Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-20 / 221. szám
1964. SZEPTEMBER 20. VASÁRNAP "kJCírlap 5 Kinek van igaza Figyeljenek, kérem, ide. Az alábbiakban három telefonbeszélgetésnek lehetnek tanúi. Egyfelől az újságíró, másfelől egy amerikai gyáros, majd egy solymári munkás, azután egy megyei gyárigazgató között. A beszélgetések témája szerfelett érdekes és főleg aktuális. Ez a téma hetek óta forog közszájon egynémely községben... — Helló, Gellért-szálló, helló, Mr. Brown? — O, yes, Parancsoljon. — ön ugyebár egy nagy amerikai gyárvállalat elnökigazgatója? — Igen, miben állhatok rendelkezésére? — Érdeklődni szeretnék. Kérem szépen, ha az ön gyárában egy munkás hosszabb szabadságot kér, mint ameny- nyi jár neki, mert mondjuk át akar jönni Európába egy-két hónapra, kaphat-e szabadságot fizetés nélkül? — Kérem, ez egyszerű dolog. Nálunk... — ebben a pillanatban krccs-reccs, a készülék szétbontott, beszélgetésünk megszakadt. Lenyomtam egy pillanatra a villát, hogy visszahívhassam az ameri kánust, de abban a pillanatban befutott egy csengetés. A kagylóból érdes férfihang zengett. — Megyei újság szerkesztőség? Itt Posovszky József solymári munkás beszél. Panaszt szeretnék tenni, sérelmem ügyében. — Miről van szó? Hallgatjuk. — Kérem szépen én negyvennyolcéves, solymári születésű családos ember vagyok. Az asszony nem dolgozik. Cipész a szakmám és ezelőtt tizenkét évvel, 1952-ben beléptem az akkor alakult solymári ktsz-be. Alapító tag voltam. Egyfolytában és becsülettel dolgoztam az évek során. Ott voltam most tizenegy éve, amikor a templom melletti cellulózműhelyben történt az a robbanás. Azután ott voltam, amikor kiköltöztünk a faluból és segítettem építkezni. Hat éven át a cell-üzem- pen, majd ötvenkilenctől kezdve mostanáig betanítottként mint fröccsöntő szakmunkás dolgoztam. Megkerestem az ezerkilencszáz-kétezret. S még annyit, hogy az alakuláskor ötszáz forintot fizettem be a fejlesztésre, két év múlva pedig négyezret vontak le, ugyanerre. Én úgy éreztem magam, mint a műhelyek tulajdonosa... — Igen. És mi a panasza? — Az, kérem, hogy most egyszerűen kidobtak. Az akkori ktsz-t később átvette a megyei tanács, s így lett belőle Pest megyei Műanyagipari Vállalat. Rendesen dolgoztam, soha nem volt panasz rám, most mégis kidobtak... — Hogyan történt? — Az idén tavasszal kiutaztam Nyugat-Németországba. A főkönyvelő azt mondta nekem, hogy nincs fizetésnélküli szabadság. Negyed évre legfeljebb úgy mehetek, ha kilépek, írtam is egy papírt, hogy kilépek, de ha majd visszajövök, újra kérem a felvételemet. Három hónap múlva kértem is, de Széplábiné, a munkaügyis, azt mondta: „Posoczky bácsi, magát nem vesszük vissza.” Kérdem én tőle, hogy miért? „Mert ilyen rendelet van” — válaszolta. Bementem az igazgatóhoz. Mondom neki, hogy én itt alapító tag vagyok, nekem munkám és pénzem van ebben az üzemben, nem lógtam én soha, jó munkás voltam, nem hiányoztam a munkából, fegyelmim sem volt, részegen sem láttak egyszer sem, most mégis kidobnak? Hát csak eny- nyit ér az ember? Azt felelte erre az igazgató, hogy „akármilyen jó is volt, Posoczky bácsi, ez az üzem nem átjáróház. Terv is van a világon, azt pedig teljesíteni kell!” — Hát meddig maradt kinn, Nyugat-Németországban? — Három hónapig, kérem. A gyárban azt mondták, hogy pénzt csinálni mentem ki, de ez nem állja meg a helyét. Nekem öt testvérem van kint, mind az öt másutt lakik. Náluk vendégeskedtem. — Hozott-e magával valamit? — Nem hoztam én, kérem. Inget, törülközőt, borotva készletet, ennyi az egész... — Rendben van, utánanézünk .. — Pest megyei Műanyag- ipari? Az igazgatót kérnénk! — Tessék, itt