Pest Megyei Hirlap, 1964. április (8. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-12 / 85. szám
A KISZ életéből MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 85. SZÁM 1964. ÁPRILIS 12, VASÁRNAP Ne tévesszék szem elöl az anyagi érdekeltség elvét Megvitatták a mezőgazdasági munkaverseny teendőit ■Az MSZMP városi végre' hajtó bizottságának határa zata értelmében a napokbat megbeszélést tartottak az áh lami gazdaság feketei műszaki klubjában a mezőgazdasági munkaversenyről. A megbeszélésen részt vettek a mezőgazdasági intézmények elnökei, igazgatói, párt- és KISZ-titkárai, szb- titkárai, brigádvezetői és a brigádtagok, valamint a városi pártbizottság képviselői. A város mezőgazdasági , munkaversenyét érintő problémákról B. Kiss János, az állami gazdaság igazgatója tartott vitaindító előadást. — A város mezőgazdaságát illetően még számos tennivaló mutatkozik, így a szocialista munkaverseny területén is. Sok esetben nem használjuk ki lehetőségeinket és az összes erőforrásokat. Ha a mezőgazdasági munkát alaposabban szemügyre vesz- szük, megállapíthatjuk, hogy jó néhány területen a munkamozzanatok a sok évtizedes, esetleg évszázados módszerektől nem térnek el csak annyiban, hogy a különböző munkafogásokat gépesítettük. Ennek ellenére a termelékenység tekintetében komoly eredmények mutatkoznak. A mezőgazdaság szocialista munkaversenye a termelékenység emelkedését szolgálja. Az elmúlt évek során jelentős, több száz holdas telepítéseket végeztünk, de ez nem elegendő. Ahhoz, hogy kenyeret tehessünk a dolgozók asztalira, szükség van kenyérgabonára is. Kenyérgabona-szükségletünket viszont csak úgy tudjuk kellőképpen megtermelni, ha jelenlegi területi adottságaink mellett a termelékenységet emeljük. Városunk termelőszövetkezetei — köztudomásúan — nem tartoznak az erős szövetkezetek közé. A munkaversenynek az is a célja, hogy ezeket, ha nem is egy- csapásra, de a későbbiek folyamán a jó termelőszövetkezetek sorába emelje. Nálunk az eddigiek folyamán is volt munkaverseny, de a célt nem szolgálta úgy, j ahogyan azt kellett volna, j Ennek legfőbb oka az volt,! hogy az értékelések nemi történtek meg kellőképpen. A: továbbiakban szükségessé vá-; lik, hogy a versenybizottsá- j gok mindenütt folyamatosan 1 tegyék meg a szükséges in-j tézkedéseket, a városi ver-! senybizottságtól kezdve a gaz-: daságokig bezárólag. A versenyben nem sza- ! bad szem elől téveszteni ! az anyagi érdekeltség ; elvét sem, mert ez igen sokszor — sőt! minden esetben — hasznosan! beválik. A versenyben részt! vevőknek a teljesítés esetén; kitűzött jutalom, illetve ré-; szesedés ne maradjon csak! ígéret, mert ez csak vissza-! húzást jelent a további évek-1 ben. Minden esetben ki kell! fizetni a becsületes, szorgal-; más munkával kiérdemelt ju-; talmat. A verseny elengedhetetlenüli szükséges feltétele az önkén-/ tesség és a nyilvánosság. A szocialista brigádmozga- j lom első szárnypróbálgatásai ! most folynak az állami gazda-! Ságban. Termelőszövetkeze-! teink még nem vettek részt! e mozgalomban. A városi! versenybizottságra a mozga- \ lom kibontakoztatása érdé-; kében sok feladat hárul, hi-; szén az ország több, más! termelőszövetkezetében a ver-! senyforma már kialakult.! Nekünk sem szabad lemarad-! nunk és meg kell tennünk a'{ kezdeti lépéseket — mondotta előadásában B. Kis János. A vitaindító előadás után Fekete József, a Szabadság Termelőszövetkezet elnöke kérte, hogy a városi verseny- bizottságban a gazdaságok jobban legyenek képviselve, biztosítva ezzel a jobb értékelési lehetőségeket. Elmondta, hogy náluk eddig is volt verseny- bizottság, de az nem működött megfelelően, ezért újjá kell szervezni. Lényeges, hogy az értékelés ne szubjektiven, hanem a lehető legreálisabban történjen, mert ez nagyban hozzájárul ahhoz, •hogy a verseny tömeg- mozgalommá váljon. A párt és KISZ-szervezet, valamint a nőbizottság nyújtson megfelelő segítséget. Végül a termelőszövetkezet nevében páros versenyre hívta ki a Petőfi Termelőszövetkezetet. Susán János, a Petőfi Termelőszövetkezet elnöke a versenykihívást elfogadta és elmondotta, hogy ez a helyes módszer, nem úgy, mint évekkel ezelőtt történt, hogy termelőszövetkezetére szinte ráerőszakoltak egy versenytársat. Huszár Kálmán hozzászólásában említette, hogy a Hunyadi Termelőszövetkezetben az elmúlt évben a versenyben részt vevőknek 43 ezer forint díjazást fizettek ki. Két évvel ez előtti versenyfelhívásukra a Dózsa Termelőszövetkezet vezetősége még most sem válaszolt és ezért most a Rákóczi Termelőszövetkezetet hívjuk páros versenyre. A kihívást Cseri József a termelő- szövetkezet nevében elfogadta. Víg István, a gépállomás igazgatója javasolta, hogy a munkaverseny győzteseinek a jutalmazását biztosítani kell. Az értekezlet résztvevői elfogadták az Arany János Termelőszövetkezet — már korábban hozzájuk eljuttatott — felhívását. Horváth József az MSZMP városi vb. agitációs és propaganda osztály vezetője A tárgyalóteremből 99Üssön ágyán** Ketten laknak a Táncsics Mihály utca 2/A alatti telken. Az egyik részén Lévai Ferenc élete párjával, a másikon a Maczelka-házaspár. Különösebb baj nem volt. A kerítés elég jól tartott, csak éppen a kutyák bújtak át néha a szomszédba. Ebből keletkezett a csetepaté. Lévai Ferenc kijelentette Maczelka Józsefnek, hogy a kis kutyát többé nem engedi át a szomszéd portára, sőt annyira elmérgesedett a személyeskedés, hogy Lévai még azt is hozzátette, hogy nemcsak a kutya nem jöhet az ő portájára, hanem más sem, mert ő nyomban agyonüti. Maczelka József hangosan rákiáltott a felpaprikázott szomszédra: — No, itt vagyok! Üssön agyon! A hangos beszédre a két asz- szony is kióvakodott az udvarra, szó szót követett. A két asszony is részt vett a vitában, mire a közel nyolcvan éves Lévainé megtaszította a szintén hajlott korban levő szomszédasszonyt, aki tehetetlenül elterült a földön. Az összegubancolt szomszédi viszonyt csak a bíróság előtt lehetett rendezni. Ma- czelkáék feljelentették a harcias szomszédokat, és így került a két öreg házaspár a bíróság elé. Az enyhítő körülmények alkalmazásával Lévai Ferencnét a bíróság feltűnően durva becsületsértésért háromszáz forint pénzbüntetésre ítélte, az ítélet végrehajtását azonban egyévi próbaidőre felfüggesztette. A földekről jelentjük Elvetették az újburgonyát Növekednek a palánták Az elmúlt héten a változékony időjárás ellenére városunk termelőszövetkezeteiben nem tétlenkedtek a tagok. A tervezett 681 hold szántást 100 százalékig befejezték. A rossz időjárás ellenére 95 holdon elvetették a cukorrépát. Bár az elvetett mennyiség a tervek harmincöt százaléka