Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-12 / 188. szám
PtSI IHtO JEI <í/(írtap 1964. AUGUSZTUS 12. SZERDA „Olyan anyagiasak vagyunk ff INcmreg egy sajtóankéton tanácsolta egy munkás e sorok írójának: „Ne írjanak annyit autóról, higgyék el, ez csak bosszantja a tisztességesen dolgozó embereket. Ne táplálják maguk is azt a rossz szellemet, amely elég baj, hogy megvan nálunk. Már úgyis olyan anyagiasak vagyunk ...” A három pontot a mondat végére nem én tettem, hanem a felszólaló: egy sokat kifejező kézlegyintéssel, mintegy azt mondván: mint a kapitalisták. A közelmúltban Budapesten járt egy nagy nyugati lap munkatársa. Amikor meglátogatott, épp íróasztalomon volt egy hazájabeli újság, s benne egy „szenzációs” leleplező cikk egy magasrangú közhivatalnokról. Ezt a közembert egy nagy konszern lefizette, hogy egy zsíros állami megrendelést neki juttasson, ez állt az újságban. Mutatom a cikket a kollégának, gondoltam, szegény, most majd zavarba jön. Ö ugyan nem. A világ legtermészetesebb hangján felelte: „Hja, most államtitkár, most kell meggazdagodnia, ha eddig még nem gazdagodott meg.’’ És aztán szép sorjában elmondta, hogy az az újság egy másik tőkeérdekeltség orgánuma, s mert ez a pénzcsoport az állami megrendelésben hoppon maradt, most dühös. Ezért a leleplező cikk. Az az újságíró pedig, aki írta, minden valószínűség szerint megvesztegetett néhány alacsonyabb beosztású tisztviselőt, hogy szállítsanak bizonyítékokat a leleplezéshez. Mert hogy megvesztegetés lesz , ha verseny- tárgyalás és állami megrendelés lesz, ez előre látható, bizonyosra vehető. Megvesztegetett államtitkár, megvesztegetett újságíró, megvesztegetett titkárok, haragvő konkurrens, becsületbe gázoló újságcikk — ugye, milyen távoli ez a világ. És ami nekem a leginkább szemembe ötlött, hogy nyugati kollégám szenvtelenül, fel- indultság nélkül, pusztán regisztrálta a tényeket. Sum- mázata pedig valami olyasmi volt: amit pénzért tesznek, az teljesen érthető, el nem ítélhető. Ez hamisítatlan kapitalista szemlélet. Azt jelentene ez, hogy kézlegyintéssel kell elintézni azokat az aggályokat, amelyek minálunk jó szándékból fellelhetők, és valóságos tartalommal — ám téves végkicsengéssel — szóvá tesznek bizonyos visszásságokat? Nem, nem szabad. Hiszen az eszmei offenzíva fő értelme mindenképpen az, hogy általánossá tegyük a szocialista öntudatot és erkölcsöt, s az is ideológiai harc kérdése, hogy bizonyos, nyomokban fellelhető tüneteket ne bélyegezzenek kapitalistáknak, ha azok nem kapitalista tünetek, legfeljebb maradványok. Ezt, hogy maradványok, azért is hangsúlyozni keli, mert egyesek mint valami új jelenséget róják fel az anyagiasságot, holott legfeljebb még nem pusztult ki. Talán nem szükségtelen először is az alapvető, mélyreható elvi különbségre felhívni a figyelmet. Ez pedig az, hogy a szerzési vágy a kapitalizmusban meghatározott jelleggel a termelési eszközök magántulajdonában, tehát a munka nélkül — azaz mások munkájából — szerzett jövedelemben, vagyis a kizsákmányolásban fejeződik ki. Véletlenül, egyes eseteikben, a népköztársaság törvényei ellem vétve, minálunk is ideig- óráig létezhet valami üzérkedő banda, fel nem fedezett feketézés stb. De hogy ez társadalmi méretű volna, ezt senki sem állíthatja komolyan. A lényeg tehát az, hogy minálunk bármennyit keres is valaki, jövedelmén nem alapíthat gyárat, bankot, azaz nem válhat kapitalistává. Lehet, hogy iskolásnak hat ez a magyarázat, de nem felesleges azért, mert egyes varjak azt károgják, hogy az. ami nálunk van, a kapitalizmus restaurációja. Ezt, persze, •csak az hiheti el, aki — alapfokú ismereteknek