Pest Megyei Hirlap, 1964. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-28 / 49. szám

1964. FEBRUÁR 28, FENTEK yL9i MEC K/tírlap 5 AYALKÓI PÉLDA Hetek óta kering a hír azok­ban a körökben, ahol az írás­tudatlanság felszámolásáért es a felnőttoktatás megszervezé­séért indított kultúrharc dol­gát intézik, hogy egy Pest me- gyei községben, Valkón bízta- tó eredmények születtek mar ezen a téren. __ a helyszínen kell meg­nézni, hogyan csinálták? — adta ki valaki a jelszót és a napokban útnak indult Buda­pestről egy nagyobb társaság, hogy megtartsa a szemlét. So- jalvi Zoltánná képviselte a megyei pártbizottságot, Bán­hegyi Lajos a Minisztertanács titkárságát, Bögöl József a Mű­velődésügyi Minisztériumot, Tóth László a Hazafias Nép­front Országos Tanácsát, Dé­kán Antal a megyei tanács művelődésügyi osztályát, Laki László a Hazafias Népfront megyei bizottságát, Székely Ödön a Pedagógus Szakszer­vezet megyei elnökségét. A vendégeket Gelybó And­rás, a Valkói Községi Tanács vb-elnöke fogadta, majd rög­tönzött megbeszélést tartottak, amelyen megjelentek a , helyi pedagógusok, a járási tanács és a valkói tömegszervezetek képviselői is. Horváth Béla, a valkói iskola igazgatója szá­molt be az eddigi eredmé­nyekről és tapasztalatokról. A kétezer hat száz lakosú köz­ségben, amelynek még önálló művelődési háza sincs és a kultúrélet az iskola régen ki­nőtt hajlékában zajlik le, egy év alatt három analfabéta tan­folyamot indítottak, amelye­ken többek között közel negy­ven felnőtt cigány sajátította el az írás-olvasás tudományát. Jelenleg az iskolában nyolc felnőtt oktatási osztály működik és a délutáni órákban az iskola épülete a felnőtt ta­nulókkal népesedik be, akiknek túlnyomó többsé­ge asszony. A lakosságnak közel négy szá­zaléka vesz részt a tanfolya­mokon és az eddigi felnőtt­oktatás sikerét és hasznossá­gát mutatja, hogy már eddig is több ilyen felnőtt kezdte meg az általános iskola nyol­cadik osztályának sikeres el­végzése után különböző tech­nikumokban és szakiskolák­ba« a tanulmányaik — Valkon a felnőtt okta­tásnak hagyományai vannak — mondotta Horváth Béla. i— A felnőttoktatás ügyének nagy lendületet adott egy évvel ezelőtt a Hazafias Nép­front által rendezett ankét, amelynek hatáséra széles körű eredményes agitáció kezdő­dött. A Hazafias Népfront he­lyi bizottsága fogta össze az erőket. A lelkes pedagógusok házról házra járva buzdították az érdekelteket a tanulásra, illetve a régebben abbaha­gyott tanulás folytatására. Nyolc osztálynyi felnőtt tanuló Már csak tizenhat analfabéta M cél: mindenki végezze el a nyolc általánost mai nap Az ÉM. 25. sz. Állami Épí­tőipari V., Bp. XXI., 'Cse­pel, Kiss János altábor­nagy u. 19—21. ÁLLANDÓAN FELVESZ Vác és környéke, Gödöllő, Aszód. Iklad és környéke, valamint budapesti munka­helyeire kőműves, ács. áll­ványozó és vasbetonszerelő szakmunkásokat. továbbá kubikosokat és férfi segéd­munkásokat. Vidékiek ré­szére munkavállalói (taná­csi) igazolás szükséges. Je­lentkezés a fenti címen. Ezenkívül tmk-géplakatoso- kat. Jelentkezés XXI ke­rület. (Csepel). Rákóczi Fe­renc u. 197- alatt. Az akció mindenki előtt rokonszenvet keltett. Részt vett benne a valkói termelő- szövetkezet vezetősége, amely­nek tagjai minden alkalmat felhasználnak arra, hogy a tsz-dolgozókat továbbtanulás­ra serkentsék. Értékes segítsé­get nyújtottak a helyi erdé­szet vezetői, a szülői mun­kaközösség tagjai pedig a valkói .cigányputrikat látogat­ták sorra, hogy rábeszéljék az írástudatlan cigányokat a tanulásra. Jó példával járt elöl a szülői munkaközösség vezetője, aki most végezte el igen jó eredménnyel az ál­talános iskola hatodik osztá­lyát és jelenleg már a hete­dik osztály hallgatója. A