Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-09 / 82. szám

1964. ÁPRILIS 9. CSÜTÖRTÖK » »I terei s^tirlap BIZTATÓ FEJLŐDÉS Növekszik az érdeklődés az MHS-szervezetek munkája iránt j Sok vita volt a Magyar i Honvédelmi Sportszövetség­ben, hol a helyük, mi a sze- ' repük az alapszervezetek- j nek. Létezésük szükségessé-! gét ma már senki nem vi- j tatja. De megyénkben; a ! korábbi, helytelen gyakorlat maradványaként, még ma is akad velük egy-két baj. 1962 elején, amikor az MHS me- j gyei elnöksége felmérte hely- ! zetüket, kiderült, hogy az alapszervezetek egyharmada a valóságban nem létezik. A többi úgy-ahogy létezett, j de miután feladatot nem I kapott, nem is igen dolgo­zott. A honvédelmi sportszövet- ! ség megyei elnöksége a fő erőt az elmúlt idő­szakban először a megle­vő alapszervezetek meg­erősítésének szentelte, majd ebben az évben már azt a célt tűzte maga elé, hogy a megye valamennyi közsé­gében legyen MHS-alapszerve- ' zet. Az elgondolás jó volt. Végrehajtásával párhuzamo­san örvendetesen megerősö­dött a községekben a tarta­lékos tisztek aktivitása. Az újraválasztások óta megyénk­ben az MHS választott szer­veinek összetétele úgy ala- I kult, hogy 39,5 százalékuk tartalékos tiszt. Rajtuk kívül — s ez rendkívül fontos! — néhány hivatásos tiszt is se­gíti a választott szervek mun­káját. Ma már elmondhatjuk: Vecsésen, Üllőn. Ecseren, Mo- j noron, Abonyban, Kocséron, a Nagykőrösi Konzervgyár-1 ban, Kiskunlacházán, Kis-1 némediben, Pilisborosjenőn, a j Prés- és Kovácsoltárugyár- i ban, a Ceglédi Húsipari Vál- j lalatnál egészséges, tevékeny j MHS-alapszervezet működik, i A megye MHS-munkájának j fellendülésére jellemző, hogy i az „adjatok” felkiáltás he­lyett az alapszervezetekben mind jobban előtérbe kerül a „megcsináljuk magunk!” jelszó. így készült el Monoron az ejtőernyősbitó, s így építették, illetve épí­tenek , lőteret Vecsésen, Ecseren, a Ceglédi Húsipari Vállalatnál, s még egy-két helyen. Ugyancsak jellemző az aktivitás növekedésére pél­dául a pilisborosjenöi szerve­zet. Ez az alapszervezet alig fél éves, de ma már 82 tevékeny tagja van és közülük har- mincan-negyvenen rend­szeresen részt vesznek a löki képzésen. Itt a tavasz, kezdődik a honvédelmi tömegmunka fő­idénye. Jók a kezdeti ered­mények. de tovább kell lépni. Az út világos: most a legsür­gősebb dolog az alapszerve- j zetek vezetőségében a mun­kamegosztást tökéletesíteni. Ne akarjanak az alapszer- i vezeti elnökök egy személy­ben „mindenesek” lenni, I mert így nem fejlődhet to­vább szervezetük munkája- | nak tömegszervezeti jellege. Bátran alakítsák ki a mun­kacsoportokat, fordítsanak az eddiginél nagyobb figyel-1 met és energiát az agitáció- ! ra, s akkor a siker nem ma­rad el. F. A. i rrmruxp 1964. április 9, csütörtök, Erhardt napja. A nap kél: 5.07, nyugszik: 18.25 órakor. A hold kél: 4.10, nyugszik: 14.34 órakor. Várható időjárás: Kisebb felhőátvonulások, egy-két helyen kevés esővel. Időn­ként élénk északi, észak­keleti szél. Hajnalban több­felé talajmenti fagy. Elfogták a halálosvégií váci §ziirkálás tettesét Április 4-én, délután eddig ki nem derített okok következ­et rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Előfordul, hogy . . . 