Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-04 / 207. szám
4 "‘&Círlap 1964. SZEPTEMBER 4, PÉNTEK (SZATÍRA)' A rendőrtiszt eleinte még jegyezgetett valamit, de néhány másodperce mintha egészen más dolog jutott volna az eszébe, elgondolkozva fordult az abliaik felé, s közben szórakozottan forgatta az uj- jai közt a ceruzáját, amelynek hol egyik, hol másik végével időnként az asztal lapjára koppantott. Preg&vácz Orbán 35 éves, volt vállalati pénztáros. C város Lapos utca 5. szám alatti lakos, magába ros- kadtan ült az íróasztal másik oldalán egy széken, s zavartan pislogott. Persze jóval távolabbra ült az asztaltól, mint a tiszt. A sapkáját gyűrködte az ölében. — Nos...! — mondta végül a tiszt — Még mindig nem tud semmi meggyőzőbbet? A rendőrtiszt fiatal volt, borotvált jól fésült. Olyan barátságosan beszélt, mintha minden szándéka az lett volna, hogy Orbánt kihúzza a bajiból. — Nézze — mondta — lássa be, hogy kissé zavaros dolgokat beszél, így nem jutunk egyről kettőre. Szedje össze magát, ami volt volt, csak könnyít a helyzetén, ha elmond mindent úgy, ahogyan történt. — De mi történt tulajdonképpen? — kérdezte kétségbeesetten a 35 éves volt vállalati pénztáros. — Talán rosszul számoltam? — Nohát ezt azért mégse tőlem kérdezze — mondta a tiszt és elnevette magát. — Csökönyös ember maga Pre- govácz. Orbán tiltakozott — Tessék elhinni, nekem ezt még nem mondta senki, hogy csökönyös vagyok. A rendőrtiszt beleegyezzen legyintett: — Jó. Nem is érdekes. De ha „ngjn csökönyös, . akkor mondja el végre, hogyan került magához a vállalat pénze. A volt pénztáros olyanféle sóhajtást hallatott, mintha azt akarná kifejezni, hogy végképp belefáradt az ismétlésekbe. Értésére adta ezzel a szemben ülőnek, hogy ő éppen fordítva gondolkozik: hogy éppen a rendőrtisztet tartja csökönyösnek. — Mondtam már hogy halványan dereng valami. Talán rosszul számoltam? Megeshet minden pénztárossal, hogy rosszul számol. Egyezer ... Ha erről az esetről van szó? Nem tudom — tette hozzá. — Egyszer emlékszem, hogy amikor a számlákkal elkészültem, mutatkozott valami k'észpén zkü lö n bség... Kétségtelenül mutatkozott... A tiszt area felderült. — Emlékszik? Ez az ... Csakhogy emlékszik... De most már mondja gyorsan, hogy mit csinált azzal a készpénz különbözette!. — Az igaz, nem számoltam utána — mondta határozottan Orbán. — Nem számolgattam, hanem eltettem a pénzt a zsebembe, hogy máskor, holnap, tiszta, aggyal elrendezem a dolgot. Később aztán kiment a fejemből az egész. — Nagyszerű. És mennyi volt az összeg? — Nem emlékszem. — Nem emlékszik, nem emlékszik. Hát már megint cserben hagyja a memóriája Pre- govácz? Csak úgy körülbelül ... Így sem emlékszik. Orbán tehetetlenül intett: — Ha megfeszülök sem. A rendőrtiszt most újra elmélázott. Nehéz eset ez a Pre- govácz, mert lopja az időt. Amúgy semmi az egész, de lopja az időt. Kisstílű alak, minden világos körülötte, kár ezekért az átlátszó mesékért, a vizsgálat már kiderítette, hogy tízezer hiányzik, de azért mégis jó lenne, ha vallomást tenne. Átnézett Orbán felett az ajtó irányába, ahol egy őrmester állt kényelmesen. Az őrmester kezét hátratette, féllábát térdben kissé megeresztette. Amikor elfogta a tiszt pillantását, egy kicsit húzott magán, majd rosszallóan megcsóválta a fejét: micsoda megátalkodott alak ez a gyanúsított. — No, menjenek ki a folyosóra — mondta végül a tiszt lemondóan az őrmesternek, mint aki elfáradt a kihallgatásban. — Majd szólok, hogy mikor jöjjenek vissza. — Értettem — válaszolt az őrmester. Orbán felállt és bizonytalanul az ajtó felé