Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-09 / 133. szám

4 f&CMgp 1984. JÚNIUS 9, KEDD A nyugodt öregkorról DUNÁK Csúcsforgalom a vízi országúton Ketten r.gyeum (Gábor felv.) í Aliért nem lettem napy művész ■ I ő a merész káderpolitika hí­ve, ezért kiemel. Anyagbe­szerző lettem. Láttam, ha sür­gősen nem teszek valamit, végképp elvesztem. Csak ezért kezdtem el lopni, hogy ki­dobjanak és újra megkezd­hessem az intézményesen megszervezett nvomorgáso- mat. — Ha ez így megy, hatna- ! rosan összelopok egy kocsit — mondtam széliében hosz- szában, mire az emberek örömmel" nyugtázták, hogy ! lám már a humorom is visz* i szálért, hála a közösség ne­velő erejének. Egy fél év múlva megvet- J tem a Skodámat, mire az üzemi lapban újabb cikk je- ! lent meg: ..Éhes csavargóból j boldog gépkocsitulajdonos” 1 címmel. A cikkhez meU’ékel- ; ték a képem, amint éppen ki- | szállók az autóból. E kis visszaemlékezést már , a pasaréti öröklakásomban I írom. Egyre halványabb a ré- | ményen, hogy valaha is nagy művész leszek. Pedig ez lett volna az én igazi hivatásom, de nem hagytak nyomo­rogni ... j Utószó:. Épp most csengetett i a postás. 500 forintot hozott, | amit még: annak idején a ta- ! nác.s. szociális osztálya utalt I ki gyorssegély címén, de va- j lamelyik előadónál elfeküdt az akta. A pénzt a tisztelt ! szerkesztőségnek ajánlom je- j len soraim szíves közléséért... ‘ Ősz Ferenc szövegből, lóduiás a kapitány- ( ságra! Bent egy nagyon rokonszen­ves tiszt elé kerültem. A tiszt is meghallgatta hányatott élettörténetem, valamint a „Nyomorgók balladája"’ című versemet, majd ideadta a va­csoráját és így szólt: — Majd és a hóna alá nyú­lok magának. Állta a szavát. Reggel kivitt az egyik üzembe, ott azonnal állást szerzett, elintézte, hogy indulásra adjanak néhány száz forint élőleget és vegyenek fel a munkásszállásra. Az előleget természetesen még aznap el­ittam, mert a legképzettebb művész sem tud nyomorogni, ha százasok lapulnak a zsebé­ben. Szocialista brigádba osz­tottak be. Nem kapálóztam, 1 tóért végeredményben az éle­tet is meg kell ismernem. Sa­lakot kellett lapátolni, ami éppen megfelelt a célnak, hi­szen én szenvedni akartam. Az első napon felkeresett a szakszervezetis, áki közölte, hogy nem hagynak elkallódni. Hallotta, hogy a fizetési előle­gem már elittam, ezért áz öt­száz forintos szakszervezeti se- j gélyt a brígádVezetöte kapta | meg. Vettek nekem inget, amit, j aznap eladtam. Befizették az ebédjegyemet, amit elcserél- tem egy üveg Kinizsire. Be- ' írták a brigádnaplóba, hogy ők fognak patronálni. Még i meg is sértődtek, amikor 1 meghallották, hogy a nőta­nács elvállalta az ingem mo- j sását. ; Kezdtem rájönni, hogy ! ezek azért szövetkezetek, hogy / ón ne tudjuk szenvedni. De : rajtam nem lehet kifogni. \ Másnap már nem dolgoz- j tam, hogy kiebrudaljanak a \ brigádból. Ehelyett az tör- ; tént, hogy két brigádtagot f osztottak be mellém, akik a £ munkámért voltak felelősek. í Megbízatásukat remekül tel- í jesítették, mert minden mun-; kát elvégeztek ' helyettem. \ Egy másik tag azért volt fe- \ lelős, hogy a munkásszállás- j ra kísérjen fe reggel felkelt- ; sen. Láttam, hogy erőteljesebb eszközökhöz kell folyamod- ; nőm. Másnap elloptam egy \ tízezer fbrint értékű műszert. í Pontosan a motozó rendész J előtt ejtettem el a csomagot. ^ Bevittek a rendészetre. A; rendészet parancsnok már ; hallhatott rólam, mert na- ; gyón barátságos volt, megsi- \ mogatta a fejemet és azt í mondta, hogy ezt a megtéve- £ lyedésemet elnézik, nem esi- ( nálnak belőle ügyet, mert az $ itt mindenkinek szívügye, \ hogy megtaláljam a helyem a ^ becsületes emberek társadal- j mában. Később rájöttek, hogy j a szeretet hiányzik nekem, j ezért egy KISZ-tag, aki