Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-26 / 148. szám
Mtt.lt I 'ZKírUw 1904. Il'NlUS 36 PFJVTEn Műtermük az egész város Ha égzengéssel és gyakori vizözönnel is, de visszavonhatatlanul itt a nyár. A patinás történelmi levegőt árasztó Szentendrén nemcsak a hőmérő harminc fok körül játó higanyszála bizonyítja ezt, hanem a megélénkült idegenforgalom és az, hogy az ódon, girbe-gurba utcácskákban gombamódra nőnek ki a festőállványok. A derűs, napfényes órákban a városközpontnak szinte valamennyi utcájába jut belőlük legalább egy. A járókelők megállnak mögöttük egy-két percre, de az arcokon nincs meglepődés, legfeljebb természetes kíváncsiság. A szentendreiek megszokták már a városukba zarándokló festőket, a legtöbbjüket nevükön ismerik, talán ezért tűnik a szemükben olyan természetesnek ez a nyári utcakép, s a meglepő inkább az lenne számúikra, ha nem üdvözölhetnék ismeretlenül is ismerősként a művészeket. Egy pillantás a kifeszített vásznakra, a gyorsan telő rajztömbökbe, amelyek tükörként adják vissza a városka egy-egy jellegzetes területét, épületét, utcáját vagy éppen a tovasietőket, az önfeledten játszadozó gyermekeik népes csoportját, a város múltjával ismerkedő idegeneket, azután indulnak tovább, ki-ki a maga dolga után. Ilyenkor, nyáron, az egész város egyetlen hatalmas műterem, amelyben százával készülnek az újabbnál újabb művek: olajképek, grafikák, akvarellek, linómetszetek. A szentendrei festőiskola híre régen túljutott már az országhatárokon. Czóbel Béla esztendőről esztendőre Párizsban, Barcsay Jenő pedig éppen ezekben a napokban a velencei biennálén ragadtatja őszinte hódolatra a külföldi művészet kedvelőit Szentendre festői szépségű tájai előtt. S bizonyára találkozunk a hazai tárlatokon azokkal a művekkel, amelyek még csak most születnek a városban, nem csupán a művésztelep csendjében, de az utcákon, a tereken, a vén folyó partján, s amelyek alkotói egyelőre nem hírességek, csak becsületes szándékú, tehetséges művészemberek. A napokban ugyanis az egyik leányiskolát ideiglenesen műtermekké alakították át, s itt találtak otthonra a megyei képzőművészet szakkörvezetői, legkiválóbb rajzpe- dagógusai és a megye hivatásos képzőművészei közül is jó néhányan. Az első pillantásra talán szembeötlő, hogy a katedrán, a tanári asztál helyén egy szép testű, meztelen leányalak áll, a modell. A teremben csönd, csak a grafitok neszeznek, amint sebesen sik- lanak fel s alá a fehér rajz- papírokon. Tíz-tizenöt perc telik el így, aztán a modell új pózba áll, s a rajztáblára új papírlapok kerülnek. mákban álmodja vissza a város-műterem keltette művészélményt, hangulatot, mások, elsősorban a fiatalabbak, modern stílusban fogalmazzák vászonra gondolataikat. A legtöbb születő kép városrészlet, de az emberábrázolás is egyre inkább tért hódít a művészek között. Jellegzetes portrék, az utca emberének életéből ellesett hangulatok formálódnak a vásznakon. A délelőttöket leginkább az aktrajzolás tölti ki, a derűs, napsütötte délutánok azonban újra a szabadba csalják a művészeket. Az esti órák pedig az előadásoké, a vitáké, amelyek nemegyszer a késő éjszakába nyúlnak, s ez természetes. Ahol harmincnál több festő él együtt, ott mindig bőven akad vitatéma, akár általános képzőművészeti kérdés, akár valamelyik készülő mű ad alapot a gondolatváltásra. Szerencsés gondolat volt a megye vezetőitől, amikor elhatározták, hogy évről évre lehetőséget biztosítanak a megye képzőművészeinek, hogy együtt tölthessenek két, munkában, vitákban gazdag hetet. S az együtt töltött — feltétlenül tanulságos — két hét eredményeivel rövidesen megismerkedhet majd a megye művészetkedvelő közönsége is. Az itt készült művek legjava az ősszel Vácott nyíló megyéi tárlaton