Pest Megyei Hirlap, 1964. március (8. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-15 / 63. szám
19*54. MÁRCIUS 15. VASÄRNAP rear str.crci iJCMap Veres Sándor szerencsétpróbál Mint a mesékben? De nem az útitarisznyáját veszi, hanem a munkakönyvét. Miért? A területi egyeztető bizottság döntését olvasom: kérelmének helyet adunk ... A huszonhat éves fiatalember győzött a vállalattal szemben. Két és fél éve végzett elektromérnök s most továbbáll. Egy eset a sok közül? Vagy sokkal több ennél? Benyit a főmérnöki szobába. Egy kicsit félszeg tartásán, arcvonásain s később beszédén érezni-látni, hogy paraszti föld szülte. Eminens diák volt. — Tessék — mondja bizonytalanul és a szemével gyorsan átpillantja a szobát. Ketten vagyunk. — Csak nem akar írni erről is? — Érdekel a téma .., Leül. Két kezét összekulcsolja, könyökét a fotel karfáira engedi s előrehajol, mint aki menni készül. — Tehát elmegy. — Itt a végzés — és mutatja a TEB papírját. — Nem volt lehetőség a fejlődésre — ismétli a gépelt szöveget. — Amikor végeztem, voltak olyan álmaim, hogy motorokat tervezek. — S nem lehet? — A tervezőintézet csinálja... Itt nem hasznosítják kellően az elektromérnök tudását. Itt adminisztrációt kellett ... _ — Milyet? — Hát... gyártással kapcsolatban. — Fölöslegeset? — Nem, azt nem mondhatom. Mit hoz a műszaki fejlesztés. ez volt a téma. — Más munka nem volt? — Volt egy-két szép téma, de a legtöbb kifutómunka ... szerszámokat sürgetni a kísérleti gyártáshoz az üzemvezetőknél. Ez mindkettőnknek kellemetlen... Közben bejön az igazgató. Elnézést kér és csöndben megjegyzi: „Százhetvenezer^ órás szerszámhiányunk vgp, igen, ez nehezen megy...” — Tehát két és fél év alatt ■nem. alkotott semmit? _ De, azért volt. És három ú jítás. Más nem. — Na, emlékezzen csak, Veres elvtárs. Úgy hallottam, hogy ... — segít az igazgató. Egy kis zavar, gondolkodás után: Ja, igen, most fut egy £ szolgálati szabadalom. ^ — Hová megy? ^-- Tatabányára, a szénba- ^ nyászati tröszthöz. — Milyen posztra? __Pontosan nem tudom ■■■ í d e remélem, hogy mindig lesz / munkám. Ha megfelelek, ak- f kor az egyik aknához megyek ^ az energiaellátást biztosítani. ^ _ Milyen szakmunka az? ^ — Hát. nem a legszínvonala- ^ sabb, de ott mindig költöz- /. ködnek a gépek ... a vezeté- ^ kék átkötése... í — S ki végzi mos*? $ — Villanyszerelő vagy tech- J nikus, gondolom. ^ — Hogy jött szóba az egesz? £ — Pestre jártam hétvégen- ^ ként. Ott találkoztam egy di- í áktársammal, aki Komlóra j ment. A múlt év végén szán- J tam el magam. £ — Miért? — Akkor észrevettem, hogy ^ kevés a pénzem. ^ — Hogy jö t szóba Tatabá- ^ nya? Gondolt egyet és beállí- í tott? í — Igen. gondoltam egyet. Es $ ez nincs is messze Pesttől. / Az igazgató szomorkásán J mosolyog: — Én még közelebb vol- J tam, — ha nem is vagyok ve- j zérigazgató. Hozzám miért ; nem nyitott be? Olyan főnök ■ vagyok, akihez nem lehet be- \ menni? ; — Nem, egyáltalán nem ... í Nem is tudom... — S a vezérigazgató, mit ; izéit ? í — örült. Most egy i t pár hónapig csak ismerkedek. í Aztán ha megfelelek, egy bi- i zonyos idő múlva megtesznek : Villamos szakcsoportvezetőnek, j — Ott biztosítva a fejlődés? \ — ... Állandóan lesz mun- ; kám . .. s ahogy értesültem, | szakfolyóiratok elolvasására is j mód van. — Itt nincs? — De, dehogynem, meghozták ... És ott a legényszállás helyett talán garzon lakást is kaphatok. Különben is az a véleményem, hogy fiatalon nem érdemes megállapodni egy helyen... Veres Sándor elmegy. Most a szobából, később az ikladi műszergyártól. Keresi az ambícióinak legmegfelelőbb életmódot és