Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-21 / 169. szám
1964. JÚLIUS 19, VASÄRNAP 9 "“stJCMoD Ceglédtől Singapore-ig öreg cigány !Ä\VÄ\\\\\VÄ\\\\\\N\^\\\\\\\\\\V\\S\\\\\\S^\\\\\\\^^^^ ...................................1 Egy karrierista naplójából ÁPRILIS 1. Ma zseniális felfedezésre tettem szert. Ha nem akarok megöregedni az irattárban, éber tekintettel kell figyelnem az emberek hibáit. Ez a legbiztosabb útja a karriernek, legalábbis a barátom szerint. A recept ugyanis az övé: egy hiba, *egy cinkosan elnéző kacsintás és máris egy lépcsőfokkal feljebb jut az ember. Az áldomást a sar'ki kocsmában megittuk. En fizettem. ÁPRILIS 10. Végre valami! Ma észrevettem, hogy az irattár vezetője hosszasan pusmogott az osztály egyik előadójáéval. Most légy éber, Gedeon! — csíptem a 'karomba s mert fájt, tudtam, hogy jó nyomra leltem. Ettől a perctől kezdve árnyékként szegődtem főnököm nyomába. Még a büfébe is utána mentem és kényszerűségből, csakis az ügy érdekében, leguberáltam három kemény forintot egy fekete löttyért, mert Aranka, a kávésnő, csak meleg, zavaros vizet ad ennyiért. A nyom helyes volt. A főnököm az előadóval feketé- zett. ÁPRILIS 20. Tíz nap telt el s az eredmény — nulla. De ma ... már reggel, amikor az a göthös fekete macska átszaladt előttem az úton, sejtettem... A főnö/ köm megelőzött és ő vette át helyettem az aktákat. Amikor átadta őket, egy hiányzott közülük. Mint a vércse csaptam le az alkalomra és az aktát keresve léptem be az irodájába. Egy hiba, egy cinkosan elnéző kacsintás... Ceglédtől Singapore-ig kilométer az út — repülőgépen. A ceglédi' Tóth István még soha nem tette meg ezt az utat. Külföldön csak a szomszédos Prágában járt. A nevét mégis jól ismerik valamennyi világrészen. Nem tévedés: valamennyi világrészen. Művészi fényképei ezekben a napokban a világ harmincnégy fotószalonjának kiállításán szerepelnek: a malájföldi Singapore-ban, a délafrikai Johannesburgban, a kanadai Montrealban, az észak-amerikai Washingtonban, a közép-amerikai Mexikóban, a dél-amerikai Buenos Airesben, az indiai Pon- dycherryben, az ausztráliai Sidneyben, Európában pedig Londonban, Berlinben, Luxemburgban, Zaragozában láthatók, hogy csak néhányat említsek a jelenlegi harmincnégy nemzetközi kiállítás közül. A szűkre méretezett ceglédi házban csupán néhány fénykép tanúsítja, hogy itt lakik Tóth István. De ez a néhány kép is elegendő ahhoz, hogy megsejtse az avatatlan szemlélő is: kivételes tehetségű, gazdag mondanivalóié, humanista művészember e ház lakója. Az egyik kép különösen lenyűgöző. Szakállas, kemény tekintetű férfifej néz maga elé, míg a háttérben elmosódott kon- túrú, sötét ruhás asszony áll egyenes derékkal, de lehajtott fejjel, szemlesütve. A tragédia sötét hangulata árad a képből: ez a két ember szerette egymást, de szétváltak útjaik. A férfi már a jövőt vallatja magában elszántan, de a nő, ha büszkeségét a látszat őrzi is még, tanácstalan; nem tudja hogyan lesz tovább. — A téma régóta élt bennem —• beszél a képéről az amatőr művész —, de képpé csak akkor érlelődött, amikor férfihőse, mint új ceglédi orvos, a városunkba érkezett. Már az első futó találkozáson elhatároztam, hogy felkérem modellijek. Dé mire az elhatározásból valóság lett volna, megdöbbenve tapasztaltam, hogy orvosunk leborotváltatta a szakállát s ha jellegzetes maradt is az arca, már nem az volt, amely bennem élt. Csak hónapok múlva kerültünk személyes barátságba és sikerült rávennem, hogy növessze meg újra a szakállát és legyen a modellem. Nehézen, de ráállt. A kép azóta bejárta a világ számos országát. De ez már a jelen. S Tóth István múltja sem érdektelen. Mert