Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-20 / 67. szám

1ÍHJ4. MARCIT® 90, PÉNTEK PEST MECtel 'kJCívIííp \ Lassú a rendfenntartó erők szervezése U Thant tárgyalásai — Török követelések — A ciprusi helyzet Az ENSZ rendfenntartó erőinek megszervezése Lassú ütemben halad. A kanadai kontingens a hét végére már teljes egészében Cipruson lesz, Finnország és Svédország ka­tonái azonban legkorábban csak április elején érkeznek meg. A svéd kontingens pa­rancsnoka szerdán New York­ba érkezett, hogy tárgyaljon V Thant főtitkár katonai ta­nácsadóival. Brazília bejelentette, hogy 260 tengerészt ad a rend- fenntartó erők céljaira. Uj-Zéland 42 000 dollárt aján­lott fel, s a nyugatnémet kor­mány döntése alapján az NSZK is hozzájárul 500 000 dollárral az ENSZ költségei­hez. Eredetileg szó volt arról, hogy Ciprusra nyugatnémet katonákat is szállítanak, er­ről azonban le kellett monda­ni, mert a bonni kormányt fi­gyelmeztették, hogy a ciprusi lakosságban még túl élénken él a Wehrmacht-katonák em­lékezete, s ez a hangulat fel­tétlenül akadályozná az ENSZ tevékenységét. Londoni jelentés szerint bizonyos ellentétek mutat­koznak U Thant ENSZ- főtitkár és a brit kormány között a rendfenntartó erőknek adandó utasítá­sokra vonatkozóan. A brit. kormány ei szeretné érni, hogy a főtitkár még az ENSZ-katonák tényleges tevé­kenységének megkezdése előtt körülhatárolja a nemzetközi erő hatáskörét Angol részről azt kívánják elsősorban, hogy az ENSZ-erőket hatalmazzák fel az „irreguláris egységek” lefegyverzésére. Ezen a címen — hasonlóan ahhoz, ahogy Kongóban történt — lehetővé válna a kormány — jelen esetben a ciprusi kormány — rendelkezésére álló egységek lefegyverzése is. U Thant azonban hangsúlyozta, hogy az érintett kormányokat már tá­jékoztatta a nemzetközi erők féladatairól, sőt március ll-i emlékiratában lefektette az ENSZ-erőkre vonatkozó 14 alapelvet is. A főtitkár ismé­telten hangoztatta, hogy sen­kivel sem hajlandó tanácskoz­ni erről a kérdésről és utasí­tásait végső soron majd az ENSZ rendfenntartó erő pa­rancsnokságának adja meg. A török kormány Is újabb követelésekkel áll elő. A tá- jékoztatásügyi miniszter új­ságírók előtt kijelentette, „egészen természetesnek“’ tartja, hogy a Ciprusom állomásozó török zászlóalj részt vegyen az ENSZ- erők tevékenységében. Mint ismeretes, MakarioSz ciprusi elnök ismételten leszö­gezte, hogy a ciprusi kormány véleménye szerint török és gö­rög csapatok nem vehetnek részt a rendfenntartó erőkben. Ruby felmondott ügyvédjének A Dallas Morning News cí­mű lap csütörtöki számában megjelent Jack Ruby nővéré­nek, Eva Grant asszonynak levele. Ebben bejelentette, hogy a Kennedy-merónylettel vádolt Oswald gyilkosa, akit a dallasi esküdtszék halálra ítélt, felmondott ügyvédjének, Melvin Belli kaliforniai jo­gásznak. Ruby nővére szerint értesí­tették Belli hivatalát, hogy nem tartanak a továbbiakban igényt szolgálataira. Ruby és családja arra hivatkozik, hogy egyáltalán nem voltak elége­dettek a jogvédelemmel. KÖZÖS KÖZLEMÉNY A FRANCIA-MEXIKÓI TÁRGYALÁSOKRÓL Szerda este, De Gaulle tá­bornok mexikói látogatásá­nak harmadik napján közös közleményt adtak ki a fran­cia köztársasági elnök és Lo­pez Mateos mexikói köztár­Tanúkihallgatások a szolnoki vasúti szerencsétlenség ügyében A Szolnok határában