helyet: igaza van. Keresem az okot és az igazságot: igazam van. Szabó István, a személyzetis. Egy paksamétával jön. — Ezek vádak! Nem adtunk módot a fejlődésre? Tessék ... „Tíznapos drezdai tanulmányút” — a munkakezdés évében! Névsorok hazai gyár- látogatásokról, műszaki és tudományos továbbképzésekről. Nappali továbbképzések Pesten — munkaidő alatt... Mindegyiken olvasom: Veres Sándor, Veres Sándor... — Magunknak akartuk nevelni a fiút. miért ne törődtünk volna vele? Kétszázan járnak innen közép- és felső iskolába. Nyolcán szerzik meg a második diplomát! — Több pénzt akart. Megértem. — Ezerötszázzal lépett be. Félévenként emeltünk. Most kétezret kap, ott hármat ígértek. De ahogy megtudtuk a szándékát, három helyet ajánlottam a gyárban ötszázzal többért! Közvetlen főnöke, Hortobágyi főkonstruktőr a fejét ingatja. — Az utolsó időkig a legjobb véleményem volt róla. Nagy csalódás. Azt állítani, hogy gyakorlatilag kifutó volt! Tudja, az ő dolgát szívesen végeztem volna az íróasztalmunkám helyett! Volt egy újítása. Már lefutott az a gyártmány, amihez készült, mégis engedélyt adtam a kivitelezésre, hogy meglegyen az alkotó öröme és az eredmény tanulsága is. A bizottság döntése nem indokolt. Mit szólnak a többiek?! A többi ifjú mérnök. Félek, hogy az Ilyen megalapozatlan döntés nagyon messzire vezet..; Keserű mondatok. Érezni mögöttük, a súlyos gondokat. Minden állampolgár érdeke amellett szól. 'hogy itt végrehajtható legyen a 100 milliós értékű termelésnövekedés. Mosógépek s egy sor háztartási berendezés motorjait keli elkészíteni. És elérni azt a sokat emlegetett világszintet, hogy el lehessen adni a külföldi piacon is. Ettől már kisebb vagy nagyobb lehet mindannyiunk kenyere! De hogyan, ha egymásután több műszaki ember köszön el? Meg kell érteni az egészséges törekvéseket; több kényelemre, nagyobb fizetésre »vágyik mindenki. Csakhogy itt már morális, erkölcsi probléma körvonalazódik! A fiatal Veres nem a mesterségét fájlalja, ötszáz forintért kel útra, tarsolyában jeles diplomával, egykori nagy reményekkel, bizonytalan Ígérettel. Az idősebbek szigorúan ítélkeznek, ám a fiatal kollégák ügyesnek tartják őt és minden kalapvevőt. Elképzelhető, hogy teljesen hidegen hagyja ifjú diplomásainkat, ml lesz azzal a sok erejét feszítő emberrel, aki a helyén marad? S mi lesz a gyár sorsa, amelyik annyit várt tőlük s vállalta a tanulási idő, a begyakorlás üresjáratait, hogy lassan-lassa-n már kaphasson is?! A kérdést hagyjuk nyitva — ezen az oldalon. Milyen erőfeszítést teszünk valamennyien a fentiek kivédéséért? Milyen szolgálatot tett az egyetemi professzor, aki gyári ösztöndíjjal elkötelezett hallgatóját maga tartotta vissza — tanársegédnek. Mit mondjunk a kutatóintézeti igazgatóra, aki nyolc műszaki embert szipkázott el Ikladról, a műszergyárból, s> aki legutóbb két, ösztöndíjjal a gyárhoz szerződött, végzett mérnököt, illetve technikust segített hozzá az önkényes kilépéshez. Ne vitassuk a fontossági sorrendet, ismerjük el az emberi gyöngeségeket. Figyelmeztető jel és szomorú azonban. hogy a felsoroltak ala- • kítják fiataljaink életszemléletét! Az ügyeskedés, az összeköttetés, az önző mérlegelés példája könnyen járható, de rossz végű útra terelhet induló életeket! Veres Sándor szerencse- próbálása ezért került az olvasó elé. Tóth György 25 millió forint pedagógus-lakásokra A Művelődésügyi Minisztérium évről évre jelentős összeget juttat a pedagógusok lakásgondjainak enyhítésére. Tavaly például a lakásvásárlási' akciók céljára 25 millió forintot biztosított. Az idén központi keretekből újabb 25 millió forintot