Gubicza József igazgató beszél. Mivel szolgálhatok? — Szeretnénk megtudni, hogy mi újság a gyárban? Hogy állnak munkaerő dolgában? — Nem a legjobban. Tavaly is csökkenteni kellett a tervünket, mert nem volt elég munkaerő. Többek között nagyon nagy gondot okoz nekünk a szabadságolás. Tőlünk, a környékbeli munkások, igen gyakran kijárnak a rokonaikhoz Nyugat-Németországba. Tavaly például kétszáztizenhat munkanap esett ki a fizetésnélküli szabadságok miatt. így nagyon nehéz termelni. • Pedig az emberek nálunk nagyon igyekeznek. Több mint hatszáz emberünk van. Csak a legutóbbi három hónap alatt kétezeregyszáz óra társadalmi munkát végeztek. Épül, fejlődik a gyárunk, büszkék is vagyunk rá. Csak ezek a nyári kilengések mindig felborítják a menetrendet. — Az útlevél kérelmeket önök javasolják? — Igen. Eddig csak egyetlenegy embernek nem javasoltuk, olyannak, akinek amúgy is van bűnügyi priusza. Másnak mindenkinek és mindenki meg is kapta az útlevelet. Az idén már több mint százan jártak odakint... — És miért maradnak ott az emberek ilyen sokáig? — Mert kocsit akarnak vásárolni. Itt, Solymáron, három- százegynéhány kocsi van már. Akik kimennek, mondhatom, mind kocsival jöttek vissza. — Rossz dolog ez? — Dehogy rossz! Csak mi közben kínlódunk, az egész gyár munkája döcög, akadozik. Valami felelősséget azért irántunk is kellene érezni, nemdehár? Például éppen itt volt nemrégiben Posovszky József ügye. ö is kért fizetés nélküli szabadságot három hónapra. Burza Imre, a művezetője nem javasolta. Azt írta a kéi vényre, hogy „csak felmondással, s csak hosszabb felmondási idővel” engedjük el. Így is tettünk, a termelés érdekében. Ezt Posovszky tudta, mert alá is írta. Különben ez az ember is a u t ó v a 1 jött vissza, amit azután eladott. — Senki nem kap ilyen fizetés nélküli szabadságot? — Aki nincs valóban rászorulva, senki. Például Kovács Béla szállításvezetőnk a Szovjetunióba kért fizetés nélküli szabadságot, de ő sem kapta meg. Viszont Hajnal József csoportvezetőnek, aki hat hetet kért Hamburgba, adtunk két hetet a rendes szabadságán felül, mert nagyon indokolt volt: a Vöröskereszt értesítette, hogy megtalálták a háború óta elveszettnek hitt testvérbátyját... — S az emberek ennek ellenére is utaznak? — Igen, de már csökken ez a láz, illetve vannak néhá- nyan, akik furfangosan ki akarnak játszani minket. Kintről küldenek orvosi igazolást, hogy betegek, s egyelőre nem tudnak utazni. Tessék például meghallgatni ezt az igazolást, mfert ilyen a többi is ... Dr. Marius Pilz igazolja Neukirchen über Erlangen-ből, hogy „Makkos Johann kezelésem alatt áll „wegen eines fieberhaften grippalen Infektes mit einer Tonsillitis”, azaz lázas, influenzás, mandulagyúl- ladásos fertőzés miatt... Mindenesetre érdekes, amióta így szaporodnak nálunk ezek a külföldi orvosi igazolások, utánanéztünk, hogy az illetők milyen egészségi állapotnak örvendtek idehaza korábban? S bizony arra jöttünk rá, hogy javarészük — hál’istennek! — makk egészséges volt éveken keresztül... — Még egy kérdést. Nem lehetett volna Posovszky ügyét emberségesebben megoldani? Hiszen amúgy is munkaerőhiány van, nem vehették volna vissza? — Nem, kérem, mert kellett már valamit csinálni... A két utóbbi beszélgetés után visszahívtam az amerikai gyárost. Sűrű mentegetőzések közepette a véletlenül szétszakadt vonal miatt, Mr. Brown így fejezte be a megkezdett mondatot: — ... nálunk tehát az utazás mindenkinek a magánügye. Aki akar, utazzon. Semmi közöm hozzá, ha nem zavarja az üzemmenetet. Illetve akkor sincs közöm hozzá. De ha valaki hiányzik a gép vagy az íróasztal mellől, persze nem sírunk