Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-25 / 96. szám
nsT mcrii srMirhip 1964. ÁPRILIS 25, SZOMBAT MINDENKINEK MUNKÁJA SZERINT Szocialista rendszerünk mély emberiességgel, történelmileg igazságot szolgáltatott a dolgozó osztályoknak, megszüntetve a társadalmi egyenlőtlenségeket., Alapfokú szemináriumi tétel: nálunk nincsenek mások munkájából fényűzően élő osztályok, kizsákmányoló tőkések, földbirtokosok, csak dolgozó rétegek. Megvalósítottuk a munka társadalmát, amelyben mindenki képességei szerint dolgozik és munkája minősége, bonyolultsága, mennyisége alapján részesedik a megtermelt javakból. Kár volna tagadni, hogy ez a humánus elv a hétköznapok gyakorlatában nem egyszer csorbát szenved. A régi társadalom élősdisé- gének, haszonlesésének képviselőit ma is megtaláljuk a dolgozó osztályok soraiban, a lógósok, a naplopók, az ingyenélők és az úgynevezett „életművészek’’ formájában, ök azok, akik valamiféle életbiztosításnak, holtiglan szóló egyoldalú „eltartási szerződésnek" tekintik népi államunk humanizmusát, türelmét. Zúgolódnak, ha zsúfoltak járműveink a csúcsforgalom idején, elvárják, hogy legyen gazdag választékban és kiváló minőségben áru az üzletekben, kérik a panaszkönyvet, ha nem ízletes az üzemi koszt. Igényeik vannak nagy közösségünkkel szemben, de önmagukkal, társadalmi kötelezettségeikkel szemben mélységesen igénytelenek. A társadalom felelősségteljes feladata nevelni, figyelmeztetni, segíteni ezeket az önmagukról megfeledkezett embereket. Ha a felvilágosító szó, az egyenes beszéd nem használ, az eddigieknél hatásosabb módszerekhez szükséges folyamodni. Ahogy a népfront kongresszusán Kállai Gyula beszámolójában mondotta, konkretizálni kell ezekkel az új parazitákkal” szemben a szocialista bérezés elvét: minimális munkáért minimális bért, semmilyen munkáért semmilyen bért. Mert rendszerünk nemcsak a munkát és megélhetést szavatolja, minden polgára számára, hanem a.zt is szilárdan vallja, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. A fegyelmezetlenséget, a lógást ma már nem csupán a késések és az igazolatlan hiányzások számával mérjük, mint ahogy az ingyenélőket és életművészeket sem kereshetjük kizárólag a kétkezi munkások soraiban. Találkozhatunk olyan nézetekkel, hogy „a fizetésért bejárok, napi hat-nyolc órát a munkahelyen töltök, ha azt akarják, hogy dolgozzak, hát fizessék meg külön”, jutalommal, célprémiummal és más egyéb kedvezményekkel, juttatásokkal gyakran szentesítik is ezt az önző és cinikus felfogást. Vannak vállalatok, intézmények, ahol polgárjogot nyert a másodállások, a magántervezések, a szakértői díjazások rend-, szere. Minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek azok a mérnökök, technikusok, közgazdászok, akik ilyen körülmények között is teljes tehetségüket, szorgalmukat és legjobb tudásukat — nemegyszer szabad idejüket is — a gyár, a vállalat, a szövetkezet ügyeinek lelkiismeretes intézésére áldozzák. De vajon nem bántó igazságtalanság-e velük szemben, hogy hasonló beosztásokban és hasonló fizetéssel mások „lázas semmittevéssel” töltik idejüket? És nem a munka szerinti elosztás elvének megsértését jelenti-e, hogy amíg a darabbérben és teljesítményben dolgozókat naponta elszámoltatják a végzett produktum mennyiségével és minőségével, addig az órabéres és havibéres alkalmazottaktól gyakorta csak a pontos megjelenést kérik számon? „Nincs rá keret, az átlagbérezés nem teszi lehetővé az átlagon felüli, kiemelkedő teljesítmények díjazását” ■— halljuk igen gyakran. Valójában azonban semmiféle egyenlösdi nem következik az átlagbérezésből. Viszont bátrabban kellene nemet mondani az alaptalan keresetemelési igényeknek, próbaidővel szabadna felvenni magas bérrel dolgozókat műszaki és egyéb beosztásokba, és esetenként alkalmazni lehetne a fizetéscsökkentéseket is. Érthetetlen, hogy üzemeinkben és intézményeinknél csak elvétve alkalmazzák a kereset csökkentését, mint a munka értékelésének egyik módját. Pedig az a dolgozó, aki ismételt figyelmeztetés ellenére sem végzi el lelki- ismeretesen, gondosan munkáját, nem csupán prémium és más kedvezmény elvonására szolgált* rá, hanem a fizetéscsökkentésre is. Ezt egyébként jogszabályaink lehetővé tennék. Népszerűtlen dolog azonban figyelmeztetni a dolgozót, hogy elégedetlenek