csak, a munka folyamatos, bizonyára időben földbe kerül a mag. A burgonyát a háztáji földekkel együtt kétszázhét holdon elvetették. Uj- burgonyát a tervezettnél jóval többet vetettek, 50 helyett 97 holdon. Folyik a borsó vetése is. Eddig négyszáztizenegy holdon vetették el a borsót, és a szakaszos vetésterv alapján még közel 140 hold borsó vár elvetésre. A szántás-vetés mellett a kertészetek a palántanevelésre fordítanak nagy gondot. Paprikapalántát eddig 180 holdra készítettek el, paradicsompalántát pedig 495 hold területre nevelnek. A fontos mezőgazdasági munkák mellett 650 hold rét és legelő műtrágyázását hajtották végre a termelőszövetkezetek. A kenyérgabonák fejtrágyázására 3937 mázsa műtrágyát szórtak el a földeken. A munkák vállalása terén — annak ellenére, hogy a határban mindenütt dolgoznak — akad még tennivaló. Különösen a kukoricatermesztésben, ahol a városi átlag csak 70 száza lékos. A cukorrépa vállalása 65 százalékot ért el, és nem sokkal jobb az uborkatermesztés vállalása sem. A napraforgó és a családi művelésű szőlők vállalása 90, illetve 95 százalékos. Mivel a tavaszi munkák sürgetnek, félő, hogy a munka hajrájában termelőszövetkezeteink ezekről a kisebb, de jelentőségüket tekintve mégis nagy feladatokról elfeledkeznek. Társadalmi munkában röplabda-pályát építenek a nÁ V fiataljai (Tudósítónktól.) A DÁV nagykőrösi üzletigazgatóságának KlSZ-szerve- zetében a munka az „ifjúság a szocializmusért” mozgalom keretében folyik. Jelenleg szervezetünkben a fiatalok száma kevés, és ezért a KISZ-en belüli élet sem olyan, amilyennek lenni kellene. Tagságunk nagy része férjezett, illetve nős, így természetes, hogy az érdeklődési körük is eltér az ifjúságot érintő problémáktól. Ebben az évben több ipari tanulót veszünk fel és előreláthatólag ez javít a helyzeten. Az a célunk, hogy a szervezet életét egységesebbé, szorosabbá fogjuk. Főként a sport vonalán kívánunk az eddiginél aktívabban dolgozni. Alapszervezetünk vezetősége elhatározta, hogy a nagykőrösi üzemvezetőség területén társadalmi munkával röplabdapályát épít. Eddig a fiatalok négy hétköznap délután és egy vasárnap délelőtt dolgoztak a pálya megépítésén. A röplabdapálya a tavaly újjáépített kultúrterem mellett létesül. A sportoláson kívül tehát azt is elérhetjük, hogy a szépen megépült kultúrtermünk látogatottsága is növekedni fog. Asztalitenisz-szakosztályunk, amely a múlt évben más üzemek KlSZ-csapa- taival folytatott versenyben is szép eredményeket ért el, ebben a kultúrteremben készül fel az ez évi versenyekre. Tagságunk aktívan részt vesz a József Attila olvasómozgalomban, bár nem mindenki tagja a könyvtárnak. Néhány dolgozó rendelkezik a kecskeméti Katona József Színház bérletével, s a tagság nagy része minden alkalommal megtekinti az Arany János Filmszínház előadásait. Alapszervezetünk kulturális élete e tekintetben jónak mondható. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elégedettek vagyunk. Kulturális igényeinket is fokozni kívánjuk ebben az évben. Figyelemre méltó munkát végez a nagykőrösi üzemvezetőségen dolgozó „ifjúsági brigád“. Ez a brigád elhatározta, hogy a „szocialista” címért verseny zik. Az eddig elért eredményeikből arra lehet következtetni, hogy versenyük sikeres lesz. Alapszervezetünk jó munkáját nagyon hátráltatja az, hogy anyagi nehézségeink miatt kirándulásokat, nagyobb kulturális megmozdulásokat szervezni nem tudunk. Ha ezen a téren segítséget kaphatnánk, ez elősegítené alapszervezetünk ténykedését, és a szervezet sikeresebb működését. —máté— SPORT LABDARÚGÁS Szegedi Építők—Nagykőrösi Kinizsi. A Kinizsi NB III-as labdarúgócsapata ma Szegeden az Építők csapata ellen játszik. A két csapat helyzete a tabellán: 3. Szeged 4, 2, 1, 1, 5:5, 5; 16. Nagykőrös 4, -, 1, 3, 2:5, 1. A hazai pálya előnye és a számok is biztos szegedi győzelemre engednek következtetni. A labdarúgásban ugyan minden lehetséges, de ehhez a körösi csapatnak is nagy változáson kellene átesni. Sokat kellene javulni a kollektív csapatjátéknak és az egységes, a teljes csapatot átható, jó küzdőszellemnek. A csapat eddigi szereplése nem sok reményre jogosít, de ha a csapatban levő tudás megfelelő akarással párosul, szoros eredmény, esetleg (már volt ilyen) az egyik pont megszerzése is várható. Sérülések miatt a csapat összeállítása a következő: Gömöri — Vass, Kecskés I., Göndör — Aszódi, Szomolányi — Kor- nyik, S, Szabó, Rácz dr., Lányi, Decsi. A Kinizsi II és az ificsapat hazai pályán Ecser csapatával játszik, a Nagykőrösi Építők pedig Mendével, szintén hazai pályán. A területi bajnokságban a helyzet a következő: 5. Ecser 2, 1, 1, —, 5;1, 3; 8. Mende 3, 1,1, 1, 3:4, 3; 11. Építők 3, 1, —, 2, 4:5, 2; 12. Kinizsi II 3, —, 2, 1, 2:3, 2. Ismét a Kinizsi II van nehezebb helyzetben, döntetlen eredmény már sikernek számítana. Az Építők győzelme csaknem biztosra vehető. A Kinizsi mérkőzése délelőtt fél 10 és 11 órakor kezdődik, az Építőké délután 2 és fél 4 órakor. KÉZILABDA Megkezdődött a kézilabdabajnokság is. A Spartacus kézilabda-csapata az elmúlt évi bajnokságban való jó szereplés során feljutott a megyei csoportba. Aía idegenben játssza első megyei bajnoki mérkőzését Vácott a Váci Kötött ellen az első és az ifjúsági csapat. Kis gólarányú vereség már sikernek számítana! P. S. HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA A gépállomás fiataljai elhatározták, hogy beneveznek az ifjú traktorosok országos versenyébe. ★ Tegnap délelőtt a Dózsa Termelőszövetkezet a művelődési ház színháztermében tervjóváhagyó közgyűlést tartott. ★ Termelési értekezletet tartott tegnap este a központi étteremben a földművesszövetkezet igazgatósága a szövetkezeti kereskedelmi dolgozók részére. ★ Az ipari tanulók Vácott megrendezett megyei versenyén a Munkaügyi Minisztérium első díját a konzervgyár lakatostanulói, Bagota József, Várkonyi Béla, Magyar Dénes, Bende László és Debreceni János nyerték el. ■k MIT LATUNK MA a MOZIBAN? Uj Gilgames. Magyar film. Főszereplők: Darvas Iván, Dómján Edit. Tizennégy íven alul nem ajánlott! Szélesvásznú. Magyar híradó. Matiné: Találkozás az ördöggel. .11 T öbb mint kilenc hónapja a személyzeti előadó azzal lepett meg, hogy egy hét múlva szak- tanfolyam nyílik és igen ajánlatos lenne, ha erre a szaktanfolyamra beiratkoznék. Alig töltöttem el húsz esztendőt a kereskedelemben, de végül is azzal az indokolással, hogy a jó pap is holtig tanul, beiratkoztam. Lélekben újra rövidnadrágos kislegény lettem, nyolcvanöt kilómat kínnal belepréseltem az iskolapadba és a tanár urak hozzáfogtak ahhoz, hogy ügy- gyel-bajjal szakembereket tákoljanak belőlünk. A vizsga a