Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-04 / 128. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA Vni. ÉVFOLYAM, 129. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1964. JÚNIUS 4, CSÜTÖRTÖK A NÉPFRONT ELNÖKSÉGÉNEK ÜLÉSE A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának Elnöksége szerdán ülést tartott a nép­front székházában. Kállai Gyu­la, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnöke tá­jékoztatót adott az időszerű bel és külpolitikai kérdések­ről. A tájékoztatót eszmecse­re követte. Az elnökség fog­lalkozott néhány, a harmadik kongresszus utáni közvetlen feladattal, majd a harmadik kongresszus felhatalmazása és jóváhagyása alapján elfogad­ta a működési szabályzat mó­dosított szövegét. Napirenden: a nyári és az őszi mezőgazdasági munkák intézkedési terve • • illést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága GYILKOSSÁG ALGÉRIÁBAN Az ADN Hírügynökség tu­dósítójának jelentése szerint ellenforradalmár bandák a hét elején meggyilkolták az Algériai Nemzeti Felszabadí- tási Front három funkcioná­riusát, a kabiliai Bouira köz­ségben. A helység lakossága a gaztett miatti felháborodásá­ban még erélyesebb intézke­déseket követelt az ellenfor­radalmárok ellen. A megyei tanács végrehajtó [ bizottságának tegnapi ülésén j első napirendi pontként Varga Péter elnök számolt be a le­járt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról, valamint a végrehajtó bizottság jogköré­ben kiadóit határozatokról, majd megvitatták és elfogad­ták a ny,ári és az őszi mező- gazdasági munkákra készített intézkedési és ütemtervet. Tavaly ősszel optimális idő­ben és megfelelő minőségben került földbe a mag. Ennek, valamint a jó áttelelés, a ta­vaszi növényápolás, fej trágyá­zás, s a kedvező időjárás eredményeként jó • termést ígérnek a gabonafélék — hangsúlyozza bevezetőben az intézkedési terv. A veszteségmentes beta­karítás s a jövő évi ter­A szovjet pártmunkásküldöttség látogatása megyénkben Az A. N. Mitronov elvtárs vezette szovjet pártmunkás­küldöttség kedden délután a gödöllői Agrártudományi Egyete­met kereste fel. Útjukra elkísérték őket Szakali József és Jámbor Miklós az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkárai és a pártfőiskola néhány tanára. Gödöllőn a vendégeket dr. Magyari András az Agrártudományi Egyetem rektora fogadta. A szovjet elvtársak megtekintették az egyetemet, elbeszél­gettek a tanárokkal, majd a délutáni órákban ellátogattak Zsámbokra, a Petőfi Termelőszövetkezetbe, ahol a gazdaság megtekintése után a termelőszövetkezeti tagsággal hosszasan elbeszélgettek. Bolgár katonai küldöttség érkezett hazánkba Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghí­vására — a Bolgár Népköztár­saságban járt magyar katonai delegáció látogatásának vi­szonzásaként — szerdán bol­gár katonai küldöttség érke­zett Budapestre, Dobri Dzsu- rov vezérezredesnek, a Bolgár Népköztársaság honvédelmi miniszterének vezetésével. A delegációt magyarországi út­jára Lados Andor ezredes, ha­zánk szófiai nagykövetségének katonai attaséja is elkísérte. A vendégeket a zászlókkal, s üdvözlő feliratokkal díszí­tett Ferihegyi repülőtéren ün­nepélyesen fogadták. A kül­döttség fogadására megjelent Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagja, a magyar nép­hadsereg más magasrangú ve­zetői, a tábornoki és parancs­noki kar tagjai, a társ fegyve­res testületek képviselői, Pap János, a Minisztertanács el­nökhelyettese, dr. Korom Mi­hály, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, B enkei András belügyminiszter, Böjti János külügyminiszterhelyet­tes. Jelen volt a fogadtatásnál Jancso Georgien, a Bolgár Képköztársaság magyarorszá­gi nagykövete és a nagykövet­ség több beosztottja. Ott voltak a Budapesten akkreditált katonai és légügyi attasék közül számosán, vala­mint, — élükön K. I. Provalov vezérezredessel — az ideigle­nesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok parancsnok­! ságának magasrangú képvise­lői. ' A bolgár katonai küldött­ség szerdán délben a Hősök terén megkoszorúzta a ma­gyar . hősök emlékművét. Ugyancsak megkoszorúzták a gellérthegyi szovjet hősi