Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-23 / 94. szám
/ 4 "‘’&eü4iw 1964. ÁPRILIS 23, CSÜTÖRTÖK Több mint hétezer vagon zöldáru Mit kap a tsz a szélütésért — Sok a lekötetlen szabad áru Sárgarépára és uborkára még lehet szerződni Rövidesen beköszönt a zöldségszezon. Az üvegházi salátát, zöldhagymát már árulják a piacokon és exportálunk is. A várható szabadföldi termés felvásárlására hogyan készült fel a MÉK, vajon az idén milyen lesz a szállítás, a tsz-ek és a MÉK kapcsolata? Ezzel a kérdéssel fordultunk a legilletékesebbhez, Dömötör József MÉK-igazgatóhoz. — Mint ismeretes, tavaly elég sok zöldáru ment tönkre a lassú, vagy szervezetlen szállítás miatt. A tavalyi hibákon okulva, az idén igyekszünk a szállítást zavartalanul lebonyolítani — mondotta a többi között a MÉK-igazgató. — Ezért — például — megállapodást kötünk a termelőszövetkezetekkel, hogy — ahol erre lehetőség és szállítási eszköz van — ők szállítsák a zöldséget a MÉK telepeire. Véleményünk szerint ez nem megy a tsz munkák, a mezei szállítááok rovására, mivel zöldséget éjszaka is lehet, sőt sokszor kedvezőbb szállítani. Dömötör elvtárs elmondotta, hogy a Pest megyei Hírlapban ezzel kapcsolatban már megjelent egy nyilatkozat a MÉSZÖV elnökétől, amely félreértésre adhat okot. — A helyzet ugyanis az, hogy a tsz-ek a zöldségszállí- tásoftért a rendes TEFU-iari- fát kapják —, folytatta Dömötör elvtárs. — S ez a díjszabás 40 százalékkal több, mint amennyit a tsz-ek tavaly kaptak szállítási díjként. (Tehát nem a rendes TEFU-tari- fán felül 40 százalékos dotációt kapnak a tsz-ek, mint az lapunkban megjelent. Szerk. megjegyzés.) — A szállítással reméljük nem lesz baj, különösen, ha a tsz-vezetők is szívükön viselik a megtermelt áruk idejébeni értékesítését. Annál nagyobb veszély mutatkozik a nem szerződött, úgynevezett szabadáru értékesítésénél. ..Jelenleg ugyanis a megyében a MÉK felmérései szerint — tsz-ek 2427 vagon zöldárura nem szerződtek. Ezt a mennyiséget a szabadpiacon, saját standjukon akarják eladni. A MÉK felmérte a megyében a piaci szükségleteket, ennek alapján szerződött összesen 7 ezer 769 vagon zöldárura, amelyet minden körülmények között átvesz, és igyekszik majd értékesíteni. De vajon mi lesz a tsz-ek szabad árujával, ha a piac telítődik és a azonos növényféleségből nagyobb lesz a kínálat, mint a kereslet? Vajon gondoltak-e erre a termelőszövetkezetek vezetői? Ilyen esetben az áru eladatlan lesz és a földeken megy tönkre. — A MÉK ezek szerint csak a szerződött árut veszi át? — Nemcsak azt, a szabad árut is, persze csak akkor, ha tudunk piacot találni. De ha nem, akkor a MÉK nem vállalhat felelősséget a tsz-ek elképzeléseiért. Előfordul ugyanis, hogy egy-egy tsz például tíz holdra szerződött, de tizenhárom holdon termelt paprikát, azzal a gondolattal, hogy majd szabad piacon értékesíti a három hold termését. S amikor nem tudta azt értékesíteni, a három hold termését is a tíz holdhoz csapta, s így nagyobb átlagtermést mutatott fel a MÉK-nek, amelytől követelte, hogy áruját vegye át. Ezért mi a meny- nyiségi szerződéskötés híve vagyunk és ellenezzük a termelésben a tervszerűtlenséget. — Mit tegyenek a tsz-ek? — A legjobb megoldás az, ha pótszerződéseket kötnek, módosítják elképzeléseiket. Még nem késő. Sárgarépára például 400 holdra is lehetne szerződni, uborkát is szeretnénk többet termeltetni, mint amennyire szerződtünk. Helytelenítjük például, hogy a termelőszövetkezetek 950 vagon olyan dinnyét akarnak szabadpiacon értékesíteni, amelyre