körülményekhez képest elég könnyen zajlott le, a tanárok ' jobban drukkoltak, mint mi, akik úgy mentünk ki a tábla elé, mint akiknek már minden mindegy. Szóval a tanárok aránylag igen jól feleltek, mi itt-ott néhány szóval kisegítettük őket és hogy a kilenc hónap fáradságos munkája ne vesz- szen kárba, múlt szombaton átvettük a bizonyítványt, aminek örömére reggelig bokáztunk a szak- szervezeti székházban. étfön aztán mint újdonsült szakember támaszkodtam a pultra. Az első vevő fejkendős SZAKEMBER LETTEM öregasszony volt és egyszerű gránittányérokat kért. Serényen raktam elé a különféle tányérokat, miközben lelkesen hadartam azt, amit a szaktanfolyamon magamba szívtam. — Tudja, kedves néni, vannak likacsos törésfelületű agyagáruk és tömör törésfelületű agyagáruk. A likacsosak mázasok és máz- talanok. A máztalanok a tégla, a cserép, a köcsög. A mázas a fehér és átlátszó mázzal bevont kőedény, vagyis fajansz. Szegény öregasszony kezében megállt az öttizes tányér. Meghatottan nézett rám, miközben lelkesen hadartam. Végül is csendesen letette a tányért, megértőén bólintott, majd a jobb kezével megsimogatta a bal kezemet. — Igaza van, édes fiam! Igaza van! Hát majd akkor bejövök — és azzal gyorsan kisietett a boltból. Hórihorgas férfi volt a következő vásárló. Két hosz- szú lépéssel a pultnál termett. — Kaphatnék üveget, kérem? — Van kérem! — hajtottam illedelmesen fejet és lendületesen fújtam azt, amit a tanfolyamon tanultam. — Nátronüveg, palacküveg, káliüveg, ólomüveg, jénai, ergon, durán, pyrex, flint, securit és koronaüveg. — Mit hadar itt? Nekem közönséges ablaküveg kell. Érti? Ablaküveg! — Kéremszépen. Közönséges ablaküveg, amelynek nyersanyaga homok, szóda, glaubersó, mészkőliszt, áo- lomitliszt, bár, hamuzsir, fémoxid és esetleg üvegcserép. A hórihorgas rám nézett, fogát csikorgatta, majd elbőgte magát. — Hülye! Azzal megfordult és kivágtatott a boltból. E gész délelőtt az eddigiekhez hasonló lelkesedéssel produkáltam magam. Fél tizenkettőkor elegáns luxuskocsi gördült a bolt elé. Csinos asszonyka lépett ki belőle és egyenesen a boltba tartott. — Müanyagtálcára lenne szükségem! — csicseregte. Melegen bólintottam és miközben két bakelittálcát lendítettem a kedves vevő elé, újra kibuggyant belőlem a tanfolyamon szerzett tudás: — A mesterséges alapanyagú műanyagok else csoportja a kondenzációi anyagok, amelyek közé tartoznak a fenolplasztok, ami- noplasztok, poliamidok, poliészterek és szilikonok. A legfontosabb fenoplasztol közé tartozik a bakelit, ami tálcák, poharak és gyél háztartási cikkek gyártására használnak. Az első szavakat türelmesen hallgatta, Amikot lendületbe jöttem, arca elpirosodott és nagyot csapott a pultra: a polimerizációs műanya/j gok csoportjába tartoznak az etilén és dién- származékok. Etilénszármazékok a mipólán, igelit, trolitul, plexitglas és a po- livinilklorid, vagyis PVC. Hát egy ilyen PVC-tálcára lenne nekem szükségem, ha egyáltalán hajlandó lennék ezt a tudományos handa- bandát tovább hallgatni. Én vásárolni jöttem, kedves, ha nem tudná! Jónapot! Azzal sarkon fordult és kivágtatott a boltból. Én pedig csodálkozva támaszkodtam a pultra. Azon csodálkoztam, hogy ez miként történhetett meg. Kifogástalanul vizsgáztam a tanfolyamon és az első adódó alkalommal megbuktam a boltban. — Rossi —