fordult. _ — Maga csak gondolkozzék, Pregovácz. Én mondom magának, hogy jobban teszi, ha gondolkozik — szólt még egyszer a tiszt csaknem a barát módján, aki a másikért aggódik. Együtt léptek ki a folyosóra Orbán és a rendőr. Ott álltak meg, ahol a folyosó kiszélesül — a lépcsőfordulónál. — Leülhet — mondta az őrmester, és mutatta a lócát a fal tövében, < Az erélyes, szigorú hang sértette Orbánt, mert nem tudta pontosan kivenni belőle, hogy engedélyt kapott, avagy parancsolták, hogy üljön le. Mindenesetre leült, az őrmester pedig szótlanul, komoran sétált előtte egy húszméteres szakaszon. Mint az előbb, a háta mögött kulcsolta össze a kezeit. A volt pénztáros most öregnek és nagyon fáradtnak érezte magát. Hiába, a szervezet sem bírja vég nélkül a strapát. Mit tudtam én egy óra múlva — motyogta magában —i hogy miféle tízezer forint van a zsebemben. És most tessék, ide jutottam, a rendőrségre. Napi nyolc óra után az emberre rájön egy feledé- kenység, és kész. Vége." Győzködte magát,' mintha most is ott ülne a rendőrtiszt előtt, és neki magyarázná: „Gondoltam is én arra, hogy kié a pénz a zsebemben. És ezt nem akarják eltenni, hogy ném gondoltam semmire. Elköltöttem, hát isteneim ... Ott volt és elköltöttem...” Sehogy sem akarta megérteni, hogy - mi ebben a vétség. Valami nagy igazságtalanságot érzett a levegőben, annyira semmiségnek látta azt a tízezer forintot — mert magának beismerte az összeget is —, hogy nem tudta megmagyarázni: ennyiért hozták volna a rendőrségre? Micsoda idők... Az őrmester cipőjének sarka egyformán koppant a kövön. Ez az ember itt őt őrzi. Nevetséges. Mintha egy közönséges gazember volna. Őrzik. Arra gondolt, hogy panaszt tesz. Ez valamelyest megnyugtatta, hogy panaszt tesz. Az őrmester éppen elment előtte. A cipősarok vasa kíméletlenül kopogott: egy-kettő... kopp... Még egyszer: egy ... kettő... kopp ... Csak legalább ne mászkálna le-fel. Őrjítő ez a kopogás. Mintha a perceit számolnák a cipők. Arra gondolt most, hogy a rendőrt is feljelenti. Mert kopogott.. s Vagy a fenét azért... De ez a járkálás kibírhatatlan ..} A folyosón jó ideig csak ketten voltak és amikor három suhanc robogott lefelé a lépcsőkön néhány perc eltelte után 1— Orbán ügyet sem vetett rájuk. Csak éppen odapillantott, ahogy elszaladtak s talán annyit ha gondolt, hogy jó lenne utánuk menni; ki, el innen. Az őrmester először visszafordult a zajra, de miután látta, hogy Orbán ott üldögél a helyén, ő sem törődött a suhancokkal. Folytatta a sétát. Megint ez az átkozott kopogás. Mi volna, ha leülne ez a rendőr... Orbán a szemével követte az őrmestert, ahogy távolodott tőle. Merőn, gyűlölettel meredt rá. Ekkor hirtelen megszólították. — Nem látott erre néhány fickót? Olyan huligán külsejű alakokat... Felriadt. Egy másik rendőr állt előtte, a lépcsőkorláton volt a keze, csak a felső emeletről jöhetett. — Itt kellett lemenniök. nincs egy perce — magyarázta a rendőr. — Valóban — mondta Orbán és felugrott — valóban itt mentek el. Huligánok voltak? Én éppen szólni akartam a másik elvtársnak — a folyosó vége felé mutatott az őrmesterre — hogy miféle gyanús alakok mennek itt lefelé. A rendőr szaladt máris, ugrálva szedte a lépcsőket. — Huligánok voltak — mondta Orbán az őrmesternek, aki közben odaért mellé. Biztosan megszöktek — folytatta, mintha az őrmestert okolná, hogy itt sétált és futni hagyta a huligánokat. összevillant a tekintetük. Az őrmester ebben a pillanatban megesküdött volna mindenre, hogy Orbánhoz hasonló szemtelen alakkal életében sem találkozott. Egyszerűen nem értette. Benne van nyakig a