Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-27 / 200. szám
1964. AUGUSZTUS 21, CSÜTÖRTÖK MECt El Kjtírínp 5 Hétszázezer diplomata Hétszázezer diplomata. Óriási szám. Ha összeadnánk a világ minden nagykövetségének, konzulátusának, kereskedelmi képviseletének létszámát, akikor • se kerekedhetnék ki ekkora szám. Kinek van ennyi diplomatája? Nekünk. 1964. január 1-től július 31- ig 692 183 követet küldtünk a világba, keletre, nyugatra, délre, északra. A külügyminisztériumból? Nem. Üzemekből, szövetkezetekből, irodákból és kisiparos műhelyekből, iskolákból és egyetemiekből. Ennyien jártunk külföldön. És minden utas nagykövet egy kissé. Képviseli hazánkat, népünket, amelynek útlevelét a zsebében hordja. Ha akarja, ha nem. Ne gondolja senki, hogy íél- kiló füstölt szalonna zsebkendőre való „csencsielésével” vagy két rúd szalámival a Magyar Népköztársaságot reprezentálja. Az a — közismertté egy újságcikkből vált — turistacsoport se pályázhatott ilyen babérokra, amely történetesen egy olasz határállomás egész babérbokor-állományát hazahozta, krumplüe- vesbe. Azért ezek a hazánkhonfiűi kötelességről beszélünk. Mi ez a kötelezettség? Miféle terheket szeretnénk a nyakába rakni? Nem ijesztő terhekre gondolunk. Nem arról van szó, hogy valaki ne utazzék kényelmesen, ne érezze magát jól. Az a kérdés, mit ért valaki utazás alatt? Hallottam a Szepesség szép városaiban járt magyar utastól, hogy Lőcse piacán valami nyolcadrangú pesti divatcikket kínált neki eladásra egy autóbuszról lekászálódó hazánkfia, s arra a kérdésre, hol a csoportja, azzal reagált: „Ki olyan ütő- dött, hogy a szárnyas oltárt nézegesse, — menjen be a templomba, nincs ott három ember sem!" Igen, többen valóban nem értek rá műkincseket vagy történelmi nevezetességeiket nézni: húsz vagy ötven koronás üzleti ügyeikkel voltak elfoglalva. Hogy ez a magatartás nem népünk műveltségi színvonaláról és nem is a külföldi utak valódi | céljairól árulkodik, azt aligha I kell bizonyítani. Űjabban vicclap-téma lett, hogy külföldre üres bőröndökkel kell utazni, s azt hazafelé természetesen meg kell tömni. Ismerek embereket, akiknek a külföldi út második fele már a nagy szorongás kezdetét jelenti, mert napokon át azon tűnődnek, mivel tudják kijátszani a vámvizsgálatot. Lesz, aki azt feleli erre: mások is, más országok polgárai is viselkednek így. Ez lehet. De mi a magunk restellni valóit és a magunk elkerülhető szégyenét szeretnénk a lehető legminimálisabb mértékre szorítani. Nekünk a saját fejünk fáj a legjobban, és mindenekelőtt a saját hazánk jóhíre drága. S azok a további százezrek, akik ezután utaznak, ne feledjék: követi megbízólevél nélkül is magukkal viszik diplomata megbízatásukat. B. F. A rádió és a televízió mai műsora fiai mégiscsak diplomatáink voltaik. Rossz diplomaták, akik saját és nemzetük tekintélyét adták el fillérekért, illetve filléres értékekért. Sajnos, a hétszázezer között akadnak rossz diplomaták, akik kihívó viselkedés- sei, kultúr álatlanság gal, nagyon is észrevétetik magukat. Ezek súlyos szavak és bizonyára van. aki erről olvasva vagy hallva méltatlan- kodná kezd: micsoda követelményeikkel lépünk fel a külföldre utazó turistával szemben! Talán azt akarjuk, hogy holmi néma és illedelmes ki- rakatfiguraként utazza át a nyári szabadságát? Elvégre azért utazik, hogy pihenjen, •kikapcsolódjék . .*;• Ehelyett mi KOSSUTH RADIO 8.15: Reggeli hangverseny. 9.00: A jereváni Pedagógiai Főiskola nöikara énekel. 