is híján van. Mi az valójában, amit anyagiasságnak neveznek, illetve am i t Ds»s zeté vesztenek vele? Azt a jó és helyes tö- rekvést is az anyagiasság skatulyájába teszik bele, amelyik jobb és több munkával kíván nagyobb keresethez, magának és családjának jobb megélhetéshez jutni. Ez aztán éppenséggel nemhogy üldözendő. hanem ma,gyón is üdvözlendő jelenség: a szocialista öntudat jelenlétének bizonysága. Feltétlen helyes törekvés állami és vállalati szinten az anyagi érdekeltség elvének mind jobb érvényesítése, mert a. közvetlen érdekeltség a szocializmus építésének nélkülözhetetlen hajtó ereje. Míg tehát a műnk átlón meggazdagodás vágya kapitalista i tendencia, a jobb munkával ! jobb boldogulás szocialista ! tendencia. Alkotmányunkat i sértenék meg, ha ezt elfelednénk. A kommunisták kezdettől azt hirdették: a szocializmustól csak annak kell tartania, aki polgári életformán és szabadságon mások kizsákmányolásának a szabadságát érti. Ezt a szabadságot a szocializmus valóban nem ismeri el. Csakhogy a polgári életfor-, ma mint jelszó általában nem, ezt állította előtérbe, hanem a kényelmet, az összkomfortos lakást, a papucsot, a fürdőkádat és hasonlókat. A kommunisták leleplezték, hogy a felsoroltakhoz azért tapadt jelzőként a polgári, mert jórészt a polgárság sajátja, pedig elvileg nincs köze a kizsákmányoláshoz. Azt mondtuk: éppen a termelőeszközök magán- tulajdona akadályozza meg, hogy ezek a személyi tulajdonok, mint például a szép lakás, s ha úgy tetszik, az autó, általánossá legyenek, a dolgozó emberek osztályrésze legyen. Most pedig, nem is húsz évvel a felszabadulás és alig másfél évtizeddel a munkáshatalom kivívása után, ne tudnánk mit kezdeni egy olyan jelenséggel, amelynek eljövetelét előre láttuk, s amelynek bekövetkeztéért voltaképpen dolgoztunk és harcoltunk? A szocializmus legfőbb vonzóerejéről mondanánk le, a szocializmus nem is lenne szocializmus, ha az anyagi ösztönzőket félretennénk. Természetesen nagyon kell vigyázni arra, hogy az anyagi ösztönzők sehol se szerepeljenek kizárólagosan, hanem mindenütt járjanak szervesen együtt a tudatbeli ösztönzők erősödésével. Egyébként nem is mehet másképpen. i ^ ig) ázni természetesen arra is, hogy az önzésnek, a haszonlesésnek, a mindent csak prémiumért vállalásnak, a szűk kapacitás teremtette helyzettel való visszaélésnek és még sok más undorító jelenségnek a fellépte ellen következetes harc folyjék, és sehol se mehessen jobban az ügyeskedő parazitáknak és a dörgölődzőknek, a konjunktú- ralovagoknak és a strébereknek, mint a jó szándékú, tiszta lelkiismeretű, a tudásukat rendszeresen továbbfejlesztő, szorgalmas, dolgozó embereknek. Aki pedig anyagiassággal vádol minket, az vagy nem lát tisztán, vagy szántszándékkal ködösít, hogy zavart keltsen. Semmi okunk sincs restellkedni amiatt, sőt mi máson mérbetoők érzékenyebben munkánk gyümölcsét, hogy a dolgozó emberek jobban táplálkoznak, ruházkod- nak, Iáiknak, bútort, televíziót. vásárolnak, külföldre is járnak üdülni stb., stb. Ez nem holmi falra festett ördög „a kapitalizmus restaurációjáról”, hanem reális tény a szocializmus felépüléséről. Szántó Jenő Magyar hetek külföldön A manchesteri Louis és az osztrák Gerngross áruházban rendezett magyar hetek nagy sikere, más országokban is felkeltette az érdeklődést. Több nagy európai, sőt, afrikai áruház is felkérte a Magyar Kereskedelmi Kamarát, hogy náluk is mutassa be a népszerű magyar termékeket, ételeket, italokat. A londoni Selfridges áruház Oxford Street-i épületében szeptember 14 és 16 között 600 négyzetméternyi területet bocsát a magyar kiállítás rendelkezésére. A belga Bon