Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-24 / 146. szám
1ÍM54. JÚNIUS 24. SZERDA 1,1,1 " " i m £6> :i Mire fordítják a tudást? Spekuláció helyett szolgálják jó munkaszervezéssel a közösséget a gombai Új Elet Tsz vezetői A gombai Üj Elet Termelőszövetkezetben csaknem félmillió forintot osztottak ki az idei jövedelemből — szabálytalanul. — Jellemző, hogy még most, hónapok múlva is vitás: milyen nevet akasszanak e törvénytelen gyerek nyakába. A tsz vezetői először „nem munkaegység alapján történő javadalmazásnak", majd „prémiumnak” próbálták nevezni azt a több. mint négyszáznyolcvanezer forintot, amelyet nem munka alapján osztottak szét a tagok között az idei jövedelemből. A járási tanács vezetői — helyesen — elvetették ezt a titulust és most „prémium előleg" a gyerek neve. Csakhogy álnév ez is. A pénz kiosztására állítólag azért volt szükség, mert anélkül nem dolgoztak volna a tagok. S miért nem dolgoztak volna? Ismét állítólag azért, mert kevesellették a tavalyi jövedelemrészesedést. S hogy a tavalyi év némiképp szebben ..fessen, a tizenkilenc forintos ’ valódi munkaegység értékét huszonöt forintra egészítették •ki. Mint már hangsúlyoztuk: az idei jövedelem rovására. Ezt az eljárásukat igyekeztek ugyan szépíteni oly módon, hogy figyelembe vették: ki men nyit dolgozott tavaly. Azaz, a tavalyi munkaegységek alapján osztották ki a szóban forgó pénzt. Van azonban a dolognak olyan oldala, illetve előzménye is, amely ellenkező előjellel esik latba. A megyei és a járási szervek vizsgálata során kiderüli, hogy erre a szabálysértésre egyáltalán nem a tagság „nyomása”, hanem egészen más „kényszerítette'1 a tsz-vezetőségét. Ha sorjába vesszük a dolgot, akkor először azt kell megemlítenünk, hogy a tavaly két tervet készítettek a tsz-ben. j Az egyik tervet a járás, a másikat a közgyűlés elé terjesztették jóváhagyásra. A járás által jóváhagyott terv reális, a tagság elé terjesztett terv pedig tetszetős volt. Később a gazdálkodás eredményei is ezt igazolták: a járás által jóváhagyott tervet teljesítették, a tagság „megnyugtatására” szánt tervet pedig nem. A tsz vezetői előre láthatták, hogy így lesz, mégis belementek ebbe a dicstelen játékba. Szándékuk szerint azért, hogy jobb kedvvel dolgozzanak a tagok és eredményesebb legyen a munka. Ebben a reményükben azonban csalatkoztak. Ráadásul olyan csapdát vetettek ezzel, amelybe óhatatlanul maguknak kellett beleesniük. Az elnök, a főmezőgazdász és a főkönyvelő kegyes csalásnak hiszi ezt a félmillió forintos manipulációt, de vajon akad-e még rajtuk kívül valaki, aki ugyanígy vélekedik? Azt ugyanis, hogy a nél. A gombai Oj Élet Tsz vezetői azonban ezzel kapcsolatban is mást mondanak a járásnak, mint a tagságnak és a banknak. A tagság szemében pénzrészesnek igyekeznek feltüntetni az új munkajavadalmazást. Kidolgoztak egy elég részletes normarendszert, amely a többi közt azt tartalmazza, hogy munkanemenként, egységnyi munkáért (hát nem ez a munkaegység is?) mennyi jövede- lemrészesefiés jár. E rendszer fő hiányossága az, hogy a növénytermesztésben nem érvényesíti kellően az egyéni érdekeltség elvét. Csak a munka mennyiségét méri, az eredményességét nem. Ilyen értelemben tehát igazat mondanak a járásnak, amikor azt állítják, hogy továbbra is a hagyományos munkaegységrendszert alkalmazzák a tsz vezetői. Azzal indokolják ezt az újabb „átkeresztelést”, hogy a hagyományos munkaegység forma elveszítette becsületét náluk. Ha el is fogadjuk, hogy így van, akkor miért