Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-16 / 165. szám

1964. JÚLIUS 15, SZERDA PEST MCCVEf K^ürlap Megírtuk — az illetékes válaszol Corombáskodó boltvezető címmel közöltünk panaszt a június 17-i Olvasók Fórumá­mai nap ban. A következő választ kap­tuk: „A panasszal kapcsolat­ban a boltvezetőn és a pana­szoson kívül több vásárlót meghallgattunk. A vélemé­nyek meglehetősen eltérőek, az azonban megállapítást nyert, hogy a boltvezető nem megengedhető hangot hasz­nált avpanaszttevővel szem­ben. Mivel a boltvezető ellen eddig még nem merült fel ha­sonló kifogás, így szigorú fi­gyelmeztetésben részesítettük, közölve, hogy hasonló panasz esetén fegyelmileg is felelős­ségre vonjuk. Nyugat-Pest megyei Élelmi­szerkereskedelmi Vállalat Jurán Ferenc igazgató A Király Györgynével kap­csolatos munkaügyi vitát — amelyet június 3-i számában vetett fel a Pest megyei Hír­ig gyeimét felhívtam a szrüksé- < ges intézkedésekre. Gépállomások Igazgatósága ^ Lég rád i László megyei igazgató Egyiptomi sötétség 1964. július 15., szerda, Henrik napja, A nap kél: 4.02, nyugszik 19.31 órakor. A hold kél: 10.55, nyugszik 23.10 órakor. Várható időjárás: főként nappali felhőképződés, dél­utáni zivatarok. Mérsékelt, zivatar idején átmenetileg megélénkülő szél. Meleg marad az idő. SO EVE A bibliában leírt egyipto­mi sötétség jut az ember eszébe, amikor özvegy Bufa Jánosné, Szarka Gáborné, Gulyás Aladárné, Kiss Im- réné, Horák Mihályné, Ho- rák Mihály, Kópiás Ferencné és Kovács Pálné kiskunlac- házi olvasóink levelét bön­gészgeti. A levélben tudtunk­ra adják, hogy a községben a Bajcsy-Zsilinszky utcában, a Fasor és a Homok utcá­ban rossz a közvilágítás. S ez nemcsak kellemetlen, ha­nem balesetveszélyt is rejt magában. Mi ezzel tisztában Uj cukrászda - hiányos árukészlet Kartal lakosai nagy örömmel fo­gadták, hogy vég­re községükben is megnyílt az esz­presszó-cukrász­da. Az öröm egyik szemmel látható jele, hogy a cuk­rászda állandóan tele van vendég­gel. De csak ven­dég van, áru nincs, vagy ha van, nagyon ke­vés. Fagylaltot nem lehet kapni, sokszor hetekig nem érkezik süte­mény. Egy eset­ben tanúja vol­tam, hogy a húsz megrendelt tortát péntek helyett szombat estére szállította le a tú­rái cukrászda, a kartaliak termelő­üzeme. Ha Kariál termelő üzemet is kapna, nem lenne ráfizetéses. Ha vi­szont az új terme­lő üzem felállítá­sa megoldhatat­lan, a régi üzem, vagy valamelyik másik biztosítsa Kartal számára is a megfelelő ellá­tást. Deák István Kartal vagyunk. Am úgy látszik, ^ hogy az illetékes elektromos ^ szakemberek — nem. í. HETEKIG LELTÁROZNÁK í a domonyi 17-es számú föld- ^ művesszövetkezeti vegyesbolt- ^ ban. Vagy lehet, hogy üz- ^ letvezetőt keresnek. Mi csak ? azt látjuk, hogy az üzlet ^ hosszú hetek óta zárva van, ^ s ezért kénytelenek vagyunk ^ a falu másik végén levő ^ üzletbe menni, ahol a nagy ^ tömeg miatt fél délelőtt is ^ sorba kell állnunk. Nagy baj ^ ez akkor is, ha ráérnénk. ^ De még nagyobb így, hogy ^ legtöbbünk munkába, a föl- < dekre siet. Kérjük, ne azt > közöljék, hogy miért van ^ zárva az üzlet, hanem mi- ^ előbb nyissák ki. Raffai Sándomé, Domony Tekézők pálya nélkül Kisorosziban 1958-ban teke­pálya épült társadalmi mun­kában, a Tahitótfalu és Vidé­ke Körzeti Földművesszövet­kezet