Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-18 / 90. szám
VÉRADÓ KATONÁK Egyre többen felismerik az önkéntes véradás jelentőségét s egyre több azoknak a száma, akik vérükkel járulnak hozzá bajbajutott embertársaik életének megmentéséhez. A ceglédi véradó állomás dolgozói a napokban a ceglédi laktanyát látogatták meg. Alig pár óra alatt 138 fő adott vért s az állomás dolgozói 44 liter vért juttathattak el a kórházakba. Felvételeink a véradás egyes mozzanatait örökítették meg. Jó Iramú, változatos, helyenként színvonalas mérkőzést láthatott az elmúlt vasárnap a Ceglédi Építők—Kistext mérkőzés közönsége. A játék láttán zúgott is a biztatás. Sajnálatos, hogy egy kis szurkoló csoport, megfeledkezve magáról, a kemény, férfias játék közben előforduló kisebb- nagyobb szabálytalanságok láttán, eléggé el nem ítélhető módon „csürhézni” kezdte az ellenfél csapatát. Szerencsére a hazai csapat vezetői leállították őket még a kezdet kezdetén, amiért csak köszönet illeti őket. Természetesen, bízunk abban, hogy a kézilabdasport népes szurkolótábora továbbra is sportszerűen és lelkesen biztatja kedvenc csapatát, annál is inkább, mert vasárnap, április 19-én délelőtt fél 11 órakor Gyöngyös csapatát fogadja Cegléd együttese. A mérkőzés újabb fontos állomása az NB II-ben való szereplésének. Napirenden : pírásunk sportélete A Ceglédi Járási Testnevelési és Sportszövetség elnöksége a szokásos havi elnökségi ülésen behatóan és mindenre kiterjedő figyelemmel tárgyalta. a járás sportéletét. Az ülésen több napirendi pont szerepelt. Elsőnek Magyar Antal, az atlétikai szövetség elnöke igen részletesen beszámolt a ceglédi járás atlétikai sportjáról. Járásunkban 5 atlétikai szakosztály működik és még négy helyen foglalkoznak az utánpótlással. A mintegy 200 atléta közül 50 százalék ifjúsági, igen kevés a felnőtt és zöme a serdülő korcsoportból van. Az elmúlt évben a megyei pontszerző bajnoki versenyeken atlétáink 1022 pontot, míg a megye többi szakosztályai 765 pontot szereztek. Ilyen nagy járáshoz képest a létszám kevés, minőségileg közepesnek mondható. A járás területén csak egy futópálya van, az sem kifogástalan. Cegléden átépítés folyik, Abonyban kisebb munkával elfogadható futópálya épülhetne. Albertirsán nincs pálya, pedig itt igen élénk és eredményes a sportélet. Cegléd 600 éves jubileumára vándorserleget létesítettek és komoly versennyel készülnek. Csendes Ferenc, a Nagykőrös Városi TS elnöke kérte, hogy időben közöljék a verseny napját, mert Nagykőrösről üdvözlő stafétát indítanak. Gáli Lajos, a JTS elnöke beszámolt arról, hogy április 4-e tiszteletére több sport- eseményt szerettek volna rendezni, de a módosított költségvetés miatt csupán a röp- labda-villámtornát tudták lebonyolítani. A következőkben ismertette és tárgyalásra bocsátotta a II. negyedévi munkatervet. A határozat értelmében létrehozzák a Cegléd Városi Társadalmi Sportbizottságot, amely a JTS méllett működik. A II. negyedévben beszámoltatják a nagykőrösi sportiskola vezetőségét az eddig végzett munkáról. Az elnökség tagjai a beszámolókat tudomásul vették. SAKK A Spartacus megyei I. osztályú bajnokságban részt vevő sakkcsapata vasárnap a Pilisi Bányász csapatával mérkőzik. A tíztagú csapat eredménye dönti el, hogy a II. vagy III. helyezést érik-e el. Vasárnap délelőtt 9 órakor a ceglédi