Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-29 / 99. szám

Csatárok és kapusok — Igaz, hogy Monor kika­pott otthon? — Hétfőn dél­után sok egyesületi intéző, edző ezzel a kérdéssel nyitott be a szövetségbe. S amikor megtudták, hogy igaz, a for­duló legnagyobb meglepetésé­ről ezt jegyezték meg: — Hát igen, azért olyan ér­dekes a bajnokság, mert hét- röl-hétre váratlan eredmények teszik változatossá. Kétrészes bizonyítvány Ezek után érthető kíváncsi­sággal tettük fel a kérdést Di- mény Lajos monori edzőnek, mi az oka a váratlan forma­hanyatlásnak. — Két részre kell osztanom a „bizonyítvány” magyaráza­tát. Előszöris: több játékosunk váltott műszakban dolgozik, s így közös edzésről szó sem lehet. A nagyobbik baj azon­ban, s ezt nem is rejtem vé­ka alá, hogy a kezdeti csapat­egység kezd megbomlani. Vannak játékosok, akik kima- radoznak, nem veszik elég ko­molyan a felkészülést. Én pes­ti lakós lévén, nem mehetek szombaton este a labdarúgó­kat ellenőrizni, s ez inkább a szakysztályvezetöségre tar­tozik. — Furcsállom azt is, hogy csak csapatösszeállításom után közölték velem két spor­toló házi-fegyelmi •eltiltását. Ha az eddigi eredményeinket nem akarjuk jobban veszé­lyeztetni, feltétlenül szükséges a szakosztály és a köztem le­vő kapcsolat szorosabbra fű­zése. Hai mérkőzés — egy gól A vecsésiek az eddig vívott hat mérkőzésen szerzett négy gólból csupán egy akciógólt szereztek, ami a támadósor nagyon vérszegény játékát mu­tatja. A másik három 11-es- ből, szabadrúgásból, illetve öngólból született. jLázár Gergely, a vecsésiek vezetőségi tagja szerint az ötösfogat gólszegénységének főoka, hogy ez a sor hat mér­kőzésen hatféleképpen állt fel, s emiatt nem értik meg egy­mást a játékosok, hiába adód­nak a,legjobb helyzetek. Ve#sés vasárnap Cegléden vendégszerepeit. Kúnsági Kál­mán, a ceglédiek intézője a két együttes igen sportszerű játékát dicsérte. Borosfiaskó Pusztaszeri Ferenc, aki a Dunaharaszti—Bag mérkőzés egyik partjelzője volt, arról panaszkodott, hogy már az ifik mérkőzésén több ita­los szurkolót látott. — Amikor kutatni kezd­tem a „forrást”, észrevet­tem, hogy a lelátó alatti egyik helyiségben palacko­zott vörösbort szolgálnak ki. A szabálytalanságra felhív­tam a helyi sportköri elnök figyelmét, aki beszüntette a bormérést. Egyébként Dénes Miklós, bagi intéző szerint az ösz- szecsapásra a két kapus gyenge formája nyomta rá a bélyegét, hiszen a négy gól közül három nagy po­tyagól volt. Nagy Antal bagi edző hozzáfűzte: — Kapusnak is lehet gyen­ge napja, és én változat­lanul bízom kapusunk ké­pességeiben. Idegenből egy pontot elhozni is dicsőség. Czékus-parádé No, de mit mondott Ha­lász játékvezető a berceliek kapuvédőjéről, Czékusról? — Megyei mérkőzésen ta­lán még nem is láttam így védeni, mint most vasárnap Czékust. Az első félidőben csak azt mondogattam ma­gamban, milyen szerencsés fiú ez a berceli kapus. A második félidőben azután három olyan kifutással kom­binált lábravetődése volt, amit csak igazán kivételes képességű kapusok tudnak produkálni. Nem csoda, hogy még az irsai szurkolók is megtapsolták. — Kár, hogy az egyéb­ként igen sportszerű talál­kozót az egyik berceli játé­kos, Schönléber elrontotta. Utánarúgott az egyik