8.15: Reggeli hangverseny. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Iskolarádió. 9.20: Zenés színjátékokból. 10.10: Mesejáték. Szaid kalandjai. 10.55: Időszerű nemzetközi kérdések. 11.05: Oralia Dominguez és Kónya Sándor énekel. 11.32: Az utópiától a tudományig. 12.15: Tánczenei koktél. 12.55: Munkás klub. 13.10: Népszerű szimfonikus hangver­seny. 14.10: Tiszán innen — Dunán túl. 14.25: Hétfőtől — szombatig. 15.00: 4x10 perc könnyűzene. 15.40: A bicikli. 16.10: Rácz Aladár cim- bal mozik. 16.30: Adam Miczkie- wicz. Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.00: Marokkói zenés képeskönj'v. 18.15: Tánczene. 18.40: Ifjú figyelő. 19.00: Üj felvételeinkből. 19.20: Opera három felvonásban. 22.15: Hangképek a Magyarország—Cseh­szlovákia férfi kosárlabda-mér­kőzésről. 22.55: Irodalmi érdekes­ségek. 23.05: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 14.25: Táncmelódiák. 15.05: Ope­madár. 10.27: Népdalcsokor. 17.05: Százados szenzációk. 17.35: Hang- lemezgyüjtők húszperce. 17.35: Operettrészletek. 18.15: Hogyan nézzük . . . 18.35: Deák Agnes és Freymann Magda hangversenye a stúdióban. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Orvosi taná­csok. 19.20: Muzsikáló képeslapok. 19.41: Magányos tölgy. 19.55: Bar­tók művészi pályája. 20.25: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 20.35: Élőszóval — muzsi­kával. URH 18.40: Tánczene Olaszországból. 19.17: Toldi estéje. 19.55: Bartók művészi pályája. 20.25: Világhírű karmesterek vezényelnek. 22.13: Jugoszláv népdalok, népi táncok. TELEVÍZIÓ 15.55: Nagygyűlés a szovjet párt­ós kormányküldöttség tiszteletére*. 19.55—21.30: Magyarország— Csehszlovákia férfi kosárlabda- mérkőzés közvetítése a Sportcsar­rarészletek. 16.10: A pirostollú 1 nőkből. Riporter: Vitray Tamás. tében verekedés kezdődött Vá­cott, a Damjanich téren. En­nek során Szabó János 18 éves vésztői lakost, aki a Szentend­rei Cementipari Vállalat váci telepén dolgozott, két késszú­rással megsebesítették. Szabó János kórházbaszállítás köz­ben belehalt sérüléseibe. A nyomozás során őrizetbe vettek egy váci fiatalembert, aki részt vett ugyan a vereke­désben, de beigazolódott, hogy a szúrásokat nem ő ejtette. A gyanú egy másik vereke­dőre terelődött, aki ellen or­szágos körözést adtak ki. A balassagyarmati rendőrség rö­videsen elfogta a feltételezett tettest, Németh György 24 éves váci segédmunkást, akit átszállítottak Vácra. Itt Né­meth György elismerte, hogy a halálosvégű szúrások tőle származnak. A verekedés kö­rülményeinek tisztázására a nyomozás tovább folyik. — Szentmar tonkáta és Nyáregyháza. A Pest megyei Petőfi Színpad ma este 7 órakor Szentmártonkátán az Alkalmi férj, Nyáregyházán pedig a Vízikereszt című da­rabot mutatja be. — Az Egészségügyi Világ- szervezet napja