pácban és ahelyett, hogy a saját dolgán tömé a fejét, beleavatkozik a másik ügyébe. Mit képzel ez? Hol van? — Mi köze van magának ehhez? — kérdezte. Orbán elképedt. — Na hallja ... — Üljön lő! — kiáltott rá fojtott indulattal az őrmester, mert mérgében nem tudott mást mondani. Most már rövidebbre fogta sétáit a volt pénztáros előtt. — Majd itt elveszik a kedvét az okoskodástól — dörmögte még két hossznyi séta után is. Az őrmester ellenséges magatartását lehetetlen volt nem észrevenni, de Orbánt ez most nem zavarta, sőt a cipők sarkának monoton kopogása sem. Egyszerre elégedett lett önmagával. A huligánokra gondolt: mégsem ő hát a társadalom ellensége — bárhogyan is fúj rá itt az őrmester —, vannak nála sokkal veszélyesebb elemek is. Megpróbálta összeszedni, hogy miket hallott már eddig a huligánokról. Erőszakos, vad alakok, akik csoportokba verődve járnak és garázdálkodnak. Tisztességes családanyákkal erőszakos- kodnak. Rémlett, hogy valamelyik újság írt a huligánokról, akiket meg kell fékezni a társadalomnak, a tömegszervezeteknek. Orbán megkönnyebbült. Ezekhez képest micsoda az ő ügye... Baga- tell. Különben is megvan a tízezer forint, vissza is adja, jóformán olyan az egész, mintha kölcsön vette volna. De megnézhetik azt a családanyát, aki a huligánokkal találkozott ... Tulajdoniképpen erre a rendőrre sem szabad haragudni — gondolta, miközben megnézte jobban az előtte sétáló negyven körüli, kemény arcú őrmestert —, ez az ember is a huligánok miatt van egyenruhában. Dolgozhatna gyárban... — Gyújtson rá — mondta szelíden az őrmesternek és nyújtotta a cigarettáját. — Hallja! — mondta az őrmester fenyegetőn. — Viselkedjék tisztességesen, mert megjárja. Utoljára szóltam. iNeni kell komolyan venni. Dühös, mert elszalasztottá a huligánokat. Nekem kellett közbeavatkozni! — tűnődött Orbán elégedetten — én tereltem helyes útra a nyomozást. Arra gondolt, hogy milyen készégesen válaszolt a rendőrnek, aki a huligánokat kereste: „valóban, lefelé mentek”. Ezt méltányolni kell. Az őrmester ugye pem szólt egy szót sem, de ő megmondta. Még szerencse, hogy éppen itt volt. Persze, mondhatta volna azt is, hogy a huligánok nem mentek lefelé. Ekkor pedig fuccs a nyomozásnak, mert amíg fent keresik őket, egér- utat nyernek odalent. Ezt a munkát a tiszt tudja majd értékelni. Váratlanul a nevét hallotta bentről. — Pregovácz.,. — Gyerünk — mondta az őrmester. Ismét ott ült az íróasztal előtt. — Beszélhet... — biztatta a tiszt. A volt vállalati pénztáros gondokba merült; hogyan terelje a szót a huligánokra...? Kiss János A zöld f utászai ag télen Kihasználatlan takarmánytartalékunk: a silókukorica Állattenyésztő Közös gazdaságainknak — a legtöbb helyütt — ma még gondot okoz a szarvasmiarhaállomány átte- leltetése. Tavasztól késő őszig a rétek, legelők és a szántóföldi növények biztosítják 3 zöld takarmányt, télen viszont — ahol még erősen tartják magukat az ósdi előítéletek — a hagyományos megoldásra szorítkoznak csupán; szénával vagy más szárított szálas takarmánnyal etetik a jószágot. Pedig kitűnő megoldás kínálkozik a nyári zöld „futósaa- lag” téli folytatására is: siló- takarmánnyal. Agrárkutatóink — a hosszas kísérletek, s a nagyüzemekben meghonosodott gyakorlat alapján — bebizonyították, hogy a silózás, mint zöldfakarmány- tartósító eljárás, szemben a renden szárított takarmány- féleségekkel, előnyösebbé, olcsóbbá teszi az állatok takarmányozását. Az is nyilvánvaló, hogy a széna készítés hagyományos módszere — a renden szárítás, a boglyázós, ka- zaltárolás — a takarmány tápértékének 30—50 százalékát