nem szerződtek. — Mit javasol a helyzet normalizálására ? — Csak tanáccsal szolgálhatok, hiszen végső soron a termelőszövetkezetek tagsága dönt, hogy területén mit termel. Azt javaslom a tsz-ek vezetőinek, hogy még egyszer gondolják át: mit és hogyan termelnek, és az általunk javasolt terményféleségre szerződjenek, mert az ilyen árut mi minden körülmények között átvesszük és így nem érheti őket meglepetés — fejezte be nyilatkozatát a MÉK igazgatója. _________ (er. s.) — Tíz kisipari szövetkezet, három háziipari szövetkezet és hatszázharminckét magánkisiparos áll a budai járásban a lakosság szolgálatában. HangManások vokak...| VIDÉKI KIADÁSAINK JELENTIK A Honvédelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az április 22-re virradó éjszaka, illetve hajnalban Budapesten és környékén észlelt robbanások gyakorlatozó szuperszonikus repülőgépek által előidézett hangrobbanásck voltak. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA Bűnvádi eljárás indult Vaj- nóczi Istvánné 54 éves döm- södi asszony ellen, mert a vele egy házban lakó 30 éves Karászi Imrénét megverte és a földhöz vágta. Ennek következtében Kara- szinénak betört a feje és 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A verekedés előzménye: a két asszony egymásról pletykázott ' Ausztriába akart szökni Kovács János 27 éves segédmunkás, büntetett előéletű alsónémedi lakos. Kovácsot a Duna mentén, Gö- nyü község határában elfogták. Bűnvádi eljárás indult ellene. Halálos gyermekim lesei Kedden délután háromnegyed háromkor Kerepesen, a Mogyoródi úton, a futballpá- lya mellett, Csomós Imre, 51 éves budapesti lakos, a kókai Kossuth Tsz dolgozója, egy kőrakásnál követ rakott fel az általa hajtott és a kókai tsz tulajdonát képező kétíogatú lovaskocsira. Közben észrevette, hogy egy kisfiú, Hódi István, kerepesi kelmefestő 5 éves István nevű kisfia felült a bakra. Csomós levette őt, ráijesztett; a gyerek erre elszaladt. Néhány perccel később Csomós elindította a kocsit és pár métert haladva megállt, hogy helyet adjon egy arra tartó teherautónak. A teherautó elhaladtával Csomós ismét elindította a lovakat. Né- hány.-méter után-arra .lett fi-, gyeimes, hogy a közelben játszó gyermekek kiabálnak: álljon meg, egy gyerek a kocsi alá esett. Csomós azonnal megállt, de az egyik kerék akkor már átment a kisfiú fején, aki a 'helyszínen meghalt. A tanúk vallomása alapján megállapították, hogy a balesetért a kisfiú hibáztatható, aki virgonc, játékos kedvében fel akart kapaszkodni a mozgásban levő lovaskocsira és a kerék alá esett. — A mandulával semmi baj, de a gyomorban valamit látok. (Greskovits rajza) fonlldi/fíriarg? Holnap folyiatjuk Mint arról már hírt adtunk, a ceglédi Földváry Károly iskola nevelőtestülete bemutatta Dobozi Imre: Holnap folytatjuk című kétrészes drámáját. Az előadás nagy és megérdemelt sikert aratott. Különösen az Ágass mérnököt alakító ! Megyeri Tibor kapott sok ; tapsot. Rajta kívül Irházi Sán- | dór, Kovács András és Me- j gyeri Tiborné emelkedett ki I az együttesből. Vajon mikor? I Jóideje épül már a törteli művelődési ház. A falu lakossága kíváncsian várja: vajon mikor foglalhatja el a kultúra új »hajlékát. Állítólag augusztus 1-ig be kell fejezni az építkezést. A törteliek bíznak benne, hogy ez a nap egyben a megnyitást is jelentheti. , Több mint hétmillió forint gépekre A ceglédi termelőszövetkezetek ebben az évben jelentős mértékben gyarapítják gépparkjukat. összesen 13 erőgépet, 45 pótkocsit, 5 silókom- bánjt és 4 Rapidtox