Pest Megyei Hirlap, 1964. május (8. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-29 / 124. szám
Két megyei csúcs úttörő négy tusa- bajnokságon, A Dunakeszi Vasutas pályán rendezték a megyei úttörő négytusa bajnokságot 13 leány — Budakalász hiányzott — és 14 fiúcsapat részvételével. A két napos viadalon 170 fiatal vetélkedett. A jó eredmények sorában két megyei csúcs született, a gödöllői Soltész Zsuzsa és a nagykátal Kármán József kislabdadobásban szárnyalták túl a régi rekordot. A fejlődést a tavalyi és Idei döntő összehasonlító számadatai ékesen bizonyítják. Tavaly a fiúcsapat 1303, most 1428 ponttal lett első, míg az egyéni győztes a 293 ponttal szemben J5S-at gyűjtött. Mind a négy számban túlszárnyalták a tavalyi eredményt. 60 m: 7.9, most 7,7, távol: 914, most 556, magas: 153, most 160, fcislabdadobás: 71.07. most 85.10, Hogyan szerepelnek a vetély- tórsak? A pálya széléről kíváncsian nézi a versenyt Zsíros Kálmán és Nyikonyuk Ferenc. Nyikonyuk a jobboldalon álló versenyző, bár egy számot sem nyert, az összetett elsőségét mégis elhódította,. Zsíros a harmadik lett. Az elmúlt esztendőben a lány csapatbajnok 1376 pontot gyűjtött, idén pedig 1392-őt, az egyéni első pedig 14 ponttal ért el többet a tavalyi 306-nál. Távolugrásban tavaly 447 centi volt a legjobb, idén 12 centivel több. Különösen sokat javult kislabdadobásban az eredmény, 50 méterről 57.42-re. Csupán két számban maradtak el a tavalyi „szinttől”. 1963-ban a leány 60 métert 8.4 másodperccel, a magasugrást pedig 135 centiméterrel nyerték, az ez évi 8.8, illetve 133 centiméterrel szemben. Lányok 60 m: 1. Soltész Zsuzsa (Gödöllő) 8.8, 2. Pohl Katalin (Szigetszent- miklós) 8.8, 3. Held Zsuzsa (Sziget- szentmiklós) 8.8. Magasugrás: 1. Molnár Júlia (Abony) 133, 2. Fodor Erzsébet (Fóti Gyermekváros) 133, 3. Krenov- szky Lívia (Gödöllő) 130. Kislabdadobás: l. Soltész Zsuzsa (Gödöllő) 57.42 megyei csúcs, 2. Pohl Katalin (Szigetszentmiklós) 53.38, 3. Kövesd! Zsuzsa (Gödöllő) 51.34. Távolugrás: L Held Zsuzsa (Szigetszentmiklós) 459, 2. Palotai Mária (Gödöllő) 436, 3. Borka Etelka (Vác) 433. Megyei úttörő egyéni négytusa bajnok: Soltész Zsuzsa (Gödöllő) 320, 2. Pohl Katalin (Szigetszentmiklós) 293 , 3. Held Zsuzsa (Szigetszentmiklós) 288, 4. Borna Etelka (Vác) 285, 5. Balatoni Agnes (Szigetszentmiklós) 277, 6. Zsobrák Erzsébet (Vecsés) 271. Megyei úttörő négytusa csapat- bajnok: Gödöllő 1392. 2. Szigetszentmiklós 1258, 3. Fóti Gyermek- város 1256, 4. Cegléd 1163, 5. Budakeszi 1136, 6. Vác 1126. Fiúk 60 m: 1. Zsíros Kálmán (Nagykőrös) 7.7, 2. Tóth István (Vác, Ilona utcai iskola) 7.8, 3. Tóth Csaba (Budaörs) 7,8. Magasugrás: 1, Senkel János (Ceglédbercei) 160, 2. Nyikonyuk Ferenc (Tahitótfalu) 156, 3. Radnóti Géza (Cegléd) 190. Kislabdadobás: 1. Kármán József (Nagykáta) 85.10 megyei csúcs, 2. Nyikonyuk Ferenc (Tahitótfalu) 74.65, 3. Fehérvári György (Budaörs) 70.70. Távolu'grás: 1. Tóth István (Vác) 556, 2. Zsíros Kálmán (Nagykőrös) 550, 3. Senkei János (Ceglédbercei) 530t. Megyei úttörő egyént négytusa bajnok: Nyikonyuk Ferenc (Tahitótfalu) 353, 2. Kármán József (Nagykáta) 362, 3. Zsíros Kálmán (Nagykőrös) 348, 4. Senkei János (Ceglédbercei) 335, 5. Tóth István (Vác, Ilona u.) 331, 