Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-04 / 155. szám
A LAPKÁZÁS MESTERE Till. ÉVFOLYAM. 155. SZÁM 1964. JÚLIUS 4, SZOMBAT HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA MIT HOZ ANYU? Nemrég hírt adtunk róla, hogy a 41-es számú őrház dolgozója a kidőlt gólyafészek helyett új fészket épített a gólyáknak. A több éve árván maradt fészek most benépesült. Két kis gólyafióka lesi, milyen ínyenc falatot hoz anyu a környék békatelepéről? (Tomcsányi felv.) ■k VETERÁNTALÁLKOZÓ Hétfőn . délelőtt a művelődési otthonban veterántalálkozón beszélik meg egykori közös élményeiket a békéscsabai és nagykőrösi 1919-es vöröskatonák. ■k Hetvenegy hold paradicsomot kellett a jégverés miatt kiszántani a Szabadság Termelőszövetkezetben. ■k A faárugyár KlSZ-szerve- zete kirándulást szervezett Egerbe. ★ LESZ ELEGENDŐ SAVANYÚSÁG Nemcsak a konzervgyár készít jelentős mennyiségű savanyúságot a télre, hanem a földművesszövetkezet felvásárlói is megkezdték a megfelelő üvegek felvásárlását a téli savanyúságok tárolására. ★ Eddig kilenc konzervgyári dolgozó vett részt külföldi SZOT-üdülésben. Csehszlovákiában, Lengyelországban, illetve a Német Demokratikus Köztársaságban töltöttek egykét feledhetetlen hetet. ★ TANÁCSTAGI BESZÁMOLÓ Ma a MÉK-kirendcltség irodájában délután 6 órakor Nagy Ferenc tart tanácstagi beszámolót. ★ Százhetven hold másodvetésű borsó és silókukorica szépen növekszik a Szabadság Termelőszövetkezetben. •k Három földművesszövetkezeti bolt kollektívája küzd a „szocialista brigád” cím elnyeréséért. Ötvenhét boltegység közül huszonhat bolt dolgozói vesznek részt a munkaversenyben. ár MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Már nem olyan időket élünk. Magyar film. Főszereplők: Váradi Hédi, Gábor Miklós és Dallos Szilvia. Szélesvásznú. (Tíz éven alul nem ajánlott.) Kísérő műsor: Havanna. Magyar híradó. FOGADÚNAP: KEDDEN ÉS PÉNTEKEN Kedden és pénteken reggel 7 órától 13 óráig a központi irodában várja és fogadja Fekete József, a Szabadság Termelőszövetkezet elnöke azokat, akik valamilyen ügyesbajos dologgal, kéréssel, panasszal vagy sérelemmel felkeresik. Nemcsak aktív termelőszövetkezeti tagok kopogtatnak az iroda ajtaján. Jönnek szép számmal pártolótagok, nyugdíjasok, sőt igen gyakran kívülállók is. — Van azonban ezekben az ügyekben egy bizonyos idényszerűség — mondotta mosolyogva Fekete József. — Tavasszal például főleg a háztáji problémákkal jönnek a tagok, és gyakran a. legelő ügyében. Ősszel a fejadag a soronlevő panasz. Főleg azok igyekeznek a fogadóórára, akik pem dolgoztak, ennek következtében csak csökkentett fejadagra lehet igényük. Nem könnyű az elnök dolga, hiszen sok száz ember vezetése, irányítása nagy gond. Nem kis feladat mindenkinek kedvére tenni, hiszen az egyéni érdek igen gyakran szemben áll a közösségével, és ilyen esetben nagyon okosan kell megkeresni a megoldást. Varga Béláné ijedten kopogtat az elnöki iroda ajtaján. Amikor belép, izgatottan bejelenti, hogy ő pedig ki akar lépni a termelőszövetkezetből. Évekkel ezelőtt férje helyett lépett be. Nem vitás, az első esztendőben még csak valahogyan megtette a kötelességét, az utóbbi időben azonban fittyet hányt a munkafegyelemnek, sőt az idén egyetlen órát sem teljesített a közös munkában. Az elnök igen nagy türelemmel hallgatja az asszony indulatos, elfogult szavait. Hivatkozik arra, hogy a termelő- szövetkezet vezetőségének munkaerő-gondjai vannak, és szükség van minden munkáskézre. Több könnyű munkalehetőséget ajánlott az asszonynak, aki azonban következetesen megmaradt álláspontja mellett: a férje ipari munkás, ö sem hajlandó a mezőgazdaságban dolgozni. Az elnök még így sem veszíti el a türelmét. Megértőén beszél az asszonnyal. Miután AKI KI AKAR LÉPNI A TERMELŐSZÖVETKEZETBŐL A NAGYNÉNI KÉPVISELETÉBEN - ÖTSZÁZ FORINT SEGÉLY LEÉGETT A TANYA - SEGÍT A KÖZÖSSÉG látja, hogy makacsságát nem tudja megtörni, megnyugtatja az asszonyt, hogy kilépési szánd skát a közgyűlés elé terjeszti. T. P. Pest környékéről jött el a fogadónapra. Beteg nagynénje megbízásából az idős asszony .földjáradék ügyét intézi. Az elnök elmondja, hogy készül a nyilvántartás, hamarosan befejezi a termelőszövetkezet adminisztrációja, és utána azonnal sor kerül az elmaradt földjáradék kifizetésére. Szűcs István tizenhét éves fiatalember nagy kéréssel fordul az elnökhöz. Édesapja kint dolgozik a Hangácson, édesanyja pedig éppen csak hogy hazatért a szülőotthonból. A tizenhárom gyermekes család gondokkal küzd, és a fiatalember azzal fordul a termelőszövetkezet elnökéhez, hogy segítsen valamilyen formában a népes családon. Jóformán csak perceket tölt Szűcs Pista az irodában. „Kétszer ad, aki gyorsan ad!” — mondja a közmondás — és Fekete József azonnal intézkedik. Szűcs Pista ötszáz forint gyorssegélyei a zsebében hagyja el az elnöki irodát. — Mészáros László is nagy bajával fordult hozzám! — mondja Fekete József. — A vasárnapi vihar során a villám becsapott kis tanyájukba, amely porig leégett. Segíteni kellene. Mészáros faanyagot kért és sürgősen szakembereket, — Nagyon nehéz, szinte lehetetlen lett volna a jogos kérés elől kitérni, hiszen Mészáros László évek óta szorgalmas, becsületes tagja a szövetkezetnek. Deliét több ezer forintos segítségről van szó, és ebben egyedül nem intézkedhetek. Azzal engedtem el Mészáros Lászlót, hogy ügyét a legrövidebb időn belül megvizsgálja a termelőszövetkezet vezetősége. Fü!emü!e-per a SchweideS utcában Helyszíni szemlén tisztázták a tényállást A konzervgyárban Frische Andrásné Brigádja végzi a dzsemek — szaknyelven szólva — lapkázását (Goilány felv.) A munkatársak segítségével épül a családi ház Tavaly augusztusban két Schweidel-utcai szomszéd ösz- szevésZeti. Zana Sándor felesége összeszólalkozott özvegy Grónai Antalnéval. A vitába beleavatkozott Zana Sándor is, aki aztán özv. Grónainé feljelentése szerint felkapaszkodott a két portát elválasztó kerítésre, ököllel arcul ütötte a szomszédasszonyt, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A városi bíróság büntető tanácsa tárgyalásra tűzte ki az ügyet. A tárgyaláson Zana Sándor kereken tagadta azt, hogy Grónainét bántalmazta volna. Abban az időpontban nem is tartózkodott a lakásán — hozta fel védelmére. A tényállás tisztázására a bíróság helyszíni szemlét rendelt el és azon megállapította, hogy a két udvart elválasztó kerítés csak két méter hosz- szú és olyan állapotban van, hogy arra csak a legnagyobb elővigyázatossággal lehet