feladatának ellátásával és méginkább népszerűtlen, ha a kereset csökkentésében kell az ilyen éles bírálatot konkretizálni. Minimális munkáért minimális bért, maximális munkáért maximális bért. A két szélsőség együtt adja az átlagot, mint ahogy a munka szerinti díjazás elvének következetes alkalmazása hol ilyen, hol olyan konkretizálást igényel a produktumtól függően. Persze, nincs szükség sem a bérezési formák, sem a személyi keresetek rendszerének gyökeres megreformálására, csupán a meglevő elvek konzekveasebb alkalmazására. Ahol* ténylegesen a végzett munka mennyisége és minősége szerint fizetik nemcsak a prémiumot, hanem az alapbéreket is, ott kevesebb lesz a lógós és dolog- kerüló s a mások munkájának gyümölcseit élvező „életművész”. Kovács József Zálogházban volt a mester heged ii Egy zálogházban előkerült Perlmannak, a fiatal izraeli hegedűművésznek egy napja ellopott Guarnerius mesterhegedűje. Az ismeretlen tolvaj a hegedűt 15 dollárért zálogosította eh A békéstelepiek boltja Ecseren hosszú ideig gondot okozott az, hogy a vasúton túli részen a Békéstelepen nem volt üzlet. Be kellett járni a központba, az emberek csak ott vehették meg a gyufát és az élelmiszert. A terület kereskedelmi gazdája, a Maglód és Vidéke Földművesszöyetkezet megbeszélést tartott ez ügyben a községi tanáccsal, mérlegelve, hogy ki mit segíthetne a békéstelepiek helyzetén. A megbeszélés eredményeképpen a Máv Budapesti Igazgatóságához fordultak, kérve, hogy a MÁV a vasúton túli területéből adjon helyet az üzletnek. A MÁY meghallgatta a kérést, s a következő lépésként a földművesszövetkezet beszerezte az építkezéshez szükséges anyagot. Aztán a békéstelepiek felvonultak a területre és szakirányítással megkezdték a munkát. Az üzlet már el is készült. Negyvenezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a békéstelepiek. S a bolt forgalma azt bizonyítja: érdemes volt építkezni. A KÖNYVESPOLC Saitos Gyula: József Attila Makón Tizenhat éves korában, 1920 őszén került József Attila Makóra a helybeli gimnázium diákjaként. A Dél-magyarországi Közművelődési Egyesület, a DMKE makói intemá- tusában kapott nagynehezen helyet, tehát „internista”- ként kezdte meg makói diákéveit. A kopottas, sovány diákfiú a Maros menti kisváros meghitt nyugalmába a ferencvárosi nyomor, a proletár gyereksors kínzó emlékeit vitte magával, de vitte a meg- acélosodott akaratot is, hogy bármilyen nagy erőfeszítésbe kerül, a lehető legrövidebb időn belül a legkülönb diákja lesz a makói gimnáziumnak. Pedig nem volt könnyű a helyzete. Budapesten a polgári iskola négy osztályát végezte el sanyarú körülmények között, mindenekelőtt tehát le kellett tennie a különbözeti vizsgát, hogy az ötödik gimnáziumi osztály rendes tanulója lehessen. Latinból úgyszólván hetek alatt négy teljes év anyagát kellett megtanulnia Idegen, szeretetlen környezetben kezdte meg a nehéz harcot, de diadalmasan megbirkózott minden nehézséggel és az első tanév végén már valóban a makói gimnázium legjobbjai közé került. A falusi ember képzeletében a téli hideghez, a zimankóhoz elválaszthatatlanul hozzátartozik a fekete, károgó varjúcsapat. Dühös is, ahogy meglátja őket. Nemcsak azért, hogy olyan gyászbaborül- tak, hanem azért is, mert azt tartják, tavasszal nincs a kelő búzának, a kukoricának nagyobb ellensége ennél a falánk madárnál. Vajon így van-e? Káros, vagy hasznos-e a varjú? Olyan régi kérdés ez, hogy már a kézzel írt pergameneken is találtak róluk feljegyzést. ötven évvel ezelőtt meg különös hevességgel dúlt a vita. Akkor mondta Herman Ottó, a haladó magyar természettudomány jelese, a nagy madártudós, hogy „kitört a varjúháború”. Vitézül védelmezte őket a szembenálló tudósok és a közvélemény támadásával szemben. Kijelentette, hogy a varjú nem él maggal, csak végszükségben. Igazságot kellett tenni, nekiálltak tudományos alapossággal kideríteni a tényállást. Csörgei Titusz, a Madártani Intézet akkori vezetője végül kijelentette: hasznos madár a varjú, védeni kell, nem irtani! Mire alapozta a bátor kijelentését? Sok évi megfigyelésre, a felboncolt sok ezer varjúgyomorra. Kiderült, hogy a madár nem csupán a föld felszínén pusztító rovarokat írtja, hanem hozzáfér a gyökérzet kártevőihez is. Egy másik nagynevű ornitológus megfigyelte, hogy például az árpaföldnek