6. Tóth Csaba (Budaörs) 313. Az „Internazionale az új európai futball király A csütörtöki európai sportsajtóban első helyen található az Inter- nazionale—Real Madrid labdarúgó Európa Kupa döntő beszámolója. A Práter stadionból tudósító több száz újságíró révén a kontinens újságai tele vannak az izgalmas Játék és az Internazionale dicséretével. Mint máskor most is az angol Sápok használják a leghangzatosabb jelzőket. A Daily Telegraph pl. így ír: Az Internazionale az új európai futballkirály. A Daily Herald tudósításának a címe: A kupa továbbra is Olaszországban marad, mert az Internazionale nyerte. A lap megjegyzi, hogy a szerda este megszülte az új nagy európai futballcsapatot, ugyanakkor a halálát jelentette Di Stefano és Puskás labdarúgó legendájának. Herrera, az Internazionale edzője akiről a nyugat-európai lapok azt írják, hogy a' milánói klubtól évente 56 ezer dollár a jövedelme — röviden nyilatkozott: =“• A mi csapatunk és a mi taktikánk túl sok volt a Real Madrid öregeinek. Di Stefano, Puskás és Gento, a nagy játékosok ezen az estén már csak emlékek voltak. Megérdemeltük a győzelmet. Puskás véleménye: — Az Inter győzelme megérdemelt. Igaz, sikerükhöz az is hozzájárult, hogy szerencsésebbek voltak a második félidőben, de hát régi igazság, két csapat nem tud egyszerre nyerni. Miguel Munoz a Real Madrid edzője: — Az első félidőben az Internazionale dominált, s aztán mi kerültünk fölénybe. Azt hiszem a második félidőben Di Stefanóék PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vin. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon-. 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Belpolitikai és sportrovat. 140—449 — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258 Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél ílőfizetést díj 1 hónapra 12 forint bebizonyították, hogy még jnem öregek. Máskülönben hogyani diktálhattak volna olyan iramot? A mérkőzés után Milánó felejthetetlen órákat élt át. Mintegy 120 ezer főnyi tömeg járt fel-alá énekelve, az mternazionalet és a játékosokat éltetve a milánói utcákon. Egyes helyeken szinte teljesen megállt a forgalom, úton-útfélen lengett az Inter kék—fekete lobogója. GYŐZELEM A SEREGHAJTÓ ELLEN A Bp. I. osztály m. csoportjában szereplő Gödöllői EAC labdarúgó- csapata a sereghajtót fogadta otthonában. Gödöllői EAC—Lampart S:0 (1:0) Gödöllő, 200 néző. V: Szöcs. Végig hatalmas fölényben játszott az egyetemi együttes, de csatárai számtalan helyzetet hagytak ki. a 8., 60., és 85. percben érték el góljaikat. G: Deák (2), Z. Szabó. Jó: Bo- zsok, Muráközl. Deák, Kovács, Csamó. 1964. június 1-től mindennemű ■ lé; írfást (sváb, csótány, tetű, bolha, poloska, légy, szúnyog, patkány, egér) vállal a Váci Járási Szolgáltató KSZ. Telefon: Vác, 468 (Lenin út 52. sz. alatti központ), vagy Vác 96, (Köztársaság út 15. sz. alatti féregirtó-részleg). Friedmanszky most is a jobbszélen. Friedmanszky Zoltán a Ferencváros jeles labdarúgója azonban most nem labdával látható a jobbszélen, hanem stopperórával kezében. A zöld-fehér focista a budaörsi iskola testnevelője, kollégájával együtt méri a futók idejét. Friedmanszky csapata, a fiúk összetett küzdelmében a második lett. Megyei úttörő négytusa