Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-19 / 194. szám
VASÁRNAPI KÉPEK CEGLÉDI JÁRÁS C EG L É D\VAR OS RÉSZ E R E VIII. ÉVFOLYAM, 194. SZÁM 1964. AUGUSZTUS Iff, SZERDA Nők akadémiája és klubja a lányok, asszonyok számára Beszélgetés a járási nőtanács elnökével Közeledik az ősz. Az iskolákban is megkezdődik a tanítás és ezzel egy időben indul az üzemekben, a termelőszövetkezetekben is az oktatás. Arra voltunk kíváncsiak: vajon a nötanácsok mit tesznek annak érdekében, hogy asszonyaink, lányaink valamilyen •formában továbbképezhessék mágiákat? Kratochvill Edéné erről a következőket mondotta: — Komoly feladatok előtt állunk. Sok szervező munka előzi meg az idei oktatási évet* Olyan terveink vannak, melyeknek megvalósítása nem könnyű feladat. Első és legfontosabb feladatunk, hogy meggyőzzük az asszonyokat a tanulás, a továbbképzés fontosságáról. Az idén szeretnénk elérni azt, hogy akinek nincs meg a nyolc általánosa, iratkozzon be a dolgozók iskolájába. Ebben sokat segítenek nekünk a falusi pedagógusok. Legalább ötven tanulót szeretnénk az 1964—65-ös tanévre. A vezetőség ama tagjait, akik az állami oktatásban nem vesznek részt, szemináriumokon képezzük tovább. Az asszonyok tanulásának segítése céljából megszervezzük Nyársapáton a „Tanuló családok tanácskozását” Kocséron és Albertirsán. — És milyenek a nőtanácsok oktatási formái? — Az elmúlt évben hét községben indítottuk be a nők akadémiáját, s legnagyobb örömünkre mindenütt szép eredményeket értünk el. Éppen ezért ebben az évben több községben, mondhatnám mindenütt megszervezzük ezt az előadás- sorozatot. — Tavaly igen jól működtek a népművészeti szakkörök. Az idén is szerveznek ilyeneket? — Több ilyen népművészeLátogatás az új TÜZÉP-telepen A Malom Vendéglő falán levő kézfej irányít mindenkit az új TÜZÉP-telepre. Mi is követtük hát az útmutatást és betértünk a telepre. Az új telep vezetője Bergh Ödönné. Tőle kértünk tájékoztatást a forgalomról, az új telep működéséről. — Még két hónapja sincs, hogy megnyílt a telep, máris egyre nagyobb a forgalmunk. Igen sok környékbeli keresi fel elárusítóhelyünket vásárlás céljából. Most legnagyobb keletje a mésznek van, de nemcsak a mész fogy, hanem a szén is. Cementből hiányunk van, remélhető, hogy nemsokára kapunk azt is. — Hogyan fogadta a környék lakossága az új telepet? — Ez a környék már régen kért TÜZÉP-telepet, mivel igen messze van ide a nagy. telep. Két hónappal ezelőtt, mikor—megnyílt, nagyon örült mindenki, napi bevételünk még csak háromezer forint körül mozog. Ez később, a szénvásárlásokkal növekedni fog. Mi a munkát el tudjuk látni, s a vásárlók igényét igyekszünk kielégíteni, szívesen látjuk őket, jöjjenek! — mondotta végül a telepvezető. (b. gy.) — Felkészülve várja a szüretet Csemő három termelőszövetkezete. Mindhárom tsz- ben már a hordókat és a kádakat javítják. — A ceglédi könyvesbolt e heti ajánlata: Mocsár Gábor: Pirostövű nád, Cezane (Művészet Kiskönyvtára), Róka Gedeon: A világegyetem megismerésének útjai és tévútjai, Siskin: A marxista etika alapjai. — A földművesszövetkezet éttermében a régitől eltérően minden vesárnap dzsesszze- nekar szórakoztatja a közönséget. Az étterem vezetősége körülbelül szeptember közepén műsoros estet rendez, ahol Kovács Apollónia és Solti Károly énekművészek lépnek fel. — Tánczenei koktél lesz a művelődési házban 20-án este 7 órakor. melyen Székely András gitározik. — Háromszáz személyes