alkalmából a Pest megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás, a Pest megyei Tbc Gondozó Intézettel közösen a tuberku­lózis elleni küzdelem jegyé­ben április 13-án, hétfőn dél­előtt 10 órai kezdettel a TIT budapesti szervezetének székházéban (Bp. VIII. Mú­zeum utca 7) ünnepi ülést rendez. Előadást tart: dr. Stark Janka, a Pest megyei Tbc Gondozd Intézet igaz­gató főorvosa. — A szolnoki kulturális hetek keretében pénteken és szombaton a szolnoki Ság- vári Művelődési Házban or­szágos karnagyi konferenciát rendez a Népművelési Inté­zet és a Szolnok megyei kar- nagyi klub. Pénteken dél­után 4 órakor ugyanitt ifjú­sági énekkari hangverseny lesz a Verseghy gimnázium rendezésében; Szeged, Szé­kesfehérvár, Veszprém és Szolnok középiskolás kóru­sainak részvételével. Este 7 órakor pedig a Szigligeti Színházban bemutatják a színház művészei Boros— Viski: „Tisztelet a kivétel­nek” című zenés vígjátékot. — Musical. Angol színházi szakemberek hosszas vita után meghatározták a musi­cal fogalmát. Frank Lawton színikritikus javaslatát fo­gadták el: „A musical olyan színdarab, amelyben a színé­szek nem énekeseik, és az énekesek nem színészek”. Meghalt Táncsics Mihály unokája özvegy Kiss Mártonné, nyugalmazott tanítónő, Tán­csics Mihály unokája ápri­lis 4-én, 86 éves korában Ve­csésen elhunyt. Közel ötven éven át tanította a vecsési gyerekeket. Nagy részvét mellett hétfőn helyezték örök nyugalomra a vecsési teme­tőben. — Vácszentlászlón ma este 6 órakor tartja első közleke­dési előadását a Pest megyei Rendőrfőkapitányság közle­kedésrendészeti osztálya. A második előadásra szomba­ton délután 4 órakor kerül sor Naigykátán. — Évente 20 ezer pecse­nyekacsa és 400 ezer tojás. A Baromfiipari Országos Vállalattal több éves szerző­dést kötött a törte! i Rákóczii Tsz 20 ezer pecsenyekacsára, a ceglédi Táncsics Tsz pedig 400 ezer tojásra. — Talajtérképet készíte­nek a Nagykőrösi Állami Gazdaság 13 ezer holdjáról. A geodéziai csoport már megkezdte a munkát. A fel­mérés eredményeit a gazda­ság vezetői figyelembe ve­szik a távlati 4 éves terv ké­szítéséinél. — Társastánc-bemutató. Nagy kátén vasárnap tartják a kulturális szemle járási társastánc-bemutatóját. — Hatszázötvenkilemc hold nyárfa. A tavasz folyamán Törtei és Nyársapát határá­ban 659 holdon óriás nyárfá­kat telepítenek, naponta 40 holdat A csemetéket a Nagykőrösi Állami Gazda­ság faiskolájában nevelte. Essar— HÉTFŐ. ÁPRILIS 13. Kossuth rádió: 8-10: Könyv ttyüsgece, - 9.00: Egy fia­tal tudományág: a növény- conológia. —• 9.15: Zenekari muzsika. — 10.10: Az óvo­dások műsora. — 10.30: Népdalcsokoi. — 11.05: Nyi­tott borítékban ... — 11.10: Kis fúvósegyüttesek ját­szanak. — 11.24: Rádióisko­la. — 12.10: Mindenki ked­vére! — 14.10: Heti zenés kalendárium. — 13.05: Vá­laszolunk hallgatóinknak. — 15.20: Wagner: A walkür. Zárójelenet. — 16.50: ötórai tea. — 18.15: A kamarazene remekeiből. —18.35: Az If­júsági Rádió műsora. — 18.55: Zenés portré Gyulai Gaál Ferencről. — 20.30: Színes szőttes. — 22.15: Ze­nekari muzsika. — 23.25: Verbunkosok, magyar nó­ták. Petőfi rádió: 14.00: A Ma­gyar Rádió és Televízió Női Kara énekel. — 14.25: Hang­lemez. — 14.30: Lányok, asszonyok... — 15.05: Kó­rusok és népi zenekarok műsorából. — 15.38: Orosz­lánhűség. — 16.