csapat- bajnok: Ceglédbercei 1428, 2. Budaörs 1413, 3. Cegléd 1320, 4. Vác, "Ilona utcai iskola 1319, 5. Szentendre 1293, 6. Pécel 1256. Szöveg: Solymosi László * Kép: Reitter László Tököl nyerte a haraszti rangadót A megyei ifjúsági labdarúgóbajnokság legutóbbi fordulójában a második helyezett DMTK fogadta az éllovas tökölieket, akik idegenben is győzni tudtak. Meglepetés, hogy a vecsésiek, és albertír- saiak egyaránt fél tucat gólt kaptak Szigetújfalun, illetve Bagón. Az újfalui ifik hat góljának értékét növeli, hogy csatársoruk az előző küenc fordulóban összesen csak nyolc gólt lőtt. Szigetújfalu—Vecsés 6:0, Duna- haraszti MTK—Tököl 0:2, Üllő- Ceglédi Építők 3:3, Pécel—Abony 4:0, Gödöllői Vasas—Üjhartyán 4:0, Váci Vasutas—Dunakeszi Kinizsi 1:1 Bag—Alberíúsa 6:0, Ceglédbércéi—Monor 2:0. 1. Tököl 10 8 _ 2 2 1: 8 16 2. Ceglédbere. 10 6 2 2 30:10 14 3. DMTK 10 5 3 2 20: 9 13 4. Gödöllői V. 10 5 2 3 24:12 12 5. Cégi. Ép. 10 4 3 3 30:18 11 6. Bag 10 4 3 3 16:12 u 7. Váci V. 10 4 3 3 18:15 111 8. Monor 10 4 2 4 12: 9 10 1 9. D.-keszi K 10 4 2 4 17:16 10 10. Vecsés 10 4 2 4 18:19 10 11. Albertirsa 10 4 2 4 16:22 10 12. Pécel 10 3 3 4 16:14 9 13. Üllő 10 1 5 4 13:19 7 14. Szigetújf. 10 3 1 6 14:29 7 15. 16. Üjhartyán Abony 10 10 2 1 1 2 7 7 5:29 5:34 5 4 Napirenden : a tokiói olimpia közvetítése A nyári hónapokban több jelentős nemzetközi rádiós és televíziós tanácskozásra és rendezvényre kerül sor. A legtöbb konferencia fő témája — éppen úgy, mint az Intervízió most folyó tanácskozásának — •a tokiói olimpiai játékok közvetítése. A televíziós és a rádiós szervek mindent megtesznek annak érdekében, hogy Budapesten is a képernyő előtt, illetve a rádió mellett tanúi lehessünk a nagy versenyeknek. Június 3-án és 4-én Budapesten rendezik meg az OIHT programbizottság irodájának ülését. Értékelik majd a különböző szakcsoportok munkáját és megbeszélik, milyen módon tudnak közvetíteni TokióbóL Nedves épületek fal- szj getel és ét elektroo z- motikus eljárással vállalom. OTP-kölcsön is igényelhető! Veres István, Dunakeszi, Honvéd utca 14.__________ Figyelem! Kössön szerződést híbridkukoriea- címerezésre. Háromheti időtartammal elvégezhető 4—6 kh hibridkukorica fő_ és utócímerezése; érte járó munkabér illetmény 1200 forinttól 1800 forintig. Minden munkavállalónak napi háromszori étkezést biztosítunk 9,50 Ft/nap költségtérítéssel. Szerződéskötés biztosítja a munkavállaló foglalkoztatását. Szerződést lehet kötni a Cifrakerti Állami Gazdaság hibridüzemében, hétfőtől péntekig. naponként bét órától 17 óráig. Cifrákért! Állami Gazdaság központjától 20 kr.i-es körzeten belül, községenként 35 szerződött fő esetén munkanapokon a munkahelyre és hazaszállítást a,gazdaság biztosítja, A Mechanikai Laboratórium budapesti és alagi telephelyére felvételre keres elektromérnököket és technikusokat mechanikai műszerészeket Alagra esztergályosokat és marósokat két műszakra. Elektroműszerész, lemezlakatos, ke- rámikus, öntő és hőkezelő szakmunkásokat egy műszakra. Je. lentkezés: Gorkij fasor 25—27. személyzeti osztály (tel 229—238) és dunakeszi repülő- fA—wVi R—15 Óráig A Mélyfúró Berendezések Gyára Budapest. X . Fertő u 8. azonnali belépésre felvesz: kovács, csúcs- és horizontéi