igyekeznek álnéven továbbra is érvényben tartani? Miért igyekeznek félrevezetni a tagságot? Ez azért érthetetlen, mert i egyrészt valóban van jobb\jö- ' vedelemel osztási forma a munkaegységesnél, sőt, részben ők is alkalmaznak ilyet. A főbb növénytermesztési munkáknál ugyanis más jövedelemelosztási formát alkalmaznak. A kapásokat részes művelésre- osztották ki. a kukoricát például negyedesként. Erre azért kényszerültek, nfert munkaegységes (vagy egységnyi munkás!) alapon nem tpű- velték, volna meg jól a kapásokat. Fő azonban, hogy ezeknél a munkáknál az eredményességtől függ a jövedelem és így érvényesülhet az egyéni érdekeltség elve. .Az idén valószínűleg több, mint egymillió forint lesz a mérleghiány a tsz-ben. Az összeg várható nagyságát illetően eltérőek a vélemények, de azt minden érdekelt fél látja, hogy lesz mérleghiány. A járási bankfiók szerint több, mint másLOGIKA, Lombos falusi udvaron kergetözik Jancsi és Jóska. A hét- és ötéves lurkónak kapóra jött a nyár, mezítláb . rúgják a port és fürdiinadrágban süttetik magukat a nappal. Nem fér a bőrébe a két kis betyár. * A fogócska legédesebb lázát azonban lehűti egy hi-' deg zuhany. Jancsi, a nagyobbik belerúg egy kőbe és hasra esik. Előtte egy tuskó és bele üti a fejét. Éktelen sivalkodás, rohan az anyu meg a mama és ölbe kerül az áldozat. A mama csókjaival ápolja Jancsit, törölgeti patakzó szemét és rémülten mered a homlokon növekvő púpra. Jaj, azt le kell simítani. — Hozd ide hamar a disznóölőkést! — kiáltja lányának a mama, A mama lánya, vagyis anyu már hozza is a gyerekek szemében félelmetes fegyvert. Jóska, a szöszke ötéves béna a rettenettől. Az újabb rémület azonban szóra nyitja az ajkát. — Mama, ne vágjuk le! Hátha még megmarad... <n. i.) A demokratizmus szélesítésére albizottságokat szerveznek a tanácsi állandó bizottságok — Négyszáz darab új, kényelmes, modern széket vásárolt a Pilisi Községi Tanács 55 ezer forintért a helyi művelődési ház száméra, s így* végre „lomtárba” kerültek a régi rozoga székek. A szocialista demokratizmus szélesítésével és a társadalmi erőknek az állami munkába történő fokozottabb bevonásával kapcsolatban a megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottsága még tavaly határozatot hozott. A Dabasi Járási Tanács és a Hazafias Népfront járási bizottsága szombaton együttes ülésen vizsgálta meg, hogyan hajtották végre ezt a határozatot a járásban. Megállapította az ülés, hogy a községi tanácsok különböző ügyek elintézése előtt kötelezően előírták az állandó bizottság és az illetékes választókerületi tanácstag véleményének kikérését és eddig minden esetben a véleménnyel egyező döntést hoztak. Van olyan község, amelyben többek között például a kényszer alkohol-elvonókúrára utalásnál, a tartási szerződések felülvizsgálatánál, a jövedelemadó megállapításánál, sőt borjúvágási engedély kiadásánál is kikérik az állandó bizottság véleményét. Dabas, Öcsa és Örkény községi tanácsülésein teljes mértékben érvényesül a nyilvánosság elve. A tanácsüléseken a község lakói közül néha a tanácstagoknál is többen jelennek meg, sőt felszólalásaikkal megfelelő határozatok hozatalát segítik elő. Az együttes ülés határozatot hozott arról, hogy az állandó bizottságok mellett albizottságokat szerveznek. A pénzügyi áilándó bizottságok takarékos- sági, biztosítási, költségvetési és adóügyi albizottsága már működik. A művelődési állandó bizottságok oktatási ős népművelési, az egészségügyi állandó bizottságok pedig az alkohol elleni