helyi nőtanács egy tel­jes osztályt szervezett meg, a hetedik osztály hallgatóinak zöme házi­asszony, többgyermekes édesanya. — Nagymamák azok! — szólt közbe Gurbi Andrásné, a helyi nőtanács vezetője. — A kisgyermekes mamák fiata­lok, azok gyerekkorukban el­végezték már a nyolcosztályos általános iskolát Jelenleg nyolcvan-nyolcvan­öt hallgatója van a felnőtt tanfolyamoknak, ami példa­mutatóan szép eredmény az alig kétezerhatszáz lélekszá­mú községben. — Igen megértő, értékes se­gítséget kapunk a KISZ-től, valamint a községi tanácstól is — fejezte be nagy figye­lemmel fogadott tájékoztató­ját az igazgató — és erre szükségünk is van, mert sze­retnénk akciónkat tovább fo­kozni, hogy a lehető legrövidebb időn belül végérvényesen fel­számolhassuk az írástu­datlanságot és legalább a nyolc általános iskola el­végzéséhez segítsük a valkói felnőtteket. Közvetlen beszélgetés indult meg a vendégek és a helybe­liek között. Az Országos Nőta- nács képviselőjének kérdéseire Horváth Béla igazgató elmon­dotta, hogy a leghatásosabb agitációs eszköznek a közvet­len meggyőzés bizonyult. Ez­zel különösen a valkói házi­asszonyok körében értek el szép eredményeket Tóth Imréné pedagógus, a valkói könyvtár vezetője mon­dotta el ezután tapasztalatait. A tanfolyamok heti két órája kevésnek bizonyult, mert a részvevők csak az iskolában tudnak tanulni és a ritka ta­nítási napok miatt sokszor el­felejtik a legközelebbi óráig, az előző órákon tanultakat. A valkói pedagógusok öntevéke­nyen háromra emelték fel a heti órák számát. — Tapasztaltam, hogy a ci­gánytanulók — különösen eleinte — igen hamar kifárad­nak a szokatlan tanulásban. Azóta mesékkel teszem váltó- j zatossá az órákat. Nagy síké- re van a magnetofonnak is. j Beleénekeltetjük őket, aztán j visszaj átsszuk az éneküket. : Sokszor a feleletüket is mag- , nószalagra rögzítjük és vissza- ; játsszuk. Ez a módszer reme­kül beválik. Sófalvi Zoltánná kérdéseire elmondotta a vb-elmök, hogy V alkon jelenleg a hat és ötven év közötti lakosok közül már csak tizenhat az írástudatlan. __ Községünk egyik büszke­sége Vidák Sándor, aki szín­ötös eredménnyel járta végig a nyolc osztályt. Most már^ a máriabesnyői gimnázium diák­ja. ahol szintén példamutató tanuló. Pedagógus szeretne lenni. K ovács László, a valkói tsz főagronómusa arról számolt be, hogy a tsz-dolgozók és tagok között milyen jó ered­ménnyel folyik a művelő­dési agitáció. A tanulást a tsz veze­tősége minden erővel elő­segíti, mert érdeke, hogy tagjai minél műveltebbek legyenek. A tsz-nek van már ösztön­díjas technikumi hallgatója és örömmel vállalja azt is, hogy ösztöndíjat biztosít azok­nak, akik egyetemen kíván­ják folytatni tanulmányaikat. Tóth Imre tanár az ősz- szel megalakított cigány­együttesről számolt be. — Soha szégyent nem val­lottunk velük — mondotta. — És ezzel az együttessel is a művelődés ügyét segítjük elő. Bögöl József a Művelő­désügyi Minisztérium nevé­ben kijelentette, hogy a valkói eredmények és módszerek példamutató jelentőségűek nemcsak me­gyei, hanem országos vi­szonylatban is. Ez az eredmény a társadalmi összefogáson és a pedagógu­sok lelkes munkáján kívül az egységes művelődésügyi szemléletnek köszönhető. A vendégek este megtekin­tették a valkói iskolások és a valkói cigányegyüttes ked­ves, színvonalas kultúrműso­rát, majd elbeszélgettek a felnőtt tanfolyamok hallgatói­val. m. 1. 