Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-03 / 206. szám
A PIST MICVtl H)lU> KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM. 206. SZÄM 1961. SZEPTEMBER 3, CSÜTÖRTÖK hallottuk ÍRUNK RÓLA ELKÉSZÜLT A SZIVATY- TYÜHÄZ A termálforrásnál szivattyúházat építettek, amely nemrég készült el (Fehér felv.) ★ Ma délután 5 órakor tartják az ünnepélyes tanévnyitót a zeneiskolában. ★ Egymillió forintot fordítottak a Gépjavító- és Faipari Ktsz Szolnoki úti üzemrészének építésére. A gépesítés pedig félmillió forintba került. ★ Ősszel újabb 80 hold szőlő telepítését tervezik a Szabadság Termelőszövetkezetben. 60 holdon már előkészítették a talajt, holdanként 400 mázsa lápföldet és 70 mázsa vegyes műtrágyát szántottak a földbe. A 250 mázsa zöldtakarmány 1 holdon Használhatatlan területen eredményes termelés Savanyú, vizes földekből van vagy ötven holdra való a Hunyadi Tsz területén. Ezeken a .későn hasznosítható részeken szerencsés esetben is legfeljebb csak június folyamán kezdődhet a vetés, mire a vizek nagynehezen eltakarodnak. Ezek a területek kultúrnövények számára alig értékesíthetők, éppen a rövid tenyészidő miatt. Többszöri próbálgatások igazolták mindenféle kísérlet hiábavalóságát. A kukorica szórványosan kelt. A muhar csak itt-ott virágzott, a köles legfeljebb csak parányi foltokban jelentkezett. Érthető gondja volt mindig a gazdaság vezetőségének, hogy mi módon hasznosítsa ezeket a földeket. Az utóbbi években országos propagandája van a fehér és barna cukorcirok fokozottabb termelésének. Ennek a növénynek a tenyészideje igen rövid. Legfeljebb száz napra van szüksége a bugahányásig. Ha a vetőmag, — amelynek létfeltétele a 28—30 fokos meleg, június végére a földbe SPORT Hetente ismét négy napig üzemel a gőzfürdő a fodrászattal együtt szeptember 15- től kezdve. A nyitvatartási napok szerda, csütörtök, péntek, szombat, reggel 9-től este 8 óráig. 125 holdon végezték el a pillangósok harmadik kaszálását, betakarítását a Hunyadi Termelőszövetkezet tagjai. ★ Tizenöt vagon termést adott a Szabadság Termelőszövetkezet paradicsomföldje a tavaszi jégverés után. A paradicsomot a konzervgyárnak szállították. ★ Panaszolják az utasok, hogy a vasútállomáson nincs egy óra sem. örömmel közöljük, — az állomásfőnök tájékoztatása szerint —, hogy a tavaszi újjáépítés alkalmával hét órát szerelnek fel a várótermekben, előcsarnokokban. •k Sági István traktoros brigádja a Dózsa Termelőszövetkezetben napi tizennyolc-húsz óra nyújtott műszakban végzi a vetőszántást. ★ 124.93 százalékra teljesítette féléves tervét a háztartási bolt. ★ Nem ég a villany az| Abonyi úton, — pana- j szólják az ott lakók,! . akik esténként munká-! jukból igyekeznek haza, í és sok problémát okoz; nekik, hogy a hosszú és \ széles úton vak sötétség- ; ben kell botorkálniuk. ] * Gál Erzsébet (Kossuth La-; jós út 39.) ittasan botrányt! okozott az utcán a délutáni \ órákban. A szabálysértési ha- i tóság 200 forintra bírságolta. ! ★ í IVflT LÁTUNK MA A MOZI-1 BAN? Fcrjhezmenni tilos. Magyar! filmvígjáték. . j LABDARÚGÁS: Területi bajnokság Tápiószele—Nagykőrösi Építők 4:1 (1:1). Tápiószele. Kétszáz néző. Vezette: Oldal. Nagykőrösi Építők: Labanc — Falusi, Gulyás II, Ragó — Ócsai, Szarka — Ványi, V. Szűcs, Kecskés, Gulyás I, Csípő. Góllövő: Csípő. Már a 4. percben vezetékhez I jutottak a hazaiak. Baloldali szögletrúgás után a jobbösszekötő fejese került a körösi kapuba; 1:0. A mieink is átvették az el- Iénfél csapkodó, ideges játékstílusát. A 12. percben Gulyás I hosszan szöktette magát, a kapus tisztázni tudott. Támadásba lendült az Építők. A 21. percben Kecskés jó lövését kiütötte a kapiís, négy perccel később pedig Csípő beadását kapufára fejelte a körösi középcsatár. Szépen játszott az Építők. A balszárny ebben az időszakban ellenállhatatlan volt. A 31. percben Kecskés—Ványi volt a labda útja. A jobbszélső beadását Csípő a bal alsó sarokba lőtte: 1:1. Fölényben játszott az Építők, szinte levegőben lógott a vezető gól. Szünet