múlt év december 24-én bekövet­kezett súlyos vasúti szeren­csétlenség ügyének csütörtö­ki tárgyalására több szem­tanút és balesetet szenve­dett utast idézett ...meg a Szolnoki Megyei Bíróság. Andó István mozdonyvezető, aki a baleset idején az el­lenvágányon Szolnokról Ceg­léd irányába vezette szerel­vényét, elmondotta, hogy az összeütközés időpontjában sűrű, szinte áthatolhatatlan köd volt. Csak 2—3 méter közelről lehetett felismerni a jelző fényének a színét. Ez a körülmény őt is megállás­ra késztette. Krasznai Mihályné, a 9-es számú paládics-pusztai vas­úti őrház pályaőrének a fe­lesége, így beszélt: december 24-én reggel, az ablakon ki­tekintve, az őrház közvetlen közelében egy tartálykocsit láttak lefordulva a sínről. Leányával nyomban kisza­ladtak, és a pályatest felől a sűrű ködben jajveszéke­lések hallatszottak. Az őr­ház virágoskertjének a sar­kánál egy olajosruhás em­berrel — mint később ki­derült, Szegfalvi József moz­donyvezetővel — találkoz­tak, aki kétségbeesve segít­ségért kiabált, majd azt mondotta: „beleszaladtam az előttem álló tehervonatba, Azonnali belépésre felveszünk kvalifikált homoköntőket és kokillaöntőket, ezenkívül alkalmazunk még öntvénytisztító munkásokat. Munkásszállás nincs. Fizetés kollektiv szerint. Jelentkezés a Kismotor és Gépgyár 2. sz. Gyáregység, Személyzeti osztály, 8—14 óráig. Budapest XV., Ságvári Endre utca 14. vigyenek innen a rendőrség­re, mert én vagyok a bű­nös”. A mozdonyvezető, va­lamint a két fűtő röviddel ezután bementek az őrház­ba, ahová a személyvonaton szolgálatot teljesítő és sú­lyosan sérült postást és egy gyermeket is bevittek. Surinya József kárpitos utasként tartózkodott báty­jával és annak családjával az összeütközött személyvo­nat gyermekkocsijában. A balesetet megelőzően — el­mondása szerint — az egyik közbeeső állomáson a szolgá­latot teljesítő postások már korholták a mozdonyvezetőt, mert 3—4 kocsihosszal to­vábbhúzott annál a helynél, ahol meg kellett volna áll­nia. A baleset közvetlen pillanatában — ahogy el­mondta — úgy érezte, mint­ha szétnyílt volna alattuk a kocsi. Ö maga, bátyja és annak felesége súlyos sérülé­seket szenvedett, kislányuk pedig meghalt. A bíróság a tanúkihallga­tások befejezése után, ma a szakértők véleményét hall­gatja meg. (MTI) sasági elnök között lefolyt megbeszélésekről. A közös közleményt kibővített ülésen készítették elő, amelyet szer­da délután tartottak a két állam külügyminisztereinek és nagyköveteinek bevonásával. A két tárgyaló fél tanács­kozásain nagy helyet fog­lalt el az ENSZ világke­reskedelmi és fejlesztési ér­tekezlete. De Gaulle — a közlemény szerint — kije­lentette, hogy Franciaország a Genf ben március 23-án megkezdődő értekezleten új javaslatokat terjeszt be a gazdaságilag elmaradottabb or­szágok, főleg Latin-Amerika alaptermékeinek, félkész- és késztermékeinek értékesítésé­re vonatkozóan. Mateos el­nök szükségesnek tartja, hogy a gazdaságilag fejlett orszá­gok Genfben figyelmesen meghallgassák a fejletlenebb országok képviselői által elő­terjesztett szempontokat, ame­lyek arra irányulnak, hogy biztosítsák a világ gazda­sági életének egészséges fej­lődését. A közlemény szerint a két elnök között lefolyt három hosszú tanácskozáson az együttműködés szellemében tanulmányozták a francia— mexikói