Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-25 / 71. szám
rm Meer» ^/Círlap 1964. MÁRCIUS 25, SZERDA A legrégibb dinozaw-Hsz- lábnyon Az ausztráliai Dél-Queens- land államban, Dinmore mellett egy szénbányában 700 láb mélységben őslény óriási lábnyomaira bukkantak a szénrétegben. Mindegyik lábnyom 16 hüvelyk hosszú, 13 hüvelyk széles, másfél: hüvelyk mély. (Egy hüvelyk 2.54 centiméter ■— A szerk.) H. Staines bányageológus megállapítása szerint a lelet a 250 millió évvel ezelőtt élt di- nozaurusz őslény lábnyoma. Hír szerint ez a legrégibb lábnyom, amelyet valaha találtak. RÖNTGENSUGARAK r A NAP KITÖRÉSEIBEN Megállapították, hogy a Nap bizonyos kitöréseit szinte matematikai pontossággal és rendszerességgel követik a nagy energiájú röntgensugarak. Az a tény, hogy pontosan két perccel a napkitörés után következnek, fontos új adat a Nap „titkainak” megfejtéséhez. Egész évben csúcsforgalom Ha egy esztendőben csak egyszer, ősszel van csúcsforgalom a közlekedésben — pontosabban az áruszállításban —, akkor szükség van a vasutasok, a gépkocsivezetők, a hajósok, a rakodómunkások összefogására. Hát még, amikor a csúcsforgalom egész évben, tart. 1964 ilyen esztendő! Miért? Elsősorban azért, mert 6ok, még tavaly felkínált áru is szállításra vár. A legnagyobb elmaradás az építőipari szállításoknál van. Másodsorban: az ipari és mezőgazdasági termelés ez évi várható növekedésével együtt nőnek a szállítási feladatok is. 1964-ben a közlekedési vállalatoknak 193,8 millió tonna árut kell elszállítaniuk, a tavalyinál 7,2 száiaiékfcai többet. A közúti teherfuvarozás feladatai növekednek a legnagyobb arányban: a tavalyinál 13,7 százalékkal több áru vár továbbításra. Gyáraink zavartalan anyag- és energiaellátása, a lakás- és gyárépítkezések, a lakosság szükségleteiWPCfl Előre várható, hogy különösen sok gondot okoz majd a szállítás ez évben is a mezőgazdaságban. A közlekedési, szállítási szervek ' több támogatást és megértést várnak a mezőgazdaságtól. A mezőgazdaság ugyanis sokkal nagyobb fuvarkapacitással rendelkezik, mint ahogy azt sokan gondolnánk. Csak az elmúlt esztendőben több mint ezer gépkocsit kaptak a különféle mezőgazdasági üzemek. Ha e gépkocsik egy része bekapcsolódhatna a szervezett fuvarozásba, sokat megoldana a problémákból. Egyik mód lelhetne például, hogy több, egy körzethez tartozó mezőgazdasági üzem, közösen végezzen szállításokat. Az elmúlt évben a szállítás lebonyolításában sokat segített a gyakoribb vasárnapi rakodás. És végül beszéljünk még azokról, akiknek lelkiismeretességétől és fegyelmezettségétől nagyon sok függ: a szállítóeszközök javítói, karbantartói. Rajtuk múlik elsősorban, hogy a vontató- és kocsipark műszaki állapota biztonságos és forgalomra alkalmas legyen. De múlik az is, hogy a javításra váró gépek és gördülő anyagok egyetlen órát sem vesztegeljenek hiába a javítóműhelyekben. Rájuk éppen úgy számítunk, mint mindazokra, akiknek csak valami közük van az ország vérkeringését I jelentő szállításhoz. Horváth Győző A kedves kalauznő: Jeremiás Aurétoé. Télen, nyáron, napfényben és zord hidegben megteszi az utat naponta sokszor Szentendre és Lajos-forrás között A végállomás előtt fent a hegyen már várja öt Zsuzsi, a szelíd szarvastehén, s jóízűen ropogtatja, kézből eszi a finom kukoricaszemeket. De úgylátszik a fotósokat is megszokta, mert nyugodt bizalommal tekint a gép lencséjébe Kép a Ságvári Endre menedékház eszpresszójából. Már nyolc éve dolgozik itt Simon Vilmosné. Mindig szívesen, mosolyogva fogadja a vendégeket, s gyors mozdulatokkal szolgálja fel a kért üdítőitalt, főzi a duplát (Foto: Csepregi István) nek kielégítését jelentő töbl millió tonna élelmiszer é: iparcikk kellő időben történi