Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-07 / 157. szám

1964. JÚLIUS 7, KEDD nst hegyei KMírlap Ha esővel kezdődik a vasárnap... Szombaton délután a me­teorológusok hűvös, esős időt jósoltak vasárnapra. Esett is egész éjszaka az eső és aki vasárnap reggel kitekintett az ablakon, elkeseredetten álla­píthatta meg, nemcsak stran­dolásra, de még kirándulásra is alkalmatlan az idő. Ha esővel kezdődik a vasár­nap, az embernek még a ked­ve is kevesebb. Azért bizako­dik: talán mégis kiderül — napsütésben szebb, derűsebb az élet. Pél tíz Szentendrén még szemerkél az eső. A máskor népes Duna parti sétány nép- telen. A művelődési ház zárva. Ügy is marad egész nap. Csak a presszója nyit ki délután. Este hattól táncot ígérnek... Pap-sziget. Camping. Két­száznégy csehszlovák turista, huszonhét békéscsabai ipari tanuló. A sátrak jól vizsgáztak az éjszakai esőben, mindössze egy ázott be. A négy — egyen­ként négy szobás — fa víkend- házat szombaton avatták. Első harminckét lakója elé­gedett. A szobák kényelmesek, praktikusak. A Szentendrei Kocsigyárat illeti érte a dicsé­ret Az idő egyébként érez­teti hatását a szigeten. Csak csoportok érkeznek. A magán-< campingezőket riasztja az ál­landó esős idő. A gondnok azonban bizakodik: már nem lehet messze a száraz, derűs idő. Elvégre, nyár van... Leányfalun a szabadtéri színpad nézőterén kirándulók szalonnáznak. Hajóval érkez­tek s ez a terület alkalmas ar­ra, hogy a padokon ülve, vagy a padok lapját a vizes fűre dobva, elkölthessék tízóraiju­kat Másra úgysem használják már a leányfalui szabadtéri színpadot. Dunabogdányban kopácsolás zaja szűrődik ki a művelődési ház nyitott ablakán.' Walde­mar grófja éppen egy szár­nyasajtó keretén .dolgozik. Igaz, a grófi címét még csak egy hét múlva, a szombati be­mutatón kapja meg „hivatalo­san”, de a hetek óta tartó pró­bákon már így szólítja min­denki Bajczár Jánost, a Ma­gyar Hajó- és Darugyár laka­tosipari tanulóját, aki Jókai Bolondok grófjában áll majc színpadra a dunabogdányial elé. Mellette Dubniczki Ist­ván, a zenekar pisztonosa se­gédkezik. ő ma — vasárnar — még a Budapesti Mezőgaz­dasági Gépgyár lakatos ta­nulója, de azóta már szak­munkás — hétfőn szabadult. Visegrádra egymás után ér­keznek az osztrák, csehszlo­vák, nyugatnémet és természe­tesen a magyar kocsik. A Fel­legvár felé vezető úton tábla állítja meg a vezetőket: Építkezés miatt az út zárva. A szezon közepén, igazi kiránduló időben. Vá­rom, hogy visszaforduljanak, vagy rátérjenek a komphoz vezető útra, hiszen, ha a Fel­legvárba nem is juthatnak el, a Dunakanyar másik oldala is sok szépséget nyújthat az autós kirándulóknak. A gépkocsik nem fordulnak vissza és nem is térnek rá a komphoz vezető útra. Az ok: Vác és Nagymaros között az út építkezés miatt zárva... A gépkocsikaraván megin­dul. Esztergom tárt karokkal várja a‘ kirándulókat: magya­rokat és külföldieket egyaránt. ÉM. Építőipari Szállítási Vállalat (Épfü) váci kirendeltsége állandó váci telephellyel gépkocsivezetőket felvesz. Jelentkezés: DCM. Épfü. kirendeltség *SSSSSaSaiáá*Siaia A DUNA KÉT PARTJÁN - NINCS, NEM LEHET, TILOS - ZEBEGÉNY, KÖVETŐK NÉLKÜL Dömös után kelünk át a kompon. Másként nem juthat el Szobra az utazó. Igaz, nem sokat veszít vele. Az egyetlen szobából álló kultúrfházban nyoma nincs az életnek. Tánc utoljára a télen volt a község­ben. A kultúrát a mozi és a televízió jelenti itt. Megyünk tovább. A követ­kező állomás IpolydamárSd. A bányász művelődési ház