Kossuth gimnáziumban nagyszabású tornaverseny lesz. Ez alkalommal a megyei serdülő leány egyéni bajnokságra és ifjúsági seregszemlére kerül sort Hol művelődjünk, hol szórakozzunk? A Művelődési Házban: ma este 8-tól 1 óráig össztánc, Palotás Tibor táocdalénekes közreműködésével. Este fél 8 órakor a Földváry Károly általános iskola pedagógusai Do- bozy Imre: Holnap folytatjuk című színművét adják elő. Vasárnap 5 és 7 órakor filmvetítés. Délután fél 3 órai kezdettel tartják meg a városi kulturális szemlét. A KGV Dózsa Művelődési Otthonában: ma délután 5 órakor és vasárnap délután 5 és 7 órai kezdettel a Párbeszéd című magyar filmet vetítik. Vasárnap a szokásos nyitvatartási időben a nyugdíjasok klubja tart nyitva. Rendőrségi krónika Végh Miklós, Cegléd, Örkényi u. 20. szám alatti lábos ittas állapotban vezette segéd- motorkerékpárját. Az út mindkét oldalát igénybe vette, közben veszélyeztette a saját és mások életét. Ittasságával súlyos balesetet idézhetett volna elő. A járási rendőrkapitányság 500 forintra büntette és vezetői igazolványát 6 hónapra bevonta. Kéri Imre kocséri lakos motorkerékpárjával vezetői igazolvány nélkül közlekedett. Valahányszor a rendőrök igazoltatni akarták, nagy sebességgel tovább hajtott. Március 18-án azonban ez a módszer nem vált be, végül is sikerült igazoltatni. 1000 forintra büntették. Február 9-én a ceglédi Kossuth Tsz zárszámadási vacsoráján szórakozott Kiss László és Dombai Ferenc. Hamarosan megfeledkeztek ' azonban a kulturált szórakozás szabályairól és igen sok szeszes italt fogyasztottak. Ittas állapotban botrányosan viselkedtek, majd hajnalban hazafelé menet megtámadtak és bántalmaztak két békés járókelőt. A rendőrség 500—500 forintra büntette a két „fenegyereket”. Ittassággal vádolja a rendőrség Széles István abonyi lakost, aki az abonyi vásárban szeszes italt fogyasztott és részegen motorkerékpárt vezetett. Büntetése 500 forint, ezenkívül az I. számú betétlapját 1 évre bevonták. — Kovács János, Cegléd VII., Földvári Károly utca 7. szám alatti 53 éves kertész, tragikus hirtelenséggel meghalt április 3-án. Havi 15 forintos élet- és balesetbiztosítása volt, így feleségének 1840 forint kártérítést fizetett ki az Állami Biztosító ceglédi fiókja. — A ceglédi Dózsa Népe Termelőszövetkezetben örvendetesen növekszik a tejhozam. Az istállóátlag eléri a 12 litert. Megkezdődött a nyári táborozás előkészítése Pajtások! A nyári táborozások előkészítése megkezdődött. A ■ tábor Balatonszárszón lesz, az általatok már ismert kedves környezetben. Saját konyhát üzemeltetünk a táborban. A táborozás időpontja: I. turnus június 29-től július 8-ig, II. turnus július 8-tól július 17-ig. Jelentkezzetek csapatvezetőiteknél, akiktől részletes felvilágosítást kaphattok az egyéb tudnivalókkal kapcsolatban is. SPORT A városi úttörőelnökség úgy határozott, hogy a tavaszi sportmunka keretében befejezik a labdarúgó-bajnokság őszi fordulóját. A. leányok részére megrendezik a kézilabda-bajnokság tavaszi fordulóját és a fiúk részére is bajnokságot írnak ki kézilabdában. 