a fényképezés csak szenvedélye, de nem hivatása. Hivatalosan: műszaki ügyintéző a Duna— Tisza közi mezőgazdasági kísérleti intézetben. — Tizennyolc éve már — emlékezik —, hogy egy ismerősöm „rámsózott” egy öreg, lemezes fényképezőgépet. Mint fiatal házas megvettem, mert szerettem volna az alakuló család életét képekben megörökíteni. S mert megtetszett a dolog, egy nap gondoltam egy merészet és felkerestem az akkor már országos hírű Haller Frigyes fotóművészt, hogy tőle kérjek jótanácsokat a fényképezéshez. Nem fogadott elutasítóan, de nem is biztatott. Jöjjön vissza barátom egy év múlva, mondta, akor majd meglátjuk. Izgatottan vártam az esztendő leteltét, akárcsak a mesebeli szegénylegény, aki valami nagy csodát remélt. A csoda azonban elmaradt. Igaz, hogy Haller Frigyes akkor már hosszabban elidőzött a képeken, de a válasz ismét csak az volt: jöjjön vissza barátom *egy esztendő múlva. Mást talán már az első találkozás után elkedvetlenített volna a kudarc, de Tóth István ahelyett, hogy a szögre akasztotta volna az öreg masinát, „c sakazértis” fényképezett, közben szabad idejében a legkülönbözőbb szakkönyveket bújta. S mire kitelt az újabb esztendő, előbb a képeit küldte fel követként maga helyett. Akkor történt a „csoda”. — Gondoltam, most talán már néhány dicsérő szót is kapok — idézi a negyvenkilences év nyarának emlékét Tóth István —, de nem ez történt. Csupán egy meghívót adott át öreg mesterem. Meghívót a bordeaux-i. fotókiállításra. A meghívó négy művészi fénykép beküldésére jogosította fel. Megriadt a nagy feladatttól, de titokban azért reménykedett: a négy kép közül talán egy megtetszik majd a zsűrinek. Mind a négy képét kiállították. így történt meg, hogy a ceglédi Tóth . István nevét előbb ismerték meg Francia- országban, jnint idehaza. De a folytatás annál keservesebb volt. Kudarc kudarcot követett: egymás után érkeztek vissza címére a kiküdött képek. Először nem értette a dolgot, csak később döbbent rá az igazságra: hiába gyártja egymásután a képeket, a mennyiség nem egyenlő a minőséggel. égv hosszú esztendő íelt el így es csak az ötvenhármas év hozott újabb, ezúttal budapesti sikert. S ettől kezdve egyre feljebb ívelt művészi pályája. ötvenhatban már négy országban díjazták képeit. Az angliai Falmauthban tiszteletdíjat, a belgiumi Gentben diplomát, az indiai Calcuttában és a kubai fővárosban, Havannában bronzérmet kapott. Egy évvel később Washingtonban már ezüstérmet, s a rákövetkező esztendőben a spanyolországi La Corunaban aranyérmet nyert képeiért. Pályafutásának tizennyolc esztendeje alatt harming külföldi és tíz magyar díjjal tüntették ki művészetét. Ezerki- lencszázhatvankettöben a brazíliai Fotoarte kritikusa így ír díjat nyert Öreg cigány című képéről: „A legjobb portrék egyike, amivel az utóbbi években találkoztunk az egész világ művészi produkciói között. Ki kellene állítani minden városban, minden klubban, hogy az új fényképésznemzedék lássa, elemezze és megtanulja a realista* portré készítésének módját, amely technikailag tökéletes és mégis más, mint a megszokott. Domborműként hat. A pergamenszerű bőr él és a kifejezés maga egy tanulmány. A tekintetben, az arc ráncaiban, az izmok vibrációjában a cigányok örökös bizalmatlansága tükröződik vissza." Eddigi legnagyobb sikerét a közelmúltban érte el. A singapore-i fotókiállítás zsűrije a két nagydíjat, az aranyszobrot és az aranyserleget A vetélkedés vége című képének ítélte oda. Nézem a képet. Szuggesztív erejű alkotás. Az előtérben szomorú, megfáradt cigányasszony áll. Rogyant testtartása, mellére ejtett feje egyaránt árulkodik: elvesztette a szeretett férfiért