ven­dégjátékosnak, s ezért ki­állítottam. ' Benkő bravúrja Hasonlóan parádés kapus­teljesítményt láthattak a tö­köli szurkolók. Benkőnek, az abonyi „portásnak” szinte nem lehetett gólt rúgni. Egyik alkalommal például, miközben Gergényi elől láb- ravetődéssel tisztázott, egy felpattanó labda a hátán akadt meg. Gergényi hiába kereste, csak akkor vette is­mét észre, amikor a kapus felállva gyorsan elcsípte a földre visszaesett labdát. Mint Bundies Péter, tököli intézőiül hallottuk, nagyon tartottak Abonytól, hiszen az utóbbi időben sem otthon, sém idegenben nem tudtak győz­ni ellenük. A nagy hazai fö­lény ellenére a „jégtörés” a ki­tűnően védekező Abony ellen csak nehezen sikerült Ez a si­ker azt jelentette, hogy jobb gólarányávál Tököl került az élre, az ugyancsak 9 pontos Monor előtt. Majdnem ráfi :ettek Halápi Sándor szövetségi el­lenőr a Váci Vasutas—Sziget­újfalu mérkőzésről elmondot­ta, hogy a hazaiak lestáktikája sok jó vendégtámadást hiúsí­tott meg. — Hogy Vác nem rúgott több gólt, az elsősorban a vendégtek kapusának köszön­hető. Ügy vettem észre, hogy szünet után a hazaiak kissé elkényelmeskedtek, s ekkor Szigetújfalu akár a győzelmet is megszerezhette volna. Beszélő számok A hatodik forduló még a legutóbbinál is gólszegényebb IPARI TANULÓNAK JELENTKEZHETNEK a ceglédi járás területéről 14—16 éves fiúk kőműves szakmára. A TANULÓKÉPZÉS NAGYKÖRÖSÖN LESZ! A* érdeklődők személyesen jelentkezzenek a Nagykő­rösi 224. sz. Helyiipari Iskolánál (Hősök tere 9.), vagy levelezőlapon kérjenek jelentkezési lapot vállalatunktól. GM. Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka n. 34. volt. összesen tizenötször zör- gött a háló, s így egy mérkő­zésre átlagban 1,875 gól jut. öt együttes bizonyult gólkép­telennek. Talán nem vélet­len, hogy köztük Albertírsa, amelyik Pécellel egyetemben az eddigi hat fordulóban ös­szesen három gólt rúgott, majd Vecsés követi őket a sor­ban négy góllal. Legtöbbször Bag volt eredményes, tizenöt­ször. A legkevesebb gólt Al- bertirsa kapta, mindössze ket­tőt, s részben ez is magyaráz­za, hogy 3:2-es gólaránya elle­nére viszonylag kedvező he­lyen a hatodikon áll. A leg­többször az újhartyáni (15) és az üllői (13) háló zörgött. Ér­dekesség, hogy Üllő negatív gólaránya (9:13) ellenére az ötödik helyen tanyázik. Üllő gyenge rajt után nagyon fel­javult, hiszen legutóbbi négy mérkőzését megnyerte, most vasárnap idegenében Dunake­szin győzött. Reitter—Fekete MA: A PTS ELNÖKSÉGI ULESE A Pest megyei Testnevelési és Sportszövetség tanácsa ma reggel 9 órakor elnökségi ülést tart a Bu­dai Járási Tanács VB termében. (XI., Karinthy Frigyes út 3) a következő napirendi pontokkal. A PTS 1964 évi mozgalmi naptá­ra (Előadó: Barna József). Tájé­koztató a megyei ökölvívó szövet­ség munkájáról ‘(Szolnoki László). A Dunakanyar-versenyek terveze­te (Saiga Lajos). A tömegsportot segítő pontverseny kiírása (Belos Péter). Ezenkivüi egyéb kérdéseket vitatnak meg NB II-es híradó ASZTALITENISZ A férfi NB II Mechlovits cső- J portjában váratlan vereséget szén- ; vedelt otthonában a Ceglédi Vas­utas. Magyar Posztó—Ceglédi Vasutas ; 11:7 A megerősített csapattal asztal­hoz álló fővárosiak biztosan győz- j tek. Különösen kitűnt Domics. j aki mind a négy