esztergályosokat Moszkvics 407-es típusú kiváló állapotban levő személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet szombat kivételével Cegléd. Pesti út 45 alatt. _________________ O rszágos Söripari Vállalat azonnal felvesz férfi betanított és segédmunkásokat állandó munkára. Munkás- szállás van. Természetbeni juttatás napi két liter sör. Jelentkezni lehet: Bp.. X.. Magló- di út 17. Munkaerő- gazdálkodású Príma állapotban levő Pannónia motorkerékpár eladó. Érdeklődni: Cegléd. III. Vak Boty- tyán u 17. ____________ F aesztergályos ipari tanulót felvesz Villám László, Nagykőrös. IV. kerület. Búvár 3/a.___________________ Az Egyesült Villamos- gépgyár 3. sz. gyára felvételre keres egy fő vasöntő-formázó szakmunkást. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán személyesen vagy írásban. (Cegléd. Külső-Törteli út 12.) A Cegléd Városi Tanácsi Építőipari Vállalat kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat vesz fel helyben és vidéki munkahelyeire. Jelentkezés a vállalat munkaügyi csoportjánál, Cegléd. Damjanich u. 5. A CEGLÉDI KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI GÉPJAVÍTÓ VÁLLALAT gyakorlattal rendelkező építésztechnikust, valamint lakatosokat KERES FELVÉTELRE Jelentkezés: Cegléd, Ivülső-Kátai út 35/a sz. Eladó Üllőn a Vöröshadsereg út 137-es számú ház 210 öles telek- kel. _______________ E gy fő villanyszerelőt felveszünk, jelentkezés a munkaerőgazdálkodónál, Vác, Sal- lai Imre u. 8—10.__ V elorex eladó Solti, | Cegléd. Bársony uir1 1. szám alatt. A Fővárosi Villamos- < vasút keres kalauz!, váltóőri munkára (17 évtől) férfi és női dolgozókat, géplakatosokat. általános lakatosokat. műszerészeket, j betanított munkásokat, kábelfektetdi és pá- Ivaszolgálati munkára I (18 évtől) férfi segédmunkásokat. Szakmunkások. kábelfekte, tői és pályaszolgálati munkások részére szükség szerint a vállalat szállást biztosit. A felvételhez 30 napnál nem régebbi keletű, tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés munkanapokon 8—14 óra között: Budapest, VII. Akácfa u. 15. fszt 17. ___________________ E ladó diófaasztal, hat kárpitozott székkel, sublód. vitrin, ebédlőszekrény, költözés miatt olcsón. Budapest, VH. Dózsa Gy. u. 64.. fszt 5. (Dembinszky utcánál) Le- vélre válaszolok. Keresünk gyakorlattal rendelkező műszaki végzettségű szabvány- ügyi megbízottat és fémöntésben több éves gyakorlattal rendelkező üzemvezetőt. Válaszokat a kiadóba ..Pest megyei nagyvállalat” jeligére kériük leadni Azonnali belépésre felveszünk nyugdíjas szakmunkásokat, valamint 14 és 16 éves korig ebédlői felszolgálásra négyórai munkaidővel leányokat. Szállást biztosítani nem tudunk. Jelentkezés: Ró- kus-kórház gazdasági igazgatójánál. Budapest, vm.. Gyulai Pál u. 2. ________________ F ekete sorváltós Pannónia. Duna oldalkocsival eladó: Felsőgöd, Széchenyi u. 4. Található vagyok május 29 —30-án délelőtt; június 1—6-ig délután, vasárnap kivételével. Azonnali felvételre keresünk villanyegesztő- ket, eszterályosokat, raktárost, valamint segédmunkásokat.. Fizetés kollektív szerint, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezés: Vízügyi Építő Vállalat. Vecsés. Dózsa György út. Munkaügyi csoport. Kilián-pontos békenap Törökmezőn A szobi járási KlSZ-bizott- ság, a Hazafias Népfront, a nőtanács, az MHS, a Testnevelési és Sportszövetség elnöksége idén is megrendezi immár hagyományos bákenap- j át Törökmezőn. A Börzsönyhegység egyik legszebb és legnépszerűbb kirándulóhelyén találkoznak egymással vasárnap a béke és barátság jegyében öregek és fiatalok, férfiak és nők. Délelőtt tíz órakor- térzene köszönti Törökmezőn az ösz- szegyűlteket. Ezt követően Koltai István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja mond ünnepi beszédet, majd kultúrműsorra kerül sor, melyen az 1963—64. évi kulturális seregszemle arany- és ezüstdíjas csoportjai vesznek részt. A déli órákban kezdődnek a sport- versenyek: kispályás labdarúgó, úttörő fiú és lány, valamint felnőtt férfi és női kézilabda villámtoma. A mérkőzéseken jó alkalom nyílik a Kilián testnevelési mozgalom részvevőinek a pontszerzésre. Délután MHS összetett honvédelmi verseny és honvédelmi bemutatók színesítik a műsort. Kismaros, Nagymaros, Ze- begény felől öt-hatkilométeres gyalogtúrával, Szokolyáról, Kóspallagról és Kismarosról kerékpártúrával is megközelíthető. Természetesen ezért is Kiliánpont jár. KÖTÖTT-SIKER A férfi asztalitenisz NB II Mechlovits csoportjában megyei rangadó volt, amely nem hozott meglepetést. A várakozásnak megfelelően a jobb formában levő helyi csapat nyert. Váci Kötött—Ceglédi VSE 11:7. A ceglédiek nem tudták megszorítani a váciakat, elsősorban azért, mert G. Bíró most sem változtatott helytelen játékfelfogásán és így természetesen egyetlen győzelmet sem szerzett. INNEN - ONNAN A Ceglédi Járási TS ma délután 2 órakor tartja elnökségi ülését, s ezen Abony község, valamint a Ceglédi Vasutas tömegsport munkáját tárgyalják meg. ★ Kosárlabda női NB II. Keleti csoport. Nagykőrösi Kinizsi—Özd 54:45. ★ A Bagi TSZ SK vasárnap reggel 9 órakor tartja első félévi közgyűlését a helyi művelődési házban. A Ferencváros—U. Dózsa rangadón lőtt három góljával Albert Flórián, a Ferencvárostj^álogatott csatára, jelentősen növefte előnyét a góllövőlistán. Albert most már 14 gólos és 4 góllal előzi ipeg az utána következő tatabányai Cser- nait. Az MTK labdarúgó-csapata No- vi-Sadon 8000 néző előtt 2:1 (2:0) arányú győzelmet aratott a jugoszláv Vojvodina ellen. A szovjet labdarúgó-bajnokságban lejátszott Gorkiji Volga—Alma —-Atai Kairat találkozó után, amelyet a gorkijiak l:0-ra megnyertek bajnoki szünetet kapnak a csapatok. Az olimpiai válogatott május 31-én Lipcsében, június 7-én Moszkvában az NDK elleni selejtezőket játsza le. A bajnokságban 10 forduló után a Sahtyor vezet 14 ponttal. A klubcsapatok legtöbbje az elkövetkező hetekben külföldi túrákon vesz részt. Sjoukje Dijkstra, a hollandok 22 éves műkorcsolyázó versenyzője, aki I960 és 1964 között ötször nyert Európa-bajnokságot, kétszer volt világbajnok és Innsbruckban olimpiai aranyérmet i s szerzett, profi szerződést írt alá az amerikai ..Holiday on ice’t jégrevűhöz. Dijkstra bemutatkozására szeptemberben Amszterdamban kerül sor, amikor az amerikai jégrevű Európában vendégszerepei. A középeurópai labdarúgó-csapatok népszerű nyári küzdelemsorozatát a KK-t, az idén június 3 és szeptember 30-a között rendezik meg, 2—2 csehszlovák, jugoszláv és magyar, valamint 