9.30: Édes anyanyelvűnk. 9.35: A román kultúra hete. 10.10: Riki-Tiki-Tévi. Mesejáték. 10.50: Liszt-dalok. 11.10: Mezei csokor. 11.32: Rádió szabad- egyetem. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Gazdasági Baedecker. 14.10: Zenekari muzsika. 14.45: Fuvósze- ne. 15.05: Legendák az unokámról. 15.25: Színes, népi ^muzsika. 16.10: Vihar a Mato Grosso felett. 16.38: Beethoven: VIII. (F-dur) szimfónia. 17.05: Számjeltávirat valamennyi magyar királyi követségnek. 17.20: Operettrészletek. 18.10: Villanófényben az anyagmozgatás. 18.15: Chopin: b-moll szonáta. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Tánczene. 20.24: Puccini: Tosca. 22.50: Ady nyomában Párizsban. 23.15: Köny- nyűzene éjfélig. 0.10: Kórusok. PETŐFI RADIO 14.00: Agay Karola énekel. 14.25: Magyar nóták. 15.05: Kamarazene. 15.40: Andrej Smankevics két elbeszélése. 15.57: A könnyűzene barátainak. 17.05: Mozart zongora- versenyei. 18.09: Francia forradalmi dalok. 18.15: Szegény bakácska. 18.40: Muzsikáló képeslapok. 19.15: Oratórium hangverseny. 20.25: Békekongresszus Budapesten anno 1896. 20.42: Előszóval — muzsikával. URH 18.40 Kamarazene. 19.57: Könnyűzene. 20.30: Zenekari muzsika. 21.12: Milyen egyszerű. 22.00: Szabad szél. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.05: Kézilabda Duna Kupa. A Magyarország-Bulgária mérkőzés közvetítése a Kisstadionból. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: A jövő hét műsora. 20.00: Párbeszéd. Magyar film. (Csak 14 éven felülieknek!) 22.30: Nagygyűlés Prágában. Beszámoló a szovjet küldöttség csehországi útjáról. N. Sz. Hruscsov beszédéről. 22.45: Tv-híradó. 2. kiadás. mai nap 1964. augusztus 27, csütörtök, Gebhard napja. A nap kél: 4.56, nyugszik 18.34 órakor. A hold nyugszik: 9.23, kél 20.49 órakor. Várható időjárás: északkeleten csökkenő felhőzet, ma egy-két helyen kisebb eső lehet. Máshol továbbra is kevés felhő, eső nélkül. A nappali felmelegedés tovább fokozódik. Gyenge légáramlás. 100 EVE, 1864 augusztus 27-én halt meg önmagával és a világgal megha- soniottan Kuthy Lajos, a szabadságharcot megelőző évek legnépszerűbb magyar írója. 1834-től Pozsonyban részt vett az ország- gyűlési ifjúság mozgalmaiban. A Lovassy-per egyik vádlottjaként két esztendőre bebörtönözték, utána pedig eltiltották az ügyvédi vizsgától és szinte kényszerűségből lett író. 1838-tól sűrű egymásutánban megjelenő elbeszélései, drámái, novellái nevet szereztek a tehetséges írónak. Batthyány Lajos magántitkára, majd a gyáralapító társaság titkára lett. A Bach-korban hivatalt vállalt s ezzel addigi népszerűségét egycsapásra elvesztette. Barátai elkerülték, s egy, a királynét üdvözlő ^ költeménye miatt országos megvetéssel illették. Irodalomtörténeti érdeme, hogy plasztikus, gondos és mégis könnyed előadásmódjával, ragyogó stílusával fejlesztő hatása volt a magyar elbeszélő prózára. Karóval verekedett A Monori Járási Rendőr- kapitányság bűnvádi eljárást indított súlyos testisértés miatt Vitális Sándor huszonnégy éves mendei segédmunkás ellen. Vitális augusztus 20-án egy karóval támadt Kricskó István mendei lakosra, ■ s őt fejbevágta. Kricskót súlyos sérülésekkel szállították kórházba. — Megyei tanácstagi fogadóórák. Stelczer Rezső augusztus 28-án Sári községben, Orvos Istvánná Paridon, Kiss Ilona 10—12 óráig Cegléden, Biró Béla 16 órától Rádon, Hausknecht István augusztus 30-án 9—12 óráig Dunaharasztin, 31-én Menyhárt János 9—13 óráig