vacsora, A ceglédi Petőfi Tsz alkotmányunk ünnepét munkás-paraszt találkozó megrendezésével ünnepli. Az ünnepélyes vacsorát mintegy 300 résztvevővel a földművesszövetkezet éttermében tartják meg. — A „Jói fizet az állat- tenyésztés az abonyi József Attila Tsz-ben” című cikkünkben. az 1964. augusztus 14-i számunkban, elírás történt. Helyesen: A sertéshizlalók közül a Vörös Csepel üzemegységben Retkes Sándor végez figyelemre méltó munkát, aki 210 állatot gondoz. MUZSIKÁLÓ KÉPESLAPOK A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat Kultúrtermében, a Vigadóban augusztus 24-én, hétfőn este 8 órai kezdettel, „Muzsikáló Képeslapok” címmel szabadtéri előadást rendeznek. A műsorban fellépnek: Németh Lehel, Vay Ilus, Lórán Lenke, Korda György, Németh József, Mát- ray Zsuzsa, Kárpáti Éva és Angyal János parodista, az 1962-ben rendezett Ki mit tud győztese. Közreműködik Hámos Miklós tánczenekara, konferál Korda Sándor, a rádió riportere. Jegyek 18—16— 14 forintos árban kaphatók a Dózsa Filmszínház jegypénztárában este 19 órától. Rossz idő esetén az előadást teremben rendezik meg. ti, szabászati, kézimunkaszakköröket indítunk. így például újra indul az abonyi nép- művészeti szakkör, amely tavaly a legszebb eredményt érte el a járásban. Tovább öregbítik hírnevüket a csemői Rákóczi Tsz asszonyai is, s reméljük, hogy az idén is olyan szép kiállítást rendeznek majd kézimunkáikból, mint az elmúlt évben. Tapasztalataikat a Szabad Föld Tsz asszonyainak is átadják. — A nők klubja hol működik majd? — A művelődést szolgáló összejövetelek még elég kezdetlegesek járásunkban, ezért csak kevés helyen próbálkozunk vele. Kocséron, Dánszentmiklósom és Törteién szervezünk klubokat. Az előadások tematikáját a járási nőtanács állítja össze augusztus 20-ig. Ezeket az összejöveteleket igyekszünk úgy összeállítani, hogy szorosan kapcsolódjanak a népművelési feladatok egészébe. JBónácz Mária Arckép A KÖNYVKÖTŐ — Mióta dolgozik a szakmában, Józsi bácsi? — Már negyvenkét éve. Az apámtól tanultam. Gyerekkoromban is minden szabad időmet a műhelyben töltöttem. Amikor apám meghalt, én vettem át a műhely vezetését. t — Most kinek dolgozik? — Ez a könyv, ha kész lesz, Kanadába megy. Ezt a másikat meg Bécsbe küldöm. __ 777 — Igen, igen. Kihalóban van a szakma nemcsak nálunk, hanem külföldön is. Az Amerikába szakadt ceglédi magyarok mindig haza küldik a tönkrement ' könyveiket újraköttetni. Én főleg a vállalatoknak dolgozom, de emellett ki tudom elégíteni a magán megrendeléseket is. — És ezek az arany cím- nyomatok ? — Ezeket is magam készítem. Akad itt mindenféle munka, a térképragasztásiól az új diplomamunka bekötéséig minden. Szijj József könyvkötővel beszélgettünk, Iskola utcai kis lakásában. A ház falán szerény kis tábla jelzi, hogy itt él és dolgozik az országban élő harminc könyvkötő közül egy. Egy, aki nemcsak kötni szereti a könyvet, hanem olvasni is. Miért ? Saját kárán tanul az ember. így tartja a régi közmondás, s nem egyszer a gyakorlatban is bebizonyosodik ez. íme a bizonyíték. Az abonyi Kinizsi Pál Gimnázium huszonhat érettségizett diákja közül tizenhárom akart tovább tanulni. A tizenhárom diáknak sikerült is a felvételi. De mi történt azokkal, akiket elutasítottak? Nem feleltek meg a felvételin, vagy a túlzsúfoltság miatt maradtak itthon? Többnyire így állt a dolog. Ám, ha utána nézünk a dolognak, akkor bizony rájövünk, hogy egy kis körültekintéssel, nagyobb