kerül bemutatásra. Prukncr Pál Új, nagy teljesítményű növényvédőgép Üj magyar gyártmányú növényvédő gépet próbáltak ki. A Variotox 15. típusú gépet a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet küldte a tsz-ekbe, hogy teljesítményét lemérjék. Az 1500 literes tartállyal felszerelt permetező berendezés szórási szélessége 16 méter, s naponta 150 hold kukoricavetést vegyszerez. A kísérletek tanúsága szerint a gép nagy előnye, hogy tartályokban sokkal több vegyszert vihet magával, szélesebben terít, s így nagyobb a teljesítménye mint az eddig használatos gépeknek. (MTI) Disszidálni akart, majd lopott B. K. 16 éves budapesti fiatalember, irodai kisegítő, nemrég elhatározta, hogy átszökik a határon. Elfogták, és szabadlábonhagyás mellett bűnvádi eljárást indítottak ellene. Ügy látszik azonban, Június 30-ig lehet jelentkezni az augusztusi amatőrcsillagász-találkozóra A magyarországi amatőr csillagászok tavalyi, Szentendrén megtartott első országos találkozójának határozata érteimében az idén is megrendezik a találkozót, mégpedig augusztus 13-án és 14-én Miskolcon. A találkozón vendégként részt vevő neves külföldi amatőr csillagászok is tartanak előadásokat. A részvételi szándékot 1964. június 30-ig kell az amatőr csillagászoknak bejelenteniök, pontos cím és szállásigény feltüntetése mellett, a TIT csillagászati választmánya titkárságának. A jelentkezők — a találkozó részletes programjának megküldésével egyidejűleg — arról is értesítést kapnak a titkárságtól, hogy elszállásolásuk miképpen oldható meg. Madách emléke Szófiában Szerdán este Szófiában ünnepi gyűlésen emlékeztek meg Madách Imre, a nagy magyar költő és drámaíró halálának 100. évfordulójáról. Kamen Zidarovnak, a gyűlés elnökének bevezetője után Nino Nikolov költő és kritikus emlékezett meg Madách Imréről, a költőről és emberről, harcairól és munkásságáról. A továbbiak folyamán kiváló bolgár művészek adtak elő Madách verseiből és részletet Az ember tragédiájából. Egyrészes bikini és akiknek nem kell New Yorkban egy különleges, szenzációkra éhes divatszalon olyan női úszóruhákat hozott forgalomba, amelynek egyetlen tartozéka egy csöppnyi bikini-nadrág; felsőrészük nincsen. Ez a sajátos divathóbort, amelynek — akárhisszük — akár nem — akadtak követői, futótűzként terjed különböző országokban és mindenütt heves vitákat, szinte viharos megnyilvánulásokat vált ki. Minthogy Amerikában kezdődött, érthető módon megkérdezték a hollywoodi filmcsillagoktól: hogyan vélekednek a merész újdonságról? íme néhány válasz: VIVIEN LEIGH: „Japánban a nők felsőrész nélküli fürdőruhában fiirdöznek a tengerben, miért ne tehetnék mi ugyanezt Calijor- niában? Javaslatom az lenne: szabjunk korhatárt!” DEB1E REYNOLDS: „Nem hiszem, hogy ez a divat elterjedne: a valóság csak ritkán közelíti meg a férfiak képzeletét. A legtöbb nő korántsem olyan gyönyörű, hogy megengedhesse magának a leleplezést.” KIM NOVAK: „Véleményem szerint viseljünk mindent vagy semmit.” CONNIE STEVENS: „Megfelelő alak és kellő pimaszság kell hozzá. Én mindenesetre az idén távoltartom a férjemet a strandoktól!” A Michigan-tó partján, Chicagóban már letartóztattak egy szőke szépséget, aki a bikini nadrágján kívül mindössze — szájrúzst viselt! hogy ez az egy törvényekkel való összeütközés nem volt elég a fiatalembernek. Ugyanis, amikor nyaralni ment Al- bertirsán élő keresztanyjához, besurrant az Eperjesi utca 1. szám alatti házba és Sifári Istvánnétól, valamint Váróczi Mihálytól összesen 3209 forint készpénzt ellopott. Miután rövid időn belül másodszor követ el bűncselekményt, B. K.