kapcsolatok egészét és kifejezték kölcsönös szán­dékukat, hogy e kapcsola­tokat minden irányban meg­erősítik. De Gaulle elutazása előtt még megtekinti Mexikó tör­ténelmi nevezetességeit, majd négynapos látogatást tesz a Kis-Antillákon és Francia- Guayanában. Közlekedési játék Hullámvasút Rugós futball Rex biliárd Műanyagtojás 98,— forint 88,— forint 130,— forint 70,— forint 1,20 forinttól 5,80 forintig mai nap 1964. március 20, péntek, Hubert napja. A nap kél: 5.48, nyugszik: 17.56 óraikor. A hold, kél: 9.39, nyugszik: 0.42 órakor. Várható időjárás: Nyugat felől újabb felhösödés, fő­ként a Dunántúlon többfelé kisebb havazással. Helyen­ként reggeli köd. Mérsékelt szél. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges javulás még nem várható. — Megyei tanácstagok fo­gadóórái: március 21-én szombaton, Lipták István Ceglédbercelen, dr. Mátyás Boldizsár Zebegénybsn, Kó- por István pedig Nagytar- csán a tanácsházán tart dél­előtt fogadóórát. — Az isaszegi csata 115. évfordulója alkalmából Isa­szegi napokat rendez a köz­ségben a Hazafias Népfront. A gazdag műsor előkészüle­tei már most megkezdődtek. — Négy írástudatlan taní­tását vállalta a dánszemtmik- lósi Micsurin Tsz-ben Boricz Sándor KISZ-tdtkár. — A Váci Hajógyárban tizenegyféle tengeri alumí­nium mentőcsónakot gyárta­nak. A 12—©0 személyes mentőcsónakok motoros és kézi meghajtású formákban készülnek. Vigyázat! Robbanóakna! Még március 4-én történt, hogy Cegléden, a Széchenyi téren lévő MÉH telepen, a vál­lalat tűzszerésze az ócskavas között harckocsi taposó aknát talált. Azonnal értesítette a budapesti tűzszerészeket, hogy a rendkívüli veszélyes robba­nószert vigyék el. A tűzsze­rész alakulat most kedden szállt ki a ceglédi MÉH telep­re, ahol azonban a legnagyobb meglepetésre, a robbanóakná­nak csak hült helyét találták. Vizsgálat indult az akna rej­télyes eltűnésének felderítésé­re. De miután nincs kizárva, hogy esetleg éretlen gyerekek fedezték fel és vitték maguk­kal az életveszélyes harckocsi­aknát, ezúton is felhívjuk ol­vasóink, kiváltkép a ceglédi szülők figyelmét: nézzenek körül otthon, beszéljenek gyermekükkel, nem került-e véletlenül az ő házuk tájára a robbanószerkezet, amelynek felrobbanása rendkívül súlyos következményekkel járhat! — A nők kedvence az úgy­nevezett ballerina és panto- nett cipő. Jelentős mennyi­ségben hoz most forgalomba belőlük a megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat Kapható lesz áprilisiban a zöld kínai saru is, 55 forin­tért A férfiak új vonalú vietnami cipők között válo­gathatnak majd. — Az isaszegi Damjanich Tsz tagjai befejezték a fej- trágyázást. Most hozzáláttak a szerves trágya kihordásá­hoz és ezzel megfelelően elő­készítik a talajt a tavaszi szántásra. — Megzabolázzák a Rákos­patak megyénkben folyó sza­kaszát is. Ezzel ezer hold mezőgazdasági területet mentenek meg a vízkártól. A munka nagy feladatot ró a vízügyi hatóságokra mert nem csupán a patak medrét kell rendezni, hanem a 30 kilométer hosszú mellékágat is. Ezen felül 100 négyzetki­lométernyi területen a védel­mi munkákat is el kell vé­geztetni. — A KISZ megalakulása évfordulójának tiszteletére március 21-én ünnepséget rendeznek a dunakeszi Jó­zsef Attila Művelődési Ház­ban. Ennek keretében fel­lép a KISZ Központi Népi Együttes rajkózenekara, va­lamint Szántó Erzsi és Kor­da György táncdalénekesek. A műsort reggelig tartó táncmulatság követi. — A kőkori ember Vác környékén címmel idősza­kos kiállítás nyílt a váci Vak Bottyán Múzeum elő­csarnokában. — Meleg víz is lesz a nagy­kőrösi strandon. Ennek ér­dekében a konzervgyár, a ládagyár, a faárugyár és a községgazdálkodási vállalat alkalmazottai mintegy 800 méter hosszú csatorna ki­ásását vállalták. Ma Mindszenten sorsolják a lottót A lottó 12. játékheti nye­rőszámait ma délelőtt 10 órai kezdettel Mindszenten sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság (MTI) — A kulturális szemlére készülnek Pilisen. A tánc­csoport a tordai leánytánc­cal, az énekkar népdalokkal lép fel. A színjátszók Jókai: Gazdag szegények című mű­véből adnak elő egy jelene­tet. — Korszerűsítik az abonyi szolgáltató ktsz üzemeit. A tagság a munka elkezdését a napokban tartott mérleg- záró közgyűlésen határoz­ta el. — Nagy sikert arattak a túrái Bartók Béla Művelő­dési Ház színjátszói. A na­pokban mutatták be Jókai— Ambrózi: A debreceni luná- tikus című kétrészes vígjáté­kot. A művelődési ház veze­tősége úgy határozott, hogy a darabot a környékbeli fal­vakban is bemutatják. — Piros tojás és csokolá­dényuszi bőven kerül forga­lomba az idén is. A megyei Édesség Nagykereskedelmi Vállalat 8700 kilogramm cso­koládéfigurát — nyulat, bá­rányt és kiscsirkét — 2300 kilogramm tojáscukrot és 600 kilogramm csokoládéból ké­szült piros sztaniollal bevont tojást küldött az üzletekbe. — Elsodorta a teherautó a közelmúltban Mogyo­ródon, az országúton be­szélgető Benner János 64 éves termelőszövetkezeti ta­got. A tehergépkocsi vezető­je, Fecske István, 21 éves kókai gépkocsivezető felelős a balesetért, mert az egy­helyben álló idős emberi elővigyázatlanul kerülte ki Benner- János a balesetet könnyebb sérüléssel úszta meg. RENDŐRSÉGI KRÓNIKA cselekményt lepleztek le. Szabó Gyula 69 éves tápiósze- lei tsz-nyugdíjas február 6-án és 26-án 36 darab sertést vá­sárolt Biharkeresztesen. Az állatokat falujába szállíttatta, s ott jó árön eladta. Üzérke­désével öt és fél ezer forint nem tisztességes anyagi előny­höz jutott. Bűnvádi eljárást indítottak ellene. Pofozkodás a kocsmában. Danes Ferenc 29 éves kávai öntő segédmunkás március első szombatján a kocsmában összeveszett Apovszki István­nal. Dühében úgy megpofoz­ta Apovszkit, hogy az nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Danes el­len bűnvádi eljárás indult. Hálás köszönetét mondunk roko- nainknak, ismerőseinknek, jó szomszédainknak, a cég léd bér cell Egyetértés Tsz vezetőségének és tagságának, akik szeretett jó fér­jem, fiunk, édesapánk, nagyapánk és testvérünk: id. Petró Mihály te­metésén Ceglédbercelen megjelen­tek, részvétükkel nagy bánatuiik- ban osztoztak, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek. özv. id. Petró Mihályné és családja, legidősebb Petró Mihály és neje. A rádió és a televízió mai műsora 15.05: Riportműsor. 15.30: Kama­razene. 16.10: Két német elbeszé­lés. 16.30: Lajtha László feldolgo­zásaiból. 17.05: Heti hangverseny- kalauz. 17.45: Miért most?- — Gel­lert Endre írása. 18.00: Dalok a Tanácsköztársaságról. 18.15: Az If­júsági Rádió műsora 18.35: Ma­gyar szerzők könnyűzenéje. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Részletek Miljutyin: Juanita csók­ja c. operettjéből. 