küzdelemmel foglalkozó és egészségügyi, járványügyi albizottságokat alakítanak. Fontos szerep vár a mezőgazdasági állandó bizottságok mellett alakítandó négy albizottságra. Ezek a következők lesznek: állattenyésztési és legelőgazdálkodási, zöldségtermelési és öntözési, felvásárlási, továbbá állategészségügyi és higiéniai albizottságok, amelyekbe a község,, illetve a járás legjobb szakembereit kell bevonná. Egyben az állandó bizottságok tömegszervező, javaslattevő, véleményező és ellenőrző tevékenységének fokozottabb érvényesítése céljából a járás* tanács felikérte a Hazafias Népfrontot, hogy a járási, társadalmi és tömegszervezetek bevonásával jelöljön ki aktívákat a járási állandó bizottságok mellé. Áfa éjjel: teljes holdfogyatkozás Amit a holdfogyatkozásokról tudnunk kell félmillió, a tsz-főkönyvelő viszont arra fogad, hogy nem lesz több nyolcszázezernél. Legyünk bizakodóak, higy- gyünk a főkönyvelőnek. Akkor is arról van szó, hogy a termelés eredményeitől függetlenül munkanaponként ötven forint kö- I rüli összeget osztanak ki majd a zárszámadáskor. Ha nem lesz ennek megfelelő jövedelem, akkor majd ad az állam! A hatályos rendelkezések szerint ugyanis zárszámadáskor állami dotációból, vagy hitelből is fedezni kell a tsz-ek nem munkaegység szerinti oszthatósági alapját. Csak nem emiatt vált „szükségszerűvé” az átkeresztelés? A gombai Üj Élet Tsz-nek eddig több mint tizenötmillió forintra rúg az adóssága. Ebből mintegy félmillió a fedezetlen hitel, vagyis ennyivel több az adósság, mint a közös vagyon. Mit jelent ez is? Természetesen azt, hogy a tsz összes épülete, gépe, állata, sőt még az ezután születők jó része is lényegében állami vagyon, i Ennek ellenére az idén újabb kölcsönöket igyekszik szerezni a vezetőség, még a „hátsó kiskapuk" igénybevételével is. A járási vezetők szerint képzett szakemberek vezetik a gombai Űj Élet Termelőszövetkezetet. Az elnök- nek például két diplomája (agrármérnöki és tanári) van, ( s a többi vezető is meg- j telelőképpen iskolázott em- | bér. Közülük négyen — ^az i elnök, a főmezőgazdász, a főkönyvelő, és a főállattenyésztő — már három éve vannak a tsz-ben. Mind a négyen állami támogatást élveznek, az elnök például j havi négyezerötszáz forintot. A tsz-töl járó fizetése ■. havi háromezerötszáz forint. I Hát ekkora fizetésért nem le- ! hetne egy kissé arra is törekedni. hogy jövedelmező legyen a gazdálkodás? Nagymiklós István NEGYEDSZER IS BÖRTÖNBE KERÜL A FÓTI LAKÁSOK FOSZTOGATÓJA szabálytalanul kiosztott pénzt sokkal inkább felvtelen ajándéknak, mint ' munkadíjazásnak lehet nevezni, nem nehéz észre venni. Ez a megállapítás két szempontból is alapos. Először is a vezetőség jogtalanul díjazza túl a tavalyi munkát, s jogtalanul von el az idei rigunka jövedelméből. S mert korántsem hihető, hogy az idén mindenki ugyanúgy és ugyanany- nyit dolgozik, mint tavaly, jó- néhány tagnak több, vagy kevesebb jövedelem jut az igazságosnál. Régi igazság, hogy a görbe úton nem lehet egyenesen járni. Mivel a tsz-vezetőségnek nem volt elég bátorsága beismerni és jóvátenni ezt a hibáját, továbbra is porhintő módszerekhez folyamodott. Ez a jellemző a jövedelemelosztási forma körüli bonyodalomra. Az idén ugyanis megszüntették a munkaegység szerinti jövedelemelosztást. Magában véve ez nem lenne hiba, hiszen sok tsz-ben alkalmaznak ösztönzőbb, igazságosabb jövedelemelosztási formát a hagyományos munkaegységeskakaó, mazsola volt a zsákmány. Ez az áru is orgazdához került. Kalmár János és