találkozóját meg- j nyerte, sőt párosban. Vargával az j oldalán is győzött. A ceglédieknél j a túlzott magabiztosság megbosz- szulta magát G. Bíró, aki eddig a I NÉGY FRONTON AZ OSZTRÁKOK ELLEN A vasárnap Becsben sor- rakerülő Ausztria—Magyar- ország válogatott labdarúgó- mérkőzésen kívül további Bárom találkozón szerepel­nek a két ország sportolói. Szombaton Budapesten lesz a B-csapatok találkozója, Győrött az utánpótlás-válo­gatott Felső-Ausztriával mér­kőzik, Wiener Neu&tadtban pedig a két ország ifjúsági labdarúgói lépnek pályára. A keretek végleges kijelö­lése hétfőn megtörtént. A B- válogatott — vagyis az olim­piai csapat — hétfőn reg­gel elutazott Spanyolország­ba, az olímpiaselejtezőre, s ugyanazok a játékosok jön­nek számításba az osztrák B-válogatott ellen is. Nincs már 100%-os csapat A területi labdarúgó-bajnokság vasárnapi fordulója alkalmából az eddigi egyetlen százszázalékos, pontleadás nélküli csapat, Buda­kalász kikapott Kiskunlacházán és Így már mind a negyvenegyen pontot vesztettek. Az Északi csoportban, bár Tú­ra 3:0-ra győzött, mégis a második helyre szorult a Dunakeszi VSE mögé, mivel a Vasutasok 10:0-ra verték a Kartell MEDOSZ tartalék együttesét és így gólarányukat je­lentősen megjavították A sződlek i újabb pontot szereztek, de gólt még továbbra sem rúgtak. A Fóti SE a jó rajt után tovább gyengél­kedett. . . A Középcsoportban Diösd bár csak döntetlent ért el, változatla­nul az első a budakalásziak vere­sége miatt. Budaörs is elvérzett Érden. A Déli csoportban a papírforma érvényesült, a táblázaton lényeges változás nem történt. Északi csoport Aszódi Vasas—Fóti Vasutas 2:1 ; (0:1), Fót-Kisalag, 109 néző. Végig ! nagyiramú mérkőzésen a 20. perc- j ben szerzett vezetést a hazai gár- : da, szögletrúgás után. A 60. perc­ben egyenlített Aszód, majd a 75. I percben öngóllal szerezte meg a győzelmet. Ennek ellenére a ven­dégek győzelme megérdemelt. NógTádverőce—Hévizgyörk 1:1, Váci Vasutas li—Kistarcsa 2:1, Szód—Isaszeg 0:0, Túra—Fóti SE 3:0, Veresegyház—Felsősöd 2:1, Du­nakeszi VSE—Kartali MEDOSZ II 10:0. 1. Dunakeszi VSE 6 5 1 — 18:3 11 2. Túra 6 5 1 — 22:5 11 3. Hévizgyörk 6 4 1 1 17:3 9 4. Aszód 6 4 1 1 8:7 9 5. Nógrád­verőce 6 2 3 1 10:8 7 6. Isaszeg 6 3 1 2 5:8 7 7. Fóti SE 6 3 — 3 9:8 6 8. Fóti Vasutas 6 3 — 3 8:8 6 9. Veresegyház 6 2 1 3 5:7 5 10. Váci V. H 6 2 1 3 6:13 5 11. Kistarcsa 6 11 4 6:9 3 12. Sződ 6 — 3 3 9:8 3 13. Kartal n 6 1—5 3:19 2 14. Felsőgöd 6 — — 6 3:14 — Középcsoport Érdi MEDOSZ—Budaörs 1:0 (1:0), Érd, 300 néző. V: Kelemen. A ta­lálkozó egyetlen gólja a 22. perc- ! ben esett. Szép hazai támadás vé- j gén Mlhalicza talált a vendéghá­lóba. Fordulás után Budaörs len­dületesen támadott, minden áron egvenlíteni akart, de a hazai ka­pus Nagy Béla élete legjobb játé­kát nyújtva, .mindent védett. Diósd—Törökbálint 2:2, Pilisi Bányász II—Szigcthalom 2:3 Kis- kunlachiza—Budakalász 3:1, Rác­keve—Dunavarsány 1:2, Szent­endrei Építők—Pilisvörösvári KSK 1:2. 1. Diósd 6 4 2 — . 7:3 10 2. Budakalász 5 4 — 1 10:3 8 3. Szigethalom 6 3 2 1 10:5 8 4. Dunav. 5 3 1 I 18:7 7 5. Törökb. 5 3 1 1 14:12 7 6. Budaörs 5 3 2 13:5 6 7. Pllisvörösv. 