zárva. Programja este sem lesz. Az út baloldalán, alig ötven méternyire, kanyarog az Ipoly. A selymes fűben gépkocsik, pihenő turisták. A látvány fes­tői. A fákkal szegélyezett ka­nyargó folyó túloldalán pipáz­nak a hegyek. Az már Cseh­szlovákia. Idilli kép. amelybe beletartozik az egymás mellett legelésző marhák és libák, va­lamint a kalapos, bajszos öreg pásztor képe is. Néhány éve még tsz-elnök volt az öreg. Most nyugdíjas- és a község lakóinak háztáji jó­szágát legelteti. És panaszko­dik. Hogy azelőtt a községben háromszáz tehenet tartottak számdn. Most Ipolydamásdnak, Szobnak és Zebegénynek együttvéve nincs kétszáznál több. Míg beszélgetünk, fiatal ha­tárőr köszönt ránk. És közli, hogy az országút és a folyő között tilos megpihenni. Hogy miért, nem mondja. Csak : én gondolom: biztos attól tart, j hogy az autótulajdonosok hát- ; ráhagyva autóikat, a nyakuk- i ba veszik feleségüket, gyerme- j küket, átkelnek- a folyón. j Mindezt világos nappal, alig : kétszáz méternyire a magyar! és a csehszlovák figyelőtorony- j tói. Ütlevél már nincs, de úgy j látszik, bizalom sem. Zebegény végre felfrissülést; jelent. A szabadtéri színpad i nézőterén több, mint jrárom-! százán ülnek. A színpadon a v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\ járás aranyjelvényes csoport­jai, népi táncosok, énekkarok és szavalok váltják egymást. Derűs, hangulatos műsor. Olyan, amilyennek elképzeli az ember a Dunakanyarban töl­tött vasárnapokat. Szórakoz­tatónak, emlékezetesnek. De vajon miért nem léhet ugyanezt tenni másutt is? Prukner Pál A hajduszoboszlói földgázt Budapestre vivő vezeték épí­tésével Tecsés határához értek. Képünkön: a mozgódaru az előkészített árokba emeli a csővezeték újabb részét (Kútvölgyi felv.) f Vigyázzunk a szalmára is! Valljuk meg: a paraszti tudományok ábécéjében mostanáig sem kapott különösebben rangos helyet a me­zőgazdaság egyik szerény terméke — vagy inkább mel­lékterméke — a szalma. A rangot, a törődést csaknem teljesen elhódította tőle a kalász, a fetíve dédelgetett kenyémekvaló. Ez rendjén is volna, ha ugyanakkor ter­melőszövetkezeteinknek, népgazdaságunknak nem okoz­na szinte évről évre visszatérő gondot ennek a szerény mellékterméknek a hiánya. De gondot Okoz. Vagy azért, mert kevés termett vagy azé rt, mert termett uffyan, de' éppen az említett ok miatt nem takarították be időben vagy kellő gond­dal a földekről. így aztán elbánt vele az időjárás, az őszi eső és gyakran ott rothadt meg, ahol a kombájn el­hagyta vagy jobb esetben a táblák szélén, hevenyészett kazlakban. Közben pedig sok termelőszövetkezet alom­hiánnyal küzdött, hiába kért mert nem kapott elegendő szalmát az ipar, nem is szólva a háztáji gazdaságokról, ahova sok helyen egy szál sem jutott. Az idén jó termésünk van. Becslések szerint szal­mából is 8—10 millió mázsával számíthatunk többre, mint az elmúlt esztendőben. Indokolt tehát, hogy most, a nagy munka idején ne kerüljön a szalmával való törő­dés ismét csak a mellékes tennivalók sorába. Közös gaz­daságainkban a gab cma be takarít ásra vonatkozó intézke­dési tervében (legalábbis többségükében) szerepel egy-két mondat a kombájnszalma lehúzásáról és kazlazásáról, de hát nem mindegy az, hogy erre mikor kerül sor! S most nem elsősorban az időjárás szeszélyeire gon­dolunk — remélhetőleg az őszi esők még jóval odébb vannak '—hanem olyan vagyon is közeli és sürgető tennivalóra, mint például a tarlóhántás. Hogyan lehetne azt időben elvégezni, ha a tarlón ott áll