Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-18 / 193. szám
C E G L E D I J Á R Á S ÉS C E G L É D - V Á R O S RÉS Z É R É Vin. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1964. AUGUSZTUS 18, KEDD Két legvet egy csapásra ; Hogyan lett a permetezőből tűzoltó- és tisztító szerkezet? Országos hírű újítás Dánszent miklóson Technikailag igen érdekes módon oldották meg a nyári tűzrendészet! feladatokat a Dánszentmiklósi Állami Gazdaságban. t A szálas terményekre tudvalevőleg a legnagyobb tűzveszélyt az aratásban részt vevő traktorok jelentik. A kombájnok ugyan el vannak látva a kezdeti beavatkozáshoz szükséges oltóeszközökkel, ezek azonban nem mindig elég hatásosak. A problémát fontolóra véve, Kendra József, a gazdaság tűzoltó- parancsnoka javasolta, hogy a gabonatáblák közelében, ahol kombájnokkal : dolgoznak, egy máskor permetezéshez használatos RS-traktort tartsanak készenlétben. Ennek az erőgépnek szivaty- tyújához tömlőt és sugárcsövet is lehet kapcsolni. Hathektóliieres víztartályból viszont már nagyobb, kiterjedtebb tűzzel szemben is eredményesen lehet védekezni. Az ötletes elgondolás megnyerte a vezetőség, név szerint Hajdinák János főmérnök és Ambrus Béla gépcsoportvezető tetszését. Együttesen még tovább vitték a dolgot: ha már a tűzbiztonság érdekében beállítanak ilyen traktort, tisztítsák meg vizének sugarával időnként a kombájnok motorját és hűtőjét is. Ezekre ugyanis munka közben vastagon rárakódik a por, ami a motor hűtővizét unos-untalan felforralja. A módszer kitűnően bevált- Ilymódon a megfelelő tűzvédelmi készenlét mellett biztosítani tudták a kombájnok megfelelő hőfokon való működését. Ez bizonyára a gépek élettartamára is hatással lesz. Az újítással — mint hallottuk — különben a Aía- gyar mezőgazdaság című lap is foglalkozott és követésre méltóként ajánlotta. J. Z. Népszerű a kisgép kölcsönzés Jászkarajenön a napokban összeült a községi ipar-kereskedelmi állandó bizottság, amely létrejötte óta szem előtt tartja a lakosság minél jobb ellátását. Fekete Elek, az állandó bizottság elnöke ezúttal arról számolt be, hogy a földművesszövetkezet mozgóboltjaiban már kapható üdítő ital. Népszerű a községben a kisgépek kölcsönzése. A lakosság igényeit 80—90 százalékban ki tudják elégíteni. Folyamatban van a szerviz megszervezése is. Ezt a Ceglédi Vasipari Ktsz segítségével oldják meg.-gi Kétszáz hold magrépa m ÉPÉ \ í ' • ?.- ú' 4 - ki yí<< >% ’ •>•••• Pf# van a ceglédi Kossuth Tsz-ben. Aratása már régen megkezdődött, sőt most már befejezéshez közeledik. Felvételünk a cséplést végző két kombájnt ábrázolja munka közben Győzelemmel kezdődött az őszi idény CVSE—Újlaki FC 3:2 (2:1) Vasárnap minden NB III-as csapat megkezdte a bajnoki idény őszi fordulóit. NB III-as labdarúgó-csapatunk az utolsó előtti helyen álló Újlaki FC csapatát fogadta hazai pályán. Játékvezető: Csomafalvi (Császár, Kirchner). A CVSE: Hamza — Cseh, Gyikó, Császár — Laborcz, Oláh — Csurgói, Máté, Liptai, Pintér, Halmi összeállításban játszott. Vendégkezdéssel indult a játék. Először Halminak adódott jó helyzete: szépen futott, de leadása a kapuban elakadt, nemsokára Liptai fejese szállt a kapu mellé. A 9. percben megszületett a hazai gól. Liptai a fél pályáról indulva, kicselezte a védelmet és a kapus mellett a hálóba rúgta a labdát. 1:0 javunkra. Szép egyéni akció volt. A ceglédi fiúk mezőnyfölénybe kerültek. Az ellenfél hét játékossal is védekezett, sőt támadott is, majd megszerezte a kiegyenlítő gólt. 1:1. Ezután újabb két nagy helyzet volt, de a fiatal Csurgai elhibázta. A 29. perc meghozta a hazaiak vezető gólját: Császár a bal oldalról hosszan a kapu elé vágta a labdát, pontosan Csurgaihoz, aki átadta Liptóinak és a center nem hibázott. 