növényvédőgépet vásárolnak. Több mint hétmillió forintot biztosítanak erre a célra. Ezenkívül több helyen magtár, kukoricagóré és istálló épül. MDNCRaVfflfiBB Pihenőnap nőikül Vasárnap korán reggel határszemlére indultak a járási pártbizottság munkatársai. Péteriben különösen a háztáji földeken tapasztaltak élénk munkát. A határban egy gép szántott, egy másik pedig vetett, Gyomron 200 hold kukoricát kell még elvetni. Vasárnap egy gép vetett. Két másik gép szántott, kettő pedig trágyát szállított a kertészetbe. Maglódon vasárnap a cukorrépavetést permetezték 15 holdon. A sülyi határban ezen a vasárnapon csend honolt. Igaz, hogy eddig minden áprilisi vasárnapot felhasználtak a munkára, hétköznapokon pedig este későig dolgoztak. Az úri határ annál mozgalmasabbnak tűnt. Sokfelé szántották, vetettek, nemcsak a közös területeken, hanem a háztáji gazdaságokban is. MEGNYÍLT A RENDELŐ Egykor Szentiványi méltósá- gos úr kúriája volt az a ház, amelyben most megnyitották a gombai orvosi rendelőt. A falu lakossága társadalmi munkával is hozzájárult ahhoz, hogy a rendelő valóban korszerű gyógyítási lehetőséget teremtsen. Száz vagon borsó, 500 vagon lecsó Minden eddiginél nagyobb feladatok várnak az idén a konzervgyár Il-es telepére. Za- kuszkából 1964-ben 900 vagonnal készítenek. A borsóterv 100 vagon, lecsóból is jelentős mennyiséget küldenek majd Nagykőrösről a boltokba. Előreláthatólag a telep 500 vagon lecsót gyárt. I Az éter hullámain Hétfőn délután a Kossuth- adón nagykőrösi kamarazene- kar műsorát sugározták. A Székesfehérváron nemrég megtartott kamarazene-fesztivál alkalmából vették fel a Nagykőrösi Állami Zeneiskola kamarazenekarának műsorát. A fesztivált egyébként bemutató jelleggel tartották meg. A nagykőrösiek műsorát ott osztatlan elismeréssel fogadta a közönség, ezért örökítették meg hangszalagon. Az oregedo nő szerelme. Nevetséges. És az öregedő férfi szerelme? Men ilyen is van! Nézem a tükörben az arcom, amelyen még egy kis jóindulattal markánsnak lehet nevezni a ráncokat, érdekesnek az ősz hajszálakat és szerelmes szeretnék lenni. Nagyon szerelmes. Most értem meg, csak most tudom megérteni, miért lobbannak szerelemre náluk fiatalabbak iránt az egyáltalán nem fiatal asz- szonyok, korban, körülményekben egyébként tisztes családanyák. Most, hogy szemben állok a tükörrel és úgy érzem, mire újra belenézek, a Kék hold völgyének megöregedett múmiája tekintene vissza rám. Pedig nem is a nőt vágyom a szerelemben, és még csak nem is magát a szerelmet. A fiatalságot. Az ifjúságot, amely egyet jelent a szerelemmel. Azt kívánom vissza utolsó kapaszkodással és szégyenkezve, hisz lányom barátnői után fordulok meg az utcán és fiam barátai fecsegnek hanyagul előttem hódításaikról, tehetvén, mert nem éreznek már konkurrensnek, vetély- társnák. Állok a tükör előtt és nézem magam, az ismert és mégis ismeretlen arcot. Ha behunyom o szemem, nem látom magam. Érdekes, a festők is csak a tükörből tudják megfesteni saját önarcképüket. Éppen így állnak egy tükör előtt, kicsit összehúzott szemekkel vizsgálgatnak egy arcot, figyelik a vonásukat, az orr, a szem ívét, keresik, kutatják ebben az arcban a megfoghatót, a lényeget, amely kifejezi az egészet. Nem ismerjük magunkat és közben mások sorsában és sorsával döntünk. Tegnap is találkoztam vele. Ültünk egymás mellett, én hallgattam, ő beszélt. Vajon milyen lehetett akkor az arcom. Tudom, nagyon egyenesen ültem, vigyáztam, nehogy bárki is észrevegye, hogy kissé hajlott már a hátam és