em­lékművet. Czinege Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter a minisztériumban fogadta a küldöttséget. A látogatást kö­vetően a honvédelmi minisz­ter a néphadsereg központi klubjának nyári helyiségé­ben ebédet adott a bolgár katonai delegáció tiszteleté­re. Az ebéden Pap János, a Minisztertanács elnökhe­lyettese és Dobri Dzsurov vezérezredes pohárköszöntőt mondott. A bolgár vendégek dél­után — magyar katonai ve­zetők társaságában — kü- lönvonaton Pécsre utaztak. \ moszkvai szerződés értelmében... Anglia megszünteti nuk­leáris kísérleti terepét a Csendes-óceánon levő Kará­csony-szigeteken. Mint az an­gol hadügyminisztérium kö­zölte, erre az intézkedésre a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett nukleáris fegyverkísérletek eltiltásáról szóló moszkvai szerződés nyo­mán került sor. Anglia ko­rábban 22 nukleáris fegyver- kísérletet hajtott végre a Ka­rácsony-szigeteken. Gépek és emberek A gép okos jószág: értő kezek alatt hűséges szol­ga. Különösen az a me­zőgazdaságban, ahol alig évtizede kapott csak na­gyobb szerepet, igaz, ma már mind döntőbb sze­repet. Gépek nélkül el­képzelhetetlen a nagyüze­mi mezőgazdaság. De gé­pekhez értő emberek nél­kül is az ... Évről évre több vas­kerekes traktor kerül ki­selejtezésre. Ebben az év­ben négyezer. Helyükbe új, korszerű gépek áll­nak, többet tudnak, töb­bet végeznek. Ha végez­nek. Mert sajnos, sok még a ha! A tíz évvel ezelőttihez mérten a korszerű ’trak­torok száma megharminc- szorozódott, s egyetlen esztendőben — az idén — csak univerzál trak­torokból hétezret kap a mezőgazdaság. A néhány szám is hűen érzékelteti azt a gondot, amit álla­munk fordít a mezőgaz­daság gépesítésére, a ter­melési színvonal emelésé­nek elengedhetetlen fel­tételére. A gép azonban nem minden. Sőt, az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy még a korszerű gép sem ér sokat, ha tétlenül áll, vagy immél-ámmal dolgoznak vele, ha akad, aki olykor a nyergébe ül. A mezőgazdaság további gépesítésének, a meglévő géppark kihasználásának legsúlyosabb akadálya a szakemberhiány, a trak­toroshiány. Különösen így van ez a megszokott mun­kacsúcsok idején, amikor összetorlódnak a tenniva­lók, s háromszor annyi emberre lenne szükség, mint ami rendelkezésre áll. Most, aratás előtt különösen fontos felmér­ni a helyzetet, hiszen az erőgépkezelők jó része kombájnra vagy aratógép­re ül át, de ugyanakkor szükség van a traktorok­ra is, hiszen nemigen tűr halasztást a növényápo­lás ezernyi feladata sem. A 'traktorok egy része ázöhban nemhogy nyúj­tott műszakban, vagy ket­tős műszakban dolgozna, hanem egyetlen műsza­kot sem teljesít. Nincs ember — így szól a ma­gyarázat. Évek óta így szól a magyarázat. És évek óta vajmi ke­vés történik annak ér­dekében, hogy túljutva a magyarázatokon, több traktoros legyen. A kö­zelmúltban a megyei párt- bizottság — kellő fele­lősséggel mérlegelve a jövendő követelményeit — határozatban mondta ki, hogy minden arra alkal­mas tsz-tagot meg kell tanítani a gépek kezelé­sére, s véget kell vetni a fonák helyzetnek, amit a mind több gép, mind kevesebb ember jelent. A határozat •' megvalósítása érdekében történtek több helyen is jó kezdeménye­zések, egészében azonban nem sokkal , jutottunk előbbre. Értetlenség és nemtörődömség' az, ami helyben, a közös gazda­ságokban, s a tanácsi szerveknél e fontos fel­adatnak nem adja meg a kellő helyet. A közös gazdaságok vezetői mind több és több gépet kér­nek. Joggal. A gépeket kezelő embereket azon­ban máshonnét várják. De honnét? Jogos az a kívánság, hogy ott, hely­ben keressék meg az al­kalmas embereket, első­sorban azokat, akik már dolgoztak traktoron — nem kevés ilyen van! — s. azokat is, különösen a fiatalokat, akik örömmel cserélik fel a gyalog­munkásságot a gépkeze­léssel. Öröm, hogy évről évre korszerűbb, a nagyüzemi mezőgazdaság igényeihez igazodó lesz a géppark. Szomorú, hogy még' ke­vés helyen értik meg: a korszerű gépekhez, kor­szerű, azaz a gépeket ke­zelni tudó emberek kel­lenek. A szomorú azonban nem,, jelent megváltoztathatat­lan!. Sőt, . azt jelenti, bogy a jelenlegi helyze­ten sürgősen változtatni kell! Mészáros Ottó ÉPÜL A