Ó0: Bach: e- moll partita. — 16.25: A Ro­mán Rádió Esztrádzeneka- ra játszik. — 16.50: Iskola­rádió. — 17.05: Rádióegye­tem. — 17.50: Szerelőszala­gon a Duna felett. — 18.00: Filmzene — 18.15: A Gyer­mekrádió műsora. — 18.95: Régi magyar dalok és tán­cok. — 18.55: Édes anya­nyelvűnk. — 19.00: Ml tör­tént a nagyvilágban? — 19.15: Csajkovszkij: Vonós­szerenád. — 19.45: Gazda- szemmel hazánk mezőgaz­daságáról. — 20.00: Esti hangverseny. — 20.40: Fél évszázad távlatából: a né­met szövetség a Balkánon. — 21.05: Tánczene. — 21.35: Ariadne Naxosban. — 22.15: Folyók. Kiss Jenő verse. — 22.20: Lehár Ferenc ope­rettjeiből. KEDD, ÁPRILIS 14. Kossuth rádió: 8.10: A Gyermekrádió műsora. —* 8.50: Zenekari muzsika. — 9.30: Operett muzsika. — 10.10: Színes szőttes. — 11.30: Mezei csokor. — 11.52: Sok­szemközt . . . — 12.15: Tánc­zenei koktél. — 13.00: Tör­vénykönyv. — 13.15: Agav Karola és Jámbor László énekel. — 14.10: Magyar nó­ták, csárdások. — 14.37: A népművelés derék hada. — 14.52: Beethoven-zongora­művek. — 15.20: Karinthy Ferenc karcolatai. — 15.40: Tánczene. — 16.10: Jskola- rádió. — 16.30: A Gyermek­rádió műsora. — 16.45: Dvorzsák: h-moll gordon­kaverseny. — 17.23: Rádió­iskola. — 18.15: Szovjet művészek operafelvételei­ből. — 18.45: Ismeretter­jesztő előadás. — 19.00: Ko­vács Andor gitározik. Ma­daras Gábor énekel. Fátyol József klarinétozik. — 19.25: A Szabó család. — 20.20: Londoni szenzáció. Zenés játék. — 22.20: Kor­szakok hangja. — 23.13: Be­adom a válópert. *— 23.30: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.00: Johann Strauss—Charlie féld.: Ki rándulás a Bécsi erdőben. Fantázia. — 14.25: Kórusok, hangszerszólók. — 14.52: Halló, Odessza! Halló, itt Szeged! — 16.50: Iskolára- dió. — 17.05: Délutáni fris­sítő! — 18.15: Hamlet, avagy az éjszaka vége. Regény- ismertetés. — 18.45: Fúvós­zene. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Szá­zadunk zenéjéből. — 20.35: Az ős kaján. Ady Endre verse. — 20.40: Népi muzsi­ka. — 21.05: Coignard abbé és a világ. — 22.00: Tánc- zene. SZERDA. ÁPRILIS 15. Kossuth rádió: 8.10: Ope­rarészletek. — 9 00: Kuzmi- csék estéi. — 9.17: Népek zenéje. — 10.10: A Gyer­mekrádió műsora. — 10.20 Hová tűnt a kis kanál Versek gyermekednek. — 10.30: Liszt-dalok. — 10.55: Napirenden. — 11.00: Köny- nyű dallamok. —* 11.25: A Szabó család. — 12.15: Tánc­zenei koktél. — 13.00: Vála­szolunk hallgatóinknak. — 13.15: Zenekari muzsika. — 14.10: Gyermekdalok. —* 14.30: Lányok, asszonyok ... —- 15.00: Mozart-művek. — 15.40: Oj művével jelentke­zik Moldova György. — 16.10: A dzsessz kedvelői­nek. — 16.25: A szegedi bo­szorkányok. Rádiójáték. — 17.38: Adagio és scherzo. — 17.58: Hallgatóink figyelmé­be. — 18.10: Moszkvai tudó­sítónk jelenti. — 18.20: Né­pi muzsika. — 18.40: És az ön véleménye? — 19.00: Ri­ta. Egyfelvonásos vígopera. — 20.25: Könnyűzenei hír­adó. — 21.15: Húsz óra- Folytatásos rádiójáték. — 22.10: Időszerű nemzetközi kérdések. — 22.25: Beetho- ven-hangverseny — 23.28: Részletek operettekből .