fölemészti. Ugyanakkor a silózásnál, ha megfelelő szakértelemmel végzik, a takarmány tápértékének csak elenyésző része veszik el. Nyugaton a zöld takarmányok silózásos tartósítása már annyira elterjedt, hogy sok helyütt a legeltetés helyett is silózott takarmánnyal etetik az állatokat. / Helyenként még tartja magát az a hamis nézet, hogy a silótakarmány árt a szarvas- marhának. Mind a külföldi, mind pedig a hazai kísérletek ezt már megcáfolták. S hogy a silózás még mindig nem terjedt el gazdaságainkban olyan mértékben, mint kellene, abban a konzervatív felfogás mellett kicsit agrárpropagandánk is ludas. Nemcsiak az egyéni, de a közös, tehát a népgazdasági érdek is megkívánja, hogy a téli takarmányozás e mindenképpen előnyös és hasznos módszerét elterjesszek. Fokozott mértékben indokolja ezt állattenyésztésünk továbbfejlesztése, a takarmányellátás megjavítása. A gazdaságos takarmánytermesztés még ki nem használt nagy tartalékait rejti a siló- kukorica. Sajnos, a termesztés helyes agrotechnikája csak kevéssé terjedt el. Jellemző, hogy több termelőszövetkezetben azokat a kukoricatáblákat nevezik ki silókukoricának, amelyeket nem tudnak idejében megkapálni. Hazánkban különös nyomatéket ad a síló- zás szükségességének, hogy sajátos viszonyaink között a legtöbb vidéken egységnyi területen silókukorica adja a legtöbb tápanyagot. Szarvas- marhaállományunk különösen márciusban és áprilisban — a szűkös ellátás miatt — az őszszel magára szedett húst leadja. Természetesen nem arról van szó. mintha a silókukorica-termesztést szembe állítanánk a szemes kukorica termesztésével. Csak az arányokat megtartva ajánljuk a silókukorica termesztését. Ajánljuk, mert a silózásnál nemcsak a kukorica csövét használhatjuk fel takarmányozásra, hanem a szárat, a csutkát és a levélzetet is. A silókukorica-termesztés és betakarítás ugyanakkor teljes mértékben gépesíthető, feldolgozása, tartósítása kevesebb munkaerőt és időt vesz igénybe, mint a szemes kukoricáé. A sziiázst egész éven át fel lehet használni a szarvasmarha- tenyésztésben, a tehenészetben és a marhahizlalásban egyaránt. Ezekben a hapcikban túljutva a silókukorica viaszérésén — minden erővel meg kell gyorsítani a silózást. Az elmúlt évek tapasztalatai figyelmeztetnek, hogy a késedelmes kezdés, a munka elhúzódása súlyos minőség csökkenéssel jár. Kívánatos tehát, hogy miire az optimális érési állapot elérkezik, már a betakarítás derekán tartsunk. Fontos, hogy a rendelkezésre álló gépeket a legalaposabban kihasználják, s a megkezdett Burányi János 21 éves tápió- bicskei lakos, akinek rendes foglalkozása van ugyan, de az utóbbi időben nem dolgozott, elhatározta, hogy alkalmi munkát vállal. Persze nem valami hivatalos munkahelyen, hanem úgy, hogy ő lesz önmaga munkaadója. Augusztus 7-re virradóra el is kezdte a munkát. Lakatostevékenységgel. A Tápiószent- mártoni Földművesszövetkezet 2. számú büféjének lefeszítette a lakatját, s a raktáron keresztül behatolt a büfébe, ahol — nyilván munkadíj fejében — 1150 forint készpénzt magához vett. Buronyi — miután szorgalmas ember — nem ült sokáig a babérjain. Augusztus 13-án ismét Tápiószentmártonban vágott neki a dolognak. Ismét lakatostevékenységgel, de most a földmüvesszövetkezet 1. számú A szúnyogok az idén ismét sok kellemetlen percet okoztak a szabadtéri színpadok látogatóinak, a vízpartok üdülő- vendégeinek. Pedig a viszonylag száraz időjárás miatt a mostani tavaszi és nyári szezonban korántsem volt olyan nagy szúnyoginvázió, mint az előző években. A tudomány most már radikális eszközökkel lép fel a kellemetlen, vérszopó