fordítanak pedagóguslakások vásárlására, s előreláthatólag sok helyütt ismét helyi eszközökkel is gyarapítják a pedagógusok új otthonainak számát. (MTI) Vezetékcsere Hűen a hagyományokhoz Tizenöt évvel ezelőtt, 1949. március 15-én ült Össze a hatalomra került munkás- osztály pártjának kezdeményezésére a Magyar Függetlenségi Népfront alakuló kongresszusa. A kommunisták vezetésével nagy utat tett meg az ország idáig: a háborútól sújtott, kifosztott nemzet életének újjáteremtése, a romok eltakarítása, az újjáépítés legnehezebb feladatai, a régi rend híveivel, a nagytőkésekkel és a föld- birtokosokkal vívott győztes harc voltak ennek az útnak legfontosabb állomásai. A népfrontmozgalomnak, a nemzet haladó erői összefogásának zászlaját azonban sokkal régebben bontották ki a kommunisták. Akkor, amikor a fasizmus mind nagyobb teret nyert Magyar-1 országon is, s megjelentek a nemzeti katasztrófa árnyékai. A szovjetellenes háború éveiben, a föld alá kényszeritett, illegálisan harcoló kommunisták kezdeményezésére született meg az antifasiszta függetlenségi mozgalom. s annak első központi szerve, a Történelmi Emlékbizottság. A demokratikus pártok és mozgalmak támogatásával működő bizottság legkiemelkedőbb cselekedete volt a ma 22 éve, 1942. március 15-én lezajlott, tíz- és tízezereket megmozgató háború- és fasisztaellenes ünnepség és tömegtüntetés a budapesti Petőfi-szobornál. Az ekkor kezdődő együttműködés eredményeként született meg később, a német megszállás idején a Magyar Front, amelyben a kommunista, szociáldemokrata, paraszt- és kisgazdapárti munkások, parasztok és értelmiségiek leg-, jobbjai harcoltak együtt a független, szabad, demokratikus . Magyarországért. Ezeknek a hagyományoknak a szellemében alakult meg 1949-ben a Magyar Függetlenségi Népfront, amely már a közösen megtett út folytatására, az új szocialista társadalom alapjainak lerakására hívta fel az ország dolgozó népét. Sajnos, az ezt követő években, a marxizmus—leninizmus elveit és gyakorlatát súlyosan eltorzító hibák, törvénysértés sek idején, a népfrontmozgalom sem tudta betölteni igazi hivatását. Erre csak akkor kerülhetett sor, amikor az 1956-os ellenforradalom leküzdése után a Magyar Szocialista Munkáspárt következetes lenini politikája kibontakozott. Csak az új, ingadozásoktól, torzításoktól mentes, egészséges politikai légkörben terjeszthette ki széles tömegeket átfogó, a szocializmus építését nemzeti üggyé tévő tevékenységét a népfrontmozgalom. A 'néhány nap múlva ösz- szeülő Hazafias Népfront országos kongresszusa büszkén vallhatja magát függetlenségi és nemzeti egységmozgalmaink jogos örökösének. A rég! vezeték elavult, nem bírja már a terhelést, s ezért a Fővárosi Elektromos Művek új huzalokat szerel fel Gödöllőn. Ezzel egyidejűleg fémoszlopokkal cserélik ki az idős vezetéktartó fapóznákat is. (Gábor Viktor felv.) Petőfi emlékezete Aszódon Nagy sikerű Petőfi-emlék- ünnepélyt rendezett tegnap az aszódi Petőfi Sándor gimnázium KISZ-szervezete és a gimnázium irodalmi színpada. Az ünnepség előtt a KISZ-szervezet koszorút helyezett el a Petőfi-emiék- helyekre, majd kezdetét vette a járási művelődési házban az ünnepélyes megemlékezés. Az ünnepi beszédet dr. Mezősi Károly Petőfi-kutató tartotta. A járási pártbizottság és a tanács, valamint a tömegszervezetek vezetőinek jelenlétében nagy sikerrel szerepelt a gimnázium énekkara, szavalókórusa, a leánykollégium tánckara, s az egyéni szavalok és énekesek népes csoportja. A Petőfi-emlékműsort Bakonyi Árpád, Sárközi Árpád és Ter- ray Barnabás, a gimnázium tanárai rendezték. j „Szedjük össze erőnket