Tóalmáson, Guba Pál 9—12 óráig Tápiósápon, Forgács György 9—12 óráig Kaku- cson, Guba Pál 13—16 óráig Tápiósülyön, Bánhegyi Bernét 15 árától Szigethalmon, Pappert Ádám 18—20 óráiig Solymár községben tart fogadóórát. — Szeptember 13-ig meghosszabbították a Fővárosi Nagycirkuszban a csehszlovák—bolgár artisták szereplését. Papír filterrel készül a Totó cigaretta A filteres cigaretta iránti megnövekedett igények kielégítését gátolja egyebek között, hogy a dohányiparnak nincs elegendő filter felrakó gépe, s nem kap a jelenleginél több viszkóz anyagot a füstszűrőkhöz. A tervek szerint az idén bővül a filter felrakó géppark, az anyagellátás azonban megoldatlan. A filterhiányon némileg enyhít, hogy az idén mintegy 120 millió cigarettához elegendő kész "papírfiltert vásároltak Angliából. A szállítmány már megérkezett s a Lágymányosi Dohánygyár megkezdte felhasználását. Még az idén hetvenmillió Totó cigarettát készítenek az angol papírfilterrel. A papírfilter hatása egyenértékű a műanyag füstszűrőével, előnye, hogy tetszetősebb, fehérebb annál. (MTI) — Szeptember 6-án, vasárnap, országos állat- és kirakodóvásárt tartanak Albert- irsán. Bugyi, községben és Pécelen szeptember 7-én kerül sor az országos állat- és kirakodóvásárra. — Vasárnap délelőtt rendezik meg a gödi Fészekben a hagyományos emlékmű- koszorúzási ünnepséget a budapesti Vörös Meteor természetjáró szakosztályának tagjai. Az ünnepségre a MÁVAUT sűrítve indítja járatait az újpesti hídtól. — Megalakult a Tápió menti napokat előkészítő operatív bizottság. Az ünnepségsorozatra Hideg szél fúj édesanyám címmel zenés, dalos, táncos irodalmi műsorral készül a tápiósze- csői népi együttes. — Gyűjteményes kiállításra készül a ceglédi Kossuth Múzeumban Benedek Péter, ceglédi paraszt festő. A múzeum rendezősége arra kéri a magánosokat, bocsássák a kiállítás céljára a tulajdonukban levő Benedek- képeket. Leütötte vetélytdrsát Gulyás Gábor negyvenkét éves kocséri gyepmester féltékeny volt feleségére. Elhatározta, hogy a gyanúsított Magyari Sándor tsz-tagon bosszút áll. Hétfőn reggel a főtéren járva összetalálkozott Magyarival, aki kerékpárjával haladt a munkahelyére. Gulyás Magyarít ledöntötte a kerékpárról, majd előrántotta zsebkését és a földön fekvő emberbe többször belészúrt, a nyakán is sebet ejtve. A férfit súlyos sérülésekkel szállították a nagykőrösi kórházba Gulyás ellen bűnvádi eljárás indult. TBZtVIZIC ! Folytatásos rádiójáték. — 18.47: Kedves lemezeim. — 20.30: Szívrehulló kő. Irodalmi műsor. — 21.51: Csárcíások. — 22.15: Klasz- szikus operettek:. — 23.00: Kamarazene. Petőfi rádió: 14.00: Operarészletek. — 14.25: Népek zenéje. — 15.05: Operettmuzsika. — 15.40: Élő világirodalom. — 16.00: Zongora művek. — 16.50: A Gyermekrádió műsora. — 17.05: A Magyar Rádió és Televízió Énekkara énekel — 17.25: Édes anyanyelvűnk. — 17.30: Lányok, asszonyok... 18.00: Népi muzsika. — 18.55: Mi történt a nagyvilágban? — 19.10: Esti hangverseny. — 19.50: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. — 20.00: Könnyűzene. — 20 40: A históriák forrásánál. — 21.05: Bécsi ünnepi hetek. KEDD, SZEPTEMBER 1. Kossuth rádió: 8.15: A Gyermekrádió műsora. — 8.55: Mezei csokor. — 9.25: Zenekari muzsika. — 10.10: Szívrehulló kő (ismétlés). — 11.31: Két magyar kantáta. — 11.52: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Törvény- könyv. — 13.15: Operarészletek. __ 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.10: Népi