és zenés színjátékokból. Petőfi rádió: 14.00: Csejtei István népi zenekara ját­szik. — 14.25: Zenekari mu­zsika. — 15.05: A Magvető Almanach ismertetése. — 15.22: Tánczene. — 16.10: Hegyek között. — 16.25: Verbunkosok. népdalok, csárdások. — 17.05: TClasz- szikus operettrészletek. — 17.40; Orvosi tanácsok, — 17.45: Hirdetőoszlop. — 18.00: Népszerű fúvósátira­tok. — 18.20: Munkásakadé­mia. — 18.45: A Magyar Rá­dió és Televízió Énekkara énekel. — 19.00: Mi történt a nagyvilágban? — 19.15: Zenés est Mezei Máriával. — 21.45: Könnyűzene. CSÜTÖRTÖK. ÁPRILIS 16 Kossuth rádió: 8.10: Reg­geli hangverseny. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Iskolarádió. — 9.20: Idősze­rű nemzetközi kérdések. — 9.30: Könnyűzene magyar szerzők műveiből. — 10.10: Peik. Rádiói átélt kicsiny ék­nek. — 10.55: Színes népi muzsika. — 11.32: Munkás­W>r kei m éMú lap WS&m 1964. április 13-tól 19-ig ALLANDO MÜSORSZAMOK: KOSSUTH RADIO: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.35—7.54: Vidáman, frissen! Zenés műsor. — Közben: 5.00: Hírek. Időjárásjelen- r tés. — 5.05: Falurádió. — 6.00: Hírek, rdöiárásjelentéa. — 6.20: Sport- és totó­^ hírek. — 6.35: Hirdetöoszloo, — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek. Időjárás- ^ jelentés. — 7.05: Üj könyvek, — 7.30: A budapesti színházak es ínozik műsora. — V 8.00: Műsorismertetés. Idő járásjelentés. — 9.59: Pontos időjelzés. — 10.00: Hírek. J Totóeredménvek. Idő jár ás jelent és. — 11.39: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. ^ — Utána: Hírek. Időjárásielentés. — 12.57: Vidéki szmbázak műsora. — 14.00: Hi- y rek. időjárás jelentés. — 16.00: Hírek. — 17.56- Műsorismertetés. — 17.59: Pontos y időjelzés. — 18.00: Hírek. Időjárásielentés. — 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! — í 20.00: Esti krónika. Időjárásielentés. — 22.00:, 24-00: Hírek. Időjárásjelentés. — ^ 0.30: Himnusz. — Utána: Vizíelzftezoleálat. 7...... jak, , rr* 13.40: Max> Gregor y tanczenekara játszik. — »14.25: Brahms: Szerelmi ^ dalkerrhgők. — 14.48; A ^ Pénzügyőrzenekar játszik. 4 — 15.15: A beszélő számár. y Mesejáték. ~r 16.00: I. fél­V. idő! — 16.50: Téli utazás. y Rádiójáték. — 18.15: Mikro­í fonnál a föld körül. — 18.45: J Két Suppé-nyitány. — 19.00: 6 Mosolygó Itália. — 20.00: A Magyar Kamarazenekar h'angvfersenye. — A szünet­ben; Emlékezzünk régiek-, rői; — Kb? 21.15: 'A' ha‘ng- ” verseny közvetítés folytatá­sa. — 22.00: Nótacsokor. — 22.25: A nagyatádi könyv­tárban. — 22.25: Verdi: Aida. Amneris és Ra dames kettőse és jelenet a IV. fel­vonásból. A televízió műsora PETŐFI RÁDIÓ: 5.00—8.00: Reggeli zene. — Közben: 6tl0: Torna. — 6.30: Hírek. Időjárás jelentés. — 8.00: Hírek. Időjárásielentés. — 8.05: Műsorzárás. — 13.50: Ide­gen nyelvű viz jelzőszolgálat, — 14.10: időjárás- és vízállásjelentés. — 15.00:, 19.00:, 21.00:. 