utána. Veszünk fel helyette mást. Hja, kérem, az idő — pénz ... * Eddig a párbeszédek. Tudom, befejezetlenek. Mr. Brown véleményéhez nincs is hozzátennivalóm, hiszen ezt ismerjük, ez Amerika. Amerika, a maga korlátlan lehetőségeivel, ami ebben az esetben a munkanélküli . kezek korlátlan munkaerőlehetőségét jelenti. De mit szóljunk a solymári esethez? A riporter ebben a pillanatban tanácstalan. Kinek van igaza Solymáron? A munkásnak? Az igazgatónak? A nagy kérdés: miképp lehetne ebben az esetben az egyéni érdeket a közösségi érdekkel, a szocialista humanizmus szellemében ösz- szehangolni? Ha valaki úgy érzi, hogy tudna még erről mondani egyet-mást, kérem, hívja fel a riportert telefonon, a 141— 462-es számon. A neve: Firon András 181 is lehet annyi, mint 299? Beszélgetés Horváth Ferenccel, a megyei tanács ipari osztályvezetőjével Sokan természetüknél fogva ösztönösen irtóznak az aktáktól, a vaskos iratcsomók- tól. Mégis, ha ezekben a napokban bárki közülük bemenne Horváth Ferenc, a megyei tanács ipari osztályvezetőjének irodájába, sok érdekeset találna az asztalán gyülekező, ízlésesen bekötött iratcsomagokban. „Vállalati ügyrend". Ezt írták a kötetek tetejére. — Miért, és miért éppen most kerülnek ezek az iratok az osztályvezető asztalára? — Ez a munka egy szélesebb alapokra épült terv végrehajtásának egy részét képezi — mondja Horváth Ferenc, miközben kinyitja szekrényét, s valamivel kisebb köteteket vesz elő, mint az előbbiek. A legfelső ismerős. Az év elején lapunkban is írtunk róla. ,.Általános intézkedési terv”. Négy fő témában adtak részletes utasítást és útmutatást a megyei tanács vállalatainak ahhoz, hogy ebben az esztendőben az eddiginél is jobban sáfárkodhassanak a gondjaikra bízott pénzzel, anyaggal és idővel, s jobban szót értsenek mindazok, akik ezt a három fontos tényezőt termelési eredményekre változtatják. Az intézkedési terv tartalmazza a termelés és értékesítés szabályait, a műszaki intézkedéseket, a létszám- és béralapgazdálkodást, s a munkaügyi kérdéseket, valamint a beruházási, felújítási és vállalatfejlesztési alap hatékonyabb felhasználásának követelményeit. A harmadik negyedév utolsó hónapjában járunk. Érdekes lenne megtudni, hogy az év elején kiadott fontos anyag eredményezett-e valamit a gyakorlatban, vagy csupán írott betű maradt? — Szó sincs róla, hogy írott malaszt lenne — tiltakozik az ipari osztály vezetője. Lássuk a félév eredményeit. A megye helyiipara 100 százalékra teljesítette együttes tervét. Külön meg kell említeni az élelmiszeripari vállalatokat, amelyek külön-külön is valamennyien, s együttesen 100,3 százalékra teljesítették a féléves tervet S ami eddig nem történt meg, ha az év végéig tartják az eredményeket, mindenütt fizetnek nyereségrészesedést az élelmiszeripari tanácsi vállalatok. A számokat elemezve különösen szembetűnik, hogy a régebbi tapasztalatokkal ellentétben elég egyenletesen teljesítették az első félévi tervet a vállalatok. Elsősorban tehát az egyenletesebb termelésben tükröződik az általános intézkedési terv hatása. — Igaz, hogy nem kell szégyenkeznünk az eredmények miatt, de az is igaz, hogy még a kezdetnél tartunk. Szinte mindenütt nagyon so.kat lehet még finomítani a termelő- munka irányításán, s magán a termelésen is — mondja Horváth elvtárs. Körülbelül ezzel lehetne summázni a műszaki fejlesztési intézkedések végrehajtásának tapasztalatait is, de lássuk a számokat. Az ipari osztály irányítása alá tartozó vállalatoknál ösz- szesen 299 műszaki intézkedést kellett volna végrehajtani az év első felében. Ezzel szemben összesen 181-et valósítottak meg. Ha csak ezt