19.40: Láttuk, hallottuk. 20.00: Bartók művészi pályája. 20.30: Albert István népi zenekara játszik. 21.05: Könnyű dalok. 21.25: Közvetítés a Zene- művészeti Főiskola nagyterméből. URH 18.40: Tánczene.' 19.20: Trisztán és Izolda — operarészlet. 20.00: Bartók művészi pályája. 20.30: Ba­lettzene. 21.25: Előadás. 21.40: He­gedűmuzsika. 22.10: Körhinta. TELEVÍZIÓ 9.30: Tv-híradó (ism.) 9.45: Te­lesport (ism.) 10.00: Üdülés pénz nélkül. Olasz filmvígjáték (ism.) 11.40: Messze a céltól . . . Riport- film a vépi tsz-ről (ism.) 12.00* A jövő hét műsora. A monori robbanás ügyé­ben, amelynek következtében életét vesztette Kovács Etel 23 éves leány, gondatlanságból okozott emberölés alapos gya­núja miatt további nyomozást rendeltek el. Üjabb üzérkedés sertéssel. A nagykőrösi sertésüzérkedés után most újabb hasonló bűn­KOSSUTH RADIO 8.10: Operettrészletek. 8.55: Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.15: Rádióegyetem. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Vajda Márton jegy­zete. 10.35: Fúvós hangverseny. 10.59: Lottóeredmények. 11.00: A titkárnő — monológ. 11.17: Nóta- csokor. 12.15: Operarészletek. 12.50: Iskolarádió. 13.08: Tánczene. 13.45: Gazdaszemmel. 14.10: Rudolf Ke- rer zongorázik. 14.40: Könnyű dal­lamok. 15.40: Tudósítás a torony­ból. 16.10: Zenekari muzsika. 16.45: Tél-bucsúztató a kikötőben. 17.05: ötórai tea. 18.15: Muszorgszkij: Borisz Godunov — forradalmi je­lenet. 18.33: Szemtanúk a nagy napokról. 19.00: Budapesti nem­zetközi zenei verseny 1963. 19.50: A Hazafias Népfront III. kong­resszusáról jelentjük. 20.30: A Rá­diószínház bemutatója: Kulcsok — dráma. 21.33: A Stúdió 11 játszik. 22.25: Verbunkosok. 23.00: Opera­részletek. 0.10: Dunajevszkij film­zenéiből. PETŐFI RADIO 14.00: Sulyok Imre — Aprily La­jos: Március. 14.25: Könnyűzene. A megyei Patyolat Vállalat mindezideig nem vállalt vegy- tisztítást, mert nem voltak meg az ehhez szükséges mű­szaki feltételei. — Igaz-e, hogy a {közeljö­vőben megszűnik ez az áldat­lan állapot? — tettük fel a kérdést Bérces Tivadarnak, a vállalat igazgatójának. — örömmel közölhetem, hogy igaz. Március 31-én nyit­juk meg Gödöllőn az új vegy­tisztító üzemet. A közel más­fél milliós beruházás lehetővé teszi, hogy végre kielégíthes­sük az igényeket. — Milyen lesz a felvevő- képesség? — ha már az igé­nyeiknél tartunk. — Évi kétmillió forint ér­tékű forgalmat tudunk lebo­nyolítani. Ez azt jelenti, hogy naponta száz öltönyt vehe­tünk munka alá. Megjegyzem, áprilisban kapunk még kül­földről egy új gépsort és ezzel százötvenre nő a napi kapaci­tásunk. Most én kapcsolódom a sza­vába, ha már a felvevőképes­ségről beszélünk... Lesznek még nehézségek. — S ennek mi az oka? — A szállítás- és a helyiség­probléma. Az előbbiben a me­gyei tanács feltétlen segítsé­gére számítunk, mert gépko­csikra van szükségünk. A he­lyiségek dolga azért nyomasz­tó, mert a községi tanácsok nem támogatnak. Egyszerűen nem biztosítanak számunkra olyan központi üzletet, ahol az előírásoknak megfelelően fel­vevőhelyeket tudnánk nyitni. Célszerű volna, ha a tanácsok vezetői követnék a nagymaro- „si példát, ahol igazán szép üz­letet nyit rövidesen a Patyo­lat Vállalat. (r. gy.) Patyolatba adhatók már a tavaszi öltönyök

Next

/
Thumbnails
Contents