23.00: Hírek. Időjárásielentés. 7 A\\\\\\\\vä\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\>\\\s\\\\v\\\v\\\v\\v\^^ akadémia — 12.15: Táncze­nei koktél. — 13.00: A had­művészet ókori klassziku­sai. — 13.10: Kamarazene. — 14.10: Hétfőtől szomba­tig. — 14.4*5: A Lipcsei Rá­dió fúvószenekara játszik. — 15.05: Vidéki megállónál. — 15.25: Operarészletek. — 16.10: Hangverseny Huszka operettjeiből. — 17.00; Rá- dióiskola. — 18.15: Muzsi­káló képeslapok. — 18.35: Ifjú Figyelő. — 18.55; Nagy előadók Chopin-műveket zongoráznak. — 19.14: Ápri­lisi capriccio. — 20.25: Bach —Mozart—Bart ók-ciki us. — 22.20: Népi muzsika. — 23.00: Lírai önéletrajz. — 23.10: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.00: Vincze Imre: Szerelem, szerelem. Kórusszvit népi szövegekre. — 14.25: A dzsessz kedvelői­nek. — 14.40: Operahatosok. — 15.05: Katonadalok. ci­gánydalok. — 15.40: A Gyer­mekrádió műsora. — 16.00: Kék szimfónia.— 16.50: Ak­tuális műsor. — 17.05: Sza­bad egy táncra? — 17.55: A Gyermekrádió műsora. — 18.15: Évadnyitó előadás. — 18.35; Operettrészletek. — 19.00: Mi történt a nagy­világban? — 19.15: A tenger óriásai. Beszélgetés. — 19.35: Zenei műsor. — 19.50: A felszívódott műanyag. Beszélgetés. — 20.00: Közve­títés a veszprémi Petőfi Színházból Lángeszű sze­relmesek. péntek. Április 17. Kossuth rádió: 8.10: Tánc­zene. — 9.15: Rádióegyetem. — 10.10: Az óvodások mű­sora. — 10.30; Zenés színjá­tékokból. — 11.00: Mit ol­vassunk? Heti könyvszem­le. — 11.20: Szórakoztató muzsika. — 12.15: Margaret Tynes és Nicolae Herlea énekel. — 12.50: Iskolará­dió. — 13.08: Magyar nóták. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságá­ról. — 14.10: Rabaud: Éi.ieli körmenet. Szimfonikus köl­temény. —- 14.25; Beszélő földgömb. — 14.45: Zeneka­ri muzsika. — 15.40: Költők, ha találkoznak. — 16.10: Vi­rágcsokor. — 16.35: A kite­lepített üzem. — 16.50: öt­órai tea. — 18.15: Verdi: Az álarcosbál. II. felvonás. — 18.46: Sportfórum. — 19.00: Zenei Magazin. — 20.25: Ju- lika. Rádiójáték. — 21.25: Népi muzsika. — 22.25: Schubert: Esz-dúr trió. — 23.08: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.00: Hang- sczerszólók. — 14.25: Köny- nyű dallamok. — 15.05: Harcolja meg ki-ki a saját háborúját. Elbeszélés. — 15.22: Mindenki kedvére! — 17.45; Európa utolsó no­mádjai: a lappok. — 18.00; Dalok a májusról. — 18.15: Korunk nagy gondolkodó­ja: Lenin. — 19.00: Mi tör­tént a nagyvilágban? — 19.15: Verbunkos muzsika. — 19.40: Láttuk. hallot­tuk ... — 20.00: Bartók mű­vészi pályája. — 20.30: Táncdalok. — 21.05: Közve­títés Rómából. — 22.23: Of­fenbach operettjeiből. SZOMBAT, ÁPRILIS 18. Kossuth rádió: 8.10: Lá­nyok, asszonyok ... — 8.30: Népi muzsika. — 9.00: Elő­fordul, hogy ... — 9.05: Ka­marazene. — 9.35: Könnyű­zene. — 10.10: Julika. Rá­diójáték. — 11.10: Francia muzsika. — 12.15: Táncze­nei koktél. — 13.00: Hét krajcár. Elbeszélés. — 