1964. február 28. péntek, Ákos napja. A nap kél: 6.29 órakor, nyugszik: 17.25 órakor. A hold kél: 18.29 órakor, nyugszik: 7.18 órakor. Várható időjárás: Erősen felhős, párás idő, szórványos esőkkel. Mérsékelt délkeleti szél. A hőmérséklet alakulá­sában lényeges változás nem várható. — Tanácstagi fogadóórák: Február 2i9-én reggel 9—12 óra között Kartalon Sziráki József megyei tanácstag tart fogadóórát. — Délután 15— 18 óra között Úri községben Fazekas Ernő tart fogadó­órát. — A törökbálinti és buda­örsi 16 évesek vasárnap ün­nepélyes külsőségek között veszik át személyi igazolvá­nyukat Budaörsön. A 114 fiatalt az ünnepség után megvendégelik a társadalmi szervek. — Szigetmonostoron már­cius 2-án, hétfőn délután 3 órakor az általános iskola úttörőcsapata egészségügyi vetélkedőt rendez. — Kéttantermes politech­nikai épületet kap a kőröste- tétleni általános iskola. Az építkezés már megkezdődött. Az építőanyagok szállításá­hoz a Vörös Csillag Tsz biz­tosítja az eszközöket. — Különleges domború olvasólécek gyártását kezd­ték meg hazánkban is a rö­vidlátó iskolás gyermekek számára. Ez a taneszköz kül­földön bevált és nagy segít­ségére van a gyerekeknek. — Bélyegautomatát szerel­tek fel a nagykőrösi főpos­tán. Húszfilléresek bedobá­sával „szolgálja ki" a meg­felelő bélyeggel az automata a vásárlókat. — A rászorulók kis „orvo­sai", a vöröskeresztes úttö­rők vizsgáznak ma délután Érdligeten a napközi otthon­ban. Számot adnak beteg- ápolási készségűikről és tu­dásukról. A vizsga után a vöi öskeresztes klub meg­vendégeli a gyerekeket. — Nyolc-tíz kilós hatal­mas sajtok érlelődnek a me­gyei tejipari vállalat- köz­ponti érlelő pincéiben. A ju'htejből készült kaskavál nevű sajtiból évi 58—60 va- gonnyi kerül ki az érlelőből. A különös ízű és minőségű magyar sajt igen keresett külföldöin. Lakat alatt a ceglédi brikett-tolvajok Régóta gyanakodtak Ceglé­den arra, hogy, a TÜZÉP-nek érkező szállítmányokat dézs­málja valaki. Most, február Jó ügy - rossz módszer Az elmúlt évben sok mun­kát adtak a különböző szer­veknek, hatóságoknak azok a panaszok, amelyek a gödöl­lői járás egyik községéből, Isaszegről érkeztek és a helyi ivóvíztársulat megala­kulását, illetve tevékenysé­gét kifogásolták. A népi el­lenőrzés, a Vízügyi Igaz­gatóság kiküldött szakem­berei egymást érték és meg­vizsgálták: valóban jogo­sak, indokoltak-e a pana­szok? Sok emberrel beszél­tek, meghallgatták a köz­ségi tanács vezetőit, átnéz­ték az ívóvíztársulat jegy­zőkönyveit, ellenőrizték pénz­ügyeit, s végül egyöntetűen azt állapították meg, hogy az ügyben törvénysértés, szabálytalanság nem történt. Hogyan lehetséges mégis, hogy egy helyes kezdemé­nyezés — a község rossz­vizű kútjainak egészséges vizet adó csővezeték-háló­zattal való felcserélése — több száz helybeli lakos ellenkezését, tiltakozását vál­totta ki? Nem egyszerű erre a vá­lasz, mert csaknem három éven át — az ivóvíztársu­lat életrehívásától az első négy közkút megépítéséig — a község vezetői olyan ma­gatartást tanúsítottak, olyan módszereket alkalmaztak, amelyeket semmiképpen sem lehet helyeselni. Már a társulat megalaku­lása sem volt szerencsés: megelégedtek az érintett la­kosság 52.3 százalékának be­lépési nyilatkozatával, nem törődve a falu másik, igen tekintélyes részének véle­ményével. Igaz, a törvényes rendelkezés szerint az in­gatlantulajdonosok 5Í szá­zalékának beleegyezése is elegendő az alakuláshoz. De mégsem lehet egyetérteni az­zal, hogy az 1669 házat számláló község 906 lakosát szándéka ellenére kötelezték a vízhálózat költségeihez va­ló hozzájárulásra. Mennyi­vel jobb — s tegyük hoz­zá, célravezetőbb — lett volna, ha az isaszegiek nagy többségét nem így, hanem türelmes meggyőzéssel nye­rik meg a mindenképpen helyes kezdeményezés szá­mára. De a község és a társulat vezetői más hibát is vétettek: amikor lecsök­kentették az évi 500 forin­tos hozzájárulást 360 fo­rintra, elmulasztották tájé­koztatni -a lakosságot arról, hogy az eredeti és minden­ki által ismert tervvel szem­ben