könnyen mosolyogtam, pedig éreztem, hogy már megint orvtámadásra készül a reumám. Nevetséges. És mégsem szégyellem, legalábbis magam előtt nem. Jó volt. Pedig hozzá se értem, egyetlen szót, egyetlen célzást sem tettem, csak ültem mellette és hallgattam enyémnek fele élete apró, de számára fontos történeteit. — És akikor, tetszik tudni... — Ne mondja így, hogy tetszik tudni — mondtam csendesen, mert olyan volt, mintha valami tőlem távolodó csónakban ülne és nekem nem lenne már erőm, hogy közelebb evezzek hozzá ... — Hát, hogy mondjam? — kerekedett nagyra a szeme, hogy íriszén apró kis sárga foltok villantak fel, mint valami lágy mozgású macskának. Valóban, hogy mondja? Hogyan: hogy a szavak körülfonjanak bennünket, mint a folyondár. — Ahogy jólesik ... kedves ... Mondja csak nyugodtan és én hallgatom ... Tovább beszélt. Ha meggondolom, rengeteg csacsi- ságot, lényegtelen apróságokat. Sok naivságot. Mástól és máskor idegesítene ez a fecsegés, most csacsogásnak érzem és elringat. Ha butuska patak is, de nekem bukdácsolja habjai szavát ha értelme soványka is, de most az enyém és én most, úgy látszik, kevéssel is beérem. Ha visszagondolok a tegnapi találkozásra, nem is tudnám felidézni, miről folyt a szó eleinte. Csak arra emlékszem, hogy kék, könnyű ruhájában úgy ült mellettem, mint valami üde virág és mennyire igaza van Móricznak, illata volt a szavának... Mézes illata. A tenyérnyi cukrászdában, ahová véletlenül betévedtünk, jöttek, mentek az emberek, tompító zsongás, cso- szogás, füst és kávé illata kavargóit a levegőben és én behunytam a szemem... Most úgy éreztem magam, mint húsz, vagy huszonöt évvel ezelőtt... Vajon menynyi idő alatt futná le a százat? És vajon, sikerülne-e a haskelep a nyújtón? Tudnék-e verset írni, csengő-bongó rímekkel, hozzá, ehhez a kislányhoz, a szerelemhez? És tudnék-e nagyokat röhögni, üvöltve — végig rohanni a padok között és nagy pofont adni, hogy lássák a lányok, milyen stramm fickó vagyok? — Tetszik tudni, engem mindig idegesített, ha kakaskodtak a fiúk... Én a komoly embereket szerettem és szeretem... Nem tudom miért van ez így, de így van __ A női ösztön? Mintha csak megértette volna, mire gondolok én, mintha csak mentőövet nyújtott volna számomra: kapaszkodjam ki az ifjúság örvényes vizéből, ússzak csak a csendes vizeken: ő is a halkan suttogó habokat szereti. A szomszédos irodában dolgozik egyébként, talán egy hónapja, de legfeljebb kettő, ha idekerült. Először fel sem figyeltem rá: jött, bement az ajtón, kijött az ajtón és elment. Aztán egy délután, amint éppen az irodájukba akartam belépni, egymásnak szaladtunk. Játékosan, . kicsit meg is játszva az öreget, akinek mindent szabad már, magamhoz szorítottam: — Hopp ... most megvan. Elrabolom... Elnevefte magát, aztán elkomolyodott arccal nézett rám és nem igyekezett szabadulni ölelésemből. Én jöttem zavarba, mint valami tacskó kölyök, elengedtem és Keszeg vigyorral léptem be az irodába, közben mint valami tettenért bűnös, azt figyeltem, észrev ették-e? Legalábbis nem mutatták! Ennek két hete. És egy hete mindennap találkozunk a munkaidő után. Tegnap is. És ma is találkozunk majd. Állok a tükör előtt és nézem magam. Szerethet-e egy alig húszéves lány egy negyvenöt éves férfit. Szerethet. Miért ne szerethetne. Végigsimítok az arcomon, mintha a ráncokat akarnám eltüntetni, amelyek kérlelhetetlen fintorral gúnyolják álmaimat. Nem akarom nézni, nem akarom látni ezeket a ráncokat, amelyek arra emlékeztetnék, hogyha másodszor virágzik is az