Marche cég november 5-től 17-ig Brüsszelben és még további négy más belga város áruházaiban mutatja be a magyar könnyűipar termékeit. Afrika első magyar heteinek színhelye ez év októberében a casablancai Grand Magasin áruház lesz — ahol szintén bőséges áruválaszték képviseli iparunkat és magyar népviseletben szolgálják fel a pincérek a paprikáscsirkét. (MTI) BRÚUYSÁKBOK Italáláiiiiik 10. évfordulóján M1 — Ezernégyszáz könyvúj- donság jelent meg hazánkban az idei első félévben. Az Állami Könyvterjesztő Vállalat forgalma elérte a 210 millió forintot. int több elbeszélésének és egy megragadó drámai életképének hőse, Rembrand, a holland festőfejedelem, Bródy Sándor is nagy szegénységben, majdnem elfeledve halt meg. Miután ifjúkora és férfikorának java része nagy sikerekben telt el — Bródy Sándor egy fejedelem trónfosztásának érezhette azt a hántást, elhallgatást, kivetettséget, amit az 1918-as és 19-es forradalmakban való részvételért az akkori uralkodó körök rámértek. Ám míg Rembrand a maga „tróníosztottságá”- ban azzal vigasztalhatta magát, hogy elvégezte élete dolgát, a minden helyzetben tisztánlátó Bródy nemcsak a külvilágot okozta hullásáért: „Fázva és megalázva látom — írta élete alkonyán —, hogy abból, amit terveztem, sőt ígértem —, alig váltottam be valamit. Játékköveket dobáltam keresztül a víz tükrén, az csesztélte, cifrázta a habokat, de a vizet nem zavarta meg.. N egyven évvel halála után korrigálni kell az ön- ! gyötrő képet: a „Dada”, a i „Tanítónő”, „A medikus” írója, az Ady és Móricz Zsig- mond számára utat törő novellista és publicista igenis, „zavart vizet” abban az országban, amelyet Ady Endre — éppen egy Bródy előtt — Az elvtárs téved! Ez nem rom — hanem a tsz uj istállója! Kotnádi István karikatúrája W 10* Z ülik Mr anyagilag szólhat bele a dolgaikba, különben semmi köze hozzá. Mindkettőre dühös a gyártó vállalat, mert évek óta sürgeti a jobb technikai megoldást. Egyszer megpróbálta, hogy papíron, mint valami családfát, felrajzolja ezt a bonyolult, szerteágazó, s szinte Ikétségbeejtően kiismerhetetlen valamit. Nem boldogult vele. Két év ment rá. Két év. Hányszor ült asztal mellett, nem azért, hogy megtervezzen valamit, hanem hogy a rossz- indulattól, az értetlenségtől megvédje azt, ami már megvan, s aminek győzelméhez csak. néhány őszintén jótakaró mondat kellene. Ha magában áll, régen belefárad. De a többiek nem hagyták. Még a cinikus Kerényi is noszogatta. És Józsa bácsi: ne hagyjad, édes fiam! Ha alcarod, én elmegyek veled a párthoz, s megmondom, hogy amit veled csinálnak, az egy nagy disznóság! Nem ment sehová, mert magának nem, de a többieknek minduntalan azt kellett magyarázni: nem róla van szó, hanem egy fontos megoldásról, amivel dollármilliókat kereshetne az ország! A tárgyalásokon mégis az sütött Iki a szemekből: nagy pénzt aloar felmarkolni a srác! Eléálltak szak- tekintélyek, akik fát perc alatt elvesztek a rajzok útvesztőiben, s mutatták, értik, holott fogalmuk sem volt semmiről. Egyetlen egy mérnök volt, aki tiz perc után azt mondta: kérlék, ez hihetetlenül nagyszerű dolog. Melegen kezet rázott vele, mosolygott. Többet nem látta, a következő tárgyaláson már más jött, aki hümmgetett, ingatta a fejét, s látszott, igyekszik minél többet emlékezetébe vésni a rajz vonalaiból. Kef ev. Es a végén az a kicsit pimasz, elkeseredett hangú levél a miniszterhez. Maga is meghökkent, amikor két nap múlva behívták. Hát ilyen is van? Hogy odafigyelnek egy emberre? A titkár azt mondta, húsz percet kapott. Két óra múlva jött ki, lesütötte a szemét, annyian ültek, s n-zték dühödt arccal az előszobában. Két hónapig