mindig csak egy bizonyos részét lepik el a varjak, de azt aztán alaposan. Hogyne tették volna, amikor terített asztaluk volt: nyüzsgött a ga- bonalégylárva, meg a drótféreg. A varjúgyomrok arról is tanúskodnak, hogy a madár elsősorban állati táplálékon él, a rovarokat, csigákat, mezei pockokat pusztítja. Találtak olyan varjút, amelyiknek a begye pattanásig feszült a drótféregtől. Volt már rá példa, hogy a répatáblát a varjak mentették meg a vetési bagolypille hernyójától, a mocskospajortól. Miért mondják a varjút mégis károsnak? Azért, mert kártételét jobban számontartják, mint a hasznát. A kikelő vetés hiányosságai szembetűnőbbek, mint az elpusztított rovarok ezrei. Mégis, legyünk tárgyilagosak. Tavasszal, a kukorica elvetése után biztos, hogy a varjak boldogan felcsipegetik a talált kukoricaszemet, amelyik takaratlanul fekszik a földön. De- hát az ilyen szemből úgy sem lenne kukorica! Az is igaz, hogy esős tavaszon, amikor a bogarak elbújnak, a kelő kukoricát is megdézsmálják. Ahol azonban időben és mélyen vetnek, elkerülik még az ilyen kevés kárt EMBERE K VAGYUNK! BOLDOG SZÜLÖK Apja fia! ALBÉRLET Felelősségrevonás Gyomormosás után (r i 11 H KISS o*sj — Jóember, ezzel a lábát kellett volna kenegetni! Változik a falu — Látod anyjuk, amíg fiatalok voltunk nem volt kultúr- ház; most van kultúrház, de nincsenek fiatalok! Katapult Verselő diák volt, szenvedélyes vitatkozó. Tanárai korán felfigyeltek ritka képességeire, az átlagosnál feltűnően nagyobb intelligenciájára. Hamar kapcsolatot talált Makó társadalmának azzal a polgári rétegével, amely a haladó szellemet képviselte a megyeszékhely maradi uraival szemben, ebben az ellenforradalmi korszakban. Néhány nagyszerű makói entellektüel — orvos, ügyvéd, kereskedő, festőművész is vMf közöttük — atyai szeretettel fogadta barátságába az izzószemű diákot, akinek lelkében köztük kristályosodott ki költői hivatástudata. Ebben a körben ismerkedett meg Makó gyakori vendégével, Juhász Gyulával is, akiben mesterét látta és aki elsőnek sejtette meg benne a költőt József Attila költői pályájának Makó volt a kiinduló állomása, s a makói évek'döntő módon hatottak forradalmi szemléletének kialakulására is. Saitos Gyula azokban az időkben szerkesztője volt az egyik makói napilapnak. Elsőnek vette pártfogásába a diákköltőt egyengette útját, figyelte fejlődését. Most megjelent könyvében számol be -em- ; lékeiről. Vallomása a jósze- : mű kortársé, tehát minden : bizonnyal hiteles. írását a sze- ! retet melegíti sok helyen lí- j raivá. Az olvasó nemcsak az ■ egészen fiatal József Attila ! hűséges és vonzó portréját \ kapja könyvében, hanem meg- i ismeri Makót is, főleg azokat : a rokonszenves makóiakat, ! akik az ellenforradalmi reakció legsötétebb korszakában is hitet mertek tenni a haladás eszméje mellett, és idejekorán fölismerve a jövendő nagy költőjét, atyai szeretettel teremtették meg számára az indulás lehetőségét. József Attila már költő volt — első verseskönyve Juhász Gyula gyönyörű előszavával már megjelent — amikor letette az érettségit és elhagyta Makót, hogy a szegedi egyetem bölcsészkarának legyen a hallgatója. Makótól megille- tődve búcsúzott. E kis vidéki várost elhagyom már... mert menni kell és én már meg se kérdem, hogy többet ér-e a rideg Öröklét, az egész világ kicsi városomnál... — énekli Elköszönő szelíd szavak című szép, szomorú versében. Saitos Gyula emlékező írása ennek a versnek ad méltó, reális hátteret. (Magvető Könyvkiadó) Magyar László is. Ha riasztásra kerül a sor, minden madárijesztőnél többet ér, ha egy-két öreg madarat lelőnek és tetemeiket otthagyják a földeken. A varjú értelmes, hűséges madár. Már nem az emberhez, hanem egymáshoz. A Madártani Intézet adatai szerint hazánkban legalább kétszázötvenezer pár vetési varjú él. Azért pár, mert a varjak erényes házaséletet élnek. Évente négy-öt fiókát költenek ki. Hogy mégsem szaporodnak el túlságosan, az a téli éhezésnek, a ragadozómadaraknak és a betegségeknek tulajdonítható. A kutatók véleménye szerint kevés kivételtől eltekintve, a madarak nagy többsége — köztük a varjú is — megérdemli a kíméletet. Amelyik kárt okoz. csak bizonyos körülmények között teszi. Hiszen a madárnak úgy is olyan sok az ellensége, nem kell, hogy még az ember is pusztítsa őket. (k. m.) Kár.,. Kár...