felvilágosító munkával egy-két tanulónak még sikerült volna bejutni az egyetemre vagy a felsőfokú technikumba. Egy példa: a kecskeméti felsőfokú technikum szőlészeti szakán százszázalékos túljelentkezés volt, ugyanezen a szakon Nyíregyházán viszont pótfelvételt hirdettek. Az abonyi gyerekek természetesen Kecskemétre jelentkeztek, mert ők honnan is tudhatták volna, hogy Nyíregyházán nagyobb esélyük van? Viszont a tanács és az iskola vezetői, akik évek óta intézik a felvételi ügyeket, tudták ezt. Tudták, csak éppen elfelejtették vagy nem tartottá^ fontosnak közhírré tenni. Miért? Itendőrségi hírek Ittasan vezetett. Trepák Tibor Abony, Karaér dűlő 2. szám alatti lakos, Cegléden a Széchenyi úton ittasan vezette motorkerékpárját. A járási rendőrkapitányság ezért 600 forintra büntette. Botrányhős. Búza László Nyársapát, Kereszt dűlő 11. szám alatti lakos ittas állapotban szintén szabálysértést követett el. ö ugyan nem vezetett motorkerékpárt, de viselkedésével sok embert megbotránkoztatott. A község tánchelyiségében botrányos magatartást tanúsított. 500 forintjába került. Törtei. Lendvai László és Somodi Sándor, a Rákóczi Tsz traktorosai a tagok fejadag-gabonáját szállítják Jászkarajenő. Búcsú volt a községben. Különösen nagy sikert aratott a körhinta a fiatalság körében ÜNNEPI MŰSOR CEGLÉD Ünnepi tanácsülés lesz alkotmányunk ünnepén a városi tanács nagytermében délelőtt 10 órai kezdettel, amelyen az ünnepi beszédet Szelepcsényi Imre elvtárs elnök tartja. Ünnepi bált rendeznek a KGV művelődési házában (Vigadó) augusztus 19-én este 8 órakor augusztus 20-a alkalmából. CSEMÖ Gazdag programmal ünnepük alkotmányunk ünnepét Csemőben. Húszadikán délelőtt 9 órakor a községi sportpályán / nagygyűlés lesz. Ünnepi beszédet mond: Nagy Lajos, a Hazafias Népfront elnöke, majd a Magyar Acélárugyár kiküldötte méltatja az ünnep jelentőségét. Délután sportműsorokat — többek között az Uj Élet Tsz és az állami gazdaság labdarúgóinak mérkőzését láthatják a sportszeretők. DÄNSZENTMIKLÖS A községi kultúrházban délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlés lesz. A megnyitót dr. Bencsik Mihály járási tanácselnök mondja. Délután a a községi sportpályán szórakozhat a lakosság. TÖRTÉL Az alkotmány ünnepét délután 7 órakor ünnepük község mozihelyiségében. ALBERTIRSA Az ünnepségle ■ délelőtt 9 órakor kerül sor, ahol Pus- kovits Gyula, a Hazafias Népfront titkára méltatja az ünnep jelentőségét. Délután a Dimitrov Tsz központjában munkás—paraszt találkozó keretében ünnepi vacsorát rendeznek. ABONYBAN 6 órakor zenés éb- lesz a községben. Az nagygyűlésre délelőtt 9 órakor kerül sor a művelődési ház udvarán, rossz idő esetén a nagyteremben. Az ünnepi beszédet Szakali József, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára tartja. Délután sportműsorok lebonyolítására kerül sor, majd este 8 órakor a szolnoki Szigligeti Színház vendégszerepei a művelődési házban. •k A járás többi községeiben, Nyársapáton, Kőröstetétlenen, Jászkarajenőn délelőtt 10 órakor tartják az ünnepi gyűléseket, reggel reszté ünnepi Jó „savanyú" hír Hasznos dolgot vezettek be az elmúlt években az fmsz vendéglők: házilag tartósítanak bizonyos élelmiszereket. — A járási könyvtár értesíti az olvasókat, hogy az előző tájékoztatástól eltérően az első kölcsönzési nap nem augusztus 21-én, hanem szeptember 1-én lesz. — Nagyszabású sportversenyeken szórakozhatnak augusztus 20-án Abonyban. Fé! 10-től