muzsika. — 14.45: Egy régi katonáról. Elbeszélés. — 15.05: Kamarazene. — 16.10: Jaguárok nyomában. Rádiójáték. — 16.38: Tánczene. — 17 05: Háború. — 17.40: Operaáriák. — 18.15: Operettrészletek. — 18.45: Tudósaink arcképcsarnoka. — 19.00: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. — 19.25: A Szabó család. — 20.25: Könnyűzenei híradó. — 21.15: Bach műveiből. — 23.43: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.00: Köny- nyű hangszerszólók. — 14.25: Bartók: Kéthegedűs duók. — 15.05: Operett finálék — 15.45: Randevú a „sivatag királynőjével”. — 16.00: Szervánszky Endre: Concerto József Attila emlékére. — 16.40: A Gyermekrádió műsora. — 17.05: Könnyű dallamok. — 18.00: Az nevet, aki nevet. Regény folytatásokban. — 9.30: Népi muzsika. — 10.10: A Gyermekrádió műsora. — 10.30: Liszt: h-moll szonáta. — 11.00: Napirenden. — 11.05: Csak szórakozás. — 11.25: A Szabó család. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Csajkovszkij operáiból. — 14.10: A Gyermekrádió műsora. — 14.30: Lányok, asszonyok ... — 15.00: Csínom Palkó. Részletek. — 15.30: A Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 16.10: Fúvósötös. — 16.25: Nagypapa névnapja. Gyermekkantáta. — 16.55: Közvetítés a Chemie Leipzig—Győri Vasas ETO bajnokcsapatok Európa Kupa-mérkőzés I. félidejéről. — 18.50: Csárdások. — 19.00: Verdi: Az álarcosbál. I. felvonás. — 20.25: Rivaldafény. — 21.20: Gondolat. — 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 22.25: Zenekari muzsika. 23.20: Operettrészletek. Petőfi rádió: 14.25: Hollós Ilona és Jozef Kuchár énekel. — 15.05: Zenekari muzsika. — 16.10: Könnyűzenei híradó. — 17.05: Boross Jolán és Varjú Irma hangversenye a stúdióban. — 17.40: Orvosi tanácsok. — 17.45: Hirdetőoszlop. — 18.00: Fúvósátiratok. — 18.20: Kozmosz. Tallózás népszerű külföldi tudományos folyóiratokban. — 18.45: A dzsessz kedvelőinek. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Verbunkosok, magyar nóták, csárdások. — 19.50: Szekszárdi képeslap. — 20.00: Bartók Bé- láné, Pásztory Ditta zongorázik. — 20 25: Miről Ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? — 20.35: Élőszóval — muzsikával. CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 3. Kossuth rádió: 8.15: Operettrészletek. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Ifjúsági kórusok műsorából. — 9.20: Időszerű nemzetközi kérdések. — 9.30: Sirokay Zsuzsa zongorázik. — 10.10: Beáta bábui. Mesejáték. — 10.52: Népi muzsika. — 11.32: Kozmosz. Tallózás £’elemes. — 7.05: U1 könyvek. — 7.30: A budaocstl színházak y. 8.00: Műsorismertetés. Idői árás jelentés. — 9.5.9: Pontos í -'~‘ r — —* - ----* * - • m ozik műsora. — időjelzés — 10.00: Hírek. rakalauz. — 10.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 10.15: Naörszem a sátor előtt. Történelmi játék. — 19.50: Gounod: Faust. Opera. Utána: Vizlelzőszclpálat. £ rAd,°! 5.00—8.00: ReeeeM zene. — Közben: 6.10: Torna. — 6 90: Hírek. ? /j Idői árás Jelentés. — 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 8.05: Műsorzárás. — 13.50: Ide- Í 4 vjzlelzöszoleálat. - 14.10: időjárás- és vízállásielentés — 15.00:. 19.00:. á ^ 2L00:. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. £ népszerű külföldi tudományos folyóiratokban. — 12.15: Tánczenei koktél. — 13.00: Balettzene. — 14.10: A Prágai Várőrség . Fúvószenekara játszik. — 14.30: A vörös nyíl bosszúja. — 15.00: Renata Scotto, Giulietta Si- mionato és Gianni Poggi énekel. — 15.40 Kozmapuszta. Elbeszélés. — 16.10: Zengjen dalunk. — 16.40: Könnyűzene nyugdíjasoknak. — 17.05: Mélyszántás. — 17.35: Színes népi muzsika. — 18.15: Elisabeth Schwarzkopf és Nicolai Gedda énekel. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: A kamarazene remekeiből. — 19.18: A Stúdió 11 játszik. — 20.25: Holland fesztivál, 1964. — 21.10: Mai költők verseiből. — 22.20: Könnyűzene. — 22.47: Erős Mátyás házassága. — 23.07: Népi muzsika. — 23.40: Operarészletek. Petőfi rádió: 14.00: A Club-együttes játszik. — 14.25: Hayd-művek. —■ 15.05: Délutáni frissítő! — 16.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.30: Fúvószene. — 17.05: A dzsessz kedvelőinek. — 17.20: Hangverseny gyermekeknek. — 17.40: Játék. Elbeszélés. — 17.55: Muzsikáló képeslapok. — 18.15: Hét család ... — 18.50: Mozart: B-dúr nyitány. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Jancsi és Juliska. — 19.43: Gazdasági tömörülések a mérlegen. — 19.53: Leányvásár. Operett. — 22.07: Jónás bálnája. Szatirikus játék. PÉNTEK, SZEPTEMBER 4. Kossuth rádió: 8.15: Köny- nyű dallamok. — 9.15: Zenekari muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Operettrészletek. — 11.00: Fehér Anna. Irodalmi műsor. — 11.25: Vonós tánczene. — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. — 14.10: Elsejétől hó végéig. — 14.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 15.00: Népi muzsika. — 15.40: Kozmapuszta. Elbeszélés. — 16.10: Irina Arhipova és Giuseppe Val- dengo énekel. — 16.35: Ifjúsági Magazin. — 17.0,0: ötórai tea. — 18.10: Üj Zenei tJjság. — 18.45: Könnyű hangszerszólók. — 19.00: Hanglemezparádé. — 20.25: Molliére: A fösvény. Vígjáték. — 22.35: Mahler: II. szimfónia. Petőfi rádió: 14.00: Kórusok. — 14.25: Verbunkosok, népdalok. — 15.05: Három szimfónia. — 16.00: Tánczene. — 16.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.35: Fúvószene. — 17.05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 17.35: A „láthatatlan” emberek. — 17.50: Régi beszélgetés Liszt Ferenc két világhírű tanítványával. — 18.10: Bélyeggyűjtők ötperce. — 18.15: Gül Baba. Részletek. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Hanglemezgyűjtők húszperce. — 19.35: Bécsi ünnepi hetek. — 21.05: Népi muzsika. — 21.40: Láttuk, hallottuk . . . — 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. SZOMBAT, SZEPTEMBER 5. Kossuth rádió: 8.15: Lányok. asszonyok ... — 8.35: Massanet operáiból. — 9.25: Hétköznapok diplomáciájáról. — 9.35: Népi muzsika. — 10.10: Kedves lemezeim. — 11.15: Hadijelentés. — 11.30: Bartók: Divertimento. — 12.15: Tánczenei koktél. A TELEVÍZIÓ MŰSORA — 13.00: Chopin-zongoramű- vek — 14.10: Népdalok, csárdások. — 14.40: Mit olvassunk? — 15.00: Wagner- ‘operákból. — 15.50: Hét nap a külpolitikában. — 16.10: Hét vége ... — 18.15: Filmzene. — 18.25: Oroszlánkölykök. Folytatásos rádiójáték. — 18.55: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának új felvételeiből. — 20.25: Fele sport. — 22.15: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14.35: Magyar szerzők kórusművei. — 15.05: A lohinai fű. Rádiójáték. — 15.50: A dzsessz kedvelőinek. — 16.10: Orvosi tanácsok. — 17.05: Thália autóbuszán. — 18.22: Nótacsokor. — 19.05: A cigánybáró. Részletek. Johann Strauss operettjéből. 20.00: Emlékezés Koessler Jánosra. — 20.45: Utazás Moszkóviába. — 21.05; Zenekari hangverseny. VASÁRNAP, SZEPTEMBER 6. Kossuth rádió: 8.10: Bellini operáiból. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Cyp- riánus, az ördög. Rádiójáték. — 10.00: Tánczene. — 10.56: Bányásznap. — n.56: Hallgatóink figyelmébe. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta . . . — 12.50: Vasárnapi publicisztika. — 13.00: Művészlemezek. — 14.05: Magnósok: figyelem! — 14.35: Van új a nap alatt! — 14.55: Bemutatjuk új felvételeinket. — 15.20: Szikrák a múltból. — 16.08: Operaáriák. — 16.45: Egy régészeti feltárás és ami még feltárásra vár. — 17.00: n. Kedd, szeptember 1. 17.35: Hírek. — 17.40: Kisdobosok műsora. Az iskolaév kezdetén. — 18.00: Kukkantó. — 18.40: Mikroszkóp alatt az építőipar. Mélyépítés. — 19.00: Vadhajtások. Riportfilm. — 19.20: Esti mese. — 19.30; TV Híradó. — 19.45: Napi jegyzet... — 19.50: Uraim, beszállni! Magyarul beszélő olasz film. — 21.25: Napló. 1939. A második világháború kitörése. — 21.35: Le a háborúval! — 22.10: TV Híradó, 2. kiadás. Szerda, szeptember 2. 9.30: TV Híradó. — 9.40: Uraim, beszállni! Magyarul beszélő olasz film. — 11.15: A Balkán középhegység. Bolgár ismeretterjesztő kis- film — 16.50: Hírek. — 16.55: Chemie Leipzig—Győri Vasas ETO bajnokcsapatok Európa Kupájának labdarúgó-mérkőzése. — 18.45: Így is lehet... — 19.05: Autósok —■■ motorosok. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: A Vietnami Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 19.55: Hubay Miklós: ök tudják mi a szerelem. Tv- játék (csak 16 éven felülieknek!). — 20.45: Mesterségem a veszély. A toronyugró. Amerikai kisfilm. — 21.10: Donizetti: Rita. Operafilm. — 22.10: TV Híradó, 2. kiadás. Csütörtök, szeptember 3. 17.48: Hírek. — 17.55: Falusi dolgokról. — 18.00: A Magyar Hirdető műsora. — 18.10: Hol volt, hol nem volt. 3—6 éveseknek. — 18.40: A jövő hét műsora. — 18.55: Telesport. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Mai vendégünk ... — 20.C0: Kétezer év India művészetében. IL Filmösszeállítás. — 20.25: Parabola. — 20.45: Az utcák emlékeznek. Magyarul beszélő román film. — 22.10: TV Híradó. 2. kiadás. Péntek, szeptember 4. 9.30: TV Híradó. — 9.40: Az utcák emlékeznek. Magyarul beszélő román film. — 11.05: Telesport. — 11.20: .Kétezer év India művésze* tében. II. — 11.45: A jövő hét műsora. — 19.00: Nemzetközi röplabdatorna. Magyarország-Bulgária röplabdamérkőzés. Szombat, szeptember 5. 17.00: Turistaúton a Szovjetunióban. Az Intervízió műsora. — 17.48: Hírek. — 17.55: Tudomány a filmszalagon. III. — 18.55: Hétről hétre ... — 19.05: Esti mese. — 19.15: TV Híradó. — 19.30: Szórakozó Budapest. Részletek a Fővárosi Nagycirkusz műsorából. — 20.40: Irodalmi képeskönyv. Karel Capek: Benda színész és a többiek. — 21.40: Margareta Cantero énekel. — 21.55: TV Híradó, 2. kiadás. Vasárnap, szeptember 6. 9.00: Timur és csapata. Ifjúsági tv-játék. — 10.30: A nyitánytól az oratóriumig. 1. — 11.20: Az állatok világa IV. Közvetítés az Állatkertből. — 15.35: Vadhajtások. Riportfilm. — 15.55: Bajnoki labdarúgó-mérkőzés. — A közvetítés szünetében: A Magyar Hirdető műsora. — 17.50: Agracas-film. Régészeti összeállítás egy nemrég feltárt ógörög városról. — 18.00: IX. női kosárlabda EB megnyitó ünnepségének közvetítése a Kisstadionból. — Utána: Magyar- ország—Jugoszlávia női kosárlabda-mérkőzés. — 19.45: Esti mese. — 19.55: TV Híradó. — 20.15: Hattyúdal. Magyar film. — 21.50: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. — 22.00: Telesport. — 22.25: TV Híradó, 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.)