Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-21 / 144. szám

1984. JÚNIUS 81, VASÁRNAP

9

GUBBASZTOK

A polgári lázadástól a szocializmus igenléséig

Látogatás Arnold Zweignél

Kalona Erzsi rajza

Németh ;

AKI NAGY

Aki nagy,

az egyformán nagy mindig ne legyen, mert akkor megfakulhat.

Legyen néha kicsi is egészen, es rontson föl hirtelen, mint a rakéta, éktelen magasba, minél lentebbről minél följebb, úgy nagyobb lesz.

Aki bölcs,

legyen együgyű néha hogy mondhassák:

Hogyan tehette ezt meg egy ilyen

És aki jó,

az meg ne bánja.

hogy olykor esendő egy kicsit,

jelezze önmagában a különbséget,

álljon naponként önnön sötétje fölé,

úgy fényesebb a ragyogása,

és emberibb és melegebb. •

ijedten, mert láttam, hogy anyám sirvafa- kadt.

— Mindért? Nincs otthon kenyér... Hagyma is alig van... Tudtam volna kapni babot, meg lencsét... Mennyi húst vettél? — sopánkodott anyám, én meg kicsit ijedt szemmel néztem a vitát, amelyből végül is csak egyet értettem meg, hogy húst... húst hozott apám.

— Másfél kiló marhát, meg öt kiló krumplit.... És egy velőscsontot — vágta ki büszkén apám.

— Hurrá, húst eszünk, pörköltnek lesz, ugye anyu?... Hurrá! — ugrottam fel, nem bírva magammal és lelkesedésem pontot tett az ügy végére. Kenyér csak lesz valahogy, különben is messze van még a holnapután, s oly közel a ma, amikor, ha olajjal is, de pörkölt késiül, krumplival... Illatos, 'ízes pörkölt, amelynek levéből mintha repülőgépről nézne egy vidám tájat az ember, úgy kukucskálnak ki a barnára főtt kis húshegyek.

Apámmal rögtön nekiláttunk fát vágni. Egyformán utáltuk ezt a munkát, csak apám tagadta, s mindig olyan arcot vágott hozzá, mintha élete legnagyob gyönyörűsége lenne, hogy csorba fűrészével nekilásson az éktelen görcsös fának, aztán folytassa ugyanezt a műveletet a lötyögős fejű baltával. Én még akkor őszinte ember voltam, s ha nem is topor- zékoltam, de elég hangosan adtam tanújelét irtózásomnak, ami a favágás nemes mesterségét illeti. Ebből természetesen mindig vita támadt, mert én nem tudtam megérteni, hogy miért nem tud apám nélkülem, apám meg. hogy miért nem akarok vele fát vágni, mikor más gyerek egyedül végzi otthon ezt a munkát. /I vitából törvényszerűen rendre jómagam húztam a rövidebbet... A vitából, amelyről most szó sem volt, illetőleg csak arról, hogyan is lehet a legjobban elkészíteni az igazi marhapörköltet... A fűrész nyüszítése közben apám kifejtette, hogy füstölt szalonna nélkül elképzelhetetlen az igazi pörkölt, csak arra kell vigyázni, hogy a hagyma ■ ■ ■ Folyt a diskurzus, vágtuk a fát. anyám meg hámozta a krumplit, mosta-a húst, szeletelte a hagymát...

... és nem telt bele két óra. ott ültünk az asztal, s a kicsit furcsa ízű pörkölt körül, amelynek még az illata sem egyezett azzal a recepttel, amelyre apám tanitgatott a favágás közben.

\

de egyúttal a huszadik század emberének is az életútja.

Bertin egy azon ellenzéki értelmiségiek közül, akiknek már idegen a burzsoá kispolgári életforma, de tenni csak szavakban tesznek ellene. Csak a háború döbbenti rá, hogy amit addig bátorságnak hitt, az nem több, üres szája- Iósnál. S a lövészárkokban s hadszíntereken a munkásokkal való találkozások nyomán eszmél rá először arra, hogy nem elég felismerni a háború rémségeit, arra kell megtanítani az embereket, hogy milyen erők és milyen viszonyok -szülik a háborút.

S hogy idáig jutok a hangos gondoskodásban, az író csendesen még hozzáteszi:

— Es arra, hogy kivel együtt és hogyan kell harcolni ellene. Ezért vezetem Berlint iskoláról iskolára ide s tova már harminchét esztendeje, hogy rádöbbentsem erre.