továbbítása, mind-mind s szállítás szervezettségétől, pontosságától és gyorsaságától függ. Jelentős segítség lesz e minden eddigit meghaladó feladai megoldásában az a 12 villa- mosmozdony, 55 Diesel-moz dony, 2800 tehervagon, 1101 tehergépkocsi, két 1300 tonnái folyamtengerjáró, két vontató hajó és több új nagy teljesít ményű folyami uszály — ame lyeket a többi között — abba a 8,7 milliárd forintból vásárolunk, amelyet népgazdasá gunk 1964-ben a köziekedé fejlesztésére fordít. Beruházd sokra a tavalyinál 22,6'száza lékkal nagyobb összeg áll rendelkezésre. Mindez azonban kevés ; megnövekedett feladatok meg oldásához. Kevés még akkoi is, ha számításba vesszük az az előnyt, amelyet a KGST országok közös vagonparkjá nak létesítése jelent. Ma már alapszabály, hogy i fuvarozási .feladatokat annai a közlekedési ágnak kell ellátnia, amely azt a leggazdaságosabban tudja elvégezni. Igi a vasút elsősorban az árul nagytömegű, nagy távolsági-; történő elszállítását, a közút gépkocsiközlekedés pedig ; rövidtávú árufuvarozást, illet ve a vasútra történő fel- és el- fuvarozást végzi. ! A korszerű szállítási mód szerek alkalmazása jelentős tanbsági has»«»! jár. j Röviden nézzük meg példáu az (Egyik legismertebb fuvaro zási formát, az úgynevezet „központosított fel- és elfuva- rozási módszert". Ezt eddig nálunk hetven legfontosabb, legforgalmasabb vasútállomáson vezették be. A további bővítés legfőbb akadálya a munkaerőhelyzet. Mit eredményezett az új fuvarozási módszer? .Elsősorban a vasúti kocsik gyorsabb -bé- és kirakodását, tehát a-,kocsitórtijulóJdő,.csöl{- keoíését/Egyenletesebb volt a rakodás, továbbá a kereskedelmi berendezések (áruraktárak, rekodóeszközök, stb.) kihasználása. Továbbá, nem lebecsülhető gazdasági előny az is, hogy a teherautók kapacitása jobban kihasználható: visszafelé is árut szállítanak. Lényege a rakodómunkás- megtakarítás is, a rakodógépek központosítása, illetve komplex felhasználása révén pedig a gépek kihasználása is fokozható. Márpedig a szállítás gor- diusi csomója a rakodás. Sajnos, nálunk az a jellemző, hogy a tehervagonok az idő legnagyobb részét a különböző pályaudvarokon, nem pedig útón töltik. Nagyon sok vállalat raktárnak használ olyan vagonokat is, amelyért a külföldi vasútaknak svájci aranyfrankban fizetünk. Gyakori, hogy a fuvaroztató — béralaphiányára hivatkozva — a késő délutáni és éjszakai órákban, illetve munkaszüneti napokon megtagadta az áruátvételt. Ezen a helyzeten kíván segíteni a Gazdasági Bizottság határozata, amely lehetővé teszi az áruszállításokkal kapcsolatos rakodási munkák gyorsítására az állományon kívüli béralap felhasználását. Vagy itt van például a szállítások megtervezése. A MÁV illetékesei és a különféle szállító vállalatok többször kérték már a szállítást igénylő üzemeket, intézményeket, hogy szükségletüket időiben betervezzék. \ rakodás gépesítésének i ütemét népgazdaságunk anya- | gi lehetőségei szabják meg, te- I hát még jó ideig a lehető leg- ; nagyabb gondot a szervező I munkára, az ésszerű lehetősé- j gek kihasználására kell fordí- | tani amellett, hogy évről évre {egyre több modern, korszerű | rakodógép is munkába áll. í Nálunk is megvalósítható í például az a gyakorlat, amely í az NDK-ban jól bevált Ott | több vállalat alakít közös | rakodóbrigádokat, amelyek | függetlenül attól, hogy a nap \ -bármelyiik órájában kinek a ^ részére érkezett áru, állandó ^ készenlétben lévén, azonnal ^ kirakják a különféle kül- í demények.et. Ai abonyi türelmetlenségről Az Élet és Irodalom március 21-i számában Móricz Virág érdekes írását olvastam A türelmetlen Abony címmel, őszinte, igaz írás, méltó a nagy magyar író, az Alföld népe pártfogójának lányához. Nehezen szánom magam