Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-30 / 229. szám

2 v/lírlgp 19454. SZEPTEMBER 30, SZERDA Johnson három illúzióról AZ ELNÖK MANCHESTERI BESZÉDE Fontos külpolitikai kérdé­sekkel foglalkozó program- beszédet mondott Johnson elnök a New Hampshire állambeli Manchesterben. Azzal vádolta politikai ellenfeleit, hogy illúziók­ban ringatják magukat, amikor az Egyesült Álla­mok jelenlegi külpolitikai irányvonalát bírálják. Az első ilyen illúzió az, hogy erőszakkal vagy fe­nyegetéssel minden problé­mát meg lehet oldani — je­lentette ki az elnök. A második illúzió az, hogy „az Egyesült Álla­mok új megoldást követel­het minden világproblémá­ra” és illúzió az is, hogy az Egyesült Államok „ha állhatatosan törekednék erre, véget vethetne a ne­hézségeknek és veszélyeknek”.- Johnson elnök rámutatott, hogy igen bonyolult a viszony az Egyesült Államok és a világ más, több mint száz országa között. Ezek az országok ugyanis a történelmi, gazdasági és poli­tikai fejlődés különböző szín­vonalát érték el. Hangsúlyoz­ta, hogy a mai világ prob­lémái igen bonyolultan je­lentkeznek az említett or­szágok egymás közti viszo­nyában is. „Ne higgyenek senkinek, ha azt mondja, hogy egy ilyen világban áldozatok és hosszan tartó sok éves erő­feszítések nélkül meg lehet a problémákat oldani” — je­lentette ki hallgatóinak John­son elnök. Sukarno Moszkvába érkezett Sukarno indonéz elnök ked­den délelőtt Moszkvába ér­kezett. A szovjet főváros vnu- kovói repülőterén fogadására Szovjet párt- és kormány­küldöttség érkezett Pekingbe A Kínai Népköztársaság ki­kiáltásának 15. évfordulója al­kalmából rendezendő ünnep­ségekre kedden szovjet párt­ós kormányküldöttség érke­zett Pekingbe. A küldöttséget Viktor Grisin, az SZKP Köz­ponti Bizottsága Ei lökségé- nek póttagja, a Szovjet Szak­' A francia tejháború A francia parasztok és a kormány között kitört tej­háború már országossá nőtt. A parasztszervezetek ellenőr­zik a szállítási tilalom betar­tását. Strassbourgban össze­tűzésre került sor a sztrájk- őrök és a rendőrök között. Egy Nancy melletti ta­nyán 1500 liter tejet semmisítettek meg a sztrájkőrök és Mosette me­gyében is az utcára öntötték a sztrájktörő gazdák tejszál­lítmányait. A Hollandiából érkezett 100 ezer liter tejet rendőri fel­ügyelet mellett árusítottál^ az üzletekben. A_ holland tejkül­demény a francia főváros na­pi szükségletének csak egy töredékét adja. Az egy’k leg­nagyobb holland lap, a Nieu- we Rotterdamse Courant éleshangú cikkben „zsa­rolással” vádolta a fran­cia földművelésügyi mi­nisztert, mert gazdasági retorziókkal fenyegette meg a holland kormányt, ha nem szállít te­jet Franciaországnak. A francia parasztok a tej- sztrájkkal egyidejűleg be­szüntették a mezőgazdasági gépek és felszerelések vásár­lását is. A termelők egyik legfőbb panasza, hogy az iparcikkek ára állan­dóan emelkedik, a mezőgazdasági termények árát pedig változatlan szin­ten tartja a kormány. A tejsztrájk a parlament e héten kezdődő őszi üléssza­kán is napirendre kerül. Zavurg fisak Malawi fővároséiban Hétfőn heves kormányelle­nes tüntetések robbantak ki a közép-afrikai Malawi főváro­sában, Zombában. A tüntetések okát a két héttel ezelőtt végrehajtott kormányátalakításra lehet visszavezetni. Kedden Zombában egymást követték a tüntetések és tel­jesen zűrzavaros helyzet ala­kult ki. Miközben Banda mi­niszterelnök a központi és északi területeken propagan- dakörúton jár, a fővárosban tüntető csoportok felgyújtot­ták uralmon levő pártjának szék házát. A tüntetők egyes vezetői sztrájkra szólították fel a