csönd. Magában már nem is mérgelődött, gondolta: úgy látszik, még a miniszter is kevés. Ebben a dzsungelben. ennyi hiú törpe között ő sem talál célhozveze- tő utat. És akkor ez a mai délelőtt. Mintha teljesen új emberek jöttek volna. Holott mindegyiküket legalább egy éve ismeri, tízszer és hússzor összeveszett velük, csapkodta az asztalt, majd hallgatóit, hallgatott, hallgatott. Úgy tettek, mintha először látnák. Vi- gyorgó képpel kezeltek le vele, aki eddig fenséges magasságból önözte, most szinte a nyakába esett, s úgy hajtogatta a kérlek te-t, mintha soha mást nem mondott volna. Látszott: félik az ostort. Nem tudott róla, nem is érdekelte, mi történt a két hónap alatt. Nem az ő dolga. Ö otthagyott minden rajzot, számítást a miniszternél. Hányadik példány volt az már! Mennyit kellett könyörögni, míg megcsinálták neki a fénymásolást! Ki tudja, hány helyen hányódnak a rajzai, a tervei, s ki akar ezt vagy azt lelesni róla? A dosszié most ott volt megint nála. Benne egy három soros, mégis meleghangú levél. Az utolsó mondatot ismételgette az értekezlet alatt: Remélem, ma délelőtt már visszatér a jókedve. Visszatér? Nézte a mosolygó arcokat, a farizeus bóloga- tást, a nagy, túlontúl nagy egyetértést. Egycsapásra mindenki támogatója lett! Menynyi barát! Mennyi segítőkészség! Legszívesebben felállt volna, s elmegy, ne is lássa őket. Józsa bácsi szavát ismételgette: fafejűek ... fafejnek ... Mindegy. A lényeg: két hónapon belül legyártják a nullszériát! A főosztályvezető nagyon szűkszavúan osztotta ki, kinek mi a dolga. Rossz kedvű volt. látszott, ö is érzi, a helyzet mennyire fonák. Nem hagyta, hogy elkezdődjék a sirás, mit miért nem tudnak. Azonnal jegyzőkönyvbe diktálta a határidőket, a felelősöket. Győzött. Győzött? Keze elzsibbadt a feje alatt. Kivette, haja belesimult a fűbe. Kézfejére furcsa, vörös árkokat véstek a fűszálak, cikk-cakkos, egymást keresztező, át- és átfedő vonalakat. A két év jutott az eszébe. Ha felrajzolná a vitáit, mindazt, ami történt. a kezefején levő ábra kutyafüle lenne hozzá. És ha nem hívja be a miniszter? Hol tartana? Sehol. Hát lehet, hogy ennyi fafejű — ó Józsa bácsi! — ügyködik fenn, középen, lenn? Miért kell valakinek végigjárnia a kálváriát, ha jót akar, ha tett valamit, ha tohonyán nem maradt egyhelyben? Lassan mégis elömlött benne az öröm. Ahogy félrehajtotta a fejét, fűszál csiklandozta meg az orrát. Letépte, rágni kezdte. Lehunyta a szemét. Figyelte a szemet fedő piros tengert, a sok kék, zöld foltocskát. Nem is érezte, milyen keserű a fűszál. Mészáros Ottó Hányszor gondolt arra: hagyja. Nem verekszik tovább, nem bizonygatja, hogy a pénz izgatja a legkevésbé. Sokkal inkább az: olyat csinált, amiért nyugaton is meg irigyelhetnék. Ebből világszabadalom lehet! Sehol, a legkorszerűbb eljárásokkal sem tudnak előállítani ilyen olajfúvó berendezést. Egy-egy kemencénél legalább negyedmilliós megtakarítás! Azt hitte", két kézzel kapnak utána. Naiv volt? Lehet. Visszaemlékezett Kerényi szavaira: öregem, te még nem ismered a dörgést! A dörgést?! A fafejűeket, akik ott ülnek a kutatóban, s akik megölnék azt, aki valamit jobban csinál, mint ők. Pedig az nem nehéz: ők szinte semmit nem csinálnak. Négy éve kísérleteztek ezzel az olajfúvóval is. Es akkor jön egy nyálasszájú üzemi mérnököcsfá, alki három éve még a szigorlatoktól cid- rizett, s azt mondja: én megcsináltam, emberek. Micsoda marakodás lett az első tárgyalás! Nem is figyeltek már rá, szó sem volt többé az olajfúvójáról, az asztal körül ülők egymást rágták. A kutató majd kipróbálja. Nekünk ehhez nincs pénzünk. A tröszt nem vállalhatja. Miért ne? A trösztnek