Hasko Pálné voltak a következő áldozatok. A lopott holmit mindig eladta, majd a pénzt elitalozta. A tárgyaláson az ügyész rámutatott Rostás javíthatatlan magatartására és példás büntetést kért. A vádlott mindent beismert az utolsó szó jogán. A büntetőtanács személyi tulajdon ellen elkövetett öt- rendbeli lopás miatt kétévi szabadságvesztésre és a közügyektől négy évig történő eltiltásra ítélte. Büntetésének ideje alatt elvonókúrára kötelezték. <P. R ) Amikor Kolumbusz Kristóf 1504. március 1-én a Wati'ng- sziget (Guanahani) partjára szállt, az ottani harcias bennszülöttektől egy holdfogyatkozás mentette meg életét. Kolumbusz ugyanig előre tudta a fogyatkozás idejét és mégfenyegette a bennszülötteket, hogy elveszi tőlük a hold fényét, ha nem engedelmeskednek neki és nem adnak élelmet számára. A fogyatkozás bekövetkeztekor a bennszülöttek félelmükben mindent megadtak amit csak kért. De más népak körében is mindig nagy riadalmat keltettek a ritka fogyatkozás i jelenségek. Általában gonosz szellemek, vagy éppen isteni harag megnyilvánulásának tartották. Azt hitték, hogy valami láthatatlan sárkány megette a holdat. A történelem Kolumbusz esetén kívül még számos más pé dát ismer e jelenségeknek a?, emberekre gyakorolt határáról. Még napjainkban is akrdnsk olyanok, akik nem ismerik a fogyatkozások okát, vagy akikben régi örökségként babonás elgondolások é nek a holdfogyatkozásokkal kapcsolatban. Éppen ezért nézzük meg, milyen okok váltják ki ezeket a jelenségeket és hogyan zajlik le a mai holdfogyatkozás? A bolygók és a ho'd-k sötét égitestek, amelyek fényüket a naptól kapják, éppen^ ezért árnyékot vetnek. A vándorbot (Balázs-Piri Balázs rajza)Fogyatkozása jelenség akkor jön létre, ha egy harmadik égitest kerül az árnyékba. A Nap, a Föld és a Hold kölcsönös helyzetének következtében jönnek^ létre a nap- és holdfogyatkozások. Mint már évezredek óta annyiszor, hű kísérőnk ma éjjel is belemerül földünk árnyékkúpjába. Hogy e=y ilyen jelenség létrejöjjön, ahuoz elsősorban az szükséges: Boldunk úgy kerüljön a Hold és a Nap közé, ho.y a Hold középpontja a Fö.d és a Nap középpontját összeKö.ö egyenesre, vagy annak közvetlen koze.é- be essék. Ez u.óbbi igen lényeges teltétele a jelenség bekövetkeztének, hiszen a Föld minden telihold idején a Hold és a Nap között van, de mivel nem minden teiihold idején esik a Hold középpontja a Föld—N_p középpontjait ösz- szgkötő egyenesre vagy annak közelébe, xogyatkozás nem jön léire. Ellenkező esrtben ugyanis minden telihold idején egyben holdfogyatkozás is lenne. v A három égitestnek tehát nemcsak egy vonalban, de egy S-trban is kell lenn.e. A Hord pályasíkja kereken öt fckkal hajlik a Föld pályasí.tjához, emiatt újhold, illeve te.ihold idején a Hold általában a Föld —Nap irány alatt, vagy fölö.t halad el. Fogyatkozás csak akkor jön létre, ha hold ö. te idején a Hold éppen a holdpálya és a földpálya metszéspontjában, vagy annak kö e- lében tartózkodik, az úgynevezett csomópontban. Pontosan a csomópontban bekövetkező holdtölte idején centrális teljes, míg a csomópont közelében tartózkodó telihold idején i excentrális teljes, vagy 'j részleges fogyatkozásról van szó. j Ma excentrális teljes hold- $ fogyatkozás lesz: a Hold a / csomópont közelében tartóz- ^ kodik holdtölte idején és sem- } mi akadálya nincsen annak, ^ hogy belemerüljön a Föld két- ^ száztizenhat, földsugárhosszú- ^ ságú árnyékába, hiszen a Hold ^ távolsága csupán hatvan föld- f sugárnyi. Annak Sincsen aka- í dálya, hogy