DCM PAPIRZSAKGYARA Távlati kép a zsák gyár építéséről (MTI Foto — Mező Sándor felv.) Az év elején kezdték el a DCM papírzsákgyárának építését. Az új üzem a cementipar összes papírzsákszükségletét fedezi; teljesen automatizált lesz, világítástechnikailag és egészségvédelmi szempontból pedig Európa legkorszerűbb hasonló üzemei közé sorolható. Az új üzem építésével tervszerűen haladnak, s előreláthatólag ősszel kezdik meg a termelést. vezési irányelvek és az ed­digi tervezési tapasztalatok alapján állította össze a me­zőgazdasági osztály. A vég­rehajtó bizottság a tervja­vaslatot elfogadta és hatá­rozatában felhatalmazta a tanács vezetőit, valamint a szakosztályvezetőkét, hogy annak alapján tárgyaljanak majd illetékes kormányzati szervekkel a megye 1965. és 1966. évi végleges mezőgaz­dasági tervének kialakításá­ról. Ezt követően megvitatta és elfogadta a végrehajtó bizott­ság az 1964. évi beruházási keret cél szerinti és ágazati lebontásáról előterjesztett je­lentést, majd végezetül — az egyéb ügyek között — jóváhagyta a felszabadulá­sunk 20. évfordulójának mél­tó megünneplésére készített intézkedési tervet, a kenyér- gabona felvásárlására való felkészülésről, továbbá az 1964. márciusi állatszámlá- lásról, valamint a megye tűzrendészeti helyzetéről és a községi önkéntes tűzoltó- testületek tevékenységéről szóló tájékoztató jelentése­ket. més megalapozása — az őszi gabonafélék időbeli és jó minőségben történő vetésével és a mélyszán­tással — a nyári és az őszi időszakra jó munka- szervezést kíván. Ezt. a célt szolgálja a mező- gazdasági osztály által kidől- 1 gozott intézkedési terv, amely összegezi a júniusban, július- j bai. és augusztusban, vala­mint az őszi hónapokban ese- 1 dékes feladatokat. Intézkedik az aratással, a kombájnszal- [ ma lehúzásával és kazlazásá- ! val, a hordással, a csépléssel, i a tarlóvetés alá történő szán­tással, a tarlóvetéssel, az ősziek alá történő szántással, a mélyszántással, a forgatás­sal, az istállótrágyázással, a j silózással, a vöröshere első és második, a lucerna második és harmadik kaszálásával, az í ősziek vetésével, a burgonya, a napraforgó, a kukorica és a cukorrépa betakarításával, valamint a szőlő- és gyű- j ■mölcstelepítéssel kapcsolatos teendőkről és rögzíti az egyes munkák elvégzésének határ- : idejét is. A tervezet szerint a gabona- I félék 78,8 százalékát géppel , takarítják be, míg 21,2 száza- 5 lékát kézi kaszával. A gépállo- \ mási kombájnok és aratógé- \ pék jelenleg még szabad ka- \ pacitását elsősorban azoknak J a termelőszövetkezeteknek \ biztosítják, ahol kevés a sa- j ját gép és a munkaerő. A j táblákat mind a gépi, mind J pedig a kézi aratásra júniusi 20-ig ki kell jelölni. Kézi erővel elsősorban ; azokról a táblákról laka- i rítják be a gabonát, ahol í a gépek munkája nem i gazdaságos. í Azokból a, járásokból, ahol az' aratás későn kezdődhet (budai, \ szobi, váci. aszódi), a kombáj- > hókat időben átiránykják \ oda, ahol a gabona korábban érik. Rendkívül fontos, hogy a; termelőszövetkezetek gyakor-; lőtt kombájnvezetőiket a \ kombájnolás időszakára áten-J gedjék a gépállomásoknak. < A kombájnaratást azonnal; követnie kell a szalmale-; húzásnak és a kazlazásnak,; amit az aratás után öt na- \ pon belül be kell fejezni. Az aratógépekkel és a kéz- \ zel aratott területekről a \ hordást már az aratás ideje \ alatt, az egyes táblák levá- \ gásától számított hat-tíz nap j múlva, meg kell kezdeni. A í cséplés befejezésének határ-; ideje augusztus vége. A végrehajtó bizottság ha- ; tározatának megfelelően a; járási tanácsok végrehajtó \ bizottságai — a megyei in-; tézkedési terv alapján »— / járási intézkedési tervet ké- í szítenek. J Harmadik napirendi pont- í ként a megye 1965. és i 1966. évi mezőgazdasági ; tervjavaslata került - a 'j végrehajtó bizottság elé. j A tervezetet, amely a ter- 5 melésre, a felvásárlásra és a ^ beruházásokra vonatkozik, a \ megyei pártbizottság 1964 J februári határozata, a Föld-^ művelésügyi Minisztérium í kollégiumának a megye me- J zőgazdasági termelésének fej- ; lesztésére vonatkozó határo- ' zata, az érvényben levő tér- 4

Next

/
Thumbnails
Contents