az ivóvizet nem vezetik be az udvarokba, hanem az utcákban 100—150 méter távolságban kifolyókat he­lyeznek el. Igazán nem lehet csodál­kozni azon, hogy sokan eb­ben az ígéret megszegését látták és emiatt felháborod­tak. De még ez sem minden: nem tették közzé azt sem, hogy a nyugdíjasok és más rászorulók kérhetik a ré­szükre kirótt hozzájárulás összegének csökkentését. S erről az ivóvíztársulat és a községi tanács végrehajtó bizottsága azért nem tájé­koztatta az érdekelteket, mert „tartott attól, hogy a kedvezményekben túl sokan kívánnak részesülni, ez sok többletmunkát s újabb vi­tákat eredményezne”. Nehéz elítélő jelzőt ta­lálni a fent idézett felfo­gás jellemzésére. Lehetsé­ges, hogy közügyek intézé­sével megbízott emberek ilyen lélektelenül, az idő­sek, az öregek iránti kö­zönnyel végezzék munkáju­kat? El lehel-e fogadni ezek után az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak azt a meg­állapítását, hogy az isaszegi ivóvíztársulat ügyében nem történt szabálytalanság? Mert bár a rendelkezéseket betű szerint nem szegték meg, de igenis, súlyosan megsér­tették azok szocialista szel­lemét, megsértették azokat az elveket és azt a min­dennapos gyakorlatot, ame­lyek egész népi demokra­tikus társadalmunk alapját képezik. Ez az egyik nagyon fontos tanulsága az isaszegi ivó­víztársulat ügyében tartott vizsgálatnak. A másik pe­dig, amelyet ugyancsak szem előtt kell tartania minden­kinek, aki a közösség ér­dekében cselekszik: jó ügyét, a fejlődés, a haladás ügyét nem lehet szolgálni lélek­telen. bürokratikus módsze­rekkel. Nem, mert ezeket az em­berek ma már nem fogadják el és nem hagyják szó nél­kül. Hetesi Ferenc Pál közepén, a rendőrség lecsapott a brikett-tolvajokra. Két héttel ezelőtt letartóztatták Farkas Ferenc 34 éves ceglédi segéd­munkást, A vizsgálat megálla­pította, hogy Farkas — össze­játszva Bíró Fülöp János 32 éves ceglédi MÁV-raktárossal — a befutó vagonokból húsz­harminc mázsás tételekben összesen mintegy százötven mázsa első osztályú brikettét lopott-el.. Emiatt a tolvaj vas­utast szintén lakat alá tették. Miután fény derült arra, hogy a lopott brikettet ceglédi la­kosoknak adták el. a rendőr­ség a „fekete vásárlók” ellen is bűnvádi eljárást indít. A vizsgálat a brikettlopás ügyben folyik tovább. — Március 15-ig lehet je­lentkezni a Ki minek a mestere? vetélkedőre. A ver­senyen minden olyan 14 és 26 év közötti fiatal részt ve­het, aki szakmunkás-képesí­téssel rendelkezik, vagy most tanulja a szakmát. A gya­korlati és elméleti selejtezők után 23 vidéki fiatal vehet részt a szeptemberben kez­dődő döntőn. — Négyezerkétszáz felnőtt látogatja megyénkben a téli hónapokra szervezett mező- gazdasági szakmunkás-tanfo­lyamokat. Közülük ezren fe­jezik be tavasszal tanulmá­nyaikat. Rajtuk kívül 712 termelőszövetkezeti és 5899 állami gazdaságihoz szerző­dött mezőgazdasági tanuló ismerkedik a különböző szakmákkal. Ma Jászberényben sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorso­lását, a 9. játékhét nyerőszá­mainak a húzását ma délelőtt 10 órai kezdettel Jászberény­ben rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezúttal ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy a hétfői tárgy- nyeremény-húzáson melyik hét szelvényei vesznek részt. (MTI) ___________ — Ágyneműtartós tv-asz­tal -kerül forgalomba április­ban. Az asztal alsó részében ágynemű elhelyezésére al­kalmas szekrény van, amely­nek ajtaja oldalra nyílik, így a készülék elmozdítása nélkül használható. — Vízibusznak becézik a Váci Hajógyár éttermét, amelynek konyháját rövide­sen korszerűsítik. A vegyes tüzelésű kazánokat gőzfűté­sűre cserélik és ezzel a 600 ember részére dolgozó kony­ha higiénikusabban