13.15: Operarészletek. — 14.35: Or­vosi tanácsok. — 14.40: Finn dalok és népi táncok. — 15.00: A Magyar Rádió* énekkari híradója. — 15.30: Hét nap a külpolitikában. — 15.40: Székely Endre: II. vonósnégyes. — 16.10: Hét vége ... — Közben: Közve­títés a Csepel—Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésről. — 18.10: Gondolat. — 18.50: Mozart: Requiem. — 20.25: Róna-kabaré. összeállítás. — 22.33: Táncoljunk. Petőfi rádió: 14.00: Fúvós­zene. —- 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. — 14.35: Kodály: Felszállott a páva. — 15.05: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 15.20: Könnyűzenei híradó. — 16.10: Eszperan- tisták ötperce. — 16.15: Robbanás. Eseményjáték. — 17.05: Marczis Demeter és Váczi Károly hangver­senye a stúdióban. — 17.40: Televízió-közvetítés. Szatí­ra. — 17.55: Operetthangver­seny. — 19.05: Népi muzsi­ka. — 19.45: A történetíró és korunk. — 20.00: Puccini: Turandot. Háromfelvonósos opera. — Közben: Kulturá­lis krónika. — 21.05: Az operaközvetítés folytatása. — 22.38: A jávorszarvas. Rádiómonológ. VASÁRNAP, ÁPRILIS 19. Kossuth rádió: 8.10: Ope­rettmuzsika. — 9,05: Édes anyanyelvűnk. — 9.10: Kí­váncsiak klubja. — 10.00: Az ipari rovat műsora. — 11.56: Hallgatóink figyelmé­be. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Vasárnapi publicisztika. — 13.10: Mű­vészlemezek. — 13.55: Van új a nap alatt. — 14.15: A Stúdió 11. játszik. — 14.35: Szikrák a múltból. — 15.17: Székely Mihály énekel. — 16.08: Üj Zenei Üjság. — 16.45: Szép ez is! — 17.00: n. félidő! — 18.05: Táncze­ne. — 18.46: Olvasónaplóm­ból. — 19.02: Két verseny­mű. két világhírű művész. — 20.15: Rivaldafényben — 21.15: Húsz óra. Folytatásos rádiójáték. — 22.28: Pergő ritmusok. — 23.09: Tenger és alkony ég között. Versek. — 23.20; A Végh vonósné­gyes két Bartók vonósné­gyest játszik. Petőfi rádió: 7.30: Az uni­tárius egyház félórája. — 8.30: Miska bácsi lemezes­ládája. — 9.05: Operaka­lauz. — 10.05: Gazdaszem­mel a nagyvilág mezőgaz­daságáról (ismétlés). — 10.20: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 10.53: Közvetítés Hamburg­ból. — 12.15: Mecénása a gyár. — 13.10: Magyar tá­Kedd, április 14. 17.53: Hírek. — 18.00: Kuk­kantó. — 18.40: A kor gyer­meke. Tájékoztatás a Csa­lád és Iskola című lap és a Televízió közös pályázatá­ról. — 18.50: Iskolapadban. Dokumentumfilm az érett­ségiző idős parasztemberek­ről. — 19.10: Magyar kis- film. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. -- 19.45: Napi jegyzetünk. — 19.50: Shakespeare kultusz Ma­gyarországon. A Magyar TV kisülni je. — 20.10: Híd a Duna felett. Pozsony— Budapest. Az Intervízió műsora. — 21.15: Kisfilm. — 21.25: Lemezalbum. — 21.55: TV Híradó 2. kiadás. Szerda, április 15. 