2:1. Nagyon szép akció volt. Ezután egymást követték a hazai támadások, noha az elleniéi sem tétlenkeNemcsak egyetemi tankönyv dr. Kardos Lajos Általános pszichológiája. Bár a Tan- könyvkiadó kiadásában jelent meg, s mint egyetemi tankönyvnek kiadását a művelődésügyi miniszter rendelte el. A pszichológia iránt napjainkban megnőtt az érdeklődés. A napi sajtóban is — riportok, cikkek olvasása közben egyre gyakrabban találkozunk utalásokkal a lélektan különböző alkalmazási területeire. A társadalmi lélektan, a csoportlélektan vagy az áttfogóbb jellegű néplélektan a lelki élet egyes közösségi, társadalmi jelenségeit, alakulásait vizsgáló tudomány mellett, sok szó esik az orvosi lélektanról, a klinikai lélektanról is. (Ezek nem tévesztendők össze a patopszichológiá- val, a pszichiátriával, amelyek a lelki élet kóros elváltozásait, rendellenességeit tárgyalják.) A bűnügyi riportokban, a híradásokban gyakorta olvasunk kriminálpszichológiáról, kritikákban esztétikai tanulmányokban művészetlélektanról, zenelélektanról; Ugyanígy külön tudományágakként emlegetik a nyelvlélektant, a valláslélektant, a munkalélektant, (ezen belül az üzemi és ipari, valamint a vezetéslélektant), a katonai lélektant. A legszélesebb érdeklődésre — a szülők és a nevelők széles táborát tekintve —, a neveléslélektan, gyermeklélektan, fejlődés lélektan tart számot. Mindezekben, illetve a felsorolt önálló részterületek egyi- kében-másikában elmélyülni — ha csak a tudatos érdeklődés fokán is — az általános lélektan alapos ismerete nélkül, — nem lehet! De vajon tájékozottak-e általában szülők, nevelők, — vagy még tágabbra szélesítve a kört — az egyszerű műélvezők az általános lélektanban? Bátran mondhatjuk, hogy többségükben nem! Mert a lélektan tudománya, a fejlődés ütemét tekintve, egy cseppet sem maradt le a rohanó technikától. A 35—40 évesek ilyenirányú ismeretei bizony eléggé ködösek, bizonytalanok. Az idealista lélektan fogalmai, meghatározásai, hamis tételei bizony még kísértenek bennük. De az eddig megjelent materialista lélektanok sem igen alkalmasak arra, hogy napjaink egyik legfontosabb tudományában rendet teremtsenek, világosan, közérthetően tisztázzák a fogalmakat. Dr. Kardos Lajos Általános pszichológiája, egyéb erényei mellett pontosan ebben nélkülözhetetlen, tudományos alkotás. A tudományos alaposság mellett a tudományos szerénység hozza közel az olvasóhoz, tanulóhoz a könyvet. A közvetlen hangvétel — amely oly, ritka jelenség a pszichológiai szakirodalomban — nemcsak könnyen felfoghatóvá, hanem könnyen élvezhetővé is teszi az Általános pszichológiát. A mű nyolc fő fejezetre oszlik. Az általános bevezetés után először az érzékelés pszichológiájával foglalkozik, majd a továbbiakban a figyelmet, az emlékezést, a képzeletet, a gondolat és gondolkodás funkcióit tárgyalja, végül az érzelem lelki jelenségeinek részletes-módszeres tárgyalása után az utolsó fejezetben a motiváció és az akarati cselekvés kérdéseivel foglalkozik. Kolozsvári Gyula — Befejezték a cséplést a csemői Szabad Föld Termelőszövetkezetben a múlt csütörtökön, mintegy 356 holdon. Az Uj Élet és a Rákóczi termelőszövetkezetben pedig ma, összesen 1214 holdon ér véget a cséplés munkája. i ti Itt.ss Aszódra; Mi ezt vállaljuk! A ceglédi Táncsics Tsz is csatlakozik az aszódi járás termelőszövetkezeteinek versenyfelhívásához az őszi betakarítási és vetési munkák elvégzésében. A termelőszövetkezet tagsága az alábbiakat vállalta: 1. A gabonaszalma kazlazását augusztus 30-ig befejezik; 2. A trágyázási és műtrágyázási tervünket a három új trágyaszóróval és műtrágyaszórógéppel szeptember 10-ig elvégzik; 3. Az összes tarlót augusztus 30-ig megművelik, egyidejűleg a talajt gyűrűshengerrel tömörítik; 4. A silókukoricát és napraforgó csalamádét auguszfen 20-ig besilózzáik; 5. Az őszi gabonavetéseket megnövelt területen az alábbi határidőig végzik el: őszi keverék (szeptember 10-ig), rozs (szeptember 25-ig), őszi árpa (szeptember 30-ig), őszi búza (október 30-ig); 6. A legelőápolást szeptember 15-ig befejezik. Szabad akadémiák Ábonyban A tavalyi évben nem ment zökkenőmentesen az ismeret- terjesztés