érdemes — válaszolta a tanár úr. A felszólításnak • eleget tettem. S amit találtam — lévén, hogy eddig csupán exkluzív történelmi tanulmánykötetben nyomtatták !e, hadd adjam közre éppen ma. Kossuth . forradalmár szellemét szeretném idézni általa. Anu forró 48_as napokban, a pesti forradalom győzelmétől ittasul t hangulatban is látták, akiknek szemük volt, hogy a haza és a nép ügyét a veszély mindjobban fenyegeti. Csányi László, Kossuth hű fegyvertársa, a teljhatalmú dunántúli kormánybiztos már június 8-án intette Kossuthot. Figyelmeztette a várható külső támadásra, s ő mondta ki elsőnek a népfelkelés gondolatát. Hangját vegyes visszhang követte. A márciusi fiatalok három héttel később, június 29-én a Múzeum-kertben a népfelkelés mellett törtek lándzsát. Batthyányi azonban kínos gonddal igyekezett elkerülni a nyílt összecsapást a forradalom ellenségeivel. Egyezségre akart jutni velük, s így mutatni, hogy Magyar- országnak nem áll szándékában ujjat húzni törvényes királyunkkal, a Habsburgokkal. Heteken át csak semmittevő rendeleteket osztogatott. Majd csak szeptember közepén (!), tehát amikor Jellasich már az országot dúlta, akkor határozta el magát, s akkor is csupán a dunántúli megyék népének fegyverbeállítására. De azt is, hogyan ? „Elvileg”, „általánosságban” és — a táblabírák útján! A reakciós megyei apparátus, tehetetlen tisztikar útján. Erről írta akkoriban a „Hírlap”: „El kell vesznünk, ha tovább is olyan emberek lebzselnek a zöld asztal körül, kiknek egy része — több hiányok mellett — a legkisebb tehetséggel sem bír tenni... Ha az újoncok összeírására megkéretnek, egynek a hasa fáj, másnak utazni kell, a harmadiknak a talpa viszket...” És most lapozzunk vissza a kalendáriumban százhuszonhat esztendőt, s jól figyeljük a dátumokat. Szeptember lián, egy bizonyos hétfői napon tört be az országba Jellasich. Szeptember 24-én, vasárnap, jelenti be Kossuth az ország- gyűlésnek, hogy elindul a népet felkelésre hívni. Ezzel nyomban vonatra száll és egy óra múlva már Cegléden van. A korabeli lapok erről bőven beszámolnak. Ilyen idézetek szólnak erről: .,Kossuth elment megnézni, hogy olyan gyáva és kislelkű-e a nép. hogy hazáját veszni hagyja?" Azután: Cegléden Kossuth beszéde alatt „a nép sirt, mint az oroszlánok’’, Nagykőrösön „tisztán szellemmé látszik a nép bűvölve lenni”, Abonyban „a hidegnek mondott nép felgyűlt, mint a villám". Szépek ezek a beszámolók, hitelesek is, csak egyrői hallgatnak. Arról, hogy szeptember 24-én, amikor Kossuth Ceglédre érkezett, a zsebében már ott volt a ceglédi népgyűlés egy héttel korábban kelt levele. S ez az a felirat, amely kikerülte eddig a közvélemény figyelmének fényszóróját, ez az, amelyre a ceglédi tanár emlékeztetett, s amely ma is emlékeztet minket az igaz forradalmár bátor elszántságára. Szeptember 17-ét írunk, tehát egy héttel vagyunk Kossuth ceglédi megjelenése előtt. Pesten akkor javában dermesztette a közvéleményt a tengernyi rémhír az ellenség közeledtéről. Vasárnap van, a ceglédi nép a templomból özönlik kifelé. Mint a dobolá- si hirdetmények egykori könyve is tanúsítja, ott, mindjárt a templom előtt, népgyűlésre készül. A gyűlésen szóba hozzák, hogy tenni kell valamit, meg kell védeni a hazát. Forró a hangulat és hatalmas üdvrivalgással szövegezik meg a népgyűlés határozatát. Az pedig — többek között — imigyen hangzik: „Midőn a szolgaság százados bilincseit szétzúzó márciusi dicső napok után független kormányunkat... szemlélőnk, erős lett hitünk, hogy a magyar nemzet Európa népei közt rég kiérdemlett méltó állását elfoglalandja... De mily borzasztóan