-t előzetes letartóztatásba helyezték. A SZOKÁS HATALMA Csend és én lustálkodunk a szobában. A csend az természetes, mivel egyedül vagyok. De a lustálkodásnak végét kell vetni. Erre figyelmeztet az asztalon álló, háromnegyed nyolcat jelző óra is. Talán még öt perc szundikálást engedélyezhetek magamnak. Az óra ketyeg: kit-kat... kit-kat... Kattogok: kit... kát... Elkattogtam magam az elalvásig. Legalább is ezt bizonyítja a most már nyolc óra tíz percet mutató időjelző. Nincs tovább kattogás, egy erőteljes elrugaszkodás a lepedőről és máris — hangos koppanás. Megtapogatom a homlokom: kemény, diónyi daganat. Végighúzom tenyerem az éjjeliszekrényen: dudor sehol. Nadrágot rántok, ingbe bújok... jaj! A szemem! Egy gomb. Ingem nyakáról indult el, feltételes megállót tartott szemhéjamon és lágy kacskaringóval már az ágy alatt folytatja útját. Gyorsan egy másik inget és most már tényleg rohanás. Azaz, csak rohannom kellene. De, úgy látszik,, nem éreztem át eléggé a rohanás jelentőségét, legalábbis ezt bizonyítja az a tény, hogy szándékomról cipőfűzőm semmit sem tudott. Elszakadt. Egy görcs, ez megvan. Zakó, táska, s máris a kapuba csikorog kézifékem. Agyamba csap a gondolatvillám: a kulcsot a szobai asztalon felejtettem. Vágta vissza. Lehet, hogy világcsúcs, nem mértem. Az utcán egy idősebb hölgy a feltápászkodás után karját rázza utánam. Legalább tudom, hogy nem törött csontja. Végre! Végre? A kilincs lenyomva, a bejárati ajtó mégsem nyílik. Mi az? Már be sem engednek? Postán küldik ki a munkakönyvemet? Már nem rázom a zárt ajtó kilincsét. Némán állok, s magamba roskadva figyelem a délelőtti labdarúgó- mérkőzésre igyekvő, ünneplő ruhás embereket. Tóth István Vizsgázik az országút Rossz helyen, engedély nélkül működő töltőállomások Kevés a hely a parkírozásra — A Balesetelhárítási Tanács vizsgálata A Pest megyei Balesetelhárítási Tanács forgalomszervezési bizottsága helyszíni szemléket és vizsgálatokat tartott több fő közlekedési útvonalon. A vizsgálat során a szakemberek a baleset- veszélyes rendellenességeket keresték. Általános tapasztalat, hogy csaknem minden útnál gondozatlanok, elhanyagoltak a padkák. Az úttestek és a két oldalt kísérő földszegélyek közötti szintkülönbség több helyütt 20, sőt 30 centiméteres. Rendkívül veszélyes lehet, ha egy ilyen ponton az úttestről leszalad a kocsi jobb, vagy bal kereke. Vagy egyáltalán nem tud visszaváltani régi pályájára, vagy hirtelen ugrik vissza. Nagy sebességnél mindkét esetben baleset történhet. Megvizsgálták Szentendre város bejáratánál és Leányfalunál az üzemanyagtöltő állomásokat. Még egyiket sem adták át hivatalosan rendeltetésének és a rendőrség sem adta hozzájárulását az üzemeltetéshez. A mostani megoldástól eltérően mindkét helyen egyirányú közlekedést írnak elő. Ez azt jelenti, hogy az üzemanyaTizenöt perc — harminc vázlat. S naponta három óra telik el 4 aktrajzolással. Háromszázhat- 4 van tanulmány egyetlen dél- /j előtt! A kéthetes program gazdag, 2 változatos. Műterem munka, 4 vitával egybekötött művészet- | történeti előadás, tárlatlátoga- 4 tás és szabad alkotómunka ^ váltja egymást. Kötelező prog- ^ rampont csupán az előadás, a ^ művészek többsége mégis már ^ hajnali öt órakor talpon van, ^ s állványával, palettájával kö- ^ szönti az ébredő világot, s 4 közben lesi, figyeli csodáit — 2 a színek tobzódását, a hangú- 4 latok változását, a fény-ár- \ nyék különös, izgató játékát. ^ Mire nyolc órakor reggelihez ^ ülnek, a legtöbbjük elkészült ^ az első tanulmányokkal, vagy 4 a tegnapi vázlat alapján már í hozzákezdett a mű formálásá- 4 hoz, alakításához. A hálótér- 4 mekben harmincnál is több '4 félig kész alkotás — a legtöbb köztük az olajkép — bizonyít- | ja ezt. A képek stílusa külön- ^ köző, mint ahogyan különbö- £ zőek a megye más-más tájai- ^ ról érkezett művészek is. Van 4 közöttük, aki a klasszikus for- jg került. Érdnél a nagy