a Hold hosszabb í időt töltsön a Föld árnyékáig ban, hiszen a földárnyék át- Hold átmérőjének kétszerese. A mai $1 merője a '/ több mint holdfogyatkozás pontosan hat óra és 16 percig fog tartani. Lefolyása a következő: 22 óra 58,4 perckor a Hold érintkezik a Föld úgynevezett félárnyékával, majd teljesen belemerül. ekkor'1 azonban még semmiféle fény csökkenést nem lehet látni. A teljes árnyékba csak 0 óra 09.3 perckor lép be, amikoris megkezdődik az úgynevezett részleges fogyatkozás. Ekkor mar egyre nagyobb területek meruuiek íjiajd árny tivoa. A teiarnyékooi — annak masni oldalán ailialadva — 5 óra 14,0 perckor lep ki. Nem neiséges, uogy a jowi/in- kozás legerdekesebb szakasza műidig a teljes árnyékon való beiepes es Kilépés Közötti időszak. Ekkor tulajdonképpen a Holdnak el kellene tünnié az égboltról, ám ez mégsem szokott csak ritka esetben bekövetkezni. Ennek az az oka, hogy a Nap sugarai a Föld légkörén áthaladva megtörnek és a Föld árnyékának hossza emiatt a Föld—Hold távolságnál kisebbre rövidül le. így erősen tompított vöröses lenyu holdkorongot iataa- tunk fogyatkozás idején. Némely esetben azonban olyan erős a fénytompulás, hogy valóban eltűnik a Hold az égboltról. így volt ez például az elmúlt év december 30-i teljes fogyatkozás esetében is. Számos megfigyelő, amikor észlelni akarta a fogyatkozást, egyszerűen nem találta a Holdat az égbolton, csak távcsövébe tekintve talált annak helyén egészen valószínűtlen vöröses fényű ködfoltot. A leírások szerint ez a fogyatkozás egy nagyságrenddel sölétebb volt az eddig ismert legsötétebb fogyatkozásnál is, amelyet 1884-ben jegyeztek fel. Végezetül még cs k any- nyit, hogy szívesen veszi az Uránia Csillagvizsgáló Intézet, ha — akik kis távcsövükkel észlelik a fogyatkozást — észrevételeiket és tapasztalataikat írásban megküldik az intézetnek. Egyszerű eszközökkel mindenki meggyőződhet a jelenség okairól és kiolthat magából minden régi örökségként visszamaradt babonás elképzelést, amelyeknek a m; koCnnkban már igazán semmiféle létalapjuk nincsen. Schalk Gyula, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet munkatársa Múlt év végén és 1964 elején felháborodottan beszéltek Fót községben a családi otthonokban történt fosztogatásokról. Idő kellett, amíg a nyomozóhatóságok lefülelték a vakmerő tolvajt, aki akkor már az ötödik házból vitt el ingóságokat. A Váci Járásbíróság dr. Boross büntetőtanácsa most j tárgyalta a 43 éves Rostás Gá- j bor bűnperét. A személyi tulajdon elleni lopás vádjával őrizetbe vett férfi múltjának ismertetése nem kis időt vett igénybe. Először 1957-ben ítélték el két évre Gödöllőn hatósági •személy bántalmazásáért. 1961- ben ismét bíróság előtt állt; akkor lopásért kapott egy évet és nyolc hónapot a . fővárosi központi bíróságon, j 1962- ben ismét a gödöllői bí-; róság mért rá egy esztendőt \ lopás vétsége miatt. Szabadulásakor ígéretet; tett, hogy más ember lesz, \ megjavul. Társadalmunk mó- \ dot adott arra, hogy adott sza- J vát bebizonyíthassa. Elhelyez- i kedett az Újpesti Növényolaj- ; gyárban, ahol 1200 forintot ; keresett havonta. Keresetének ; nagy részét italra költötte. ; Később már nem volt elég a ; munkával szerzett forint; lo- í pással szerezte meg az ital í árát. i Először Verebes Sándorné / házából vitt el egy ágyterftőt. ! Azon hamar túladott s a ka- j pott pénzt elitta. Özvegy Len- j gyei Jánosné otthonából is j ágyterftőt vitt el. Elek 1st- j vánéknál az éléskamrát dézs- ! málta meg; cukor, paprika, í