ébredőnk fel édes álomhoz hasonló rövid ámulásunkból? Kormányunk igazságunkban és az adott, királyi szó szentségében bizakodva, a Kamarilla által meg- csalatván, elmulasztó vagy nem tudá a magyarnak forró hazaszeretetét, s nemzetíségi- bení büszkeségét felhasználni... s igy a várt jólét helyett — szegény hazánk veszélybe merült ... Ezen rettenetes helyzet által felriasztva — Kecskemét és Nagykőrös városokkal tartott kölcsönös értekezés s hideg megfontolás után .. t az összes haza színe előtt ünnepélyesen kijelentjük: miként ha az eddigi veszélyes rendszert tovább is követik, s a nemzet fegyverfoaható fiainak felfegyverzését halogatják: bizodalmunkat bírni nem fogják. Mert mi nem akarjuk, hogy nemzetünk elenyésszék, s a később kornak úgy juttassa tudtára a történetírás, mikint azt gyávaságunkkal meg érdemiettük... Egyesített erő, nemzeti összes akarat, mint a tapasztalás tanúsítja, a legveszedelmesebb örvényből is biztos révpartra vezetett már nemzeteket... Bízzunk ügyünk szentségében! Szedjük össze erőnket és cse- ' lekedjünk! Költ Cegléden, 1848. évi szept. 17-én tartott nép- és közgyűlésünkből. Kiss László főjegyző, Czegléd m. város közönsége: Csizmadia Mihály főbíró, Kovács Samu képvis. elnök.” Ez hál az a felirat, amely Kossuthnak ceglédi útjakor már a zsebében volt, bár 6 nem szólt róla, s történelem- könyveinkben sem található. Ez volt az a népgyűlés, amely után egy héttel — tehát szeptember 24-én — egy szóra 3100 gyalogos és 150 lovas nemzetőr* állt csupán Ceglédről Kossuth zászlaja alá, s így történt, hogy további két nappal később a három város népe már útban volt a dicsőséges, ellenséget futamító pákoz- di csatatérre... A ceglédiek feliratának eredetije — az általam látott fénymásolaton díszelgő körpecsét tanúsága szerint — a bécsi HAUS-. HOF- UND STAATS-ARCHIV-ban található. S ezzel a mostani, újságbeli közreadásával, a világért sem Kossuth nagyságát akartam csorbítani. Ellenkezőleg. Éppen azt szerettem volna mondani, hogy ai igazi forradalmár vezető mindig tudja, mi kell a népnek, mindig meghallja a nép szavát, mindenkor élére ál- a nép akaratának. Kossuth is '•sak ezt tette. Firon András ; Lehet-e Cegléden járván j Kossuth emlékével nem ta- í lálkozni? Nem, ez lehetet- j lenség. Most, amikor halá- | Iának közelgő hetvenedik í évfordulóján őreá emléke- i zünk, hadd idézzem fel egy í lelkes ceglédi patriótával, \ Hídvégi Lajos tanár úrral, • a magyar történelem szerel- (mesével volt beszélgetésemet. > A véletlen hozott össze ve- ! le, s Kossuthot — ceglédi ! ember! — ő hozta szóba. ! — Hallott-e már ön — kérí dezte tőlém — a ceglédi í nép Kossuth-hoz írt bead- ! ványáról? \ A váratlan kérdés után í gyorsan végigfuttattam az í eszem mindazon, amit az j iskolában 1848-ról tanultam. !«... A lángoló márciusi na- \ pok után, az ősz közeledté- i vei mindinkább sűrűsödtek ! a haza gondjai. A Batthyá- ’> nyi-kormány a Habsburgok- kai és a honi bitangokkal í szemben csak tétovázott. Az- í tán eljött szeptember. Ebben í a hónapban tört be délről í Jellasich hordája. Aztán a \ veszély pillanatában határo- \ zottan előlépett Kossuth és \ fegyverbe szólította a népet, 'í Cegléden kezdte toborzó kör- útját. Hogyan is mondta? f »Hozzád jövék el derék ma- í gyár nép, elárult hazám re- í ménye, vára, oszlopa! Ha í senki más, Te bizton meg- % érted kiáltó szóm: veszély- % ben a haza.. Igen, vala- fj hogy így... de többre hirte- í len nem emlékeztem. y 4 — Nem, semmiféle beadí ványról nem hallottam és ^ nem is olvastam róla — ^ vallottam meg őszintén. ^ — Nos, ha nem, úgy nézí zen utána, mert érdekes és