kezelésében levő ital­bolt udvarán. Mivel a szövet­kezet a pályára nem fordított gondot, később is mi hoztuk rendbe. Égy éve azonban tel­jesen tönkrement, a szegély­deszkák letöredeztek. A teké­zés életveszélyessé válván, a községi tanács megtiltotta a pálya használatát, ezzel öt- ven-hatvan embert fosztva meg a kellemes szórakozástól. A tanács felajánlotta, hogy a pálya megjavításához faanya­got ad, csak a munkát kelle­ne a fmsz-nek elvégeznie. A szövetkezet viszont a füle bot­ját sem mozgatja. Pedig i;ánk férne már egy tekepálya. Czlkora Lajos Kisoroszi 1904 július 15-én halt meg Anton Pavlovics Csehov, az orosz- és a világirodalom v nagy realistája. Az orvosi gyakorlatot cserélte fel az irodalommal. írói tevé­kenységét elbeszélésekkel kezd­te, s ebben a műfajban csak­hamar világhírnévre tett szert, írásaiban a századvég polgáro­sodó orosz társadalmának jelleg­zetes, húsból-vérből formált alakjait szerepelteti. Mind nagy­hatású, s azóta már klasszikus­sá vált drámáiban, mind egyéb írásaiban kíméletlenül feltárta kora társadalmának képmutatá­sát, elmaradottságát, fonáksá­gait, gonoszságát. Nem volt szo­cialista, de együttérzett az el­nyomottakkal. Ez az együttér­zés adja műveinek rejtett lírai- ságát, s ebben rejlik elbeszélé­seinek, színműveinek vonzere­je mind a mai napig. 1890-ben a Távol-Keletre utazott, a cáriz­mus száműzötteinek életét tanul­mányozni. Ütjának eredménye, a Szahalin szigete című műve egyike a világirodalom legszebb, s egyben legszomorúbb útleírá­sainak. Ismerte és rokonszeirv- vel figyelte az orosz földön mű­ködő forradalmi erőket, ame­lyek alig egy évvel halála után, 1905-ben kirobbantották a forra­dalmat. — A Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetem három, négyszáz személyes új kollé­giumi épülete közül az első műszaki átadása hétfőn meg­kezdődött. — Útkereszteződésben kí­vánt szabálytalanul előzni hétfőn este, a 7-es útvona­lon, a diósdi elágazásnál sze­mélygépkocsijával ifj. Hor­váth József húszesztendős budapesti lakos, s összeüt­között az előtte szabályosan haladó s szabályosan balra kanyarodó Tóth Lajos török­bálinti motorkerékpárossal. Tóth Lajost a mentők súlyos sérülésekkel a II. számú Se­bészeti Klinikára szállítot­ták. — Tizenkétezer kőlapot használnak fel idén Berne- cebarátin a járdák építésé­hez, hogy megszűnjön a köz­ségben a vendégmarasztaló sár. Mongol vendégek Váeszenűdszlén Vácszentlászlón hétfőn este az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront közös rendezésében nagygyűlésen em­lékeztek meg a mongol népi forradalom 45. éves évfordu­lójáról. A meghívott vendégek, a Mongol Népköztársaság ma­gyarországi nagykövetségének munkatársai, a Külügymi­nisztérium képviselője, az Országos Béketanács küldötte, valamint o járási pártbizottság titkára s a tanács vb-el- nöke megtekintették a vácszentlászlói művelődési hazat, utána a termelőszövetkezet majorjában tettek rövid kör­utat, majd termelőszövetkezeti tagok otthonába látogattak el. Este zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a művelődési ház nagyterme, ahol nagygyűlésre került sor. — Kiöntőgyanta — Gyom­ron. Üj anyag, a kiöntőgyan­ta gyártását kezdte meg a Pest megyei Vegyi- és Kéz­műipari Vállalat gyömrői te­lepe. A rendkívüli szilárd­ságú anyagot