mindenre van pénze. Persze, kaparja ki a kutató a gesztenyét... Ült a papírjai mellett, s nem értette, miért ez a gyűlölködő vitatkozás. Akkor még nem értette. Két év alatt azután megtanulta a regulát. A kutató haragszik a trösztre, mert az nem hajlandó minden szóra pénzzel tömni őket. A tröszt dühös a kutatóra, mert csak j r Átugrotta a keskeny ár- ■ kot, talpa alatt megadóan rop- i pant ketté a szamárkóró tüs- ! kés törzse. Néhányat lépett, i tétova mozdulatokkal, mintha i elsimítaná a földet, helyet ke- i resett, s ledűlt a fűbe. Kezét feje alá tette, s nézte az eget. Sütött a nap, de a görbe törzsű, mégis magasra nyúló akácfák elfogták vakító fényét, a leveleken átszűrt sugarak alig világították át a szemhéját, ha lehunyta a szemét. Sokszor játszott ezzel: lehunyta a szemét, s hagyta, süssön a nap, pirossá váljon minden, s a piros tengerben olykor kék, zöld foltok ússzanak el. Érdekes volt, ahogy az1 ember saját vérét látja, mint áramlik a vékony szemhéj még vékonyabb erecskéiben. • Kinyitotta a szemét, eltűnt a : pirosság, felhőtlen kékség né- i zett rá. Picit odébb csúszott, apró ! kő nyomta a derekát, most i már nyugodtan feküdt. Csend i volt, apró, szinte hangnak i sem nevezhető neszek voltak i csak a levegőben, száraz fű- ; szálak pattogása, ahogyan a ; nap melege ingerli őket, bo- : garak útja, szárnymozdulása, i s szinte szentségtörésnek i hangzott, amikor bele-bele- i hümmögött egy poszméh eb- j be a finom neszezésbe. Lassan megnyugodott. Fel- : oldódott a torkában érzett ke- i serűség, s a furcsa, gyomrát ; átfogó görcs is enyhülni kez- \ dett. Lehunyta a szemét, hogy \ újra sorra vegyen mindent: \ ezt az egész, furcsa délelőttöt, \ aminek tulajdonképp örülnie i kellene, hiszen bebizonyoso- l dott, mégis van igazság. Pe- ! dig már hányszor hitte, s ki í is mondta: nincs, nem igaz, '■ nem lehet. tisztelgő írásában „esator- nátlan'-nak, „állóvíz-szerűdnek nevezett. Az egri kocs- máros fia, a békés-gyulai ügyvédírnok a kilencvenes évek Pestjén a tíz-tizenkét év múlva bemutatkozó irodalmi forradalom előfutára volt. Támadást intézett — művekkel és direkt szóval is — az akkori hivatalos irodalom hazug idill je ellen j és már első prózai írásai- I ban, a „Nyomorban”-ban, „Az ezüst kecské”-bcn, a „Két asszonyában a „megalázot- tak és megnyomorítottak”, a „tejjel-mézzel folyó magyar Kanaán” kitaszítottjai mellé állott. S még az akadémikussá szelídült Jókaiban is fel tudta eleveníteni harcos ifjúságát: „A kőszívű ember fiai" alkotója egy „modern és irodalmár Baradlay Richárdot” becsült a bátor, fiatal íróban. Többször is nekifogott, hogy nagy regényének bal- zaci tervű sorozatában mutassa fel a „dualizmus” korának hazugságait, ellentmondásait. Ám aztán abbahagyta a dolgot. Néhány színművében is engedményeket tett az Üzletnek. I „Az ember vagy nekiveti a j mellét a dolgok piszkos hul- I lámainak, vagy megy az I iszapos moslék meleg árjával” — írta utolsó, nagy vallomásában. S ebben a mondatban is van túlzás. Mert Bródy, ha nem is . volt mindig ereje, hogy — félrevetve az élvezeteket és sikereket — csak a jövőben leljen vigaszt, mindig félrehőkölt, amikor látta, hogy „az iszapos moslék meleg árja” fenyegeti. Belső drámájának éppen ez a lényege: nem tudott bizonyos megalkuvások nélkül élni, de nem bírta el a legkisebb megalkuvást sem. D rámai sors és drámai mű a negyven éve ha- J&U. _J3öádX.. .Sándoré, S ha nem Is olvan telje« és tiszta, niín.t azt a nagy tehetségű ' író szívé melyén szerette volna, amit Bródy alkotott, az javarészt túlélte nemcsak hullásában, de „fejedelmi'’ tündöklése idején is szenvedő lelkű alkotóját. A. G.
