — 10.10: Kamarazene. — 10.55: Napirenden. — 11.00: Halló, itt Tokió! — 12.45: Népdalok. — 13.10: Corelli: Három concerto grosso. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.10: Opera részletek. — 15.05: Gyöngy kagyló. — 15.25: Tánczene. — 16.10: Bartók Béla zongorázik. — 16.25: A Gyermekrádió műsora. — 16.40: Ifjúsági Magazin. — 17.05: Halló, itt Tokió! — 17.30: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. — 18.10: Villanófényben: a leány- vállalat. — 18.15: Kovács Apollónia és Kiss Károly énekel. — 18.35: Liszt-művek — 19.25: A Szabó család. — 20 25: Tokiói jelentés. — 21 00: Abrahám-est. — 21.30: Miért szép? Madách Az ember tragédiája című drámájáról beszél Hu- bay Miklós — 22 15: Szabolcsi Bence tanít. — 23.15: Mai szemmel ... — 23.25: Magyar nóták. Petőfi rádió: 14 00: Tánc- zene. — 14 25* Mezei csokor. — 14.45: Miről tárgyalt a XX. nemzetközi földrajzi kongresszus? — 15.05: Operettdalok. — 15 %5: Zenés műsor. — 16.25: Sík Olga. Molnár' Ágnes é& Rósa ■ György hangversenye a stúdióban. — 17.05: Masse- net-áriák. — 17.27: Rádióiskola. — 18.00: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 18.15: Rádióeayetem. — 18.46: Híres prímások lemezeiből. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: A dzsessz kedvelőinek: Stan Kenton együttese játszik. — 19.35: A gazdasági és műszaki vezetők „normája”. — 19.45: A MÁV Szimfonikusok hangversenye a stúdióban. — 20.30: Ü.i magyar múzsa. — 21.03: Cimbalom-. furulya- és klarinétmuzclka. SZERDA, OKTÓBER 21. Kossuth rádió: 8 15: Rádióiskola. — 8.40: Hilde Güden énekel. — 9.00: Iskolarádió. — 9.15: Zenekari muzsika. — 10.10: Népi muzsika. — 10.30: A Szabó család. — 11.00: Tánc és sport. Halló, itt Tokió. — 12.45: Operarészletek. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.10: Verbunkosok. — 14.30: Lányok, asszonyok... — 15.00: Könnyűzene. — 16.10: Pirostövű nád. Könyvismertetés. — 16.30: Verdi műveiből. — 16.50: Horizont. Gazdasági híradó. — 17.05: Halló, itt Tokió! — 17.30: Emléke, zés Bihari Jánosra, születésének 200 évfordulója alkalmából. — 18.10: Villanófényben: a leányvállalat. — 18.15: Ciancarlo Menotti. Vázlatok egy népszerű operakomponista portréjához. — 19.05: Könnyűzenei híradó. — 20.25: Tokiói jelentés. — 21.00: A Stúdió 11 játszik. — 21.20: Gondolat. A Rádió irodaimi hetilapja. — 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések — 22.20: Liszt-művek. — 23 22: Operettrészletek. Petőfi rádió: 14 00: Neményi Lili sanzonokat énekel. — 14.25: Zenekari muzsika. — 15.05: Beszterce ostroma. Rádiójáték. — 16.12: Tánczene. — 17.05: Kórushangverseny a stúdióban. — 17.25: Orvosi tanácsok. — 17.30: Hirdetőoszlop. — 17.45: Zenekari muzsika. — 18.15: Rádióegyetem. — 18 40: Fúvószene a Prágai Rádió műsorából. — 19.00: Mi történt a nasryvilágban? — 19.15: Egy ária több arca. — 19.35: Budapesti zenei hetek. 1964. CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 22. Kossuth rádió: 8 15: A Gyermekrádió műsora. — 8.55: Operettkettősök. — 9.20: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.30: Színes népi muzsika. — 10.10: Schubert-zongoraművek — 10.40: Pethes Imre rajongója. — 1100: Losonczy György és Czanik Zsófia énekel. — 11 32: Rádióegyetem. — 12.15: Halló, itt Topm meg rst sMírlap mmam ummm 1964. október 19-tól 25-ig Hírek. MAJirislelenté*. — A >.00: Hírek idöiárAsjelen- A «.30: Snort- és tot6- S állandó uosobszamok; KOSSUTH RADIO: «-M: Rákóczi induló. — 4.50: 4.39—7.54: Vidáman, frissen! Zenés műsor. — Közben: tés. - 5.05: Falurádió. - «.06: Hírek idólérásieleméa. í hírek. - «J5: Hlrdetóoszloo. — «.59: Pontos tdölelzes. - 1.00: Hírek Időjárás- í’elöntés. — 7.05: 0) könyvek. — 740: A budaDt.tt szlnbá/ak és mozik műsora. — j g AOO: Műsorismertetés. Időjárásiéi«!téa. — MS: Pontos időjelzés — 10.06: Hírek í baransrszó í ___________ __________________________________ _,60: Hl- í r ek. Időlárástelentés. - ts.00: Hírek. — 17.56- Műsorismertetés. — 17.59: Pontos A l Időjelzés. — 18.00: Hírek. Időlárástelentés. — 19.54: Jő élszakát eyerekek! — f í 30.00: esti krónika. Idő iár ás leien tés — 22.00:. 