a szerszám­gépipar használja fel „bé- lyegbefogásra”. Az új anyag nagymértékben csökkenti a szerszámkészítés önköltsé­gét. — Negyvenéves álom vált valóra a ceglédi Kernács telepen, ahol harmincnégy család él. Kigyulladt vala­mennyi házban a villany, sőt ezzel egyidőben azonnal meg­jelent a telepen az első tv­készül ék is. — Gimnázium nyílik Ve­csésen szeptember elsején a központi iskolában. Az első vecsési gimnáziumban idén 50—50 fős nappali és esti tagozatú első osztályokban kezdődik meg a tanítás. — ötven műemlékfa — hétezer holdon. A Gödöllői Állami Erdőgazdaság ceglé­di erdészete immár 7000 hol­das. Az elmúlt években 1500 holdnyi mezőgazdasági mű­velésre nem alkalmas terü­lettel bővült. A 7000 holdon körülbelül ötven műemlék­nek tekinthető fát gondoz­nak az erdészek. — A nagykőrösi gimnazis­ták közül a nyári szünetben a fiúk tízes csoportokban Bajánsemjénen és Mátétel­kén csatornát ásnak, a leá­nyok húszas, illetve ötvenes csoportokban kertészeti munkát végeznek Kiskorpá­don, Mátételkén és Üj bő­gőn. — Gyulán, Szentendrén éa Vácott július 16-án fejező­dik be a népművelési dol­gozók idei utolsó nyári tíz­napos tanfolyama. Sok a fiatalkorú házasság., (^ Nem volt túl bonyolult? A Pest megyei Hírlap keddi számában a Túl egyszerű len­ne? című cikkben olvashat­tuk a következőket: ,, . . . Csakhogy az élet bo­nyolult. A gazdaság központ­ja ugyanis valóban a hosszú nevű község határában székel. £s a központ mellett van egy rövid házsor Ls — hivatalosan ez is Szentmártonkátához tar­tozik. De túl a központon van egy újabb rövid házsor, ezért pedig a két község, Szent stb. és Tóalmás verseng, miként a két ógörög város Homéroszért.** Természetesen elírás történt, hisz köztudott, hogy Homé­roszért nem két, hanem hét város versengett (Hét város vitatá, hogy övé bölcsője Ho- mérnak: Szmirna, Rhodosz, Kolofon, Szalamisz, lösz, Ar* gos2, Athéné**). A hiba sajnálatos. A Túl egyszerű lenne című cikk ha­sonlata túl bonyolult volt... (a) A nászajándék... Komódi István karikatúrája Kalaptűvel a kellemetlenkedők ellen A New York-i üzletekben óriási keletje van a hosszú kalaptűknek, amit a nők azért vásárolnak, hogy megvédjék magukat a kellemetlenkedő férfiakkal szemben. Sokan a vásárlók közül azt állítják, hogy például a zsúfolt föld­alattin igen hasznos fegyver­nek bizonyult a hosszú ka­laptű, tolakodó férfiak ellen. Menten elriaszt minden fér­fit az ismerkedéstől. — Hétfőn, a késő délutáni órákban, Gödöllő határában szabálytalanul az úttest bal oldalán kerékpározott Gál Lajos húszéves egyetemi hallgató, s elütötte személy- gépkocsijával a megenge­dettnél gyorsabban hajtó dr. Pethő Ede gödöllői orvos. KOSSUTH RADIO 8.15: Reggeli hangverseny. 9.00: Rózsaszín szalagocskák — rádió­játék. 9.25: Zenés színjátékokból. 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.30: Zongoraművek. 11.05: Ver­sek. 11.10: Dalok a pártról. 11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A Rádió jogi műso­ra. 13.15: Weber operáiból. 14.10: Lányok, asszonyok. 14.40: Mezei csokor. 15.03: Szeretve mind a vérpadig — regény folytatások­ban. 15.25: Járdányi Pál: Vörös- marthy szimfónia, 16.10: Táncda­lok. 16.34: Nyomorultak — rádió­játék III. rész. 18.10: Pálfalvi Nándor írása. 18.20: Operettdalok. 