Abonyban. Berta Ferenc, a művelődési ház igazgatója már ezeknek a tapasztalatoknak a figyelembe- vételéveL készül az elkövetkezendő idényre. — Több helyen indítunk az idén is akadémiát. Változatlanul megszervezzük az ifjúsági klub akadémiáját is. Ez körülbelül tizenöt előadást jelent. Köztük orvos-egészségügyi, politikai filmankét és élmény- beszámoló tematikájú előadásokat terveztünk. A József Attila Tsz-ben ugyancsak működik majd hasonló akadémia, aminek programját a járási KISZ-bizottság állítja össze. Itt még akadémián kívüli előadásokat is tartunk. Az iskolákban pedagógusok bevonásával szülők akadémiája lesz Amíg Berta elvtárssal beszélgettünk, éppen nála járt a helyi KIOSZ képviselője, aki elmondotta, hogy az idén öt előadásból álló sorozatot szeretnének hallgatni. Ebből kettő legyen orvos-egészségügyi, egy irodalmi, egy művészettörténeti, egy pedig pedagógiai. Elismeréssel beszélt a tavalyi programról. Az igazgató hiányolta — és teljes joggal —, hogy a művelődési ház nem rendelkezik az előadásokhoz vetítőgéppel. Ilyen nagy ismeretterjesztő munkának bizony nagy szüksége lenne rá. „Büntetésből három pohár tejet kellett meginnom Látogatás a sportnapköziben Mint a hangyaboly, olyan a ceglédi Vasutas sportpálya. A sportnapközisek labdáznak, futkároznak a napsütésben, mások a lágy fűben kényelmesen heverésznek. A maga módján ki-ki élvezi a kellemes semmittevést. Éppen uzsonnára érkeztünk. Mint a méhecskék szálldostak a sporttelep minden részéből a lelátó alá. Mert ott van a finom tej és a kifli. A nyári naptól barnára sült gyermekkezek tartják a nagy háromdecis poharakat és isszák a tejet. A délelőtti strandolás, délutáni játékok után természetesen megéheztek. Néhány gyereket megszólítunk, hogy érzik magukat? Mit csinálnak? — Nagyon jó itt lenni — mondja Nyilas Katalin —, sokat játszunk, úszunk. Kicsit rosszalkodtam és az volt a büntetés, hogy három pohár tejet kellett meginnom. Sportágat még nem választottam. Szeretek úszni és futni. — Ügy örültünk, hogy elvittek a kézilabda-mérkőzésre — mondja Dávid Katalin. — Strandolunk, úszunk és sokat játszunk. Futni szeretek, nagyon jó itt lenni. Nagyon jól érzi magát Veress János is. — Igazán így képzeltem az igazi nyaralást. Én asztaliteniszező szeretnék lenni. Az öcsém pedig vívónak készül. A sok mozgás jó és jólesik a finom tej utána. Még sok gyerek nyilatkozott így és megvagyunk győződve, hogy véleményük az igazságnak megfelel. Beszélgetésünket félbe szakítja egy hang: — Gyerekek, kik kérnek még tejet? — kérdi Velkey Sarolta. És egyszerre nem volt tovább érdekes semmi, csak az annyira szeretett jó, finom édes tej... ANYAKÖNYVI HÍREK Dánszentmiklós Született: Szente Mihály Csaba. Csemő Elhalt: Pataki József 64 éves. Bellus Gyula 64 éves. Abony Házasságot kötött: Szabó Béla és Szabó Borbála, Serley Vince és Polgár Ágnes, Tóth Sándor és Lévai Melinda, Juhász László és Csutak Erzsébet. Elhalt: Tamasi János 62 éves, Szíj jártó Mihály 74 éves, Győré József 87 éves, Valovitz Mihályné Szabó Ilona 86 éves, Gódor Vincé- né Jáger Mária 83 éves. Jáger An- talné Tóth Erzsébet 84 éves, Nagy Pálné Urbán Ilona 67 éves, Kele men Mihály 84 éves Varga Sándor 76 éves. Bálint Pál 68 éves. Tóth Kálmán 66 éves. Földi Istvánné Káló Rozália 74 éves. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, jó ismerőseinknek és jó szomszédainknak, és mindazoknak, akik szeretett, drága jó feleségem, áldott emlékű szeretett édesanyánk és nagyanyánk, testvérünk: Lantai Fe- rencné szül.: Tóth Teréz temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkat enyhíteni igyekeztek, fájdalmunkban osztoztak, Lantai Ferenc és gyermekei. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, jó ismerőseinknek, jó szomszédainknak, a Vörös Csillag Tsz vezetőségének és tagságának, akik felejthetetlen emlékű férjem, nagyon szeretett édesapám, gyermekünk, vejünk és testvérünk: ifj. Mezei József temetésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek, özv. ifj. Mezei Józsefné és kisfia Józsika, valamint Mezei és Ungh- vári család. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, a régi jó barátainak, ismerőseinknek, jó szomszédainknak és mindazoknak, akik szeretett élettársam, felejthetetlen, szerető testvérem és sógorunk: Bulyovszky Lajos elhunyta alkalmából együttérző részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak, jó ismerőseinknek és jó szomszédainknak, akik felejthetetlen emlékű édesanyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk: özv. 5zebeni Benőné, szül.: Dely Eszter temetésén megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. fívín. «Äc >ä beduttwn j Lélektan könyv — mindenki számára lédre. Abba viszont nem: szól bele, hogy mit mikor, i hol vetítsenek. Jó lenne, ha: a városi tanács művelődési \ osztályával együtt itt Cég- ■ léden ók határoznák meg j azt, hogy melyik filmet mi- \ kor és melyik moziban ve- \ títik. Ez a szerv például a \ „Nemo kapitányt” abban a \ moziban vetíttetné, ahol több \ néző tekinthetné meg rövi- \ debb idő alatt és nem kel- \ lene a filmet négy napig \ Cegléden tartani. Vagy ve- \ títhetné például a Szabad- \ ság Filmszínház (ahol ki- j sebb a befogadó képesség) \ 6—8 óráig a „Nemo kapi- \ tányt, este 8—10-ig pedig a ! „Boccaccio 70-et”, mert a ! Nemo kapitány vetítési jo-; gát erre az időre a Kos- í suth Filmszínház kapná meg. ; Az ilyen helyi cserékkel a mozik törzsközönsége is jól f járna, de jobban járna a MOKÉP is, mert rövidebb í idő alatt lényegesen több be- 'j lépődíjat szedne. — írjatok erről és kér jé- % tek ki az olvasók, illetve a moziba járó közönség véle- £ ményét is! és. í i ták a Szabadság Filmszínházban egy-két hónappal előbb vetített filmet megnézni. Amíg a Szabadság Filmszínház bemutató, friss műsorral rendelkezik, ez az állapot így marad. Aztán továbbra is fennálló probléma, hogy egy-egy jó filmet rendszerint nem láthatnak azok, akik az első „menetre” már nem kaptak jegyet. — Megoldhatatlan probléma ez? — Véleményem szerint nem. Városunk illetékesei ennél sokkal nehezebbet is megoldottak már. — Benő bácsinak biztos van valami elképzelése, ha már szóbahozta ezt a dolgot!? — Van, kettő is. A MOKÉP három mozi részére ad műsort kitöltő filmet CegNem is oly régen fejeződött be a vita Thália visszacsalogatásáról és örülhetünk, hogy Thália mégiscsak vissza jön Ceglédre. Node, mikor örülhetünk majd — mondjuk — azért, hogy rend lesz végre a Kossuth Művelődési Ház mozijának látogatottsága körül? — A Szabadság és a Kossuth mozira gondol Benő bácsi? — Nézd, a közönségnek teljesen mindegy, hogy milyen nevű moziban nézheti meg a legújabb filmeket. De a legújabb filmeket akarja látni. Mint ahogy a művelődési háznak és az azt fenntartó pénzügyi szervnek már nem lehet mindegy, hogy a régebbi filmek üres házak előtt peregnek! Oda azok ülnek be, akik valamilyen oknál fogva nem tuddett. A szünet után feljöttek a vendégek és szögletről való beadásnál a jobbfedezet befejelte a második, kiegyenlítő gólt. 'Nemsokáig örülhettek neki, mert kezdés után azonnal Csurgai kapásból fejelte a hálóba, 3:2. A gól a két fiatal összjátékát dicséri. Röviddel a gól után újabb gólhelyzet. Halmi belőtt szögletét Liptai ollózva a kapu mellé lövi, majd Csurgai labdáját Máté elrontja. Esett az iram is. Már-már az egyenlítő gól rémlett előttünk, de szerencsére erre nem került sor. Több akcióra már nem volt idő. A játékvezető túlzott erélyességgel működött Góllövők: Liptai 2, Halmi. Jók: Oláh, Liptai, Halmi, Császár. Buják! Gyula — KISZ-eskUvő Dánszent- miklóson. Szombaton délután nagyszabású KISZ-esküvő zajlott le a Dánszentmiklósi Községi Tanács nagytermében. Ezúttal Kiss Ferenc és Makány Mária tartotta esküvőjét. Jelen voltak a község vezetői, a Hazafias Népfront bizottsága, a nőtanács és a községi KISZ-bizottság is. A fiatalokat pohárköszöntővel és sok jó kívánsággal bocsátották útjukra,