akác, de a méhek kerülik: tudják, méze nincs. A lakás üres. Mindenki elment 'hazulról már, csak én vagyok itthon, töprengve, tanácstalan örömmel szívemben. — Valami baj van? Néhány napja olyan furcsa vagy? Annusnak remek érzéke van. Soha nem tudtam neki hazudni, csak rámnézett, kicsit rövidlátó szemével és úgy éreztem, hogy nagyon mesz- sze, nagyon is mélyre lát. — Itt a tavasz, biztosan szerelmes az öreg — vetette oda lányom és a fiam hangosan felnyerített, annyira tetszett neki az ötlet. — öreg az országút! — vigyorogtam rájuk. — Te pedig ne nyeríts, mert karámba duglak. Igazán itt volna az ideje, ha több tiszteletre nevelnéd gyermekeidet az apjuk iránt... Annuska megint rámnézett, én meg kijöttem a szobából. A lányom tizenhét, a fiam tizenöt. Ű alig húsz. Én meg negyvenöt. Kegyetlen számok, kegyetlenek az évek. Defhát van módom szembeszállni a kegyetlenséggel, van erőm le- bími, van lehetőségem megcáfolni az évek érveit. Rágyújtok egy cigarettára. Annus tizennyolc éve vitázik velem, hogy reggeli előtt sohase gyújtsak rá... — Vigyázni kell az egészségedre, öregem... Nem vagy már ifjú, ha tetszik, ha nem... Ezt tegnap mondta. Elvörösödtem. Mintha célzás lenne, mintha tudna valami olyanról, ami még nem következett be, amelyet sóvárgok, s amelynek bekövetkezésétől mégis félek. Furcsák, csodálatosak, megértők és félelmetesek az asszonyok. A nagyapám mondta egyszer: „Amikor nagyanyádat megismertem, azt hittem, ismerem, tízévi házasság után úgy éreztem, hogy most már aztán nyitott tenyér előttem, amikor a huszonötödik évfordulót ültük, megesküdtem volna mindenre, hogy még azt is tudom, mit álmodik... És most jövök rá, hogy fogalmam sincs, kivel éltem együtt negyven esztendeig...” Tréfának szánta és nagyanyám jót nevetett rajta. Pedig ebben van igazság. Vagy mi akarjuk, férfiak, hogy igazság legyen? Azért nagy bolond vagyok: tizennyolc év után szerelmesnek lenni egy húszéves lányba. Dehát szerelem-e valójában? Talán az, talán nem. Most még nem lehet tudni. Még? Dehát, mit akarok és meddig akarom? Kérdések és újra kérdések, amelyekre a választ attól várom, aki feltette ezeket a kérdéseket: magamtól. Lassan öltözködöm. Félek. Olyan izgalmas és olyan reménytelen ez az egész ügy, és talán egy kicsit nevetséges is. Lehet, hogy bácsit lát bennem, akinek elmondhatja élete ki- sebb-nagyobb gondjait, bajait ... Tíz éve meghalt az apja. Hát kihez menne? Csak hozzám jöhet. A fiatalok nem tudják megérteni az egyedüllétet, fogalmuk sincs mi az, hogy meghallgassuk a másikat, csendben, megértőén, hogy úgy jöjjenek hozzánk, mint az orvoshoz, nem szégyellve meztelenségüket... Most mit lát bennem ez a lány? Az idős és megértő férfit, vagy csak a férfit? Talán jobb lenne nem találkozni vele. Nekem lenne jobb. De vajon ez nem önzés-e ? S az nem önzés, hogy egy fiatal lányt lekötök magam mellé, aki jómaga is ezer szállal és évekkel, könnyekkel és mosolyokkal, gondokkal és örömökkel kötődik három emberhez? Újra itt állok a tükör előtt. Nézem magam. És mit látok? Egy arcot, egy ismeretlen arcot ráncokkal, őszülő hajjal és igen ... kicsit már fáradt szemekkel. Íme, itt áll, aki a fiatalságát keresi — másban. Nem magában, nem is azokban, akik körülötte élnek, és belőle, érte lettek, s nem a holnapban, amely azért még előtte áll. Hisz amíg van előttünk cél, addig öregedhetünk s csak a fiatal tud öregedni. Másban keresni: egy furcsa, kicsit csaló, kicsit erőltetett szerelemben. Megvárom-e munka után? Nem tudom. Vagy már nagyonis tudom? Gyurkó Géza