nézzük, elkönyvelhetnénk, hogy mindössze 60,5 százalékra teljesítették a tanácsi vállalatok a műszaki intézkedések tervét. Ám ha a hozott hasznot vizsgáljuk, sokkal jobb a helyzet. Pénzben 3 709 000 forintot jelentett volna a tervezett 299 intézkedés végrehajtása. A végrehajtott 181 viszont 3 390 000 forint eredményt hozott, tehát már 91,3 százalékos a tervteljesítés. — Itt egy kis magyarázattal tartozom, s egyben figyelmeztetném is vállalataink vezetőit — mondotta az osztályvezető. — Szeretném, ha a fenti számok mögött senki sem keresne valamiféle turpisságot. Mindössze arról van szó, hogy az általános intézkedési terv alapján az idén már mindenütt sokkal szigorúbban vették a helyi műszaki intézkedési tervek elkészítését, mégis jónéhány formális tétet került a tervekbe. Időközben mindenütt rájöttek, hogy ennek semmi értelme, ugyanis a vállalatok által elkészített tervek alapján határoztuk meg az önköltségi és egyéb mutatókat. Ezek pedig többek között a műszaki fejlesztési terv végrehajtásán is alapulnak. Tehát ahol "jól dolgoznak, lesz eredmény, ahol nem veszik komolyan a tervezést, ott bizony alaposan ráfizetnek. Száz százalékos pontos terveket persze nem lehet készíteni. Párt- és kormányhatározatok, s ezekkel összefüggő intézkedések egész sora hívja fel a figyelmet a normáknak a műszaki fejlesztésen alapuló folyamatos karbantartására, ami nem jelent egyebet, mint azt, hogy ha valahol új, vagy jobb, termelékenyebb géppel, illetve munkamódszerrel folytatják a termelést, ott folyamatosan a normákat is az új helyzethez kell igazítani. Ezt a feladatot hogyan hajtották végre a tana-, esi vállalatok? — Sajnos nem jól. Az év első felében az érvényben lévő normáknak mindössze 12.2 százalékát változtatták meg, holott az elvégzett műszáki fejlesztés mintegy 40 százalékot indokolt volna. Jó lenne, ha mindenütt belátnák, hogy a halogatással senkinek sem tesznek jót. Ideje lenne, ha mindenütt megértenék, hogy az új termelési helyzet új normákat is kíván. Az eredmények kritikus szemmel történő vizsgálata a biztosítéka a további fejlődésnek. Ha most itt ülnének az irodában a vállalatok vezetői, mire figyelmeztetné még őket? — Mindenekelőtt arra, amit nemrég a végrehajtó bizottság is tárgyalt: az utóbbi időben elszaporodott az újítások eszmei díjazása, s természetesen az újítómunka is alábbhagyott. Ezen feltétlenül változtatnunk kell, mégpedig úgy, — ha nehezebb is — hogy kiszámítjuk az újítások értékét, s ennek alapján fizetünk az újítónak. Szorosan ide tartozik a munkaverseny elősegítése is. Sajnos az utóbbi időben néhány helyen megfeledkeznek arról, hogy a termelési értekezleteken rendszeresen tanácskozzanak az emberekkel. Nem azért kell ezt tenni, mert előírták, hanem mert nélkülözhetetlen. A vállalatok életében mindenki munkája, véleménye, javaslata számít. S még valamit: ott lóg minden igazgatói iroda -falán az úgynevezett gazdasági hatékonysági tábla. Minden igazgató kisérje figyelemmel a rá került számokat, s ahol szükséges, ne utólag, hanem menet közben intézkedjék. Ezt teszi az ipari osztály is. A már említett intézkedési tervvel és más fontos anyagokkal megteremtették a tervszerűbb munka alapjait. A felsorolt intézkedések — a még meglévő hiányosságok ellenére mór az idén többmillió forintos többleteredmény formájában realizálódnak. A gyümölcsök azonban teljesen csak jövőre és az elkövetkezendő években érnek be. F. I. ŐSZI BÚCSÚ A DUNAKANYARTÓL 1. sz. AKOV 1. sz. üzemegysége a Ceglédi Főnökségre Keres azonnali belépésre 1—3 éves gyakorlattal rendelkező közlekedési mérnököt Jelentkezés: Budapest XIII., Rózsafa utca 8. Műszaki osztály. (Foto: Kotroczó)