után azonban a széltől támogatott hazaiak jutottak vezetéshez. A 3. percben egy keresztlabdát a jobbszélső közelről lőtt a hálóba; 2:1. Majd a 12. percben ismét ő volt eredményes; 3:1. Fergetegesen rohamoztak a hazaiak. Két összekötőjük , mindig tisztán kapta a labdát, gyors jobbszélsőjük pedig nagyon veszélyes volt a kapura. Tiz perccel a befejezés előtt a középcsatár éles szögből a jobb oldalról lőtt a hosszú sarokba; 4:1. Az első félidőbeli jó játékával több gólos vezetést is szerezhetett volna az Építők a durva hazaiakkal szemben. Szünet után a széltől is támogatott szelei csapat lelkesebben játszott ellenfelénél. Az Építőkből első félidőbeli játéka alapján Ragó, Ócsai, Ványi és a balszárny dicsérhető. Előmérkőzést az ifjúsági csapatok játszottak: Tápiószele ifi—Építők ifi 1:0 (1:0). Vezette: Balázs. Építők ifi: Zsarnóczky — Magyar, Bene, Nagy — Tóth, Bozó — Kasza, Kovács, Horváth, Bari, Irházi. A kilenc fővel játszó hazai csapat megérdemelten győzött az egyénieskedő és tervszerűt- lenül játszó Építőkkel szemben. Zsarnóczky kivédett egy 11-est. — szentpéteri — kerül, akkor szeptember derekára van reménység a be- érésre. Kísérletképpen az idei gazdasági évre a termelőszövetkezet vezetősége harminc holdat állított be cukorcirok termelésre. Központi készletből sikerült a vetőmagot biztosítani. Hasonló feltételek mellett húsz holdon szudáni füvet vetett a gazdaság. Mindkét növény meglepően szépen kelt. Kiválóan alkalmas mind zöld etetésre, mind pedig sílózásra. Az eredmény zöld értékben katasztrális holdanként kétszázötven mázsa. Biztos, hogy a jövő évi termelési tervekből nem marad ki a cukorcirok és szudáni fű vetése. KÖLTÖZÉS ELŐTT r**A Kecskeméti utcai kétemeletes szövetkezeti házban már a belső munkákat végzik a szakemberek. Mielőbb szeretnék befejezni, hogy a tulajdonosok még a tél előtt beköltözhessenek lakásaikba, (Godány felv.) MERT és MÁSZ így spontán furcsán hangzik a cím. De ha megnézzük, mi rejlik a rövidítések mögött, mindjárt megértjük az értelmét. MERT: Minőségi Ellenőrző Részvénytársaság', MÁSZ: Minőségi - Atyeyő. Szolgálat. Mit jvlunivnoh ti riiviliítúsek 3firi‘l fuifinNu» zik a hűt rsopnrt Hísúrlvi ii knnaiirvfftfiírbun Hol is találhatjuk ezt a két szervet? MERT-vizsgálat nélkül szállítják a termékeket. — Elegendő patront biztosít az ipar az autószifonokhoz. A Szénsavtöltő Vállalat kapacitása az idén a korábbi kétszeresére nőtt. Így a kereskedelem által kért mennyiségnél még valamivel többet is szállít az üzletekbe. A konzervgyártól független MERT- és MÁSZ-csoport egyik legfelelősségteljesebb munkát végzi a konzervgyárban. Az exportra, illetve a belföldi piacokra kerülő árucikkek. minőségét vizsgálják. Megfelelő osztályú, minőségű, kivitelezésű áruk kerülnek-e a. piacra — ennek az ellenőrzése a feladatuk. A MERT-csoport a külkereskedelmi exportvonalat vizsgálja, .míg a MÁSZ-osok a belkereskedelmbe kerülő árucikkeket. A MERT eddig az összes exportra kerülő árut a TERI- MPEX-től vette át, de ez év július 15-én kísérletképpen bevezették a konzerviparban, ezen belül is a Nagykőrösi Konzervgyárban, hogy a baráti országokba Nagy feladat hárul a konzervgyárra. mivel MERT-ellenőrzés nélkül szállít, garantálva az áru minőségét keleti országokba. Nagyobb felelősség hárul így a gyárra, de a költségek jóval kisebbek, mivel a MERT- csoportot nem kell alkalmazni. A MERT munkáját — a szocialista országokba kerülő exportoknál — szervezetileg a konzervgyár laboratóriumához tartozó, de önálló meo-csoport helyettesíti, ellenőrzi az árucikkeket. Ez a csoport hat főből áll, és naponta tíz-húsz vagon keleti országba kerülő export szállítmány minőségét vizsgálja. Az új kísérleti módszer eddig bevált, mert a több száz vagon áru, ami már ezzel a J REGGEL ERZSIT táborszájúnak becézte az egész sor. Könnyű kitalálni, miért tisztelték meg ezzel a jelzővel. Reggel Erzsi fogatlan szája be nem állt napkeltétől napestig. Folyton darált, mondta a magáét. Mindenkiről tudott sok mindent, s