forgalmú cukrászda előtt megvizsgálták a kocsik parkírozás! lehetőségét. A mostani gyakorlat bár eltűrt, mégsem megfelelő. A szemben fekvő oldalon áthidalással kellene lezárni a végigvonuló--'árkot, s így azon nagyszerű lehetőség kínálkozna a járművek félreállí- tására. Sokkal veszélyesebb az érdi vasúti aluljáró. Itt a közelmúltban szélesítették az utat, s építettek középre szivaraíakú szigetet, amely foglalata a híd útközépen álló vaspillérének. Az átalakítás nagyon hasznos volt, de mindkét irányban figyelmeztető fcnyjeltábla szükséges, mert ha nappal nincs is baj, este a rossz látási viszonyok miatt könnyen előfordulhat, hogy a szigetnek, vagy az oszlopnak nekiszalad a jármű. Végül megvizsgálták az érdi benzinkutat és környékét. Az előző tervekkel ellentétben az AFORT nem építi meg a túloldalra tervezett kutakat. Ennek következménye, hogy egyrészt a gyorsan növekvő balatoni forgalomban rengeteg kocsi vár hosszú időkig, amíg üzemanyagot kaphat. Másrészt éppen a sok jármű miatt baleseti veszélyt rejt magában, hogy a Pestről érkező gépkocsiknak át kell térni az úttest baloldalára. A bizottság úgy véli, hogy mindenképpen meg kellene valósítani az ÁFORT eredeti új kútépítési tervét. A nagy méreteket öltött hazai és idegenforgalom és az utazók biztonsága ezt egyaránt megköveteli. T. Gy. Szótárak két és negyedmillió példányban A ráckevei Kerekzátony szigeten (Kővári felv.) szótárak 19 nyelvterülettel kapcsolják össze a szakembereket, az érdeklődő közönséget és a tanulókat. Az eddigi legnagyobb és legteljesebb munka, a magyar—orosz nagyszótár a napokban hagyta el a sajtót. A következő időben gyors egymásutánban jelennek majd meg különböző nyelvű és típusú szótárak, úgyhogy még ebben az évben u könyvesboltokba kerül a kiadó ké (századik szótára. (MTI) j Az Akadémiai Kiadó az el- ;múlt nem egészen másfél évtizedben 128 féle szétánt je- lientetett meg, összesen 186 kiadásban. A szótárak pél- Idányszáma meghaladja a két ;és egynegyed millióit. A szótár-irodalom szinte minden : műfaja képviselve van közeliik, a tudósok, szakemberek, ; fordítók munkáját elősegítő ; nagy- és kéziszótáraktól, szak- : szótáraktól az iskolai szótá- ; rákon át a zsiebrevágható '• praktikus kis útiszótárakig. A gért jelentkező járművek csak jobb-, vagy csak baloldalról közelíthetik meg az állomást. Ezzel rendezettebbé válik a kocsiáramlás és csökken a baleseti veszély. Tahitótfalunál felépült és üzemel a Vöröskő Étterem. Sok jármű áll meg itt, de a parkírozás még ma is rendezetlen. A rendőrség ideiglenesen engedélyt adott arra, hogy egy sor jármű az út étterem felé eső oldalán felsorakozzék. Ez azonban nem vonatkozik a hét végére, amikor ugrásszerűen nő a járműforgalom. Azonban így is kevés, kicsi a hely a parkírozásra, s a túlsó oldalon is megállnak kocsik. így a forgalmas útvonal „beszűkül”, akadályozza a közlekedést és növeli a baleset- veszélyt. A régóta vajúdó megoldás egyre késik, az étteremmel szemben fekvő telket kell kisajátítani. Állítólag a kártérítés ősz- szege körül folyik a véget nem érő egyezkedés. A Bécs felé vezető 1-es főúton azonnali orvoslásra utasították az útőröket. A 29-es kilométerkő mellett a pályát fedő finom zúzalék dombokba gyűlt össze az úttest szélén. Ha egy-egy motoros ; nagy sebességgel ráhajt — | különösen előzésnél, fordu- I lásnál —, útja könnyen ka- ; tasztrófával végződhet. Fel- I jegyezték azt is, hogy Pilis- I Csabánál balkanyart jelző i táblát raktak fel, holott i előbb jobbkanyar követke- : zik. Ennek cseréjéről gyor- ; san gondoskodni kell. Ugyan- I ezen az útvonalon, az an- : goi katonai temetőnél, az : előírásos 150 méter helyett i csak 50 méternyi távolság- ; ból jelzi t a tábla az útke- i reszteződést. A balatoni műút is sorra