4e A négvtusa-bajnokság háziversenyeit április 15-től 30-ig rendezik a csapatok. A városi négytusa-bajnokság 11-én lesz. Felhívás május A megyei expedíciós vetélkedő 1964 április 20-án lesz a művelődési ház színháztermében. Minden érdeklődő pajtást szeretettel várunk a nagyon érdekesnek ígérkező megmozdulásra délelőtt 9 órától délután 4 óráig. Üttörőelnökség Fchéífl az állami tűzoltósághoz A Budapesti Tűzrendészet! Osztályparancsnokság személyi állományának kiegészítésére megyénkből is vesz fel jelentkezőket. Tényleges katonaidejüket letöltött, 30 évnél nem idősebb férfiak jelentkezhetnek, akik Nagy-Budapest területén vállalják a tűzoltószolgálatot. Közelebbi felvilágosítást a községi tanácsok, önkéntes és állami tűzoltóparancsnokságok, vagy közvetlenül a Budapesti Tűzrendészet! Osztályparancsnokság (Budapest VIII. Szántó-Kovács út 1—3) nyújtanak. — Az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat vezetősége és szakszervezeti bizottsága április 20-án este 7 órai kezdettel író—olvasó találkozót rendez a művelődési házban. A találkozón megjelenő írók a helyszínen könyveket dedikálnak. Az est, keretében könyveket sorsolnak ki. — Farkas Sándor, Cegléd, Hunyadi út 9. szám alatti lakos 35 százalékos baleseti rokkantsága után 5250 forint kártérítést kapott az Állami Biztosító ceglédi fiókjától. Nevezettnek a MÁV-nál havi 2 forintos vasutas baleseti biztosítása van. — A 19. számú körzet tanácstagja. Tóth Istvánná április 24-én délután 6 órakor a Kálvária úti iskolában, a 44. számú körzet tanácstagja szintén 24-én délután 6 órakor az V. kerületi óvodában tartja tanácstagi beszámolóját. — Hétfőn, 20-án délelőtt 9 órától délután 2 óráig úttörő- vetélkedő lesz a művelődési házban. KORSZERŰSÍTIK az abonyi SZŐNYEGSZÖVŐ ÜZEMET Az igényeknél jóval kevesebb a naposcsibe A Pest megyei Kézműipari Vállalat* abonyi részlege múlt évi 9 millió forintos tervét 110 ezer forinttal túlteljesítette. Szőnyeged exportra készülnek. Ebben az évben 500 ezer forintos beruházással korszerű öltöző, fürdő épül. Modem 20 fejes cémázó létesítésével meggyorsítják az anyagellátást. 1965-ben a fonalak festése is megoldódik: új festőüzemet építenek. VERS HELYETT..A napokban egy verset küldtek be a Vasipari Ktsz Déli úti részlegének dolgozói. A vers közlésére ugyan nincs lehetőségünk, a tartalmára ellenben szeretnénk felhívni az illetékesek figyelmét. A dolgozók arról panaszkodnak, hogy a kenyérgyárral szemközti füszerüzletben csak 10 órától lehet friss kiflit kapni, holott tudvalevő, hogy a friss sütemény már korán reggel elkészül a szomszédos kenyérgyárban. Nem kerülne tehát nagyobb fáradságba, hogy már -korán reggel vásárolhassanak a dolgozók friss süteményt. Csak egy kis jóindulat kell és meg lehet oldani ezt a csekélynek látszó, de mégis igen fontos problémát. — 10 ezer háromhetes csibe nevelődik a ceglédi Dózsa Népe Termelőszövetkezetben, igen csekély elhullás! százalékkal. A szerződéses csibék átadására körülbelül júniusban kerül sor. A járási-városi NEB vizsgálata A járási-városi népi ellenőrzési bizottság szerdai ülésén a ceglédi keltetőállomás tevékenységét vizsgálta meg annak tükrében, hogy biztosítani tudja-e a napos- baromfi-igények kielégítését, illetve hogyan történik a te- nyésztojás felvásárlása, osztályozása. A vizsgálat során egész sor probléma merült fel, amely miatt nem zökkenőmentes a keltetőállomás tevékenysége. A múlt évben a ténylegesen kiadott naposbaromfi messze alatta maradt az igényeknek. Naposliba keltetésére — a 6000 darabos igény ellenére — nem is került sor, bár a jó exportlehetőségek miatt mozgalom