felkapaszkodni. Az egész alkotmány mozog és a korhadt oszlopok könnyen összetörhetnek. A tárgyaláson kihallgatta a bíróság Stransz Károlyt, Grónainé élettársát is. A bíróság Zana Sándort a könnyű testi sértés vádja alól bizonyítottság hiányában felmentette. Benépesül a tormási lakóiéi ep. Némelyik családi házban már laknak, szép számmal vannak házak, amelyeken, az utolsó simítások már a közeli beköltözést ígérik. Akadnak olyanok is, amelyeket még javában építenek. Dolgozik a családfő, a rokonok, ismerősök és segítenek a munkatársak. Közvetlenül a hidroglőbus lábánál már méteres falak emelkednek. Vörösre égetett téglákat raknak szorgalmas kezek. A tulajdonos itt is lelkesen dolgozik. Ismerős, mosolygós tekintetű férfi, nagyon sokan ismerik, becsülik a városban: Meggyesi Sándor rendőr főtörzsőrmester. — Soha nem vagyunk egyeIrány: Sopron, Kőszeg, Fertőd Az első napi bevétel: ötvenhétezer forint Az új villamossági szaküzlet első napi bevétele azt mutatja, hogy a lakosság nagyon várta a megnyitást. Szinte „megostromolták” a boltot, mindenki vásárolt. Az első napi zárás után ötvenhétezer forintos bevételt számoltak össze a bolt dolgozói. A vásárlók sok új árut találtak. Köztük olyan alkatrészeket is, amelyek hiányoztak eddig, most ismét kaphatók. — Az új szaküzlet korszerű, kifogástalan, a raktár- helyiség is nagyon megfelelő — mondja Szarvas Mihály üzletvezető —, talán egy kicsit túl tágas is a bolthelyiség. De majd benépesül újabb és újabb cikkekkel. A bolt megnyitásával megoldódott a régi szakosítási probléma, aminek üzletvezető és vásárló egyaránt örül. Szép,, modern, tágas üzletbe költöztek a villamos- sági cikkek. A Patyolat szennyese A DÁV konyháján az asz- szonyok fehér köpenyben, fehér kötényben dolgoznak. A köpenyek és kötények időnként elpiszkolódnak, mosni kell őket. A mosást a Patyolat vállalja. A Szolnoki Patyolat Vállalat nagykőrösi üzletébe kéthetenként viszik a konyha törülközőit, köpenyeit, kötényeit és konyharuháit. Ugyancsak itt mosatják a bútorvédő huzatokat is. Legutóbb június első napjaiban vitték el a ruhaneműket, s még azóta is mossák. Hiába mentek el a tiszta ruhákért, azok még nem érkeztek meg, holott a bútorokon a másik huzat, az asszonyokon a második váltás fehér köpeny és kötény is elpiszkolódott azóta. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy nem mossák szépen a fehér ruhákat. Hiába kérik a Patyolattól, hogy fehérítsék is őket, nem teszik meg. Nem lehetne a mosás minőségén is javítani, de úgy, hogy a határidő sem szenvedne csorbát?! Rejtvénynek tűnik a négy férfi, aki az asztalon levő térkép fölé hajol. Pothorszky Péter, az MHS túraszakosztályának vezetőségi tagja világosít fel: a szakosztály július 25., 26.. 27-i motoros túrájának előkészületei folynak. A háromnapos túrán Nyugat-Ma- gyarország: Fertőd, Sopron, Kőszeg, Hévíz nevezetességeit kívánják megtekinteni. A közelmúltban jól sikerült kétnapos úton voltak Harkányfürdőn és Abaligeten. Már ott megkezdték a sooroni túrára a jelentkezőket gyűjteni. Ez a hosszabb út még gondosabb szervezést kíván. A szállásbiztosítás, valamint a határsáv engedély igénylése miatt csak július 12-ig fogadnak el jelentkezéseket. Minden motorost szívesen látnak! — dia — SZAKMAI GOG