tömegeket. Más csoportok a nyílt utcán megkergették és kővel megdo­bálták G. C. Chakuamba köz­ségfejlesztési és népjóléti mi­nisztert, aki a kormányátala­kítás után került be a kabinet­be. A helyzet zavarosságára jellemző, hogy a tüntetők menekülésre késztették Orton Chirwa volt igazságügyminisztert is, akit viszont nemrég éppen Banda menesztett a kormányból. szervezetek Tanácsának elnö­ke vezeti. A küldöttséget a repülőté­ren Csu Te, a Kínai Orszá­gos Népi Gyűlés állandó bi­zottságának elnöke, Peng Csen, a KKP Politikai Bizott­ságának tagja, a szovjet nagy- követség munkatársai és kül­földi diplomaták fogadták. Ugyanezen a repülőgépen érkezett a kínai fővárosba az ünnepségeken részit vevő NDK és csehszlovák küldöttség is. Jelenleg már Pekingben tartózkodik a bolgár, a kubai, a koreai, a magyar, a mongol, a román és a vietnami kül­döttség. Hollywood Meghalt a hárfás „csalogány“ Műtét közben. 70 éves ko­rában meghalt Hollywoodban Harpo Marx, a Marx-fivérek „négy csalogány” néven is­mert együttesének hárjása. A híres négyes számtalan bur- leszkben szórakoztatta a néma­filmek közönségét. A Warren-jelentés | margójára „Vajúdnak a begyek és 2 megszületik a nevetsé- ^ ges egér” — hangzik a la-^ tin közmondás. A Ken- ^ nedy-gyilkosság háttéré- ^ nek feltárásával megbí- ^ zott Warren-bizottság tíz ^ havi kemény munka ered- ^ menyeként közzétette 816 '/ oldalas 960 ezer szavas je- ^ lentését, amely tér jedel- ^ méhen mammut-mérete- ^ két ölt, de mondanivaló- ^ jában csak nevetséges kis ^ egérke, vagy talán annál í is kevesebb. Miért ölték meg az el- ^ nököt? Kik álltak a me- ^ rénylet mögött? Mi vár- ^ ható a jövőben az ameri- < kai hatóságoktól? A világ ? erre követelt választ, de •; mennyivel jutottak előbb- ^ re a bizottság tagjai? Is- ^ mét recseg a régi lemez: egyedül Oswald a bűnös, ^ Ruby szintén minden elő- 2 készítés, közreműködés stb. ^ nélkül ölte meg Oswaldot. ijj Mindkét gyilkosság csak ^ „pszichológiai-indokkal” ^ magyarázható. És utána a j; semmitmondó mcgállapí- tások sorozata. A világ- •< visszhangra jellrmző, hogy d a jelentés közzététele után ^ az egyik legnagyobb tele- ^ vízió-adó; a CBS kommen- íj tátora az alapproblémát ^ vetette fel: „A Warren- j; jelentés tükrében is so- á kakban fennmaradhat a í vélemény, hogy a gyilkos-á ság szervezett erők műve á volt.” Egy szó, mint száz: „a 2 bizonytalan, esetenként íc- g nyegetö gyűlölködéstől és j! intrikáktól terhes légkört <í a Warren-féle okmányok ^ sem enyhítették. A Ken- ^ nedy-gyilkosságról és az (5 azzal összefüggő esemé- > nyékről még korántsem d libbent fel a függöny. A sötét árnyak uralkodnak, | a szabadság és az igazság ^ keze pedig változatlanul !; gúzsban van. Új válság fenyegeti Ciprust A ciprusi kormány szóvi­vője hétfőn este közölte, hogy új válság fenyegeti Ciprust, ha Törökország ragaszkodik ciprusi csapatai egy részének leváltásához, s ugyanakkor nem hajlandó azt az ENSZ- parancsnokság alá helyezni és nem ismeri el a Nicosia—Ki- renia útvonal felszabadításá­ról kötött egyezményeket. Makariosz kormánya — fűz­te hozzá a szóvivő — követe- g li. hogy a török csapa tégy ség | leváltását kössék össze a Ki-1 reniába vezető útvonal újra- g megnyitásával és ragaszkodik g ahhoz, hogy a török csapató- 4 kát az ENSZ-parancsnokság p alá helyezzék. p A i Unen szerkesztőségi cikke Az Unen, a Mongol Népi Forradalmi Párt központi lap­ja keddi számában állást fog­lal a kommunista és munkás­pártok újabb értekezletének összehívása mellett. A lap töb­bek között megállapítja: — Pártunk a többi marxista —leninista párthoz hasonlóan úgy vélekedik, hogy a test­vérpártok értekezletét meg kell kezdeni a kommunista és munkáspártok túlnyomó több­sége által jóváhagyott idő­pontban, függetlenül attól, részt vesznek-e azon a KKP képviselői, vagy sem — han­goztatja az Unen. „Gaulleisták” és „atiantisták” Külpolitikai tanácskozás a bonni kormányban Erhard kancellár elnökle­tével kedden tanácskozásra ül­tek össze Bonnban a CDU— CSU vezető politikusai. A tanácskozás középpont­EREDETI ÖTLET... Josef Toporis innsbrucki élel- m iszerkereske- dő neve évek ót; ismert, ö volt ugyanis az egyet len az Osztrál- Rádió és Televí­zió sok elegedet len nézője közül, aki cselekedett is: beperelte a társaságot az elő fizetési díja fejé ben nyújtott gyenge műso­rért Mivel a perek a népsze­rűségnél több eredményt nem hoztak, Toporis most a még ere­detibb tettek me­zejére lépett. Be jelentette: önálló rádió- és tv-állo- mást alapít Ti­rolban, hogy a lakosság tisztes­séges műsorhoz juthasson. A tör­vények szerint nincs elvi akadá­lya annak, hogy az állami mellett, más rádiótársasá­gok is működési engedélyt kap • janak. Ami a ter­vezett részvény­társaság bevéte­leit illeti, Toporis egyszerűen oldja meg ezt a kér­dést: „Az állami televíziónak ter­mészetesen meg kell majd oszta­nia velünk az előfizetési díja­kat ...” — mond­ja. jában külpolitikai kérdé­sek állnak, elsősorban a tervezett Nyugat­európai Politikai Unió ügyé­ben De Gaullenak megígért bonni javaslatok problémája. Előzetes értesülések szerint a tanácskozásokon még nem ke­rül sor kész tervek bemutatá­sára, hanem a mostani konfe­rencia fő célja az, hogy előbb a kormánypárton belül teremt­senek egyetértést a nyugat­európai politika kérdéseiben a „gaulleisták" és „atian­tisták” egymással hada­kozó csoportjai között. Schröder külügyminiszter, aki influenzában megbetegedett, nem vesz részt a keddi érte- ] kezleten, ellenlábasa, Strauss I viszont már visszaérkezett sza- I badságáról Bonnba és politi- I kai körökben nagy érdeklődés- I sei várják, hogy milyen maga­tartást tanúsít majd a mostani í tanácskozáson. Fallex 64 NA TO-hadgyakorlat Véget ért a NATO Fallex 64 g elnevezésű hadgyakorlata. A g Norvégiától Törökországig tér- g-------------------„ „--- ­j edő területen lebonyolított, 8 g napon át tartó hadgyakorlat-g nak sajtójelentések szerint g az volt a célja, hogy „kidolgoz- g zák a törzskarok és parancs- g noki szervek közös tevékeny- g ségét a korszerű háború nehéz g körülményei között”. A bonni g politikai és katonai körökben g rendkívül nagy figyelmet szén- g teltek a hadgyakorlatnak, mi- g vei annak tapasztalatait —á mint a TASZSZ tudósítója g megállapítja — a Német Sző- g vetségi Köztársaság további g militarizálására akarják fel- g használni. í BECS Ismét a Habsburg-ügy Nem utolsósorban az első- | rendű érdekeltek mozgolódá- g sa miatt, továbbra sem jut | nyugvópontra a Habsburg-ügyg Ausztriában. Habsburg Ottó | felesége — a család állandó g lakóhelye Nyugat-Németország | — nyár elején osztrák útié- ^ vélért folyamodott, maga és g gyermekei számára a münche- | ni osztrák főkonzulátusnál, g y Mivel kérelmére mindeddig g nem kapott választ, Oífó bé- g esi ügyvédje most az osztrák g belügyminisztériumnál rek- g lámái. Habsburg Regina azért g kíván Ausztriába utazni, hogy | itt hozhassa világra gyermekét. BRATISLAVA! KEPEK Régi házak, régi templom.. és az újak Papa, mama és én — itt lakunk majd ebben a házban Pihennek az uszályok (Foto: Kotroczó) megjelent Nyikita Hruscsov, Anasztasz Mikojan és több más szovjet vezető.

Next

/
Thumbnails
Contents