2:00: Hírek. Időlárásielentés. — 2 ^ 0.30: Himnusz. — utána: vtzlelzösrrlrálat. j! a .TiunuiKMucnrits. luujaras.ieienies. — s.is: t-untos woieizes — 111.06: í Totóeredménvek Időlárástelentés. - U.S9: “onto* Időjelzés. — 12.09: Déli hars 2 - Utána: Hírek. Időlárástelentés. — 12.S7: Vidéki színházak műsora — 14.( > rz* L iHAiáeA, lelsnAAr 4 ó sara. *-e . aa A. I ■ .az. a a *s . ■ PETÖFí RADIO: $.00—6.00: ResreeM zene. — Közben: 6.10: Torna. — 6 30: Hírek Idő tárás leien tés. - 8.00: Hírek. Időlárásielentés. — een nvelvo etzlelzőszoleálat. — t«.iO: időjárás- 21.00;. 23-00: Hírek, rdő Járásiéi ente*». tvw' • ”• *" - a art UA. — o-JW. Ill 1 cn v- «.'tö: Műsorzárás. — 13.50: Ide- ^ vízállásjelentés — 15.00:, 13.00:. £ A\V^W»\\\\\\N\\\\\V\V\\>»K\\A\\\\\\\\\\V\\\\\V\^^ kió! — 12.45: Tánczenei koktél. — 13.45: Riportműsor. — 14.10: Részlet Déry Tibor Felelet című regényéből. — 14.30: Balettzenék operákból. — 15.10: Offenbach: Orfeusz az alvilágban. Nyitány. — 15.20: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. — 16.10: Lisztművek. — 16.50: Van Ú1 a nap alatt. — 17.05: Halló, itt Tokió! — 18.10: Villanófényben: a leányvállalat. — 18.15: Népi muzsika. — 18.50: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.00: Vincze Imre: III. vonósnégyes. — 19.08: Zenés posta —■ 2Ó.25: Tokiói jelentés. — 21.00: A Berlini Rádió Esztrádzene- kara játszik. — 21.07: Ba- jazzók. Kétfelvonásos opera. — 22.44: Legkedvesebb verseiről beszél Major Máté építész. — 22.59: Táncze. ne. Petőfi rádió: 14.00: Régi angol kórusok. — 14.25: Nótacsokor. — 15.05: Bruckner: H. szimfónia. — 16.10; Könnyűzenei híradó. — 17.05: Három fiatal szlovák zeneszerző. — 17.40: Aktuális műsor. — 17.50: Üj lemezeinkből — 18 40: Népdalok. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: A dzsessz kedvelőinek: Garay Attila együttese játszik. — 19.30: Gilgames Részletek a világirodalom legrégibb eposzából. — 20.00: Dalok. — 20.25; Információk és élettani állandók. Beszélgetés. — 20.37: Élőszóval — muzsikával. PÉNTEK, OKTOBER 23. Kossuth rádió: 8.15: Édes anyanyelvűnk — 8.20: Zenekari muzsika. — 9.00: Iskolarádió. — 9.30: Népi muzsika. — 10.10: Halló, itt Tokió! — 12.45: Erkel: Ünnepi nyitány. — 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. — 14.10: Zenekari muzsika. — 14.40: Látogatás Szigetváron. — 15.00; Liszt-művek. — 15.40: Mai magyar elbeszélők. — 16.10: Operettrészletek. — 16.45: Láttuk, hallottuk . — 17.05: Halló, itt Tokió! — 17.30: Andor Éva és Béres Ferenc énekel. Keszthelyi Pál furulyázik. — 17.54: Villanófényben: a leányvállalat. — 18.45: Két országgyűlés között. — 19.00: Verdi: A végzet hatalma. IV. felvonás. — 19.40: Vallomás a költészetről. — 20.25: Tokiói jelentés. — 21.00: Zenés randevú a középhullámon. — 22.20: Glóbus. Művészeti vitaműsor. — 23.36: Verbunkosok, csárdások. Petőfi rádió: 14 25: Szirmai Albert operettjeiből. — 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.20: Délutáni frissítő! — 16.