1—1 osztrák és ojasz csapat részvételével. A KK első mérkőzését június 3-án este 20 órai kezdettel a Népstadionban a Vasas az osztrák Linzer ASK ellen játssza, a további hat csapat köztük az MTK csak egy héttel később, június 10-én kezdi meg a küzdelmeket. Stanley Matthews, a 49 éves angol labdarúgó sztár, hazaérkezett olaszországi szabadságáról és újabb szerződést írt alá az elsőligás Stoke Cityhez. — Az utolsó szerződésemet írtam alá — mondotta Matthews, az új idény befejezése után visszavonulok. Mint beszámoltunk a Szovjetunió labdarúgó-válogatottja Moszkvában a Luzsnyiki stadionban százezer néző előtt 3:1 (1:0) arányban győzött a svédek elleni Nemzetek Ku-* pa visszavágón és 4:2-es összgól-t aránnyal bejutott az NK elődöntőjébe. Kialakult a spanyolországi négyes döntő végleges műsora, eszerint június 17-én Szovjetunió—Dánia és Spanyolország— Magyarország mérkőzésre kerül sor a döntőbe jutásért. Szerdán reggel kezdődtek meg Berlinben a Dynamó sportcsarnokban a négynapos nagyszabású nemzetközi vívóverseny küzdelmei. Először a férfi tőr és kard egyéni versenyeket bonyolították le, amelyek a késő éjszakai órákban fejeződtek be. Férfi tőrben Svesnyikov lett az első 6 győzelemmel. A kardverseny végeredménye hármas holtverseny után így alakult: 1. Ammavlihanov (szovjet) 5 győzelem, 2. Szerencsés dr. (magyar) 5 gy.; 3. Rilszkij (szovjet) 5 gy., 4. Bakonyi (magyar) 4. gy. AUTÓ KÜLSŐ-BELSŐ TAKARÓT méretre készítünk, hozott és saját anyagból. Külső takarót kiváló minőségű, köny- nyö ponyvaanyagból készítünk. Vidékre utánvéttel szállítunk. Elkészítési határidő: 8 nap. Pest megyei Ruhatisztító és Szolgáltató Vállalat, Budapest, XI., Bartók Béla út 115. Telefon: 267—642. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó háromszobás ház mellékhelyiségekkel. 250 n-öl telekkel. Jókai u. 10. sz. alatt. Megtekinthető minden délután. _____________ L ukácsi-festmények eladók. Cegléd, Zrínyi u. 31.________._______ E ladó azonnal beköltözhető 2 szoba, konyha mellékhelyiséges ház Perc u. l/a.__________ N ádat vennék Lövész utca 11. szám alatt: Ház eladó több mint fele részben, beköltözhetően. Mátyás király utca 4/a szám.______ 350-es piros Izs. jégszekrény. ebédlőasztal, nagy szekrény eladó. Körösi út 10, alatt. IX. kér., Mikes utca 18. számú beköltözhető ház eladó. Háromkerekű toló gyógykocsi eladó. II. kér., Nagykátai út 35. szám alatt. Berva motorkerékpár eladó. Cegléd. Bocskai út 15 alatt. Bútor és autóporvédő huzat készítését vállalja a CEGLÉDI RUHAIPARI VÁLLALAT szolgáltató részlege (Cegléd Piac tér). Szoba, konyhás kis családi ház azonnal beköltözhetően eladó. VI., Wesselényi utca 9. szám. Gál Károlyné. Érdeklődni lehet: Szé- kely utca 13. alatt. Eladó IX. kér., Uj utca 7. számú ház. _____ D ivatjamúlt ruhaféléit most csináltassa meg divatosra Révésznél, fordításokat, igazításokat. fazonmunkát rövid időre vállalok, női. férfiszabóság. Cegléd, Teleki utca l. Idős, magányos, vagy házaspár eltartását vállalná házingatlanáért fiatal házaspár. Cím: Cegléd. VII. Török Ig- nác utca 45, szám. Eladó ház Fürst Sándor utca 24. szám. két szoba, mellékhelyiség gekkel. Megtekinthető: délután 5 órától. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HIRLAPBANI