fél 1-ig a megyei kézilabda-bajnokság zajlik a sportpályán. Pályára lép az Abony—Vecsés ifi, az Abony —Vecsés felnőtt férfi, az Abony—Ceglédi Építők női csapata. Délután 3 órai kezdettel pedig barátságos labdarúgó-mérkőzésre kerül sor Abony és Szolnok között. A mérkőzés szünetében atlétikai versenyek lesznek. Tizennégyezer vágni való csibe indul a piacra... És ami világviszonylatban is szép eredmény Látogatást tettünk a ceglédi Táncsics Tsz baromfi kombinátjában. — A legjobb időben jöttek, most van látnivaló bőven, mert a korszerű körülmények között nevelt csibék a közeli napokban kerülnek a piacra, — mondja Kistamás Olga — aki végig kalauzol bennünket a telepen. ö is fiatal, — mint a kombinátban dolgozók nagy része. — Ebben az évben végezte a mezőgazdasági technikumot és most gyakorlaton van itt Vallomása szerint nagyon szereti ezt a helyet, és ha végzett a főiskolán, ide szeretne visszajönni. Az egyik ajtó mögül, furcsa hangokat hallok. Ezek nem csibék. — Nem bizony — kapom a tájékoztatást — nemcsak csibéket nevelünk, hanem pulykákat is. Ezekből is a héten kezdjük meg a szállítást. Egyszerre ezerszázat adunk át a kereskedelemnek. Ezek egy része tízhetes koruk ellenére már eléri a négy kilogramm feletti súlyt, ami világviszonylatban is jó eredmény. Egy részük exportra kerül, akár csak a csibék nagy része, de azért jut elegendő a hazai piacra is. Annál is inkább, mert a másik helységben elhelyezett négyezer pulykát szeptemberben küldjük piacra. Reméljük, hogy hasonló eredménnyel. Amint tapasztaltuk, a sikert itt nem bízzák a véletlenre. mert a meglevő szakmunkások mellett tíz mező- gazdasági tanulót is tartanak, ök — erről magunk is meggyőződtünk — nagy igyekezettel tanulják a szakma mesterfogásait. Két másodéves tanulót, Osgyányi Erzsébetet és Abonyi Etelkát szorgalmas munka közben találjuk. A munkát a mi kedvünkért sem hagyják abba. mert — mint mondják — naponta csak háromszor kapnak a csibék enni, de fontos, hogy állandóan legyen előttük enni és inni való. Egyébként napi hat órát dolgoznak, ezenkívül naponta két órát közös tanulással töltenek nagy részt az üzem vezetőjével. Jól jön ez majd a háromhónapos tél bentlakásos szakiskolán! Végül feltettük a szokványos kérdést: — Ha foglalkozást választana újból, mit választana? Szinte egyszerre hangzik a válasz: nagyon szeretik ezt a szakmát, pedig még csak egy éve dolgoznak itt és semmi másért el nem cserélnék. Ez javítja a téli áruellátást, bővíti a választékot és gazdaságos. A Szövetkezetek Pest megyei Központja az idén is felszólította a földmüvesszö- vetkezeteket, hogy a nyáron gondoskodjanak megfelelő mennyiségű kovászos savanyításé káposztáról, uborkáról, ecetespaprika, zöldparadicsom. ecetes uborka üveges, vagy hordós eltételéről. Javasolják a zöldfélék és gyümölcsök nagyobb mennyiségű eltételét is. a leveszöldség, burgonya, hagyma, cékla, torma téli tárolását. A gvümölcs- velők. a cukrozott gyümölcsök tartósítása nemcsak az üzemnek jó hanem a cukrászok részére külön jutalékot biztosit. — g> Kár volt kölcsönkérni! B mbó György Törtei. Czakó dűlő 39. szám glatti lakos kölcsönkérte barátja motorkerékpárját és azzal furikázott, holott vezetői jogosítványa nincs. Ezer forintot fizetett. — Nagykőrösön is szívesen részt vesz a lakosság a társadalmi munkában. Az idei első félévben a különféle városfej.esztési tennivalókból — társadalmi munkában — mintegy 238 ezer forint értéket végeztek el.