5 3 — 2 8:9 6 8. Érdi MEDOSZ 6 2 2 2 6:7 6 9. Kískunlac­háza 6 2 2 2 6: ll 6 10. Érdi Ép. 5 1 1 3 4:13 2 11. Pilisi B. II 6 — 2 4 6:13 2 12. Szentendrei Építők 6 1 — 5 5:18 2 13. Ráckeve 6 — 1 5 3:13 l Déli csoport Pilisi KSK—Ecser 2:0 (1:0), Pilis. 500 néző. V: Sándor. Gólhelyzetek kölcsönösen akadtak, de ezeket csak a hazaiak tudták kihasználni a 25 és az 55. percben. Nagykőrösi Építők—Ocsa 3:3 (2:0), Nagykőrös, 190 néző. V: Pin­tér. A vendégek az utolsó 20 perc­ben egyenlítettek 3:1-ről. Maglód—Tápiószele 2:0 (2:0), Maglód, 600 néző. A második fél­időben a vendégek kerültek fö­lénybe, de az első Játékrészben szerzett hazai előnyt még szépíteni sem tudták, mivel a maglódi vé­delem jól rombolt. Mindkét csapat tartalékosán állt ki a találkozóra. Nagykáta—Táborfalva 2:0, Ceg­A 0:3 folytatása Az MTK ma este 19.30 óra- >r játssza a Celtic elleni visz- avágó mérkőzését. Mint is- eretes Glasgowban a kékfe- :rek 3:0 arányú vereséget envedtek. A Kupagyőztesek irópa Kupája mérkőzést a ípstadionban osztrák játék- izetőhármas vezeti. PEST MEGYEI HÍRLAP Marva: Szocialista Munkásbár: Pest meevel Bizottsága és á Pest megyei Tanács lama. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadia a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollánv Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: udanest. Vili.. Blaha Luiza tér 3 Egész naD hívható :özbonti telefon: 343—100 142—220 Génírószoba (hívható 20 óráigl: .49—447 — Belpolitikái és sport- rovat- 140—449. — Ipart rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258 Előállitla Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terlesztí a Magvar Posta ' Előfizethető a helvi posta­hivataloknál és kézbesítőknél lőflzetési dt) 1 hónapra 12 forint Vasárnap helyett pénteken Két nappal előbb, május tiarmadika helyett május el­sején bonyolítják le a soron- következő labdarúgó bajnoki fordulót, az NB Ill-ban, a me­gyében és a „területen”. A mérkőzésekre tehát (a „hét­köznapi”) • vasárnap helyett már pénteken sor kerül. TOTÓTIPPJEINK 1. Ausztria—Magyarország x 2 2. Atalanta—Lazio 1x2 3. Bari—Genoa 1 4. Catania—Fiorentina 1 x 5. Internazionale— Juventus 1 6. Mantova—Bologna 1 2 7. Roma—Milan x 2 8. Sampdoria—Lanerossi l 9. Spal—Modena ? 10. Torino—Messina 1 11. Padova—Brescia 1 12. Venezia—Lecco x 2 13. Napoli—Foggia x l Pótmérkőzések: 14. Alessandria—Monza 1x2 15. Varese—Pro Patria 1 x 16. Cagliari—Palermo 1 lédi VSE II—Mende 2 :2 Nagy kör ö­si Kinizsi II—Gyömrő —Ceglédi Honvéd 1:3. 2:5, Örkény I. Nagykáta 6 5 1 12:5 11 2. Pilisi KSK 6 4 1 1 8:2 9 3. Maglód 6 4 1 1 15:6 9 4. Tápiószele 6 3 1 2 11:7 7 5. Öcsa 6 S 1 2 13:12 7 6. Cégi. Honv. 6 2 3 1 11:11 7 7. CVSE II 6 2 2 2 7:8 6 8. Gyömrő 6 2 2 2 12:14 6 fl. Ecser 5 2 1 2 8:7 5 10. Nagykőrösi Építők 5 2 1 2 9:8 5 11. Nagykőrösi Kinizsi II 6 1 2 3 9:13 4 12. Mende 6 1 2 3 5:9 .•» 13. Táborfalva 6 — 1 5 5:13 1 14. Örkény 6 — 1 5 5:11 1 Érdekes eseménynek Ígérkezik az autósok körében a május 1- és 2-án sorrakerülő München—Bécs— Budapest nemzetközi Rallye ver­seny, amelyen 131 nyugatnémet, osztrák, NDK és magyar túrako­csi vesz részt. A Sportfogadási és Lottó Igazr- gatóság a 17. múltheti totó szelvé­nyen 12 találatot elért részvevők között egy tokiói utazásra szóló utalványt sorsol ki, május 2-án a Sportuszodában a Magyarország —Románia vízilabda mérkőzés egyik szünetében A jereváni nemzetközi öttusa­verseny második száma a vívás volt. A várakozásnak megfelelően Novikov szerezte meg az elsőséget, de kitünően vívtak a magyar csa­pat tagjai is, Szaniszló 2. lett, úgy hogy az egyéni összetett verseny­ben a 18. helyről a 4.