arra, hogy reflektáljak rá, hiszen erre elsősorban az abonyiak illetékesek, Gondolom, meg is fogják tenni. Mivel azonban az említett cikkben Cegléd neve is többször előfordul, úgy gondolom, mégis foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel. Ügy látszik, nemcsak mi vagyunk türelmetlenek, hanem az abonyiak is azok. Ennek indokoltsága, azt hiszem, nem is vitatható. Mégis szíven üt az a szemlélet, amely szerint Abony elmaradásában Cegléd is „ludas” lenne. Miért nincs fürdövendég az abonyi új gyógyfürdőben? Azért, mert az emberek Ceglédre járnak fürdeni. Miért nem lesz Abonyban mezőgazdasági szakiskola? Mert Cegléd kapta meg. Szerinte minden probléma azért létezik Abonyban, mert az egyik oldalon ott van Cegléd, a másikon meg Szolnok. Állítólag azt mondják az abonyiak, hogy jobban fejlődhetnének, „ha nem fojtogatna minket a két kimagasló szomszéd! Cegléd és Szolnok köztesének lenni, ez a sorsunk”. Bravó! Megvan tehát mindenre a magyarázat. Kétlem azonban, hogy az abonyiak valóban így gondolkodnának. Nem hiszem, őket az bántja, hogy Cegléd végre, annyi év után, a 600 éves jubileum évében fejlődik. Azt mondja a közmondás: „A másik rétje mindig zöldebb”. A mások fejlődését mindig jobban le tudjuk mérni, mint a magunkét. Cegléd és Abony népe mindig jó barátságban volt egymással, ha néha csipkelődtek is egy kicsit, de ezt soha nem gondolták komolyan. • Az Alföld kommunális és kulturális elmaradottsága — régi örökség. Türelmetlennek is kell hogy legyünk, de nem egymás rovására. Azt hiszem, Móricz Virág írónő írása egy kicsit önkritika is. Az Alföld népének problémáitól távol élve, csak a Dunakanyar szépségében gyönyörködött, s ezért kaphatott téves hangsúlyt írásában az abonyi türelmetlenség. Dr. Zoltán Cegléd RÉZTÁBLA- DE HOL’ Az órák szinte észrevétlen érlelődnek napokká, a napok hetekké, hónapokká. Múlttá simult nyolcvan hónap, évek sokasága. Közel hét esztendő: iCilíVí’ Ákkgr, nyolcvan hónappal ezelőtt — 1957. júliusában — Kicsiny doktort nem találtam otthon. Hogy is volt csak? Bakfis diáklány nyit ajtót, a bemutatkozásnál derül ki: ő dr. Kicsiny Gusztáv körzeti orvos felesége. Míg férje járja négy falu szétszórt házait, ez asszonyka otthon szorgoskodik. Keze nyomán mesevilág, hangulatos rend születik a penci házban. Fiatal házasok. 1956. november 10-én keltek egybe. S míg sok fiatal szertefutott a világba, ők falura „menekültek”. — Vácról csak nehezen tudtunk hazakeveredni esküvő után, a nászút biz’ elmaradt — mosolyog szégyenlősen a „menyecske”, közben a konyhából betessékel a magyaros bútorokkal berendezett vendégmarasztaló szobába. — Majd ha ráérünk, sort kerítünk rá. De férjemnek az elmúlt hónapokban se éjjele, se nappala. Tudja... gyermekparalizis. Ma délelőtt Rúdra ment át. A fiatalasszony sokat van egyedül. — Ez igy igaz. De most tanulom a „mesterséget”. Önálló háztartást vezetni más ám, mint a szülői házban segíteni. Annyi a dolgom, hogy szinte ki sem látszom belőle. A konyhában gáztűzhely. — A palackcsere kicsit körülményes, de megéri. Vásárolni is be-bejárok Vácra. A falakon virágos tányérok, kancsók: s a két ablak közt lemezjátszós rádió. — Szenvedélyesen gyűjtöm a lemezeket. Egyik kedvencemet, a les preludes-öt tegnap sikerült megszereznem. S már forog is a lemez, a dallamok szárnyra kelnek. — Most Rachmaninov: Cisz- moll prelüdjére s az Eg- mont-nyistányra pályázom. Elgondolkozik, majd rebben a szeme: — A faluval még csak most ismerkedem. Barátságos emberek laknak itt. Lesz kikkel összemeleg edni. — jpsacsiság kérdezni: de mondja, boldogok? A zenébe felejtkezünk. Válasza csöndles, késve érkező: — Szeretjük egymást, s úgy hiszem, ez a boldogság. — A fiatal orvosok vágya a város. Férje szívesen