18.45: Szél Júlia műsora. 19.00: Előadóművészek aranykönyve. 20.25: Közvetítés a Bp. Honvéd— Újpesti Dózsa labdarúgómérkőzés II. félidejéről. 21.00: Juliette Gre­co és Charles Trenet énekel. 21.20: Gondolat — irodalmi hetilap. 22.25: Magyarnóták. 23.00: Opera- részletek. 0.10: Spirituálék. PETŐFI RADIO 14.00: Farkas Ferenc: Asztali muzsika. 14.25: Közvetítés a Zene- művészeti Főiskola nagyterméből. 15.05: Könnyűzenei híradó. 15.55: Orvosi tanácsok. 16.00: Operarész­letek. 17.05: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 17.45: Hirdető- oszlop. 18.00: Dr. Gulya János finnországi zenés utijegyzete. 18.20: Rádió szabadegyetem. 18,45: A dzsessz kedvelőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Régi filmek albuma. Zenés össze­állítás. 19.50: Hangverseny a stú­dióban. 20.25: Vidám félóra Lata- bár Kálmánnal. 20.55: Hanglemez. 21.05: Történetek Pabló Casalsról. 21.20: Régi magyar dalok és tán­cok. 21.50: Közvetítés Bukarest­ből. URH 18.40: Kamarazene. 19.00: Tánc­zene. 19.45: Előadás. 20.00: Zene­kari muzsika. 21.40: A Jacques fi­vérek énekelnek. 22.05: Francia áriák. TELEVÍZIÓ 9.30: Tv-híradó. (ism.) 9.40: Gil­da. Magyarul beszélő amerikai film. (inm.) Csak 14 éven felüliek­nek! 11.25: Dzsessz koncert. Film­összeállítás. 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Mindig elkészíthető? 18.35: Kétezer év. India művészetéből. 19.00: Lá­nyok, asszonyok. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegy­zetünk. 19.50: Tudni illik, hogy mi illik! Üdülés közben. 20,25: A pékinas lámpása. Tv-játék. (ism.) 21.55: Végzős zeneművészeti főis­kolások hangversenye. 22.20: Tv- híradó. 2. kiadás. — Az OTP új „csemegeko­csi" autói. A gépkocsi nye­reménybetétkönyvek sikerét jelzi, hogy jelenleg több mint 220 000 betétkönyvben 15 milliárd forint a betétál­lomány. Az országban jelen­leg 1110 olyan autó közleke­dik, amelyet gépkocsi nyere­ménybetétkönyvvel nyertek; A negyedévenként ismétlődő sorsolások alkalmából az OTP mindig újabb és újabb „csemege’’ kocsikkal kedves­kedik a nyereménybetét­könyv tulajdonosoknak. Leg­közelebb például már BMV, DKW, Simca, Triumph, He­rald és Renault gépkocsik is gazdára találnak. Megverte a lakóját A Monori Járási Rendőrka­pitányság őrizetbevételiel bűnvádi eljárást indított sú­lyos testisértés miatt Nagy Já­nos, 60 éves géplakatos, Ve- csés, Bocskai utcai lakos el­len. Nagy megverte lakóját, Kelemen József né, 40 éves gyári munkást. Kelemenné szennyvizet öntött ki az ud­varra, ekkor Nagy bottal rá­támadt és úgy elverte, hogy a mentők súlyos sérülésekkel szállították a budapesti Hon­véd Kórházba. Az asszony egyik hátgerinc-csigolyája is megrepedt. Nagy és az asszony között régóta haragos vi­szony volt, mivel a háztulaj­donos szeretett volna megsza­badulni Kelemennétől. lap, és amelyre az Abonyi Gépállomás is válaszolt —, , megvizsgáltam. Észrevételei­met közöltem az Abonyi Gép­állomás igazgatójával és fi­y Munkahelyemen | történt — Megkapja a magának já-ő ró munkaruhát, de szives- y, kedjék elvinni Kulcsár elv- ^ társnak, a munkavédelmi fe- ^ lelős helyettesének ezt az ^ utalványt aláírásra — mond- ^ ta az utalványt kitöltő al- ^ kalmazott. És János bácsi ^ elment Kulcsár elvtárshoz. ^ Több mint negyedórát várt, ^ amire az felnézett és meg- 4 