mel- J lesleg leány is voit, mellém szegődött és társadalmi mun- £ kában biztosította az egy \ főre minimálisan szükséges j szeretetkontingenst. A fize- ^ lésemet természetesen a bri- £ gád vette fel, és már az első ^ alkalommal ragyogóan fel- £ ruháztak. Vigyáztak arra is, í hogy az új ruhákat nem ad- £ hassam el, mert vagy a kis- \ lány, vagy a brigád egy ügye- £ letese mellettem volt. Nemsokára hatalmas cikk ^ jelent meg rólam az üzemi ^ újságban. A cikk beszámolt, í hogy a brigád és a tömegszer- vezetek ismét embert farag- £ tak egy veszni indult lélek- £ bői. Másnap pedig felhivatott ^ az igazgató fe közölte, hogy í gyelme olyan terület feit fordul, amellyel nem volt al­kalma munkája mellett fog­lalkozni (például: irodalom, képzőművészet). Ki így, ki úgy. Nincs nyugdíjas, aki va­lamivel ne foglalkozna. Nem utolsósorban szorgalmasan ki­veszik részüket a társadalmi munkából is. Az élet egyik nagy titka: \ tudni kell szépen tóegöre- j gedni. i Végezetül még egyet, örü- ! lünk a fiataloknak, akik he- i lyünkbe léptek, különösen, ha j eredményesen dolgoznak. Hönsch Pál Gödöllő, Nyisztor tér 4.! __________________________ ; 1 korszaka. Nem kell a vekkert beállítani, nem kell korán kelni, akár délig is lustál­kodhatok az ágyban, j Nyugdíjba vonulásomkor olyan felszabaduló érzés fo- 1 gott el, mint érettségi után, amikor a tanulásban meg­szűnt a napitól napra való felkészülés. i I S ok nyugdíjas visszatér régi munkahelyére dol­gozni. Ez érthető. Nehéz on­nan elszakadni, ahol évtizede­kig dolgoztunk. Mások most látják megvalósíthatónak ré­gi vágyukat (például: ker­tészkedés). Akad, akinek fi­J óleső cikkben foglalko­zott a Pest megyei Hír­lap az Agrártudományi Egye­tem nyugdíjasainak összejö­vetelével. Az ilyen találkozón sok minden szóba kerül, örülünk a rég nem látott is­merősöknek, de az emberben egyúttal felkavarodnak a ré­gi emlékek is a múltról. Mi­vel a cikk engem is érintett, hadd mondjak el valamit ab­ból, ami bennem volt, de nem mondtam el a beszélge­téskor. Jól tudom érzékelni és ér­tékelni a múlt és jelen nyug­díjasai közti különbséget. A múltban kevés volt a nyügr díjas állás a dolgozók lét­számához viszonyítva. Sokan féltek a bizonytalan jövőtől. Ma a dolgozónak nem kell félnie attól, hogy mi lesz ve­le, ha megöregszik, mert várja a nyugdíj és a nyugodt öregség. Majdnem 40 évvel azelőtt főiskolai oklevél birtokában altiszti minőségű állással kezdtem meg pályafutásomat fe kilenc és fél évig dolgoz­tam így. Még örülnöm kel­lett, hogy egyáltalán állás­hoz jutottam és nem kellett évekig szüleim nyakán ten­gődnöm. Most pedig mint ta­nár vonultam nyugdíjba. Az altiszttől a tanárig hosszú és küzdelmes volt az út. Az alacsony fizetés mellett érzékenyen érintett, hogy semmiféle társadalombiztosí­tási szervnek nem lehettem tagja. Sem az OTI-nak, sem a MABI-nák, vagy az OTBA- nak. Az orvost és a gyógy­szert fizetni kellett. Ma ott van a körzeti orvos, az SZTK- réndelő. Megkapja a gondos orvosi kezelést, megkapja a szükséges orvosságokat a nyugdíjas is. Sokan minderre nem gondolnak, sőt, elégedet­lenek, ha várakozni kell az orvosi rendelőben. A másik dolog, amiről szól­ni kívánok az, hogy a ijnyugdijasság”-hoz fel kell készülni, mégpedig lelkileg fe anyagilag. Az anyagi felkészülés azt jelenti, hogy a lehetőség sze­rint be kell szerezni mind­azt, ami megkönnyíti az em­ber életét öregségében (pél­dául a háztartás gépesítése) és ami lehetővé teszi az ott­honi szórakozást is (például: televízió). Elmondhatom, hogy a kenyérpirítótól a televízióig sok mindent beszereztem, mert ilyenkor a háztartás már a férj és feleség közös gondja. A lelki felkészülés már sokkal bonyolultabb. Válto­zik kinek természete, vér- mérséklete, alkalmazkodó ké­pessége, igényessége