-re jött fel. Legyőzte többek között Novikovot is. A Nemzetközi Üsző Szövetség Tokióban megtartott ülésén idén felállított 11 új úszó világcsúcsot hitelesített. Ezek közül ötöt férfi, hatot női számokban értek él. Az új világrekordok közül 5 a szovjet sportolók nevéhez fűződik. Az Ordzsonikidzében sorrakerülő OSZSZSZK—Budapest 12 táblás négyfordulós sakkmérkőzésre megérkeztek a magyar verseny­zők 1964/65-re kiírták a negyedik nyári nemzetközi labdarúgóbaj­nokságot, a Rappan Kupát. Re­kordszámú nevezés érkezett a népszerű mérkőzés-sorozatra, 12 országból 44 együttes indul a tor­nán. A Nemzetközi Cszó Szövetség (FINA) közölte, hogy 46 úszót, úszőnőt és vízilabdázót — 9 or­szágból — egy évre felfüggesztet­tek a versenyzéstől, mivel reszt­vettek az elmúlt év novemberében Djakartában megrendezett Ganefo játékokon. A FINA leszögezte, hogy a büntetés 1964. november 20-ával jár le, így tehát ezek a sportolók nem vehetnek részt a tokiói nyári olimpiai játékokon. Vasutas Legjobbjának bizonyult, helytelen játékfelfogása miatt most csupán egy győzelmet szerzett Gergye is a szokottnál gyengébb teljesítményt nyújtott, jobb tak­tikai megoldásokat kellett volna alkalmaznia. Farkas és Nyiri szo­kott formájukat ,.hozták”. G: Farkas, Nyiri (2—2). Gerg5rC G. Bíró, valamint a G. Bíró. Far» kas pár. Üjság az egyesület házatáján hogy Ehrlich Rezkő sérülése után újból megkezdte edzéseit és remél­hető, hogy két hét múlva helyet kap az NB II-es együttesben. Ko­vács Béla elindult az öregfiúk or­szágos bajnokságán, s a nyolc között esett ki, amikoris Tolnai ütötte el az elődöntőbe jutástól. RÖPLABDA NB II férfi Közép csoport. Bajai Honvéd—Érdi MEDOSZ 3:1. Bója TEKE A férfi NB II Keleti csoportjában mindkét ceglédi csapat alulmaradt idegenben. Némi gyógyírt jelent, hogy két ceglédi sportoló bekerült a hét legjobbjai közé, Balogh (Épí­tők) a negyedik helyre (457). Tóth (Bányász) pedig a hatodik helyre 452 fával. Kőbányai Lombik—Ceglédi Épí­tők 5:3 (2526:2480), KJSTEXT—Ceg­lédi Bánvász 7:1 (2724:2624). 1. Csepel 9 21 879 46 5 2. Kecskemét 9 23 024 44 3. Szegedi AK 9 22 520 4T.5 4. KIST EXT 9 22 575 35.5 5. Bp. MÉDOSZ 9 22 540 35 6 Szeg. Postás 9 22 463 35 7. Ceglédi B. 9 21 997 34.5 S. K. Lombik 9 22 266 34 9. Z Danuvia 9 22 595 32.5 10. Ceglédi Ép 9 22 365 32.5 11. HM Petőfi 9 22 424 30.5 12. Vízművek 9 22 368 76.• 1rvr»H<*f/vh itt-nit A budapesti felnőtt ökölvívó csapatbajnokságban két Pest me­gyei sportkör szerepel. Az ÉTI ott­honában, Szentendrén- 13:5 arány­ban maradt alul a Chinoinnal szemben, míg a Szigethalmi Vasas ugyancsak ..hazai pályán” szenve­dett 14:6-os vereséget a VM KÖZÉRT-től. ★ Az ifjúsági viziLabda-bajnokság- ban sem termett babér a Pest me­gyeiek számára. A két Pest megyei együttes alulmaradt a margitszi­geti Sportuszo dóban. II csoporí. Bp. Spartacus—Cse­pel Autó 4:1 (3:0. 0:0. 0:1. 