még a kombájn­szalma? Vagy akár csak arra a körülményre, hogy két- hárorn nap után is elveszti síkosságát a tarló, így a szal­ma lehúzása aztán már lényegesen nagyobb erőt követel; Ha mindehhez hozzászámítjuk az időjárás esetleges szeszélyeit (ami a szalmában, különösen az ipari célra szántban mindenképpen minőségromlást okoz), akkor nyilvánvaló, hogy a szalmabetakarítás szerves része a gabonabetakarításnak. Azok járnak el helyesen, akik a kombájn után legkésőbb* három napon b&ül megkezdik a tarlóról a szalmalehúzást és ezzel egyidősen munkához látnak* a kazlazók is. Ugyancsak helyes és követendő azoknak a termelőszövetkezeti vezetőknek a példája, akik — szem előtt tartva a háztáji állatállomány alom­szükségletét is — mindjárt a termőhelyen, még a kazla- zás meglcezdése előtt kiadják a tagoknak az őket meg­illető mennyiséget. Végezetül hadd hívjuk fel a termelőszövetkezetek fi­gyelmét arra is, hogy az idén az eddigieknél több szal­mát vár tőlük az ipar. Az országnak mind nagyobb mennyiségű papírra van szüksége, amihez természetesen egyre több alapanyag kell. Egyre több szalmát igényel a mezőgazdasági termékek csomagolása is. Éppen ezért az ipari célra megfelelő szalma (a 7 súlyszázaléknál ke­vesebb pelyvát, töreket tartalmazó szalmáról van szó), minden egyes mázsájáért kereken 100 forintot fizetnek az átvevő szervek, vagyis csaknem egy fél mázsa búza árát. Sőt, áz ipari célra átadott szalma minden mázsája után húsz kilogramm műtrágya is megilleti a termelő­üzemet. Mindenképpen Jzifizetődő tehát, ha a közös gaz­daságok jobban vigyáznak a szalmára. A korábbi éveknél kicsivel több gondossággal az idén elérhetjük, hogy legyen elegendő alomszalma a kö­zös állattenyésztéshez, jusson a háztáji jószágoknak is és legyen kellő mennyiségű nyersanyag a szalmafeldolgozó iparnak. Népgazdaságunk érdeke, hogy így legyen. Söptei János Ok már nem lapoznak le esténként a patak partjára. Nem anáalognak órák hosszat az árnyas fák alatt. Eszükbe sem jut szerelemről beszélget­ni. És mégis szerelmesek. Fur­csa szerelem az övék, Tanya- szerte beszélik is: vénségükre bolondultak meg. Ök pedig vállat vonnak a világ plety­káira. Ennél a szerelemnél már nincs lányos pirulás, első csók, bolondos kergetőzés. Pedig valaha volt az is. Úgy kezdő­dött, mint minden más szere­lem. Azóta de sokszor száradt ki és áradt meg újra a tanya- menti kis patak! Mindkette­jük haját fehérrel permetezte be az idő és a járásuk sem olyan rátarti már, mint volt egykoron. Az asszony ötven­egy éves, többen pontosság kedvéért hozzáteszik: az ötven- kettedikben van. A valaha szép szál ember kiszáradt kóróhoz hasonló. ötvenkét esztendő búja és baja nyomja a vállát. Amikor egybekeltek, szép, fiatal pár voltak. A tanyára kijött a falu prímása és még délben is húzta. Pedig nem fizettek neki, nem volt miből — talán épp virtusból tette a cigány. Húzta a prímás és sen­ki nem vette észre, hogy né­ha hamis hangot fog vonója. A szemrevaló ifjú pár pedig eltűnt a vendégek elől és őszintén hitték, így élnek majd nagyon boldogan életük végéig. Tizenhárom esztendeig éltek együtt. Hol nagyon boldogan, belefelejtkezve az ölelésbe, hol marakodva, mert belopta közéjük magát a féltékenység. A fiatal menyecske szép volt és nagyon vidám. Jól fel­vágták a nyelvét és soha nem fáradt bele a nye'velésbe. Von­zódtak hozzá az emberek, ki­vált a férfinép. A tisztesség határáig közelítették meg tudták, az ilyenfajta cserfa asszony ném tűr bizalmas kö­zeledést. A férje