Közel kétméteres emberrel ismerkedtem meg a balatoni? strandon. Ű is egyedül volt, én is magányosan üdültem. A hasonszőrű emberek könnyen egymásra találnak. Én is alaposan túl vagyok a százkilenc- ven centin, kis erőlködéssel lehettem volna két méter is. A beszélgetés szakmai térre kanyarodott. Az én emberem lelkesen ecsetelte, a szobafestő mesterséget, annak szépségeit. Büszkén mondta, hogy festette ki szülővárosában a tanácsháza nagytermét. Bizalmasan azt is megsúgta, hogy még a katolikus templom pingálása is az ő kezemunká- ját dicséri. Szó szót követett. Teljesen úgy beszélt, mintha szak- társak lennénk. A sok szakkifejezés miatt csak minden harmadik szavát értettem. Elismeréssel nézett végig rajtam, aztán megjegyezte: ilyen emberek valók a szakmába, akiknek nem kell minden vacak csíkhúzásért létrára kapaszkodni, hanem ha kell, még az alacsonyabb pla- '.xokat is elérik. Hamarosan meguntam a számomra idegen témát. Foghegyröl megjegyeztem, hogy nem vagyok szobafestő. Meglepetten nézett rám, de még annyit megkockáztatott, hogy megkérdezze, mi a foglalkozásom. — Könyvelő vagyok! — mondottam szerényen. Szavaim lesújtották. — Azt hittem, maga is szobafestő. Ezt néztem lei magából! Köszönés nélkül otthagyott. Napokon át észre se vett. Szeméből megvetés sugárzott; ha már valaki termetre kiváló festő, miért adta a fejét könyvelésre?! — R —= dűl! Mindig akad segítségem a munkatársak közül, akik örömmel és készséggel támogatják azt a kétségtelenül nagy erőfeszítés^ amit a házépítés jelent — mondja Megy- gyesi Sándor. — Persze nem szabad lebecsülni azt a segítséget sem. amit hivatalos helyről kapunk. Gondolok itt az aránylag méltányos áron juttatott telekre és természetesen arra a hosz- szú lejáratú hitelre, amit az OTP biztosít. — Munkatársaim, a rendőr- kapitányság kollektívája igen kedvesen biztatott a tervezés idején. Megható azonban, hogy ezt az erkölcsi támogatást áldozatkész társadalmi munka követte. Volt olyan alkalom. amikor nyolc-tíz ■munkatársam is kijött ide a 1helyszínre. Hordták a téglát, iásták az alapot, betonoztak, , falaztak olyan lendülettel, mintha mindig ezt csinálták volna. — Még Pacsa János, a kapitányság vezetője is kivette a részét a munkából. Bertalics Lajos hadnagy elvtárssal szorgalmasan rakták a vályogot az öles állványokra. Általában „Ki mit tud” alapon folyt a ■társadalmi munka. Székel y József nagyszerűen értékesítette szakmai tudását, Hegedűs Lajos törzsőrmester, Szabó Sándor őrvezető több értékes munkanapot áldozott az építkezés meggyorsítására. — Számításom szerint még egyheti társadalmi munka szükséges, aztán átadjuk az" építkezést a kisipari termelő- szövetkezet építőbrigádjainak. Remélem, a társadalmi munkások lelkesedése átragad a brigádtagokra és ilyenformán sikerül betartani az október elsejében megjelölt határidőt, amikor családom birtokba veheti az új házat. A HÉTVÉGE SPORTJA Labdarúgás: Ma délután fél hét órakor a Kinizsi NB IlI-as csapata Cegléden a Slovan Nitra csapatával mérkőzik. Vasárnap délután fél öt órakor ugyancsak Cegléden a Csepel Autóval játszik a nagykőrösi csapat. Kosárlabda: A Kinizsi NB Il-es női csapata vasárnap délelőtt 10 órakor a sportotthon udvarán a Békési Vörös Meteor csapatával mérkőzik.