,t S ez így igaz. A Verduni iskola című műben Bertin még csak pdáig jut, az eszmélés- ben, hogy rádöbben arra: egyetlen ember tisztessége kevés ahhoz, hogy ellenálljon. A Grisa őrmester tragédiájában már egyet lép előre: rájön (arra, ha ebben az ütközetben a tisztességes emberek még alul is maradtak, de harcolni kell, meg kell találni azt az erőt, amely képes a győzelemre. S hogy melyik ez az erő, arra .4 tűzszünetben kap választ Berlin, amikor -először találkozik a szovjet küldöttséggel.

Az idős író jelenleg a nagy ciklus hetedik kötetén dolgozik. Most, hogy belebonyolódtunk Bertin elemzésébe, már kénytelen hőse további útjairól vallani.

— A készülő kötet címe: A jég megtörik. 1913 májusától 1919 januárjáig öleli fel a világháború történetét. Vészterhes időszak volt ez, amely végül is Rosa Luxemburg és Karl Liebknecht meggyilkolásával ért véget. Bertin ebben a kötetben arra az elhatározásra: jut, hogy a békét feltétlenül meg kell kötni.

« nagy német író harminc- hét esztendeje alakítja, formálja már Werner Bertin alakját és mindig újabb mozzanatokkal teszi teljesebbé, hi« lelesebbé átalakulásának krónikáját, amely egyúttal az író átalakulásának, vagy ahogyan ő mondja: átnevelődésének igaz krónikája. S míg a múltat elemzi, közben messzire és világosan lát a jövőbe, úgy ítélkezik kérlelhetetlen szigorúsággal századunk s önmaga múltja, megtett útja felett.

Fáradhatatlanul, hallatlan szorgalommal dolgozik: szeretné megírni a ciklus nyolcadik kötetét is, csak úgy éri* egésznek, befejezettnek a nagy életművet. Bízik abban, hogy az idő nem lesz mostoha hozzá, s megengedi, hogy pontot tegyen nagy munkája végére. De addig is. nemcsak írásban, szavakkal és tettekkel is harcol eszméiért, elveiért. Nemcsak mint író, mint ember is, a béke rendíthetetlen, odaadó katonája. Ezért is kapta meg még 1958-ban a Lenin Béke-dijat, s ezért vesz részt még ma is aktívan a Békevilágtanács .. munkájában csakúgy,' mint ahogyan egész erejét latbavetve fáradozik hazája mielőbb újraegyesítéséért. |

így búcsúzik:

— Ha hazamegy, írja meg, hogy nagy szeretettel üdvözlöm a magyar embereket, olvasóimat. Októberben a magyar fővárosba utazom s akkor nagyon szeretnék személyesen is megismerkedni az önök szép országával, magyar olvasóimmal. Bízom abban, hogy nagy élményt nyújt majd számomra ez a találkozás.

Prukner Pál

Műteremben 1

(Foto: Kotroczó)

l

— Hiába az olaj — sóhajtott apám.

— Mit csináljak, ha nem tudok zsírt kap- ; ni?... Vagy adjam oda az egyetlen jó ruhá-\ dal? — sértődött meg anyám.

Ettünk. Apám meg én, megpakolt tányér- i------------röl tömködtiU: magunkba a drága

húst. megbékélve a világgal, az egész élet- ; tel. Apám vicceket mondott, rosszakat, anyám ' sápadt arcán felvillant egy kis mosoly, amely j inkább jó étvágyunknak, mintsem apám vic- : ceinek szólt.

— Anyu, te nem eszel? — kaptam fel a fe- i jem, mert láttam, hogy anyám tányérján né- : hány szem krumplin kívül semmi se volt.: Apám is felnézett, aztán rápillantott a sajat : tányérjára, amelybeit még most is kétszer: annyi volt, pedig anyám még nem is evett. . .

— Mi van veled? Beteg vagy. hogy nem eszel? — kérdezte apám is értetlenül a pörkölt lázában.

— Semmi bajom ... Csak hirtelen megcsapott az olaj szaga ... Majd később eszem . . . Nyugodjatok meg. nem tömök mindent belétek... Nekem is kell néha jó falat — mondta anyám kicsit nyers hangon és vékony ujjaival csipegetni kezdte a kukoricakenyér morzsáit a térítőről. ..

Este megint pörkölt volt.

Másnap délben megint pörkölt.

— Érdekes — morfondírozott apám a tányér felett — ilyen sok másfél kiló hús? Soh- se gondoltam volna, hogy három ember két napig eheti. Ugye anyu, milyen okos volt tőlem, hogy megvettem a húst... Kiadós étel ént, most már te is látod, igaz?

— Igaz — hagyta helyben tömören anyám és felkelt az asztaltól mondván, hogy kimegy a konyhába mosogatni.

Valamiért utána mentem. Talán csak hogy megnézzem, nincs-e még a lábas alján valami pörkölt maradék.

Anyám a konyhaasztalnál ült. s mikor benyitottam ijedt diihvel szólt rám:

— Mit mászkálsz itt? — próbált eldugni "kébe valamit.

Már késő volt megláttam a kis ;á— --------1 Ion az olajat és kezében a

ír

észporízü. millió morzsára hulló kukoricakenyeret. * ,

Azt hiszem, akkor sírtam utoljára!

\ /^szintén bevallom, nagyon ; készültem erre a találkozásra. Csak kapóra jött, ami- 5 kot- néhány nappal előtte az ! egyik drezdai tízosztályos is- S kólában meginvitállak egy né- (met irodalomórára., amelyen (éppen Arnold Zweig volt a

(„házi feladat”. Kíváncsian 5

g vártám, vajon mennyire is- \ merik a mai német tizenhat- tévesek legnagyobb élő íróju- 5 kát.

! Jól ismerték, de mégsem j annyira, mint ahogyan azt feltételeztem róluk. Pontosan ; tudták életének minden fon- ; tosabb állomását, hiba nélkül (sorolták el gazdag életművét,

! de már sokkal kevesebbet tud- *

! tak ennek az( életműnek a je- ; lentőségéről. Ha én lettem vol- í na annak a német irodalom- : órának, a tanára, nem érdekelt í volna, ha mondjuk két évet té- ! ved valamelyik diák az író ! születési esztendejét illetően. ; de feltétlenül szekundát ad- í tam volna annak a tanulónak, ■ aki nem tudja, hogy mi Zweig életművében a legfontosabb.

T iyen előzmények után ju- -*• tottam el Berlinbe, s állt ■’ meg gépkocsink a Homeyer- ; strasse 13 előtt. Emeletes, öreg

• villaépület, a kert tele nyiló, szánpompás virággal, s a barna

; tölgyfaajtó kicsiny réztáblá- ■; ján lakónikus rövidséggel (csak ennyi: Zweig.

( V w

j Beatrice asszony, az idős író ; neves festöfelesége fogad.. a 1 kapuban, azután Zweig tit- ! kárnője veszi át néhány perc- ; re a házigazda szerepét, aki ;egyébként igen fontos szeredet tölt be ebben a házban. A í hetvenhét éves író szeme l olyan gyenge, hogy 1932 óta ’ nem olvas, ha nagyriéha \ mégis rászánja magát, saját {bevallása szerint másfél perc• be telik számára egyetlen

nyomtatott sor kibetűzése. így a titkárnő nemcsak gépírónő és az író levelezésének intézője, de egyúttal felolvasója és adatgyűjtője is.

A dolgozószoba nem túlságosan nagy, de annál több benne a könyv és a fény. S a falakat Beatrice asszony finomművű képei díszítik.

P

ontban tizenegy órakor nyílik az ajtó, s kezét üdvözlésre nyújtva megjelenik az író, a mai német irodalom legreprezentatívebb képviselője. Nem megjelenésében — egyszerű, rövidujjú sárga inget, shortnadrágot visel —, művei súlyában, művészetének jelentőségében. Ez diktálja az első kérdést is: a Fehér emberek nagy háborúja című ciklusának Werner Bertinje mennyiben azonos az íróval?

— Minden író megformálja a maga figuráját — tér ki

szabadkozva a válasz elől —, de arról egyik sem szívesen beszél, hogy hőse mennyiben azonos önmagával. Egyébként is. amikor bennem először életre kelt a huszonöt éves Werner Berlin, én magam már elmúltam negyven éves. Egyet azonban elmondhatok: ahogyan Bertin számára a háború jelenti az életének további szakaszát meghatározó nagy élményt, ugyanezt jelentette számomra is a háború.

Zweig élete bizonyító példa: hogyan alakulhatnak át a polgári neveltetésú írók szocialista íróvá. Igen, az esztétizál- gató ifjú Zweig, a háború ellen szavát felemelő harcos humanizmuson át eljutott a szocializmus teljes igazságának felismeréséig. Ezt a nagy, forradalmi átalakulást példázza élete csakúgy, mint a nyolc kötetre tervezett ciklus eddig megjelent hat regénye is. Werner Bertinje nagy távolságról indult, mint maga az író. A regényekben megtorpanások és előrelendülések jelzik ezt az életutat, amely nemcsak a regény hős és az író.