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv, az alt. isk. VI. osztá­lya számára. — 9.05: ískola- tv: Környezetismeret az ált. isk. II. osztálya számára. — 10.00; TV Híradó (ism.). — 10.15: Ház a tenger mélyén. Magyarul beszélő francia film (ism.). — 11.10: Doktor. Magyarul beszélő jugoszláv film. — 11.35: Iskolapadban. Dokumentumfilm (ism.). — 14.30: I&koLa-frv. Gyárlátoga­tás. — 15.30: Iskola-tv. Kör­nyezetismeret (ism.) — 16.30: Iskola-tv. Orosz nyelv (ism.). — 17.10: Iskola-tv. Fizika, Az általános gimná­ziumok esti és levelező ta­gozatának n. osztálya szá­mára. 17.48: Hírek. — 17.55: Az orvos válaszol. — 18.05: Mit tud ön a poliuretánról? Ri­portfilm. — 18.25: Magyar mesterek. Mednyánszki László művészete. — 18.50: Naplód A Nemzetközi Vö­rössegély megalakulása. — 18.56: Esti mese. — 19.05: Élni tudni kell. Vígjáték 3 felvonásban. Közvetítés a Madách Színház Kamara Színházából. 14 éven felüli­eknek! — A közvetítés I. szünetében: TV Híradó. — A közvetítés TI. szünetében: A Magyar Hirdető műsora. — kb. 21.25: Vacsora után az Újságíró Klubban. — 21.55: TV Híradó — 2. ki­adás. Csütörtök, április 16. 17.23: Hírek. — 17.30: Orosz társalgás haladók­nak. — 17.50: A Magyar Hirdető műsora. — 18.00: Házunktája. Tennivalók a veteményeskertben — 18 05: Kicsinyek műsora. — 18.85­Beszélgetés az új érettségi vizsga szabályzatról. — 18.55: Telesport. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Hír­adó. — 19.45: A béke diplo­matája. Filmösszeállítás Ny. Sz. Hruscsov 70. szüle­tésnapja alkalmából. — 19.55: A jövő hét műsora. — 20.10: KisfiLm. — 20.25: ..Kapcsoljuk a Rádió VI. Stúdióját”. Az MRT Szim­fonikus Zenekarának hangversenye. — 21.10: Hű­ség. TV-játék. — 22.05: TV Híradó 2. kiadás. Péntek, április 17, 10.00: TV Híradó (ism.). ,— 10.15: Telesport’ (ism.). — 10.30: Sárga léggömb. Ma­gyarul beszélő angol film. 14 éven felülieknek. — 11.40: A jövő hét műsora. — 19.00: Magyarország—Japán női és férfi tornaverseny. Közvetí­tés a Sportcsarnokból. Szombat, április 18. 9.55: Iskola-tv. Gyárláto­gatás (ism.). — 17.18: Hírek. — 17.25: Reggeltől reggelig, egy nap a hamburgi kikö­tőben Nyugatnémet kisfilm. — 17.50: Ki miben tudós? Kémia döntő. — 18.50: In­terpelláció. Közvetítés az új Városháza nagyterméből. — 19.20: Esti mese. — 19.30: TV Híradó. — 19.45: Hétről hétre... — 19.55: TV Ma­gazin. — 20.25: Nemzetközi táncdal bemutató. Az In- tervízió műsora Prágából. — 21.45: Sodrásban. Beszél­getés egy új magyar film­ről. Vasárnap, április 19. 9.10: Iskola-tv. Fizika (ism.). — 9.35: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajz­filmsorozat. — 10.00: Táncok a víz alatt. Az Intervízió műsora Prágából. — 11.00: Szeged—Bp. Honvéd bajno­ki labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Szegedről. — 12.55: A bemutató mozik műsorából. — 16.30: Ki mi­ben tudós? Legújabbkori történelem döntő. — 17.30: Több bizalmat. Az Egész­ségügyi Minisztérium kis- filmje. — 17.55: Varieté. Az Intervízió műsora Buka­restből. — 18.50: Esti mese. — 19.00: Albert Herring. Vígopera 3 felvonásban. Közvetítés az Állami Opera­házból. — A közvetítés I. szünetében: TV Híradó. — A közvetítés TI. szünetében: A fotó művészei. — 22.00: Telesport. — 22.20: TV Hír­adó 2. kiadás.

Next

/
Thumbnails
Contents