vívott csatát. A elrajzolt háttérben elégedetten, mosolyogva áll a másik asszony, karján a csecsemővel. Nézem tovább a képeket. Tárlaton, Kóstoló, Magáraha- gyottan, Az első mutatvány, Randevú. Szinte valamennyi képen az ember a központi figura. — Az emberekhez szólni lehet egy szép tájképpel, vagy egy csendélettel is — lógj'# meg a művész csendesen. ' — De tíz csodálatosan szép táj látványa sem nyújthat annyit, mint amennyi mondanivalója egyetlen beszédes, élettel teli portrénak, figurának lehet. kezdte, s eljutott az emberiség nagy családjának bemutatásáig. Az élet jellegzetes, gondolatokat ébresztő pillanatait lesi el — így gyönyörködtet és kelt újabb gondolatokat művészete. A fényképezés Tóth Istvánnál nem választott pálya, csupán — szenvedély. S talán ezért örül minden díjnál és elismerésnél jobban annak, hogy Pista fia örökölte ezt a szenvedélyt. A fiú két esztep- dövel ezelőtt, tizennégy éves korában kapott először oklevelet a karcagi tárlaton. — Ma pedig már azt a négy fényképét csomagolom — mondja búcsúzóul —, amellyel Pista élete első külföldi kiállítására, a zaragozai tárlatra nevezett. Prukner Pál Családi képekkel XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXI rineno? (Foto: Kotroczó) MÁJUS 29. Még egy öröm. Az osztály- \ vezetőnk avanzsált. Kinevez- \ ték a minisztériumba! Vajoni ki lesz az utód? Konkurreneiát ; csak a helyettes jelent. Sürgősen tanulmánybzni \ kezdtem az életét, különös te-\ hintettél a múltjára. JÜN1US 5. Nehéz kutatómunka volt. \ Ma elküldtem végre a levelet \ a központba. A biztonság ked-\ véért Hajnalka írógépén ír- \ tam, munkaidő után. Amíg 1 odafenn utánanéznek a he- j lyettes múltjának, itt nálunk\ eldől: ki lesz az új osztályve-! zetö! Most már semmi kétség, \ hogy újabb lépcsőfok követ- í kezik! JÜNIUS 8. Nagy a felfordulás! A hiva- \ talban mindenki Agathe \ Christinek képzeli magát. \ Nem is hivatal vagyunk már,: hanem nyomozó iroda. Min- j denki a levél íróját keresi. \ Hajnalkát már kétszer kihall-\ gatták. A főelőadó szakított \ vele. A helyettes feljelentést'1, tett a rágalmazó ellen. Milyen nyugodt is volt az \ életem az irattárban! Mi len- j ne, ha visszakérném magam?'. JULIUS 1. Nem az irattárba helyeztek. \ Máshová. Hat hónapig semmi! gondom. Ülök és gondolko- \ zom, hol követtem el a hibát. i Lehet, hogy a barátom recept- í je volt a hibás? Vagy én siet- j tem el a dolgokat? Három hó-\ nap nem hosszú idő... Te jószagú úristen! Csak J nem április elsején kaptam áí barátomtól a receptet? Pataki Pál í MÁJUS 3. Ma öt forintot adtam Szent Antalnak és ötven forintot el- kocsmáztam a barátommal. Nem sajnáltam a pénzt. Nem mindennap lesz irattárosból előadó az ember! Semmi kétség, a főnököm keze benne volt a dologban, mégis úgy közölte velem a hírt, mint akinek semmi köze az egészhez. Megértettem. Én is elfelejtettem bizonyos aktákat — továbbítani. MÁJUS 13. Ez igen! Még meg sem melegedett alattam a szék és máris felderítettem, hogy a főelőadónk, aki nős, két gyermek apja és Hajnalka, a gép- írónőnlk... hogyúgymond- iam ... Nem mondom. Gondolom, anélkül is értik. Elhatároztam, hogy munkaidő után követem őket. MÁJUS 14. Hajaj! Csak látták volna, milyen meglepett arcot vágtak, amikor este véletlenül észrevették a parkban, közvetlenül a padjuk előtt, amelyen majd megfojtották egymást a csókjaikkal! Szeretnék már néhány nappal öregebb lenni, hogy ismerjem a következményeket. MÁJUS 25. _ Ez gyors munka volt, főelőadó kartárs! — veregettem meg az ünnepség után <j villámát. Ez valóban úgy ment, nint a karikacsapás! ln flagranti — és máris egy lépcsőfokkal feljebb vagyok. Csak így tovább, Gedeon!