amit tudott, azt alaposan megtoldotta. Köny- nyű a bolhából elefántot csinálni. Nem volt olyan pletyka, ami az ö fülét elkerülte volna. Sokszor a legcsekélyebb is bőségesen elég volt neki arra, hogy kikerekítse, kiszínezze és végighordja az utca során. Egyszer azonban emberére talált a vén lány. Nincsen annak talán két hónapja sem, hogy valami tűzoltó költözött az utcánkba. A fiatal házas kis, benderi asszonykát hozott a házhoz. Szerényen meghúzódtak a kis lakásban. A háziasszonyon kívül sen- % • kivel sem beszéltek. Csak í éppen jó falusi szokás szerint illedelmesen köszöntötte az utca lakóit. Reggel Erzsi már az első napon megcsóválta a fejét. — Egy „nagyságával” megszaporodtunk. De még miSZÓBESZÉD lyen rátarti. Úgy fel van kantározva a kis vakarák, mint akinek hat tanyája volt Szentesen. Pedig mire olyan nagyon büszke? Arra, hogy árendás lakásba költözött, vagy talán az ura tűzoltó rangjára? És mondta, mondta. Nyúlt a pletyka, mint a rétes tészta. A szomszédasszonyok szívesen is hallgatták. A TŰZOLTÓ reggel ment, este jött. Amikor hazavágódott, behányta a vacsorát, lerúgta a csizmát, le a zubbonyt, nadrágot, be az ágyba. Egyik este a menyecske sírva fogadta. — Mi bajod? — ütődött meg az ember. — Semmi! Ne is kérdezd! — Kérdezem én és ahhoz kötöm magam, hogy azonnal mondd meg! Maga felé fordította a szipogó asszonykát, aki szépen kivallotta, hogy kikezdte a pletyka. — Aztán ki az az átkozott, akinek nem áll be a szája? — A harmadik szomszéd. Valami vénség. Reggel Erzsi a neve. Nagyot toppantott a tűzoltó. Hirtelen megfordult, kivágta az ajtót és öles bakugrásokkal mérte végig az udvart, majd az utcát. A VÉN LÁNY szinte megmeredt, amikor a férfi rácsapta az ajtót. — Idehallgasson, boszorkány! Mi baja van magának a feleségemmel? Reggel Erzsi megriadt a viharos orditá$ra. — Mi baja Van? Az én házamban ne kiabáljon, hallja-e? Elhagyta a józan esze? A férfi azonban nem engedett. Még az asztalt is verte. A zenebona egyre vadabb lett. A szomszédok itt is, ott is nyújtogatták fejüket a kerítések felett. Jobb tenyerüket a fülükhöz nyomták, hogy egyetlen szóból ki ne maradjanak. Olyan is akadt, aki keresztül lépett a bernán és a vénlány ablakánál hallgatózott. módszerrel hagyta el a konzervgyárat. és még probléma, reklamáció nem merült fel a minőség, a szállítással kapcsolatban. A MÁSZ-csoportnak lényegében az a feladata, mint testvérének, a MERT- ' nek, csak ők a Belkereskedelmi Minisztérium állományához tartoznak, és a belföldre kerülő cikkeket vizsgálják. Egy-egy minőségi vizsgálat nagy aprólékossá got, körültekintést és nem utolsósorban gyakorlatot, szakértelmet kíván. Végső soron szabályos jegyzőkönyvszerű bizonylatot készítenek egyes árucikkekből, amelyek exportra, illetve belföldre kerülnek. Ebben a bizonylatban feltüntetik a gyümölcs színét, illatát, nagyságát és hogy az áru megfelelő-e az előírásoknak. Pattantyús Lóránd, a laboratórium meo-csoportját vezeti már közel tizenöt éve. Ő tájékoztatott bennünket a MERT és MÁSZ fogalmáról, a csoportok munkájáról. Most már nem két bűvös szó előttünk a rövidítés. — Idehallgasson! — dübörgőit a tűzolt'ó hangja. — Ha még egy szót meghallok, a hasára térdelek és tőből kiszedem a nyelvét. Megértette? Azzal kirúgta az ajtót és elvágtatott. Reggel Erzsi sápadtan állt a konyhája közepén. Nem is tudta, hogy kínjában mit csináljon. NÉHÁNY PERC MÜLVA az első szomszéd kopogtatott. Majd jött a második, a harmadik. Hamarosan megtelt a konyha. — Mit akart ez a vadállat, örzse nénje? A vénlány közelebb húzta magához a kérdezőt. Bizalmasan felé hajolt. A TÖBBIEK IS ODAFORDULTAK, amikor Erzsi megreszelte a torkát. — Hogy mit akart, kedvesem! Valami nagy baj van körülöttük. A háziasz- szonyát mindennek elmondta, csak örzőangyalnak nem. Akarjátok hallani, hogy miket mondott? Hát figyeljetek ide. Cinkosan körülnézett és elkezdte a darálást. — si — Lucernamagot rostálnak a Szabadság Termelőszövetkezet feketei üzemegységében Iva- nics József és Danka Józsefné