mégis a pok­lok kínját állta ki. Akkoriban hetente járt csőik haza. Kubi- kolt. Ami keveset az otthoni­ból látott, ázt felnagyította képzeletében és amit elképzelt álmatlan éjszakáin, reggelre sem aludta ki, készpénznek vette képzelgéseit. r így történt azután, hogy a hetekénti ritka találkozások veszekedéssel, mardocó félté­kenységgel teltek el. Hozzá­jött az a nagy baj is, hogy nem érkezett hozzájuk gyerek. Később a férj, János, a közei­be járt napszámba, gyakrab­ban hazaköszöntött. Ilyenkor nem mulasztotta el szóvá ten­ni, hogy Pankát itt és ott lát­ták. Bizonyosan soha nem mondott, csak gyanakodott. Különösen Mihályra. Azt mondta, nem lehet véletlen, hogy Mihály nem nősül. Es az sem, hogy piacra igyekezvén Panka mindig összetalálkozik a szomszéd tanyasival. Lassan elviselhetetlen lett az élet. János néhányszor meg is ütötte az asszonyt. Egyszer az asszony nem bírta tovább. Szégyenével kifutott a sötét, vak éjszakába. Rohant, mint­ha eszét vesztette volna. El­nyelte a tanyasi sivárság. Reg­gel, mikorra virradt, kivilág­lott az esze is, lehiggadt. Ha- zaindult. Otthon nem találta Jánost. Az ajtók még mindig sarkig voltak taszítva, a szo­ba úgy maradt, ahogy rendet­lenre veszekedjék. Járkált egy darabig, azután elfogta a ke­serves sírás és elmenekült a távoli kukoricásba. Dehogy gondolta, hogy Mi­hállyal találkozik. Volt is ne­ki akkor minden inkább az eszébe, nem Mihály. A magá­nos férfi ott kapálgatott és nagyot dobbant a szíve, ami­kor tekintete a riadt asz- szonyra vetődött. Mihály si­mogatta volna a síró asszonyt de egy újjal sem érintette c vergődő vállaltat. Nem olyat asszony ez, hogy hozzáérhet­ne. Ültek, a magatehetetler férfinek is mintha por ment volna a szemébe. Küldte az asszonyt, menjen már haza, rendes ember a fér­je és egy világért sem szólt a maga szerelméről, magános életéről, aminek Panka az oka. Szó nélkül tudta ezt az asszony, megérzi az ilyesmit az ember és este minden megbe­szélés nélkül a másik tanyá­hoz indult, Mihályba karolva. Végét ért a Jánossal töltött tizenhárom év boldogsága. Féltékenységgel, mardosással, lázas szerelemmel teli kor zá­rult ilyen szomorúan. Mihállyal törvényen kívül, csendesen, viharok nélkül tel­tek az évek. Mindén úgy volt jó, ahogy Panka alcarta.' Az 6 szava döntött és Mihály soha nem emelte hangosra a sza­vát. János várta, hogy vissza­tér az asszony, de azután már nem is reménykedett. A vi­lágháború után a közeli vá­rosban maradt, hátat fordított a tanyának. Sokan látták piaci napokon, leste o tanyasi utat. Amikor azonban feltűnt Pan­ka alakja — elment. Különösen messzire ka­nyarodott egymástól az útjuk, amikor az asszony Mihállyal együtt termelőszövetkezetbe lépett. Irigyelte őket, hogy úgy megértik egymást, hiszen min­denről tudott, éppen ezért, ahol tehette, megjegyzést tett rájuk, örült, amikor az első esztendőben alig fizetett vala­mit a közös. Azok mellé állt, akik Pankáik rossz hírét köl­tötték, mert beléptek a pártba. Mit akar egy elemijével az asszony? Még messzebbre ke­rüli a templomot az istentelen — bántotta, mert úgyis sejtet­te, hogy visszamondják neki. Éppen ezért érte oly várat­lanul az asszonyt, amikor egy szép őszi napon Jánost látta belépni az irodába. Azon az éjszakán nem aludt: vajon mit akarhat az az ember, miért nem nyugszik? Tizen­négy év után jön áskálódni ellene? Tudni azonban semmit sem tudott. Akkor derült fény az egészre, amikor a következő közgyűlés előtt ott ült a kul­túrteremben János is. Az ötö­dik