szerint. Tény: az embernek el kell szánnia magát arra, hogy nyugdíjba menjen. Tudomá­sul kell venni, hogy az idő lassanként eljár felettünk. De annak, aki sokáig és kemé­nyen dolgozott, joga van a megérdemelt pihenésre és ami ezzel együtt jár, a nyugodt öregkorra. Sokan nem tudják elkép­zelni, mit fognak nyugdíjas korukban csinálni. Ezt kér­dezik ismerőseim is. Mit csi­nál, nem unatkozik-e? Hát egyszerűen nem érek rá unatkozni. Tagadhatatlan, az első időszak az elernyedés Szerettem volna nagy mű­vész lenni, csak niég nem tud­tam pontosan, hogy kell az! csinálni. A műiaj tökéletesen mindegy: nem bántam volna, ha én leszek a magyar Law­rence Olivier, esetleg Thomas Mann vagy Beethoven. Ebből is látható, hogy nem vagyok válogatós, lényeg a művészet, a kinyilatkoztatás formája már másodlagos. Mert nem a forma a döntő, hanem a tarta­lom, az meg bennem van! Elolvastam számtalan mű­vészéletrajzot, megnéztem a nagy kollégák életéről szóló filmeket, míg eljutottam a végkövetkeztetésig: szenvedni kell. Szenvedni, mint a kutyá­nak, mert ez nemesíti a lelket, ez adja azokat a mély élmé­nyeket, amikben aztán téma hiányában turkálhat a mű­vész. Miután elhatározásom szi­lárd volt, nem riadtam vissza a nehézségektől. Elhatároz­tam, hogy ha kell szenvedni és nyomorogni fogok, úgy mint a bemutatott filmek hő­sei, akik végígnyomorogj ak azt a két-háromezer méter cellu­loidszalagot, a végén pedig megdicsőülnek. A nyomorgásftoz módszere­sen kezdtem hozzá. Eladtam a lakásom’ és a pénzt elittam. (Számtalan nagy művészről szóló filmet láttam már, ami alatt a néző is alkoho’.mérge- zést kapott.) Tiszta időben egy kerti pá­don, esőben egy pályaudvari váróteremben aludtam, zseb­ből ettem a töpörtyűt és a célhoz közeledni éreztem ma­gam, amikor az emberek szá­nakozva néztek több hetes szakállamra és gyűrött, pisz­kos ruhámra. Bár sokan azt mondták, hogy divatbolon® vagyok, de amikor már a nagy lábujjam kikandikált a cipő­ből, akkor egyértelművé vált, hogy itt tulajdonképpen a nyomorgás ténye forog fent. Egyik éjjel azonban, midőn a pádon aludtam fe álmaim­ban megjelentek nagy sikerű verses köteteim, felkeltett egy rendőr. Nem kerteltem. Beval­lottam, hogy költő vagyok, de sem munkám, sem lakásom. A rendőr érdeklődéssel hallga­tott, megkért, hogy mondjam el néhány versemet. A nem­régen született „Éhség-szo­nett” című remekművem in­terpretáltam neki olyan mély átéléssel, hogy sírva fakadt. Aztán letörölte a könnyeit és így szólt hozzám: — Na most aztán elég" a nemcsak a nyári évadban fo­gadhat több étkező vendéget a Vöröskő. Az étterem fölött az eme­letről rövidesen elköltöznek a Tahitótfalui Földművesszövet­kezet irodái. A faluban házal alakít át a szövetkezet irodái számára, és ha az irodaház elkészül, az emeleten az ere­deti tervek szerint megnyílik a Dunakanyar legújabb szál­lodája. A Hotel Vöröskő, bár kis vendéglátóhely, kétségkívül korszerűen berendezett tu­soló helyiségekkel is ellátott, modern szálloda lesz. Lehet­séges, hogy még a nyáron, de legkésőbb ősszel biztosan megnyílik. A Dunakanyar egyik leg­korszerűbben berendezett és legszebb étterme a tahitótfa­lui Vöröskő, alig egyéves fennállása „alatt nagyon nép­szerű lett. Nemcsak autós ki­rándulók keresik fel, hanem sokan járnak ide a fővárosból autóbuszon is. „Drink-bár"’-ja nyáron át szombat-vasárnap hajnali négyig tart nyitva. Épülete mögött most ter­méskőből külön raktárhelyisé­get építenek, s amint ez a munka befejeződik, még .a nyár folyamán megnagyobbít­ják nyitott teraszát. Űj te­rasza nemcsak tetőt kap, ha­nem a meglevő nyitott terasz égy részével együtt csukható üvegoldalfalakat is és ezáltal Még ez idén megnyílik a Hotel Vöröskő

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents