Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-13 / 137. szám
1964. JÜNIUS 13. SZOMBAT /■tat literei kKívIiip M Légfürdő, napfürdő mat nap 1964. június 13, szombat, Antal napja. A nap kél: 3.46, nyugszik: 19.43 órakor. A hold kél: 7.08, nyugszik: 23.00 órakor. Várható időjárás: főként nappali felhőképződés, néhány helyen átfutó esővel, zivatarral. Mérsékelt, zivatar idején megélénkülő szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. — Pintér Gy. Mihály megyei tanácstag ma délelőtt 8 órától 12 óráig Valkón tart fogadóórát. Szabó Józsefné pedig Dányban. Varró Sándor tanácstagi beszámolója Tápiógyörgyén 18 órakor kezdődik. — Táborfalva és Balassagyarmat. A Pest megyei Petőfi Színpad ma este az Alkalmi férj című darabot Táborfalván, Shakespeare Vízkeresztjét Balassagyarmaton mutatja be. — Múlt év decemberében leégett a ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezet hatvan férőhelyes istállója. Az Állami Biztosító Pest megyei Igazgatósága 362 210 forintot fizetett most ki a termelőszövetkezetnek kártérítés címén. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Mezöberényben, a Kossuth Művelődési Házban megtartott lottósorsoláson a 24. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 9, 19, 62. 64. Aranyérmek Az Állami Pénzverő 18 karátos aranyból — egyelőre export célokra — híres emberek képmásával, vagy műveik lenyomatával érmek gyártását kezdi meg. Pályázati felhívására grafikusaink 54 tervrajzot készítettek, s ezek közül a zsűri hetet fogadott el. A 17 és félgrammos aranyérmeket Semmelweis Ignác illetve Kodály Zoltán arcképe és a munkásságukat kifejező művészi rajz,“- továbbá Michelangelo, Van Gogh, Renoir és Csontváry egy-egy művének ábrázolása díszíti. Az érmek mintái már készülnek és azokat az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat útján rövidesen bemutatják külföldön. (MTI) — Aranyérem-slágerek. A francia pénzverde az aranyérmek sorozatát hozta forgalomba. Legkeresettebbek: a zsinatok történetének sorozata; XXIII. János pápa. a Mona Lisa és De Gaulle arcképe. — E héten zárult, a gödöllői művelődési házban, a helyi képzőművészeti szakkör kiállítása. A szakikor munkáját íémjeizi, hogy egyik tagjuk, Zajzon Ágnes bejutott a televízió rajzolimpia versenyének döntőjébe. A gödöllői kislány ma délután a tv-nézők előtt vív „nagy csatát”, a minél jobb helyezésért. — A Dunakanyar Fotóklub Tadeusz Bilinszki, lengyel fotóművész színes kiállítását. a váci Madách Imre Művelődési Házban vasárnap délelőtt 10 órakor Povázsai Sándor, a városi tanács vb művelődésügyi osztályvezetője nyitja meg. — Páros kiállítás. Monoron, június 14-től 21-ig megyei páros kiállításra kerül sor. Az ifjúsági otthonban. a KISZ Ki minek a mestere? című megyei kiállításával egy időben a munkásőrség megyei kiállításon mutatja be a barkácsoló és képzőművészeti pályázat legszebb darabjait, tablókat, maketteket és különféle használati tárgyakat. — Az üllői Kossuth Termelőszövetkezet májusban kát Zetort, két MTZ-ekét, egy Rapidlox—II. porozópermetezőgépet, négy pótkocsit és egy 44 soros vetőgé- pet vásárolt. — Tótágas. Colorado Springs-ben. ahol az Egyesült Államok stratégiai bombázó kötelékeinek parancsnoksága állomásozik, katolikus templomot építettek. A templom alumíniumból készült, tetejét 44 egymás felé irányított rakétaalakú test képezi, a bejárat egy bomba körvonalaira emlékeztet, a belső díszítések és a világítótestek különféle modern fegyverfajták kicsinyített másai. S hogy teljes legyen a tótágas, az épület neve: „A béke és a türelem temploma”. — Máriabesnyőn harminchét analfabéta határozta el, hogy ősztől megismerkedik az abc tudományával. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ S.15: Lányok, asszonyok. 8.35: Verbunkosok, betyárdalok. í>.00: Előfordul, hogy . . . ».05: Mese muzsika. 10.10: Könnyűzene. 11.00: A zenélődoboz. 11.38: A Budapesti Koncert Fúvószenekar játszik. 12.15: Tánczenei koktél. 12.55: Egy fejsze története. 13.15: Chopin zongoraművek. 13.35: Ifjúsági magazin. 14.10: Csókolj meg Katám. 14.25: Orvosi tanácsok. 14.30: Zengjen dalunk. 15.00: Teli Vilmos. 15.50: Hét nap a külpolitikában. 16.10: Hétvége. 18.12: Kamarazene remekeiből. 18.50: Pódium 64. 0.10: Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ 14.25: Tudósítás az ENSZ-böl. 14.35: Mezei csokor. 15.05: Az ifjú Jókai. 16.11: Muzsikáló könyvek. 17.03: Mai kultúrfUozófiák. 17.19: Magyar költők —■ magyar dalok. 17.44: Szabad szél. 19.05: Cigánydalok, csárdások. 19.30: a karcagi Nagykun Múzeumban. 19.45: Hangverseny. Lipcséből. 22.29: a szép Impéria. URH 18.40: Zenekari muzsika. 20.25: Magnósok figyelem! 20.50: Mikszáth Kálmán elbeszélése. 21.10: Giulietta Simionato. Gianni Poggi és Tito Gobbi énekei. 22.00: Tánczene. TELEVÍZIÓ 15.30: Rajzolimpia. Döntő 17.00: FTC—Újpesti Dózsa bajnoki vizi- labdamérkőzés közvetítése a Sport-* uszodából. 17.58: Hírek. 18.05: A kétezeréves Pécs. Koliányi Ágoston kisíilmje. 18.36: Zenekedvelő gyerekek klubja. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Hétről-het- re. 19.55: A porondról jelentjük. Részletek a Fővárosi Nagycirkusz júniusi műsorából. 20.10: A gyanúsított. Magyarul beszélő angol film. (Csak 14 éven felülieknek!) 21.10: A fotó művészei. Langer Klára érdemes művész. 21.25: Zenés emlékképek. Richard Strauss születésének 100. évfordulója alkalmából. 22.00: Tv-híradó. 2. kiadás. 22.29: Szülői értekezlet. Zenés kabaré a Rádió 6-os stúdiójából. (14 éven felülieknek). — Mit mond? (Komádi rajza) Erdő nincsen... f (Népdal) Erdő nincsen zöld ág nélkül, £ Az én szívem bánét nélkül, % Akármerre vessem fejem, Mindenütt búval kell élnem. 4 y £ Olyan bú van a szívemben, 4, % Kétrét hajlott az egeken, $ Ha még egyrét hajlott volna, £ 4. Szívem ketté hasadt volna. 4, / E- 9 Elbújdosnám, de nincs kivel f £ Kenyerem sincsen amivel; 4 kérnék kölcsön, de nem adnak, $ í Mert tudják, hogy szegény 4j vagyok. 4, y ^ | A KÖZÉRT-ben í % — Jó napot, asszonyom. % $ Hogy van a kedves férje? f — Azt hiszem már túl van a í 4veszélyen. A körzeti orvosun- } 4 kát tegnap megütötte a guta. fj * y / — Te Sárika, képzeld a Ko- ^ '/, vácsné azt mondta rólad, hogy 4f ^ egy utolsó alak vagy! 4 — Nem értem, hiszen alig ? í ismer?! \ _______________ í g yobb felületet ér a sugárzás — persze, a fokozatok betartásával — annál jobb és tar- tósabb a fiatalító, frissítő hatás. Egyes országokban erre hivatkozva nudista telepeken az emberek teljesen meztelenül fürödnek és sportolnak. Azt hisszük, hogy a régi bokáig érő fürdőruhák után elég haladás a mai két részes fürdőruha. Persze, ha valakinek van alkalma meztelenül napozni, ám tegye, de ne feledje, hogy a rendszerint fedett területek még fokozottabban érzékenyek a napra és ha nem elég óvatos, esetleg másnap nem fog tudni ülni. K. M. séget, az égésbetegséget hozhatják létre. Ha napozás alatt vagy utána rosszullét lép fel, okvetlenül forduljunk orvoshoz. Napozz helyesen! Hogyan kell ésszerűen napozni? Helyes előkészítés után, óvatosan és fokozatosan. Tehát mielőtt napra mennénk, mindenkor — még akkor is, amikor már szépen lebarnultunk — olajozzuk be a bőrünket. A legegyszerűbb a parafinolaj. Az érzékenyebb, szárazabb bőrűek használhatnak egy rész ricinusból és két rész napraforgóolajból készült keveréket is. Az utóbbinál nagyon ügyeljünk arra, hogy az olajkeverék friss legyen, mert melegben könnyen avasod ik. Kitűnően használ-': hatók a különböző napolajok. i Sokan felelőtlenül azt ajánl-; ják, hogy kenjék be a bőrt i bergamotte olajjal, mert az: kitűnően barnít. A bergamotte j olaj rendkívül kellemes szagú, j zöldes színű illő olaj, amit a] kölnivíz itlatosítására használ- j nak. Ez az olaj valóban fel- ] erősiti a napsugárzást, de na- i gyón gyakran bámulás helyett j súlyos égést és bőrgyulladást \ okoz. amelynek a helyén eset- : leg évekig folt marad. Napo- i záskor még csak ne is kölniz- : zük magunkat, mert helyén: folt keletkezhet. Igen gondos előkészítés j után lehetőleg tavasszal kezd- \ jük meg a napozást. Ha nyáron kerülünk először a napra a téli idény után, sose kezdjük a napkúrát délfelé, mert csak ártunk vele. A napozási időt mindennap az előző napi • idő kétszeresére emelhetjük, j öt-hat nap alatt teljesen hozzáedződik a test a napsugárhoz. Bár annyira a mi éghajlatunk alatt^élő ember soha ném jszokja meg az erős napot, hogy a déli, sokak által annyira kedvelt „süttetés” jőt tegyen. Helytelen, a bőrt kiszárító, az ellenállást csők- : kentő divat ez. Előfordul, ; hogy valaki a napon elalszik és többé fel sem ébred, mert a napszúrás végzett vele. A napérzékenység egyéni. Általában a szőke, vagy vörös hajú emberek érzékenyebbek, mint a sötét szemű kreol- bőrűek. Az érzékenyebb bő- rűeknek még fokozottabban kell vigyázniuk magukra. A napozást lehetőleg kössük össze mozgással és vízisporttal, de legalábbis időnkénti zuhanyozással, vagy fürdéssel, hogy a kellemetlen túlmelegedési, kiszáradást elkerüljük. A napozás jó hatását egyre inkább felismerik min- : denütt a világon. Minél naPihenésüket lehetőség szerint szabad helyen töltsék azok, akik hétkczben bezárva üzemben, gyárban, irodában dolgoznak. A légfürdő az egyik kevéssé ismert, de rendkívül hatásos, edző, fiatalon tartó módszer. Ha kiránduláson, árnyas helyen fürdőruhában vagyunk, perceken belül érezni fogjuk, hogy időnként finoman meg-meg- borzad a bőrünk. Ez az enyhe borzongás a bőrerek erélyes összehúzódásának a jele- Ha a libabőr felenged, akkor ismét kitágulnak a bőr erei. Ez az érjáték az edzés legkitűnőbb és legártatlanabb formája. A bőr vérkeringését fokozza, megszoktatja a gyors alkalmazkodáshoz, tehát csökkenti a meghűlésre vezető hajlamot és végül a bőr frisseségét megőrzi. A légfürdőket tavasszal kell kezdeni, de ősszel a hideg idő beálltával, ha már fázni kezdünk alatta, hagyjuk abba. Az élet forrása a nap A földön az élet fenntartója és eredete a nap. Ésszerűen felhasználva a nap csodálatos energiájú sugarai az egészség kimeríthetetlen forrását jelenthetik. A nap sugarainak hatására bőrünkben vitaminok keletkeznek, a különböző betegségek ellen ható, úgynevezett ellenanyagok termelése fokozódik, a vérkeringés felfrissül és általában a bőr nedvkeringése valósággal újjászületik. Hatalmas energia- tartalékot gyűjthetünk egy egy vasárnap az elkövetkezendő hétre, vagy pedig a szabadságidőnk alatt hosszú hónapokra. Azonban a forrásba is bele lehet fulladni. Amilyen egészséges az ésszerű napfürdő, olyan káros, sőt veszélyes lehet az oktalan, túlzott napozás. A naptól általában elzárt, télen kifehéredett bőr a nap rövidhullámú sugaraitól éppen olyan égési sebeket kaphat, mint a forró víztől, tűztől. A különbség csak az, hogy a fűztől óvjuk magunkat, a naptól már kevésbé, mert ez észrevétlenül, fájdalom nélkül égeti fel a bőrt. A jól ismert felégésen kívül a túlmelegedés és az égés következtében széteső sejtek mérgező anyagai súlyos betegGYERMEKREJTVÉNY \ Pajtások! Száz éve halt meg e j napon az a lengyel szabadsághős. í aki a magyar szabadságharcban 5 a honvédség tábornoka volt. Neve í a rejtvény függőleges 4 sorában J szerepel. j * 1 A rák páncélja ked, mert ismertem a családját. Nonoble a neve. Ahogy leszállt az alkony, hazament a fiú és nagy vígan vacsorát kért. — Megmondtam már, hogy nem kapsz tőlem egy kanál levest, egy harapás kenyeret, míg ki nem találod a nevemet! — mondta haragosan a mostoha. — Csakhogy én tudom ám, hogy Nonoble a neved! — Honnan tudtad meg? — Agau. a bölcs öreg rák elárulta, aki olyan titkokat is : tud, amit az ember nem sejt- • hét. Nagy haragra gerjedt a mos- \ toha, felkapta a tökhéjat ami- \ böl pálmabort szokott inni és : szaladt a folyóhoz, hogy elveri : vele Agaut, a bölcs rákot, i Bele is gázolt a folyóba, kér- : gette is Agaut, de az csak ne- í vetett rajta. Amikor elunta a • kergetőzést, ollóját belevágta \ a mostoha lábikrájába. A j mostoha feljajdult, ijedtében \ elejtette a tökhéjai és visítva \ elszaladt. Agau, a bölcs öreg rák meg j hátára vette a tökhéjat, azóta \ is büszkén viseli, az lett a há- \ za. (Ghánái népmese) í zőn. Elbágyadt a hőségtől, megszomjazott, a vízhez ment, hogy szomját oltsa. Amikor belegázolt a folyóba, Agauval. a nagy öreg rákkal találkozott, s megkérdezte: — Miért vagy olyan sovány, te legényke? És miért olyan szomorú az arcod? — Hej rák —, sóhajtott a fiú — sovány is szomorú is azért vagyok, mert nincs sem apám, sem anyám, nincs aki vacsorá val, jó szóval várjon rám. A lelketlen mosto-- hám meg azt mondta. nem ad addig egy kanál ételt, egy harapás kenyeret, míg ki nem találom az igazi nevét. Próbálkoztam már ilyen névvel is, meg olyannal is, de egyik sem az igazi. j gau, a rák nagyon-nagyon zi öreg volt. Tudott olyan titkokat is, amit az ember nem is sejthetett, Tudta az asszony nevét is, mert élt azon a vidéken, ahonnan jött. — A faluban senkit nem hívnak úgy, mint a te mesjze- földről ideszakadl gonosz mostohádat — mondta a legénykének. — De én elárulom négy olt egyszer egy árva kisY fiú, nem volt senkije a világon, csak a lelketlen mostohája. Alighogy felcseperedett az árva, a mostoha kemény munkára fogta. Dolgoztatta reggeltől estig, tűző napban, esőben, szélben, de enni nem adott neki. Esténként, mikor a munkából fáradtan hazatért, a falubeliek szánták meg egy-egy tál étellel, egy kis kenyérrel. A legényke egyszer nekibátorodott és mostohája elé állt s megkérdezte: — Miért éheztetsz engem? A pajtásaimat vacsorával várják otthon, én meg éhen vesznék, ha mások nem adnának ennem! A mostoha csak nevetett: — Nem kapsz te tőlem egy kanál levest sem, egy harapást sem a kenyérből, míg ki nem találod az igazi nevemet! Elbúsúlt a legényke nagyon. Ugyan hogyan is tudhatná meg a mostohája nevét, nem tudja senki a faluban, messzi vidékről került ide és emberfiának nem árulta el hogy hívják. Egy forró nyári napon megint kinn dolgozott a meVÍZSZINTES: 1. Egyik szervünk, amelynek az a feladata. hogy a fertőző csírákat elpusztítsa. 7. összeillő. 8. Békés megyei helység. 10. Fél. félig — németül. 11. Háziállat. 12. Az ón másik neve. 14. Állóvíz. 15, Jár- kálás után visszamaradó látható jel a földön. 17. Régi katonai fejfedő. 18. A milliméter ezredrésze. 19. Vásott gyermek jelzője. FÜGGŐLEGES: 1. Részvétet keltő. 2. Esze 3. Szám tízen alul. 5. Fejetlen búza?!? 6. Fegyverét használja. 9. Szabályozó szerepe van a szervezetben. 13. Tűz fölött forgatják, majd jót esznek belőle. 16. Előidéz, 17. A helységnév, utca és házszám összessége. 18. Á mozi egyik fele?!? Pajtások! A rejtvényben szereplő lengyel szabadsághős megfejtett nevét írjátok le egy levelezőlapra és 1964. június 22-ig küldjétek be a szerkesztőséghez. A helyes megfejtők résztvesznek a június havi jutalomsorsolásban. Az 1964. május 30-i rejtvényünk helyes megfejtése: Nemzetközi Gyermeknap. F ehér-fekete-pepita