indult májliba nevelésére. Ennek legfőbb oka, hogy nincs libatörzs a tenyésztojás biztosítására. Az idén közel nyolcezerre emelkedett a naposliba-igény, ennyit tenyésztojás hiánya miatt ismét csak nem tudnak kikeltetni. A' problémák közé tartozik a kapacitás hiánya is. Sok huzavona miatt késik a keltetőüzem bővítése. A legújabb határidő szerint csak augusztusban kezdik meg a munkát. Az 1964. évre beérkezett igények kielégítése sincs biztosítva, nagyobb részt a fenti okokból. A hiányzó napos- baromfi-mennyiséget a váci keltetőállomástól szerzik be. A naposbaromfi-igények kielégítésénél tervszerű tlenséget eredményez az is, hogy az előzetes megrendelések során a földművesszövetkezetek csak hozzávetőleges adatokat adnak. A tenyésztojás-felvásár- lás a megfelelő tenyész- törzsekkel rendelkező termelőszövetkezetektől és a kijelölt mintaközségekből történik. Jelentést fogadott d NEB egyes fogyasztási cikkek minőségének vizsgálatáról is? majd úgy határozott, hogy a napirendekkel kapcsolatos javaslatait az illetékesek elé tárja. Peresztegi Rózsa Melegvízű medence épül a strandon Nyári gond: bővül-e a ceglédi fürdő? Nem követendő példa Közeledik a nyár, hamarosan elérkezik a strand megnyitásának ideje. Az elmúlt éveikben egyre nagyobb forgalmat lebonyolító ceglédi strandon, összezsúfolódó közönséget mind jobban foglalkoztatja, hogy milyen lesz ebben az idényben a fürdési lehetőség. Felkerestük a Községgazdálkodási Vállalat igazgatóját, hogy részletes felvilágosítást kérjünk a fejlesztési munkálatokról. — Ügy tudjuk — fordultunk Balogh Józsefhez —■, hogy rendelkezésre állt a keret, amelyből már az elmúlt évben egy új medencét kellett volna építeni. — Ez téves információ — mondotta az igazgató —, mert a szükséges összegnek alig a felét kaptuk meg és azt is az idén. így szó sem lehetett tavaly a munkák megkezdéséről. Minden kilátásunk megvan azonban arra, hogy még ez évben bővítsük az általunk is szűknek, korszerűtlennek tartott strandot egy 900 négyzetméteres 100—120 cm mély melegvizes medencével. Ehhez a tervek rendelkezésre állnak, VIII. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1964. ÁPRILIS 18, SZOMBAT Alapos vizsgálat előzi meg a vérvételt. Fehér Pál őrvezető egészséges, adhat vért. A véradás után uzsonnával vendégelték meg a véradó katonákat. Ondók Lászlóné gazdaságvezető átadja az uzsonnát Csíki László növendéknek. (Foto, szöveg: Opauszky) Bertái Jenő tizedes ötödször ad vért sajnos kivitelezőt egyelőre még nem találtunk. — Balogh elvtársnak mi a véleménye arról a sokak által hangoztatott panaszról, hogy túl lassan töltődik fel a medence? — Az egyik kútnak rossz a szivattyúja, ezt azonban a szezonra mindenképpen kijavítjuk, ami valamit javít majd a helyzeten. Végleges javulást azonban csak egy új hddegvi- zes kút építése hozhat. Ennek a kútnak hat hónapon belül el kell készülnie. A szükséges engedélyek már megvannak. Ezután még jó néhány tervet sorolt fel Balogh elvtárs. Megvalósításukra sajnos csak később kerül sor, úgy, hogy az idei strandszezonban nem sok újat élvezhet a közönség. A tervek mind nagyon szépek és szükségesek. A magunk részéről tegyük még hozzá, hogy megvalósításuk égetően türgős lenne. És még egyet: meguntuk a sorbaállást! Ha megépül az új, korszerű strand, altkor korszerű vendéglátásról is gondoskodjanak. — D —