kérdezte,! mit wkar. í — Egy aláírást legyen szí- ^ vés — mondta János bácsi. ^ — Tegye le az asztalomra^ kapta a választ — és mond- ^ ja meg, hogy majd átkül- ^ döm, ha aláírtam. János bácsi átadta az üze- ^ netet és várta a munkára-í hát. Eltelt egy nap, két nap... ? semmi. Se aláírás, se munka- ^ ruha. Mert Kulcsár elvtársnak ^ nagyon sok a munkája —^ még egy aláírásra sincs ideje | Bundies Péter, Pestvidéki Gépgyár ^ Egy orvos - tízezer ember \ Ki tudja, hogy Gyál köz- á ség mikor kap másik or-; g vost? Pedig jó" volna, ha ^ I ORVOS. | y | I KetzesVETik.j ^ tudnánk. Hiszen látjuk, hogy | jelenlegi egyetlen orvosunk, ^ dr. Pusztai Lajos hiába tesz g meg mindent, ha egyszerűen g fizikailag nem tudja ellátni g rengeteg tennivalóját. Híven ^ teljesíti orvosi esküjében vál- Iáit fogadalmát —, de vajon ^ meddig bírja energiával? Sőt^ újabban Pakony községben is^ rendel. A község lakói ne-^ vében köszönetét kell mon-^ dánom dr. Pusztai Lajos-^ nak önfeláldozó fáradozása- ^ ért, de egyben szóvá kell? tennem tarthatatlan helyze- g tét. | Hámori László, g Gyál Szerkesztői üzenetek I V, Nyíri István, Erdőkertes. Pana-Z szát eljuttattuk a váci SZTK al- g központhoz, kérve, hogy ügyét is- g mételten vizsgálják felül. '/ Torma Győző, Dunakeszi, Ba-í ranyi István Kiskunlacháza. Be- g számolóikat örömmel fogadtuk, g ám a sorozatos anyagtorlódás miatt g — sajnálatos módon — kimarad- g tak a lapból. Fáradozásukat így is V köszönjük. hosszú évek tapasztalatai mu-, tátják, hogy a MAHART „stréberkedik”, mindig május 17-én indul az új menetrend szerint. Remélem, korai javas­latommal az is elérhető, hogy a jövő évi új menetrend­könyvek ne késve, hanem menetrendszerűen érkezzenek. Biró Gábor Kérem a KPM-et, hogy a jövő májusra benyújtott ja­vaslatomat már most vegyék figyelembe. Ugyanis bízom ab­ban, ha most, júliusban szó­lok, még megoldhatóvá válik, hogy a MÁV, a MÁVAUT, a HÉV és a MAHART egysége­sen május 31-én léptesse élet­be az új menetrendet. Mert Előjegyzés jövő májusra Selmecbánya, Léva is egy jól sikerült kirándu­lás emlékével tér vissza uti- társaival. Vinczc László József, Kisalag ELHASZNÁLT RÖNTGENFILMET kérek, erre volna szükségem, hogy kézimunkázhassak. Saj­nos, fertőző tbc-s vagyok, dol­goznom nem szabad, így egye­dül a kézimunka a kenyér­kereseti lehetőségem. Holub Gyula Ráckeve, Eötvös út 22. Július 27-én, hétfőn kerül sor a kisalagiak első kül­földi társasutazására: külön- autóbusszal Csehszlovákiába mennek egynapos kirándu­lásra. A busz reggel ötkor indul és este 10 órára ér­kezik vissza, közben jó nagy területet jár be. De még ar­ra is marad idő, hogy közben Selmecbányán és Léván négy-négyórás városnézésre kerüljön sor. Ziegner Ede italboltvezető, aki hazánkon belül már több társasutazást szervezett, remélhetőleg most Paradicsom ügyben sok paradicsom kárbavész. Nem lehetne-e sűrített para­dicsomot kis tubusokba töl­teni, amelyekből csak annyit nyom ki az ember, amennyi­re szüksége van? Jakab Andor Alsógöd volna egy javaslatom. Jó elő­re szólok, talán még megold­ható. Ugyanis amikor elérke­zik a konzervparadicsom sze­zonja, bosszankodva tapasz­taljuk, hogy a legkisebb, a kétforintos dobozból — ha egyszer már felbontottuk — A rádió és a televízió mai műsora

Next

/
Thumbnails
Contents