rovarok ellen, s mindenütt irtja, ahol lehet. Néhány kutató még arra is vállalkozott, hogy a hatékonyabb irtás érdekében az ország különböző vidékein megszámolja és fajok szerint osztályozza a szúnyogokat. Rövid ujjú ingben, sortnadrágban egy-egy órát töltöttek vízpartokon, s amikor karjukon lábukon csípést éreztek, a szúnyogot egy maguk készítette csőbe szippantották. Egy-egy ilyen csípős óráért bőségesen kárpótolta őket a kétszáz-háromszáz szúnyogból álló zsákmány. Csupán egy esetben szakította félbe a szúnyogszámlálást az egyik kutató, silógödröket két-hárcm nap alatt feltöltsék és lezárják. Ajánlatos két műszakban, éjszaka is silózni. Mái most gondoljunk a jövő esztendőre, felhasználva az idei tapasztalatokat. Az ész- szerűség alapján, a szükségletek figyelembe vételével határozzuk meg a jövő évi silókukorica területet. Általában egy-egy holdon 22—25 ezer* míg az öntözött területen 35 ezer tövet érdemes hagyni. Agrárszakembereink szerint a termelőszövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak számosállatonként legalább évi 40—50 mázsa jó kukoricasilóról kell gondoskodniuk. A silókukorica-termesztés a korszerű silózíás elterjesztésével télire is biztosíthatja a takarmányozás zöld „futószalagját”. Súlyán Pál italboltjába hatolt be. Készpénzt, egy néprádiót, csokoládét, cigarettát, italt Vitt magával, 1350 forint értékben. Augusztus 26-ra virradóra más jellegű munkát vállalt. Falat bontott, méghozzá a Szentmárionkátai Földművesszövetkezet iparcikk szakboltjában és onnan 1690 forint készpénzt és több gyermekpulóvert, valamint férfiinget, összesen 3450 forint értekben elvitt. A Nagykátai Járási Rendőr- kapitányság azonban nem nézte jó szemmel az akkor még nem ismert Buronyinak a munkához való ilyenfajta viszonyát. Addig nyomoztak, míg végre megismerték a fiatalembert, akit rögtön vendégül is látlak a rendőrségi fogdában. Buronyi kihallgatása során bűncselekményeit elismerte. Soós Árpád, a Nemzeti Múzeum állattárának tudományos munkatársa. A dunaújvárosi folyószakaszon olyan nagy szúnyograj támadta meg, hogy a hetedik percben már 92 hólyag éktelenkedett karján, lábán, s ezzel a számlálást sürgősen befejezte. A vizsgálódások eredményeként kiderült, hogy hazánkban 41 szúnyogfaj él, áradás, vagy nagyobb esőzés idején négyzetméterenként 400—500 lárvát is leraknak a sekélyebb vizekbe. Számuk tehát országosan a szervezett irtás ellenére is milliárdokra tehető. Persze nem minden szúnyog egyformán kellemetlen. A hímek egyáltalán nem szállnak az emberré, mert virágmézzel táplálkoznak, annál inkább szívja az ember vérét a culex-pipiens nősténye, amely élénk zümmögéséről is felismerhető. A maláriát terjesztő szúnyogok a legkevésbé csípnek, és a legbátortalanabbak, rendszerint csak éjszaka, a nyitott ablakon szállnak be a lakásokba az alvó emberre. Maláriát azonban most már nem terjesztenek, mert a betegségnek a csíráit is sikerült hazánkban kiirtani. Szerencsére a szúnyogok többsége néhány hét alatt elpusztul. Elmúlásuk még gyorsabb, ha jön egy nagyobb szél, vagy ha az éjszakai hőmérséklet plusz 5—6 fok alá csökken. Az idei szúnyogszezonnak azonban még koránt sincs vége. Az esőt követő meleg napokon újabb rajzások várhatók, sőt néhány faj — éppen a legcsípősebbek — padlásokba, odúkba húzódva még a telet is átvészeli. — Vak Siegfried a Mont Blanc csúcsán. Siegfried Zinnecker 39 éves nyugatnémet turista, aki mindkét szemére vak, megmász- ta Európa legmagasabb csúcsát, a 4807 méteres Mont Blanc-ot. (Foto: Sági) BÚCSÚ - AZ ALKALMI MUNKÁTÓL Csak 7 percig bírta a szúnyogcsípést