sorban feszített és úgy, de úgy hasonlított a régi János­hoz. Pankára sem nézett, mintha a fejét is elfordította volna. Az asszony a világért sem tekintett volna fel, s még mélyebbre sunyta a fejét, ami­kor az elnök az új jelentkezők között János nevét is felol­vasta. Mindenki sustorgott. Élvez­ték a nem mindennapi cir­kuszt. Talán meg sem gondol­ták, hogy jól szavaznak-e, puszta kíváncsiságból mondot­tak igent. Eleinte nem volt baj. János csendben dolgozott. Ügy szá­mított, előbb megmutatja, mit tud ő. Panka azért észre vet­te, rettenetes verseny van a két férfi között. Ahogy tehet­te, intette Mihályt, vigyázzon magára. Dühös volt Jánosra, mert azt már remélni sem merte, hogy ennyi hosszú esz­tendő után szívből versenyez érte. Csak Mihály borús ked­véből sejtette, komoly a harc. János hol virágot csent az asszony kosarába, hol ákom- bákom írással követelte: jöj­jön vissza hites urához. Se­hogy nem maradt békén. Pan­ka titokban sírt és titkolta bánatát Mihály előtt. Nem akarta megbántani, hiszen olyan derék, jó ember az. Já­nos tolakodott: úgyis tudom, hogy engem szeretsz, csak ta­gadod —, hetvenkedett. Mi­hály pedig konokul hallga­tott. Látta ő jól, hogy Panka még mindig elpirul, ha János feltűnt a határban. Észrevet­te, hiába telt el ennyi idő, kí­nosan kerüli az elsőt. S ha valaki kerüli a másikat, ott nem temette el a múltat a jó­szándék. Talán az volt a baj, hogy nem küzdött Pankáért, hogy nem marasztalta. Inkább küld­te —, ilyen volt a természe­te. Nem tudott hangosan sze­retni. Egy esztendeje sincs, hogy Panka így megöregedve visz- szament a hites mellé. Azt sem bánta, ha fecsegnek ró­la. Mihállyal békésen megfért a munkában, a gyűléseken, ha a vita soká húzódott jól is esett, hogy Mihály a kis útig kíséri. Ilyenkor nem szóltak, hallgattak. Jánosban azonban felébredt a régi betegsége. To- porzékolt mérgében, ha meg­tudta, hogy a gyűlésben együtt voltak, nem még, hogy kísér- getik is a feleségét. így érte meg Panka, hogy ötvenegy éves korára, mint if­jú menyecskéért, úgy hadako­zott az ura. Tizenhárom esz­tendőt éltek együtt, tizenné­gyet külön, Fehér, ősz fejjel, megváltozott, vaskosabb de­rékkal még mindig veszeked­tek miatta. Nem mese, megtörtént va­lóság, hogy a ceglédi tanyá­ban a napokban azért ültek össze taggyűlésre —, mert Panka elvesztette józan eszét,, maguk között az emberek azt mondták, meghibbant —, c családi béke kedvéért, kilépé­sét kérte. Búcsút mond annak a világnak, amellyel a sors annyira összeforrasztotta. Ha megbolondult, hát tegye, dön­töttek sorsa felett és útjára en­gedték. Akadtak, akik Pan­kával sírtak, sajnálták ezt a munkában öregedett asszonyt, aki örökké férje rabja ma­radt. Mihály nem szólt most sem. Azt mondják, még hara­gudni sem tudott a hűtlen asszonyra... Sági Ágnes Szakszervezeti küldöttség utazott Finnországba A Finn Szakszervezetek Központi Szövetsége (SAK) meghívására vasárnap Finnor­szágba utazott a szaktanács küldöttsége, Brutyó Jánosiunk, a SZOT főtitkárának vezetésé­vel. A küldöttség tíz napot tölt Finnországban, megbeszélé­seket folytat a finn szakszer­vezetek vezetőivel, tanulmá­nyozza a finn szakszervizetek tevékenységét. A küldöttség búcsúztatására a Ferihegyi-re­pülőtéren megjelent Somogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT elnöke, Bedkl Sándor, Gál László, Geréb Sándorné a SZOT titkárai és- a szaktanács több vezető munkatársa. (MTI) Feltámadt szerelem

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents