Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-02 / 153. szám

4

1964. JÜLIUS 2, CSÜTÖRTÖK

‘^CiHap

Georgi Dimitrov

HALÁLÁNAK 15-IK ÉVFORDULÓJÁRA

A milói Vénusz elindult hazafelé

A milói Vénusz Japánban 1 720 000 látogatót vonzott a tokiói, illetve kyotói kiállításán. A világhírű márvány- szobrot június 28-án indították Jokohamába, ahonnan hajóra szállítják és hazatér otthonába — a Louvreba.

Megkéselte haragosát

Még márciusban történt, hogy Dobos Lajos, 52 éves abonyi tsz-<jolgozó munkahelyén szóváltásiba keveredett Palásti Pál 67 éves éjjeliőrrel.. A szóváltásból, verekedés lett, de a kollégák közbeléptek, s aztán úgy látszott, hogy mindkét fél megnyugodott. Ám Dobos nem tudta elfelejteni az esetet.

Június végén aztán Dobos sort kerített a leszámolásra. Amikor észrevette, hogy Palásti az utcán feléje kerékpározik, megállt, bevárta, majd a nála levő bottal leütötte az idős embert a kerékpárról. Ezután hasbaszúrta. Palástit súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállították a Ceglédi Baleseti Kórházba. Dobos Lajos ellen eljárás indult emberölés bűntettének kísérlete miatt, s ennek során előzetes letartóztatásba helyezték.

A Balaton és az alsóőrsi szőlőhegy ölelkezésében színes blúzok, fürdőruhák és shortok tarkádnak. Lányok hajladoznak a szőlőtőkék között. Kötöznek.

Jeney László, az aszódi Petőfi gimnázium mérnök-tanára és negyven diákja dolgozik itt, a lovasi Uj Élet Tsz szőlőjében. Az ősz hajú, fiaitalos mozgású tanár kezdeményezte ezt a félhivatalos tábort. Tavaly állapodtak meg a tszszel: az aszódi diáklányok két hétig segítenek nekik. Naponta reggel 6-tól—12-ig dolgoznak, a tsz pedig szállást, napi négyszeri étkezést ad és munkaegységérték alapján fizet Az idén már másodszor hangos daluktól a szőlőhegyi hajtatóház, amit a lányok szállásának berendeztek.

Bácsi bácsi elégedett

A másfél heti munkában, strandolásban alaposan lebarnultak. Tenyerükön vízhólyagok árulkodnak: ők fogták a kapanyelet, nem pedig fordítva, ahogy itt tréfásan emlegetik a dolgos, szorgalmas embert.

Munkájukról érdeklődöm. — Kérdezze meg a Bácsi bácsit — válaszolják kacagva, s közben ravaszul figyelik csodálkozásomat a bácsi „négyzetre emelésén"’. A tsiz-brigád- vezető jó magyar neve ugyanis Bácsi Károly, s ő is jóízűen

bazsalyog a bajusza alatt, amikor a lányok — korát tisztelve — megduplázzák a nevét.

— Felnőtt tagnak is becsületére válna a lányok munkája — mondja elismerően. —

— Kiszámítottuk, hogy fél— háromnegyed munkaegységet teljesítünk átlagban — egészíti ki a vezető tanár. Azt meg később mondja el Pintér Géza agronómus: szeretnék, ha a lányok egy héttel meg- toldanák itt-tartózkodásukat. Sokat segítenének ezzel a tsz- nek.

Klárit hazaküldik

Az igyekezettel szorgalommal nincs tehát hiba. Azaz ilyenre is volt példa. P. Klári ugyanis az egyik nap orvoshoz kéredzkedett a szemével. Él is ment, de csak estefelé jött vissza. A lányok közben megtudták, egy fiúval sétálgatott. Kérdőre vonták, tagadott, s csak amikor „fejére olvasták” a tényeket, ismerte he hibáját. Klárival más baj is volt: megette társa ennivalóját, a kölcsönkért pénzt nem fizette vissza. Most azonban betelt a pohár. Össizeült a KISZ-cso- port fegyelmi bizottsága, s döntésükkel a vezető tanár is csak egyet érthetett: Klárit hazaküldik,

Szénagyűjtő csehszlovákok

Szigorúak, igényesek tehát önmagukkal szemben is, de nem álszemérmesek. Szórakoznak, s flörtölnek i's az illendőség határain belül. Hallgassuk csak vidám dalukat.

Lovason sej, van számos utca És minden utcán nyaraló A nyaralók közt leghíresebb A szőlőhegyi hajtató.

Van benne kislány szőke,

barna

Ábrándos szemű, hű és csalfa, Aki házasodni akar Beszéljen Laci bácsival. >

— És akadt már nősülni szándékozó?

— Még nem nyilatkoztak, de a szomszédos csehszlovák campingból néhány fiút rabul ejthettek aa „ábrándos szemek”, mert az egyik nap féltucatnyi csehszlovák ifjú segített a szénagyűjtésben ...

Hűség az otthonmaradthoz

— Persze, ne gondolja rólunk, hogy osapedárok vaV^hólyag és munkaegység A tiszteletbeli „lány"

24 oldalas levél

gyünk — mondja egy csinos, barna lány, Sebestyén Erzsi, Észreveszem: karikagyűrű csillog az ujján. — Menyasszony?

— Igen. A vőlegényem tisztiiskolás, naponta írok neki, s ő is naponta válaszol.

— Tessék megírni — csi- vitel közbe a barátnője —. hogy az ecsédi KISZ-táborban szerettek egymásba.

— És azt is, hogy Gázsity Eta udvarlója micsoda szép leveleket ír. Valóságos képzőművészeti alkotás már a címzése is. — Előkerestetik vele, s megmutatják a vaskos levélcsomót. — Attila festőművésznek készül — árulkodnak —, azért ilyen szép a levél.

— Hány oldalas? — kérdem, mérlegelve a levelet.

— Ez csak 14, de volt már tíz oldallal több is — pirul el az érdekelt szép szőke- lány.

Patai Erzsi leveleit egy Sámuel nevű fiú várja türelmetlenül, és így sorolnák tovább, de letelt a pihenőidő. Búcsúzóul még bemutatják a tábor tiszteletbeli „lány” tagját: Nádasdy Ferencet, az iskola KISZ-titkárát. aki a vezető tanáron kívül i az egyetlen férfi a táborban.

Konkurrencia: a dán labdarúgó-válogatott

Feri a Laci bácsi jobb (a lányok szerint bal) keze. Ö a kirándulások, utazások szervezője. Tőle tudom meg, hogy tavaly is, az idén is kultúrműsorral kedveskedtek a lovasiaknak. Sajnos, nagy volt a konkurrencia, aznap játszottunk a dán labdarúgó-válogatottal, s

emiatt „csak"’ 150-en vettek részt az „aszódi esztrádon”, amelyben' szavalat, cigányének. tánc, csasztuska és rövid jelenetek váltogatták egymást. A siker nagy volt, de a lányok nagyon sajnálták, hogy nem gondoltak előbb a tv-közvetítésre.

Munka, fürdés, táborélet — romantika. Már csak egykét nap, s indulnak haza. Gyorsan repül az idő. És hasznosan ...

Horváth József

Georgi Dimitrovnak, a bolgár nép nagy fiának nevét és dicsőségéi élete utolsó két évtizedében háromszor kapta szárnyra a világhír. Harminc- I három kora tavaszán, nem; sokkal Hitler hatalomra kerülése után, az emberiség ellén I elkövetett szörnyűséges bűnök nyitányaként a nácik felgyújtották a német birodalmi gyűlés berlini palotáját,' s megkezdték hajtóvadiszatukat a „tettesek” után. A letartóztatott gyanúsítottak egyike a weimari Németország fővárosában emigráns forradalmárként élő Dimitrov volt, aki egy éven keresztül halált meg- j vető bátorsággal állta á harcot a fasiszták kegyetlen rendőrapparátusával és bíráival szemben. . Meggyőződésének lángoló erejével szétzúzta vádlói hazug rágalmait, s kivívta a föld minden becsületes emberének elismerését, tiszteletét, Goethét idézte a lipcsei törvényszék előtt. mintegy mottójául nagyszerű küzdelmének:

;.. Vagy emelkedned, vagy esned kell, meg nem állhatsz, harcot nyerned s uralkodnod, vagy veszítened és szolgálnod, szenvedés vagy diadal vár, üllő léssz vagy kalapács.

Dimitrov kalapács lett, kivívta igazát, meghátrálásra kényszerítette vérszomjas el- ellenségeit, fejükre olvasta gyalázatukat,

Messzehangzó szavára akkor figyelt fel másodszor az emberiség, amikor 1935 augusztusában a Kommunista Internacionálé VII. kongresz- szusán elmondta „Harc az egységfrontért, a fasizmus és a háború ellen” című előadói beszédét. E kongresz- szus a két világháború közötti időszakban fordulópontot jelentett a forradalmi munkásmozgalomban. A határozat először állította a kommunista pártok elé legfontosabb követelményként, először tette programjuk sarkalatos tételévé asolcat a haladó, demokratikus erőkkel való összefogás elengedhetetlen szükségességét, amelyek szemben álltak a fasizmus szennyes áradatával, az új háború előkészítőivel. 1935 után Európa kommunista pártjai a korábbinál következetesebben törekedtek a

munkás egységfront, a demokratikus népfront megvalósítására. Törekvéseik Franciaországban, Spanyolországban és másutt — ha csak átmenetileg is — sikeresek voltak, s ha elbuktak is, a tanulságok mindenképpen e politika helyességét bizonyították. A kommunista és munkáspártok vezetésében érvényesülő szektás, dogmati- i kus módszerek, a jobboldali j szociáldemokraták áruló, egy- í séget ellenző magatartása, a I polgári antifasiszta erők következetlensége és sok egyéb tényező tragikus összejátszása akkor lehetetlenné tette a fasizmus szétzúzását, az emberiség ellen szervezett iszonyú bűncselekmények, a második világháború kirobbantásának megakadályozását. De a kommunista világmozgalom „dimitrovi vonala” ennek ellenére, mondhatjuk, egyedüli járható és célravezető útnak bizonyult a marxizmus— leninizmus erői számára mind a mai napig.

Dimitrov harcokban gazdag,

nagyszerű életének harmadik és nyilvánvalóan leggazdagabb időszaka az volt, amikor két évtizedes kényszerű távoliét után hazatérhetett forrón szeretett hazájába, s a Bolgár Kommunista Párt vezetőjeként, népének élén hozzáfoghatott az új, szocialista Bulgária alapjainak lerakásához.

Georgi Dimitrov példaadó internacionalista volt, fáradhatatlan építője a szocialista országok egységének, gazdasági, politikai és kulturális együttműködésének. Igaz

kommunistához és forradalmárhoz méltóan, egész életében rendíthetetlen hűséggel kitartott a Szovjetunióval, a szovjet néppel való testvériség mellett, felejthetetlen barátja volt a mi népünknek is. Tizenöt évvel ezelőtt, 1949. július 2-án halt meg.

Ma. másfél évtized múltán sem homályosult el Georgi Dimitrov dicső emléke, értékes, és megbecsült hagyomány számunkra mindaz a tanítás, amellyel a nemzetközi munkásmozgalom

fegyvertárát gazdagította, s elősegítette a szocializmus és a béke erőinek győzelmét.

Vadász Ferenc

A lovasi templomban elkongatták már a delet. A lányok közrefogják Laci bácsit, s indulnak a Balatonhoz

(Foto: Szabó Ferenc)

A vas szerelmese

Állt a műhely közepén, vasdarabot tartott a kezében. Az igazgató, óvatosan, hogy észre ne vegye, intett, hogy figyeljük.

A csecsemő, amikor ismerkedik a tárgyakkal, forgatja így a kezébe adott játékot. A nap- és olajbarnította arc szinte átszellemült. Márványba mintázva, vagy vászonra festve világraszóló alkotás lenne. Nem, ezt a kifejezést talán a leghíresebbek se tudták volna visszaadni. Az ujjak játéka és a vasdarab felett valahová nagyon messzire tekintő szem okozta volna a legnagyobb gondot a művésznek.

— A vasat nézi, de a gondolata valahol másutt kalandozik — suttogita az igazgató. — Ilyenkor hiába szólnak neki, nem hallja. Mindenki tudja,

, nem is háborgatják. Egészen biztos, két nap múlva1 beállít hozzám és kurtán közli, hogy megint rájött valamire. Aztán visszamegy a műhelybe, fúr, farag, vés és főhet a fejünk, hogyan ültetjük át a termelésbe legújabb módszerét, mert addig nem nyugszik, amíg ' nem látja megvalósulni gondolatait. Pénzt még sohase kért. Mi terjesztettük fel néhány módszerét újításnak, de nem fogadták el. így aztán mi magunk, feketén, ahogy tudjuk, honoráljuk jobbnál-jobb ■ ötleteit

Végignéztük a gyárat és amikor visszaértünk az igazgatói irodába, kértük vendéglátónkat, meséljen erről az emberről.