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.35: Történelem és muzsika. — 17.05: Chopin-zongoraművek. — 17.35: A bomba. Karlludwig Opitz rádiójátéka. — 18.32: Az emberi szívnél van-e mélyebb tenger? Népdalok. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Táncmelódiák. — 20.15: Budapesti zenei hetek. 1964. — 21 55: Turisták ötperce. — 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kL marad. SZOMBAT. OKTOBER 24. Kossuth rádió: 8.15: Lányok, asszonyok . . — 8.35: Magyar nóták. — 9.00: Rádióegyetem. — 9.30: Operettrészletek — 10.10: Árva Simon története. Rádiójáték. — 10 57: Zenekari muzsika. — 11.52: Hanglemez. — 12.15: Halló, itt Tokió! — 13.25: Tánczenei koktél. — 13.45; Könyvszemle. — 14.10: Villanófényben: a leányvállalat. — 14 15: Liszt-zongo- raművek. — 14.50: Hét nap a külpolitikában — 15.00: Hét vége ... — 17.00: Isten malmai Rádiójáték — 18.10: Budapesti zenei hetek. 1964. — 20.25: Tokiói jelentés. — 20.40: Gulyás László: Első szerelem. — 20.55: A Rádió- színház bemutatója: Bartmekrádió műsora. — 13.47: Schubert: Hét dal * Téli utazás című,, ciklusból. - — 14.25: Zenekari muzsika. — 15.40: Csinszka emléke. — 16.00: Nagy énekesek életregénye. — 16.45: Honnan hová? Előadás. — 17.05: Mit hallunk a jövő héten? —* 17.30: Cigányszerelem. Operettrészletek. — 18.05: Vol- pone. Rádiójáték. — 20.27* Salzburgi ünnepi játékok. 1964. — 21.57: Hanglemezparádé. — 21.50: Kamarazene. a televízió műsora schedel feltalálása. — 22.15: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14 00: Fúvőszene. — 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14.35: Verbunkosmuzsika. — 15.05: A nagymenő. Rádiókomédia. — 15.47: Orvosi tanácsok. — 15.52: Heti hangverseny- kalauz. — 16.40: Karabás. Elbeszélés. — 17.05; Zenés találkozó. — 18.10: Muzsikaszó. — 19.05: Könnyűzene. — 19.46: A francia titkosszolgálat tegnap és ma. — 20.00: A dzsessz kedvelőinek: a Modem Jazz Quartett játszik — 20.19: Csajkovszkij: Anyegin. Há- romfelvonásos opera. — 20.45: A molekuláris szemlélet a biológiában. VASÁRNAP, OKTOBER 29. Kossuth rádió: 3.10: Svéd Sándor operettdalokat énekel. — 8.25: Édes anyanyel. vünk. — 8.30: Diákélet. — 9.20: Vasárnap déflelőtt. — 11-08: Budapesti zenei hetek, 1964. — 12.45: Publicisztika. — 12.55: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.35: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 13.55: A híd. Zenés mese. — 14.25: Magyarország—Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés I. és II. félidejének közvetítése. — 16.56: Családi körben. — 18.05: Népi muzsika. — 18.35: Szimfónia. Vers. — 18.40: Liszt: Faust-szimfónia. — 20.10: Mit hallgatna most szívesen? — 21.00: Ez nálunk lehetetlen. Rádiójáték — 22.10: Ónéra hangverseny. — 23.10: Olvasókönyv. — 23.20: Könnyűzene. Petőfi rádió: 7.30: Evangélikus egyház félórája. — 8.00: Miska bácsi lemezes- ládája — 8.30: Gát József clavichordozik — 8.55: Gaz- daszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 9.10: Operakalauz. — 10.10: Népdalcsokor. — 10.45: Színházi élet Szolnokon. — 1105: Tánczene. — 13.01: A GyerOktóber 19, hétfő 16.15: Hírek, képek az olimpiáról. — 16.25: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelenítjük. — 17.40: A mai nagy olimpiai eseményekről. — 17.55: Kisfilm. — 18.05: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 18.20: Téli divat Európában. — 18.40: Járatlan utakon a föld alatt. — 18.50: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 22.30: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Október 20, kedd 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv, az ált. iskola 6. oszt. számára. — 9.00: Iskola-tv. — 9.30: Hírek, képek az olimpiáról. —* 13.45: Hírek, képek az olimpiáról. — 14.00: Iskola-tv. Orosz nyelv, ism. — 16.15: Híreik, képek az olimpiáról. — 16.25: A XVHI. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 19.05: Foxi Maxi kalandjai — 19.30: Tv-híradó. — 19.45: Napi jegyzetünk. — 19.50: Hagyományok és távlatok. — 20.10: Ház a homokparton. Magyarul beszélő szovjet film (10 éven felülieknek). — 21.25: Egy éjszaka Budapesten. Kis film. — 22.00: Tv-híradó 2. kiadás. — 22.30: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Október 21, szerda 9.30: Hírek, képek az olimpiáról. — 9.40: Tv-hir- adó, — 9.50: Ház a homokparton. — 11.05: Hagyományok és távlatok. — 11.25: Hírek, képek az olimpiáról. — 16.00: Beszámoló a napi olimpiai eseményekről. — 16.15; Hírek, képek az olimpiáról. — 16.25: A XVIII, nyári olimpiai játékokról jelentjük. Közben: Hírek. A Magyar Hirdető műsora. — Nagy pillanatok, nagy felfedezések. Szárazon és vízen. Szovjet kisfilm (ism.). — 17.50: Országjáró úttörők a Duna-ka- nyarban (ism.). — 18.25: Lányok — asszonyok. — 18.50: Esti mese. — 19.00: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 20.20: Tv-hír- adő. — 20.35: Emlékezés Somlay Arthurra. — 21.35: Párizsi dallamok. Nyugatnémet kisfilm. — 22.05- Tv- híradó 2. kiadás. — 22.30: A XVTTT. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Október 22, csütörtök 16.15: Hírek, képek az olimpiáról. — 16.30: A XVHI. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Közben: Szárnyas karavánok. Jugoszláv kisfilm. Falusi dolgokról. — 17.30: Iskola-tv. — 18.05: Hírek, képek az olimpiáról. —- 18.15: Hírek. — 18.20: Specializálás és kooperáció. — 18.45: A jövő hét műsora. — 19.00: Az orvos válaszol. — 19.10; Esti mese. — 19.20: A XVHI. nyári olimpiai játékokról jelentjük: — 19.00: Tv-híradó. — 19.45: Kisfilmek. — 20.25: A féltékenység ára. Magyarul beszélő francia film. 16 éven felülieknek. — 22.05: Tv-híradó 2. kiadás. — 22.30: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Október 23, 8.05: Iskola-tv. rek, képek az péntek — 9.20: Hí- olimpiáról. 9.30: Tv-híradó (ism.). — 9.40; A féltékenység ára (ism.). — 11.25: A jövő hét műsora. — 11.35: Hírek, képek az olimpiáról. — 17.00: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Torna. — 18.00: Nevessünk. Amerikai burleszkfilmek. — 19.00: A XVHI. nyári*olimpiai játékokról jelentjük. Kajak-kenu döntők. — 22.30: A XVHI. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Október 24. szombat 14.25: Beszámoló a nap olimpiai eseményeiről. — 16.10: Hírek, képek az olimpiáról. — 16.20: Hírek — 16.30: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 18.55; Hazai tájak, hazai emberek. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.45: Hétről hétre. — 19.55: Hírek, képek az olimpiáról, — 20.05: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 20.20: Irodalmi képeskönyv. — 21.20: Szellemi olimpia. — 21.50: Dallamok és ritmusok. Kisfilm. — 22.05: Tv-híradó 2. kiadás. 22.30: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. Október 23. '■ asárnap 9.05: Iskola-tv. — 9.40: Hétmérföldes kamera. — 10.10: Foxi Maxi kalandjai. — 14.15: Magyarország—.Jugoszlávia labdarúgó-mérkőzés. — 16.20: A Magyar Hirdető műsora. — 17.25: Nagy pillanatok, nagy felfedezések. — 18.00: A XVIII. nyári olimpiai játékokról jelentjük. — 19.00: A kerámia mesterei Bolgár kisfilm. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: Világhírű rendezők — 22.05: Tv-híradó 2. kiadás. — 22.25; Sporthírek. A Magyar Rádió és a Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja. !