teljesít falun szolgálatot? — Nézze. Tüdősebésznek készült. Aztán úgy hozta a sors, hogy két éve, amikor végzett, ide küldték. Ez idő tájt sokat beszélgettünk. Bizonygatta nekem, hogy azért mégiscsak ez az igazi. Falusi orvosnak lenni. így lehet igazán tanulni. Látszólag engem akart meggyőzni, de én tudtam, * maga-magát lelkesíti, ha már így hozta a sors... Addig bizonygatta nekem, míg végül el is hitte, amit mondott. Már valóban lelkesedett. S én ebbe qz önmagát legyőző lelkesedésébe is szerelmes lettem. Aztán az asszonyka kikísér a keirtkapuig. S miközben búcsúzott, leste: jön-e már a férje... A napokban, nyolcvan hónap múltával, jártam újra erre. Eszembe jutott a falusi orvos,, aki tüdősebésznek készült. Mi van vele? És Kicsiny doktort most sem találtam otthon. Tiszta mosol yú fiatalasz- szony nyit ajtót. Nem ismer fel. Hogy is emlékezhetne ... Betessékel a konyhából a modern bútorokkal berendezett, vendégmarasztaló szobába. Mesevilág, hangulatos rendetlenség fogad. A szoba közeprén járóka, a járókában cseppnyi kislány: — Másfél éves. A nagyobbik a bútorok közt téblábol: — Noémi, három és fék S ahogy szembe ülünk egymással a kényelmes fotelekben: a bakfis-asszonykát hiába keresem, nem találom. Idegen, itt soh’sem járt vendégként feszengek. Aztán játékos mentókérdés jut eszembe: — A magyaros bútc«- hová lett? Szeme rebben, lázasan kutat emlékei közt, nem talál. A. falakom á -virágos tányérok, kancsók helyén modern festmények. A sarokban televízió. De a két ablak közt most is ott a lemezjátszós rádió. — Lenne egy kérésem —» folytatom a búj ócskát. — Hallgassuk meg most a Les preludes helyett Rachmaninov: Cisz-moll prelüdjét. Látom, esztendőket ugrik emlékezete. S miközben teljesíti kívánságom, mosolyog: — Ne haragudjon, de ha ilyen ritka vendég... Térül, fordul, s most rajtam a sor: — Kíváncsiság hozott ide, vajon a nászút végleg elmaradt? Kislányait simogatja tekintete. — Ügy látszik, a kedves férje változatlanul szinte egész nap távol... De maga még sincs egyedül. — Ez így igaz. Ma délelőtt Rúdra ment át. Egy kisiskolás fertőzéses májgyulladást kapott. Oltják az iskolásokat, óvodásokat. Én pedig „mesterséget” tanulok most is. Ha egy negyedórával később jön, itthon sem talál. Huncut mosolya a régi: — Évek óta segítek a férjemnek, adminisztrátora vagyok. Ősszel pedig beiratkoztam a megyei asszisztensképző, tanfolyamra. Hetente egyszer, hétfőn, Pesten, a megyei kórházban tanulunk, a többi napokon Vácra járok gyakorlatra, a rendelőintézetbe. Karórájára pillant: — Tíz perc múlva indul a busz. Kisérjen el, útközben még elbeszélgetünk. — Annus néni — fordul a szobába lépő asszonyhoz —, vigyázzon a kicsikre, estére itthon vagyok. A kertkapun át- kiléptünk az utcára. Tekintetem a házfalon levő névtáblára siklott, és eszembe jutott egy regény, felvillant bennem egy régi film emléke: „Réztábla a kapu alatt." Már elrobogott az asszonynyal az autóbusz, s én nem kérdeztem meg, boldogok-e, s vajon emlékszik-e a férje még arra, hogy valamikor városi orvosinak készült. Alacs B. Tamás SZENTENDRÉTŐL - LAJOS-FORRÁSIG j Márciusi télutóban hószállingózás közben fújtatott fel velünk Szentendréről a’Lajos-forrási turistaházig az autóbusz. Megismerkedtünk közben a mosolygós kalauznövel, aki már négy éve járja napról napra az útszakaszt. Fent a gyönyörű kilátást nyújtó, a Dunakanyar panorámáját megmutató menedékháznál találkoztunk Zsuzsival, a kedves, szelíd szarvaste- hénnel, akit a kalauznő a kezéből etetett. Bent, a turistaház éttermében és eszpresszójában is körülnéztünk, a csendesen pihenő, olvasgató, társalgó vendégek között. Az útról készült fotókat most átnyújtjuk az olvasónak, hogy kedvet csináljunk j egy tavaszi kiránduláshoz.