és gyor­sabban tudja majd kielégíte­ni az igényeket. — Víztársulás alakul t!röm községben márciusban. Ezzel megoldódik a falú ivóvízellátása. Központi ku­tat fúrnak — a munkála­tok már folyamatban van­nak — és csöveken vezetik a vizet a 15—20 felállítandó nyomósikúthoz. A kívánal­maknak megfelelően ki-ki a portájára is bevezetheti majd a vizet. — író-olvasó találkozót rendeznek ma délután 6 óra­kor a budaörsi pártház nagytermében. Mesterházi Lajos író, országgyűlési kép­viselő találkozik könyvei­nek kedvelőivel. — Vonaton utaznak a ha­jók küföldre, a Magyar Ha­jógyár váci telepéről. Több mint száz két- és négysze­mélyes, hordszárnyas kishaj- jó és horgászcsónak indul Malmőbe. A gyár olasz, finn, osztrák, holland és cseh cé­gek részére túracsónakokat, horgász-vadászcsónakokat és siportcsónaikokat szállít. — Kedvükre válogathat­nak majd a gyerekek és a szülők Vácon az új gyermek készruha szaküzletben. A bolt március 7-én nyitja meg kapuit a vásárlók előtt. Az üzlet berendezésére és rend- behozatalára több mint 60 000 forintot költött a me­gyei ruházati kiskereskedel­mi vállalat. — Egészségügyi kézikönyv szerkesztését kezdték meg a Medicina Könyvkiadónál. As 1100 oldalas kézikönyv, amely az orvostudomány legújabb eredményeiről tá­jékoztat, a tervek szerint 1966-ban jelenik meg. — 2500 wattos xenon lám­patípust fejlesztettek ki az Egyesült Izzóban. Az új égő fényereje 100 000 lumen, szemben a 3000 wattos izzó­lámpa 60 000 lumenjével. A nap fényéhez legközelebb álló xenonlámpákat egyelőre még laboratóriumban állítja elő az Egyesült Izzó, az idén azonban mór felkészül a tö­meggyártásra is. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO S.10: Operettrészletek. 9.0«: A főutcán. 9.20: Vivaldi-művek. 10.10: Durmolt és Taré.ika az óvodában. 10.30: Előfordul. hogy . . . 10.35: Tánczene. 11.00: Hannibál föltá­masztása. 11.54: Hanglemez. 12.15: Porgy és Bess. 12.50- Iskolarádió. 13.08: Disznótor, 13.45: Gazda­szemmel a nagyvilág mezőgazda- sa::.írói. 14.10: Filmzene. 14.40: Re­gélő hegyek: a Mátra. 15.00: Beethoven: D-dur trió. 15.37: Fia­talok stúdióia. 16.10: Magyar fú­vósátiratok. 16.30: Kitől tanulta? 16.40: ötórai tea. 17.20: Beszélges­sünk a műsorról. 17.36: A magyar dal évszázadai. 18.15: Zenekari muzsika. 18.41: Fórum. A nők munkalehetőségei. 19.00: Pódium. 64. 0.10- Onerarészletek. PETŐFI RADIO 14.00: Szimfonikus zene. 14.25: Kórusok. hangszerszólók. 15.05: Szórakoztató szimfonikus zene. 16.10: Kuzmicsék estéi. 16.29: Verdi operáiból. 17.40: Mit olvashatunk a Párttörténeti Közlemények első számában? 17.55: Muzsikáló fiata­lok. 18.25: Ifjúsági őriárat 18.40: A dezsessz kedvelőinek, 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Ma­gyar nóták, csárdások. 19.50: Ne­mes Katalin (zongora) hangver­senye a stúdióban. 30.20: Vincze Ottó műveiből. 20.40: Láttuk hal­lottuk. 21.05- Flandriái fesztivál, 1963. 22,36: Robert Bums versei­ből. 22.40: Haneversenynaptár. URH 18.40: A holtak házából. 20.30: Elektronika és zene. 20.45: Köny- nvűzene. 21.30: Kamarazene. TELEVÍZIÓ 10.00: Tv-híradó (ismétlés). 10.15: Telesport (ismétlés). 10.30: Tizen­hármán az asztalnál. Magyarul beszélő francia film. (Ismétlés.) 12.0Or-i2.15: A lövő hét műsora. 18.00: Hírek. 18.10: Rajzoltatnia. Játék, sport, szórakozás. 18.40: Kombiin — siratás nélkül?!... Helyszíni közvetítés az EMAG- gyárból. Riporter: Megyeri Károly. 19.05- Autósok — motorosok! 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Michelangelo. A Televízió emlék- műsora a művész halálának 400. évfordulóián. 20.15: Zenélő órák. A nagy romantika. 21.25: Vacsora után az Uiságíró Klubban. 21.55: Hírek. Tv-híradó (ismétlés).

Next

/
Thumbnails
Contents