— Kegyelemből vettem ide

— mondta —, a szomszéd gyárból. Fegyelmivel akarták elbocsátani. Ivott. Figyelmeztették szépen, gorombán, de hiába. Párttitkárunk, aki évek óta ismerte, kért, vegyem ide, nem bánjuk meg. Féltem tőle, végül mégis kötélnek álltam.

A fegyelmiből áthelyezés lett. A másik gyárban örültek, hogy megszabadulnak tőle. Az új helyen nem is volt baj az elején. Kerek egy hónapig bírta. Aztán berúgott. Hazaküld- ték. Egy-két nap múlva ismét dülöngve jött munkába. Amikor harmadszor is elázott, elkísérték az orvosi rendelőbe. Helyrepofozták, kialudta magát. Felhívta az igazgató az irodába. Nem mentegetőzött.

— Tessék engem elküldeni

— mondta.

Ha nem így kezdi, talán ez is lett volna a sorsa, de az igazgatót egyre jobban érdekelte, ki is ez az ember, miféle. Sokáig hiába faggatta. Végül megkérdezte:

— Mondja, mi lesz magából, ha kitesszük a szűrét?

Gúnyos mosoly, vállrándítás, egy kérdés és egy kurta szó volt a válasz:

— Mi lenne? Tróger.

Az igazgató érezte, hogy a pimasz válasz hallatára fejébe szökik a vér, de megpróbált nyugodt maradni.

— Végtére is, ez a maga dolga — mondta —, de arra még nem gondolt, mi lesz a feleségével, meg a két gyerekkel?

Mintha varázsütés érte volna, az előbb még gúnyoros,

flegma ember összerándult. Szemét elöntötte a könny. Meg-megcsuklott a hangja:

— Ne tessék azt gondolni, hogy nem szeretem a családomat. De élet ez, kérem? Az egyik gyerek a nagymamánál, a másik a testvéremnél, én meg egy garázsban találkozom a feleségemmel. Ott lakunk. Akartam és akarom is, hogy érezzék a szeretetet, de hiába. Mire hazaértem, semmi, se úgy történt, ahogy magamban elterveztem. A simogatásból pofon lett, a szép szavakból veszekedés.

ömlött belőle a panasz. A rokonok elvitték a gyerekeket. Azt gondolták, jobb lesz, de nem így történt. Még többet veszekedtek, mint azelőtt. Egyszer csak betért a kocsmába. Leitta magát.

— Tetszik tudni, először nagyon sírt az asszony, de később már nem bánta, mert a bortól olyan természetem támadt, hogy nem bántottam. De ha nem ittam, megint veszekedtünk.

így idézte a szomorú napokat, aztán lehorgasztotta a fejét és határtalan szomorúsággal a hangjában folytatta:

— Most már mindegy. Tudom, elmegy a feleségem. Otthagy abban a rohadt garázsban. Legalább az ital, az egyetlen barátom, az maradjon velem. Mindig megvigasztal.

Aztán így tette fel a pontot az elbeszélés végére:

— Szóval, tessék csak elküldeni. Nem akarok a terhűkre lenni. Örültem, hogy felvettek, csak köszönettel

tartozom érte. Azt gondoltam, sikerül megváltozni, de úgy látszik, már nem megy.

Az igazgatóban a vezető

viaskodott az emberrel. Haragudott a párttitkárra, miért duruzsolt annyit a fülébe erről az emberről, de dühös volt önmagára is, miért vette ide a gyárba. Hangosan mégis azt mondta:

— Egyezzünk meg valamiben. Nem küldöm el. Próbáljon megváltozni, én pedig megpróbálok segíteni.

Azon nyomban megbánta, hogy kimondta, de már nem lehetett visszavonni.

önmagától szabadul az ember a legnehezebben. Akármilyen erős is, a bőréből senki sem tud kibújni. Gyakran elhatározunk valamit, meg is akarjuk tenni, de egy belső erő szinte ellenkező tettekre kényszerít, így járt a mi igazgatónk is. Arra számított, hogy a legközelebbi alkalommal, ha ittasan érkezik a gyárba ez az ember, kiteszi a szűrét. Mégis, néhány nappal később, amikor a gyári lakásokat osztották el az igénylők között, addig harcolt, veszekedett, míg a bizottság kiutalt egy kétszobás lakást a részeges embernek. Még a párttitkár is csodálkozott rajta. Figyelmeztették a bizottság tagjai, álljon el kívánságától, mert a régi dolgozók nagyon lel lesznek háborodva. Sokan százszorta jobban megérdemelnék a lakást, mint egy ilyen ember, aki ha nem is lenne részeges, még meg sem melegedett a gyárban.

Volt olyan pillanat, amikor úgy érezte, meginog. Végül azt gondolta:

— Vagy kihúzom a sárból ezt az embert, vagy magam is utána csúszok.

A többiekkel együtt emberünk is rövidesen beköltözött az új lakásba. Benépesült a fészek. Hazakerültek a gyerekek, apjuk pedig minden nap ott sürgölődött velük a gyári munka után a ház körüli kis kertben. Fákat ültettek, füvet vetettek, virágágyakat készítettek. Az utcán sokáig alig lehetett látni őket. Az asszony is úgy ment vásárolni, hogy lehetőleg ne találkozzék a falubeliekkel. Mintha érezték volna, vagy talán tudták is, hogy harag kíséri minden léptüket.

A közmondás szerint minden csoda három napig tart. Ha nem is három nap, de pár hét alatt mindenki napirendre tért a lakáselosztás felett és az új lakókat sem emlegették.

Azt viszont észre kellett venni, hogy egykor italos barátunk személyében egészen más ember járt dolgozni a gyárba. Először csak azt vették észre, hogy nagyon pontos munkadarabok" kerülnek ki a kezéből, aztán az is feltűnt, hogy szinte minden darabot, amit ő csinált, ezer és tízezer közül is ki lehetne választani, olyan szépen fogott kezében a szerszám. Később a művezető felfedezte, hogy ha valanii bonyolultabb munkát kellett elvégezni, amit a norma miatt senki sem vállalt szívesen, ő szó nélkül kézbevette és bámulatos gyorsasággal elkészült vele. Beszélni alig hallották, csak dolgozott. Nemegyszer, ha rendkívüli munkát bíztak rá és nem készült el a munkaidőben, este . kilencig is képes volt bentmaradni.

Egy alkalommal, üzemlátogatás közben, félig tréfásan így szólt hozzá az igazgató:

— Maga olyan ügyes ember, csináljon már valamit ezekkel a kónuszos görgőkkel. Sok a panasz, mert nagyon hamar elkopnak.

Három hét telt el. Az igazgató már nem is emlékezett a beszélgetésre, amikor a titkárnő jelentette, hogy a Szaki (mindenki csak így nevezte a gyárban) keresi. Odaállt az asztala elé. Kis szerkezetet tartott a kezében.

— Nem volt könnyű — mondta a világ legtermészetesebb hangján. — Tudja, az a baj, hogy köszörüljük a kó- nuszt és így elszakítjuk a vas szálait. A szakadt szálak pedig, akárcsak a ruha, kirojtosodnak. Azt gondoltam, préselni kellene. Ehhez pedig olyan anyag kell, amelyik bírja a nyomást és nem kopik egyhamar. Megtaláltam, és megcsináltam ezt a szerkentyűt, csak most már azt intézze el, hogy engedjék kipróbálni. Az istenért se engednek a présgéphez.

Csak most jutott eszebe az igazgatónak a régebbi ugratásnak szánt mondat, de a világért el nem árulta volna magát. Nagykomolyan nézegette a helyre kis készüléket, a2tán együtt mentek vissza a műhelybe. Kipróbálták. Még a mérnökök is elámultak az eredményen. Azóta ezt a módszert más gyárakban is átvették és eddig nem is sejtett eredményeket érnek el vele.

A Szaki pedig egy szép napon azzal állt az igazgató elé, hogy engedje beiratkozni a technikumba. Most végzi a harmadik osztályt és csak egyetlen panaszt hallanak rá a tanároktól, hogy amikor a vasról beszél, hiába akarják leültetni, nem tudja abbahagyni. Farkas István

I

"'’N-n

Aszódi lányok — a lovasi hajtatóbázban