1:0) Bp. Vasas—Ceglédi Vasutas 5:3 <1:6, SZERDAI SPORTMŰSOR LABDARÜGAS. Ifjúsági váloga­tottak országos tornája. V. csoport. Bp. Közép—Pest megye (Kispest, Lehel u., 16.30, Antal) RÖPLABDA. NB I férfi. Közép csoport. Érdi MEDOSZ—RÖLTEX 1:2, 1:0, 2:1). íÉrd. 16.30). Josef Walter osztrák labdarúgó szövetségi kapitány Haliát és Fia­lát is meghívta a válogatott ke­retbe és így 17 játékos készül a Magyarország elleni találkozóra. amémi Eladó ingatlanok a nagyhalai kirendeltség területén: Nagykáta: 1 szoba, konyha, kam­ra. pince, mellékhelyi­ségek, 400 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 25 000.— Ft. 1 szoba, konyha, élés­kamra melléképüle­tek, 236 n-Ö3 telek. Beköltözhető. Ara: 43 000.— Ft. 2 szoba, konyha, élés­kamra. nyárikonyha, 2 kamra, melléképüle. tek. 350 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 55 000.— Ft. Tápiógyörgye: szoba, konyha, kamra, cserép tetős. 85 n-öl te­lekkel. Beköltözhető. Ara: 10 000.— Ft. 1 szoba, konyha, kam­ra cseréptetős vil­lany van 197 n-öl te­lek. Beköltözhető. Ara: 32 000.— Ft. Maglód: szoba, konyh^, élés­kamra, melléképüle­tek. 300 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 25 000.— Ft. Farmos: 2 szoba, konyha speiz, fürdőszoba, 520 n-öl telekkel. Beköltözhető Ara: 100 000.— Ft. Érdeklődni lehet: PIK. ÍV.. Nagykáta, Bajcsy- Zs. u. 22. szám. ______ A Nagykátai Magyar Koreai Barátság Ter­melőszövetkezet eg­resközpontjában ezer­jó, pirosszlanka, ver- tellini és más fajtájú gyökeres szőlővessző kapható db-ként 1,20 Ft-os áron.___________ Göd öllőn Röges utca 36. szám alatt fekvő fél ház eladó. Érdek­lődni lehet ugyanott. Beköltözhető Angolmechanikás mo­dem pianinó eladó, vagy bérbeadó. Mo­nor, Kossuth 72. Női muiikaerőket mozaiklapok gyártásához AZONNALRA FELVESZÜNK. Üzemi étkezes van. Jelentkezni lehel: Szentendrei Beton* árugyár munkaügyi osztályán. Szentendre Dózsa Györgv út 14. szám alatt. Pest megyei Taná­csi Építőipari Vál­lalat. Vác, Elhur­coltak tere 4. azon­nal felvesz a vá­ci aszódi. , szent­endrei. gödöllői, ráckevei és szobi íárás területén le­vő munkahelyeire ács, kőműves, villanyszerelő, bádogos, vízszerelő szakmunkásokat és kőművesek mellé segédmunkásokat Szállást munkaru­hát, családfenntar­tók részére külön­élést biztosítunk A felvételhez tanó esi igazolás szüksé­ges. Jelentkezés Vác Elhurcoltak tere 4.. munkaügy osztály Mélyfúró Berendezé­sek Gyára (Bp. X., Fertő u. 8.) azonnali belépésre felvesz esz­tergályos szakmunkád sokat. Munkásszálló van.___________________ Fe lveszünk kovácso­kat, férfi segédmunká­sokat és nőket csi­szoló köszörűs gép­munkásként. Jelent­kezni lehet: a Szent­endrei Kéziszerszám- syár munkaügyi osz­tályán. Szentendre. Lenin út 144 S2ám alatt. Telefon* 219, sz Kétszemelyes reka­mi ék. garnitúrák, fo­telágyak kedvez­ménnyel. Román kar­ói ros. Budapest. Nagy­mező u 86 Kérjen dfmientes árajánlatot. Nádpalló 5 cm vastag m2-ként 19 és 22 forintos árban kapható Uj Elet MTSZ-ben Majosházán. Jómenctelü férfi fod­rászüzlet betegség miatt eladó. Öcsa, Bajcsy Zs u 37. Nyá- ry Géza____________ _ B ontásból spalettá9 abiakok. ajtó príma állapotban eladó. Szentendre. Bükkös­nart 6 __________ idő sebb független nőt, • zöldségüzletbe segítő­társnak keresek Kő- ! szegi Lajos, Szén tend- ! re, Kossuth L. 29.

Next

/
Thumbnails
Contents